Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-01-21 / 3. szám
Választási komédia Dél-Afrikában „Egy színes afrikai a pretoriai börtönben felakasztotta magát“ így szólt a hivatalos közlemény. De a hullát gyanús sietséggel elégették, ami olyan híreknek adott tápot, hogy a fogoly nem önkezével vetett véget életének, hanem a rendőrség brutális kivizsgálási módszereinek esett áldozatul. Ezt a feltevést alátámasztja az a tény, hogy a sajtó egy szóval sem emlékezett meg erről az „incidensről“. Mi az nekik, egy négerrel több vagy kevesebb. Annál lelkesebben foglalkoztak a dél-afrikai újságok a Transkeiben lezajlott választásokkal, amelyek szemükben az „igazi demokrácia“ győzelmét jelképezik. Vessünk tehát oda mi is egy pillantást! Transkeiben december elején megválasztották a „színesek első szabad parlamentjét“, így szól a sajtó nagybetűs híradása. Transkei nagy kiterjedésű re- lerváciő, ahová a johannesburgi kormány kitelepíti a négereket, hogy ne lehessen kapcsolatuk a fehér felsőbbrendű emberrel — „Übermensch-el“. Ezt a területet és a Zuluföldön és Transvaalban még létesítendő további néger szigeteket természetesen a legkopárabb és legterméketlenebb országrészekből hasították ki, ahová a legszegényebb és legigénytelenebb fehér ember sem tenné a lábát, hogy ott éljen. Ä rezerváció területi nagyságra nézve sem elegendő arra, hogy megélhetési lehetőséget nyújtson annak a nagyszámú négernek, akiket kényszerrel oda akarnak telepítem. Ezeknek a nagy börtönöknek kiter- velését az a rejtett szándék irányította, hogy majd előmozdítják — éhség és betegségek útján — a bennszülött lakosság számának csökkenését. A kormánytervek szerint a rezer- vációkba fogják utalni az ösz- szes színes családokat, a családfőkkel együtt, akik közül azonban vissza fognak tartani néhány millió produktív munkást, no meg egy csomó prosparlament határozatai ellen, a- melyben a többséget amúgy is a kinevezett törvényhozók képviselik, a dél-afrikai kormány azonfelül még a vétó jogával is élhet. Ez a rendelkezés, mely a parlament függetlenségét van hivatva a külföld szemében kidomborítani, természetesen csak szemfényvesztés. De nézzük már most a választásokat. Elsőnek az a magától értetődő kérdés merül fel, vajon résztvett-e benne a három színes mozgalom, melynek a legtöbb követője van a dél-afrikai tömegekben? Nem, ezek a mozgalmak be lettek tiltva és jelöltjeiket törölték a választási listákból. A választási komédiának főküzdőfelei voltak Kaizer Matauzina és Viktor Poto. Ez utóbbi, mint maga is beismeri, „konzervatív“, programja a fehérekkel való egyetértés. Tekintve a Dél-Afrikában uralkodó helyzetet, itt további részletek feleslegesek. Poto szerint, amit a fehérek csinálnak, az jól van csinálva. Ami az ellenfelét illeti, a dél-afrikai sajtó, nem minden undor nélkül, úgy állította be, mint „haladót“, mert Matauzlma, akit mint bábot szembeállítottak Potoval, hogy a színjátékot érdekesebbé tegyék, annyiban „haladó, hogy teleszájjal harsogja „ki a fehérekkel Transkeiből“. Reffi- nált politikus, de az a gyanú, hogy furfangját fehér berkekből merítette. — Tehát ez a „haladó szellemű“ néger, ahelyett, hogy a néger rezerváció szégyenletes tervét állította volna pellengérre rekedtre ordítja magát, hogy a fehérek ne léphessenek a rezerváció területére. A nehézség csak abban áll, hogy a fehérek turisztikai vagy ismeret-terjesztő célokból, vagy pedig, hogy gyerekeiknek megmutathassák, miként élnek a négerek, esetleg itt-ott talán mégis ellátogatnak a néger telepre. Poto támogatja ezt a „átvonuló forgalmi szabadságot“, de Matau- zima ellene van és véresszájú 15-t pedig Matauzimának. Nagy meglepetésre a 65 kinevezett képviselő, a fehérek bizalmi emberei, Matauzimát szeretné magatartása mosolyra készte- miniszterelnöknek: ez a lát— ti a fehéreket. Támogatni akar- szólagos ellenfél ebben a já- ják a négereknek ezt a „haza- tékban az egyetlen szerény ütő fias“ felbuzdulását, mert ez kártyája lesz a parlamenti náluk azt az illúziót keltheti, többségnek. Ügy gondolják, hogy „szabadföldön“ élnek. A szegények, hogy Matauzimával fehérek pedig olyan nagylelkű- az oldalukon, valamivel több ek, hogy ettől az illúziótól nem esélyük van, hogy „függetlenakarják őket megfosztani, ségüket" a fehérekkel szemben Egyebük úgy sem marad. esetleg érvényre juttathassák. A nevetséges választások 30 képviselőt juttattak Potonak, -RoÚJ KÖZTÁRSASÁG Zanzibar függetlenségének kikiáltása után alig egy hónappal újabb fontos esemény játszódott le a 320 ezer lakosú szigetországban. Megdöntötték a szultánságot, s kikiáltották a köztársaságot. Az új köztársasági kormányt két párt, az Afrosirazi Párt és az Umma Párt koalíciója alkotja. Ami történt, nemcsak kormány formaváltozás, vagy az eddig uralmon levő koalíciós párt helycseréje egy másikkal, hanem sokkal több annál. Amikor a szigeten megindult a függetlenségi harc, az 1950- es évek közepén két jelentős politikai párt szerveződött: a Zanzibari Nacionalista Párt és az Afrosirazi Párt. A két párt közötti egyik lényeges különbség, hogy a nacionalista párt elsősorban a 15 százalékot jelentő arab lakosságára (főként közülük kerül ki a helyi burzsoázia) támaszkodott. Az Afrosirazi Párt az elnyomott és faji megkülönböztetéssel sújtott afrikai munkás-paraszt tömegek érdekeit képviselte. Ez a párt küzdött következetesen a függetlenségért. A nacionalistákat az önállóságáért való fellépésre tulajdonképpen csak az ösztökélte, hogy kifogják a szelet az afrikai párt vitorlájából. Az angol gyarmatosítók számításaikat a nacionalista pártra építették, mert jól tudták, hogy a kisebbség csak az ő segítségükkel maradhat hatalmon, ők viszont a támogatás ellenében, ha nem is nyíltan, de függetlenség megadása után is érvényesíteni tudják majd befolyásukat. Az 1957-es első általános választásokon a törvényhozó tanácsban a hat helyből, amelyet választások útján töltöttek be, ötöt az Afrosirazi Párt szerzett meg. Ez az eredmény töb- bé-kevésbé reális képet adott az erőviszonyokról, s arra késztette a gyarmatosítókat. hogy fokozottan támaszkodjanak a nacionalista pártra, s még jobban szítsák a sziget lakói között a faji ellentéteket, a- melyek néha véres összetűzésekhez vezetnek. Ezeket az angolok felhasználták arra, hogy „rendcsinálás“ címén beavatkozzanak. Az 1963-as angol ellenőrzéssel megrendezett legutóbbi választásokon a szavazatok 54 százalékát az Afrosirazi Párt szerezte meg. Kormányalakításra azonban mégis a nacionalista pártot kérték fel, amely koalítltuáltat. Ezzel szemben az asszonyok, gyerekek ott maradnak a rezervációban, mert a kormány, a fehér vállalkozók érdekeit szem előtt tartva, attól tart, hogy jelenlétük a férjeket esetleg arra indíthatná, hogy magasabb béreket követeljenek. Ha a család távol lesz, ez majd lehetőséget nyújt a munkások alaposabb kiszipolyozására. Hogy ezt a tökéletes tervet kiegészítsék, szükség volt egy kis „demokratikus mázra“. És ezért választották meg a néger országgyűlést. Az egészet? Szó sincs róla, 110 képviselő közül csak 45 kerül a parlamentbe választások útján. A többit a fehér kormány nevezte ki azok közül a törzsfők közül, akik hűségüknek tanúbizonyságát adtáig De még ebben az ún. „önkormányzatban“ is a fehérek kezében maradnak: a rendőrség, a hadsereg és a külfölddel való kapcsolatok. A A fasiszta elemek az Egyesült Államokban egyre jobban felvetik a fejüket. Ma már több mint kétezer reakciós szervezet működik Amerikában. A nácipárt vezetője Lincoln Rockwell, szította a legjobban az ellenségeskedést Kennedy ellen. Képünkön Rockwell éppen beszédet tart. ciót alkotott Zanzibar és Pemba néppártjával. A szultán kormánya tulajdonképpen már megalakulása pillanatában sem támaszkodott a lakosság többségének támogatására. Népszerűtlenségét, csak növelte, hogy elnyomta az erősödő baloldalt, a függetlenség elnyerése után is fenntartotta a faji megkülönböztetést, és nem voltak olyan pozitív tervei, amelyek megváltoztatták volna a sziget egyoldalú csak fűszertermelésre berendezett gazdaságát. Az Afrosirazi Párt programja nemcsak függetlenséget követelt az országnak, hanem fontos szociális változásokat is. Ez a párt véget akar vetni a lakosság nemzeti megosztásának. Nikósiában a görög és török szektor között drótsövényeket húztak. Angol katonák állnak posztot és őrzik a stratégiai szempontból olyan fontos szigetet WALTER ULBRICHT LEVELET intézett Erhard kancellárhoz és javasolta, hogy a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kössön megállapodást, amelyben a két német állam kölcsönösen lemond az atomfegyverekről. Az NDK Államtanácsának elnöke levelében rámutat, hogy a béke és a német nemzet egysége érdekében a két német állam közti feszültség csökkentéséért kell munkálkodni. Becsületes erőfeszítéseket kell tenni — hangoztatja levelében Ulbricht —, hogy megállapodásra lehessen jutni legalább a létfontosságú kérdésekben. Ilyen létfontosságú kérdés a kölcsönös lemondás az atomfegyverekről. Ulbricht indítványozta, hogy a vélemény- cserék módozatainak és témakörének eldöntésére nevezzenek ki megbízottakat, akik hamarosan érintkezésbe léphetnének egymással. Az NDK nem ragaszkodik a formaságokhoz, nem kívánja felvetni az elismerés kérdését, mert szerinte a német nép biztonsága fontosabb minden formai kérdésnél. Az NDK Államtanácsának elnöke leveléhez egy szerződés- tervezetet mellékelt, amely négy cikkelyből áll. A többi között javasolja, hogy az NDK és az NSZK ne gyártson atomfegyvereket, ne törekedjék nukleáris fegyverek megszerzésére, vagy birtoklására, ne vegyen részt atomfegyver-kísérletekben és területén ne tároljon nukleáris fegyvereket A szerződéstervezet hangsúlyozza, a két félnek arra kell törekednie, hogy a NATO, a Varsói Szerződés és az ENSZ tagállamai szavatolják: a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság területét atomfegyvermentes területté nyilvánítják és ellene sohasem alkalmaznak atomfegyvereket. Walter Ulbrichtnak ez az indítványa szerves része annak a politikának, amelyet a német békeállam kormánya következetesen folytat a német kérdés békés rendezéséért és a második világháború maradványainak a felszámolásáért. A BONNI KANCELLÁR LONDONI űtjával kapcsolatban egyes nyugatnémet lapok arról cikkeznek, hogy Párizsban nyugtalanságot okoz Erhard és Schröder angolszászbarát politikája. A Rheinische Post párizsi tudósítója például arról ír, hogy de Gaulle, kételkedvén a nyugatnémetek őszinteségében, most újabb lépéseket tesz, hogy keresse a megegyezést az Egyesült Államokkal Egyáltalán nem lehetetlen — írja a Rheinische Post —, hogy de Gaulle miután Johnson elnök nem fogadta el a francia Antillákon való találkozó tervét mégis elmegy az Egyesült Államokba. Ez a döntés nem annyira protokolláris szempontoktól függ, mint inkább a politikai helyzet fejlődésétől. Ebből a szempontból két tényező lesz számára a döntő: az egyik az, vajon Amerika mutat-e hajlandóságot a megegyezésre a de Gaulle-t érdeklő kérdésekben, a másik tényező pedig a nyugatnémet külpolitika további alakulása. A JUGOSZLÁV kommunisták SZÖVETSÉGE Központi Bizottságának meghívására Palmiro Togliattinak, az Olasz Kommunista Párt főtitkárának vezetésével egyhetes látogatásra a jugoszláv fővárosba érkezett az Olasz Kommunista Párt küldöttsége. A belgrádi pályaudvaron Palmiro Togliattit és a küldöttség tagjait Aleksandr Raňkovics, a JKSZ Központi Bizottságának titkára, Veljko Vlahovics, a JKSZ Végrehajtó Bizottságának tagja, valamint a JKSZ több más magasrangú személyiség fogadta. Az olasz pártküldöttség megbeszélést folytatott a két párt együttműködésének továbbfejlesztéséről, az időszerű nemzetközi kérdésekről, a nemzetközi munkásmozgalom problémáiról. közelében pedig zöldségtermelő kerteket létesítettek. Ghánában a halászat új módszereinek elsajátításában a kormány elsősorban a fiatalokra számít, akik nem rettennek meg az évszázados, ősi és elavult halászmődszerek megváltoztatásától. Guineában, Ghánában, Maliban az ifjúsági szövetségre bízták az afrikai művészet és kultúra fejlesztését. A gyarmatosítók évtizedeken, évszázadokon keresztül saját ízlésüket erőszakolták az afrikaiakra, a- melynek segítségével elfeledtették, szinte „elásták“ e népek ősi kultúráját, történelmi emlékeit. Ezek felkutatása, felelevenítése, igazi értékük visszaállítása most az ifjúságra hárul. Ezt szolgálja az ifjúsági szerveietek „művészeti és kulturális szolgálata“, amelynek irányításával a fiatalok az eldugott falvakban is felkutatják a régi hangszereket, fa- ragványokat, szobrokat, dalokat és táncokat. Guineában magnetofonok segítségével gyűjtötték össze a régi népi dalokat, lehámozták róluk a gyarmatosítás rárakódását, majd mindezt művészeti versenyeken, kulturális fesztiválon mutatták be. Az így felszínre került tehetségeket nép- művészeti iskolában tanítja az állam. Maliban hasonló módszerekkel kutatnak a régi, ősi sportok és játékok után, hogy azokat a mai kornak megfelelő formában és tartalommal elevenítsék fel. A kultúra területén azonban ma még a legfontosabb az a- nalfabetizmus teljes felszámolása, ami ugyancsak az ifjúságra hárul. Általános folyamat az ifjúság aktivizálódása így alakul, formálódik és válik saját sorsának irányítójává, hazájának vezetőjévé ezeknek az országoknak ifjúsága, egyre többet vállalva magára a felelősségből. Nem véletlen tehát, hogy az idén több nemzetközi ifjúsági fórum is behatóan foglalkozott ezekkel a kérdésekkel. Ázsia, Afrika és La- tin-Amerika számos országában még nem alakult ki a munkásosztály, a lakosság többségét — főként az afrikai országokban — az igen lemaradott parasztság alkotja. Ezekben az országokban az ifjúság valóban mozgatóerő, a jövő formálója — anélkül, hogy szerepét túlértékelnénk. Az ifjúság aktivizálódásának és öntudatosodásának foka és formája nem mindenütt egyforma. De maga a folyamat általános, s minden alap megvan arra, hogy tovább erősödik, s végeredményben hozzájárul ahhoz, hogy Afrika, Ázsia $s La- tin-Amerika országai politikai önállóságukhoz megteremtsék gazdasági függetlenségüket is. az Ifjú Kommunista c. lapból Afrika ifjúsága a gazdaság felszabadítás harcában (Befejezés) A nem kapitalista fejlődést segítve Ez a kérdéskomplexum külön cikk témájául kínálkozik, ezúttal azonban a nem kapitalista úton haladó új nemzeti államok ifjúságának munkájáról, felelősségéről ejtünk szót. Elsősorban az algériai, guineai, ghanai és a mali tapasztalatok alapján. Ezeknek az országoknak a vezetői kijelentették, hogy nem a kapitalizmust tekintik eszményképüknek, s a szocialista útra léptek. Természetesen ez még nem jelenti, hogy a szocializmust építik, de az elmúlt esztendők tapasztalatai után állíthatjuk, hogy az eddigi gazdasági átalakulások (plaz állami ipar létrehozása, a mezőgazdaságban a szövetke- zetés, az állami külkereskedelmi monopólium bevezetése) kedvező feltételeket teremtenek a nem kapitalista út számára Ezekben az országokban az ifjúság tevékenyen részt vesz a „gazdasági felszabadítás harcában". Nem azért, mert például Algériában az átlagos életkor 25, Maliban 22 év, tehát a lakosságnak legalább fele 20 éven aluli (!), hanem mert — mint az előbbiekben rámutattunk — az ifjúság képes levetni magáról a fejlődést gátlő törzsi örökséget, a gyarmati lerakódást. Modibo Kelta, a Mali Köztársaság elnöke így fogalmazta meg az ifjúság társadalmi szerepét Maliban: „A politikailag aktív ifjúság, az általános nemzeti alapon szervezett fiatalság lehetővé teszi az eszközök összpontosítását, s a megvalósításra váró célok világos megfogalmazását. Valójában az ifjúságnak kell spontánul vagy szervezetten minden szervezet — nemcsak politikai, de szak- szervezeti, sport, kulturális és egyéb egyesület — mozgatóerejének lenni, hogy mindazokat a világosan meghatározott nemzeti célok szolgálatába állítsa.“ Vagyis: az ifjúság képes szembeszállni a maradisággal, a gátló hagyományokkal, vé- getvetni a törzsek közötti villongásoknak, s lerakni egy új társadalom alapjait. esztendő alatt 5 milliárd guineai frank (!) vagyis 20 millió dollár értékű társadalmi munkát végzett az ifjúság: közel 4 ezer kilométer utat, 250 iskolát és 54 egészségházat, valamint számos falusi középületet építettek önkéntes munkaakciók során. A főváros, Conakry útjainak tisztaságára, a parkok virágaira esztendők óta a fiatalok ügyelnek — társadalmi munkában. A Mali Köztársaságban olyan hatalmas méreteket öltött a fiatalok iskolaépítési mozgalma, hogy a hatóságoknak fékeznie kellett, mert a sok új iskolát képtelenek voltak ellátni tanítókkal. Ugyoncsak Maliban az iskolák mellé tanítói lakásokat is építenek a fiatalok. Az úgynevezett Polgári szolgálatban (service Civique) pedig a katonaköteles fiatalok különböző szakmákat elsajátítva dolgoznak a mezőgazdasági építkezéseken. Ghánában az „ifjúsági szolgálat“ keretében fiatalok ezrei vesznek részt állandóan brigádmunkákban, védnökséget vállalva egyes állami építkezések földmunkái stb. felett. S feladatokat ezekben az országokban rendszeresen a fiatalok oldják meg. Kankanban, Guinea második legnagyobb városában a sportstadiont a fiatalok építették újjá: két hónapig dolgoztak bővítésén, festésén, s a kormány csupán építési anyagot adott hozzá. Ghánában a különböző sportágak gyors elterjedését éppen az tette lehetővé, hogy a fiatalok — a Ghanai Pionírok Szövetségének szervezésében — több száz sportpályát építettek az ország különböző részein. Üj szakmák elsajátítása és az ősi kultúra felelevenítése A feladatok azonban egyre sokasodnak és jelenleg az ipari szakmunkásgárda megteremtésében, nagyüzemesitésében várnak nagy tetteket a fiatalságtól. A JRDA — Guinea ifjúsági szervezete — a falusi szövetkezetek és az állami ültetvények „gyorsmotorjai“ Guineában a fiatalok sok ananász- és banánültetvény gondozását vállalták magukra, a városok „Emberi beruházással“ nemcsak a fiúk, hanem a láGuineában és Maliban csak- nyok is örömmel öltik maguk- nem az egész ifjúság részt ra a brigádosok egyenruháját, vesz az „emberi beruházás“— hogy munkájükkal szolgálják Investlssement humain - moz- Ghana felemelkedését, galomban. Guineában egyetlen Az állami tervbe „nem férő“