Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-01-14 / 2. szám

PÉLDÁS ALAPSZERVEZET 'Alacsonytermetű, keménykö- tésü legény Oroszi János, a CSISZ naszvadi alapszervezeté­nek elnöke. A faluban azonban csak Jancsinak szólítják öt. E megszólításból a fiatalok tisztelete, az idősebbek megbe­csülése cseng ki. Nem véletle­nül. Szorgalmas munkájával, példamutatásával rászolgált erre. Amikor az alapszervezet bi­zalma az elnöki teendők vég­zésével bízta meg. egyesek mégis bizalmatlanok voltak vele szemben. Mit tud ez az Oroszi Jancsi — mondogatták. Igaz, hosszabb ideig távol volt falu­jától, de a katonaságtól, gaz­dag tapasztalatokkal ért haza. Most legalább alkalma nyílik a tapasztalatok érvényesítésé­re. Megválasztása után azonnal munkához látott. Lankadatlan szorgalommal dolgozott, agi­tált. Mikor a fiatalok látták szorgalmát, tömegesen csopor­tosultak köréje. Ma 89 tagja van a szervezet­nek és ezt a nagy családot Oroszi Jancsi példásan irányít­ja. A fiatalok saját klubbal rendelkeznek, ahol sokszor ösz- szejönnek. Színdarabok, eszt- rádműsorok betanulása és Ki mi tud verseny rendezése tölti ki szabad idejüket. A színjátszó csoportot Vajtka Pál irányítja. Sikerrel vitték színre a „Kincskereső“-ket. A cukrászda udvarán pedig táncra alkalmas helyet létesítettek és virágokat ültettek és itt tartották meg a tea-délutánokat. A falu kö­zepén létesített szép park is a naszvadi fiatalok szorgalmát dicséri. A naszvadi fiatalok tényke­dése azonban nem szorítkozik csupán a kultúrmunkára. A termelőmunkában is megállják helyüket. A szövetkezet kerté­szetében 12 tagú, a dohányker­tészetben pedig 10 tagú ifjúsá­gi szocialista munkabrigád dolgozik Most az állattenyész­tésben létesítenek ifjúsági bri­gádot. Ezt olyan létszámban akarják létrehozni, hogy ünne­peken a fiatalok egymást vált­va szabadnaposok lehessenek. Az EFSZ minden fontosabb munka alkalmával bátran tá­maszkodik a naszvadi fiatalok­ra. A CSISZ gyűlései iránt ér­deklődés nyilvánul meg. A tag­ság majdnem minden esetben teljes létszámban jelenik meg. A gyűléseken nyíltan feltárják a hiányosságokat. A naszvadi fiatalok a közelmúltban el­nyerték a CSISZ kerületi veze­tőségének vándorzászlaját és az ezzel járó 1500 korona pénzjutalmat. Ugyanakkor az alapszervezet egy 2300 korona értékű gramofonos rádiót is kapott jutalmul. Naszvadon elsőrendű fela­datnak tekintik a fiatalok po­litikai nevelését. A CSISZ-ta- gok rendszeresen résztvesznek a pártoktatáson. Jól működik a „Világ térképe felett“ kör. Nehéz lenne valakit kiemelni a sok fiatal közül és kidicsér­ni, mert mindannyian dicsére­tet érdemelnek. Keszi Pálról mégis meg kell emlékeznünk, mert miht a legjobb CSISZ- tagot a Komszomol meghívásé­Szolidan Ki ne emlékeznék olyan régi világbeli középiskolai igazgató­ra, aki a magas méltóságok, a hiúság valóságos megszál­lottja volt, s akihez, már nem lehetett normális, egyenes em­beri hangon szólni. Az a diák, aki nem csókolt neki kezet, s nem azzal kezdte, hogy a méltóságos úrnál nincs jobb szónok, vagy okosabb ember a világon, az hamar kipende­rült a szobájából. A bevezető kézcsók. s az ügyesen kiagyalt bók után viszont nyugodtan lehetett kérni egy-két napi el­távozást, halasztást vagy bármi egyebet. S ha a delikvens a búcsúzáskor is megreszkírozott már egy hangos méltóztassé- kot, akkor a nagy ember a szü­lőket is szívélyesen üdvözölte, amiért ilyen derék, tisztesség­tudó gyereket neveltek. Az ilyen embert az akkori rangkörságos világban is kine­vették. Gúnyt űztek belőle, s ez a tulajdonsága állandó szóbeszéd és megvetés tárgya volt a városban. A diákok néha már a tréfa kedvéért is be­mentek hozzá valami kérelem­mel, s utána napokig derült és ámult az ifjú sereg, hogy egy felnőtt, rangos, tanult ember ilyen korlátolt lehet. Ez a világ — szerencsére — elmúlt, de sem a hiúság, sem a hízelgés nem pusztult még ki teljesen vele. Fiatal egyete­mista újságolta, hogy a múlt júniusban olyan tételt húzott, amelyet jószerével el sem ol­vasott. Makogott róla néhány szót, s amikor már-már min­den elveszett, barátunk elszánt vállalkozásba kezdett. Tettetett áhítattal a vizsgáztató szemébe nézett, és azt mondta: „Ha én egyszer annyit tudhatnék, mint a professzor elvtárs. De mit... hiszen ez lehetetlen“. Az em­ber azt várná, hogy az arcátlan Szürke délután a prágai Malá stranán ra a Szovjetunióba küldték tanulmányútra. A helybeli tömeg szervezetek­kel való kölcsönös együttmű­ködés lehetővé teszi a sporto­lás lehetőségét. A labdarúgá­son kívül turisztikával is fog­lalkoznak és jól működik az asztalitenisz, kézilabda és röp­labda-csapat. A sportlövészet­ben elért eredményeikkel föl­veszik a versenyt a komáromi járás legjobb lövőivel. Az elkövetkező időszakban kulturális tevékenységüket sokoldalúan akarják érvényesí­teni. Előadássorozatot tervez­nek, mit kell tudni a vidéki fiúnak és leánynak, valamint „Illik, nem illik? címen. Hogy ez lehetővé váljon a párt alap­szervezetétől is segítséget vár­nak. A HNB funkcionáriusai figyelemmel kísérik a fiatalok tevékenységét és segítő kezet nyújtanak problémáik megol­dásánál. Tovább lehetne sorol­ni a naszvadi fiatalok által elért eredményeket. Eredmé­nyes munkájuk szolgáljon pél­damutatásul a komáromi járás CSISZ alapszervezetei számára. Andriskin József és eredményesen hízelgőnek sürgősen menekül­nie kellett. Nem ez történt. A tanár „bekapta a horgot“. Hosszú beszélgetés után jó ér­demjeggyel, és ezzel a meg­jegyzéssel engedte el a fiatal­embert: „Barátom, magának egészen eredeti gondolatai vannak“. A hiúság bonyolult és ma­kacs betegség. Talán azzal kez­dődik, hogy mindenki szívesen hall jót önmagáról. Még a bí­rálatot jól elviselő emberek is örülnek, ha néha megdicsérik őket.'Csakhogy a józan ítéletü ember mindig jól tudja, mi il­leti meg, és mi'nem. Határvo­nalat tud húzni a jogos elisme­rés és az ízetlen hízelgés kö­zött. Az ügyes hízelgő azonban résen van, sokszor eredménye­sen átlépi ezt a határvonalat. Márpedig, ha a hiúság elhatal­masodik. a szívét és az agyve­lőt is megtámadja. Elsorvaszt­ja az érzéseket és az ítélőké­pességet. Jól tuuja ezt, s a tü­neteket is jól ismeri a hízelgő, és „gyógyítani" kezd. Felesleges volna részletezni, hogy a szocialista ember er­kölcsi felfogása mennyire el­ítéli a hízelgést és ikertestvé­rét, a hiúságot. Szerencsére, mind több helyen folyik irtó­hadjárat ellenük. Jó néhány éve még közös is­merősünk volt az a megrögzött gyűlési felszólaló, aki tüzes frázisokkal mindig elsőként tett hitet valami aktualitás mellet. Ez a fajta ma már ki­halóban van. Fülünket ma sérti az ilyen üres fogadkozás. De ki ne ismerné azt az örökkön aggódó embert, akinek egész napi hangulatát az határozza meg, hogy a felettese moso­lyogva fogadta-e a köszöntését vagy csak mogorván