Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-09-01 / 35. szám

AZ ELSŐ KÉT FEJEZET TARTALMA: ’■ ... A vörös hajú Novák a* Éva hétfő este óta az elme- *a klinika zárt osztályán fek- ■J szik. Nem beszél, nem ész­J. leli a valóságot, tekintete a semmibe mered. Kezelőor- •J vorsa, Miklós doktor kutat '• betegségének oka után. ■* Miért akart a Váraljáról "■ származó, tizennyolc éves a* borbélylány öngyilkos len­J. ni? Az öreg Kovácsék, Éva .* lakásadói elmondták az or- vosnak, hogy egy „inkogni- I* tóban járó“, negyvenöt év körüli, fekete bajszos, szúr­ja keruhás férfi bérelte ki és •J bútoroztatta be a lány szá­ja mára a különbejáratű szo- aj bát. Hetente kétszer meg­J. látogatta Évát. Ki lehet a ■* jól öltözött, szürkeruhás ■J férfi, aki az öngyilkossági I* kísérlet előtti napon, vasár- •J nap reggel Évával kirándul­ja ni ment az erdőbe? A ví- aj kendházban valami történ- Ja hetett. Miklós doktor ezzel .J hozza öszefüggésbe az ön- •« gyilkossági kísérletet. Ml I* történt a víkendházban? Ma ■J csütörtök van. Hétfő este J* óta egy helyben topog. Az ■J ápolónő figyelmetlen volt, J* Éva kiszökött a zárt osz- aj tályról. A kijárat előtt el- Ja fogták. Hétfő este óta most aj szólal meg először: Apa, *- apa, látlak apa... — rebe- Jj gi. Az orvosnak újabb fej- *J törést okoz, kire gondolt? J* A szürkeruhás szeretőjére, ■J akit apunak, apucinak Is J* szólíthatott, vagy a Váralján •J lakó édesapjára, akt kedd Ja este óta Éva különbejáratú aj szobájában lakik, és csak a J. késő éjszakai órákban hagy- ■J ja el a lakást. Az orvost *. családi ügyek is keserítik, J* felesége barátnőjének fér- »J jére kezd féltékenykedni... J* Amiről az orvos nem tud: •J Csütörtök késő délután az Ja erdőben, a kőbánya mögötti aj hegyen egy kiránduló család Ja véletlenül rábukkan egy aj idősebb asszony hullájára. J« KI ölte meg az ötven év kö- I" rüli aszonyt? HARMADIK FEJEZET 9 Hétfőn vártalak haza ... Ma csütörtök van... Hol voltál, Robi? A fiú, akit Hétfőre vártak haza, szétvetett lábakkal ül a fotelban, s élvezettel fújja ma­ga elé a kékes cigarettafüstöt. Kutatva néz a vele szemben galambszürke ruhában ülő ap­jára, aki fáradt mozdulattal simogatja dús, fekete bajszát. Hogy megváltozott szombat óta! Akkor látta utoljára. Hangjában nincs egy csöppnyi szemrehányás, felháborodás. Túlságosan is nyugodt. Nyu­godtsága nemtörődömséggel határos. Robinak nem tetszik ez az élettelen nyugodtság. Feltette a kérdést, de nem vár válaszra. A szőnyegre mereszti szemét, mintha egyedül lenne a szobában. Robi fészkelődik. Megfeledkezett rólam ? Nem tetszik neki apja élettelen nyu­godtsága. Schasf.m látta ilyen­nek. Egyszer sem látta a fo­telban ülni. Nem szereti a pu­ha, öblös karosszékeket. Vén­asszonyoknak valók, csak ál­modozásra jók... — szokta mondogatni. Most 6 álmadoz- na ? Ilyen beteges arccal ? Ami­kor idehaza tartózkodott, min­dig a szoba sarkában levő Író­asztalánál találta, ez a ked­venc helye. A hivatalából haza­térve megebédel, feketét főz — csak a saját főztjét szereti, — bemegy a dolgozószobájába s ír­ni kezd. Könyveket fordít, el­mélkedéseket ír a szocialista erkölccsel össze nem függő kérdésekről. Jómaga viszont... Ne törj pálcát apád felett! — inti magát Robi. Jó, jó, de miért szaval annyit az erkölcs­ről, amikor ... Nem vagyok gyerek, tudom, nem tud egy ágyban feküdni anyával, de ak­kor ne verje a mellét, én va­gyok a legszentebb, s ne oktas­son másokat... Már jó tíz éve, írói nevet választott, kereszt­nevét meghagyta. így lett Trencséni Róbert. Három év ■ lá't is a Trencséni ne­vet viseli. Németes nevük volt. Nem tetszett az apának, a fa­sizmus idejére emlékeztette, akkor hibbant meg a felesé- ge.,, Robi az Íróasztalon pihenteti tekintetét. Képzeletben ott lát­ja az apját ülni. Nem szeret­te, ha munka közben zavarják. Hányszor kergette ki hangos kiáltással a szobából. Eszébe jut, milyen gyámoltalar.ul állt az ajtónál. Csak egy pillanat­ra ... — motyogta zavartan. Szégyellte magát. Szégyelltem magam, mert koldultam, egy kis pénzre volt szükségem. Mi­lyen buta voltam ... Nem te­hettem mást, apa a pénztáros, az anyára nem lehet semmit se bízni. Az apa gavallér, a fordítások sok pénzt hoznak a házhoz. Tavaly, a születésnapo­mon motorkerékpárral ajándé­kozott meg. Kétszázötvenes Já- wát kaptam. Két gép van a garázsban, az apa tarkaszínű Moszkvicsa s az én vörös két­kerekű masinám ... Mindent megkaptam, csak tiszteletet nem,., Kell is nekem a tisz­telet! Gyereknek nézett. Csak a gyerekekre szoktak rákiabái- ni. De a gyerekeket szeretik! Engem ki szeret? Anya? Nem emlékszem, mikor éreztem öle­lő karját. Beteg szegény, falán azt se tudja, hogy a fia va­— Jó, jó... de az utóbbi Idő­ben gyakran kiürül a pénztár­cád. Udvarolsz talán? — Nem vagyok szerzetes, a te fiad vagyok! Az apa megérthette a cél­zást. Zavarba jött, izom rán- dult az arcán. Megsimogatta dús, tömött bajszát. Felállt. Az Íróasztal fiókjából kivett két doboz drága cigarettát, a pénz­tárcájából kiemelt egy százast s átnyújtotta a fiának. — Tessék, Robi, szombaton megint kapsz ... terven fe­lül... — tette hozzá mosolyog­va. — Kinek csapod a szelet? Rendes lány? — Minden szép lány, rendes lány... — tért ki az egyenes válasz elöl Robi. Az apának tetszett a fiú fe­lelete. Elmosolyodott. — Légy szíves, hagyj most magamra, dolgozni szeretnék. Aztán vigyázz, nehogy bajba gyök. De apa ? A kezembe nyom néhány bankót és rám­parancsolja, vigyázzak magam­ra! Az anyja és a nagynéni előtt szégyenkezett pénzt kérni az apjától. így csak akkor mehe­tett hozzá, amikor bezárkózott a dolgozószobájába. Három hónappal ezelőtt beállt a jég­törés. Maholnap tizenkilenc éves leszek, nem hagyom ma­gam kidobni! — gondolta Ro­bi. Belépet a szobába. Az apja rámordult: — Hányszor mondtam, Ilyen­kor ne zavarj! Robi leült a fotelba s hideg­vérrel keresztbe rakta kinyúj­tott lábát. A vendégek részé­re előkészített cigarettás do­bozból kiválasztotta a legjobb cigarettát, és rágyújtott. — Ez mit jelentsen?! — né­zett vele farkasszemet az ap- 1a. — Felnőtt vagyok! Látoga­tóba jöttem hozzád, nem szép tőled, hogy hellyel sem kí­nálsz ... Az apa kényszeredetten el­mosolyodott. — Mit akarsz, Robi? — kér­dezte szelídebb hangon. — Ez már emberi hang.. — állapította meg Robi. — Megint pénzre van szük­séged ? — Jól tudod, nem vagyok ke­nyérkereső, te akartad, hogy tanuljak... keveredj a rendes lánnyal! Ko­rán nősülni, annyit Jelent, mint korán meghalni... — Hirtelen elszomorodott. Hümmögött va­lamit, amit Robi nem értett meg. A fiú úgy nézett az apjára, mintha a haverja lenne. Elő­ször életében. Neki ez a válto­zás tetszett. Rámosolygott az apjára. Csak ennyit mondott: — Kösz apa! — és kiment. Az előszobában boldogan fü- tyürészett... Még két ilyen férfias beszél­getésre emlékszik. A2 egyik másfél hónappal ezelőtt, a má­sik egy hónapja zajlott le köz­tük Az apa hazajött a hivata­lából, megebédelt, kávét főzött, s bezárkózott a szobájába. Ro­bi ebéd közben Is odasúghatta volna az apjdnak, éhes a pénz­tárca Is! Vagy csak intett vol­na. A múltkori beszélgetésük után egy intés is elég tett vol­na, az apa rögtön megértené a célzást. De másképp alakult a helyzet. Nem intett, nem sú­gott egy szót sem. Amikor az apa felállt az asztal mellől, azt mondta, a gyermeknevelésről akar elmélkedni, manapság igen sok a huligán ,a szülők a hibásaki Ez adta Robinak az ötletet, várjon kérésével. Ki­ment sétálni. Most megmon­dom a magamét! — gondolta Bejárta a közelben épülő új lakónegyedet, s jól átgondolta, mit fog az apjának mondani. Egy óra múlva visszatért, és benyitot a dolgozószobába. Nem ült le nagyképűen a fotel­ba. Az rontaná a hatást. Az apja elé lépett és megkérdezte: — Hogy haladsz a prédiká­cióval ? Az apa megrökönyödve né­zett a fiára. — Ha pénzre van szükséged, mondd meg, de ne tréfálkozz komoly dolgokkal! — Olvastam a múltkori cik­kedet, kész prédikáció volt! — emlékeztette mosolyogva RobL — Azt hittem, most is olyas­mit Írsz... — Ez nem prédikáció! — A papok Is eiszőnokolhat- nák a szószékről! — ellenke­zett a fiú. — Hogy. beszélhetsz így ? 1 Hogy beszélhet Így egy kom­munista fia?! Elfelejtetted, ki az apád?! A cikket neked is írom, hogy tanulj belőle! — A cikkeidből hiányzik az élet! Egyszerű prédikátor vagy! Az apa felugrott Az első pil­lanatban pofon akarta vágni a fiát. Robi észrevette a vesze­delmes mozdulatot. Felemelte a karját. — Nyugi, apa! Az apa tehetetlenül nézett a fiára. Megbénítota a szokatlan hang. Erejéből csak annyira tellett, hogy ezt mondja: — Kisdiák korodban büszkél­kedtél velem, most csúfot űzöl? — Kinyílt a szemem, apa! Látom azt, amit nem tudsz meglátni... — Mit? — Mondjuk a huligánokat, a szülőket, akikről írsz! Ismersz legaláb egy huligánt? — Azt beszélik, a házunk­ban lakik egy... — Még Hebegót sem Isme­red! Az apját se! Az apa megadón nézett a fiára. Leült. A kéziratra me­redt tekintete. Fáradt mozdu­lattal féiretolta a papírlapokat. Azt gondoltam, nagy port fog felverni. Még ennek a csibész­nek lesz igaza! Ismeri Hebe- gőt... Talán másokat Is. Sok érdekeset tudna mondani. Mi­ért nem jutót ez már előbb az eszembe? A fiammal ilyesmiről beszélgetni? Még hogy 6 ok­tasson engem? És mégis ő ok­tat! Rám pirított I Most mit mondjak neki? Hogy nincs iga­za ? Hazudnék ... Robi figyelmesenu nézte el­gondolkodó apját. Megéiegelte a hallgatást. Megtörte a csen­det. — Mit szólnál hozzá, ha egy szép huligántörténettel fűsze­reznéd a cikkedet? — kérdezte. — Vagy elbeszélést írnál? Az apa felkapta a fejét. Na­gyot nézett. Jól beszél. Robi! Miért ne?! — Talán Jóban megfizetné a szerkesztőség! — folytatta a fiú. — A zsebpénztöbbletet nem akarom könyöradományként el­fogadni . .. — Az adatgyűjtés Is mun­ka ... — mondotta zavartan az apa, és fellélegzett. Most már szabadabban nézett a fiára. Még el is mosolyodott. — Nos, akkor üzletet kötök a fiammal! A honoráriumot megfelezem veled. Tessék, előlegbe adom! — Két százast nyújtott át a fiának. — Drága lány a te ren­des lányod.., — A szép holmit nem adják olcsón! — válaszolta Robi. — De ne hanyagold el a ta­nulást ... — Dehogy, apa... — felelt mosollyal a fiú. Hazudok! — gondolta. Még mosolygok is hozzá! Sírjak talán, essek térd­re? És hallgassam a prédiká­cióját? Azt már nem! Azt aka­rom csinálni. amit szeretek, ne gyámkodjon senki sem felet­tem! De most t akarod csap­ni apádat! Mivel? Az igazság­gal? (folytatjuk) LÄSZLÖ ENDRE: A föld a kenyér és az öröm Kévét simogatott a keze, szeme serényen -/ hajladozó asszonyának bőrére lopott csőkot,.. — Te vagy a ml kenyerünk! — mondta a simo­gató kéz. \ — Te vagy az én kenyerem! — mondta a csókoló szem. Az aranyszemű gabonából lett a drága liszt és a lisztből az Illatos kenyér ... Jaj, de finom kenyér! — mondta a kisfiú és az apa úgy érezte, hogy ezek a szavak az ő napbarnított nyakát ölelik át... S az anya szemét beharmatozta az öröm, mert eszébe jutott most először, hogy az ő teste Is föld, melyből új élet szakad .,, v az ő teste Is kenyér, az új élet belőle él,,, az ő teste is öröm... Ennek a kévesimogató, kaszamarkoló férfinek az ó teste a termékeny föld, az illatos kenyér, az édes Ez a férfi az ő embere .. > Neki köszönheti, hogy teste termékeny föld lehet. Neki köszönheti a tüzet, mely megsüti a ke­nyeret. Neki köszönheti a föld, a kenyér, a test örömét. Ennek az embernek asszonya ő!... S ők együtt: a VILÁGMINDENSÉG! NAGY OLIVÉR: A tengerek fóját... A tengerek sóját őrzi még vérem — több százezer évnek messze tűnt vizében születő önmagát nem tagadhatja meg testem legparányibb élő sejtje sem. öshalak nyugalma térít vissza sokszor, tomboló haragnak határokat döntő vad hullámából — és ha az ösztönök végigrezdülnek az idegek hálóján, mint a hárfa húrján karcsú ujjak-adta érintést követő pengés muzsikája, a szivem úgy tárja feléd vágyva minden porcikáját, mint hogy az ezüst fényt szürcsölik sekély tengeröblök mélyén az ernyős medúzák, s pasztellszín korallok. Mert vízben fogantam, vízben fejlődtem, s vízben jöttem én s erre a világra — régi őstengerek kétlábon sétáló, késő unokája. A tengerek sóját őrzi még a vérem — több százezer évnek messze tűnt vizében születő önmagát nem tagadhatja meg testem legparányibb élő sejtje sem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom