Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1962-12-18 / 51. szám
DUBA GYULA: TISZTA VIZET A POHÁRBA!. SM Vízöntő mesterek Vízöntő havában születtem és ez a tény mély és soha ki nem apadó érdeklődéssel töltött el a víz iránt... Élvezettel pancsolgattam benne csecsemőkoromban, ízlelgettem, próuáltam kitalálni, hogy miért folyik be a fülembe, meg akartam fejteni annak a csodálatos tulajdonságának a titkát, hogy bárhová képes beférkőzni. Később, amikor már gondolkozni tudtam, megtanultam, hogy az emberi test hetvenöt százaléka, a növényeknek még nagyobb százaléka és a föld felületének egyötöde víz. Mindenütt jelen van, végtelen körfogása — párolgás, felhők, csapadék — egy pillanatra sem áll le, egyszóval a földi élet jelentős része víz, víz és víz... Ebben az időben sokat töprengtem azon. hogy miért mondják a jómódban nevelt csecsemőkre: tejben - vajban fürösztik őket, amikor mégis csak a kristálytiszta, kissé felmelegedett patakvízben a legjobb fürödni..? Egyre szaporodó éveim és tapasztalataim hozták meg a kérdésre a választ. Ma már tudom, hogy a víz és a tej, tehát közvetve a vaj is, testvérek — amolyan tejtestvérek-, és egymást szervesen kiegészítik. Az egyik hiányát pótolhatja a másik. Mindkető folyékony, mindkettő képes vegyülni a másikkal és nincs az a haladó, aki szabad szemmel megkülönböztetné egymásba csimpaszkodó molekuláikat... S azóta az idő lépten-nyomon ezt a tapasztalatot igazolja. Csak a közelmúltban derült ki, hogy az egyik járásunkban felvásárolt tejmennyiség egyharmada víznek bizonyult. Tekintélyes zuhatag lett volna belőle, valóságos kisebb tenger... Megkérdeztem egy szövetkezeti fejőt, hogy szerinte — mint szakember szerint — hogyan juthatott a víz a tejbe..? A vállát vonogatta és azt mindta: Hát valahogy belécsörgött..! Az esőcsatornából?, kérdeztem... Lehet, mondta, egészen lehetséges... Egy másik eset folytán kiderült, hogy a közfogyasztás keretén belül elfolyó borban is jelentős mennyiségű víz csörgött le a szomjas polgárok torkán. Egyesek talán azzal érvelhetnének, hogy kóztudomás szerint, a szomjúságot a víz oltja a legjobban! Igen ám, mondanák erre felháborodva — és jogosan — a borivók, de a vízért nem kell ■fizetni huszonöt koronát literéért, ingyen méri a bőkezű anyatermészet..! A kérdés tisztázása végett nyílt utcán állítottam le egy kávéház vezetőjének elegáns Oktáviáját és megkérdeztem, hogy hogyan kerül a víz a borba..? Bár ebben az esetben is mindkettő folyadék, de mégis..?. Egyszerű, mondta, már maga az a tény, hogy a bor nagy százalékában víz, elősegíti az egészet. Hordósborral ugye egyszerű a dolog, arról nem beszélek. Palackozottal és így csinálom! Veszem a ledugaszolt palackot, a térdem közé szorítom és balkezemmel megfogom a nyakát. Jobb kézzel egy vékony fúrót fogok és átfúrom a dugót. Tehát így Nagytakarítás — Ne morogj már Gaston, — Az az érzésem, hogy a keresd meg Inkább a szemű- kiadó visszautasította az uj vegemet! regényemet! u9ye lyuk keletkezik a dugón. A lyukba vékony üvegcsövet dugok, amely” gumilabdában végződik. A labdával pontosan másfél deci bort szívatok ki az üvegből és a helyébe vizet spriccelek. Ennek az eljárásnak megvan még az előnye is, hogy utána könnyebb kinyitni az üveget, mert a dugóhúzót egyszerűen becsavarjuk a lyukba... Ügyes, jegyeztem meg, és milyen egyszerű..! Naná, mondta... Kapcsolt és elrobogott. Később hallottam, hogy a következő utcasarkon egy rendőrségi autó állította meg őt, és ugyanazt kérdezték tőle, mint én... öntsünk hát tiszta vizet a pohárba..! Erre a kifejezésre egy üzemi szakszervezeti gyűlésen figyeltem fel először. Zavaros és szerte ágazó ügyről folyt a szó, amelyben előfordult korrupció, hatalommal való visszaélést és egyéb jogtalanságok. Amikor már sokat beszéltek a dologról, felállt egy öreg munkás, olajfoltos kék ruhában, és azt mondta, a vállalatvezetőnek: „No, elvtárs, hát hogyan is volt az pontosan? öntsünk végre tiszta vizet a pohárba..!“ A vállalatvezető persze erre nagy és hosszú beszédet mondott kivizsgálásról, folyamatba tevésről és egyebekről, kevesen értették, és a lényege az lett volna, hogy ebben az esetben nem is olyan könnyű, sőt szinte lehetetlen tiszta vizet önteni a pohárba... Megdöbbentett a dolog. Hogyan, mindenütt a víz körül mé9 azt mondják, hogy fejjel nem lehet átütni a falat. mozognak az események? ősz~l ---------szehívtam őket — a szövetkezeti fejőt, az üzletvezetőt és a vállalatvezetőt — egy barátságos eszmecserére... Mit kicsinyeskedünk polgártársak, magyaráztam nekik, félmegoldás amit csinálunk, csonka mű... öntsünk tiszta vizet a pohárba..! A fejő és a kávéház vezetője azonnal tiltakozott... nem, nem, mondták, ezt azonnal észrevennék és baj lenne belőle..! A vállalatvezető nem nyilatkozott, töprengett és hallgatott, de a szemén láttam, hogy ő is úgy gondolja; baj lenne belőle... Legalább is őneki..! Duba Gyula Szilveszterkor hazai elé Kis mesék, tanulsággal — Jó, hogy itt állt, biztos úr! Elromlott a fékem és nem tudtam volna megállni..! Mit beszéltél már megint rólam ennek a kutyának, Mária..?! EGY FÉRJ MESÉLTE: Prágából hoztam a feleségemnek egy elegáns kézitáskát. Egyedülálló példány, mondtam neki, kísérleti darab! Az egész köztársaságban egy van csak belőle... A feleségem sikongott örömében. hálásan csókolgatott és egy hétig, minden nap a kedvenc ételemet főzte. Nagyon szeretett, örült az életnek.... Egyszer villamoson utaztunk. A feleségem szokása szerint térdére állította a csodálatos táskát, hogy mindenki tisztán láthassa, megbámulhassa és diadalmasan körülnézett. Kihívó pillantása a vele szemben ülő polgártársnő dacos tekintetén tört meg. A vetélytársnőnek ugyanolyan táska pihent az ölében, mint a feleségemé. Nőm a megaláztatás súlyát nem bírta elviselni, nyilvánosan sírva fakadt és hangosan zokogott. A következő megállónál leszálltunk, mert még mindig keservesen zokogott. Aki nem akarja, hogy a felesége hangosan sírjon a villamosban, ne hozzon neki olyan táskát, amiljen „csak egy“ van a köztársaságban! EGY NÖ MESÉLTE: Gyöngyöt vásároltam és, nem mondom, sokat válogattam, szerény becslés szerint is legalább harmincat mutatott az elárusítónő. Felpróbáltam mind a harmincat, de egy sem tetszett. Mit csináljak? Láttam, az elárusítónő már fáradt, arca elkínzott és nyilvánvalóan nagyon megunt. Nem is dicsérte már gyöngyöket, hogy milyen jól állnak a nyakamon és mennyire illenek a hajamhoz. Vásárolnom kell egyet, mondtam magamnak, akár a legolcsóbbat is... amiért ilyen türelmes és jólelkű volt..! Kiválasztottam a legolcsóbbat... Hálából megveszem, határoztam el... Telve voltam hálával és jóindulattal. Leblokkoltattam és becsomagoltattam egyet. Amikor a pénztár felé mentem, hogy kifizetem, akkor jutott eszembe; az összes gyöngyök közül ez tetszett a legkevésbé..! Kisétáltam az üzletből, a pénztári blokkot eldobtam az utcán és ezt gondoltam: ilyen egyszerűen azért nem vásárolok gyöngyöt, még hálából sem..! Vásárlás lázába feledkezett nőnek még a hálája is kiszámíthatatlan..! EGY NŐI FODRÁSZ MESÉLI: Hm, hogy hogyan lettem híres fodrászmester? Hát kérem! Sikerem egyetlen felismerésen alapul: aki egy nő hajához nyúl, legyen határozott, és elegáns! Én így csináltam! Mindenekelőtt kefehajat vágattam magamnak és vásároltam egy fekete keretes szemüveget, közönséges ablaküveggel (a szemem különben jó). Egy orvosismerősőmtő! magasnyakú, fehér sebészköpenyt kértem kölcsön. Vettem két pár színes gumikesztyűt. Ez nagyon fontos, nem nyúlni kézzel a pácienshez. Amikor az ondoláláshoz beöltözöm, úgy nézek ki, mint egy híres sebészproffeszor. A nők pihegnek, ha a hajukhoz érek. Na kérem, és most jön a viselkedés, mert ez a legfontosabb. Elegáns mozdulatokkal bepúderezem a kezemet, és éles cuppanásal felhúzom a gumikesztyűket. A kuncsaft megrettenve, de bizalommal telve figyel, mint egy áldozat. Kimérten kell viselkedni velük. Protekció nincs. Fő a következetesség.....Nagyi ságos asszony“ mondom, „magát holnapra rendeltem be, ma nem fogadhatom..!“ S ha sír és könyörög, nem meglágyulni, haragosan felvonni a szemet, a kesztyűket cuppanva lehúzni, sarokba dobni és felindulva kiáltani: „amit megmondtam, megmondtam, hölgyem..!“ s zihálva elvonulni egy függönnyel elkerített alkóvba. Micsoda impertinencia, pihegni felháborodva, darabokra tépnék szét az embert..! Ha a nő a függöny előtt térdenállva esedezik bocsánatért, ujjakkal idegesen dobolni az asztalkán, de nem kijönni..! A nők még a fodrászukban is a zsarnokot szeretik. A bizottság még nem ült össze Bárkit elgondolkoztatna é$ a legerősebb jellemet is megdöbbentené, hogy a bizottság még nem ült össze. Mert a dolog nem olyan egyszerű. Sőt ellenkezőleg, kimondottan bonyolult. Különösen a következményei... Es nemcsak azért, mert az ember önkéntelenül is kíváncsi, hogy hát miért nem ült össze... T Amikor az a dolga, hogy összeüljön .. ! De ezt meg kell magyaráznom. Mérhetetlenül fontos ügyben fordultam a nyár közepén az illetékes szervekhez, sőt kérvényt nyújtottam be, hogy intézzék el. Tévedés ne essék, az ügy számomra volt mérhetetlenül fontos, nem az illetékes szervek számára....' Csinos titkárnőnek nyújtottam át a kérvényemet, és udvarias hókkal toldottam meg a gyors siker reményében. Elvem, hogy az ember hőköljön a csinos nőknek, ha módja van rá S különösen, ha a bóktól, esetleg egy sürgős ügy elintézése függ. Nem kerül pénzbe és vagy segít, vagy nem, kára tehát semmi esetre sem lehet belőle az embernek. Amikor a bájosan mosolygó és készséges titkárnőt megkérdeztem, hogy mikoi lesz elintézve az ügy, azt mondta: majd a bizottság összeül és elintézi...! Sajnos nem vagyok már egészen fiatal ember és vannak élettapasztalataim. Inkább türelmesen várok egy ideig, úgy megyek a hivatalokba, amikor már egészen biztosan elintézték az ügyemet. Kímélem az idegeimet. Most is így tettem, ősz közepén folyamodtam ismét a hivatalhoz, elballagtam a rokonszenves titkárnő után. Ahogy illik, szerényen és illedelmesen. Bemutatkoztam... egy bók... nem emlékezett rám ... még egy bók... erre aztán megkérdeztem, hogy mi van az ügyemmel .. Nem emlékezett rám. Érthető, sok emberrel foglalkozott azóta. — A bizottság még nem ült össze... — mondta bizonytalanul. Meglepődtem és mintegy saját magam megnyugtatására gépiesen megkérdeztem. — Es összeül... ? — Össze — nyugtatott meg. — Mikor...? — Azt nem tudom ...! Mindenféle kétségekkel töltött el az eset. Elhamarkodtam a dolgot, kerestem a magyarázatot az esetre, korán mentem. Később kellett volna mennem, hogy legyen idejük összeülni...! úgy a tél közepén még mindig nem ültek össze. Az egyik tag a kelet-szlovákiai sztyeppékén utazgatott, a másik a Tátra rejtelmeit kutatta sílécein, némelyek meg fontos társadalmi ügyekben ismeretlen helyeken tartózkodtak. — Beláthatja, hogy nem ülhetnek össze... — mondta a titkárnő rábeszélöen. A titkárnőt tavasz vége felé, nyár elején kérdeztem meg, hogy mi történik, ha a bizottság csak jövőre ül össze...?.' Emlékszem, melegen sütött a nap, az újságok a cukorrépa kapálásáról cikkeztek és a titkárnő szép szemében eljövendő kánikulák és strandolások képe rezgett. Megvonta a vállát és mosolygott. — Ne féljen... — mondta kedvesen —, összeül.... ha jövőre nem, hát azután...! DUBA GYULA Szöveg nélkül
