Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-12-10 / 49. szám
Bratislava, 1965. december 10. XII. évfolyam, 49. szám Are 60 fillér Pillantás a baráti ifjúságra December 12-én fejeződik be a Barátsági Hónap. Ez a nap A nyugati propaganda által ebben az évben különlegesen jelentőségteljes, hiszen húsz év telt el azóta, hogy Moszkvában aláírták a csehszlovákszovjet barátsági, kölcsönös segélynyújtási és háború utáni együttműködési szerződést és most ezt a szerződést újabb húsz esztendőre meghosszabbították. Az elmúlt években a baráti kapcsolatoknak köszönve sok csehszlovákiai fiatal járt a Szovjetunióban és ugyanakkor számos szovjet fiatal, hazánkban. Ha a Szovjetunió ma sok tekintetben joggal számít a világ leghatalmasabb országának, ezt nagy mértékben a szovjet if- ' júságnak, áldozatkész és önzetlen szellemének köszönheti. Napjainkban 53 millió 18—28 év közötti ifjú él és dolgozik a Szovjetunióban. Közülük 20 és fél millió tagja a Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetségnek, a Komszomolnak. A szovjet ifjúság áldozat- készségét bizonyítja Szergej Pavlovnak, a Komszomol Központi Bizottsága első titkárának az a nemrégi kijelentése, hogy a Szovjetunióban 700 ezer fiatal hagyta ott megszokott munkáját, a nagyvárosi élet kényelmét, s önként jelentkezett a kazah sztyeppék megművelésére. Ezek a fiatalok igen nehéz körülmények között dolgoztak, a hőmérséklet ingadozás a 40 fokot is elérte. Barakckban és sátrakban laktak és az aratással egyidejűleg építették fel lakóházaikat. A szovjet ifjúság egyik legjellegzetesebb vonása, hogy egyre többet akar tanulni, hogy egyre többet termelhessen. Még a Münchenben működő „Szovjetuniót kutató intézet" is, amelyet pedig nem lehet a kommunisták irányában táplált baráti érzelmekkel vádolni, megállapította nemrégiben, hogy a szovjet ifjúság kulturális színvonala jóval meghaladta a Nyugaton élő fiatalok nívóját. befolyásolt külföldi turisták megborzonganak, ha Szibéria nevét hallják. Egy amerikai újságíró nemrégiben a legkomolyabban kijelentette: „Ma is medvék csavarognak a novo- szibirszki utcákon“. Medve méretű hírlapi kacsáról volt szó, mert Novoszibirszk medvéi kizárólag az állatkertben és cirkuszban tartózkodnak. Ma a Szovjetunióban joggal mondják, hogy Szibériába kell utaznia annak, aki látni akarja a kommunizmus tényleges építését, és meg akar ismerkedni a szovjet fiatalok igazi életével. Itt van például a Szovjet Tudományos Akadémia novo- szibirszki tagozata, mely valóságos akadémiai városrészt épített itt ki, melyben már 30 000 ember él. Itt különösen jelentős szerepet játszanak a fiatalok. A legutóbb a harminckét éves Andrej Deripasz, a fizikai tudományok doktora, Lenin-díjat kapott. Ez a tudós moszkvai születésű, Moszkvában tanult és mint sajátmaga kijelentette, szívesen ment Novoszibirszkbe, mert munkáját rendkívüli mértékben megtermékenyíti a különböző tudományágak sok tudósának társasága. A Barátsági Hónap alkalmából hazánkban tartózkodott Galina Alekszejevna Logunova, a Bielorusz SZSZK Legfelső Szovjetjének alelnöknöje, a polotai szovhoz állat- gondozója. Jevgenyik Szergejevics Krjukov a Szovjet-csehszlovák Baráti Társaság vezetőségi tagjával együtt meglátogatták a bratislavai nagyüzemi pékséget, ahol megízlelték az üzem termékeit. 3 DIÁKOLVASÖINKra való tekintettel, valamint figyelembe véve, hogy a karácsonyi ünnepek alatt igen sokan elutaznak állandó lakhelyükről, szerkesztőségünk úgy döntött, hogy lapunk 50—51. számát 1963. december 17-én, tizenhat oldalon, gazdag tartalommal sok olvasmánnyal jelentetjük meg. Lapunk utolsó, 52. száma, közvetlenül a karácsonyi ünnepek után jelenik meg. TESSEK Az üvegipar dolgozói időben gondoskodtak, hogy a piacra elegendő és Ízléses karácsony- fadísz juthasson. Minden egyes darab az üvegfúvó fantáziája alapján születik. Ugye szépek? VÁLASZTANI A felsőfokú iskolaa iete,k0,i lirsadík" MIHAIL PROKOFJEV, a szovjet felső- és középfokú szakoktatásügyi miniszter első helyettese Ellenőrzés és csomagolás A SZÁGULDÓ ESEMÉNYEK ÉS A MÉLYREHATÓ TÁRSADALMI VÁLTOZÁSOK SZÁZADÁT ÉLJÜK Korunkat a tudományos és technikai forradalom jellemzi. Az emberi agy behatolt az anyag szerkezetének titkába. Nincs messze az idő, amikor megvalósul az irányított atomreakció. Csodálatra méltóak a biokémia eredményei is. Az emberi zsenialitás a világűrt ostromolja. Küszöbön áll a Hold és a bolygók meghódítása. A tudomány nagyszerű távlatokat nyit az ember előtt. Ki fejleszti majd holnap az emberi tudományt, technikát, kultúrát? A jelenkori társadalom rendkívüli érdeklődést tanúsít a felső iskola, a fiatal szakemberek képzésének rendszere iránt. Az egyetemektől és a főiskoláktól függ, hogy milyen tudással lépnek az életbe. Egyre szükségesebb olyan szakemberek képzése, akik tudását nemcsak a modern technika és tudomány eredményei gazdagítják, de akik képesek arra. hogy még fel nem kutatott területek titkaiba is behatoljanak. Ez valamennyi felsőOlvasóink figyelmébe 1964. január 1-től lehetővé tették az Üj Ifjúság példányszámának jelentős emelését. A múltban hosszú időn keresztül egyes postahivatalok és hírlapterjesztők nem fogadtak el lapunkra megrendelést, mivel ez a hírlapterjesztő szerveinél mint „elkelt" szerepelt. Az Új Ifjúság példányszámának emelése lehetővé teszi, hogy lapunkat új olvasók százai megrendelhessék. Kérjük olvasóinkat, hogy barátaikat és ismerőseiket erre a lehetőségre figyelmeztessék. Ugyancsak lehetséges, hogy az Üj Ifjúságot az újságelárusítók is az eddiginél több példányban kapják. Az Új Ifjúság kizárólag a postahivatalokon és a posta hírlapterjesztő szerveinél (postásoknál) rendelhető meg. Il^lj b tliVÜV fokú végzettségű szakember számára fontos, függetlenül attól, hogy. iskolában, tudományos kutatóintézetben dolgo- zik-e majd. íme, ezért áll a felső iskola az általános érdeklődés homlokterében, ezért foglalkoztatják az előtte álló problémák a közvélemény széles köreit. MELYEK HÁT A FELSŐFOKÚ ISKOLÁK LEGIDŐSZERŰBB PROBLÉMÁI NAPJAINKBAN? Az első: kialakítani azt az oktatást, amely olyan szakembereket képez, akik számára a nép szolgálata a legfőbb ideál. Ezt az igazságot sok kiváló tudós ismerte fel és vallotta. Már Descartes így írt „Beszélgetés a ihódszerről" című müvében: „Minden ember köteles erejéhez mérten mások jólétéről gondoskodni, és semmit sem ér az, aki nem hoz hasznot másoknak“. Napjainkban ez az igazság, különösen időszerű. A humanizmus eszméinek kell minden tanfolyamot áthatni, s minden szakmai oktatást a tudományos világnézetet formáló humán tudományoknak kell kiegészíteniük, amelyek segítenek abban, hogy a diákokat az emberiség érdekeinek, a társadalmi haladás aktív támogatásának szellemében, a tudatlanság, a nemzeti gőg és korlátoltság ellen vívott harc szellemében neveljük. Korunk ellentmondásaiban csak az tájékozódhat jól, aki ismeri a múlt történetét, a népek sokévszázados kultúráját, s nem az, akinek eszmevilágát az éppen legzajosabb filmszenzáció tölti be. A Szovjetunió oktatási rendszerében fontos helyet foglal el a társadalomtudományok (történelem, politikai gazdaságtan, filozófia, a tudományos kommunizmus alapjai) tanulmányozása. A tudományos kommunizmus tanításait az a hit hatja át, hogy győz a Földön a jó, és az igazságosság, az értelem. Ez a természeténél fogva optimista^tanítás a szovjet ifjúság humanista nevelésének alapja. A felsőfokú iskola nemcsak tanít, nevel is. Nevelhetne a faji gyűlölet, az emberi gyűlölködés. az elmaradottság szellemében is. Mi más, gyökeresen ellentétes utat követünk. A szovjet felsőiskola olyan embereket nevel, akiknek életcélja a társadalom javára végzett munka. Oktatási rendszerünk KiemeiKÚUU juk azt, hogy minden hallgatóban kialakítja a nép iránti felelősségérzetet. FONTOS PROBLÉMA AZOKNAK A KÖRÜLMÉNYEKNEK A LÉTREHOZÁSA, AMELYEK KÖZÖTT A FELSŐFOKÚ OKTATÁS EGYFORMÁN ELÉRHETŐ VALAMENNYI Állampolgárnak Lehetnek-e valamiféle korlátozó tényezők a főiskolai felvételeknél? Igen. Ilyenek valamennyi országban léteznek. A felsőfokú iskolák rendszerint nem vehetnek fel minden jelentkezőt.' De milyenek legyenek a kiválasztás mércéi? A legjobbakat, a legfelkészültebbeket, a legmunkaSzeretőbbe- ket kell kiválasztani. A válogatásnál csak a pályázó fiatalok személyes tulajdonságait kell mérlegelni. Pontosan így járunk el mi. Hatalmas munka szükséges ahhoz, hogy elérjük a felsőfokú oktatás demokratizmusát. Ehhez mindenekelőtt mindenki számára elérhetővé kell tenni a középfokú oktatást. A Szovjetunióban az oktatás valamennyi formája (a felső oktatást is beleértve) ingyenes. A hallgatók csaknem háromnegyed része ösztöndíjban részesül, amely biztosítja megélhetését. Diákjaink többsége munkás- és parasztszülök gyermeke. Kiterjedt a levelező és esti oktatás rendszere. A Szovjetunió jelentős tapasztalatokat gyűjtött a demokratikus rendszerű oktatás létrehozása terén. Ez a rendszer meghozza gyümölcseit. Nálunk minden feltétel megvan ahhoz, hogy több tudós legyen, és mindenki azért legyen képzett, mert enélkül nem lehet a holnap társadalmát építeni. A különböző országok előrehaladása sok tényezőtől függ. E tényezők jelentősek a nagy tudósok, a kultúra kiemelkedő művelői, akik tudásukat az iskolában, egyetemen alapozzák meg. Minél gazdagabb egy ország tehetségekben, annál gyorsabb a fejlődés. Ez alapigazság. És a tehetség — mint ismeretes — nem a csekkönyv- töl függ. A tehetségeket a nép között kell keresni. A felső iskola nemes célja: megtalálni és fejleszteni a tehetségeket, irányt adni nekik, s arra nevelni őket, hogy az emberiség fejlődését szolgálják. Galina Alekszejevna Logunova megtekintette a sásai EFSZ-t is. Kedves vendégeink Régi szokás a vendégnek zsiványpecsenyével kedveskedni. A jő hagyományt a piesoki gépgyár dolgozói is betartották. A világ legerősebb embere Az emberi erő megtestesítői, a súlyemelők, egytől-egyig izomkolosszusok, kik hatalmas erőkifejtést igénylő, évekig tartó fáradságos edzéssel érik el sokszor lehetetlennek tartott rekordjaikat. Közülük jelenleg a nehézsúlyban küzdő szovjet Jurij Vlaszov a legismertebb, legerősebb. Fantasztikus eredményei már néhányszor túlhaladták az ember fizikai képességeiről alkotott elképzeléseket. A stockholmi világ- és Euró- pa-bajnokságon Jurij Vlaszov ismét két világrekordot javított: olimpiai hármasban 557,5 kilót, lökésben pedig 212,5 kilót emelt: Hogy eredményét kellőképp értékelhessük, tudni kell, hogy harminc évvel ezelőtt a legjobb nehézsúlyú versenyzők sem tudtak triatIonban 4.00 kilónál többet emelni. Álmodni sem mertek arról, hogy lökésben valaha is 200 kilót emeljen valaki. John Davies amerikai atléta merészelte elsőként állítani, hogy a lökés felső határa 195 kilogramm is lehet. Feltűnt utána Paul Anderson, aki 197,5 kilós eredménnyel állított fel világcsúcsot. A nagyszerű testalkatú, 28-ik életévében járó szemüveges atléta még kezdő versenyző volt, amikor Anderson 1955- ben Moszkvában járt, aki nem is gondolta, hogy valaha is nyomába lép csodálóinak egyike. Vlaszov kemény és rendszeres edzéssel azóta megsokszorozta erejét: 1957-ben or• szágos csúcsot javított, két évvel később 196,5 kilogrammos eredménnyel megdöntötte Anderson világcsúcsát, s mindjárt ezután — első nemzetközi versenyén, Varsóban — világbaj* nők lett.