odabic­centett neki. Aki napjában többször is szerét ejti, hogy valamelyik vezetőjével talál­kozzék, hogy láttassa magát, s legalább a tekintetében meg- fürödjék. A gyakorlott hízelgő, aki már ért el eredményeket, bátran kopog be főnöke ajta­ján, hogy az aznapi eredeti ötletét vagy elképzelését fel­csillanthassa. S ha mégsem jut be az áhított ajtón, átmeneti­leg a titkárnő is megfelel: „Hogy van a Főnök? Mondja, meg neki, hogy kerestem“. Sok embernek ma is életele­me a nyüzsgés, az önmutoga­tás. Van, aki két szalmaszálat is roppant zajjal, nagy csődü­let közepén tesz keresztbe, hadd lássa mindenki, hogy ő azzal is a szocializmust építi. Egy hivatal dolgozói mondták el, hogy ők időnként lábujjhe­gyen járnak, amikor X. elvtárs dolgozik. Ilyenkor híre jár, hogy X fontos megbízatást ka­pott, nem szabad zavarni; Hogy mit dolgozik, az titok, és nem is lényeges. Az a fő, hogy a fontos emberről kiderüljön, milyen fontos ember. Valójá­ban pedig az ilyen emberek feleannyi energiát sem fordíta­nak a tisztességes alkotó mun­kára, mint amennyit elherdál­nak feletteseik elbüvölésére és az önmutogatásra. Egy valami azonban nagyon megváltozott, és még tovább változik. Mégpedig a közvéle­mény, mely a mi világunkban nemcsak pálcát tör a hiúság és a hízelgés felett, hanem hadat is üzen mindkettőnek. Mert nemcsak a hízelgő a hibás. Nem csupán a hízelgés jellem­hiba, hanem a meghallgatása is. Ha a felvetett gondolatok csupán néhány ember apróbb- cseprőbb jellemhibáját érinte­nék, kár is volna a további szó­ért. Sajnos, többről van szó. Ahol ugyanis a hízelgés, a nyüzsgés táptalajra lel, legyen az gyár, szövetkezet vagy isko­la, ott hamarosan szomorú közüggyé dagad. Ott napról napra elviselhetetlenebbé válik a közszellem, értelmét veszti a tehetség és a szorgalom, mert egy hamis erkölcs, s a megrontott ítélet mindent a feje tetejére állít. Ott a szerényen, becsülete­sen dolgozók csak szürke, kö­zépszerű tömeg. Aki szavak és lárma nélkül csupán csak belső izgalommal végzi munkáját, és szégyell magának propagandát csapni, azt húzódozónak, pasz- szívnak, közömbösnek, esetleg alattomosnak is bélyegzik. S ha ráadásul egy-egy megjegyzést is elejt, akkor már összeférhe­tetlen és kötekedő. Nem úgy, mint Z. a hízelgő, aki készsé­ges, lelkes, buzgó és természe­tesen tehetséges is. Kellemes ember, mert nem bosszanjta feletteseit, észreveszi jó tulaj­donságaikat. Egyszóval öröm vele együtt dolgozni. Szánnivaló ember az, akit a hízelgés megszédít. De ve­szedelmes is, mert segítő kezet nyújt egy esetleges nagy étvá­gyú parazitának, aki a napi 8 órából hármat-négyet azzal tölt, hogy „önmagát adminiszt­rálja“. S eközben azok elől akarja elszívni a levegőt, akik szolidan és eredményesen mind a nyolc órát végigdolgozzák. K. G*. Végre havazik Lelkes induló cseh-morva fennsík ős­régi városában új lel­kes indulót dobognak a fia­tal szívek. A jihlavai Technometra n. v. CSISZ szervezetének 140 tagja már 1963-ban har­cot indított a selejtmentes minőségi munkáért és szor­gos igyekezetük 100 ezer korona megtakarítást jelen­tett a vállalatnak. Az ered­mény nem varázslat müve, hanem az állandó követke­zetes, határozott munka bi­zonyítéka. A határozatok igen sok helyen még ma is megma­radnak szavaknak, a felbuz­dulások lángralobbannak és pernyévé válnak. A jihlavai Technometra fiataljai éppen ezért biztosították a sikert minden esetlegesség kizárá­sával, hogy a vállalásaikat teljesítették. „Vállald azt és annyit, amennyit teljesíteni tudsz, de mit vállaltál, azt teljesítened kell!