Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1962-12-18 / 51. szám

Ezekről a kérdésekről vitatkoztak az elmúlt hetek egyikén Prágában, a CSISZ KB és a Csehszlovák Zeneszerzők Szövetségének közösen rendezet t szemináriumán. A téma ez volt: A tánczene és hatása az ifjúságra.

Miért volt tanulságos ez az értekezlet ?

Elsősorban azért, mert megállapította (végre-valahára), hogy a giccs romboló hatását a zene területén például nem úgy kell ellensúlyozni, hogy megtiltunk mindent, amit giccsnek vélünk, hanem úgy, hogy igenis, engedjük táncolni és énekelni népszerű slágereinket, de ugyanakkor tanítani is fogjuk az ifjúság körében mind a zene, mind a táncok esztétikáját, s ezzel vértezzük fel magát a fiatalságot a giccs romboló hatása ellen.

Mert nem kétséges az, hogy nagy hatása van a tánczenének ifjúságunk esztétikai ízlésének kialakításában' S bűn, igenis bűn, ahogy a szeminárium megállapította, ha nem foglalkozunk ezzel a kérdéssel komolyabban, mind alkotói téren (tehát a Zeneszerzők Szövetségében), mind szervezetileg (tehát az Ifjúsági Szövetségben).

Sok érdekes probléma vetődött fel, sok érdekes hozzászólás hangzott el a vitában. Nézzünk mi is egynéhányat:

TILTOTT GYÜMÖLCS?

Nincs értelme bizonygatni, hogy nincs minden rendben nálunk a tánczene, a tánc körül. Sokan még ma is egyszerűen a nyugati dekadens kultúra lecsapódásának vélik (a dzsesszt például), s azokat, akik élvezik, a nyugati „aranyifjúság" majmolóinak. Igaz-ez? Igaz. S ugyanakkor nem veszik észre, hogy éppen azzal, hogy tiltott

tudták Ahogy tized-, huszadrendü forrásokból el tudták lesni. Csoda, hogy ízléstelenül táncolták, hogy megbotránkoztatták a közvéleményt?

S mi segített végül is a 'pár évvel ezelőtti áldatlan helyzeten? Az, hogy beiktatták a charlestont is a tanítandó modern táncok közé, a fiatalok elsajátították az ízléses előadásmódot, s azóta semmi hiba a charleston körül.

Egy következő kérdés, hogy a mi zeneszerzőink nemigen írnak, vagy legalábbis a múltban nemigen írtak charleston, twist-zenét. Nem írtak, mert egyrészt nem akartak kellemetlenségbe kerülni miatta, másrészt pedig, mégha írtak volna is, valószínű, hogy nem adhatták volna elő sehol szerzeményeiket. Mi volt ennek

lehet, de csak akkor, ha ízléses, si De mi az ízléses? Aligha van 5 még fogalom, ami körül annyi 2 ellentmondás, annyi félreértés, 2 annyi különböző nézet alakult = ki, mint éppen e körül. Mi az E ízléses ? E

Sokan rosszalva ' fogadják, E hogy ifjúságunk a rossz, E a giccses, az ízléstelen E slágereket fújja, s ugyanakkor Sj rá se fütyülnek a „komoly", ~ klasszikus vagy népdalokra, z versekre, stb. Nem kétséges, E hogy korunkban egyre mélyül E a szakadék „komoly" és „köny- E nyű" művészet között ? Mert E van egyrészt a klasszikus mű- jj vészét, amit csak egynéhány z százaléka fogad el a társada- E lomnak, s van az ú. n. „könnyű" E műfaj, amit mndenki fúj, min- E denki élvez, csakhogy ez meg E giccses. Mi a megoldás? Nyil- E

gyümölccsé avatják az illető táncokat, éppen azzal érik el, hogy egész kultuszok keletkeznek körülöttük (lásd a charleston vagy legutóbb a twist). Egészséges folyamat ez? Nem egészséges!

Rá kell jönniük végre az illetékeseknek is, hogy a szépen, ízlésesen táncolt modern táncok valóban szépek és ízlésesek, s főleg, hogy egyáltalán nem károsak a szocialista társadalomra nézve. Hogy előfordultak a múltban bizonyos esetek? Előfordultak, igaz. Például abban az időben, amikor nálunk is divatba jött a charleston. Tanítani nem tanították sehol, a fiataloknak tetszett, táncolni akarták, s táncolták is. Ahogy

a következménye? Ha nincs hazai charleston, vélték a fiatalok, van külföldi. S divatba jött az abnormális méretű külföldi tánczene-kultusz. Ügy gondoljuk, ennek nincs más megoldása, csak az, ami az előbbi esetekben. A mi zeneszerzőinknek is foglalkozni kell ezzel a kérdéssel, s írniuk kell szép, ízléses hazai táncszámokat, hogy vissza tudjuk szorítani normális keretek közé a külföldről beáramló slágerek özönét. S végül:

HOGY IS ÁLLUNK AZ

IZl.ÉS-NEVELÉSSEL?

ízlés. Ha az ízlésről esik szó. rendszerint mindannyian egyetértük abban, hogy m •> szép

vánvalóan itt is az, hogy egyrészt, amennyire lehet, a komoly klasszikus művészetet közelebb kell hozni az élethez, az ifjúság igényeihez, nem kevésbé ezt is a tanítással, másrészt pedig, s ez főleg a mai művészetre vonatkozólag még fontosabb, írjanak az elefántcsonttoronyba elzárkózó „komoly" zeneszerzők, költők, tömeghatású dolgokat, olyanokat, amik ízlésesek, ám ugyanakkor népszerűek is, s kielégítik a mai fiatalság igényeit. Mert nem lehet kétséges, hogy ez a jövő útja. A szakadék a kétfajta művészet között a kapitalizmus öröksége. A mi nemzedékünkre s a következő nemzedékekre vár az a feladat, hogy ezt a szakadékot arisztokratikus és tömegművészetek között eltüntessük, s megvalósítsuk a műrészetek kommunizálását.

Visszatérve a táncra és a tánczenére: A szemináriumon nem egy felszólaló elmondta tapasztalatát, hogy azok, akiknek nincs fülük az ú. n. komoly zenéhez, valóljában nem tudják érteni és nem is értik a dzseszszet sem. Vagyis: nem a műfajokban, hanem a fülben, az értésben, még tovább menve: az esztétikai nevelésben.

Sok érdekes probléma vetődött fel még ezenkívül is az értekezleten, amit itt nem tudunk részletezni. Egyet azonban meg kell állapítanunk: örvendetes dolog, hogy végül ezen a téren is javulás várható, s hogy foglalkoznak s foglalkozni kívánnak a kérdéssel továbbra is legilletékesebb szervek: A CSISZ és a Zeneszerzők Szövetsége. -cs■.V/,

1111111111111111111 i i 111111111111111111111! 11111111111111111111111111! 1111111111111! 'i:

Kodály Zoltán I nyolcvan éves [

December 16-án ünnepli a magyar és a nemzetközi zenei világ Kodály Zoltán nyolcvanadik születésnapját.

Ma már világosan elénk rajzolódik küzdelmekben, eredményekben gazdag életének kettős célja: a népzenén alapuló új magyar

élet számos hiányosságát, = a közönségre — elsősorban = a jövő közönségére — for- Ej dította figyelmét. E

A mester sokrétű mun- E kásságának kétségkívül leg- 2 egyetemesebb érvényű ré- S sze: művészete. A Psalmus = Hungaricus, a XX. századi E muzsika egyik büszkesége, E

műzene megteremtése, a zenei műveltség magas színvonalra emelése — a zenei analfabetizmus megszüntetésével és a kőrusmozgaiorrr kiterjesztésével. E korán felismert célok szolgálatába állítja minden erejét, egész munkásságát.

Tudományos tevékenysége 1905 körül bontakozott ki, amelynek gerincét a zenei folklór körébe vágó tanulmányok alkotják. Harminckét esztendei kutatás után, 1937-ben jelent meg A magyar népzene, ez az alapvető jelentőségű összefoglaló monográfia.

Pedagógiai munkásságát hivatalosan 1907-ben kezdte meg Kodály mint a Zeneakadémia tanára. Kezdetben csak a szakzenészek képzésével törődött, majd felismerve a magyar zenei

a Felszállott a páva zene- E kari variációsorozat, a nagy- 2 szabású Budavári Te Deum, 2 a Psalmus „testvérpárja“ és 2 a Missa brevis, a két szim- 2 fónikus táncköltemény, a s Marosszéki és. a Galántai E táncok, valamint a Concer- E to és a legutóbb bemutatott 2 C-dur szimfónia Kodály 2 művészetének csúcspontjai. 2

Nem hagyhatjuk ki a még E olyan hiányos felsorolásból 2 a Háry Jánost és a Szé- E kelyfonót sem. A Mátráiké-2 pék, a Jézus és a kufárok = méltó örökösei és tovább- 2 fejlesztői a nagy énekes 2 századok kóruskultúrájá-* E nak.

Kodály Zoltán művei az E egyetemes zeneirodalom ■ örök értékei. E

J: II: 111E) I Ki I! i 111 i Ili 1111 i 111M11II111II111111! 111111II IMI 111111E1111.

.,.V.,A%V.,.W.V.V/A,.V.V,.,.V.V.,.V.V.V.V.,.V.V.

Az utóbbi időben a műkedvelő színjátszás új műfajjal gyarapodott. A több-kevesebb rendszerességgel eddig is szervezett alkalmi irodalmi ünnepségek után, az Irodalmi Színpad jelenléte, és eddig felmutatott eredménye, már szervezési formájánál is minőségi ugrást jelent népi színjátszásunk történetében. Az Irodalmi Színpad műfaji sajátosságainál fogva sokkal inkább pódiumművészet, mint színház. S ebből a tulajdonságából ered, hogy a szövegi rész mellett, nem annyira a képzőművészet, mint inkább a zene és a mozgásművészet, valamint a színpad-technika kapja a nagyobb hangsúlyt.

A szó tehát új fórumot kapott. S ezért nem szabad szem elől téveszteni, hogy az Irodalmi Színpad bemutatói nemcsak a „kísérlet" sikerült, vagy kevésbé sikeres eredményeinek a szemléje; versek halmaza, amely ilyen vagy amolyan témához van kötve, vagy az öszszekötő szöveghez alkalmazkodva olyan vagy emilyen végső eredményhez jut. Munkánk nemcsak az előadómüvészetet és a közönséget neveli. Fontos, az irodalom szempontjából is. S nemcsak azért, mert a szavaló hangja, arcjátéka, gesztusa az író segítségére jön — s ilyen módon új irodalmunk népszerűsítéséért többet, hatásosabbat tehet, mint a nyomtatott betű. Jelentős dolog azért is, mert minden bizonnyal viszszahat majd irodalmunk stílusára keresésére. S ha munkája rendszeressé válik, kétségtelenül fontos forniaalkotó tényező lesz oelőle. S mégis, milyen jellemző, hogy ezt a fontos ágazatát műkedvelő mozgalmunknak, valamilyen „titokzatos erők“ akadályozzák münká-Színpad és irodalom

jában. A bratislavai ^iskolások főleg anyagi okok miatt stagnálnak, a dunaszerdahelyi H í d, amelynek minden feltétele megvan, hogy valóban élenjárjon és kezdeményező legyen, holmi személyi ügyek ambicionálása miatt állt le, hogy közel egy év elteltével most újraszervezve erőit újból elkezdje alkotó munkáját. Komáromban, Érsekújvárott még mindig azon vitatkoznak szükséges-e ez a műfaj, míg például Galántán már megkezdték az Alkotás nevű Irodalmi Színpad szervezését és próbáit. A rimaszombati Fáklya, ha még minden tekintetben nem is —. de műsora már megközelíti az Irodalmi Színpad követelményeit. Királyhelmec és Rozsnyó is készülődik egy-egy új műsorral. Reméljük, Léva, Losonc, Kassa és a többi járás is jelentkezik majd ezen a téren és nincs messze az az idő, amikor valamennyi járásunk ogy-két ilyen színpaddal dicsekedhetik.

De térjünk vissza az eredeti tárgyhoz.

Tudjuk, hogy az irodalom eszköze a nyelv, s az utóbbi korszakok fejlődési sajátosságai miatt, főleg az írott nyelv. De a költészet mindig is csak a hangosan kimondott szóban tudott igazán szárnyalni.

A vers mellett „hangos szóra" teremtett műfaj — hiszen neve islerre vall — az elbeszélés ■is.s'annak ellenére hogy a rádió, magnetofon, hanglemez, a szóbeliség, a beszédkultűra új lehetőségeit hozza, az Irodalmi Színpad anyaga minden beszélőgépnél többet nyújt. Minden érzelem, érzés erejét a közönség csak fokozhatja és az írott szó is kimondva magasabb feszültséggel telik meg, mert az egyénre tett hatása rendkívül fel tudja fokozni a hangulatokat, ha azok az egyszerre lélegző közösség figyelmének, részvételénék villamosságával telített légkörben hangzanak el.

Az Irodalmi Színpad ennek kapcsán kritikai fórum is.

A vers, az elbeszélés tűzpróbája a felfogó, befogadó közönség. itt válik el, melyik alkotás tud valóban szólni a tömeghez. A közönség figyelmének rezonáló közegében, vagy spontán kifejeződő értékelésében derül ki, melyik vers, vagy elbeszélés, novella vagy dramatizált regényrész tölti be a neki tulajdonított rendeltetését.

E művészeti ág legfontosabb része a műsorszerkesztés. Minden műsornak tudatosan kell felépülni egy központi mondanivaló gerincére Tekintettel kell lenni persze az alapformákra, értve a pódiumszerű, á szónoklás (esetleg oratorikus)) és a dramatikus formát. Itt a szcenikai részre kel! gondoljunk elsősorban és a stílus meghatározására.

Az egyénre alapozott pódiumszerű felfogás a legegyszerűbb formája az Irodalmi Színpad bemutatkozásának Műsorközlő segítségével sorra perregnek a versek, esetleg egy-egy zenei betét tarkítja ezeket a néha színvonalas versmondó műsorokat. Hiba lenne itt gépzenét alkalmazni (elején, végén, szünetben vagy aláfesteni valamelyik verset) mivel az ilyen szó, — legyen az előadóé vagy a bemondóé — csak is „élő" zenét visel el, hogy stílusi tekintetében is egységes legyen. Ez a forma ma már csak valóban, erre megérett közönség előtt lehet élvezetes, ahol a versek mondanivalója a lényeg, nem pedig a külsőségek, — nem beszélve arról, ha azokat helytelenül használjuk és jelenlétüknek semmilyen feladata sincs.

Az oratorikus felfogás már kollektivebb jellegű. Itt az öszszekötőszöveg már funkcióhoz jut. Az emelt költői szó összekapcsolódik a realitást élő vagy utánzó cselekményességgel és a környezetfestő színpaddal. Ez a belső ellentmondás fennáll, s csupán a rendezőtől függ mennyire tudja stilusba-hangolni, feloldani vagy megfeszíteni az érzelmek hatását, hogy azok egyrészt ne legyenek statikusak, másrészt ne váljanak naturalista életutánzássá.

Az országos szavalóversenýeken tapasztalhattuk hogy szavalóink versmondó átlagszínvonala sokat javult, Hát még mennyire előbbre jutnánk, ha az iskolákban is rendszeresen foglalkoznának szavalással, versmondással, elemzéssel és egyéb gyakorlati irodalmi kérdéssel. Itt mutatkozik meg milyen fontos a szakköri nevelési módszer bevezetése, szavalni szerető, irodalmat kedvelő ifjúságunk helyes mederbe való terelése. Tudatosan mondtunk

átlagszínvonalat, mivel még mindig nem ritka a patetikus modorosság, a szóhangsúlyozás és nem az értelmi hangsúly lendülete vagy más esetben a szürkeség, a monotonitás, az áltárgyilagosság, stb.

A főcél, ami mindenkire kötelező: az irodalmi nevelés, mert szakismeretek nélkül, ezen a téren sem biztosítható a fejlődés. Tisztáznunk kell tehát először is magunknak a tudatos munka keretén belül, az idevágó fogalmakat, hogy azután az iskolai, falusi és üzemi közönségünk esztétikai, irodalmi fejlődését valóban helyesen irányíthassuk. Erre leginkább tanulóifjúságunknak van szüksége. És necsak középiskoláinkra gondoljunk, az iskolai irodalmi körök megszervezésével, vagy az esetleges Irodalmi Színpadok megalakításával, hanem gondoljunk az ipari tanintézetekre, mezőgazdasági technikumokra. ahol a „szakmát“tanuló diákjaink valóban értékes irodalmi tudásra tehetnének szert, akár mint résztvevők, akár mint közönség egyaránt. De nemcsak a gyerekek, hanem a szülők nevelése is lényeges kérdés. Lendüljünk hát neki és ahol van már rá lehetőség, ott haladéktalanul kezdjük el az ilyenirányú munkát. Klasszicitás és korszerűség összekapcsolása, a mindenkori forradalmi költészet hagyományaira felépített műsorok népszerűsítése ne magyarázkodó jelleggel, hanem olyan fontos érzelmi élményen alapuljon, ahol a szó kellő hangsúllyal jut a hallgatóhoz, ahol

a gesztus, mozgás és egyéb hatás csak a költői gondolat lényegét hangsúlyozza ki. A

forma természetesen mindig a közönséghez alkalmazkodik —, de azt nem a néző irányítja, hanem a rendező és a műsorszerkesztés szabja meg. Oj és új módszereket kell kitalálni a nevelésre és a szórakoztatásra. Nem veszítünk komolyságunkból, ha az ünnepi-; hősi- és a lírikus-költészet mellett szaporítjuk a vidám, jóízű és mégis művészi műsorokat.

Az irodalmi Színpad legfejlettebb formája a dramatikus jellegű megnyilvánulás. Itt a vers (ahol a szó és a költői gondolat van az előtérben!) fizikai funkciót is kap és úgy olvad bele a cselekménybe, mint színpadon az egyik kép (jelenet) a másikba, mint egy pergő filmnek a ritmusa. Dinamikus képek sorozata ez, ahol a divatos „narrátor", „konferanszié", „bemondó", „műsorközlő" vagy nevezzük bárhogy is, szerepét a vers vagy más szöveg, helyettesíti, úgy beleépítve azt az eseményekbe, hogy a néző, a szereplő szövegéből értelmi hatást kap, és a két vers közti intervallumot (hézagot) valamilyen más efektus (fény, hang, mozgás stb.) egészíti ki.

A belső nevelő-munka terén adja fel a legsürgősebb kérdéseket ez a most alakúié mozgalom De ezekre az időszerű kérdésekre csak a művészeti irányításban és emberi-szakmai nevelésben egyaránt jártas vezető tud jpegfelelni. Olyan tényezők ezek, amelyeket nem lehet megtanulni, csak tanulni lehet és tanulni kell folyamatosan. És ezt csak a rendszeres és komoly munka biztosíthatja.

Szuchy M. Emil