Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1963-04-02 / 13. szám

*• 5 A belga fiatalok az atomfegyverek ellen. Brüsszelben március 24-én több mint 10 ezer fiatal vonult fel és tüntetett az atomfegyverek használata ellen. A tünte­tésen az összes ifjúsági szervezet képviseltette magát. A me­net élén kommunista és szocialista küldöttek haladtak. Már­cius ,21-én ugyanis Segers hadügyminiszter kijelentette, hogy belga területen raktárakat állítanak fel az atomfegyverek szá­mára. Képünkön a tüntetőket látjuk: Nem akarunk atomhalált — hirdetik a transzparensek. A SZOVJET-AMERIKAI MEG­BESZÉLÉSEK Nyugat - Berlin sorsáról és általában a német probléma egészéről ismét meg­kezdődtek Washingtonban. Do- brinyin szovjet nagykövet fel­kereste Rusk külügyminisztert, s ezzel indult útjára a párbe- ■ széd újabb sorozata. Természe­tesen korai lenne bármit is mondani a várható eredmé­nyekről, hiszen a megbeszélé­sek jellege sem enged meg könnyelmű következtetéseket. Egyszerűen „puhatolózó“ esz­mecseréről van szó, s ez igen távol áll a hivatalos tárgyalá­soktól. \ Egyes törekvések és tenden­ciák azonban máris szemmel kísérhetők. A nyugatnémet la­pok vezércikkeiből így arra le­het következtetni, hogy Bonn nem vár semmiféle haladást és bízik az amerikaiak merevsé­gének változatlanságában. A bonni sajtó már eleve csaló­dásokra akarja hangolni a szö­vetségi köztársaság közvéle­ményét, amint ezt a Stuttgar­ter Zeitung állásfoglalásából is kitűnt: „A megbeszélések foly­tatásának nincs semmiféle lát­ható alapja.“ E kommentárok azt is nyomatékosan hangoztat­ják, hogy bármilyen közeledés a szovjet-amerikai megbeszélé1- sek keretében „komoly meg­terhelésnek tenné ki Bonn és Washington barátságát“. (Bon­der Rundschau). Ezekután nem lehet tudni, hogy a Fehér Ház milyen szán­dékokkal kívánja folytatni a „puhatolózást“, s így minden­PORTUGÄLIÄBÖL Candido Partink almadai if­júmunkás, amikor elindult Franciaországba munkát keres­ni, nemigen gondolta, hogy út- jából hírlapi szenzáció lesz. Candido üres zsebbel, útlevél és egyetlen escudos nélkül vá­gott az útnak. Almádéból halá- szak vitték át az öböl túlsó partjára, Lisszabonba. Á fővá­ros pályaudvarán napokig ődöngött, míg kieszelte a to­vábbjutás módját. Az egyik éj­szaka a külső vágányon vesz­teglő nemzetközi szerelvény­hez lopakodott s a Paris-val nemű találgatás csupán légüres térben lebegne. A NATO-ELLENTÉTEK VÁL­TOZATLANUL uralják a nyuga­ti fővárosok egymás közi kap­csolatait. Az állandó jellegű té­nyezők közé (multilaterális vagy multinacionális atlanti atomerő) most felsorakozott egy újabb is, látszólag kevésbé jelentékeny. A csöembargóvi- táról van szó, amely kilépett a nyugatnémet határok mögül és bizalmi válság magjait hinti el a NATO-ban. Adenauer kormá­nya diplomáciai sorozatvetőkkel bombázza a State Depart- ment-t, hogy Angliát is vegye rá a csőszállítási tilalom be­tartására. A bonni kormány azért van kényelmetlen hely­zetben, mert az embargo ke- resztülhajszolása 30 millió már­kás szovjet rendelésektől fosz­totta meg a Ruhr-vidéki ipart, amely most csalódottan látja, hogy az angolok más országok kereskedőivel együtt kapva- kapnak a kitűnő üzleten. Az amerikai külügyminiszter megpróbált nyomással hatni a londoni kormányra, de fárado­zásai eredménytelenek marad­tak. Nagy-Britannia azt mond­ja: amennyiben nem hagyják abba megzsarolását, nyilvános­ságra hozza a NATO 1962 no­vemberi párizsi „szigorúan tit­kos“ határozatát a csőszállítás ügyében, s ebből rögtön kitű­nik majd, hogy nem kötelező erejű döntésről, hanem kizáró­lag ajánlásról volt szó. Ez pe­dig az angolokat semmire sem kötelezi. A MERLEG Nem könnyű 110 ezer fia­tal egy évi munkájának ki­értékelése még akkor sem, ha több mint 500 küldöttet is bíznak meg vele. Nagy felelősség ez a küldöttek részéről, különösen akkor, amikor a kerületi szervezet egy év alatt több mint 20 ezerrel növelte taglétszá­mát, ami semmi mást nem bizonyít, minthogy az ifjú­sági szövetségünkön kívül álló fiatalok egyre inkább magukénak vallják a CSISZ- t. És egészen érthető mó­don a küldöttek számoltak a felelősséggel, mert a hiá­nyok és nehézségek teljes feltárásával igyekeztek meg­mutatni a még teljesebb ki­bontakozás felé vezető utat. Ezért nehéz e sorok írójá­nak a feladata. Nehéz rövid pár sorban ismertetni a konferenciai beszámoló és az azt követő széleskörű vita alapján felmért hely­zetet. Talán helyesebb lesz, ha a beszámoló és a vita egyes jellemző mozzanatai kerülnek papírra. Nem véletlen tehát a CSISZ középszlovákiai szer­vezetének húszezres gyara­podása. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Polakovic bányász-fiatalnak, a nová- kyi fiatal bányászok küldöt­tének a felszólalása. Nem volt csak szóbeszéd a no- vákyi fiatal bányászok ígé­rete a nagy téli fagyok és hófúvások idején. Már ed­dig több mint 20 ezer tonna szenet fejtettek ki a CSISZ IV. kongresszusának tiszte­letére, ami tervünk szerint a kongresszusig eléri a 35 ezer tonnát. Ám a fiatal bányászok még ennél is többet akarnak. De ehhez már segítségre van szükségük, mégpedig az egész kerületi szervezet se­gítségére. Sem többről, sem kevesebbről nincs szó, mint­hogy a kerület alapszerve­zetei olyan fiatalokat küld­jenek a bányásztanonc is­kolákba, akik hivatásuknak tekintik a bányászatot. Saj­nos, az eddigi tapasztalatok nem mindig bizonyítják ezt. A novákyi Ifjúsági Bánya fizetségül, hogy Szlovákiá­ban elsőnek teljesítette a bányászok negyedéves ter­vét, csak jó, ügyes kezű hivatástudatot érző fiatalo­kat kér a kerület CSISZ- szervezeteitől. Tuzsincsin, Méry, Machata, Duchoň és Fábián ifjúsági bányász­kollektívái csakis ilyen fia­talokat várnak. A kerület ifjúsági szer­vezete munkája iránt érzett felelősségről beszélt Ábel Ziman is, a Žiar nad Hro- nom-i alumíniumkombinát fiataljai és húsz ifjúsági kollektívájának nevében. Nem véletlen, hogy a 20 if­júsági kollektívából már ki­lenc elnyerte a szocialista munkabrigád címet, három pedig a XII. pártkongresz- szus brigádja címet. Ábel Ziman tíztagú ifjúsági kol­lektívájából nyolcán tovább tanulnak közép- illetve fő­iskolán és kettőjüknek már megvan a kollektíva által megszabott iskolai végzett­sége. A Žiar nad Hronom-i alu­míniumkombinát CSISZ- szervezeteinek a nevelés és a termelési problémák mel­lett egyéb gondja is akad. Hisz nem kevesebb, mint 50 mezőgazdasági szakképzett­ségű fiatal dolgozik az üzemben, akikre a környe­ző EFSZ-eknek égető szük­sége van. Ám az itt dolgo­zó fiatalok meggyőzése nemcsak az alumíniumkom­binát CSISZ-szervezeteinek jó munkájától függ. Első­sorban is a szakember hi­ánnyal küzdő földművesszö­vetkezetek vezetőségein múlik, tudnak-e olyan kö­rülményeket teremteni a fiatal mezőgazdasági szak­emberek számára, amelyek lehetővé teszik munkájukat. A mezőgazdaság kérdése országos probléma. Ezt bi­zonyítja a ruttkai fiatalok felhívása is a martini já­rásban. A vasúti kocsijaví­tó műhely fiataljai közül hárman mennek a helyi szövetkezetbe és társadalmi munkával 70 hektár legelőt javítanak meg. Peter Beňa- diknak, a CSISZ KB elnöké­nek szavaival élve olyan cé­lokat tűzött a konferencia a kerületi szervezet elé, mely mellőzve a nagy sza­vakat, nagy tettek végre­hajtását követeli, (ny. d.) jelzett hálókocsi alatt a gőz­vezeték-csőre hasalva rejtő­zött el. A gyötrelmes utazás azonban csak Madridig tartott. A spanyol fővárosban a szerel­vény vizsgálata közben rátalál­tak és visszatoloncolták Portu­gáliába. Az almadai ifjúmunkás leleplezett utazása szerte a vi­lágban a nyomorgó portugál munkásság segélykiáltásaként hatott. Egy ideje megszaporodtak a portugáliai vészjelek. Tavaly szinte az egész évben a diák­ság meg-megújuló rendszerel­lenes tüntetései jelezték, hogy Salazar diktátor uralma ellen egyre szélesebb hullámokban terjed az elégedetlenség. • A diákok tüntetés-sorozatát az váltotta ki, hogy Salazar ható­ságai beavatkoztak a hagyomá­nyos év végi diákünnepség elő­készítésébe. és elmozdították a diákszövetség vezetőségét. A diákzavargások színvallásra kényszerítették a nagy nyugati polgári lapokat is. A New York Times „Portugália tragédiája“ címmel vezércikkben ismerte el: „Ebben az elszegényedett, elmaradott feudális országban a diákok és más elemek tün­tetései a nemzet súlyos beteg­ségének tünetei. A Salazar- diktatúra 30 évének eredmé­nyeként Portugália Európa leg­szegényebb és legrosszabbul igazgatott országa maradt“. A polgári sajtó azonban mé­lyen hallgatott arról, hogy Salazarék milyen kegyetlen terrorral tudják csak még min­dig meghosszabbítani uralmu­kat. A salazaristák terrorját kívánták a világ haladó közvé­leménye elé tárni a múlt év végén a nyugat-európai de­mokratikus szervezetek képvi­selői a Párizsban megtartott tanácskozásukon. A tanácsko­zás szervezőihez több levelet juttattak el Salazar börtönei­ből. Egy Couco-i anya ezt írta: „Fiatalkorú fiaimnak a letar­tóztatás előtt el kellett mene­külniük hazulról. Azóta semmit sem tudok róluk. Városunkban — Lisszabontól mintegy 100 kilométerre északra — tucat­jával vannak olyan anyák, akiknek fiait bebörtönözték és a PIDE — a politikai rendőrség — emberei kínozzák.“. Portu­gáliában csak az elmúlt évben hatezer hazafit vetettek bör­tönbe. Csupán Lisszabonban és Portóban május elseje után a betiltott felvonulásban való részvételért közel ezer embert tartóztattak le és húsz tünte­tőt — többségükben ifjúmun­kások voltak — meggyilkolták. Salazar rendőrsége a hitle­rista fasiszták módszereit al­kalmazza a bebörtönzött haza­fiakkal szemben. Alcacer do Sal-ból arról számoltak be, hogy május másodikán a ren­dőrség 28 munkást tartóztatott le. A letártóztatottak feleségei a PIDE autói elé vetették ma­gukat, hogy megakadályozzák férjeik elszállítását. A rendőr­ségi autók azonban nagy ügy- gyel-bajjal kitörtek az asszo­nyok gyűrűjéből, és a letartóz­tatottakat 1 a Caxias erődben berendezett börtönbe szállítot­ták. Két letartóztatottat — az egyik 17 éves fiatal vplt — súlyos sebekkel a helyszínen hagytak, mert őket már az első vallatásnál csúnyán összever­ték. A PIDE válogatott kínzásai között szerepel a szoborállás. A kihallgatásra rendelt fog­lyoknak mozdulatlanul szobor­ként ke'l állniuk a teljes fizi­kai kimerültségig. A Caxias börtönből kicsempészett egyik levélben megírták, hogy a zár­kák falai és padlója a hazafiak vérétől piroslik. A bebörtön- zötteket szinte a halál előtti percig gyötrik. Nem kímélik a nőket és a gyermekeket sem. A Salazar-rendszerrel szem­benálló portugáliai és külföldi csoportok képviselői januárban az egyik nyugat-európai város­ban értekezletet tartottak. E^en a tanácskozáson kidol­gozták azokat a lépéseket, amelyek eredményeként álta­lános felkelés tör majd ki Salazar fasiszta rendszerének megbuktatására. A tanácskozás résztvevői egy összekötő bi­zottságot létesítettek. A bizott­ság hangolja össze a Portugá­liában és a gyarmatokon ki­bontakozó rendszerellenes küz­delmet. Az értekezlet kimond­ta: az ellenzéki mozgalom célja a fasizmus kiirtása és demok­ratikus rendszer létesítése Portugáliában. Berlinben Albert Norden tanár, a Demokratikus Németország Nemzeti Frontja elnökségének tagja sajtókonferencián újabb dokumentumokat mutatott be és több nyugat-németországi államtitkár és magas funkcio­nárius múltjáról rántotta le a leplet. Képünkön dr. Wérnert, az egy­kori náci funkcionáriust látjuk, aki be akarja tiltani a náci re­zsim által üldözöttek szövetsé­gének működését. A napokban látott napvilágot a Szlovákiai Politikai Könyvki­adóban Róják Dezső könyve: Akik nem hajtottak fejet. A szerző, a Párttörténeti Intézet dolgozója és a munkásmozga­lom régi harcosa könyvében 18—25 év előtti súlyos időket eleveníti fel előttünk, a törté­nész alaposságával és a harcok személyes részvevőinek tárgyi ismereteivel. Olvasmányszerű- en tárja elénk az író a XX. század legkeservesebb éveit. Ä könyv a legszélesebb ol­vasóközönségnek íródott, de elsősorban is a fiatal nemze­dékhez szól, mely koránál fog­va és szerencséjére már nem ismerhette a második világhá­ború borzalmait, mely nemze­dék mondhatnánk beleszületett az új köztársaság építésének békés korszakába. Ebből adó­dik aztán az a helyzet, hogy míg a fiatalok számára a negy­venes évek eseményei valóban a történelem kategóriájába oszthatók, addig a 35 éven fe­lülieknek ugyanez az időszak már életük szerves részévé vált. A könyv megjelenésének je­lentőségét azonban nem ebben keresem, mégha ifjúsági lapba is írom az ismertetést, hanem hézagpótló küldetésében. Ismert tény, hogy bár a má­sodik világháború éveire vo­natkozólag gazdag anyag áll rendelkezésünkre, 'számos mű jelent meg a hazai népi ellen­állási mozgalomról, ezzel szem­ben még mindig igen szegény­nek nevezhető az 1938—45-ös Akik nem hajtottak fejet év időszakában Magyarország­hoz csatolt területek antifa­siszta megmozdulásaival fog­lalkozó irodalom. Az eddig fő­leg újságokban megjelent cik­kek és cikksorozatok nem nyújthattak teljes képet a kommunisták vezette népi el­lenállásról. A most megjelent könyv is csupán az első lépés, nem tarthat még igényt egy hatesztendős korszak délszlo­vákiai regionális történetének felvázolására. S bár Dél-Szlovákia pártszer­vezetei abban az időben igen jelentős szerepet játszottak Magyarország kommunista moz­galmában, mondhatnánk annak aktivizálásában, a magyaror­szági történészek is csaknem teljesen figyelmen kívül hagy­ják ezeket a tényeket. Például olyan jelentős művekben, mint Kállai: Magyar ellenállási moz­galom (1949), Nemes: Magyar- ország felszabadulása (1955) alig találunk utalást a terüle­tek kommunistáinak tevékeny­ségére. Róják Dezső érdekes mód­szert választott könyve anya­gának feldolgozására. Röviden ismerteti a kor fő politikai és gazdasági eseményeit, a dol­gozók szociális helyzetét és ezek után helyt ad a harcok részvevőinek személyes visz- szaemlékezéseire. E módszer alkalmazásánál ugyan egyes esetekben fennáll a veszély, hogy a féjezetek kö­zötti átmeneteknél az olvasás nem lesz zökkenésmentes, elő­nye viszont a szöveg hiteles­sége. Az olvasó viszont érthe­tően bizalommal fogadja a szemtanú mondanivalóját. A történelmi események ta­nulmányi igényességgel feldol­gozott részeiből igen értékes az első rész, amely a fasiszta veszély elleni tömegakciókról, valamint arról szól, milyen nagyszerűen értékelte a CSKP vezetése a nemzetközi esemé­nyeket, mennyire élesen lát­ta a további fejleményeket. Ugyanúgy értékes az 1938-39- es időszak tömegpszichózisá­nak ismertetése is. „A kijóza­nodás a soviniszta és irredenta propagandától megtévesztett magyar tömegek körében szin­te drámai gyorsasággal követ­kezett be, — írja a szerző p\d. a könyv 24. oldalán, jellemezve az eseményeket. Gyakorlati szempontból je­lentős annak a kérdésnek a ta­nulmányozása és értékelése is, melyben a csehszlovákiai kom­munistáknak 1938-ban dönte­niük kellett, hogy ugyanis me­lyik kommunista párt kereté­ben fejtsék ki tevékenységüket az elszakított területeken. A szerző rávilágít arra a tényre, hogy a CSKP sohasem ismerte el sem a müncheni diktátumot, sem a bécsi döntést. „A gya­korlatban azonban az egyes ál­lamok területén működő kom­munista pártok területi illeté­kessége általában mégis össze­esik az illető állam mindenkori tényleges határaival. Még ha ezeket a . határokat imperialista vagy nacionalista . érdekekből erőszakos úton megváltoztatták és még ha ezekkel a határvál­tozásokkal az illetékes kommu­nista párt, esetleg az illetékes kommunista pártok vagy ma­ga a kommunista internacioná- lé nem értene egyet és azokat nem ismerik el.“ (31. oldal). A könyv plasztikus képet nyújt a magyarországi kommu­nista párt helyzetéről, mely a CSKP-től eltérően — mely ki­használva a polgári demokrati­kus rendszer adta lehetősége­ket 1921—1938 közötti idő­szakban nyilvánosan tevékeny­kedett — az egész Horthy kor­szakban mély illegalitásba kény szakban mély illegalitásba kényszerült. Ezt a súlyos hely­zetet néhány téves pártonbe- lüli lépés csak fokozta. így 1936-ban az Internacionále fel­oszlatta a magyarországi pár­tot és sokhelyütt megszűntek a pártszervezetek is. A délszlovákiai kommunis­táknak, akik 1938 végén köz­ponti vezetés nélkül maradtak, csak nagy nehézségek árán si­került megteremteni g kapcso­latot Budapesttel. Felbecsül­hetetlen érdemeket szereztek ezen a téren egyes elvtársak, így Schönherz Zoltán, Szekeres Sándor és mások, Schönherz többször járt illegálisan a Szovjetunióban és közvetlenül a Komintern vezetőségétől ka­pott megbízatást. Schönherz útjai a behavazott Kárpátokon keresztül a Szovjetunióba, ott­honi önfeláldozó szervező mun­kája, valamint mártírhalála, monográfia megírására kötelez­né történészeinket. Hasonló­képp adózhatnánk Olexa Bor- kanyuk emlékének is. Steiner Gáborral szemben részben si­került törleszteni adósságun­kat Zdenka Holotíková műve révén, Szabó Béla pedig Steiner Gábor életének regénybeli fel­dolgozásán munkálkodik. Fel­tétlenül szükséges a korunkban felnövő nemzedékkel jobban megismertetni e nagyszerű em­berek életét. Róják Dezső könyvében ér­dekes megvilágításban tárja fel a Szlovák Nemzeti Felkelés ha­tását a délkelet-szlovákiai par­tizánmozgalom fellendülésére. És ha méreteiben nem is nagy, de mégis jelentős fegyveres megmozdulásokra került itt is sor. fgy adózik a gútai kom­munisták emlékének is, akik 1944 őszén fegyvert ragadtak a nyilas terroristák ellen. ' Kár, hogy egyes kisebb té­vedésekét nem korrigáltak a könyvben még a gyártási idő­szakban. így például a 117. ol­dalon olvassuk, hogy Bajcsi Zsilinszky Endre, a polgári de­mokratikus ellenállás egyik ve­zető egyénisége, a nyilas ban­ditákkal vívott tűzharc során mártírhalált halt, míg az igaz­ság az, hogy Bajcsi Zsilinszkyt Sopronkőhidán végezték ki a nyilasok 1944. december 24-én. Általában véve a szerző ebben' a fejezetben már csak vázla­tosan, inkább jelszavakkal is­merteti a kor eseményeit. Ügy hiszem mindez azonban nem változtat a könyv értékén, egyébként is kárpótolja az ol­vasót a könyv befejező részé­hez csatolt gazdag dokumentum és fotóanyag. És végül is meg kell monda­nom, hogyha jelentőségükben jóval kisebb verseskötetetek vagy elbeszélések megérdemlik, hogy irodalmi viták és olvasó­konferenciák tárgyát képezzék, akkor hatványozott mértékben lenne szükséges ez Róják De­zső könyvével kapcsolatban. S ha már az újságon keresz­tül javaslatokkal állhatok elő, szükségesnek tartanám a könyvnek szlovák, esetleg cseh nyelvre való lefordítását, hogy szélesebb körökben is megis­merkedhessenek Dél-Szlovákia munkásmozgalmával az 1958 — 45-ös időszakban, hogy így a köztársaság többi részétől ak­kor eltérő viszonyok közepette kifejtett munkával beilleszked- hessék a fasisztaellenes fel­szabadító harcokban öt megil­lető helyre. Strasser György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom