Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1962-08-28 / 35. szám

ANDREJ PLÁVKA:

Tri Vody (Három Ér)

(RÉSZLET)

' Erdő, erdő, erdő-anyám, harcból jövök, támogassál. Ágaiddal öléfjélj meg, hiszen ezer sebből vérzek.

fSúlyos harctól testem véres. Irt adni csak te vagy képes.

Sebeimre gyógyfüvet tégy, távol tartsad, ki ellenség.

Míg teheti, üldözni jog. Hogy mért, előtted nem

titok.

Mert szabadságunkat

védtem,

ezért jekszem én most

vérben.

Fegyvert érte fogtam

önként,

s ha meghalok, nem elsőként.

De sokan haltak meg értei • Jobb holtan, mint búban élve,

érezve a rabság kínját, engem is sír fedjen inkább.

Nem, ne fedjen. Légy

orvosom,

s büszke leszel még rám, tudom.

Erdő-anyám, hívó hegyek: új erővel harcba megyek.

A harc ádáz, rettentő lesz. Én leszek végül a győztes!

Fordította: Fügedi Elek

GYURCSÖ ISTVÁN:

m v

Üzentek a hegyek

Üzentek a hegyek. — Spania Dolinán, Beszterce fölött a tűz föllobogott.

Mecsek alatt is izzott már a parázs, csóvát vetett a hír, lelkűnkbe lobot.

Fojtott Indulat tüzelt a laktanyák udvarán és a hír csak szállt, érkezett. Minden reggel vad pribékek keresték fújva, dúlva a szökött legényeket.

Konokul őriztük titkát a hírnek:

— és a század fogyott, egyre csak fogyott. Alom nélkül, éberen .éjszakáztunk,

s eszmélve, vágyva kerestük az okot.

Fogyott a század, rejtőzve tűntek el Dél felé a fiúk, fogytak a lovak.

Övó szemek látták titkolt ösvényen minden éjjel a szabad lovasokat.

Minden reggel üres fekhelyek néztek a dúlok szemébe, hideg-gűnyolón.

De jött a parancs: „Üj vezér született!

— S új esküdtetők álltak a dobogón.

És esküdött a század. Megesküdött konokul, meredten ott az udvaron, s a mormogásből nem döbbent rá senki, hogy ez a fojtott eskü a hatalom.

— Üzentek a hegyek, s a Mecsek alján csak izzott a parázs, lángra nem kapott. Bakony, Mátra, nógrádi hegyeken

a sok szökött legény nem találkozott.

Háborúellenes plakát Günther Gnauk (NDR)

íl .

GSEENYl - LÁS7.LÖ

A zután mi történt? — kérdezte a fid

— Megszólalt a katyusa — mondta a férfi.

Teketvényes erdei ösvényen haladtak felfelé a hegyre. Már csak néhány kanyar voit a csúcsig, kifulladtan álltak meg az egyik tölgyfa alatt.

— Azután mi-történt?

— A németek a faluban voltak, a partizánok szanaszét a hegyekben. Mi meg az összekötőkapocs közöttük.

A fiú tátott szájjal hallgatta a férfit. Tíz- tizenegyéves falusi gyerek volt, mezltlábasmaszatos, s nem. tudott betelni a kalandos történetekkel.

— S puskátok is volt? — kérdezte a férfit.

— Hogyne.

— Valódi puska? Olyan, mint a katonáknak?

— Olyan — mondta a férfi.

A férfi, harminckörüli vállas,

fekete ember volt, elmélázva nézett szét a tájon. Arra gondolt, mi volt itt akkor.

— Hány éves voltál te akkor? — kérdezte a fiú.

—Tíz — mondta a férfi.

— Annyi, mint én vagyok?

— Pontosan annyi.

A fiú csodálattal nézte. Sokat hallott már a hegyekben lejátszódott felkelésről, büszke volt a falujára, Fekete Balogra, de eleven, húsba-vérbe-idegekbe vágó élményt csak most kezdett jelenteni számára az egész, hogy a hiteles szemtanút hallgatta.

S arra gondolt elkeseredetten, hogy milyen is ez az élet. Egynek így, másnak úgy. Arra gondolt, hogy milyen izgalmas, milyen nagyszerű volt ezeknek az akkori gyerekeknek az élete, akik tízéves korukban már valódi puskákkal harcoltak, s katonásdit játszottak a hegyekben, őket meg még azért is elverik, ha a kertben szaladgálnak, fapuskákkal. Szerette a nagybátyját, a vállas, fekete

férfit, aki most Prágában van, csak néha jár haza, s ilyen szép történeteket tud de irigyelte is. Féltékeny volt a gyerekkorára.

— Ha én akkor élek, — kezdte megint dicsekedve — megmutattam volna a németnek, mit tudok.

— Aztán hát mit tudsz? —

kérdezte a férfi.

— Verekedni — mondta a fiú.

— S azonkívül?

— Hát az nem elég a háborúban? — kérdezte hitetlenkedve.

— De nem ám.

S mondta, hogy mi mindent kell még tudni. Futni. Jó gyorsan, mint a nyulak, s zajtalanul, mint a macska. Hallgatni. Ha kiverik mind a harminckét fogadat, hogy beszélj, akkor is hallgatni. Figyelni. Megfigyelni mindent, feltérképezni mindent, amit láttál, amit hallottál. S beszélni. Elmondani mindent, töviről hegyire, semmit el nem felejteni.

— Hát én ezt is tudnám — kötekedett a fiú.

— Elhiszem, — mondta a férfi. — De van még valami.

— Micsoda?

— A félelem.

— De én nem félnék ám!

— Egy cseppet sem?

— Egy cseppet sem.

Ahogy megint kanyarultak egyet, kiértek a csúcsra. A férfi megállt, a vidéket nézte, s arra gondolt, hogy örül a gyerek. Szinte a nyála csorog, s nem kétséges, hogy az életét adná, ha most lenne olyasmi, ha részese lehetne a felkelésnek. S arra gondolt, hogy mi volt akkor. Amikor ő tízéves volt. Valódi puska? Olyan, mint a katonáknak? Volt az is. Az apjára gondolt, akit egy éjszaka hoztak haza a hegyekből vérbefagyva. S a bátyjára gondolt, ahogy féllábbal sántikál a hegyek közt, hordja a híreket a felkelőknek. S Gyurkára gondolt, a legjobb barátjára. Tíz éves volt az is, s úgy fogták el a kert alatt, ahogy lopakodott kifelé a faluból, s úgy lőtték agyon másnap, a falu szemeláttára, elrettentő példaként.

Dehát minek ijesztgesse ezekkel a szomorú történetekkel a gyereket? Megtudja majd úgyis, nem kell a dolgok elébe vágpi. Mert most még csak gyerek, örül, hogy van, örül, hogy létezik, szereti a romantikát. Mert a gyerek nem érti a dolgok lényegét. De majd ha megérti, mi az a háború, ha felfogja gyökerükig a történteket, vajon akkor is visszavágyik-e majd ama „régi szép időkbe“? S arra gondolt, hogy jó lenne már, ideje lenne már azt is megérni, hogy lesz egy ilyen gyerekkor is. Amikor csak ábrándoznak a gyerekek a hősi kalandokról.

— Komolyan csak tíz éves voltál? — kérdezte a fiú.

— Persze — mondta a férfi. — S valódi puska volt?

— Az hát. Teljesen valódi.

S elindultak lefelé a hegyről.

INTERNACIONALISTÁK

a Szlovák Nemzeti Felkelésben

Azon a fullasztő, dögvészes nyáron, 1944-ben, amikor még milliók és milliók a fasiszta német hordák rémuralma alatt sínylődtek, a halálszagú dermesztő sötétségbe burkolt országok egy kis sarkában, Szlovákia hegyei között, tüzek lobbantak fel. A fények, mint egykor Jánošík idején is, azt hirdették, hogy a hegyek népe harcba fogott a z elnyomók és a betolakodottak ellen. A vérig megalázott, kiszipolyozott nép szívében féltve őrzött reménysugarak lángcsóvaként lobbantak fel és megvilágították a harcosok elszánt, kemény tekintetét. A tüzek nyomán repülőgépek közeledtek és fegyvereket hoztak magukkal, lőport, partizánokat és katonákat, a Szovjetunióban szervezkedő csehszlovák hadsereg egységeit. Az ellenállás nőtt, hatalmasodott és a Szlovák Nemzeti Felkelésben csúcsosodott ki.

Most, hogy már egy bizonyos történelmi távlatból, hatalmas dokumentációs anyag alapján látjuk a felkelés jelentőségét, tudjuk, hogy valóban nem rajzoljuk el a történelmet, nem használunk üres szólamokat, amikor azt hirdetjük, hogy a felkelés a nép legbensőbb ellenállásából született. Az ellenállás — ez a törvényszerű történelmi folyamat, nemcsak hazánkban akarta aláaknázni a régi társadalmi rendet, hanem a rabigába döntött országokban, mindenütt, a népek forradalmi erői számára tette szabaddá az utat. A felkelés megmutatta, hogy nyíltan szembe lehet szállni a fasiszta szörnyeteg ellen és meg lehet gyorsítani a fasiszta uralom végnapjait. A felkelés elsősorban határkövet jelent a két testvérnép, a cseh és a szlovák nép egymáshoz való viszonyában. A cseh nép minden erejével támogatta a szlovákok szabadságharcát, hiszen tudta, hogy az egész köztársaság, a népi demokratikus Csehszlovákia sorsáról van szó. Halálbüntetést mértek arra, aki a cseh és morva országrészből illegálisan Szlovákia határát lépte át. Veľká Bytča, Štiavnik, Šulovo és a többi határmenti falvak krónikái őrzik a feljegyzéseket a cseh partizánok harci és politikai tevékenységéről. A Jan Žižka, Kirov, Jan Šverma brigádok ezer meg ezer tagja lépte át a határt, hogy a felkelés segítségére siessen. Igazi testvéri fogadtatásban részesültek a szovjet partizánok, akiket a kommunista párt titkos szervezetei helyeztek szét. Hazánk történetében arany betűkkel írták be a nevüket Makarov, Jegorov, Martinov, Lovinyenka partizán vezérek csapatai. A szovjet és szlovák partizánok együttműködése a közös hadműveletekben mutatkoztak meg a legjobban. A felkelés közvetlen részvevői a megmondhatói annak, hogy milyen segítséget nyújtottak a szovjet partizánok.

IV I ekik köszönhető, hogy a ^ párt ezekben a nehéz ” időkben is tervszerűen kifejthette tevékenységét. Az

idegen nemzetiségű partizánok közül a franciák is nagy szerepet játszottak, többnyire a németországi koncentrációs táborokból, börtönökből, menekültek ki. Számos francia fogoly Horthy-Magyarországra került, ahol aránylag szabadabban mozoghattak, mert a magyar burzsoázia a nyugati nagyhatalmak kegyeibe igyekezett férkőzni. Szlovákiába az igazán haladó szellemű antifasiszták jöttek és vezetőik mind Lanourien, Laroncierex, Paupet, csakhamar felvették a kapcsolatot az illegális pártszervezetekkel. A francia partizánok súlyos áldozatokat hoztak, a strečnói emlékmű örökíti meg a hősi halált halt francia partizánok emlékét. Több mint 863 francia partizán halt meg hazánk területén.

A Szlovák Nemzeti Felkelés ideje összeesett a varsói felkeléssel. A lengyel partizán-mozgalom Szlovákiában is mély gyökerekre talált. A cseh, szlovák és a lengyel nép között létrejött szövetség szálait az öntudatos kommunisták és nem a hivatalos diplomáciai tevékenység mélyítették el. A bolgár antifasiszta harcosok is bekapcsolódtak a felkelésbe, különösen a főiskolai hallgatók. Vezérük, Enju Ever Ignatov, érdemdús munkát végzett. A magyarországi antifasiszták nagy csoportja is részt vett a Szlovák Nemzeti Felkelésben, természetesen elsősorban a kommunisták, akik felszámoltak atrevizionizmussal és sovinizmussal, amely évszázadokon keresztül elmérgesítette a magyar, cseh és szlovák kapcsolatokat. Több mint 800 magyarországi antifasiszta harcolt a felkelésben. A Csehszlovákiában élő német lakosságnak egész rendkívüli helyzete volt, a rendszer, a fasiszta német terror és a soviniszta nevelés lehetetlenné tették, hogy a haladó németek is bekapcsolódjanak a felkelésbe. Kremnica és Kunešov községekben az antifasiszta németek szervezték meg a helyi nemzeti bizottságokat. A geinicai járásban Ernst Thällmann néven partizán-csoportot szerveztek és önálló hadműveleteket hajtottak végre. Prievidza környékén is sok német kommunista csatlakozott a partizánokhoz. A jugoszláv partizánok is sok áldozatot hoztak. A felkelési területre angol és amerikai repülők is kerültek. A grinavai internáló táborban több mint 30 amerikai és angol pilótát szabadítottak ki és ezek is Banská Bystricára kerültek. A román partizánok, főleg a román átpártolt hadosztályok súlyos veszteségeket szenvedtek. A zólyomi temetőben 10 504 román aluszsza örök álmát. Osztrák munkások, belga, holland és olasz, összesen 27 különböző nyelven beszé'ő partizánok vettek részt a felkelésben. A nemzetközi szolidaritás harcban a fasizmus ellen komoly erőt jelentett és megakadályozta az imperialisták és a fasiszta nagyhatalmak terveit. A szocialista országokban a háború után olyan feltételek alakultak, amelyek lehetővé tették, hogy a haladó népek között még jobban elmélyüljenek a kapcsolatok.

A Szlovák Nemzeti Felkelés jeladás volt, amelyre már milliók vártak és nem tudták, hogy mikor és honnan indul el. A népek közötti megértés megmutatta, hogy a fasizmus elleni harcban új, magasabb kapcsolatok születhetnek. A tömegek tudatosítottak, hogy a népek és a munkásosztály végső céljai között nincsenek ellentétek, a kommunisták a népek közötti új kapcsolatokért harcolnak. A felkelés ragyogó példaképe annak, hogy miképpen lehet a haladó erőket egyesíteni harcban a reakció ellen, a szabadságért és a világbékéért.

MICHAL MÁRTA