Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-12-22 / 51-52. szám
M ár beesteledett, amikoi autóbuszunk a 3. F. Kennedy repülőtérről elindult New York felé. Autósztrádán egy óra hosszat tart az út. Az autósztrádák általában egyedülállók. Három vagy négy oszlopban végeláthatatlan autósorok ömlenek mindkét irányban, szemünket a fényszórók ezrei, de talán tízezrei is vakítják. Az egyik oldalon vörös folyam — az előttünk rohanó kocsik hátsó lámpái, a másik oldalon fehér, vakító fények — a szembejövő jármüvek reflektorai. Szűnni nem akaró hullámokban száguldanak az autók teljes reflektorfényben, mert a két, tulajdonképpen egybe tartozó utat széles füsáv választja el, s Így az autóreflektorok fénye nem vakítja el a szem- behaladókat. Az autók alul- és felüljárókon gyakran kiválnak a forgatagból, pillanatok alatt eltűnnek, de helyettük egyre továbbiak sorolnak be a rohanó rendbe. Amerikában egész nap zsúfoltak ez autósztrádák. Hajtás közben senkinek sem történik baja, mintha csak elektron-agy irányítaná a forgalmat, a karambol ritka, a járműveknek be kell tartaniuk az üt mellett elhelyezett táblákon feltüntetett sebességet. Aszerint, hogy milyen irányba és milyen távolságra készülünk, besorolunk a végtelen fehér sávokkal elhatárolt megfelelő oszlopba. Ebből az oszlopból kellő előírások betartása mellett előzhetünk is, átmehetünk egyik oszlopból a másikba, azonban nem hajthatunk sem gyorsabban, sem lasabban. New York államban minden 18. életévét betöltött polgár vezethet autót, ha van hajtási igazolványa, és persze rendben van az idegzete. Kényelmesen hajt, ugyanis az autók hajtása sokkal egyszerűbb, mint nálunk. A vezető a kormánykereket tartva nem kézzel váltja a sebességet, ezt helyette a gázpedál nyomására önműködő berendezés végzi el. Az autósztrádákat különlegesen jó minőségű anyagokból építik, élettartamuk igen hosszú. A mi feltételeink és szempontjaink figyelembe vételével meglepően hat tisztaságuk. S hogy ez ' miért van Így, arról a Washingtonból Niagara Falls-ba vezető úton győződtem meg ... Útközben megszomjaztam, de kíváncsi is az ottani sörre, az autóban az italt elfogyasztva az üveget ki akartam dobni az ablakon. Ebbéli szándékomban szerencsére az utolsó pillanatban megakadályoztak. Az istenért, ne tedd, mondották a kocsiban ülők, ezt itt nem szabad! Ezután már nem kellett tovább magyarázniuk, hogy miért oly tiszták az amerikai autósztrádák. A sebességet jelző táblákon kívül az autósztrádák mentén ugyancsak táblákon közük a bírság összegét is, melyet a közlekedési rendőrség mindenkitől behajt, aki bármilyen hulladékot hajít ki kocsijából. A bírságok összege magas, legkevesebb 25 dollár leggyakrabban azonban 80 dollár, de nem megy ritkaság számba a 100 dolláros figyelmeztető tábla sem! A járművezető öntudatosságára való fölösleges hivatkozás nélkül, itt könyörtelen logika — a sziiimtsumfuuisaiitii mi gorűság és a bírság van ér- vényban. A részeg sofőr pedig exisztenciájáva! fizet könnyelműségéért. N em érdektelen a vámszedés sem. Az autósztrádák különböző szaka szait az USA illetékes állama vagy esetleg magánvállalat épí ti. Az építés és a tökéletes karbantartás költségeit az állam adó. s ugyancsak az állam vagy a magáncég úthasználati díj formájában többszörösen visz- szakapja az autótulajdonosok tói és általában a sofőröktől Az autósztráda tulajdonosának tehát az államnak vagy a magáncégnek űthatárát kiépített kapukkal választják el. Az egyes határokon miközben nyolc oszlopban haladnak az autók mindkét irányban, már messziről láthaAutók és autósztrádák is létezik. Nem ártana, ha megismernénk és érvényesítenék útépítésük technológiáját s ez bizony nem lenne számunkra kis dolog! Egyenesen elkápráztató az autók tömege, s főként e mi számunkra. Nem ritka eset, hogy autó s még hozzá nagy modern autó tulajdonosa munkás. vagy mondjuk egy farm alkalmazottja. Valahol olvastam, hogy az USA-ban saját autó tartása azért előnyösebb mert a nyilvános közlekedési eszközök viteldija igen magas Ez persze tájékozatlan állítás New Yorkban. Washingtonban Baltimoreban és az utunkba eső más városokban nem látNew York egyik utcája tó a nyolc kapu, melyek előtt a kocsik lelassítanak, a vámszedő átveszi a 25. 50 és 75 centes, sőt néha az egydolláros használati díjat. Minden államban és minden cégnél más-más a taxa. ők ezt „szokás"-nak nevezik. New Yorkból Washingtonba 13 esetben fizettünk az autósztráda további használatáért ... A jó széles és szilárd aszfaltutakat persze senki sem építi a motorosok szép szeméért, hanem csakis dollárért. A dollár minden, dollárért mindent vehetsz, amit csak megkívánsz. Az utak azonban tiszták, s ami a fő, jók! Néhány ezer mérfödes utunkon bizony sehol sem láttunk feltúrt, javítás alatt álló útrészt! Egyetlen egyszer sem találkoztunk „kitérő“ feliratú táblával. Azt hiszem, ez a fogalom ott nem tunk sem villamost, sem trolibuszt. Ezeket a közlekedési eszközöket valószínűleg csöke- vénynek és a közlekedés gátlójának tartják. Nem tudok elképzelni villamost vagy trolibuszt például New Yorkban, mert eltorlaszolnák az utcákat. A nyilvános közlekedés súlypontja az egymás után, pontosan érkező autóbuszok, továbbá a földalatti vasút, mely Igen gyors és olcsó; 15 cent viteldíjért óránként körülbelül 150 km-es sebességgel egész nap New York alatt utazhat, akinek éppen erre van kedve. Nagyon sok a taxi. Állítólag magában New Yorkban 10 000 közlekedik, de ezt el is hiszem, mert bármelyik utcában 2—3 percnél tovább nem kell várni taxira sohasem. Minden nyilvános közlekedési eszközön és így a taxikban is igen olcsó a menetdíj. Annak az állításnak, hogy az emberek a városi közlekedés drága volta végett vásárolnak autót, ellene mond az a tény is, hogy egyes városokban lakó polgárok, főként az alacsonyabb kategóriák alkalmazottai, egyáltalán nem törik magukat saját kocsi után. Számukra olcsóbb és kényelmesebb a nyilvános közlekedési eszköz, semmint hogy nagy forgalmú utcákon verekedjék magukat keresztül saját autójukkal. Ezzel kapcsolatban persze falmerül a garazsirozás problémája is. A lényeg abban áll, hogy az Egyesült Államokban az autót egyáltalán nem tartják fényűzésnek, mint nálunk, hanem szükségnek. Ezt mi persze nehezen fogjuk fel, de ha az ember akkora távolságot tesz meg, mint például én az amerikai utakon, megérti. Az alkalmazottak többsége a városokon kívül, munkahelyétől nagy távolságra lakik. Nem ritka például az ilyen látvány: az autósztráda mellett sorozatgyártmányú cirkuszkocsihoz hasonló alkotmány mint mozgó közlekedési családi házikó. Mellette autó. Az ilyen házikó persze olcsóbb, mint a családi ház városban. Ára 10— 15 000 dollár, míg egy városi családi ház 30—335 000 dollárba kerül. Az ilyen házikókat olyan emberek vásárolják, akik nincsenek szilárd, állandó alkalmazásban és álladóan kerekeben hurcolkodnak más-más helyre. Akad közöttük sok vándorkereskedő is. Ezek üdülőterületeken táboroznak le, az idény alatt például fagylaltot és üdítőitalt árusítanak, a szezon befejeztével pedig más üzleti lehetőségeket keresnek. Érdeklődésre tarthat számot az autó megszerzésének a módja. A főmód a készpénzvásárlás, de — s ez a gyakoribb — megvásárolható az autó részletre is. Az előleg összege különböző, de az autó átvételhez elegendő 70 dollár. A fó dolog az, hogy a vevő bebizonyítsa jövedelmének rendszerességét, megkösse, tehát aláírja a szerződést, és fizesse az egyáltalán nem alacsony kamatokkal megnövekedett vételárat. Amennyiben előre nem látott dolgok akadályozzák a részlet fizetésében — s ez bizony betegség, stb. következtében gyakran előfordul — a már lefizetett részletek a kamatokkal együtt elvesznek és az autót vissza kell adnia. Persze ezen is csak az eladó keres. Egyes esetekben az ugyanannál a munkaadónál dolgozó két-három alkalmazott közösen vesz autót, és azon együtt jár a munkába. A gyárak körül általában olyan tömegű autótenger látható, hogy az ember azt hiszi, mindegyik autógyár. Nagyvárosokban, például New Yorkban többemeletes autógarázsok állnak rendelkezésre, de Sok amerikai polgár a házak előtt parkol Kevés a benzin — tankolni kell vannak ilyen parkolóhelyek a föld alatt is. Ebben a városban minden a magasba és a mélységbe irányul. Lekötik a figyelmet az úgynevezett autótemetők is. New York környékén és általában az autősztrádák mentén sok Ilyen autótemetőt találunk. Érdemes megemlíteni, hogy ezeken a helyeken a régi vagy szétvert autók mellett egész jó állapotban levő, sok esetben sokkal jobb kocsikat találni, mint a mi ^szerkesztőségünk autói. Niagara Fallsban találkoztam egy ilyen autótemető-tulajdonossal is, teljesen véletlenül hazánkfiával. Nagyon kiváncsi volt a „régi hazára“, ahogy bennüket általában Amerikában neveznek. Egyebeken kívül érdeklődtem speciális vállalkozása részleteiről is. Elmondotta, hogy hozzá szétvert autókat hoznak, de ő vásáról régebbi kocsikat is. Bagóért! Ezekből kiszereli a jő alkatrészeket, a rádiót, a televíziót, amit csak lehet. A kiszerelt dolgokat eladja, a maradékot présbe teszi és bagatel! összegért fémkohókba küldi. Találunk ezen a helyen azonban újabb autókat is, melyek a generáljavítás előtt sokáig futhatnának. Kereskedők, magas állású tisztviselők, Iparmágnások, bankárok, részvény- tulajdonosok, egyszóval Amerika legtehetősebb emberei mindig a legújabb autómárkát akarják. Az, „öreg“ kocsikat idehajtatják és még fizetnek is a sofőr fáradozásáért. Gyakran olyan emberek is felkeresik az autótemetőket, akiknek vesz- szőparipája, hogy egy autót raknak össze több kocsiból., Egyszóval Amerikában az autó a business tárgya. A merikában tehát az autó egyáltalán nem luxus, nélküle az Egyesült Államok polgára, tekintettel az életmódra, csak nehezen lehet meg. Az autó üzembentartási költsége, az úthasználati díjak és egyebek, (mondjuk a benzin. mely bár nagyon olcsó egy gallon — körülbelül négy és fél liter — éra 25 és 30 cent között ingadozik a minőség szerint) a háztartások legmagasabb tételeit alkotják. Közvetlenül a lakbér mellett az élelem előtt az első vagy második helyet foglalják el. Fontos egy további tényező is, éspedig az, hogy ez autógyárak évente millió számra dobják piacra a legújabb kocsikat, de a piac egyre jobban szűkül. Autók, autók, autók ... Nálunk, sajnos, főként a fiatalok az egyes rendszerek előnyeit gyakran csupán a külső tünetek alapján ítélik meg, s közben az autók száma nem egyszer az első helyen áll. Ez persze túlságosan is naiv felfogás, bennünket gyakran maguk az idegenek is megmosolyognak, amikor látják, hogy például Bratislavában egy-egy, talán nem is legújabb típusú Ford kocsit embergyűrü vesz körül.., Modern autó kedvéért, a valódi életfeltételek mélyrehatóbb vizsgálata nélkül, egyesek, ahogy azt mondani szokás, elárulnák meg a saját édesanyjukat is. Együgyüség lenne persze arra még csak gondolni is, hogy nálunk szintén lehetne annyi autó, mint Nyugaton. Igen, "a jövőben minden bizonnyal több lesz, mint eddig, ez azonban valóban nem a fő és döntő kérdés ... Nálunk Is lesz több autó, de persze nem egyeszerre. Ez igazán nem lehet az élet értelme. De milyen is lenne a helyzet a mi bizony gyenge utacskáinkon, s még hozzá olyan alkoholfogyasztás mellett, mint amilyen nálunk tapasztalható! ? M indezek ellenére sokat tanulhatnák ezen a szakaszon is. Ami például az utak és az autósztrádák karbantartását és minőségét illeti, jóllehet mi nem rendelkezünk egyetlen autósztrádával sem, hacsak nem távlati tervekben. Az emberben gyakran felmerül a gondolat, hogyha összetennénk az utaink állandó foltoz- gatására fordított költségeket, talán még egy, az egész országon át vezető autósztráda építésének költségeit is felülmúlnák. Persze nemcsak a pénzről van szó, hanem a gyorsabb, kényelmesebb és biztonságosabb közlekedésről, hajtásról és a lokális közlekedési hálózat tehermentesítéséről is. (úgyszintén a takarékosdásról. Ki számolta már össze az időveszteséget, a kitérőkből eredő költségtöbbletet és az elpusztított emberéleteket? El kellene gondolkoznunk az ilyen fogalmak felett: autó mint fényűzés, és autó mint szükséglet. Anélkül, hogy bárkit is sértenék, meg kell mondanom, nálunk az emberek nem egyszer luxusból vásárolnak autót, olyanok törik magukat autó után, akiknek nincs is nagy szükségük kocsira, s csak egy-egy kirándulásra vagy arra szolgál, hogy a feleség büszkélkedhessen a többi asszony, sok esetben becsületesebb dolgozó előtt: látod, nekünk van autónk! Nem ritkán vásárolnak autót a táplálkozás és a gyermekek számának rovására. Sokan azért vesznek autót mert különböző, gyakran nem is a legtiszteségesebb úton pénzhez jutnak. S bizony az ilyen emberek ugyanazért az árért vásárolják, mint azok, akik koronát koronához téve becsületesen spórolnak csak azért, mert az autóra szükségük van. Nem fényűzésből, hanem hivatásukból kifolyólag Ezzel kapcsolatban olyan ötletem is támadt, hogy nem kű- lönböztethetnénk-e meg az autók árát felhasználásuk és céljuk alapján, esetleg nem tehetnénk-e lehetővé, hogy azok, akiknek valóban szükségük van az autóra, azt megvásárolhassák részletre is. Ha a részleteladás kifizetődik a kapitalista rzámára, s végeredményben ebből haszna van neki is és a polgárnak is, miért ne lehetne ez nálunk is így? ANTON KURINA