*' Ez a jel­szavuk. Ez a parancsszeríi kötelesség minden tag szá­mára. Harcolni a selejt ellen, ,harcolni a jobb minőségért, ez mindennapi dolog. £zr| nem lehet havonta egyszerű „kiértékelni“ globálisan lo- i garlécezni, ezt a harcot gyelni és irányítani kell B minden nap, minden gépnél | külön-külön. A faliújságok I és röplapok hatékony /egy-f verek, de sikerre csak egy% vezet: a tett! Éppen a jih-1 lávái Technometra fiataljai- r nak munkája bizonyítja, i hogy a jó példa is vonzó.» Mert amikor a fiatalok ha -1 tározata pénzértékben kife - B jezhet'ó, a gyár jó hírét $ öregbítő sikerré vált, az idő-6 sebb dolgozókat is elkapta | a lelkesedés és ma már a " gyár minden dolgozója érfi| és érzi a jó minőségért | a selejt elleni mozgalom fon -1 tosságát. Ez pedig már az 1 új évben is érezteti hatását. | Százezer koronát adtak | a Technometra fiataljai a ^ társadalomnak nem verej- k tékfakasztó munkával, nem« izmaik megerőltetésével, í hanem figyelemmel, pontos- jf Sággal a munka szeret été- f vei. A Cseh-morva fennsík || ősrégi városában Jihlavában új, lelkes indulót dobognak ň a fiatal szívek. P. Gy. J Akvaristák halászaton (Jiŕí Červený felvétele^ Nem, nem mutatványos bódé a nagyérdemű közönség számá­ra mérsékelt belépti díj mel­lett. Nem vásári látványosság, mert a nyilvánosságot kizárják. Pedig a nyilvánosság bizonyos rétegeinek nem ártana, ha ép­pen ezt a látványosságot meg­tekintenék józan fejjel. El­riasztó példának. Csak egyszer, s egyesek talán kijózanodná­nak, észbe kapnának, még ki is gyógyulnának. Nem, nem viaszfigurákat mu­togatnak itt, letűnt nagyságok­nak elevenen holt képmását. Bábuk kerülnek ide, húsból és vérből való élettelen bábuk, akiket az alkohol ördöge sar­kantyúzott kábulttá, magatehe­tetlenné. Akiket a palackba re­kesztett szesz szelleme börtö­néből kitörve ledöntött lábuk­ról, földhöz vágott vagy ámok- futókká babonázott. Es akiket a kristályban csillogó méreg alattomosan megfosztott ítélő­képességüktől, felelősségérze­tüktől és kivetkeztetett emberi mivoltukból. Nem, nem vagyunk a brati- slavai állami kórház ideg- vagy elmegyógyászati osztályán. Még GYILKOLT AZ ALKOHOL nem! A két épületet csak 100 lépés választja el egymástól. £s ápoltjaik? Ki tudja, milyen rö­vid vagy hosszabb utat kell odáig megtenniük. De szavatol- tan eljutnak oda, ha közben nem verik magukat agyon, vagy mások agyonverése miatt nem kerülnek börtönbe. Talán ez az utolsó előtti állomás. A pur- gatórium. Legalább is sokak számára. Vagy a végállomás... Lépteink kongása kísértetie­sen visszhangzott a kihalt fo­lyosó bolthajtásos falairól, a- melynek végén tömör vasajtó állta utunkat. Orvos barátom kopogtatására arasznyira ki­nyílt az ajtó, majd szélesre tárta valaki, akinek láttán ön­kéntelenül megtorpantam. A két ápoló egyike volt. Olyan vállakkal, hogy kívülről jövet elsötíteni látszott a kivilágított termet. Félremagyarázhatat- lanul gyanús mozdulatai arra engedtek következtetni, hogy szemrebbenés nélkül kész en­gem is „gondozásba“ venni, a­mikor az orvos leintette. — Hja — fűzte hozzá mentege- tődzésképpen — itt nem adnak a külsőre. Járt már nálunk író, énekes, sofőr éppúgy, mint pap, védőügyvéd, sőt orvos. Itt sen­ki sem lehet erős, csak szép — ahogyan mondani szokás. — Tekintetem közben az egyik fekhelyen átszellemült mosoly- lyal elnyúló alakra tévedt, aki olyan ütemesen horkolt, mint egy kisebb gőzfűrész. Megkér­deztem az óriás ápolót, hogyan került ide. — Szavaiból ítélve feleségé­vel lehetett zajosabb eszmecse­réje. Sérüléseiből következtet­ve pedig beigazolódtak homá­lyos siralmai, hogy az asszony konyhafelszerelésének horpadt bádogtárgyait igyekezett fején egyenesre kalapálni. Bánatában leitta magát és bosszúját az ut­cán egy idegen nőn akarta ki­tölteni, felesége helyett. Gyo­mormosást kellett alkalmazni, mert súlyos alkoholmérgezése aggasztó méreteket öltött. Ide­érve összeesett. Reggelre kijó­zanodik. Miközben szánalommal ve­gyes rokonszenvvel szemléltem a hitvesi együttélés csatát vesz­tett hősét, egy hang szólalt meg mögöttem: — Engedjetek ki, gazembe­rek, mert biz’ isten... Fenyegetését még szavakban sem fejezhette be az „értelmi­séginek“ látszó hálóvendég, mert Tondo vasmarka „gyen­géden“ körültapogatta csukló­ját. Mielőtt az orvosra vethet­te volna magát, fájdalmas or­dítással ismét lecsücsült fek­helyére. Amíg keze fejét mar- kolászta, az orvos odasúgta ne­kem: — Törzsvendégünk. Minden hónapban egyszer megszállja az „ihlet“. Ilyenkor gyilkolni ké­pes. Tettlegeskedése miatt már többször büntették. Különben reménytelen eset, az elvonó kú­ra sem segített rajta. Az ellen­szerek meg se kottyantak neki. két hét múlva kitették szűrét, mert nem győzték „itatni”. Reggel jön a bíró, majd meg­látjuk, milyen bírságot sóz az állandóan visszaeső bűnös nya­kába. Ezúttal alighanem bíró­ság elé állítja. — De ha addig is tombolni kezdene? — tettem fel a kér­dést. — Nálam ez nemigen szokott előfordulni — vette át a szót szerényen a félelmetes terme­tű ápoló. — Van még azonkí­vül testhezálló kényszerzubbo­nyunk és külön bejáratú rá­csos ágyunk... Nem fejezhette be szavait, mert üvöltés hallatszott be a csukott ajtón keresztül. — Na ,— gondoltam magamban fog­vacogva — mellettünk már „szelídítenek“ valakit! — De az orvos, mintha kitalálta vol­na gondolataimat, megnyugta­tott: — Egy ujjal sem nyúlnak a szerencsétlenhez. Csak arra kell ügyelnünk, hogy ne tegyen kárt önmagában. Húsz éve ko­csivezető, derék dolgozó. De tegnap lelkiismeretlen em" erek leitatták a sárga földig. Azu­tán embert gázolt... iskolást... fényes nappal... a helyszínen meghalt. Kijózanítottuk, sajnos későn. Most haját tépi késő bá­natában. ő is családos ember, négy gyermek atyja. Különben megnézheted, gyere... A rácsos ablakon akkor szflw rődött be az első hajnali nap« sugár, mintha az éjszaka ré-< meit akarná elriasztani. Az asztalra könyökölve, fekete für­tös fejét tenyerébe rejtve, ja- vakorbeli férfit láttam magam előtt. Belépésünkkor ránk emelte szomorú, de értelemtől sugárzó szemét: halotthalvány arcba tekintettünk, amely a megbánás, az önvád megteste­sülése volt. Rángatódzó ajka újból sírásra görbült, majd keserves zokogása rázta a szép szál embert. És a kabátujjába fojtott hangfoszlányokból csuj» pán egyetlen szót vettünk k»í Gyilkoltam! És ez a szó az őszinte megbánás után oly bor» zalmasan hangzott... Tejeskocsik csörömpölése, trolibuszok búgása hallatszott: be az ébredező város utcáiról. Bent pedig egy ember zokogott az asztalra borulva. Mert gyil« kolt. Gyilkolt az alkohol! K. H.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom