Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-04-16 / 15. szám
Kilencvenhárom éve, 1870, április 22-én született Vlagyimir Iljies Lenin. A lakásban, amely a Petrov- kán — a moszkvai Váci utcában — van, egy fakult fedelű gyorsírőfüzet a legnagyobb kincs. Ott ál! a régimódi sublótban, arany ékszerek, drága, féltett porcelánok családi értékek között. Megtört lapjai — a gyorsíró különleges jelrendszerében — egy lángoiő, gyújtó beszédet őriznek. Lenin szavait, az ô gondolatait. A kéz amely egykor papírra rótta a jeleket, hogy az utókornak fennmaradjon a lenini gondolat — már nem engedelmeskedik az agy utasításainak. Elfáradtak az ujjak, elfáradt a test. Csak az élmény, csak az emlék friss még, négy évtized távlatából is. Jeleňa Alekszandrovna Szkripcsenko — mert övé a ritka becsű füzet — ma is úgy emlékszik mindenre, mintha nem négy évtizede, hanem négy órája írta volna a pontot az utolsó mondat végére, fülében cseng még a hang, amelynek minden rezdülését hűen követte ceruzájával. Alacsony, törékeny asszony. Fakó arcán alig észrevehető a drőtkeretes apró cvikker. Ez az idei a hetvenkettedik tavasza. Eredetileg nem gyorsírónőnek készült. Az apja kisvárosi orvos volt, s ő is ezt a pályát akarta választani. De hát a taníttatás igen sokba került volna. Nem valami fényesen éltek akkor Oroszország kisvároskáiban az orvosok: kenyérre sem tellett a népnek, nemhogy még doktorra. így lett Jeleňa gyorsírónő. — Én nem Lenin, hanem Csicserin mellett dolgoztam, az első szovjet külügyminiszter gyorsírónője voltam annak idején, csak a kongresszusok és nagy tanácskozások alkalmával kaptam megbízatást, hogy Lenin felszólalásait jegyezzem — oszlatja el a vélt félreértést. — Mert akkor, közvetlenül az Októberi Forradalom után bizony egész Moszkvában még száz gyorsíró sem volt, s ezeknek is csak egyharmada tudott megbízható színvonalon, a gyors beszédet is hűen visszaadva írni. — Gyakran jegyezte Lenin felszólalásait? — Elég gyakran, mert akkor, tudja, olyan időszak volt, hogy egymást érték a kongresszusok, a tanácskozások, a nagy plénumú eszmecserék. Mindenki kíváncsi volt, tudni akarta, merre halad majd az ország, vitatkoztak, folyton tárgyaltak az emberek. Gondolom, ezért volt a sok országos tanácskozás is. Megmondom őszintén, mindig ugyanolyan izgalommal, aggodalommal mentem el a tanácskozásra, ahol Lenin beszélt, mint az első alkalommal. Nagyon nehéz volt írni Lenin beszédeit. Gyorsan beszélt, s beszéde közben kevesebb szünetet tartott, kevesebb időt fordított a gondolkodásra, mint más szónokok. Nekem személy szerint ez még nem okozott volna gondot, mert elég jól tudtam követni a gyors beszédeket. Egy kicsit hozzá is szoktam én már akkor ehhez, hiszen Csicserinre sejn lehetett mondani, hogy lassú beszédű ember, Lenin azonban sajátosan építette fel a mondatait, az ő beszédstílusa egyetlen akkori szónokéra sem hasonlított. A legritkább esetben beszélt papírból, nagy előadások alkalmával is csak egyetlen apró papírszelet volt a kezében, arra jegyzett fel néhány emlékeztető szót. Lenin mindig tűzzel, egész lényével beszélt hallgatói előtt, s nagyon sokszor például nem szavakkal, hanem gesztikulá- cióval fejezte be a mondatot. Aki ismeri a gyorsírást, az tudja, milyen nehéz feladat az ilyen beszédet úgy visszaadni, hogy az élő maradjon papírra rögzítve is. — Lenin soha nem beszélt szárazon, unalmasan, mondanivalóját, különösen, ha az ellenségről vagy a hibákról beszélt, gyakran fűszerezte csípős és találó megjegyzésekkel, humorcs fordulatokkal. Ilyenkor aztán zúgott, tapsolt, nevetett az egész terem. Mi meg, gyorsírók telve voltunk izgalommal, nehogy elhalljunk, elvétsünk egy szót a hangzavarban. — Nehéz volt megszoknunk azt is, hogy amikor Lenin beszélt, rendszerint elhagyta a szónoki emelvényt, közelebb ment a , hallgatósághoz. A teremnek hol az egyik, hol a másik szögletéből beszélt, kapcsolatot akart teremteni a hallgatóság minden részével. Egyszer mi, néhányan, kongresszusi gyorsírók meg is kértük Lenint: ha lehet, ne változtassa beszéd Icözben a helyét, mert akkor nem tudjuk jól követni szavait. Ő meg is ígérte, hogy legközelebb már „új módon“ beszél, csak a szónoki emelvényről. — Valóban így is történt, legalábbis a beszéd első felében. Mert egyszer csak azt vettük észre, hogy megint lelép az emelvényről, s már indul a hallgatóság széksorai felé. A kolléganőm, aki különben ma is él, nyugdíjas, mint én — nem gondolta meg, hogy mit tesz, csak megragadta a mellette elhaladó Lenin kabátját és vissza próbálta húzni, Lenin mosolyogva nézett ránk. Azt mondta: „Persze, persze“ és visszament a szónoki asztalhoz. Mi nagyon megijedtünk a tiszteletlenség miatt. Szégyenkezve mentünk másnap Leninhez bocsánatot kérni, de ő elhárította szavainkat, s így szólt: „Egyenesen utasítom, magukat, elvtársak, hogy há hasonlót teszek, legközelebb is húzzák meg a kabátomat. Nem nehezíthetjük egymás munkáját.“ LMmmiiimmmiiimmmiiimmmmmmmimmmmimiiiimmmiimimmin'imiiimiimmmimiii —SZTYEPAN SCSIPACSOV: 1810. április 22. Felsárgállott a pocsolyás hegyoldal, körötte duzzadt, áradó vizek, a várost így ölelte át a Volga, a hegy — úgy látszott — tengeren libeg. Lágy szellő kelt az almafán a házon, folyókról jött. hol müllott már a jég. Csak víz csillámlott messze láthatáron. Szimbirszk felett széles-kék volt az ég. A tájra már az új tavasz borult, és langyos pára szállott életosztón. Megtört a jég és felmagasztosult a Volga s véle mind egész Otoszhon. Mint árnyék röppent át, sok könnyű felleg a messzi falvak kéklő érdéin, sziirkéllő kunyhóján. A Volga mellett ilyen tavasszal született Lenin. Korok jönnek, korok tűnnek tova, de azt a nappalt nem felejti senki, erős emléke nem fakul soha: örökre már a kék hajnalt jelenti. iimiiimmimiiiiiiiiiiKiiimiimiiiiiiiimiiiiimimiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiimmiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiii /Q művészet útján WILLIAM FAULKNER: AZ ÖREG A rendkívüli erejű történet a Mississippi 1927. évi sokáig emlékezetes áradására épül. A cím is erre utal; partjának lakói a legendás folyamot emlegetik az „Öreg“ néven, s az „Öreg“ a nagy amerikai írónak megjelenítő erőben, művészi értékben egyik legnagyobb alkotása. Különleges körülmények közé helyezi hősét, a fegyencet. Rozoga csónakon felveszi a harcot az elemekkel, a tomboló árvízzel: kimenti a vajúdó asszonyt, biztonságba helyezi, hogy megszülje gyermekét. Megküzd árral, kígyókkal, aligátorokkal — de tehetetlen az emberi önzéssel, előítéletekkel, az ostoba bürokráciával szemben. Vállrándítással veszi tudomásul, hogy újabb tíz évet nyomnak rá, mit is tehetnének — ha már egyszer holttá nyilvánították, s ezt írja elő a formula. A kisregény mozgalmas, tömör — kevés a történet, de az annyira művészi és letisztult, hogy valósággal mitológia. s a hősök örökké élők: a NÖ, a FÉRFI, a FOLYÖ. MOLDOVA GYÖRGY: AZ IDEGEN BAJNOK Moldova György huszonnyolc éve született Kőbánya peremén, ugyanabban a szobában, ahol húsz évvel . korábban édesanyja, s itt is töltötte egész gyermekkorát, mint oly sok novellájának hőse: itt ábrándozik a szerelemről és hal meg egy orvul irányított késszúrástól Mandarin, a híres vagány; innen a Tizenkét Házakból indul el — nehéz szívvel — Ördög Feri „felfelé“, talán a világhír felé, és valahol a kőbányai grundokon rúghatta gyerekkoráén a rongylabdát Tolvaj Ferdinánd is, a „legendás“ jobbszélső. A huszonnyolc év alatt Moldova a legkülönfélébb szakmákba, helyesebben munkákba kóstolt bele nyaranta, míg a gimnáziumot, s majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgiai tanszakát véSzinte sivár terem. Szükségmegoldás a berendezés. Rozoga pad, egy két szék, asztal. A falon rajzok. Grafika. Egy ócska vaskályha is szomorkodik a A mester és tanítványa (Deák György) fal mellett. Deszkából tákolt lépcsős állvány, néhány foka nem sok biztonságot ígér. Hát ez minden. Nem sok. A teremben mégis van valami, ami sokat ígér. A fiatalok lelkesedése, újat, szebbet, tökéletesebbet áhítozó igyekezete, szelíd szorgalma, megható szerénysége Egyetlen panaszos hang, egyetlen zokszó nem hallatszik, egyik fiatal sem mondja: „Hát igen, így vagyunk mi itten ..." A Képzőművészeti Főiskola egy-egy részlegének az elhelyezése még műidig mostoha. A grafikusoké is az Szerény környezet, kopár falak, mégis sok szép születik már mostan az igyekvő fiatalok keze nyomán. Az egyik asztal fölé hajló fej mélyéről komoly tekintet néz velünk szembe. Értelmet sugároz a nézés, fiatal bizakodást az arc. Amott, a másik asztal mellett három fiatal, egy lány, két fiú. Elkapott beszédfoszlányok, művészet a beszédtéma, új utak, a fiatalok szerepe a helyes út keresésében. Tudják ezek a fiatalok, hogy az új mindig tiszteidet érdemel, amennyiben arra irányul, hogy a maradit, az avultat, a konvencionálisát felválthassa valami érdekesebb, szebb, izgatóbb, jobb. A másik terem sem sokkal masabb, legfeljebb ■ annyiban különbözik az előzőtől, hogy a fiatal arcok között egy érettebb is hajol a rajzok fölé. Hložník művész, a fiatalok tanárja, útmutatója. Lelkesen, fiatalos hévvel magyaráz a fiataloknak, s azok hallgatnak szavára, szinte szomjasan isz- szák mondatait. — Itt kell még egy kissé elmélyíteni •a gondolatot — oktatja tanítványát Hložník mester, s máris mutatja, miképpen kell még jobban érvényre juttatni a vonalak mélységét. Igyekvő fiatalok. A jövő ígéretei, s akad köztük olyan tehetség, aki már beváltja a reményeket. Különböző tájakról verődtek össze a Képzőművészeti Főiskola falai közé, városkák, falvak szülöttei. A múltban talán fel sem figyeltek volna tehetségükre, ugyan ki törődött volna túlságosan Szabó Erzsi egy jól rajzolgató hidasi gyerekkel, tornóci iánykával? So- morján is elkallódott sok tehetség, a farigcsáló, füzfavesz- szöt szépítgető, barkácsoló legénykék közül csak igen kevés előtt nyílt meg az érvényesülés lehetősége. Igaz, a ma fiataljainak sem túlságosan egyenletes az érvényesülés útja, akad göröngy a Tornócról a főiskolára vezető úton, mégis több tehetség bontakozhatik ki a falu, a tanya, a vidék egyszerű népének fiaiból, lányaiból. A dunaszerdahelyi iskola padjaiból könnyebb volt már felkerülni az iparművészeti iskolára, majd a főiskolára is, Deák György elindulhatott a siker felé vezető úton. A hatodéves rajzai már a kész, kiforrott tehetség megnyilvánulásai, de sok szépet találunk Kiss Sándor, Szirotyák Dezső vagy a még igen fiatal, harmadéves Szabó Erzsi rajzaiban. Szirotyák Dezső Kassáról került a főiskolára, Szabó Erzsi Tornócról. Az iskola különböző ágazatain hozzájuk hasonló sok lelkes fiatalt találunk, a jövő ígéreteit, azokat, akik keresik a szépet, keresik az újat. Ezek a tehetséges fiatalok hivatottak befolyásolni művészetünk irányvonalát. Hložník ianárnak, tanítómesterüknek humanizmussal átitatott útmutatását, békére, megértésre való törekvését, az erőszakosság és igazságtalanság ellen meghirdetett harcát folytatják ők is. Reméljük, sikerrel. —os ježte, s azóta is próbált mái sgyet-mást: volt útkövezi munkás és dramaturg, így dolgozott a Nagykörúton és ; filmgyárban. Jelenleg író: e; íz igazi, végleges szakmája. írói pályája 1955-ben indult bIső novellái a Csillagban jelentek meg: huszonegy éve: volt ekkor, prózaírónál valósággal csodagyerek-kor. Irodalmi körökben azonnal nagj érdeklődést és várakozást keltett — s úgy hisszük, ez a kötet, amelyben az azóta eltelt eseményekben és élményekber különösen gazdag hét esztendc legjobb novelláit adja közre minden tekintetben igazolj; ezt a figyelmet és várakozást FÜST MILAN: látomás és indulat A MŰVÉSZÉTBEN ötvenesztendős művészi pályája tapasztalatait rögzíti ebben a hatalmas műhelytanulmányban Füst Milán. Esztétikájában voltaképp poétái önéletrajzot írt; egyéni szemléletének, életfelfogásának itt keresi általánosabb, egyetemesen érvényes igazolását. Köny. ve tehát nem rendszeres esztétika, kivált azért nem, meri csupán a műalkotás két hatalmas mozgató erejének, lélektani és biológiai összetevőjének, a látomás és'indulat formáló elvének titkait kutatta A mű mégis több mint személyes vallomás: egy nagy nemzedék, a Nyugat költői nemzedéke művészetfilozófiájának foglalatává lesz. Irodalomtörténeti értékén túl ez az írás rendkívül szuggesztivitással vall egy emelkedő művész műhelyének rejtelmeiről is: gazdag anyaga mintegy az alkotás születésének titkait leplezi le és tárja elénk. Füst Milán, ha gondolkodásának fogalmait, elemeit jobbára az idealista filozófia eszmerendszereiből veszi is — tapasztalati anyagának művészi közlésével, irodalmi gyakorlatának ismertetésével ösztönösen a materializmus igazságaihoz közelít. Az elméleti írás, az önvallomás, az írói pálya képíveiből épülő munkája sok részletmegfigyeléssel gazdagíthatja esztétikai látásunkat.
