Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1963-01-29 / 4. szám

Ivan Gyenyiszovics egy napja Az elmúlt esztendő alighanem legjelentősebb irodalmi ese­ménye Szolzsenyicin „Iván Gyenyiszovics egy napja“ című elbeszélésének közlése volt a Novij Mir 11 -ik számában. Mi­ről szól ez a kisregénynek is beillő írás? A sztálini büntető­táborok életéről. A szerző, aki maga is megjárta ezt a poklot, nagy mesteri tudással, a kiforrott realista író eszközeivel ábrázolja egy ilyen tábornak, s egy rabjának, Iván Gyenyi­szovics Suhovnak egy közönséges napját, s művészi ereje éppen ebben van, a mindennapiságban, abban, hogy nem vá­dol, nem átkozódik, csak ábrázol, a tényeket sorakoztatja egymás mellé. Mi až elbeszélés befejező részét közöljük. Szolzsenyicin: rátocskám — biccent szórako­zottan a kapitány a 104-es bri­gád felé és megindul a felü­gyelő nyomában. Egynéhányan utána kiabál­tak: ki azt mondja, ne csüg­gedj, ki meg, fel a fejjel — dehát mit mondjon neki az ember? A 104-es-ben mindenki tudja, hogy a szigorítottban kőfal, cementpadló fogadja, sehol egy ablak, a kályhát is csak annyira fűtik, hogy a falról megolvadt jég tócsában álljon a padlón, — jól tudják, hisz maguk építették. Ha a fo­gad vacogásától el tudsz alud­ni, hát alhatsz a csupasz desz­kán, kapsz naponta harminc deka kenyeret és a harmadik, a hatodik meg a kilencedik napon egy tányér zupát. Tíz nap! Aki az itteni szi­gorítottban tíz napot megsza­kítás nélkül leül, egész életére búcsút mondhat az egészségé­nek. Tüdőbaj és kórház várja. De aki tizenöt napot ült ott a szigorítottban, az már régen a nyirkos földben fekszik. Amíg a barakkban lakhatsz, mondj hálaimát és vigyázz, nehogy lebukj. — Na, kifelé! Háromig szá­molok! — kiált a barakkgazda, — Aki háromig nem lesz kinn, annak felírom a számát és oda­adom a felügyelő polgártárs­nak! vr Az Oj Hullám alkotásairól, a művészfilmekről írta ezt a kis szatírát az amerikai Time: „A művészeti filmnek új „felségjele“ van: a Séta. Az idő: » többnyire a szürkület, olykor az éjszaka, esetleg a hajnal « órái. A színhely: utca, valahol egy nagyváros külterületén, amely csaknem mindig teljesen elhagyatott. Esetleg egy ma­dár ül a telefondróton, vagy egy fa hullatja levelét az út mentén, de azonkívül minden csendes. Ekkor a felvevőgép egy asszonyra (Jeanna Moreau? Monica Vitti? Anouk Aimée? Emmanuelle Riva?) szegeződik. Az asszony sétál. Keze re­megve matat a szoknyáján, csípője lassan, érzékien ringa­tózik. Elsétál a fa, vagy a telefonpózna, vagy mindkettő, vagy ezer fa és ezer telefonpózna mellett. Olykor-olykor megáll, megérint egy kerítést, vagy egy fát, egy utcai lámpát, vagy egy bokrot-, lehetséges, hogy ezek mindegyike férfi szim­bólum? Mögötte — olykor egy egész képkockányival mögötte — megjelenik egy férfi (Marcello Mastroianni? Alain Delon? Ei j i Okada?) Ö is sétál Kezét néha zsebrevágja. Ilyenkor csak az égyik keze van az egyik zsebében (különös, de mind­két keze soha sincs az egyik zsebében, sőt az egyik keze sincs soha egyidejűleg mindkét zsebében, de az is lehet, hogy nem követi az asszonyt — bizonyosan nem lehet megállapí­tani, mert se a férfi, se a nő, egyáltalán nem látszik sietni). A rendező (Michelangelo Antonioni? Alain Resnais? Federico Fellini? Francois Truffaut?), pedig az, aki a legjobban ráér. A film (La Nőtte? ĽAvantura? La Dolce Vita? Hiroshima Mon Amour?) máris 50 perce fut, s a nő még mindig sétál, a férfi is sétál, az egyetlen igazán létező cselekmény a nem sétáló, hanem a nézőtéren ülő emberek között zajlik le, akik hümmögnek és szipognak és elmondják egymásnak, milyen őszinte, milyen mélyen művészi az, amit látnak. A Sétának igen kevés köze van ahhoz, amit cselekménynek s a történés motivációjának nevezünk. A nő zavarodott és sétál; a férfi nyugodt és sétál: a nő higgadt, vagy éppen ön­gyilkossági szándékkal teli, mámoros vagy haragos, — d< mindenképpen sétál. A Sétánál szó sincs arról, hogy a sétált valahová el is érkezzék — se társaságba, se piacra, ilyen céli ki se tűznek, még kevésbé érik el. Amikor viszont csakugyat fontos, hogy a szereplők valahok célhoz érjenek, akkor min­denki a legközelebb eső autóba vágja magát és soha met se próbál gyalog menni.... A Sétának semmiféle gyakorlati célja nir -s, csupán — al kotói sze-int — a célia'an vándorlást, „min, az Élet szerve! részét“ akarja jelképezni.“ Ennyit a Sétáról, amelyet néhány alkalommal magunk L láttunk már. Aki a folytatásra kíváncsi, kísérje figyelemmé a Filmmúzeum műsorát... F orrás Lenne még szavam í. Sudár fenyők közt ért utó s csapott le rám a vércse bánat Azóta meghajtom fejem, arcomra gőg ül és — alázat Fejem felett a sziklabérc ragyog a bíbor alkonyatban Zokog a hűvös ég alatt a madár és a fű alattam. Zokog a karcsú fák alatt a szél, a szél, a nagy * tekergő Szipog a sok kis tjilevél, zokog a vén fenyőerdő ... 2. Virágzó rétem tűz veri, íyárfáim füstölögnek. Szememre forró pernye hull a lángok átölelnek. 3. Barátaim! a csillagok ma túl magasra szálltak, Sötétben énekelnek, ím, a hársak és az árnyak. A megőrült harangozó kongatja már a mellem. A kegyelemre várok, és az arcom porba rejtem. 4. ■’szonhét évig volt időm!, mégis, mily kevés az ének Ezt most látom csak, amiko talán gyertyaként; csonkig égéi Most érzem: lenne még szavam egynéhány megsejtett csodára a hegyek alatt csobbanó hullámok rejtett ritmusára néhány virágra, napsugárra barátaim tekintetére, tavaszra, nyárra, őszre, télre lenne még szavam: az Egészre de az örült harangozó kongatja már a mellem, a kegyelemre várok és az arcom porba rejtem. ZSÉLYI NAGY LAJOS fülkére és a nemezcsizmáját onnan akasztotta a kályha fö­lé száradni. Mert itt szemes­nek áll a világ. Szaladt is vissza Cézár fekhelyéhez. Ott ül, felhúzott lábbal, egyik szem* Cézár párnáján, nehogy kihúzzák alóla a vászonzacs­kókat, a másik pedig ott a kályha fölött, vigyáz, nehogy leverjék a nemezcsizmát azok, akik megrohamozzák a kály­hát. — Hej! — kénytelen oda­kiáltani. — Hé! Te veres! Csiz­mát akarsz a pofádba? A ma­gadét tedd oda, de a másét ne bántsd! Szállingóznak a rabok a ba­rakkba, egyre sűrűbben szál­lingóznak. A 20-as brigádban kiabálnak: — Leadni a nemezcsizmát! Most kiengedik őket a ne­mezcsizmákkal, utána bezár­ják a barakkot. Aztán jöhet­nek futva: — Parancsnok polgártárs! Engedjen be! A felügyelők a parancsnoki barakkban gyülekeznek és a táblácskáik adatait ellenőrzik: nem szökött-e meg valaki, il­letve mindenki a helyén van-e? De Suhovnak ma kisebb gondja is nagyobb ennél. Jön Cézár, már be is loholt a két fülke közé. — Köszönöm, Ivan Gyenyi­szovics! Suhov csak biccent és mó­kusfürgeséggel mászik fel á helyére. Végre megeheti a húsz deka kenyérmaradékát, rágyújthat még egy cigaret­tára, s aztán jöhet az alvás. A jól végződött nap annyira felvidította, hogy szinte alud­ni sem volt kedve. „Sétáló" művészet Kétszáz torok zsibongó mo­raja betölti a barakkot, de Su­hov éles füle mégis meghallja, hogy megkongatták a síndara­bot. Más senki se hallja. Su­hov azt is észreveszi, hogy a barakkba belépett Pisze, a fe­lügyelő — az a kistermetű, pi­rospozsgás, fiatal fickó. Kezé­ben egy papírlapot tart és már ebből is kiderül, no meg a vi­selkedéséből is, nem azért jött, hogy a dohányzókra vadásszon, nem is a létszámellenőrzés miatt, hanem valakit keres. A Pisze a papírlapra néz, s megkérdezi: — Hol a száznégyes? — Itt — felelik Az észtek eldugják a cigarettát és elhes­segetik a füstöt. ügyelő. — Scs-háromszáztizen- J egy — van nálad ilyen? ( — Meg kell néznem a listát t — köntörfalaz a br.gadéros. — 1 Hát ki emlékszik ezekre a nya- <; valyás számokra? (Húzza az J időt a brigadéros, szeretné a !■ létszámellenőrzésig kihúzni, ( hogy legalább éjjelre meg- e mentse Bujnovszkijt.) i — Bujnovszkij — van? — Hogy? Én vagyok! — je­lentkezik a kapitány Suhov priccse alól. ( i i i Lám, mindig a fürgelábú te­tű kerül elsőnek a fésű foga közé. . — Te vagy az? Ha igen, Scs-háromszáztizenegy. Szede- lődj. — Ho-vá? — Tudod te azt. — Hol a brigadéros? — Mi kell? — Tyurin épp, hogy leengedi a lábát a priccs- ről. — Nem megmondták, hogy készítsetek feljegyzést? — írják! — válaszolt Tyurin magabiztosan. — Már régen le kellett vol­na adni. — Nálam az emberek alig tudnak írni, nem olyan könnyű a dolog. (Ez Cézárrá meg a sorhajókapitányra vonatkozott: ügyes fickó ez a brigadéros, nem megy a szomszédba ész­ért). Nincs se toil, se tinta. A kapitány csak sóhajt, meg krákog egyet. Bizonyára a vi­haros tengeren sötét éjszaká­ban könnyebb volt elkormá­nyozni a hajóraját, mint innen a meghitt beszélgetést félbe­szakítva bevonulni a jeges szi­gorítottba. — Hány napra? — teszi fel a kérdést elhaló hangon. — Tíz. Na gyerünk, gyerünk, gyorsabban! A naposok éppen ekkor ki­áltják el: — Ellenőrzés! Eí'enőrzés! El­lenőrzésre sorakozz! Ez azt jelenti, hogy az elle­nőrzésre kijelölt felügyelő már itt van a barakkban. — Szerezni kell! — Elkobozzák! — Hát ide figyelj, brigadé­ros, ha sokat beszélsz, téged si leültetlek! — fenyegetőzik a Pisze, de nem tú' rosszindula­túan. Holnap reggel, munka előtt ott legyen a feljegyzés a felügyelői szobában! Azt is igazoljad, hogy a tiltott holmit leadtátok a ruharaktárakba! Megértetted? — Megértettem. („Most a sorhajókapitányon a sor!“ — gondolja Suhov, de a kapitány semmit se hall egy­re csak a kolbászról áradozik.) ___ A ___ f Alxrtot-io o föl — A kapitány körülnéz, habo­zik, vigye-e magával a buslá- tot? De azt úgyis lehúzzák róla, csak-a pufajkát hagyják meg. Ügy megy ki, ahogy van. A kapitány fel sem készülő­dött, még csak dohányt sem dugott el a pufajkájában, azt remélte, hogy Volkovoj elfe­lejtkezik a dologról, de Volko­voj soha nem felejt el senki­nek semmit. Annak nincs ér­telme, hogy a dohányt a mar­kában vigye, a motozásnál azonnal elveszik tőle. Mégis, amíg sapkáját felte­szi, Cézár egy pár cigarettát rvunm a Iz-p-rphp A barakkgazda — ez aztán az igazi hétpróbás csirkefogó. Ha az ember jól meggondolja, a többiekkel együtt őt is ide­zárják egész éjjelre a barakk­ba és mégis úgy viselkedik, mint valami főnök, nem fél senkitől. Ellenkezőleg, tőle fél mindenki. Van, akit beköp a felügyelőknek, van akinek ma­ga vág a pofájába. Rokkantnak számít, mert egyik ujját vala­mi verekedésnél elvesztette, de zsivány képe van. Zsivány is a javából, közbűntényes, üe a büntetőtörvénykönyv sok para­grafusa mellett még az ötven- nyolc-tizennégyest is rávarr­ták és emiatt került ebbe a táborba. Ha akarja, fogja és felír a papírra, átadja a smasszernak, aztán kapsz két nap szigorí­tottat munkával egybekötve. Eleinte csak egynéhányan vánszorogtak az ajtó felé, de most ott tolongnak, tüleked­nek; a felső priccsekről is esetlenül lehuppannak, és mind rohan a szűk ajtó felé. Suhov markába szorítja a ré­gen óhajtott és megsodort ci­arettát, fürgén leugrik, be- ugja lábát a nemezcsizmába, s lár indulni készül, de megsaj- is álja Cézárt. Nem azért, mint- a a még várna tőle valamit, k anem mert szíve mélyéből n legsajnálta. Cézár ugyanis a úlsokat gondol önmagára, de z életet sehogy sem érti: a somag átvétele, után kár volt j lyan hosszasan gyönyörköd- j. ie benne, inkább igyekezett olna, hogy az ellenőrzés előtt s linél gyorsabban leadja a cső- íagőrzőbe. Félretett volna j, nnyit magának, amennyit meg r ud enni. De Cézár most mité- ^ ő legyen a csomagjával? A [ ászonzacskókat nem viheti ■ nagával — kiröhögik! — öt- ^ záz ember röhögne rajta. Ha r tt hagyja, hát bizony meges- let, hogy aki az ellenőrzés itán elsőnek fut be a barakk- ' >a, elcseni az egészet. (Uszt- zsmába még kegyetlenebb zokás járta: a munkából visz- t zatérőket a közbűntényesek t nindig megelőzték, s mire a t öbbiek hazaértek, addigra az f íjjeliszekrényeket már mind s usöpörték.) _______ £ c 8—14 — Eilenfonadalmi sza- i lotázs (Rendszerint az elítélt ] cözbűntényeseket szökési kí- j őrlet meg munkamegtagadás- t irt így ítélik el.) Suhov látja — Cézár azt se e udja, hova tegye a fejét, ide- < lúg, odadug valamit, de késő. i f kolbászt meg a szalonnát a t >ufajka alá dugja, legalább ezt ] dszi magával, legalább ennyit j negmentsen. Suhov megsajnálja és így i iktatja: , ] — Maradj itt, Cézár Marko- dcs, maradj itt utolsónak, bújj i neg ott abban a sötét sarok- : ián és ne menj ki mindaddig, imig ki nem ürült a barakk. ( vlikor a smasszer a naposokkal . íllenőrzi a priccseket, mikor j íz orrát beleüti minden zugba, ikkor gyere csak elő. Mondd, rogy beteg vagy! Én elsőnek őgok kimenni és elsőnek ug- rom is vissza. így hát... Már szaladt is. Suhov nagynehezen átfúrta magát a többieken, de közben óvta a markában szorított ci­garettát. A barakk két szár­nyának közös folyosóján meg a tornácon már senki sem tü­lekedett előre, mert hát fur­fangos népség ez, odatapad két sorban a falhoz, jobbról is, bal­ról is, és csak középütt hagy egy embernek elegendő szűk átjárót: akinek nincs elég esze, menjen csak ki a fagyba, mi addig itt maradunk. Egész nap úgyis fagyoskodunk, minek fagyoskodjunk feleslegesen ott még tíz percen át? Majd ha bolondok lennénk. Dögölj meg te ma, én ráérek holnap. Máskor Suhov is így lapul a falhoz, de most öles léptekkel megy kifelé, még vigyorog is: — He, ti lógósok, mitől fél­tek? Tán nem ismeritek még a szibériai fagyot? Gyertek csak melegedni a farkasna­pocska alá! Adjál csak egy kis tüzet, bácsikám! A folyosón rágyújt és ki­megy a tornácra. „Farkasna­pocska“ - Suhov vidékén egye­sek így hívják tréfásan a hol­dat. A hold már egészen magasan jár! Néhány óra múlva egész fent lesz! Az ég zöldesfehér- ben játszik, a gyéren elszórt csillagok vakítóan tündökölnek. Fehéren sziporkázik a hó, a barakkok fala is egészen fehér — a lámpások fénye most már halványnak látszik. Ott a másik barakknál fe- ketéllik a tömeg — mennek kifelé sorbaállni. Amoda is. És barakktól-barakkig, az ezüstös csendben egy szófoszlány se hallatszik, csak a hó csikorog. Kint, a lépcső aljánál már ott áll öt ember arccal az ajtó felé s mögöttük még három. Suhov hozzájuk csatlakozik és beáll a második ötös sorba. Nyugodtan álldogállhat, hisz jóllakott kenyérrel, szájában is ott a cigaretta. A lett nem csapta be — jófajta dohány, kicsit kaparós meg illatos is.. Lassacskán szállingóznak ki­felé az ajtón, Suhov mögött már két-három ötös sor áll­dogál. Akik már k>nn vannak, most dühösek; mire várnak azok a dögök ott » folyosón, miért nem jönnek. Miattuk fa­gyoskodjunk? A rabok sose látrjak órát a aját szemükkel, dehát minek ; óra nekik? A rabnak csak zt kell tudnia. hamarosan ongatnak-e ébresztőre? meny- yi idő marad az indulásig? z ebédig? a takaródéig? Állítólag az esti ellenőrzést ilenc órakor tartják. De ki- enckor sose ér véget, néha étszer, háromszor is megis­métlik. Tíz óra előtt sehogy em alhat el az ember. Azt mondják az ébresztő ötkor van. iem is csoda, ha ma az a moldvai elaludt váltás előtt, ihol a fogoly egy kissé átme- egszik, ott rögtön el is nyom- a az álom. Egy hosszú hét latt mennyi álomtartozás hal­mozódik fel, és ha vasárnap iem hajtják ki őket — vala- nennyi barakkban • mind egy zálig alszanak. Ej, végre! Zúdulnak már a ornácról lefele a rabok! A larakkgazda meg a smasszer lajtják őket, rugdossák őket enéken. Úgy. kell nekik, a ga- :oknak! — Ehe — kiáltják feléjük íz első sorból. — Kombináltok itt ugye, dögök? Még a ga- íéjról is leszednétek a tejfelt? fa korábban kijötettek volna, corábban érne véget az elle- lőrzés. Kint van már az udvaron az igész barakk. Mind a négy­száz fő, ez nyolcvan < ; sor.-assan rendezkednek. pon- osan betartják az öu_ soro­dat, de amott hátul — egész :sibvásár. — Sorakozz ott hátul! — ivölt a barakkgazda a lépcső­ül. A fészkes fenébe is, miért mem sorakozik ez az ördögfaj­zat! Cézár is megjelenik az aj- óban, összegörnyed — tetteti i betegséget, mögötte jön a marakk másik szárnyának két laposa, meg az itteni szárny két naposa és egy sánta. Oda- állnak az első öt elé, úgy hogy üuhov a harmadik sorba kerül. Cézárt a sor végére kergetik. A felügyelő is kint van már a tornácon. Ötösével sora-kozz! — har­sogja a sor vége felé; jó erős a torka! Ötösével sora-kozz! — üvölti a barakkgazda, akinek a torka még erősebb. De nem sorakoznak, a fene beléjük! Rohan is le a baiakkgazda a tornácról, s már csapkod jobbra-balra, sűrűn káromkod­va. De ha az ember nézi, kit üt­legel, csakis a szelídeket bu­nyózza. Végre rendeződnek a sorok, a barakkgazda ott van már elől és a felügyelővel együtt kezdi is: — Első! Második! Harma­dik!... A leszámolt ötös sor gyor­san szedi a lábát, s uccu, be a barakkba. A mai napra már minden tartozásukat lerótták a parancsnoknak! Lerótták volna, ha nem len­ne másodszor is ellenőrzés. Ezeknek az ingyenélőknek, ezeknek a széles pofájúaknak annyi sütnivalójuk sincs, mint egy faragatlan csordásnak: még a tudatlan csodás is job­ban számol náluk, még az is tudja, pontosan, hány borjú van a csordában. Ezek meg csak hajszolják az embert ide- oda, értelmetlenül. A múlt év telén ebben a tá­borban nem volt csizmaszárí­tó és a nemezcsizmákat éjjel­re is ott tartották a barakk­ban — s ezért a második, har­madik, meg a negyedik elle­nőrzésre is kihajszolták a ra­bokat a szabadba. Fel sem öl­töztek, magukra dobták a ta­karót s úgy mentek ki. Ebben az évben felépült a nemez- csizmaszárítő, bár még nem elég az egész létszámnak, de harmadnaponként minden bri­gádra sor kerül. Most ha má­sodszori ellenőrzésre is sor kerül, azt már a barakkban tartják; az embereket a barakk egyik végéből átterelik 8 má­sikba. Suhov ugyan nem ért be el­sőnek a barakkba, de az előt­te futókról le nem vette a szemét. Egyenesen Cézár priccséhez szaladt, s leült. Le­húzta a nemezcsizmáját, aztán felmászott a kályha melletti

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom