Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-04-14 / 15. szám

Irodalom és a fiatalok Hogy ki milyen fejlett, ér­telmes, attól függ mennyit és mit olvas. Vannak fiatalok, akik csak a ponyvaregények­ben találják meg a szórako­zást. Ma már nyugodtan állít­hatjuk, hogy több azoknak a fiataloknak a száma, akik szí­vesebben olvassák a szépiro­dalmi könyveket. Abban, hogy a fiatalok még nem találták meg a szépet, a szórakoztatót a szépirodalmi könyvekben nemcsak Ők a hibásak, hanem mindazok, akik a fiatalokkal foglalkoznak. Gondolok első­sorban a pedagógusokra, akik állandó kapcsolatban vannak velük. A szepsi fiatalok már meg­találták az utat a jó könyvek­hez. Az ottani könyvtár tag­jainak száma gyorsan gyara­podik. A népkönyvtár kimuta­tása szerint 500 fiatal kölcsö­nöz ki könyvet. Elég szép szám ez, hiszen Szepsinek 1300 lakosa van. S mivel a fiatalok irányít­hatók, ha jó kezekbe kerülnek, Gladiš Valéria és Bodnár Ka­rolina, akik már több éve ki­fogástalanul irányítják a nép­könyvtárat sikert értek el. S ehhez a sikerhez a helyi is­kolák pedagógusai is hozzájá­rultak. Említésre méltó Tamás Gellért tanár, aki fáradhatat­lan rendezője számos irodalmi összejövetelnek. Március 13-án a Könyvhónap alkalmából a népkönyvtár ol­vasótermében sikeres Fučík estet rendezett. S mivel a fia­talok már tudják, hogy ezek a rendezvények mindig szépek és értékesek szívesen mennek el oda. Ez most is így volt, a terem zsúfolásig megtelt. Julius Fučík életét nagyon szépen ismertette, kiemelte Illés Bélával és Zalka Mátéval való baráti kapcsolatát, ami­kor a Szovjetunióban járt s azokkal ott találkozott. Be­számolóját szemelvényekkel tarkította. melyet Filomela Katalin és Hangácsi CSISZ - tagok, valamint Bartók Sárika és Héczei Ilonka adtak elő. Az irodalmi est közönsége kellemes érzéssel távozott er­ről a jól sikerült összejövetel­ről. Szepsiben nemcsak a könyv - hónap alkalmából rendeznek ilyen estet. Említésre méltó, hogy a múlt évben huszonkét irodalmi összejövetelt tartot­tak a szepsi népkönyvtárban. LOBEL ZOLTÁN nak. orra dett töl. nül A Magyar Területi Színház április 24-én mutatja be Lo- vicsek Béla színművét, A csillagszemű asszonyt. Konrád József rendezésében már folynak a próbák. Az öreg Gaált, Síposs Jenő alakítja. Két fiát, Jánost és Pistát, Kovács Jó­zsef és Bugár Béla személyesíti meg. A címszerepet Feren- czi Anna játsza. Derülátón tekintünk az ősbemutató elé, amely egyben a szerző drámairodalmi fejlődésében újabb határkövet Jelent. Á fagyos ködfelhőkben tolongnak az emberek. Fia­talok, időseb­bek ... Topog­nak és tapsol- Egyesek elfehére- a hideg- Szüntele- felhangzik t kérdés: — Van eladó jegy? — Nincs! A moszkvai Csajkovszkij- teremben versmondó es­tet tartanak. ... A terem zsúfolásig megtelt: nem­csak a széke­ken ülnek, ha­nem a sorok között is, a Tovább a megkezdett úton! Általános jelenségként ta- tevékeny kultúrától. Ezt azzal elnökévé Máté Józsefet vá- pasztalható, hogy a rádió és magyarázhatjuk, hogy a je- iasztották — több reményeket az utóbbi időben a televízió a lenkor emberei inkább élvezik táplálhatnak magukban a per­városban és falun egyaránt az „importált“ kultúrát, amit benyikiek, mert valóban ügyes elvonja az embereket az ön- a rádió vagy a televízió „hoz" kezű emberek vették a kezük­be a falu fiatalságának az irányítását. Ez megmutatko­zott a bemutatkozásukon is. Rövid két hét leforgása alatt összeállítottak egy színvonalas esztrádműsort, melyet február 9-én adtak elő a zsúfolásig megtelt művelődési ház kö­zönsége előtt. Nincs értelme, hogy részle­tesen elemezzük az egyes szá­mokat, de annyit bátran kije­lenthetünk, hogy az a 25 sze­replő, — melyek nagyrésze először lépett fel színpadon közönség előtt — valóban jó szórakozást nyújtott színvona­las műsorukkal. Vlagyimir Szolouhin szabad verseket olvasott fel: sajátságos filozófiai eszmefuttatásokat. Századunk sorsáról beszélt; úgy hallgatták, hogy szavalhatott volna reggelig is. földszinten és a karzaton egyaránt. Az estet a kozák származású és lírai lelkületű Nyikoláj Dorizo költő nyitotta meg: — Hazánkban már évek őta rendszeresen megülik a Köl­tészet Napját. Születését an­nak köszönhetjük, hogy a köl­tészet századában élünk, mint­hogy a kommunizmus korsza­ka a költészet korszaka is. Ki indította el e különleges nap hagyományait? A költők és az olvasók együttesen! Az A költészet napja ?- A költészet százada! igazi kötészet mindenkor a költő és az olvasó társszer­ződéséből születik. A Költé­szet Napján és versmondó esteken a költők elhozzák verseiket az olvasókhoz úgy, ahogyan lelkűkből fakadnak, ahogyan a költő értelmezi őket. Ezután sorra következnek a költők. Nagyon különböznek. És a legkülönfélébb verseket adják elő. Hangjukból derűlá­tás csendül ki. Megéneklik korunk» hősét: a kommuniz­mus építőjét. A szovjet köl­tők ezt a főhőst maguk előtt látják szellemi arculatának egész bonyolultságában. Sok verset adnak elő: böl­cselőt és lírait, komolyat és tréfásat. Érezhető: a?ok után, hogy az SZKP vezetői bíráló meg­jegyzéseket tettek a szovjet irodalom és művészet egyes képviselőire, a költők termé­kenyebben dolgoznak. Átfo- góbbá vált tematikájuk, csi­szoltabbá a forma; műveikben élesebben kirajzolódik főhő­sük, napjaink szovjet embere. A költői verseny öt órán át tartott: este héttől éjfélig. A közönség? Reggelig is elhall­gatta volna. Megbeszélés a műsor szünetében ... közvetett úton a házhoz. En­nek következtében a kultúrá­ért azelőtt élő-haló emberek kényelmesebbek lettek. Inkább megnézik a színházak - hely­színi közvetítését, vagy be­kapcsolják a rádiót és azt hallgatnak, amit akarnak. Mondjuk meg őszintén, hogy Perbenyiken is hasonló volt a helyzet még nem régen. A HNB vezetői hiába bíztat­ták az ifjúságot, de sajnos nem volt, aki hallgassa ezt a biztató szót. Az öregebb em­berek is» úgy beszéltek maguk között, hogy a perbenyiki fia­talság „meghalt“, nincs itt semmi kultúra! A múlt évben nagy lendü­lettel kezdett munkához a CSISZ vezetősége, de erejük­ből úgy látszik nem futotta Molnár Klára, Pócsik József többre, mint egy esztrádmű- és Braun Anna sikert arattak sorra. A jelenlegi CSISZ-veze- a táncdalok éneklésével. tőség munkájához — melynek Máté József CSISZ elnökkel elbeszélgettem a további ter­vekről is. Elmondta, hogy rö­vid időn belül szeretnék elő­adni Sipos Jenőtől a „Bolond- óra" c. vígjátékot. Készülnek az Ifjúsági Alkotó Versenyre is, azon húsztagú tánccsopor- tukkal szeretnének résztvenni, s egy „Juhásztáncot" mutat­nának be. Ahogy elnéztem ezeket a fiatalokat, arcukon látom a kultúráért való lelkesedést, tenniakarást. Sok tehetséges is van köztük, s ezeknek se­gítő kézre van szükségük. Kell, hogy a jövőben bekap­csolódjanak a helybeli tanítók is ebbe a munkába és akkor nem kell félni attól, hogy a perbenyiki kultúráiét hírneve — amelyet Plachý Imre és az akkor körülötte összegyűlt fiatalok megszereztek — csor­bát szenvedne! Csak rajta perbenyiki fiata­lok. Tóth Gyula A Költészet Napjának közönsége XVII. FOLYTATÁS Vasárnap épp olyan meg­szokottan bukott a nap a he­gyek mögé, mint minden al­konyaikor és a- komor, ár- nyéktalan jegenyefák is épp olyan csendben, nyugodt biz­tonsággal fogták közre az utat, mint minden este. Laci mégis rendkívülinek, ismeret­lennek érezte a szürkületet. Egész délutánja azzal telt el, hogy felkészítette önmagát a döntésre. Még ma akarta ugyanis Nesztivel kenyértö­résre vinni a dolgot. Egész délután figyelte Nesztit, asz- taltehiszt játszottak, de nem sok jót olvasott ki a leány viselkedéséből. Ideges, köny- nyen haragra lobbanó viselke­dése bántotta Lacit. Megfi­gyelte, hogy egypárszor ugyan hangosan felkacagott játék közben, de valami keserű, fáj­dalmas íz lappangott a lány nevetésében. Hazakísérte. Neszti az egész úton jófor­mán tudomást sem vett Laci­ról. Makacs elszántsággal szo­rította össze fogait és követ­kezetesen az útra figyelve, egyszer sem nézett az izga­tott fiúra. Laci az utat keresztbeszelő ösvénynél ingerülten megál- lott. — Egy tapodtat sem me­gyek tovább. Valamit kérdezni akarok. És azt akarom, hogy felelj arra, amit kérdezek! Neszti visszafordult. Formás teste megvonaglott egy kicsit. Elcsodálkozott a fiú erélyes hangján, de aztán csak ajkát bigyesztette. — Ha velem jössz, még na­gyobb veszedelemben vagyok, mintha egyedül csatangolnék, mert attól kell tartanom, hogy még meg is ütsz.,.. Különben is, azzal, hogy hallgatok fele­lek minden kérdésedre! — A szavak a legvilágosab­ban fejezik ki a leghomályo­sabb gondolatot is Neszti, ne feledd! — Neked vannak gondola­taid is? — csodálkozott a lány. — Ggy hittem, hogy te már nem is gondolkozol, csak élsz... Laci felkiáltott. — Ne sértegess!... Te, te... hidegvérű kígyó! A sértő szavakra Nesztinek arcába szökött a vér. Kezét marokra szorította, kis teste hirtelen egyenesre feszült. Az indulat mintha megremegtet­te volna minden porcikáját, a szája beszédre nyílt. A pin- pong-ütőt szorító jobb keze pedig meglendült. Vadul, csat­tanó erővel odavágta azt az egyik jegenye törzsének, ön­maga is megrezzent, de nagy önuralommal mosolyogva szemlélte az összetört ütőt. Az árokba hajította. — Ez az! így szoktad mon­dani te is, ugye? Kihívóan nézett a fiúra, és Laci a pillantás mögött is fel­ismerte a makacs kitartást, a kételyt nem ismerő, szívós állhatatosságot, mely a sze­relmes nőt szerelmeséhez, az élethez kapcsolja, mihelyt ve- télytársa akad. Neszti megve­tően a fiúra mutatott. — Te csaltál, hazudtál ne­kem, e hagytál egy idegen nő miatt!... Tudok mindent!... mmm És még te akarsz engem kér­dezni? — Hallgass! Elmondok min­dent ... Az úgy volt... — Ne! — tiltakozót Neszti — Ne szólj egy szót se! Ki kíváncsi itt a fiatalúr szerel­mi kalandjaira!? Neszti nevetett, kellemet­len, szaggatott nevetéssel, mint bármelyik megsértett nő. — És még te akarsz engem kérdezni ? Laci egy szót sem szólt. Elhatározta, hogy okos lesz, hallgatni fog, de meg amúgy is képtelen volt szavakba fog­lalni érzéseit. Alulmaradt eb­ben a szóváltásban. Neszti arra számított, hogy a fiú bűntudatos zavart mutat majd. Kissé elfordult, csak a sze­mesarkáből figyelte. Magában átkozta a fiút, amiért olyan szerencsétlen. Azt kívánta, bár eszét vesztené, hogy té­bolyában felejtsen el rajta kívül mindenkit; főleg azt az idegen nőt. — Mi lesz velünk így — sóhajtotta. Laci kezét nyújtotta a lány­nak. — Elhiheted, hogy ... Neszti megfogta a felé nyújtott kezet. — Csitt!... Éppen erről van szó... Hogyan hihetek ne­ked?... Legalább megmond- tad volna nekem ... — Neked? — kérdezte Laci csodálkozva. , Elindultak. Kéz a kézben. Neszti bántódottan hallgatott. Nem húzódott el a fiútól, de közel se ment hozzá. A kihunyt nap hosszú, bá­gyadtvörös csíkot hagyott a látóhatáron, felette halovány- kék visszfény derengett, s már felmerült az első kékfényű csillag is. Az út kanyarulatánál meg­lassították lépéseiket. Laci eleresztette a lány kezét. Neszti nem maradt el mellőle, s halkan magyarázgatta Laci­nak: — Ha valaki szeret valakit, akkor feltétlen őszinte, igaz­mondó ... Még ilyen dolgok­ban is ... Nem haragszom Laci... Csak fáj. Látod, én melletted maradok ... akár mi is történt... Laci szeméből könnyek fa­kadtak. Émelygős, haszonta­lan könnyek. Igazi érzésből fakadtak u^yan, de mégis az erőtlenség, a gyengeség szá­nalmas könnyei voltak. Neszti szembefordult vele. — Haszontalan, gyenge!... Nem ismersz engem ugye?... Látod, mégiscsak van olyasmi, amihez te nem értesz, hiába tanított meg egyre-másra az a nő!... Te Don Juan... Ez a szerelem! A nehezen, élesen felszaka­dó szavak mintha egészen je­lentéktelenné, ujjmozdulattal összetörhető törpévé kicsinyí­tették volna Lacit, ezt a su- dárkarcsú fiatalembert. Ogy látszott, hogy a lány alig veszi észre. Mint valami magas fű­ben szégyenkező, földszínű férget, úgy mérte végig a za­varában tehetetlen, bizonyta­lan, könnyező fiút. Aztán hátat fordított és apró, kopogó léptekkel tova­sietett. Vissza se nézett a fiúra. Laciban hálátlan, lázadó gondolatok ágaskodtak. Az úton, valahol messze a nevét kiáltották. Megfordult, s cso­dálkozva eszmélkedett. Közö­nyös mosolygásra hangolta magát. Egy kerékpáros kisfiú pon­tosan mellette fékezett le. — Ez a papiros egy telefon­üzenet ... Oda akartam adni Nesztinek, de azt mondta, hogy csak adjam egyenesen neked.., Tessék! Széthajtotta a papirost. Bíró Lászlónak. — Áthelyez­tek. Elutazom. Üdvözlettel Német Margit egészségügyi nővér Csaknem erőlködés nélkül megőrizte arcán a mosolygó fiatalember álarcát. Maga is érezte, hogy hangja túlságo­san mesterkélt. — Köszönöm Pityú... Egész nyugodtan elvehette volna ezt a papírt Neszti is ... Köszö­nöm. A fiú elkerékpározott, ö pedig lassú, vánszorgó léptek­kel igyekezett hazafelé. Ott­hon étvágytalanul evett, jó­formán nem is vacsorázott. Szülei kiültek a ház elé, egy kis vasárnapi tereferére, pi­henésre, — csak ő maradt a szobában. Kitárta az ablako­kat, mert fülledtség terjen­gett mindenhol. Lefeküdt. A megejtő esti béke most me­nedékül szolgált, s ő hagyta, hadd nőjjön szívében a békes­ség, fejét lehajtva, égő arccal simult a párnához ... (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom