Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1962-07-03 / 27. szám
Rohanok előre Én akkor születtem, mikor A földeken már nem folyt vér S ringó búzatáblák lettek A sötét vérmezők helyén. Nem láttam a kérges kezet Mi akkor munkába kezdett, És új palotákat emelt A rozoga viskók helyett. Nem láttam a merész embert, Aki tervein dolgozott, S álmait valóra váltva Egy új, jobb világot hozott. S most létem a merész embert. Aki a világűrben jár, Vagy csókkal várja hitvesét,.. De fegyvert is fog, ha muszáj! Most látom az arany-kezet, Mely ha kell hegyeket mozgat. És nem félek a jövőmtől, Mert a holnap csak jót hozhat. És két kezemmel építem, Szépítem a mát, a jelent, És rohanok előre, mert Látnom s hallanom kell mindent. Mt-nx tVUiLALlA. Jelentkezem Zakatoló gyorsvonat az élet Utasai küzdő bátor emberek, Fölkapaszkodom én is a vonatra Nyugtalanság lázával jelentkezem. Helyet kérek erővel, Karom izomzata megfeszül. Hadat üzenek a tunyaságnak, Harcolni akarok emberül. Ifjú daccal, vággyal feszülten A jövőnek kiáltok nagyot. Dal, korom, köd és virág közt Kiállók, látjátok: Itt vagyok. Kiállók villámnak, esőnek, kenyérnek, Szétosztom köztetek szivem, Hogy majd a ragyogó jövőben Oj hajtás legyek mindenkiben. Zakatoló gyorsvonat az élet Utasai küzdő bátor emberek, Fölkapaszkodom én is a vonatra Nyugtalanság lázával jelentkezem. Mégse félek Hallgatom a suhogó szelet és beszélgetek a csillagokkal... Aztán elnézem a sarki lámpa sápadt sárga fényét és a szélben dermedt kéjjel vonagló árnyakat, ez hát az utca éjjel... Hallgatom a suhogó szelet és beszélgetek a csillagokkal... A csendet visszhangozzák a hulla-arcú házfalak lezárt ablak-szemükkel mogorván alszanak. Hallgatom a suhogó szelet és beszélgetek a csillagokkal... A szél, a szél vadul megrázza kitárt ablakomat, tépi az akácot, nyújtja az árnyakat S én mégse félek mert ez már májusi szél, Az élet újult kedvét, szilaj kedvét tombolja bele az éjszakába, s nem hiába, i JK Csillagok, csillagok A Csemadok rimaszombati járási bizottsága és a járási művelődési ház mellett működő, „FÁKLYA“ nevű irodalmi színpad a közelmúltban tartotta meg első műsoros estjét „Csillagok, csillagok" címmel. Az estet az irodalmi színpad szerkesztő bizottsága rendezte. A zenei szerkesztő Horváth Júlia, a zeneiskola tanára, a műszaki vezető Drobka Géza, a Csemadok rendezője volt. A rendezvény a helybeli Tatra szálló nagytermében került lebonyolításra. A modern rendezés és a bemutatott művek Igen tetszettek az igényes közönségnek, mely csaknem zsúfolásig megtöltötte a termet. Veres János összekötő szövegét Krúg Erzsébet tanítónő mondta el. A műsor anyagát Ady, Babits, Burns, Csokonai, Goethe, Győri Dezső, V. Hugo, Illyés Gyula, Jeszenyin, József Attila, Juhász Gyula, Petőfi, Puskin, Tóth Árpád, Vajda János, Vörösmarty, Jirí Wolker szerelmes versei, Heltai Jenő és Karinthy Frigyes szellemes humoros írásai képezték, A műsort Horváth Júlia és Gabonás Tibor hangszerszólói, valamint Balogh Ilona énekszámai tarkították. A kisteremben a helybeli „Slovenská kniha“ könyvesbolt könyvkiállitást rendezett. A műveket Bődy Ödönné, Hézik Gabriella, Jakab Éva, Jávorszky Zsuzsa, Karkusz József. Kovanlcs László, Mihal'des:; Lászlóné, Rácz Ágnes, Szálát Kató és Veres Jánosné tolmácsolták, tehetségesen. (Az együttes két fiatal tagja, Házik Gabriella és Kovanics László, első díjat szerzett az idei komáromi előadó versenyen.) A sikeres bemutatkozás után a szerkesztő bizottság tagjai és a szereplők a következő erőpróbára készülnek. Legközelebb csehszlovákiai fiatal magyar írók műveivel lépnek a nyilvánosság elé. A következő est címe „Röpülj madár“ lesz. s a hírek szerint még modernebb eszközökkel rendezik majd meg. Az irodalmi színpad sok fiatal pedagógust és számos diákot foglalkoztat, ami figyelemre méltó tény. A nagy hagyományokkal rendelkező gömörl város kulturális életében a fiatal erőket felvonultató irodalmi színpad komoly jelentőséggel bír, A szereplők lelkesek, a tervek szépek, a kollektív szeljem jó: mindez szilárd biztosítéka a további sikereknek. -es (EG* LEÁNY NAPLÓJÁBÓL) A sűrűre nőtt fiatal fák, az egymásba fonódó bokrok közt van egy pici füpázsittal borított tisztás, amelyről csak mi tudunk. Ide búvunk a kíváncsi szem, a tolakodó tekintet elől, A főlénk magasló akác-, fenyők és tölgyfák megértőén őrködnek felettünk, meglesik szerelmünket. Ha ott vagyunk, alig beszélünk. Hiszen már mindent tudunk egymásról, felfedtük titkainkat, álmainkat, százszor és ezerszer megvallottuk szerelmünket, Viktor elmondta, hogy az első találkozásunk óta kereste az alkalmat a megismerkedésre. Esténként ott ténfergett, leskelődött, várakozott a leányszállás körül, hátha találkozunk. Sajnos, akkor egyetlen este sem voltam az utcán. Olvastam, töprengtem, vagy írtam a naplómba, de sohasem sétáltam, (^fos^ vltzont alig törődöm a m ,s.iAí......■■ ' mmum vagyok büszke magamra. Hátha nem is nyugodt, csak egyszerűen gyáva vagyok? Más lányok nem csinálnak ebből gondot. Vagy csak eltitkolják? Jó lenne, ha anyám most tanácsot adhatna. Igaz, sosem voltam hozzá ezen a téren bizalommal. Talán most se kérdeznék semmit. Ügy látszik mindenkinek magáért kell helytállnia. Egyébként az élet halad tovább a maga rendes kerékvágásában. Mér több mint egy hónapja a lakásépítkezésnél, a szakmámban dolgozom. Munkám most sokkal fárasztóbb, mint Petrás keze alatt volt, de jobban is keresek. És ez most nagyon fontos. Üj emberek vesznek körül, új örömökkel, bajokkal ismerkedem. Kezem kezd eldurvulni, kimarja a malter, ujjaimról lekopik a bőr a sok téglától. Reggeltől estig emelem az új házak falait, építem az új családi fészkeket és Viktorra gondolok. Hátha egyszer mi is itt fogunk lakni valahol... Ez egész életem. Régi munkatársaimmal most már alig találkozom. Gazsi hazament a feleségéhez, megunta a sok vándorlást. A többiek még ott vannak a betonkeverőnél. Irén naponta hozza róluk a híreket. Szívesen hallgatom és sokszor kérdezgetem. Mégiscsak a szivemhez nőttek azok az emberek, hiszen ők voltak az első munkatársaim. Még Petrás, a részeges partivezető is jobbnak tűnik most, hogy már nem vagyok a keze alatt. Irén szerint rengeteget csal, lop, annyi a pénze, mint a pelyva, de e! is issza, Nem értem, hogy mindezt miért tűrik felettesei. Vagy talán nem látnak a kártyái közé? Itt a szobában most csak hárman lakunk. Vera a Tátrában üdül, a mérnökkel. Furcsa egy leány. Kétgyermekes öregedő férfival tart viszonyt. És úgy érzem, most már nem is titkolják kapcsolatukat, — Meglátjátok, sikerül megkaparintania — mondogatja Piri. — Kit? — kérdeztem először ártatlanul — Hát a mérnököt. — Nagy diadal! — vetette közbe Irén gúnyosan. — Autója van... Vera bolondul az autóért! Furcsa egy leány, annyi bizonyos, Sohasem megy haza, pedig itt lakik a közelben. Tálén beszélni kellene vele komolyan ... Pirin viszont máig sem tudok eligazodni. Zárkózott, alig beszél magáról. Elejtett szavaiból csak annyit sikerült kihámoznom, hogy odahaza a falujában könyvelő volt az EFSZ-ben. Ezzel nem egyszer dicsekedett már előttük, sóváran mesélte, milyen jő dolga volt otthon. — Ha olyan jó állásod volt, minek jöttéi el? — kérdezte tőle a múltkor Irén. — Nem akartam otthon besavanyodni — válaszolta zavartan s nem volt hajlandó a dologról bővebben beszélni. Irénnek az a véleménye, hogy Piri minden áron férjhez akar menni, s ezért jött ide, hogy fogjon magának valakit. Ezt azzal bizonygatja, hogy amikor Jozsóről, az agglegény gépészről beszélt előtte, egészen lázba jött és kérte, hogy alkalomadtán mutassa be neki. Azt már én is észrevettem, hogy sóvár tekintettel figyel, amikor randíra készülök. Ilyenkor nyugtalan és Ideges. Látom, hogy a körülötte pezsgő, áramló sokféle élet, indulat és szenvedély, legyen az tiszta vagy akár tisztátalan, mind felkavarja. Talán fél, hogy neki senki sem jut? őszintén szólva sajnálom, Sokat szenvedhet, hogy elmaradt a többiektől. Lehet, hogy a faluból is azért jött el, mert a barátnői már mind férjhez mentek és szégyellte ott egyedül magat. De hát miért maradt pártában? Nem tudom. Csak azt látom, hogy sokszor nézi magát a tükörben mert érzi, hogy kezd öregedni. Lassan elsurran mellette az élet, anélkül, hogy történne vele valami. (Folytatjuk) Kulturális hírek Karlovy Varyban a Nagydíjat „Az év kilenc napja“ című szovjet film kapta, amely új távlatokat nyit a kinematografia történetében. A második fő díjat Passolini „Koldus“ című filmje nyerte el. A film megrázó képet nyújt a kapitalista világ nyomorúságáról. A fiatal filmalkotók díjét Jűlio Garcia Espinóza Pedro Sierrába megy című filmjének ítélték oda. • • • Cesare Zavattini olasz filmíró Róma titkai címmel érdekes filmet készít. A filmnek nincs forgatókönyve, szereplői nem hivatásos színészek, hanem egyszerű római lakosok. A rejtett kamerák megörökítik a rendőrőrsök éjszakai forgalmát, a Rómában munkát kereső nincstelen parasztokat. A város különböző pontjain készült felvételeket Zavattini egységes dokumentumfilmbe foglalja össze. • • * Csehszlovák irodalmi kiállítás nyílt meg New Yorkban, ahol bemutatják az utolsó évek könyvtermékeit. « * ♦ A londoni Old Vfe színház július folyamán hazánkban lép fel, Shaw Szent Johannáját és Shakespeare Rómeó es júliáját adják elő. naplómmal és sohasem olvasok.) Volt idő, hogy azt hitte, reménytelen minden álma. Aztán a sors mégis összehozott bennünket azon a bizonyos vasárnapon. Attól kezdve űzte a nyugtalanság egészen az első randevúnkig. Félt, hogy lenézem és nem állok vele szóba, mert a sofőrökről sok rosszat beszélnek az építkezésen. Isznak, csavarognak, s az ország minden sarkában van szeretőjük. Őszintén megvallva járt ilyesmi az eszemben, hiszen a lányoktól én is hallottam egyet-mást az „utak betyárjairól“. Azóta eloszlottak kételyeim. Igaz, Irén most sem szűnt meg figyelmeztetni, óvni, de nem hallgatok rá. Lehet, hogy egyszer még megsiratom könnyelműségemet, de Viktorral szemben nem tudok bizalmatlan lenni. Mellette teljesen nyugodt lehetek. Hiszen olyan, mint a csöndes nyári esték, a méltósággal őrködő fenyők. Odahajtja fejét az ölembe, tenyerem az ajkához vonja és apró csókokat oszt belé. Másik kezemmel dús szőke hajfürtjeit rendezgetem, magas homlokát simogatom. Őrák hosszat merengünk így kis erdei szigetünkön. Örülünk, hogy együtt vagyunk. Egész lelkemben zavartalan nyugalom honol, könnyűnek, világosnak látszik minden, eloszlik a gond, mint a kéklő égen a felhők, és szívem bátorsággal telik meg. Teljesnek, tökéletesnek látom az életet, mert ilyenkor eltűnik magányom, minden szomorúságom. Bizom benne, mert szerelmünk tiszta, s felette áll minden önzésnek. Nincsenek külön vágyaink. Az első naptó! fogva komolyan beszélünk közös életünkről, jövönkről. Nincs mitől tartanom. Egész neveltetésem és a velem született nyugalmam nem engedi, hogy elveszítsem a fejem, Most még nem szabad! — biztatom magam. Nem szabad, hogy érzéseim elnyomják gondolataimat. Pedig néha minden porcikám ezt követeli. őszintén bevallom, amiért Ilyen higgadt vagyok, korántse — Nagyapám mondta, hogy csak a természetellenes halál fájdalmas. Az öregek elalszanak. Ű is úgy aludt el egyszer ... — Hagyjuk Beszélni se szeretek róla.,. — Igaz. Nem Jutott más az eszembe, panaszkodni kezdtem, hogy sehogy sem mozdul előre az áthelyezésem más munkahelyre. Viktor, amikor meghallotta, hogy kitanult kőműves vagyok, meglepetten füttyentett és fogadkozott hogy holnap az egyik forduló közben megáll az igazgatóság előtt és utána néz az ügyemnek. Kiértünk a faluból. Előttünk a dombon erdő szunyókált a nyugvó nap fényébenl — Felmegyünk? — kérdezte Viktor. — Tulajdonképpen már régóta vágyom fel, hogy körülnézzek a vidéken ... — Akkor menjünk. — Nem lesz késő? — Ugyan! Öt perc alatt fönn leszünk. Onnan mindent látni.. — Gyerünk! Az út nem volt rossz, a domb nem volt meredek. A tikkasztó hőségben nehezen lélegeztünk, kipirult az arcunk. Először fás bozóthoz értünk, árok állta el utunkat. Viktor a kezét nyújtotta, megfogtam és együtt lendültünk át rajta, Nevettünk. Nem tudom, mi ütött belém, futni kezdtem a keskeny ösvényen. Ö utánam. Apró ágak kaptak a szoknyámba, lombok simították arcomat. Hirtelen elém tárult az egész völgy. A domb lábánál zsongott, búgott az új város. Néhány házban már égtek a villanyok. Távolabb, estbe veszően szunyókált a falu. Balra, mint apró csillagok, ragyogtak az építkezés fényei. Középen piros jelzőlámpáikkal, karcsúan, merészen szökkentek az égre az elkészült kémények. Elakadt a lélegzetem: — Gyönyörű — súgtam. Viktor ott állt mellettem és átfogta a vállamat. Nem húzódtam el tőle. — Mintha hatalmas város lenne ... — mondtam. — Utcákkal és száguldó autókkal! — toldotta meg Viktor. — Nagy csarnokokkal és tornyokkal ... — Igazi város! — A mi városunk ... Viktor magához húzott, fejemet a vállára hajtottam. Körülöttünk tele volt az est titokzatos izgalommal. Mindenütt halk neszek keltek, az égen vibráló fények nyüzsögtek. Tudtam, hogy Viktor engem néz. Becéző keze a hajamat simogatta. Szivem egyre gyorsuló ütemben dobogott. Szinte öntudatlanul fordultunk egymással szembe. Behúnytam a szemem, de tudtam, hogy arca felém hajlik. Ajkaink forrón, szomjasan tanadtak egymásra ... Elnémult minden. Csak a vérünk lüktetett, zúgott ereinkben. — Aranyos .,. aranyos katicabogaram ... — suttogta Viktor remegve. Nem válaszoltam. Képtelen voltam szólni Csak halk szakadozott sóhaj tört ki torkomon. Hosszan és sokéig esókolóztunk, Megszűnt köztünk minden kínos és szükségtelen távolság, Oly természetesen történt minden. Sötét este volt, amikor a dombról leereszkedtünk. MÁSODIK FÜZET AUGUSZTUS 7. Minden nap találkozom Viktorral. Rendszerint a klubnál vár aztán felmegyünk a dombra, £ kis erdőbe, hogy egyedül lehessünk.
