Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-11-19 / 46. szám
Dráfi Mátyás Most közlésre kerülő cikksorozatunkban arra törekedjünk csupán, hogy valóban néhány oldalon ismertessük a XX. század színháztörténetének fontosabb pontjait, s ehhez mindenki hozzájuthasson. Természetesen a „Színházi kalauz“ vagy „A kultúra világa" sokkal bővebben ismerteti ezt az anyagot; de itt főleg az ifjúságra gondoltunk, akik ezekhez a könyvekhez nem juthatnak hozzá, s akik — sajnos — a színházról az iskolákban bizony nagyon keveset hallanak. Egyesek talán kifogásolják majd, hogy az írásban sok az idegen szó, de a színház terén ezek a kifejezések úgyszólván nélkülözhetetlenek. Reméljük, hogy olvasóink szívesen, érdeklődéssel olvassák majd cikksorozatunkat. I. A XX. század valódi színháztörténetét csak az első világháború befejezésétől számíthatjuk. A háború előtt csupán néhány takart jelből, újabb irányzatokból következtethetünk az új színházi korra. Irodalmi téren a XIX. században túlteng a kritikai realizmus. Az utolsó nagy kritikai realisták még a XX. század első évtizedeiben is dolgoznak, mint például Franciaországban Anatole France, Romám Rolland; Amerikában Teodor Dreis- ser; Angliában John Galsworthy; Németországban Thomas és Heinrich Mann. Sőt, Gorkij munkásságának első stádiumát is o kritikai realizmus jellemzi. Minden XX. század elejei esztétikai irányzatra szinte egyformán karakterisztikus vonás a dekadencia, hol kisebb, hol nagyobb mértékben. Ez vonatkozik mind az impresz- szionizmusra, szimbolizmusra, expresszionizmusra, mind a naturalizmusra, habár az utóbbi irányzatban — a színművészet terén — sok haladó vonást is találhatunk Míg a naturalizmus egyre közelebb juttatta a színházat az élethez, addig a szimbolizmus a valóságból a víziók és álmok világába sodorta. S hogy e két teljesen ellentétes nézetet valami áthidalja, kialakul egy új nézet a színművészet történelmében: az impresszionizmus, amely logikus folytatása a már virágzó impresz- szionizmusnak a képzőművészet, a költészet és részben a zene terén. Ez az új irányzat nagy hatással van a drámaírókra (még Csehovra is), de megtalálhatjuk az előadások inszcenáciö jóban is, főleg a díszlettervekben és a rendezők munkájában. E kor legnagyobb rendezője a német Max Reinhardt. Az ö impresszionista előadásai imponálnak leginkább a háború előtti kult ivóit és értelmiségi burzsoá közönség ízlésének. Reinhardt impresszionizmusa értelmes, sőt mondhatjuk, költői volt. Legnagyobb hátránya azonban, hogy nem volt társadalmi mondanivalója, támogatta az akkor uralmon lévő burzsoáziát, melynek néhány év múlva az Októberi Forradalom vetett véget. A XX. század kezdetén a színház gyakorlati életére három ember munkája nyomja rá forradalmi bélyegét: Reinhardt, Sztanyisz- lavszkij és Craig munkája. Reinhardt a német burzsoá színházi kultúra betetőzésének képviselője. Sztanyisz- lavszkij kidolgozta saját elméletét a realista színházról, amely közel áll a való élethez. Az angol Gordon Craig, főleg a színpadot reformálta át. Az ó munkásságának kezdetétől keltezzük a modern színpadi kivitelezést, az új színészi és rendezői stílus dátumát, mely határozottan ellentéte Sztanyiszlavszki] nézetének. II. A három reformátor leg- ♦ idösebbike Konsztantyin | Szergejevics Sztanyiszlavsz- | kij volt (1S63). 0 volt az, I aki 1898-ban megalapította X a moszkvai „Művész Színház"-at. (Moszkovszkij Hu- dozsesztvennij Tyeatr). E színház praxisából és Szta- nyiszlavszkij teoretikus munkásságából alakult ki az úgynevezett „Sztanyisz- lavszkij rendszer", mely fokozatosan végleg kikristályosodott, és amelyet a szovjet hatalom éveiben a szovjet színművészet hivatalos stílusának tekintettek. Sztanyiszlavszkij munkásságának alapanyagát a hazai és az akkori modern európai irányzatok alkották. A hazai, orosz tradíciók megismerésében segítségére volt a nagy realista színész Scsep- kin. akinek eszményképe a való élet ábrázolása volt. De kétségkivüli, hogy nemcsak Scsepkin munkájából indult ki, hanem az orosz nemzeti kultúra tradíciójából is, s ezenkívül a szláv pszichológiából. Sok szemrehányást kapott azért, hogy rendszerében a színész érzésvilágára támaszkodik. Ez viszont teljesen egyezik a XIX. század orosz emberének mentalitásával. De Sztanyiszlavszkij nem hányja be szemét a modern európai színház előtt sem. A forradalom ? előtti években nagymérték- | ben megtalálhatjuk előadó- £ saiban a naturalizmus, im- f presszionizmus és szimbolizmus elemeit is. Sztanyiszlavszkij reformjával az orosz színház műkedvelői stílusát professzionális művészetté akarta átalakítani, s azt akarta, hogy a színművészeinek, az új inszcenációs stílusnak alapvető elmélete is legyen. Munkájának főleg az etikai vunalkozCsokról szóló szakasza jelent óriási haladást. Ez főleg a színház és a színész komoly társadalmi funkciójában mutatkozik meg. Továbbá haladást jelent az a tény, hogy maga Sztanyiszlavszkij is munkatársával Nyemirovics Dancsenko- val nemcsak hogy saját színházukban dolgoztak, de tevékenyek voltak írói mun l kásságukban is, mely nem- • csak az orosz színházakra, j hanem az európai színhá- ♦ zakra általában nagy hatás- | sál volt. Ezt a hatást később J elmélyítették a Művész Színház külföldi turnéi Prágában. Berlinben és az Egyesült Államokban. S azzal, hogy Sztanyiszlavszkij írásait számos nyelvre lefordították, rendszere szinte vi- t lágszerte közismert lett | (Folytatjuk) x Jčét fiohKadcdLoJn tűjzé&eti háborús összeomlás 1918 őszén meggyorsította a forradalmi mozgalom fellendülését, és október 31-én győzedelmeskedett az országban a polgári ,demokratikus“ forradalom, mely a hatalmat a haladó szellemű polgári pártok és a szociáldemokrata párt kezébe tette. A forradalom elöestélyén, még itt-ott fellobbant a reakció véderőinek ellentámadása, de a forradalmi erők elsöpörték őket. Károlyi Mihály gróf, Jászi Oszkár, Búza Barna, Hock János budapesti plébános, Vágó Géza és még sokan mások buzdították a nagygyűléseken a tömegeket. November első napjaiban megalakult az első forradalmi kormány. Az új kormánynak nem állt szándékában, hogy tovább fejlessze és végigvigye a forradalmat. Az elnyomott nemzetiségek, — szlovákok, ukránok, szerbek, románok és horvátok — nemzeti felszabadulási mozgalmára Károlyi kormánya hamis ígéretekkel válaszolt. A proletárforradalom végső győzelme számára a Kommunisták Magyarországi Pártjának 1918 novemberében történt megalakulása nagy erőt adott. Kétségtelen, hogy az őszi események, amelyek megszabták a későbbb történtek lényegét és jellegét, az októberi nemzeti forradalomban csúcsosodtak ki. A forradalom mozgató ereje a Nagy Októberi Szocialista Forradalom példaképén felbuzdult nép volt ugyan, de a vezető szerepet a burzsoázia ragadta magához. Az opportunista szociáldemokrácia által vezetett munkásság képtelen volt befejezni és szocialista forradalommá változtatni ezt a polgári forradalmat. A dolgozó nép tömegei akkoriban még túlságosan a kispolgári nacionalista illúziók rabságában voltak, amit az áruló szociáldemokrata párti vezérek ki is használták, nehogy a proletariátus leszámolhasson a burzsoáziával. Ha a tömegekben itt-ott meg is nyilvánult az ellenállás a burzsoáziával szemben, többnyire ösztönös megmozdulásokról volt szó, amelyek megrengették ugyan a polgári szociáldemokrata államhatalom roskatag épületét, de mivel még nem volt szilárd vezetésük, sikertelenségre voltak ítélve. A koalíciós kormány csaknem minden befolyását a kommunista munkásság letörésére irányította Ezek az intézkedések robbantották ki az 1919. febr ruár 20-i véres összetűzéseket. Ezen a napon a rendőrség a Népszava szerkesztősége előtt belelőtt a békésen vonuló tömegbe. A lövések nyomán ádáz csetepaté támadt, melyben néhány rendőr is halálát lelte. Nem tudni, kinek a kezéből. A kormány számára mindenesetre elérkezett az áhított alkalom: leszámolni a kommunista vezetőkkel. Aznap, a késő esti órákban, Nánássy György pártmunkás felkereste Kun Bélát Ügynök utcai lakásán, beszámolt a városszerte izgalmat keltő eseményekről, és kérte Kun Bélát, hogy menjen el hazulról. Megemlítette, biztos forrásból tudja, hogy a kommunista vezetőket még az éjjel letartóztatják. Éjjel 12 órakor dörömböltek Kun Béla lakásán. Amikor ajtót nyitott, rendőrök és csendőrök özönlött ék el a szobákat. Nánássy László, a politikai rendőrség egyik tótum-faktuma vezette őket, aki mint később kiderült, unokabátyja volt Nánássy Györgynek. Megkezdték a házkutatást. Amikor végeztek, Nánássy megmutatta az elfogatási parancsot, majd Kun Bélát a Mosonyi utcai tolonc- házba vitték. Itt találkoztam először Kun Bélával, mert engem több társammal együtt a Vörös Ojság terjesztése közben fogtak el. A hírhedt toloncház nagy zárkái zsúfolásig megteltek. A lefogott kommunista vezetőket borzalmasan verték a rendőrök, a vérebek határtalan megtorlást hajtottak végre az utcai tüntetésnél meghalt rendőrök miatt. Napok múltával, a kommunista párt elfogott vezetőit elszállították a toloncházból, s minket egy pár pofon kíséretében szabadlábra helyeztek. Kun Béla és társai a kőbányai gyűjtöfogházba kerültek. Végre együtt voltak. Bizakodó, szinte vidám lett a hangulat. Nem ijesztették meg őket sem a szigorú börtönszabályok, sem a biztos halállal való fenyegetés. A tömegek növekvő rokon- szenve és követelése folytán helyzetük napról napra javult. Az új Központi Bizottság, melyet a szigorú illegalitásban levő Szamuely Tibor irányított, kitünően dolgozott és jól tartotta a kapcsolatot a lefogot- takkal. Végül már szabadon dolgozhattak. Kun Bélának írógépe is volt és rendes gyűléseket tartottak a börtönben. Ugyanis egyre-másra jöttek a munkásküldöttségek, akik elhalmozták őket élelemmel és ajándékokkal. Korvin Ottó rendezte a sűrűn érkező csomagokat. László Jenő intézte a foglyok ügyes-bajos dolgait. A kormány és a szociáldemokrata vezérek helyzete viszont egyre romlott. A munkások rokonszenve a kommunisták iránt forrósodott. A Vörös Hadsereg előretörése s a Vyx- jegyzékien foglalt ultimátum súlyos helyzetet teremtett a polgári kormány részére. Ezt a helyzetet a szociáldemokrata párt baloldali emberei arra használták fel, hogy sürgessék a hivatalos tárgyalást a kommunistákkal. A fogház épületébe érkeztek: Weltner, Jakab, Pogány József, Landler Jenő és Kunft Zsigmond. Megindultak a tárgyalások. Ugyanakkor az Ojvározháza nagyterme zsúfolásig megtelt a szociáldemokrata választmány s a Munkás- és Katona- tanács tagjaival A terem levegője izzótt, az arcok és a lelkek tűzpirosak voltak. A pattanásig feszült mély csendben kezdte az előadó, Garbói Sán- dór: — A Vyx-jegyzék feltételeit a kormány nem fogadhatta el. Nyugatról semmit, csak diktatórikus békét várhatunk. Nem maradt más hátra, mint elfogj 'táját diktatürána1c e9V más A halálos feszültség, amellyel hallgatták a bejelentést, fölrobbant. A levegő már égett, lobogott. — Éljen a proletariátus diktatúrája! Már korábban kellett volna! Garbai folytatta: — Amit nyugatról nem kaphattunk meg, azt keletről akarjuk megkapni... Száz torokból tört fel: — Éljen Szovjet-Oroszország! — Meg kell teremtenünk a békét a szociáldemokrata és a kommunista párt között — folytatta Garbai. Szavait kiáltások szakították meg: — Éljen a munkásosztály egysége: Es amikor Garbai bejelentette: ~ Arra a bázisra kell helyezkednünk, hogy megteremtjük a szocialista kormányzást és kihirdetjük a proletárdiktatúrát ... Akkor remegni kezdett a terem: — Éljen a proletárdiktatúra! Amikor hajnalra kikerültek ezek a szavak az utcára, földrengés rázta az országot és belerendült Európa is... Az értekezlet idején, a gyűj- tofoghaz egyik cellájában, történelmi okmány született: egyesült a kommunista és a szociáldemokrata párt, megegyeztek a proletárdiktatúra kikiáltásában ... A kora hajnali órákban Kunék diadalmenetben jöttek ki a gyűjtőfogházból, március 21-et írtak akkor, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának nap- jat. A hírhedt újpesti nyomorfer- taly lakóira alig lehetett ráismerni. Boldog örömmel láttak munkához, a szegényes élelme- zes az ő számukra nagyszerű volt, tisztogattak, meszeltek meg vasárnap is. Soha ilyen nagy mészszükséglet nem volt. Nincs kilakoltatás, házbéruzso- ra és háztulajdonos! Nagy megnyugvás az arcokon. Az állami szerelő- és javítóműhelyek sorba javítgatják a házakat. ,^mpl-er Miklós’ ° leglelkesebb újpesti pártmunkások egyike, ezeken az egyszerű dolgokon igyekezett lemérni, vajon a munkások elégedettek-e a népi hatalommal. A kerületi Hadigondozó rokkant katonáinak kollektív életét látva, igen megörült. A múltban nekikeseredett, mogorva, életunt, pálinkát szopogató emberek valósággal kicserélődtek. Szótárukból eltűntek az öngúnyoló és vulgáris szavak. Nagy szabó- és cipészmühelyt rendeztek be. Kis kezdeményezések és máris nagyszerű eredmények. A rokkant katonák felásták és zöldségfélékkel bevetették az egész szabad környéket. Akikkel a kapitalizmus nem tudott mit kezdeni, azok most a környék jótevői lettek. A dolgozók mindenfelé őket utánozták. Valóságos zöldövezet terült el a régi szemetes tanyákon, a nyíló zöldségpalánták illatától fel- üdült az ember. Dragogov bolgár kertész müve jutott Kemp- ler eszébe, ő adta ki a felszót: Minden szabad területet bevetni! A termés azé, aki beveti, aki a földet megmunkálja. Félig ingyen adta a különböző magvakat. Nagy készülődés, neki- fohászkodás követte az intézkedést. A forradalom mégiscsak nagy tárt ablak, amelyen át árad a friss levegő és a napsugár: a szabadság. Nagy igyekezetében, — mondták az emberek — Dragogov egyszer még az aszfaltot is felszedeti, hogy retket, salátát és sárgarépát termeljen. Az egészségtelen munkáslakások lakóit szétszórta a forradalom. Oj, rendezett lakásokba kerültek a proletárok, a gyermekkacagás majd szétvetette a házat. A fürdőszobákban és a zuhany alatt szinte örökösen lubickoltak, olyan hévvel, mintha soha eddig nem fürödtek volna. A munkásotthonban vörös kulturális- és filmelőadásokat, zenés gyerekdélutánokat rendeztek. Ojra pódiumra kerültem, és lelkes nagy közönség előtt szavaltam el a szocialista költészet legfrissebb alkotását. A Magyar Tanácsköztársaság csak 133 napig tartott, de fénylő évszáma elé a történelem kitörülhetetlenül véste oda a „felejthetetlen" jelzőt. Felejthetetlen magyar 1919 — ragyogó optimizmussal telt napjai egy idegen érdekek igájába és háborújába hajtott nép százados bilincseket törő erejének, új világot teremtő akaratának! Az elnyomott, nehéz harcokat megharcolt magyar proletár kilépett a világtörténelem országijára s eljutott, felnőtt a hatalom birtoklásához. Örök dicsősége a magyar munkás- mozgalomnak, nagy történetének, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat követőnek elsőnek Magyarországon győzött a szocialista forradalom. WITTENBERG JÓZSEF DOBOZY IMRE DRÁMÁJA KOMÁROMBAN Korunk európai viszonylatban is nagy magyar drámája maradt torzóban Dobozy Imre Holnap folytatjuk-jában. Valahol a Fizikusok (Dürrenmatt) problematikáját érintgeti, de aztán csak megmarad a regionális keretek között, megelégszik csak az egyes emberek közötti kapcsolatok elemzésével, ugyanakkor érintetlenül hagyja azt a tágasabb problematikát, amit éppen a Fizikusok dobódott korunk irodalmi Holnap folytatjuk köztudatába. Persze, nem akarunk mi olyasmit számonkérni egy darabtól, amit meg sem akart próbálni, csak éppen sajnáljuk a magyar dráma újabb elszalasztott lehetőségét. Nem kétséges viszont, hogy a maga nemében izgalmas, jó drámával találkoztunk. Elmondhatjuk ezt még a túlságosan elvont (s igy a mi közönségünknek különösen hosszaFazekas Imre, Várady Béla és Turner Zsigmond a Holnap folytatjuk egyik jelenetében. dalmas-unalmas) expozíció ellenére is, s még akkor is, ha inkább csak érvek és ellenérvek, mint jellemek és cselekmény drámájáról van szó. Hogyan birkóztak meg a komáromiak a különösen nehéz feladattal? Az volt az érzésük, hogy túlságosan súlytalanok voltak ezekben a nagy emberi indulatokat hordozó szerepekben, hogy legtöbbször nem tudtak mit kezdeni velük, s csak a külsőségekben próbáltak idomulni az alakokhoz, ugyanakkor egyáltalán vagy csak olykor-olykor tudták érzékeltetni azt a bizonyos szellemi-drámát, ami tulajdonképpen lényege a darabnak. Vonatkozik ez még a főszereplő Turner Zsigmondra is, aki ugyan hatalmas erőfeszítéssel a leginkább el tudta fogadtatni szerepét, ám nála is bántó volt, hogy a megrendítő nagy pillanatokat csak egy- egy konvencionális külsőséggel (fejhezkapás, hirtelen elfordulás, stb.) tudta érzékeltetni, a láthatság szempontjából ugyan puritánabb, de színészileg meggyőzőbb belső ábrázolás helyett. Mellette leginkább Várady Béla tetszett még, aki igaz, nem egészen az író-megírta figurát alakított, de ösztönösen rátapíntott arra, hogyan lehet ezt a figurát közös nevezőre hozni a saját adottságaival, s ebből hozott ki egy jellegzetes figurát. Tóth László és Lengyel Ilona nemigen tudtak mit kezdeni a meg nem írt, csak eszméket, emberi viszonylatok pólusait hordozó figurákkal, míg Siposs Ernő egészen alulmaradt Cserepessel való küzdelmével. Fazekas Imre sok szempontból jól fogta meg Barla bonyolult jellemét, ugyanakkor talán helytelen volt éppen rá osztani ezt a szerepet, mert így bizony sokkal inkább sugallta az elzsírosodott, elkis- polgárosodott volt - partizán mentalitását, mint az elvhü, ítéleteiben megrendíthetetlen kommunistáét. Konrád József rendezése eléggé egyenletes, a nagy érzelmi-szcenikai kilengésektől tartózkodó munka. Ügy éreztük, sokat nem adott hozzá a drámához viszont el sem vett belőle, ki sem lendítette adott irányából, s így végeredményben meg lehetünk vele elégedve Kívánjuk, hogy az égetően- aktuális kérdésekkel viaskodó dráma elérje megérdemelt sikerét a mi közönségünk körében is, s ezzel újabb eredményt könyvelhessen el színházunk az igényes drámáért, igényes közönségért való harcban. Cselényi László