Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-01-08 / 1. szám
Sxó'te Kdli cab o q ej ľ (EGY LEÄNY NAPLÓJÁBÓL) 35. OKTÓBER 13. Reggel ahogy felébredtem Vera már felöltözött. Csodálkozva, gyanakodva nézett rám. Gúnyosan mosolyogtam. — Ogy nézel, mintha sose láttál volna. — Mikor jöttél haza? — kérdezte. — Ahogy a doktor urat elaltattam azonnal útra keltem. — Ne bolondozz. — Dehogy bolondozok! A doktor úrnak nem volt rám szüksége... Fölényesen mosolyogtam. — A te dolgod! — mondta bosszúsan és elviharzott. Magamra maradtam. Nem akaródzott felkelni, nem aka- ródzott semmit sem csinálni. Feküdtem az ágyon és az előző napon töprengtem. Gondolataim rendszertelenek, ziláltak voltak. Untam már az egészet, az egész életet, amely elsodort magával. Azelőtt ura voltam magamnak, gondolataimnak, tetteimnek. Általában mindig tudtam, hogy mit akarok. Aztán kicsúszott alólam a talaj, elvesztettem biztonságérzetem, összekúszálódott körülöttem és bennem minden. Hányszor fo- gadkoztam: erős leszek! Csak egy kis elszántság, bátorság és rendbe jön minden. Levert és szomorú voltam. Fojtogatott a vereség, a kudarc, az örök lekötöttség kínos érzése. Meg kell békülni sorsommal. A régi Katica meghalt, nincs többé. Hiába szabadulok meg terhemtől, a lelkem örökké sebzett marad. Minden úgy lesz ezután is, ahogy most van. Egész életem kálvária marad. Hiszen nyomtalanul semmi sem tűnik el az ember életéből. De minek siránkozzak? Áldozatot kell hoznom, hogy csökkenjen a rámnehezedő súly Áldozatot az életemért, a saját' életem rovására. Akármi áron! Lerúgtam magamról a takarót. Elűztem kínzó gondolataimat. Sietni akartam, hogy ne legyen időm a töprengésre. Az utóbbi napokban állandó fáradtságot éreztem: kínzó lelkiismeretem teljesen elcsigázott. Most ráadásul a fejem is fájt a tegnapi mulatozástól, a sok cigarettától, italtól. Émelygett a gyomrom és megrázott az undor. — Ma túl leszek mindenen! — hajtogattam és egész testemben vágyakozás ébredt a nyugalom után. — Ma túl kell jutnom mindenen! Végezni kell... végezni.... Tíz nap szabadságot kértem. Az irodában ferde szemmel néztek ugyan rám, de beleegyeztek. Nem magyarázkodtam, nem mentegetőztem. Gondoljanak, amit akarnak. A szabadságommal magam rendelkezem. Sosem voltam követelőző, a társadalmi szabályokat betartottam, a magam dolgát mindig háttérbe szorítottam. Most hiába a terv, hiába minden. Erősnek kell lennem, mert különben elveszek! Dr. Bartos rendelőjében is határozott, elszánt maradtam. Hiába nézegetett jelentőség- teljes tekintettel a jól ápolt szőke nővér, nem jöttem zavarba. — A doktor úr azt mondta, hogy tizenegyre jöjjek... — Sajnos, a doktor úrnak, sürgősen a kórházba kellett mennie. — Nem hagyott számomra semmi üzenetet? — De. A doktor úr délután otthon lesz. Azt üzeni, keresse fel kettőkor a lakásán. Fölényes és hűvös volt a tekintete. Tudtam, hogy sejti mi járatban vagyok. — Köszönöm — mondtam nyugodtan és kihívóan a pöf- feszkedő szőkeség szeme közé néztem. Némi csodálást éreztem. Az egész mögött jól kitervelt csapdát sejtettem. Tehát be akarja hozni a tegnapi mulasztást — gondoltam és keserűen mosolyogtam. Szegény, ha tudná, hogy egyre jobban megutálom, meggyűlölöm, hogy a kezdeti szimpátia lassan semmivé foszlik, akkor nem játszana előttem bujócs- kát. Eszembe jutott a tegnap esti bestiális táncunk és égett az arcom a szégyentől. Túlságosan közel engedtem magamhoz. Éreztetnem kell ezután véle, hogy köztünk semmiféle emberi melegség nem születhet, hogy... Ah! Ismét butaságokon töröm a fejemet. Hiszen mihelyt túl leszek az egészen, én is megmutathatom igazi lényemet. Eltűnik szorongató kisebbségi érzésem. De moát... Hálásnak kell lenkész táltos lenn állott a ház előtt. Melléje ültem az első ülésre. Még mindig jókedvű volt, de mihelyt megindította a motort, komolysága némileg visszatért. Sőt megfigyeltem, hogy a városban szokatlan óvatossággal ^pzet, lassítva a fordulóknál, ügyelve a kereszt- utaknál. így aztán elég sokáig tartott, amíg a városból kikeveredtünk. Aztán a nagy kocsi nekiiramodott, egyre fokozta sebességét, százhuszas iramban átszökött a dombokon, átzúgott a kanyarokon. Letértünk a műútról. A rövid, tekervényes útszakasz eleinte csak nehezen volt járható, majd sima és homokos lett, mint valami sétány. A kocsi egy szűk völgyecskében torpant meg. Sárgára festett, zöldzsalús víkendház előtt állottunk. nem, hogy segít és örülnöm, hogy nem durva, nem mohó. Megebédeltem a Slovanban. Utána sétáltam. Aranyló őszi fényben ragyogtak az utcák. Október kitett magáért. Arcomon, kezemen éreztem a napsugarak melegét. Egész testemben szétáradt a nyugalom. Kettő múlott tíz perccel, amikor becsöngettem a lakásába. Örömmel, kissé zavartan nézett rám. — Tegnap szépen elaludtam... — Sokat ittunk,,. — Reggel csak nézek... Ruhástól alszom, betakarőzva és maga sehol... Nagyon fáradt voltam... Mosolyogva, kapkodva beszélt. Zavartan hallgattam. — Sokkal jobb így — lelkendezett — sokkal szebb! Maga igazi angyal... Mit szólna, ha elmennénk egy kicsit kocsi- kázni? Ki a hegyek közé... Magának is jót tenne. Van a Hernád mellett egy kis vityil- lóm, elugrunk oda. Gyönyörű ilyenkor, októberben az erdő... Hallgattam, zavartan álltam a szobában, ahol már eltűntek a tegnapi mulatság nyomai. — Eljön? — kérdezte türelmetlenül. — Ahogy akarja — hagytam rá. — Útközben megbeszélünk mindent. Magammal hoztam az iratokat. Nem kell már bejönnie a rendelőbe... De erről majd útközben! Most siessünk, mert rögtön este lesz. Magára kapta kékesszürke felöltőjét, néhány üveget tett a táskájába kapkodva lázasan. — Viszünk néhány üveget, mert odakünn már fogytán a készlet... Majd meglátja isteni hely! — Igazi agglegény barlang. Oda szoktam elbújni, ha megunom az embereket. Olyan volt, mint a rakoncátlan, izgatott gyermek egy nagyszerű kirándulás előtt. Félredobott minden kimértsé- get.Hagyta, hogy álljak és a szobában futkosva lökdöste a székeket. Végre felkészült. A zöld Volga, mint ugrásra Izgalmam megnövekedett. Egész úton nem beszéltünk, s most a torkomban lüktetett a szívem. Zavaromban alig tudtam ajtót nyitni, aztán tétován néztem körül. Le és föl a soványvizű Hernád partján apró házikók bujkáltak a fák és a sziklák közt. Sehol egy teremtett lélek. Amíg a zárral vesződött nekitámaszkodtam a kocsi oldalának. Vártam, izgatottan, bágyadtan, fásultan. A szűk völgy, amely szakasztott olyan volt, mint valami színházi díszlet, az őszi színek ezer pompájában tündökölt. Fölöttünk az ég hihetetlenül kék volt és a kis játékházak zárt zsalui álmosan aludtak. A magány és az enyhe csend feloldott bennem minden erőt. Éreztem, hogy központja vagyok a körülöttem lévő dolgoknak, sodró mozgásnak. Odabenn rögtön itallal kínált. Ő is ivott, szótlanul nézegetett. Már egyáltalán nem volt az a kapkodó, veszettkedvű, beszédes pajtás, aki az imént volt. Egy hajtásra kiitta a poharat s nem törődött vele, hogy én nem iszom, hogy én éppen csak megkóstoltam az enyémet. Bal könyökét az asztalra támasztotta, szeme összeszűkült, ahogy rám meredt. Most már nem bírtam legyűrni nyugtalanságomat. Felálltam. Legszívesebben kifutottam volna, hogy összetörjem magam a sziklákon. — Félsz? — kérdezte. Nem lepett meg, hogy ismét tegez. Tagadóan megráztam a fejem, de a szemem az ellenkezőjét mondta. — Igyál — mondta s megfogta a kezem. — Ez ilyenkor a legjobb... Egyetlen hajtásra ittam ki az erős italt, fejemben zúgni kezdett a vér. — .Soha életemben nem voltam még ily gyáva... Pedig... — szeme önkéntelenül a falra szögezett lányképekre siklott. Követtem tekintetét. Legyintett: — Azok mások voltak! Magát úgy tudnám imádni... Le érzem, hogy megvet.* Ismét kifttam egy pohár konyakot és felátlottam: — Ugyan... Ne komédiáz- zunk! — mondtam s vetkőzni kezdtem. Értetlenül nézett rám, aztán elégedetten elmosolyodott. Legszívesebben képen teremtettem vplna. OKTOBER 14. Alig virradt, , csendben elhúzódtam tőle és gyorsan felöltöztem. A fehér reggel csak nehezen vette birtokba a szobát. Egy cingárlábú fotelben ültem magam alá húzott lábakkal és töprengtem. Most, hogy túl voltam mindenen, józanabbul láttam helyzetem. Mihelyt felébred, megkapom tőle az iratokat - gondoltam. Behajtunk' a városba és soha többé nem látjuk egymást. Azért, amit ellenem elkövetett, nem .éreztem haragot. Inkább szánalmat. Ez az ember nem volt idegen számomra. Szerencsétlenül kisiklott az élete, akárcsak az enyém. Szeretetre vágyott és képtelen volt szeretni. Nem egyszer heves vágyat ébresztett bennem, hogy segítsek rajta, de nem tudtam. Tegnap, alighogy ledobtam magamról a ruhámat, indulatom egyszerre elpárolgott. Láttam, egészen feldúlja durva fellépésem. Homlokára mély redők futottak, kezében remegett a cigaretta. — Ah! Egyformák vagytok ti mind... — mondta megvetően és eltaposta égő cigarettáját. * Láttam, hogy egész testében remeg. Egyszerre elvesztettem fölényemet. Később sem beszéltünk. Feküdtem mellette és néztem a fehérre festett deszkaplafont. Két karjával átfont és homlokát a karomhoz szorította. Mintha az arcát rejtegette volna előlem. Néha föléin hajolt, az arcomat simogatta könnyed, remegő ujjaival. Éreztem, hogy esdekel a jóságomért, mégsem tudtam hozzá kedves lenni. Hálából sem. Mintha megbénult volna minden tagom, nem engedelmeskedtek akaratomnak. Belefáradtam mindenbe. Teljesen letört az, hogy képes volt erre az aljasságra és így a kettőnk dolga egyszerű gyakorlati kérdéssé redukálódott. Amikor felébredt, értetlenül nézett. Mint a bűnbánó gyereknek, olyan volt a szeme. Felkelt és hozzám jött. — Haragszol? — kérdezte és meg akart ölelni. — Sietnünk kell — mondtam és gyöngédén elhárítottam magamtól. — Ki tudja, mit gondolnak otthon rólam... — Hatra benn leszünk — mondta és csalódottan elhúzódott tőlem. Megivott egy pohár konyakot és gyorsan öltözni kezdett. A kocsiban átadta a borítékba zárt papírokat: — A bizottságnál dr. Halmost keresd. Add át neki a borítékot. Ő már tud mindenről... Ha kérdeznének, mondd, hogy szakítottál a vőlegényeddel, mert részeges és becsukták... — Kérdezni fognak? - néztem rá értetlenül. — Nem valószínű, de van a bizottságban néhány vénlány... Szívesen elcsámcsognak a részleteken... Aztán majd kioktatnak, megdorgálnak kicsit. Ne vedd a szívedre... Dr. Halmossal mindent elintéztem, ö az elnök... — Azt hittem, nem fognak faggatni — mondtam csalódottan. — Anélkül nem megy, mert először vagy állapotos... Fönn áll a veszélye, hogy soha többé nem lesz gyereked... Szavai mellbe ütöttek, valami megrezdült bennem. — De ez ritkán fordul elő. Nem kell félned... — mondta, hogy megnyugtasson. — Holnap feltélenül menj el. Nincs sok időd... Nyugtalanságom azonban nem múlott el. Alig jutottam közelebb célomhoz, máris új félelmek kezdtek kínozni. Mi lesz, ha aztán valóban nem lehet gyerekem? Nem akartam kételyeim közé süllyedni. Hirtelen eszembe jutott, s megkérdeztem, mennyivel tartozom neki a segítségéért. — Megmondtam. Mindenem megvan. Nincs pénzre szükségem... (Folytatjuk) Pionír újév Bratislavában, a Kultúra és Pihenés Parkban rendezték meg ezúttal a pionírok újévi ünnepségét, melyen részt vettek g párt központi bizottságának a tagjai is, Bacílek elvtárs vezetésével. Mi történi az év végén ALSÖSZELI December 23 án ünnepélyes keretek között adták át az új művelődési házat Alsószeli lakóinak Hosszú volt az út idáig és nehéz. 1959 szeptemberében kezdték építeni sok akadály közepette. Kevés volt az építkezési anyag, kevés volt a munkaerő, ám elhatározták, hogy a falu minden lakosa ledolgozik lb órát társadalmi munkában az építkezésnél. Ez körülbelül 40 ezer korona értékű munkát jelentett. A legtöbbet dolgoztak a Lénárt bácsi csoportjának tagjai, Molnár Lajos és Szabó Lőrinc. Megérte a sok fáradságot, mert a kultúrház a legszebb az egész gálántai járásban. Kívánjuk az alsószeli fiatalságnak, hogy sok szép műsorral szórakoztassa majd el benne a falu lakosságát. Katona Szász Tibor KOMÁROM Komáromban sok tanuló végzi tanulmányait a zeneiskolában. Ezek a diákok elhatározták, hogy tudásukat bemutatják nyilvános hangversenyen is. Molnár Dóra bevezetője után ki-ki a maga hangszerén szórakoztatta a közönséget, s mi sem jellemzőbb a nagy sikerre, hogy sok számot meg kellett ismételni. Ki kell emelnünk főleg a két Petrás kislányt, Szabó Igort, Szabó Ágit s a Dobi tanító elvtárs vezette diákzenekart. A hangversenyt a CSKP XII. kongresszusa tiszteletére tett felajánlásként rendezték. M a á h r Etelka FÜLEK Füleken elhatározták, hogy Élőújságot szerkesztenek. Ez abban különbözik a valódi újságtól, hogy élőszóval mondják el benne a legújabb politikai, mezőgazdasági és kulturális eseményeket. A politikai rovat beszámolójában ismertették a Szovjetunió nagy tettét, amellyel megmentette a világot az atomháborútól. A következő rovatban a Füle- ki Állami Gazdaság terveiről, kötelezettségvállalásai- ró és tervteljesítéséről volt szó. Utána kérdezz-felelek rovat következett. Itt a közönség választ kapott a város életét illető kérdésekre. Pl. két korszerű ötemeletes szövetkezeti lakás épül és befejezéséhez közeledik a művelődési ház építése. Majd sportbeszámoló következett. Felhívták az ifjúság figyelmét az atlétikára. A kulturális rovat keretén belül nagy sikert arattak a sza- valók. Farkas László TORNALJA Tornaiján irodalmi estet rendezett a városi könyvtár vezetősége. Az estet Eggenhofferné, a könyvtár vezetője nyitotta meg, majd Pazderák Bertalan isme’ tette Pold- Mihajlik ukrán író „Ordasok között“ című könyvét. Ezután rövid műsor következett a helyi zeneiskola növendékei és Méry Rozália, a Mezőgazdasági Technikum tanulója közreműködésével. Kár, hogy az esten inkább csak a tanulóifjúság vett részt. A város lakóit talán nem érdeklik úgy a könyvek? Reméljük, a legközelebbin már őket is ott látjuk. Szabó Mária KASSA A zöld iskolatáblán most nem a fehér krétával rajzolt tengelykapcsolót, meg az emel óberendezés sémáját látjuk, nem az orosz ragozás végződései zárkóznak fel a tömött sorokban, nem mechanikai képletek kibogozhatatlan tömege fogad bennünket. Illés Gyula A havazásban c. versének díszesre írt idézete köszönti az irodalmi délelőtt résztvevőit. „Vogulhon! Konda, •Szoszva partvidéke Fagy éhkopp és bálványok hazája“. Finnország pirosra rajzolt határvonalai közé írt három betű árulkodik az irodalmi délelőtt témájáról: a VIT országa. Megtelt a kassai Magyar Tannyelvű Ipariskola legtágasabb tanterme. Az irodalmi kör elnöke üdvözölte a jelenlevő tanárokat és diákokat. — Nagyon keveset hallunk a finn irodalomról, annak ellenére, hogy a magyar és a finn, rokonnyelvek. Jóformán nem is tudjuk, hogy e szempontból hol állanak a finnek. Ezért tartjuk szükségesnek, hogy pár órára — az irodalom útjain — Finnországba utazzunk, hogy megismerjük e zárkózott természetű nép élet- körülményeit, történelmét, irodalmi életét és kulturális körülményeit — mondta az irodalmi délelőttöt rendező osztály egy tagja. Rövid vázlatok alakjában megismertük Finnország történelmi múltját, lakosságának összetételét, fő jellemvonásait, érdekes szokásait Mindezek ismeretével tudtunk csak áttekintést nyerni a finn irodalom fejlődésében. , Egy-egy múlt századbeli és modern író regényéből, verseiből hallottunk részleteket, ezáltal pontos bepillantást nyerhettünk a finn irodalom fejlettségéről és színvonaláról. Az irodalmi délelőtt befejezéseként Kládek tanár, a Vili. VIT résztvevője beszélt finnországi élményeiről — mint sportoló és mint Helsinki és a finn táj cso- dálója. Sokat beszélt a V1T- ről, a lakosság szokásairól, modoráról. Kládek elvtárs kérdés — felelet formájában tartotta beszámolóját. Rengeteg kérdéssel fordultak hozzá — ö felelt. Érdekes megfigyelései vannak a finn falu és város lakáskultúrájáról, iskoláiról, a lakosság ízléséről, műveltségéről, sport és a külföld iránti érdeklődésükről, a divatról és a finn ipar színvonaláról.
