Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-12-03 / 48. szám
........... Emlékezés Babits Mihályra (3.) Mivel az első világháború előtti időszakra jellemző a különböző irányzatok zűrzavara, szólni kellene talán e kor egyik legfontosabb irányzatáról is, az expresz- szionizmusról Az expresszionizmus közvetlenül az első világháború kitörése előtt bontakozik ki, főleg a képzőművészet és a színház terén Ez a burzsoázia „nemeslelkü" embereinek utolsó kétségbeesett felkiáltása, akik tudomásul vették, hogy a vég elkerülhetetlen, de ugyanakkor „meg akarják menteni" a civilizált emberiséget. Az expresszionizmus, főleg Németországban talált termő(1893—1939), Georg Kaiser i (1878-1945), stb. VI. Az első világháború utáni években új név jelenik meg színház történelmében, Erwin Piscator neve. 1920-ban Berlinben megalapítja a „Proletár Színház"-at. Sajnos munkájának eredményessége legtöbbször anyagi nehézségekbe ütközött, s 1933-ban ehhez még hozzájárultak a politikai nehézségek is. így Piscator kénytelen más országokban, többek közt Amerikában tartózkodni. Csak a második világháború után tér vissza Nyugat-Németországba, ahol meg akarja alakítani saját Piscator egyik rendezése * talajra; ennek a nemzetnek l a pszichológiája támogatta leginkább az expresszionistákat. Ez az irányzat alapjában véve humanista volt. Legnagyobb hibája azonban az, hogy meg akarta menteni az amúgy is pusztulásra ítélt burzsoá civilizációt. A háború végefelé az orosz forradalom olyannyira befolyásolta az expresszionistákat, hogy kénytelenek voltak belátni veszteségüket és a szó szoros értelmében elvesztették lábuk alól a talajt. Az expresszionisták további nagy hibája az volt, hogy az idealista világnézetet tartották szem előtt és emellett teljes mértékben támogatták az individualizmust és a szubjektivizmust. Meg akarták menteni a világot a pusztulástól, de nem tudták, hogy ehhez valami forradalmi szervezés szükséges. Nem tudták, hogy szoros kapcsolatban kell lenniük a néppel, és ezért mozgalmuk a magára maradt intellektuálok mozgalma maradt. Egynéhány drámaíró munkáján az expresszionizmus már a XIX. század végefelé is megmutatkozik. Ezek elsősorban a svéd August Strindberg (1849—1912) és a német Frank Wedekind (1864—1918), akiket joggal tarthatunk az európai drámaírás expresszionista elődeinek. Színműveik kisebb jelenetekre tagozódnak, melyekben a szervezés és a logika bizony nem játszanak valami fontosabb szerepet. A tradíciós drámaírásnak ez a fokozatos „rombolása" tükrözi leginkább a burzsoázia kihalását. Az expresszionisták a világ megváltóivá akartak válni és olyan szenvedélyesen propagálták a különböző humanisztikus elméleteket, hogy az expresz- szionista színmüvek szinte felvették az agilációs körlevelek és papok prédíkálásá- nak stílusát; egyszóval csak a propagációnak szolgáltak. A színész valamilyen doktrína kikiáltójává vált; a nagyon egyszerű színpadon szinte kiabált, s a görcsös előadásmód bizony nem tartozott a ritkaságok közé. Az expresszionizmus Németországban 1933-ig, Hitler uralomra jutásáig virágzott, majd a többi európai ország expresszionizmusával — a második világháború kitöréséig — lebukott. Ismert expresszionista drámaírók; Ernst Toller színházát, ez azonban teljes ; mértékben nem sikerül. Pis- \ catort mint újító típusú j rendezőt tarthatjuk számon, i akinek eszményképe a har- i cos, politikai színház. Nem | véletlen tehát, hogy könyvé- j nek címe — amelyben saját: nézeteit fejti ki a színházról j — „A politikai színház“ (1928). Munkásságának kéz- : dete még az expresszioniz- ; mus időszakába esik, így j természetes, hogy ez az ! irány hatással volt rá. Pisca- i tor azonban soha nem váltj expresszionistává. Világosan j látta a politikai helyzetet,3 s közelebb állt a forradalmi j marxista szocializmushoz. ■ Egyik fő célja az új közön- ség, főleg a munkásosztály3 megszerzése a színház szá- j mára. Repertoárjában, főleg ] az aktualitást tartotta szem i előtt. A klasszikus színmű- j vek rendezése szinte ritka- ] súgnak számított, s ha ez j mégis megtörtént, akkor a j mü új, jelenkori értelmet < kapott. Főleg a német és j orosz klasszikusokat része- 3 sítette előnyben. Közismert | munkája Tolsztoj; „Sötétségi hatalma" és Schiller; „Hara-! miák“ inszcenáciöja, de eze- j két is politikailag aktuali- j zálta. Kortársai közül nagyon 3 megszereti Gorkijt és Fried- j rich Wolfot. Piscator egyik érdekes 3 inszcenáciöja a „Svejk“, j melynek dramatizóciójában j Brecht is részt vett. A Svejk i inszcenáciöja nagyon jól rá- { mutat Piscator néhány kije- j jezési eszközére. Brecht ha- í fása alatt bizonyos mérték- < ben az epikus színház jel- 3 lemvonásai felé hajlik. Saját j nézete szerint azonban az 3 epikus színház nagyjából 3 egyezik a politikai színház- ] zal. A „Svejk" előadása is j epikus előadás volt, tehát ] kisebb epizódusok sora. Az \ előadás technikai részét úgy « oldotta meg, hogy az egyes '■ epizódusokhoz futószalagon; kerültek a díszletek a szín- ' padra. Ami a technikai megoldást illeti, Piscator különben is szerette az experimentumokat. E téren nagyon j sok közös vonást fedezhe- ‘ tünk fel az akkori szovjet i „Avant-garde"-al. Nézetei- i nek jórésze egyezik Eizen- ] stein és Meyerchold néze- 3 teivel. Így például a diapo- j zitívek, szövegek és később i egész filmfelvételek projek- i dójának kihasználása. (Erre i Piscator és Eizenstein egy-; mástól függetlenül jöttek i rá). 3 JÓNÁS IMÁJA Hozzám már hűtlen lettek a szavak, vagy’ én lettem, mint túláradt patak oly tétova céltalan parttalan s úgy hordom régi sok hiú szavam, mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt jelzőkarókat gátakat, ô bár adna a Gazda patakom sodrának medret, biztos útakon vinni tenger felé, bár verseim csücskére Tőle volna szabva rím előre kész, s mely itt áll polcomon, szent Bibliája lenne verstanom, hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan bujkálva, később mint Jónás a Halban leszálltam a kínoknak eleven süket és forró sötétjébe, nem ^ három napra, de három hóra, három évre vagy évszázadra, megtaláljam mielőtt egy mégvakabb és örök Cethal szájában végképp eltűnők, a régi hangot 's, szavaim hibátlan hadsorba állván, mint ö súgja, bátran szólhassak, s mint rossz gégémből telik és ne fáradjak bele esteiig, vagy míg az égi és ninivei hatatmak engedik, hogy beszéljek s meg ne haljak. A Lettres Francaises ezredik száma A párizsi Lettres francaises, a haladó francia értelmiség nemzetközi tekintélyű hetilapja, mely először 1942-ben, illegálisan jelent meg, október végén adta ki 1000. ünnepi számát, 32 oldalon. A díszes köntösben megjelent hetilap első oldalát Picasso raiza díszíti. Az ünnepi szám közli Cocteaunak halála előtt írt írását. Anne de Nollies költőnőről, P. Daix kritikáját „A dogmától megszabadult esztétika" címmel Garaudy új könyvéről, E. Triolet egy naplórészletét, a főszerkesztő Aragon bevezetőjét „Elsa bolondja című poémájához, T. Tzara tanulmányát egy ismeretlen Rabelais-műről, M. Bútorr cikkét a Veszedelmes vi- szonyok-ról, Jorge Semprun Fromentor-díjas író köszöntőjét a 62 éves Picassohoz, Jean Vilar jegyzeteit, F. Truffaut nyilatkozatát, René Clair rövid írását Max LinderrÖl, Jean Lucrat írását Világének című faliszőnyegéről, valamint sok neves francia művész és tudós további cikkeit. A francia irodalmi és művészeti hetilap több külföldi szerző írását is hozza, így például Ehrenburg még mea nem jelent naplórészletét Matisseról, továbbá Alberti, Neruda, Guillen és Quasimode verseit. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1883 november 25-én született Babits Mihály, a Nyugat-nemzedék nagy költője. Az évforduló alkalmából utolsó nagy versének, a Jónás könyvének epilógusát közöljük, a magyar költészet egyik gyöngyszemét. MEGJELENT A Magyar Irodalmi Lexikon 744 oldalas, ezerhétszáz fényképpel ilusztrált első kötete, A—K-ig, amelyet hamarosan, mintegy fél év múlva követ majd a másik. Finom papír, világos és tiszta nyomás, áttekinthető tördelés. A címlapon ez áll: Főszerkesztő: Benedek Marcell. — Önök most egy esküsze- góvel állnak szemben — mondta a kedd délelőtti bemutatkozáson Benedek Marcell. Franz Schubert Zselízen (Folytatjuk): Biedermeier-viseletet se hordtak még Bécs- ben, amikor Lichtental nevű elővárosban napvilágot látott egy Franci nevű fiúgyermek. 1797. január 31-én, szerencsétlen csillagzat alatt született, hiszen saját édesapja se örült világra jöttének. Újabb gondok szakadtak a szegény tanítóra, aki két házasságából összesen 19 gyermekről volt kénytelen gondoskodni. A nyomor, a szegénység azután mintegy végzetszerűen a kis Francit is elkísérte édes-bús élete végéig. Schubertot 21 éves korában beajánlották Eszterházy grófhoz Zselizre, ahol a grőfkis- asszonyok nyári szünidei zenei tanulmányait irányította. Jóllehet tűrhetően keresett, egyik megaláztatás a másik után érte az érzékeny lelkületű fiatalembert: a cselédséggel kellett étkeznie, megszólták zöldre fakult „fekete gé- rokk“-ját és nem vették emberszámba a koldusszegény muzsikust. Viszont Schubert se titkolta a reakciós kormánnyal és annak uszályhordozóival szemben táplált ellenszenvét. Akkor hangszerelte éppen a Panasz a néphez (Klage an das Volk) című dalát. Mindezen osztályellentétekről függetlenül Schubertot másodszor is meghívták 1824-ben a zselízi kastélyba. Most már öntudatosabban, otthonosabban mozgott a gyönyörű birtokon. Szabad idejében felkereste a Garam partját vagy a Hosszúlánc nevű erdőt, ahol órákig elhallgatta a patak csoboságát. Nem bánta már, hogy a konyhába, cselédek közé száműzték, akiktől titokban elleste a szlovák és magyar népdalok nótakoszorúja egy-egy virágának csilingelősét. így született meg Zselízen a Divertissement á la hongroise (Magyar mulatság), az F-moll fantázia, két szonett stb. Die Schöne Müllerin (A szép molnárné) című dalsorozatának egyes részeiben is felismerni a patak csörgedezésének és a malomkerék ke- iepelésének mesteri utánzását. Franz Schubert felette rövidlátó, zömök, kis kezű és apró lábú emberke volt. Félénk természete különben is visszatartotta attól, hogy szavakban fejezze ki érzelmeit Karolina grófkisasszonynak, akibe titokban beleszeretett. Amikor egyik barátja levelében célzást tett erre, ezeket válaszolta: „Karolina sajnos nem az én világomból való A nép gyermeke vagyok, legjobban a nép között érzem magam“. Annál meghatóbban nyilvánultak meg elfojtott érzelmei örökszép dallamaiban. Az akkori kezdő romantikából Schubert vezette ki a zeneművészetet új és tökéletes stílus felé. Mozarttal és Beethovennel szemben ellentétes végletet képviselt. A nagyszabású átfogás helyett hajszálfinoman dolgozta fel az egyes részleteket. Szerzeményeinek központi alakja a dal, amelyeknek szövegét a korabeli német oradolmból, Matthissontól, Goethétől és Heinétől merítette. Ezzel közelebb férkőzött a néphez, muzsikája érthetővé vált a széles néprétegek számára is. Mindazonáltal Schubert nem volt népdalszerző, hanem népi dalszerző. Öraszerkezet finomságú részletkidolgozásai mellett azonban Schubert éppúgy értett a hatalmas, dübörgő szerzeménynek alkotásához, ha nem is beethoveni fennköltséggel. Itt van például Goethének Erlkönig (Éjkirály) című versére írt megrázó zenéje, amelyben olyan megtévesztő élethűséggel érzékelteti a gyermekével orvoshoz száguldó apa lovának patkódobogását, hogy ma is még megborzong a gyengébb idegzetű hallgató. — Schubert kb. 600 dalt, szimfóniát, nyitányt, vonósnégyest és énekművet Irt, amelyek kevés kivétellel „könnyen emészthetők“ a zeneileg kevésbé képzett néprétegek számára is. Ez tette műveit halhatatlanokká. Utolsó éveit ismét szülővárosában töltötte a bécsiek néha kissé megmosolygott, de rajongásig szeretett „Franci”-ja. Élte alkonyán annyira nyomorgott, hogy bérbe vett zongorájának kölcsöndíját sem tudta kiegyenlíteni. 1828 november 19-én, 31 éves korában tífuszban halt meg koldusszegényen az a tehetséges zeneszerző, aki oly pazarul ajándékozta meg az emberiséget leikéből fakadt melódiáinak virágözönével. G-k Harminchat évvel ezelőtt jelent meg Benedek Marcell Irodalmi Lexikona, egy évvel a „kurzus“ szellemét árasztó Vá- nyi-féle lexikon után. Benedek Marcell lexikona (a mostani kötet előszavában ö maga írja) „minden lehetőt megtett, hogy ezzel a szellemmel szembeszegüljön... Kiadója, Győző Andor könyvkereskedő nem csekély bátorságról tett tanúságot, amikor erre a feladatra egy elcsapott tanárt választott ki... Nem kifogásolta..., hogy munkatársaimat jelentős részben hozzám hasonlóan elcsapott, vagy nyugdíjba kergetett tanárokból válogattam ki. Kézirataikon világnézeti szempontból nem változtattam semmit.“ Meg is lett a következménye. Kedden az Akadémián, elmondta Benedek Marcell, milyen támadásokkal válaszolt 1927-ben a jobboldali Magyar- ország Benedek Marcell Irodalmi Lexikonára. Egy lap ezt irta: „Lehet, hogy a könyvnek vannak jó tulajdonságai Is, de mit törődünk mi azzal, ha a felfaíásunkra készülő kommunista tigris bundájában szép csíkok is vannak.” Az ősz professzor ma ennyit felel rá: — Ez a bősz tigris, tisztelt társaság én valék. S elmondta, hogy milyen örömmel vállalkozott „esküsze- gésére" (mert akkor megfogadta, soha többé nem szerkeszt lexikont.) Mégis megtette, mert látta, mennyire szükség van rá Meg azért is, mert most más körülmények között készülhetett ez a lexikon. : - : S ezt mondja: — Boldog vagyok, hogy megértem ezt a napot. Benedek Marcell után a szerkesztő bizottság nevében Király István szólalt fel és ismertette a sok munka fő szempontjait. Az új Magyar Irodalmi Lexikont száznál több irodalom- történész, esztéta, kritikus bibliográfus és irodalomtanár írta. A cikkek többsége életrajzi jellegű, tájékoztat a legrégibb irodalmi emlékektől napjainkig minden számottevő magyar íróról. Külön cikkek ismertetik az irodalomelméleti, irodalomszociológiai és Irodalomtörténeti fogalmakat a versformákat, irodalmi társaságokat, sajtótermékeket.
