Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-06-30 / 26. szám

Megyeri Andrea: Játék - koszorú Húsz évem színes virágszálait megpróbálom csokorba kötni és a számadás asztalára teszem míg tart az ünnepi ebéd Itt állok hát húsz évemmel s nem tudom mihez kezdjek Már háromszor vitt a vonatom ismeretlen messzeségekbe és mégis — mindig haza vitt mert aki nem ismeri a szétszóródott család ünnepnapi találkozásait annak oly mindegy hogy hol az otthona mert a vasárnapi ebédem már tíz éve idegen emberek készítik Anyám a messzeségek az emlékek örök pásztora megtagadta tőlem hogy néha virággal kedveskedjem neki így hát csak krizantémokkal ültetem be a kertem és apám sincsen. Halálférgekkel cipelteti a testében maradt golyókat és vérével őszirózsákat táplál hogy illatozzanak szerte a világba. Most itt állok húsz évemmel egyedül az ünnepi asztalnál Annyi a tennivaló én meg nem tudom mihez kezdjek Mert lehet-e hogy az ember másodpercek töredékét is pontosan beosztva élje mint a rakéták legkisebb részei vagy a cirkuszok szédítő magasságában repülő akrobaták Nekünk csak egy pohár pezsgő kell és fölrúgni készülünk törvényeinket máris megszűnünk törődni az idővel csak a testek melegét s oíykor az öröm közelségét érezzük S mégis dolgoznom kellene hogy szemébe nézhessek a holnapnak s hitet kellene már építenem, apró vörös reménység-téglákból mert pogányul élni mégse lehet és ezzel a hittel bevonni mindent ami jó a hóvirágot gyermek kacajt galambokat meg az embereket (mert az emberek is jók csak néha tévednek) és feledni is kellene már hogy háború volt, nehéz golyók fúródtak a csontokba s a romok alól még évekig a halál leselkedett mert a sebek nehezen gyógyulnak s nekem már tíz éve idegen emberek készítik a vasárnapi ebédet Ez hát a húsz év összege. Hogy dolgozhassam feledni kell a múltat hogy örülni tudjak feledni kell a múltat hogy szebb legyen az emberek ünnepe hogy egymás szemébe nézhessünk s hogy új köhitet építhessünk ahhoz feledni kell a múltat. izéfül-e az emberi nem: 7 Ha az ember azt a sok szép, egészséges, legalábbis női érte­lemben szépen fejlett leányt látja (micsoda lábak! — kicsit tán túlerösek is a 15-16 éves törzsek alá—), ami az adott időkben az iskolákból az utcá­ra áramlik, óhatatlanul arra kell gondolnia: hol van ezek­hez a megjelelő férfi? A fiúk közt sokkal kevesebb a testileg tökéletes és szellemileg is érett „egyed", még ha az élettanilag szokásos és szükséges néhány esztendőt hozzáadjuk is az éveikhez. Akkor is: ha egy se­reg egyidős fűit, úgy a társa­dalom mélyeiből egymás mellé állítanánk, megláthatnánk, hogy milyen sok közöttük az esett a görbe, a nyurga, a „hormon- dagadt", a „cízhordó" (túl ki­csi), általában az átlagtól elü­tő. Sőt szellemileg is, nem az iskolai bizonyítványokhoz, ha­nem az élet valódi követelmé­nyeihez mérve, túlsók közöttük az „infantilis" (túlgyerekes, nem-férfias) az ügyetlen és a kissé mafla. Különösen a sze­rephez, a férfiranghoz viszo­nyítva, ami pedig még mindig társadalmi rang is. Olyan rang, amelyért a múltban a 16-18 éves ifjak 20-25 évesek igye­keztek mutatkozni és amiért még harcolni is tudtak. Ha mással nem, hát a szomszédos utca, vagy a másik iskola ifjai- val. A leánynak a történelmüeg örökölt szemlélet szerint elég volt, ha élettanilag egészséges, megvan mindene, ami az asz- szonyi és anyai hivatáshoz kell, mert ez az asszonyi munkához is elegendő. Sem a különlege­sen magas értelmet, sem a fér­fiakéhoz hasonló fizikai bátor­ságot vagy vállalkozó kedvet és harcratermett séget nem kö­vetelték meg tőlük. Egyszóval a leányok közt több volt a jó értelemben vett átlagember, mint a fiúk között. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy túlsók volt a rossz házasság (a múlt­ban is, csakhogy akkor nem lehetett olyan könnyen válni), hisz szegény leányok nem vá­logathattak és ma sem válo­gathatnak eléggé. Túlsók eset­ben kénytelenek hozzámenni ahhoz a férfihoz, aki éppen jelentkezik. Később aztán kide­rülhet, hogy ez a férfi egy nyamvadt kis „hímállat), akit nem lehet némely anyapók módjára felfalni hát menjen a fenébe. . ■ vagyis finomabban: elszállt a szerelem, ezt az em­bert — mármint embert — egyszerűen nem lehet bírni. (Ez fordítva is megtörténik: a férfi sem bírja „azt a nőt", de most csak a nő felől nézzük a dolgot, a másik problémát ne feszegessük, hisz nem a házas- élet válságáról van szó.) A sokszor hangoztatott ma­gyarázatokat ehhez, a magán- tulajdon rendszeréről és abban a nő kiszolgáltatottságáról is­merem, de ez se mond meg mindent, mert íme, vagyon már nincs, de a lánynak mégis várnia kell a „királyfit“. Sőt még akkor is várnia kell, ha ö maga igazán szép, a férfi meg csak olyan, amilyen ... Ez azonban eddig csak a tény és hiába húzódoznék tőle (sok­szor vetik a szememre), emellé valami magyarázat is kéne ... Minek mondtam el? A magyarázatot így kezde­ném: Mennyi ötlete, mennyi változata és mennyi véletlenje (mindegy, ha ezeket „mutáció­nak" nevezik is) van a termé­szetnek ahhoz, hogy az egyszer létrehozott életágazat folyto­nosságát fenntartsa. A tölgy makkot hullajt, a nyárfa pely- het röpít..., de maradjunk a közelebbi rokonainknál, az ál­latoknál. Némely esetben a hí­mek a nőstényekhez viszonyít­va nevetséges kis figurák, akik­nek jobb, ha a feladatuk tel­jesítése után eltűnnek a közel­ből is, mert... Előfordul a tu­dósok szerint, hogy a nőstény csakugyan meg is eszi a hímet. Vannak viszont állatok, külö­nösen a madarak, de még in­kább az emlősök között, ahol a hímek — bikák, csödörök, kosok, vadkanok stb. — igazi „férfiak", a „teremtés koronái", akik harcolnak a nőért, akár éltre- halálra is, még ha sok van is belőlük (akkor o válo­gatás jogáért!) és ehhez „im­pozáns" külsőt alakítottak ki. Az ember azonban — mint némely madárfaj is, de ne ka­landozzunk el — a legjobban megtervezett és nemi demok­ratizmusra is alkalmas fajták közé tartozik. Egyrészt, mert minden hímre áltatában egy nőstény születik. (Sajnos me­netközben túlsók férfit elpusz­tít az életharc, a háború, a munka és a — motor. (Ezért) az ember természettől mono- gám faj, még ha tehetetlen is, és ha válogatja is a párját. Másrészt, mert a férfi és a nö kérdésre, hogy vajon a jövőben a még messze levő, de vágyott és feltételezett szabadabb tár­sadalomban, szépülhet-e az em­beri nem — arra nem tudnék most válaszolni. (Nem a maga­sabbra növésre gondolok, az már most is szemmel látható, és a statisztika is bizonyítja.) Ogy keltene, hogy szépüljön, de vajon az eddiginél is kötöt- tebb munkamenetben, a még VERES PÉTER T között sem testi, sem értelmi tekintetben nincs nagy különb­ség. Annyira nincs, hogy a tu­dósok szerint az őskorban a matriarchátusnnk nevezett anyuuralom sokideig általános volt. Most persze már elég régen férfiuralom van és a férfiak valóban nagyobbak (egy kicsi­vel) erősebbek és harcosabbak, mint a nők, de ugyanakkor mint a kiindulásnál mondtam, a leányok fejlettebbek, arányo­sabb testüek (amióta az angol­kór, a gyermekkori pókhas és a tüdővész megritkult, a túl- görbe láb és a gethes lapos - mellüség, cinegelábúság is; el­tűnőben van), vagyis általában szebbek, csinosabbak, takaro- sabbak, mint a legények a meg­felelő életkorban. (Vagy ezt csak a férfiszem látná így? No nem! Ez a tény valóság: néz­zétek meg őket!) A magyarázat erre: a férfi­nem túlnyomó többsége már nagyon régen „munkaállat" és „szolgaállat“, vagy pedig a ha­talomért, uralomért, vagyon­őrt karrierért Vicsorgó fenevad. és ez bizony sokaknak az arcá­ra íródott, amazoknak pedig eltorzította a testét és a moz­gását, is a ttílsok és erőltetett munka. Igaz, később a nőkét is deformálja a sok szülés és az élet sors, de legalább ók ifjúko­rukban szépek vagy legalábbis gazella-bájosak, esetleg — a nagyon húsosak — boci-bájo­sak voltak. A férfiarcra azonban s most már majdnem mindegyikre na­gyon ráiródik a „lét-szigor". A nagyon régi múltban kezdő­dött ez, de még akkor több volt a könnyű pillanat, különö­sen a pásztorok, a valamennyi­re szabad parasztok (a jobbágy is „szabad“ volt a természet­ben, ha nem ült mindig a nya­kán az úr) és a gazdálkodó köznemesek életében. Ott a fiúknak békés időben csak az volt a gondjuk, hogy kakas­kodjanak hösködjenek, tesse­nek a lányoknak. Ez mind szép­pé, bájossá varázsolja a fér­fiarcot, akárcsak a lányokét a virágzás-öröm és a tetszeni vágyás. Ma azonban már a munkára, szolgálatra, a gépek menetére, a közeledő jármüvekre és ezer más dologba való erőltetett odafigyelés, aztán a vonatban, villamoson, autóbuszon való bezárkózás (mindenkit 8 úgy néz itt, mintha idegen és ellen­séges országba került volna) megmerevíti az arcot. A szem ilyenkor nem a „lélek tükre", hanem egy vak lámpás, amely nem vesz fel a világból semmi jelenséget, és nem tükröz visz- sza semmit (Különben is én azt mondanám: nem a szem önmagában a lélek tükre, ha­nem inkább a tekintet. Az „arc" a szó régi kínai értelmé­ben, ami sok mindent, mond­hatni a teljes embert jelenti.) A másik erős archasonlító tényező az erőltetett tanulás, de különösen a szolgaviszonyu­lás, az örökösen feszült odafi­gyelés az önmagunkon kívüli célok és érdekek iránti kellet­len, erőszakolt fegyelmezett­ség. (Ez váltotta ki nyilván, elsősorban Nyugaton a nihil­huliganizmust, az eszmei tar­talom nélküli vaklázadást.) Ugyanilyen, bár kevesebb emberben jelenik meg: a kar­rierviszonyulás, a hízelgő, ha- zug figyelmesség. Aztán a vevő megszédítésére történetileg ki­alakult „merkantilarc“, a ke­reskedői ál-nyájasság is. Igaz, ez már a mi társadalmunkban kiveszőben van. (Én nem saj­nálom.) A papos-kegyes szívélyessé­get és a politikus-demagóg képmutatást már éppen csak, hogy megemlítem a teljesség kedvéért, mert ezek nem tö­megjelenségek. Végül is visszatérve a feltett több és még bonyolultabb gé­pekre való nagyon odafigyelés és a mindig tanulás mellett lehetséges lesz-e? Hinni sze­retném, hogy igen, mert a dialektika törvényei mindenre érvényesek és az élet parancs­ként megszülető „tudatos lét" is így követeli. Testi fejlődés szempontjából reményteljes a dolog mert a rövidesen általánossá váló sport különösen az iskolai torna a könnyebb és kevesebb, főleg a kevésbé megerőltető munka mellett nyilvánvalóan erősíti, arányosítja a testet, de nem okvetlen szépíti az arcot és tekintetet A győzni akarás sokszor ismétlődő fogcsikorga­tó feszültsége és a különféle „létizgalmak“ nem szépítik, nemesítik, hanem ridegítik az arcvonást. 1 A nők tovább szépülésében, testfejlödésében azonban jó táplálkozás, jól öltözködés (ez még nincs meg) és kevésbé megerőltető munka mellett jobban bízom. Ők feltétlenül tovább szépülnének, hisz ennek a „potenciája“ élettanilag meg­van bennük, mint a jó földben élő és jól ápolt növények virá­gaiban — tovább szépülnének, mondom, ha nem szépítenék túlságosan magukat. Ha meg­értenék végre, hogy ez még mindig a jérjfogás, a férfi után való lelki futkosás történelmi maradványa. Sajnos éppen a „felszabadult" egyenjogusított nők értik ezt legkevésbé... Lehet azonban, hogy a nők szépüléséről való észleletekben az is ott van, hogy ebben a strandos meztelen és félmezte­len korszakban a női szépség sokkal inkább a test, az „alkat" arányosságaiban és erotikus bájaiban hat. Az arcok pedig éppen ezért üresek, vagy affek­téit modorosak lesznek. Ha a nő nem kényszerül arra, hogy a hódításhoz, ami nála közpon­ti életérzés, az arcát — főkép­pen csak az arcát és a tekin­tetét — használja, hanem a lá­baival, combjával és csípőjével is eléri ezt hatást, akkor az arca élettelenné vagy hamissá válik, mert a benne feszengő hódító energiák a test más ré­szeibe tódulnak . .. Ne nevessetek ezen! Gondol­kozzatok! De ezt abbahagyom, mert úgy látszik, erre az értelemnek nem igen van hatása. A túl­szépített nö nem tudja, hogy egy bizonyos határon túl ő már nem ember, csak „kreatúra“. Nem tudja, nem érti, akkor se, ha három diplomát szerzett a szabadsága mellé. Aki az ere­deti leánybáját úgy veszti el, hogy nem szerzi meg helyette a menyecske-bájt, majd a kis­mama — végül a nagymama­bájt, az hiába csinál akármit önmagával, végül köszönje meg, ha idős korára boszorkány­arcúvá, szipirtyószerűvé nem válik. Ez világos és már nagyon régi tapasztalat. De hogy a férfiak esetében mi történik, az a jövő titka. A mi vágyunk, célunk, óhajunk és tervünk minden esetre az volna, mert a kollek­tivizmus nem demokratizmu­sához és a nép-nemzet egész­séges tovább fejlődéséhez is ez szükséges, hogy ne maradjanak le takarékosságban és szépség­ben se a nők mellett. Táncverseny Losoncon június 6—7-én zá­rult a középszlovákiai táncze­nekarok és big-beat csoportok, valamint a társadalmi táncver­senyek fordulója. Az Ifjúsági Alkotóverseny kerületi bizottsága 28 táncos- párt hagyott jóvá a C kategó­riában és a szabad táncokban. A társadalmi táncokban a kö­vetkező körök nyertek el he­lyezést: a zsolnai Pihenés és Kultúra Parkja csárdással, a liptómiklósi csa-csa-csá-val, a prievidzai Művelődési Ház dzsaif és csa-csa-csa bemuta­tásával, valamint csoportos rumbával szerepeltek. A mulatságot Vladimír Burián. brnoi tánc- és illemtanár ve­zette. Vasárnap délután szeminá­riumot tartottak, ahol a társa­dalmi tánccal kapcsolatos kér­i'ana üzemben szervezett tánc­zenekarok és big-beat csopor­tok mutatták be tudásukat. Fellépett a Banská Bystrica-i Stavbár zenekar, a prievidzai Banské Stavby mellett működő dzsessz szeptett, a rózsahegyi Észak-szlovákiai Cellulózé és Papírüzemek nagy tánczeneka­ra és a zsolnai Szakszervezet Háza mellett működő tánczene­kar. A kerületi táncbemutatón az idén először szerepeltek big- beat csoportok. A kerületi bi­zottság jóváhagyta a zvoieni AKI big-beat csoportjának, a Banská Štiavnica-i és a Ban­ská Bystrica-i Elektrik üzem­ben alakult big-beat csoport fellépését. Az Ifjúsági Aikotóverseny idei fellépésén főleg arra fek­tették a fősúlyt, hogy kihang­déseket vitatták meg. Ezen a szemináriumon a losonci járás­ban működő CSISZ-alapszerve- zetek és az üzemi szervezetek kultúrfelelősei vettek részt. Június 7-én Losoncon a Po­súlyozzák a tánczene és a moz­dulatok szépségét és olyan tár­sadalmi táncok érvényesülje­nek, amelyek megfelelnek a mi társadalmunk követelményei­nek.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom