Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1962-12-04 / 49. szám
Bohuslav Brezovský V asmennyezet részlet Hányszor kezdte már elölről. Utoljára néhány napja, amikor megismerte Luciát, és abban az elképzelésben élt, hogy elég ereje van elvetni magától azt, amit régi életének nevezett, s azt hitte, az egész csak annyi, mint amikor az ember leveti a régi kabátját. De alapjában véve csak az volt a fontos, hogy megszaboduljoh Olgához fűződő terhes, fájdalmas és megalázó viszonyától, megszabaduljon tőle, leküzdje határozatlanságát, és választ találjon az örök kérdésre: mit akarok tulajdonképpen? Mindez egybeforrott az Olgánál meddőn és üresen eltöltött esték, az állandóan megújuló és elhamvadó, holt remények, a véget nem érő ábrándozások képzetével. Arra vágyott, hogy rendet teremtsen napjaiban, rendszerbe fogja őket, ahogy jönnek egymás után, mindazzal, amit hoznak, anélkül, hogy rendszeres munkára összpontosítaná erejét. Hogy ne várjon arra a bizonyos „nagy tettre“-re, hanem végre hozzáfogjon és megvalósítsa. Érezte, hogy itt van. Itt a pillanat, amikor nem térhet ki többé, amikor határozottan válaszolni kell, már nem is válaszolni, hanem dönteni. Itt áll előtte, és elég igent vagy nemet mondani. Az ár elsodorta, és nem tehet mást, úsznia kell. Melyik part felé? Elveszettnek érezte magát a Vencel teret elárasztó tömeg közepette, végig sem tudott tekinteni a Múzeumtól a Mústekig feketéllő sokaságon. Véletlenek összjátéka — de véletlenek .voltak-e valóban? — hozta ki ide a hidegbe, a fagyba, ezer és ezer ember közé, akinek mindegyiknek megvan a saját élete és saját sorsa, de együttesen egyetlen nagy és más életre törekszik, egyetlen nagy és más sorsra. Vágyukat és együttes akaratukat Ludvík számára túlságosan egyszerű és túlságosan konkrét jelszavakba zsúfolják: „Le az áruló miniszterekkel!“ és: „Éljen Klement Gottwald kormánya!“ Ludvík valami mást akarna kiabálni, valamit, ami közvetlenül összefügg az ő életével, ami az ő vágyát fejezi ki. Például... igazán nem tudja, mit kiáltson. Valamit, ami lelke legmélyéről fakad. — Mit hallgatsz — böki oldalba egy tányérsapkás, bekecses, tömzsi ember. — Ha nem tartasz velünk, akkor tűnj el innen. Itt nincs keresnivalód! — Hogyne tartanék veletek! — feleli zavartan Ludvík, és kerüli a másik tekintetét. — Akkor meg nyisd ki a csőrödet, hogy a becsületes ember tudja, ki talpal mellette. AVW/.V.V.V.V.W.W, zonygatták a maguk igazát. A bor már a fejükbe szállt, mindenki okosnak és erősnek érezte magát. Nem sokat törődtünk velük. Táncoltunk, énekeltünk. A fiúk incselkedve szerelmes szavakat, apró bőkokat súgtak a fülembe. Én nevettem rajtuk és nem gondoltam semmire. Mindannyian egyformán távol és egyformán közel állnak hozzám. A brigádvezetőnk is felkért egy táncra. Fiatal lányosarcú, nagyszemú fekete legény. Jól táncol és sokat beszél. — Már rég láttalak ilyen jókedvűen — mondta és hozzátette: — Szakítottál azzal a ... Elharapta a szót és kérdőn az arcomba nézett. — Szakítottam — mondtam és zavartan elfordítottam a tekintetemet. — Jól tetted. Te végeredményben rendes lány vagy, jó kőműves ... Kár olyan huligánnak ... — Ne beszéljünk róla — szakítottam félbe könyörgő tekintettel. — Ahogy akarod. Én csak tisztázni akartam bizonyos körülményeket, amelyek a brigád tagjai előtt nem világosak. De ha te már lezártad magadban az ügyet, akkor hallgassunk róla. Habár a tanulságokat sosem árt levonni... Egyszerre elpárolgott a jókedvem. — Mást nem mondhatok — mondtam és nyomatékképpen alig érezhttően mozdítottam a karomon, hogy távolabb kerüljek tőle. — Le az áruló miniszterekkel! Éljen Klement Gottwald kormánya! — harsogja Ludvík, és egy csapásra megérti, ezek az egyszerű és konkrét jelszavak is elegendők ahhoz, hogy kifejezzék, amit érez. Annyit jelentenek például: le Fišarrel, le Olga hamis életével, le Ludvík felelőtlenségével, le Bezdek és Krammer cinizmusával, le a kályha mellett, melegben kiagyalt elméletekkel, ide hozzátok őket, ide a fagyba, teremtsétek meg az egyszerű, hamisítatlan, igaz életet. E pillanatban hirtelen bizonyosnak érezte magát, az ide-öda hullámzó . és morajló óriási tömeg egy részecskéjének. A tömegben áll, az ég fekete, a sokaság fölött világítótoronyként emelkednek a magasba a zászlók, érthetetlenül jól érzi magát ebben az irdatlan sokadalomban, ahol az egyik akarat a másikkal találkozik, a másik a harmadikkal, és mind együtt egyetlen óriási áradatba torkollanak. Felhullámzik, felmorajlik a nagy tér, majd elcsendesedik, és újabb hullámok kelnek, melyek ugyancsak elsimulnak, ahogy erősödik a láthatatlan hangszórókból ömlő, mély hang: — Éppen most jövök a Várból, az elnök úrtól. Ma reggel javaslatot terjesztettem elő, hogy fogadja el a február húszadikán visszalépett miniszterek lemondását, s egyidejűleg javasoltam a köztársasági elnök úrnak, kikkel egészítse ki és szervezze újjá a kormányt Közölhetem, hogy az elnök úr valamennyi javaslatomat, úgy, ahogyan előterjesztettem, elfogadta. Az e pillanatig tökéletes csendet robbanásszerűen tépte szét a kitörő lelkesedés, hullámzani kezdett a testek fekete tengere, magával ragadta azokat is, akik a parton álltak várakozva. A lelkesedés Ludvíkot is elragadta. Istenem, csak el ne hagyjanak, bárcsak mindig ezekkel az emberekkel lehetnék. A hang még mindig beszél. Nyugodtan és bársonyosan, mintha egybefolyna a sokaságra leszálló alkonyattal. A fekete tömegek mintha mérta az utasítást?" „Sebének szerkesztőtől“. A beszélgetés tartalmánál jobban meglepte az a körülmény, hogy éppen otthon találta a telefonhívás. Most már tudta, mindennek úgy kell történnie, ahogy történik, van valami törvényszerűség, amely alól lehetetlen kibújni. Csúszol, csúszol lefelé, egyre gyorsabban... A szerkesztőségben minden úgy festett, mintha mi sem történt volna. Alig ült le szobájában, Janeček nyitott be hozzá. Bátortalan volt és elfogódott, parasztos arca fülig pirult. I „Olyan színe van az egésznek — mondta —, mintha karriert akarnék csinálni. Mert kommunista vagyok. De ne gondold, hogy így van. Be akarom fejezni a tanulmányaimat, és elmegyek innen. Csak most vagyok itt, mert szükség van rám.“ „Eszem ágába se jut ilyesmi“ — felelt az igazsághoz híven Janeba, és az járt az eszében, mit akar tőle Janeček. „Meg akartalak kérdezni...“ — kezdte a másik, és zavara fokozódott, láthatóan ideges volt, s nem fejezte be a mondatot. „Mit?" „Úgy hiszem ugyanis, kötelességem, hogy megkérdezzem tőled. Miért nem léptél be a pártba?“ — mondta hirtelen. „Nem léptem be semmiféle pártba“ — felelte tétovázva Ludvík. „Tudom — bólintott Janeček. — De miért nem léptél be a kommunista pártba?" „Őszintén szólva, nem tudom — ismerte be Ludvík. — Ha beléptem volna valamilyen pártba, az a kommunista párt lett volna. Más párt eszembe se jutott.“ „Értelek — mondta Janeček most már élénken, és arcán mosoly ömlött el. — Én ugyanígy voltam vele.“ „Hát te miért léptél be?" „Mert meggyőződtem róla, hogy igazuk van. Vagy talán így: nem az a fontos, hogy belépjünk a pártba, az a fontos, hogy színt valljunk az élet igazsága mellett..." Mintha megijedt volna szavaitól, kissé ellágyult tekintetet vetett Ludvíkra. Mintha bocsánatot kérne, amiért így elragadtatta magát. „Igen — bólintott Ludvík. — Nem az a fontos, hogy belépjünk a pártba, az a fontos, hogy kommunisták legyünk. Nem tudom... — majd kijavította magát — illetve nem tudtam, képes leszek-e rá. Te kommunista vagy?“ „Nem tudom — mondta Janeček. — De az akarok lenni. Tudom, mit akarok.“ Ludvík meglepetten pillantott rá. Mintha Janeček kitalálta volna, hogy Ludvík túlságosan gyakran kérdezi önmagától: Tulajdonképpen mit akarok? * „Attól félek, hogy magamra maradok. Ha belépek a pártba, nem lesz olyan színe a dolognak, mintha...“ — elhallgatott és zavartan nézett valahová az asztal alá. Janeček zsebébe nyúlt, és ugyanolyan szertartásos mozdulattal, mint egykor Vanek, Ludvík elé tette a belépési nyilatkozatot. Most ott ül szobájában, és egymás után tölti ki a rubrikákat, igent és nemet ír, életrajzát, született, ilyen és ilyen családból származik, apja elesett, anyja kis nyugdíjából élt, bebörtönözték, ekkor és ekkor, mert gyanúba fogták, hogy kapcsolatban áll Jozefy illegális csoportjával, ezt és ezt tette, igyekezett minél őszintébben írni. Amikor befejezte, úgy érezte, pontot tett életének egy szakasza után. Üj szakaszt kezd. Erős, szilárd lesz, megmenti önmagát, megmenti Olgát. Felöltözködött és elindult hozzá. Majdnem kilenc óra volt már. Olga lakásának ajtajában egy cédulát talált: • „El kellett mennem. Bocsánat. O. P.“ Amikor elgondolkozva kilépett az utcára, felnézett a lány ablakaira. Mind sötét volt. Csak az egyiken, annak a szobának az ablakán, amelyben a homokszínü szőnyeg díszelgett, szűrődött ki keskeny fénysugár. hetetlen acélárrá ötvöződnének .V.V.V.WWWWUVWWi össze Amikor a hang elhall- Többet nem faggatott. Per-S9at°tt. az acélfolyam megincekbe került, amíg sikerült:;dul- Fölfalé és lefelé, ömleni úqv — ahogy összeszednemjikezd minden oldalra, magával magamat. Gépiesen, megszo-^urcolja Ludvíkot, eltűnnek az kott mozdulatokkal roptam aílsTMrt arcok, a pipás Sebátáncot. A zenét alig hallottam:.11?^ Janecek szeles es mosoly- és ösztönösen állottam meg,»J90s kepe, Cermak köve deramikor az elhallgatott. \medt arca - igen Cermák is _ , , . . . . Sitt van — ui arcokat pillant- ráncolunk meg? - kér-;.meg s köztük várat]anul Lu_ dezte a brigádvezető moso-.Jciét. Ott áll, emelt fővel, motyogva. /solyogva néz előre.- Jobb lesz, ha abbahagyjuk.;: Fudvík odafurakodik hozzá. , . , .»Véletlen vagy nem véletlen, Még azt találják h'nm, hogy - .jhogy öt nap után itt találko- Felriadt bennem ismét a két-*;zik vele? De ott áll mellette, ségoeesett félelem. Már nemj megérinti karját, feléje fordítvolt ertelme, hogy továbbra is /ja ragyogó arcát, ott maradjak. Észrevétlenül;. Kézenfogva furakodnak előkiosontam, nehogy mentege-,Jrej keresztültörtetnek a Mútőznöm kelljen. Jzeumtól a Műstek felé ömlő Lassan, sétálva indultam ha-*ítömegen, besurrannak egy átza. Az októberi éjszaka csend-/járóházba, ahol kevesebb az jét csak az építkezés távoli*;ember, most már egymás melzaja és a teherautók zúgása/jett mehetnek, Lucie belekarol zavarta. Körülöttem ezernyi^Ludvíkba. Lucie az új élethez fényben új város ragyogott.tartozik. Ezt bizonyosan érzi. Tekintetemmel megkerestem a/Minden könnyű lenne, ha vele házat, amelyet mi építettünk/; maradna. Még égtek benne a villanyok.J; -Szép volt és karcsún tündököl-% Hétfőn reggel, amikor Olga ve a többi fölé nyúlott. Hívó-/elment szabónőjéhez és Fišargatott. íhoz, hogy megbeszélje vele /- i/11 .1 . ;*anyja temetését, Ludvík élt Gyors léptekkel feleje indul- , alkalommal és hazasietett tam I átni akartam közelről *az alKalommal es nazasiereit, tam. Látni akartam “zeiroi,^emé]te hogy még otthon t tapintani tömör, hűvös falát/,, . oňdŕeit Ondrei már elhogy megnyugodjak. Hogy át-/m J D jHq tetteJ be maQa áramoljon belém az erő, melyet. suoároz az éiszakába Testvé-*- mo9°tt az ajtót, csöngött a sugároz az éjszakába. !estva.;telefon. A központból hívta a remnek hittem. Én segítettem/tele kisasszonv, közölte, a világra a formátlan. cé talan;.h várj4k a szerkesztőséganyag tömkelegéből. Ott vanV^ Me gJm0ndta, hogy Havrle benne az erőm és idegem. Egy;.felmondoHtt neki; „A9yfelmondarabka belőlem. És itt bennem/dást visszavonták - i)Ki vona makacs szívósság, melyet o.,ta vjsszar A kisasszony nem keltett eletre. «Jtudta, de utasítást kapott, hogy (Folytatjuk)*»hívja fel Ludvíkot. „Kitől kap! Köszöntjük a kongresszust A kongresszus előtti idő-' szakban nemcsak az üzemekben, az építkezéseken, hanem a képzőművészek műtermeiben is lázas munka folyt. A művészek igyekeztek a legszebbet nyújtani és a kongresszus tiszteletére a legszebb ajándékokat felajánlani. A bratislavai Művészek Házában most kiállításra kerültek a kongresszus tiszteletére készült alkotások és azok a képek, valamint szoborművek, amelyeket a „CSKP harcban a szocializmusért és kommunizmusért“ című művészeti versenyre küldtek be. A képzőművészeti alkotások ma már, hasonlóképpen mint a tudomány és a technika vívmányai, elválaszthatatlanul mindennapi életünkhöz tartoznak — közkinccsé váltak. A művészeti törekvéseket sehol se támogatják annyira, mint a szocialista országokban. Az egykori mecénások azért segítették anyagilag a művészeket, hogy alkotásaikban saját osztályuk vagy személyük dicsőítését találják meg. A kommunista párt nem azért serkenti a művészeket, hogy alkotásaikban saját dicsőséges tetteit ünnepelje. A pártnak harcos művészekre van szüksége, akik művészi eszközeikkel rávilágítanak életünk szépségeire, a csökevényekre és a múlt árnyékaira. A kiállított képek között jóleső érzés fogja el a látogatót, amikor megállapítja, hogy alkotóművészeink a sok tapogatózás után, a különböző irányzatok és áramlatok közepette megtalálták az igazi utat, felis-Bártfai: Tiltakozás merték a művészet társadalmi tudatformáló szerepét és a néphez szóló, a tömegek érzésvilágát legjobban kifejező népi realizmust választották. A közösségért élő egyszerű ember, a hétköznapok hőse, az új világot építő ember tanulmányozása, nagyszerű és izgalmas feladata lehet a* művésznek. Ján Zelibsky, az Illegális sajtó terjesztése című képsorozata nyerte az első díjat, míg a szobrászok első díját Rudolf Pribíš Népemhez című dombormű-sorozata kapta. Bemutatjuk Bártfai Tibor Tiltakozás című szobrát. Mestere magasszínvonalú szakmai tudásával előzi meg kortársait. Erőteljes realizmussal helyezi a térbe magabiztos alakját. Második képünk Ignác Kolčák A sztrájk kihirdetése című olajfestményét ábrázolja. A festő tiszta, egyszerű megfogalmazásra törekszik, a szemlelő figyelmét a mondanivaló lényegére összpontosítja. M. M. Kolčák: A sztrájk kihirdetése B ratislavában a Suché Mýto-i Művelődés Házban a CSKP XII. kongresszusának napjaiban a „Kongresszus és mi" címen kulturális és társadalmi központot létesítenek. — Figyelmünk most a CSKP XII. kongresszusa felé fordult, mindnyájan nem utazhatunk Prágába és ezért azt szeretnénk, ha a kongresszusi Prága légkörét legalább részben sikerülne idevarázsolni, — mondja a Slovenská kniha n. v. egyik dolgozója. — Elsősorban könyvkiállítást rendezünk, ahol főleg a legújabb politikai irodalmat mutatjuk be. Külön teremben rendezzük meg a bratislavai dolgozók harcos hagyományaival öszszefüggő irodalom kiállítását. — Paneleken mindig friss felvételeket mutatunk be a kongresszus tárgyalásairól. Naponta 15-18 óra között villámhíradót adunk ki, amely a kongresszusról számol be. A kulturális központ helyi adója majd időszerű sajtókommentárokat és beszélgetéseket közvetít. A látogatók képernyőn is figyelemmel kísérhetik a kongresszusi tárgyalások menetét. A kiállítás látogatói sorsolási szelvényt kapnak. Minden este 10 számot sorsolnak ki, a nyertesek könyvjutalomban részesülnek. A kongresszusi kulturális központban esténként változatos műsort rendezünk, felváltva a Szlovák Nemzeti Színház, a Kis Színpad, a Tatra-revue, a Költészet Kisszínházának művészei, valamint a SĽUK, a Lúčnica, továbbá a VCZ és a ĽJUT együttesek lépnek fel. Ezenkívül rendszeresen összejöveteleket rendezünk az írókkal, öreg kommunistákkal és képzőművészekkel. Több rövid filmet is levetítünk. A kulturális központot december 4-én nyitják meg. Könyvkiadóink Is méltóképpen felkészültek a kongresszus tiszteletére. Képünkön az egyik legújabb kiadványnak, Katarina Lazarová regényének egyik friss példányát látjuk. Helyreigazítás Lapunk legutóbbi számában sajnálatosan több sajtóhiba volt. A „Fényes a tűz lángja“ c. recenziót Gyűre Lajos írta, a Juhász Gyula irodalmi estre, melyről Juhász Katalin írt, Szentesen került sor. A becsúszott hibákért olvasóink elnézését kérjük. Szerkesztőség
