Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-03-14 / 11. szám
Fülöp Jánosi A színésznő hódolója Csak sző a sző, a legszebb sző Is sző; de mikor egy férfi, a színfalak mögött megzenditi a gitárt, beleremeg a nézőtér. Mindnyájan szerelmesek vagyunk a lányba. A szépsége szőkén és tisztán áll előttünk a lámpák fényében. A hangja betölti a nézőteret s benne, mint kis halak, láthatatlan áramok villannak. Én is érzem a szívem. Még sosem voltam szerelmes. Csak a futballisták érdes, őszinte barátságát ismerem a pályáról, meg a danolős-ölelős, győzelmek utáni duhaj kocsmázásokból. Csak egyik-másik szaktársamnak a segítsége vagy hálája jutott beljebb a bőrömnél. Most sajnálom eddigi, egyszerű érzéseimet. Zsúfolt villamoson utazunk hazafelé. Kettőnknek egy fogantyú jut Sonkával, a közönségszervezővel. — Ugye, nem bántad meg, hogy végre eljöttél? — Felémfordított, fényes, kerek képe üres, mint egy tepsi. — Add nekem a műsorodat — kérem. Tudom, hogy a színésznő kicsiny képe ott van az előadás címe alatt. Nem nyitom szét az ócska füzetkét, úgy dugom a belső zsebembe. Elfordulok, kifele figyelek. A villamos tükörképe elmosódottan úszik, hullámzik a kirakatok üvegeiben. A szobánk, a munkásszálláson, négyágyas. A vidékiek még nem érkeztek meg, Wenckheim úr egyedül fekszik odabenn, feje felől két pohár, egyikben a foga, másikban az orvossága. Megállók az ajtóban és nézem rám meredő, halott szemeit. Híres a szemeiről. „Monte Carlóban bankot robbantottam én ezekkel a szemekkel" — mesélte egyszer a szobánknak. — Nőnél voltál? — kérdi recsegve. — Színházban — válaszolom. Hallgat, mozdulatlanul fekszik. — A színház: mágia — mondja végül. Szótlanul vetem le viseltes ünneplőm, megzizzen a zsebemben a műsorfüzet. Levetkőzöm, a villanykapcsolóhoz lépek. — Várj — nyögi. Sökáig kavargatja az orvosságot. Végre sötét a szoba. Nézem, hogy játszik az utcai lámpák fénye a falon Árnyékok menete vonul tétován lehúnyt pilláim alatt. Újra meg újra felemel, megringat egy forró vérhullám. Ha nem szégyellném, sírnék utána, mint a kutya sír a szőke holdra. S olvadt arannyal álmodom. Másnap reggel a munkahelyemen felkeres Sonka. — Nem kell jegy — mondom röviden. Soká a nyakamon lóg, kérdezget, győzködik, én csak tolom a gyalut. Nesztelenül hullanak alá a göndör, szőke forgácsok. Heteken át őrzöm érintetlen a kincsem. Egy idő után hiába próbálom felidézni, mit is láttam azon az estén. Képek helyett csöndes szomorúság permetezik a szememre. Máskor viszont mindent élesen látok magam előtt egykét pillanatra. Néha a legalkalmatlanabb időben: mérkőzés közben például, mikor a szélre kivágott laodára kell rajtolnom. Ilyenkor a yárattlan öröm szinte szárnyakat ad. összecsapok a szélsővel, én maradok felül. Egy másodpercre őt is ott látom, a szemem színpadán. S mérkőzés után a kerthelyiségben, elmélázgatok. Mikor senki sincs a szobában, előkeresem a kis műsorfüzetet. A színésznő nevét más színdarabban is felfedezem. A darab tartalma néhány sorban ott áll a szereposztás alatt. Megpróbálom elképzelni benne. A szobát azon. ban sehogyse tudom átrendezni, még gondolatban sem. A játék ott folyik a négy ágy, a szekrények meg a mosdó közt. Varázslatos erőket fedezek fel magamban. Mágiát. Véget ér a nyár. Soká habozok, új sötétkék ruhát vagy új télikabátot vegyek. A télikabát mellett döntök. Aznap estefelé Sonka hangját hallom a szállás előcsarnokában. Ráérősen leballagok a lépcsőn, de már elment. Egy plakát tarkállik a portásfülkénél: a „Thália“-művészbrigád látogat el hozzánk, kamaraműsorral. A legnagyobb betűkkel az ő neve. A lábam kivisz a lépcsőkre. Zsongó házak közt vezet a pocsétás út a megállóig. Végigfutok az úton. Ha szárnyam volna, belerepülnék az alkonyatba. Vacsoraidőre érek csak vissza. A vidékiek szalonnáznak, Wenckheim úr mereven nézi a mennyezetet: rossz a gyomra. — Tuggya-e, mi lesz odalenn hónapután? — kérdik tőlem. Soká derülnek a „kamaraműsoron“, amit kamrának értenek: az öreg azt mondja, a felesége is tart ilyet, mert a macska lopós. Mikor lemennek megnézni a sakkozókat, megkérdem Wenckheim úrtól: — Mit mondhatnék én egy színésznőnek? Sokáig azt sem tudom, hallja-e, amit kérdek. — Kezd azzal, hogy: régi hódolója vagyok a művészetének... Ez mindegyiket leveszi a lábáról. Ismételgetem magamban: régi hódolója... Eljön az az este. Az ajtónk nyitva áll, betörnek a szálló zajai, ajtócsapkodás, kiáltozás, nevetés. Valaki fütyül, borotválkozás közben: néha taktusokra elhallgat. Sokáig ténfergek a folyosón, majd a portásfülkénél. Csak akkor nyitom meg az ebédlő ajtaját, mikor fölhangzik az első taps. Mindjárt a bejárat mellett áliok meg s vállammal nekitámaszkodom az ajőtfélfának. Keresem tekintetemmel a színésznőt. Nem is figyelem, miről szól a műsor. Véget érnek a szavalatok. A pianíno mellett az énekesnő hangosan énekel. Sonka köszöni meg a művészek fáradságát és kéri a hallgatóságot, aki akar, maradjon még egy kis beszélgetésre. A fehér abrosszal letakart asztalon ital és kristályvíz, meg virág. Odamegyek. Sonka széles gesztusokkal magyaráz a színésznőnek. Ftámnéz, elmosolyodik. — Nézze csak, itt jön a mi méltatlan futballistánk. Ülj le! Futó pillantás simítja végig az arcom. A keze kicsi és erős, a hangja... a hangja... — Miért méltatlan? — kérdi mélyen. — Régi hódolója vagyok művészetének — mondom szilárdan. Pillanatnyi csend támad. A színészek rámtekintenek, érzem szemük tapadös érintését. Nem törődöm veie, leereszkedem a székre, S máris olyan, mintha egyedül maradnánk. — Maga állt ott az ajtóban? — kérdi. — Én. — ö... nem értett meg engem. Rábámulok. — Könyörögtem magának... a szememmel, a hangommal könyörögtem, hogy mozduljon már, jöjjön közelébb... S nem sikerült. Gyökeret eresztett... Én meg elszomorodtam. — Miért? — Hiszek a művészet mindenhatóságában. Nehezemre esik követni gondolatait, sűrű zavarban gázolok. — De hát végül csak eljöttem onnét! — Az igaz! — és nagyot nevet. Lopva tekingetek rá. Szemem felissza az arcán játszó fényeket, árnyékokat, ajkának mozgását, álla íveit, és puhaságát. Az asztal körül lármáznak, én érzem, közénklopakodík a csönd. Ö is megérzi, mert az italért nyúl. — Fáradt vagyok — mondia. Az üvegért kapok, majdnem feldöntöm. — Ne haragudjék — töltök. — Férfi-szálló, elszoktunk až udvariasságtól. Csupa faragatlan tuskó. — Nem jó a hasonlat — mondja, megnedvesíti az ajkát. — Itt egy tuskó embert sem láttam. Csupa könnyű, vékony fiatal. Suhángok. — Mik? Rámnéz. Nagyon világos a szeme, de most meleg jókedvvel teli, mint egy kék csésze. — Suhángok. Nem ismeri ezt a szót? A fiatal fákat hívják így mifelénk... A kis sudarasakat. Amik még csak később hajtanak lombot. Hej, ha én azt egyszer eljátszhatnánk... — Mit? Úgy pillant rám, mint a madár a békára, Mély, fáradt árok sótétlik a szeme alatt. — Ne törődjék a bolondságaimmal. — Körültekint. — Szép itt maguknál. Voltunk egy helyen, kopár és tökfőzelékszagú teremben, ahol az inasok üvegcsövön rizsét lőttek az arcomba, mikor Börnszöt szavaltam... Ismeri? — Nem — mondom becsületesen. — De hisz az imént.. No jó! — Hátradől, behúnyja szemét. Az arca most egészen mezítelen. S mohó pillantásom nyakára, kebleire fut. A karján, előttem, szőke pihék. Nem veszem észre, hogy figyel, zavartan kapom el a szemem. — Azt mondta az imént mifelénk... Újra megelevenedik az arca — Riese! Habotta már hírét? A Bodrogközben ... — Rövid hajáh ’z nyúl, amely csaknem fehérre van fakítva. — Ez Pesten nőtt. Falura való vagyok. Az apám is falusi munkában szerezte a baját, malomban. A tüdeje. Haláláig faragott... Nagyon szeretem a fákat. Én úgy nézek minden fát, apám mit tudott volna faragni belőle Őrült merészség száll meg. — Belőlem mit faragott volna? Míg lassan rámemeli a pillantását, megáll az idő. A szemembe tóiul minden titkolt vágyakozásom. S a bőt, az arcomon meg az ajkam, fás lesz, mint sok ivás után. S belesápadok az ítéletbe. — Igyunk — mondja. Tiszta bort döntök magamba. Most gyűlölöm, az arcába tudnék vágni. — Mennyit kapnak egy estéért? — kérdem. S nézek rá mozdulatlanul, hideg szemmel. Lassan a táskájába nyúl, cigarettát vesz elő, rágyújt, kifújja a füstöt, utánanéz. — Ezek nem a magB szavai — mondja végül. — Hát kié? — Nem tudom. . Nem tudom. Elnyomja, széttiporja rövid, erős ujjaival a cigarettát. Ahogy felkapja a fejét, meglebben rövid, erósszálú haja. — De lesznek magának szavai. Feláll. S megbolydul mindenki az asztal körül. Kezdődik a köszbngetés. Mikor hozzámér, megkérdem: — Elkísérhetem ? — Ha akar ,.. Megyek mellette az úton. Észrevétlen, mély ritmust ad a sok láb, ő valamit dúdol. — A „Zümmögő" — mondja magyarázóan. Nem tudom, mi az, de rábólíntok. Csörömpölve közeleg a villamos, A sárgás, folyós villanyfényben lámcsllhn még egyszer a szeme. S a kézfogás erős, férfias. Vörösen bámul rám a hátsó piros lámpa. Távolodik, kicsinyül. Mintha gyufa égne végéig s elfogyna a fénye. Ott állok kfgyúlva. Tolulnak a nyelvemre a szavak. Kiáltanom kellene Valaki a hátamra üt: Sonka. — Nem jössz? — Nem. — Gyere no! Még gyökeret eresztesz. Rábámulok. Egykedvűen mozgatja széles ajkait. —■ Akkor gyerünk — mondom. Visszhangosan kopognak cipőink a kövezeten. — No, hogy megy a foci? — kérdi. Felémfordított kerek képén a szálló lámpáinak fénye. Megcélzóm a jobb öklömmel és odavágok. Nevetve fogja fel az ütést húsos tenyereivel. S jóindulatúan ráteszi karját a vállamra, úgy megyünk föl a lépcsősoron. Rádió BRATISLAVA I. Kedd: 13.00: Délutáni koncert híres mesterek műveiből; 16.15: Kívánsághangverseny; 18.00: Fiatalok stúdiója; 22.15: Ritmus és melódiák; Szerda: 14.10: Tarka zenésmüsor; 18.15: Kívánsághangverseny; 20.00: František Fŕkala rádiójátéka; 22.15: A mi ritmusunk, tánczenei Csütörtök: 12.25: Fúvószene; 13.10: Szórakoztató operett, zene; 20.00: Vidáman a népi zene mellett; 22.15: Operettből — operettbe; Péntek: 12.25: Friss ritmusok; 16.15: Valcerparádé; 20.00: Fiatalokkal beszélgetünk; 21.00: Bartók Béla és Eugen Suchoň műveiből; Szombat: 13.10: Vidáman fejezzük be a hetet... 14.10: Klaszszikus operettzene; 18.15: Kívánsághangverseny; 20.00: Vidám eszérádműsor; Vasárnap: 15.00: ' Kívánsághangverseny; 16.20: Táncritmusok; 20.00: Borisz Godunov, Muszorgszkijopera; 22.15: Szórakoztató zene. KOSSUTH-RÁDIÖ Kedd: 15.30: Élőszóval — muzsikával; 18.30: Ä Magyar Rádió népi zenekara játszik; 20.30: Szívesen hallgattuk; 23.20: Tánczene; Szerda: 13.20: Szórakoztató fúvószene; 16.40: Csárdások; 19.20: Tánczene; 20.50: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik; Csütörtök: 12.10: Tánczene; 14.25: Operettrészletek; 16.00: Egy falu — egy nóta; 18.55: János vitéz — daljáték; Péntek: 13.20 Népdalcsokor; 17.15: ötórai tea; 20.30: A nap hőse. Rádiójáték John Priestly regényéből; 23.08: Operettrészletek; Szombat: 13.00: Operarészletek 15.10 Élőszóval — muzsikával; 18.00: Nagy mesterek muzsikájából — Bach; 20.30: Csupa rejtvény. Vidám szombatesti műsor. Vasárnap: 12.15: Jó ebédhez szól a nóta; 15.10: Kincses kalendárium; 18.20: A Magyar Rádió tánczenekara játszik; 19.00: Puccini: Pillangókisaszszony. Opera. Pályázat új színdarabokra és rövid drámai formákra TELEVÍZIÓ Kedd: 19.30: Kíváncsi kamera, ifjúsági adás; 20.00: Tízszer válaszolj! a televízió kvlzversenye; Szerda: 20.00: Televíziósjáték: Most márciusban, (Jaromfr Ptáéek); Csütörtök: 18.00: Fiatalok klubja; 20.00: Sporttribün; Péntek: 20.00: Dokumentumfilm Peter Jilemnícký életéről; Szombat: 21.30: A sokarcú férfi, csehszlovák film; Vasárnap: 20.00: Csehszlovákia — Japán, nemzetközi kézilabdamérkőzés. Kultúrhírek Jelentős nemzetközi esemény lesz az idei Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál. Több mint 50 ország nevezett mér be. Előreláthatólag ebben az évben az Egyesült Államok és Ausztrália is hivatalosan képviselteti magát a fesztiválon. ★ Jonathan Swift klasszikus regényéből, a Gulliver utazásaiból a Columbia Filmtársaság látványos színes filmet gyárt. * Csajkovszkij Diótörőjéhöl szovjet-angol koprodukció készül. A zenekart Leopold Stokowszki vezényli. ★ Konsztantyin Dankevlcs ukrán zeneszerző szimfonikus költeményt szerzett Patrice Lumumba emlékezetére. Az Osvetový ústav (Népművelési Intézet) Bratislavában 1961. február 1-vel pályázatot hirdet színdarabokra és rövid drámai jelenetekre. A pályázat 1961. október 15-én zárul. A pályázat eredményét a Népművelési Intézet 1961. december 1-én hirdeti ki. Az egész estét betöltő színdarabok díjai a következők: I. díj Kés 10 000.íl. díj Kés 6 000.III. díj Kés 4 000,— IV. díj Kés 1000,— A rövid drámai jelenetekre kiírt pályázat dijai: I. díj Kés 5 000,— II. díj Kés 3 000,— III. díj Kés 1000,— IV. díj Kés 500,— 1. A pályázaton minden csehszlovák állampolgár részt vehet. A pályázat kizárólag névtelen. A pályamunkákat három példányban jeligével kell beküldeni a következő címre: Osvetový ústav, Bratislava, ul. Červenej armády 25/1. Mellékelni kell egy leragasztott borítékot, amely kívülről a szerző által megadott jeligét és a mű címét, belülről pedig a szerző nevét és pontos címét tartalmazza. 2. A pályamunkát 1961. október 15-ig nem szabad közzétenni, sem színrevinni, mégpedig sem hivatásos, sein műkedvelő színpadon. 3. Az 1961. október 16-e után beérkezett munkákat nem bíráljuk el. 4. A Népművelési Intézetnek jogában áll a pályázat befejezése után bármelyik darabot hivatásos vagy műkedvelő színjátszó együttes rendelkezésére bocsátani, vagy átadni a kiadóhivataloknak és szerkesztősé-: geknek. 5. A bíráló bizottságnak jogában áll a pályadijakat az alacsony színvonal esetén nem odaítélni vagy Jutalom formájában a pályázat irányelvei alapján kiosztani. 6. A pályázat eredményét a szerzőkkel írásban közöljük. Különleges meghatározások: Az egész estét betöltő színdaraboknál csakis eredeti munkákat fogadunk el, tehát dramatizáclót nem veszünk tekintetbe. A darabok témája legyen időszerű. Elvárjuk, hogy a szerzők tekintettel lesznek a műkedvelő színjátszó együttesek lehetőségeire, Ebbe a kategóriába nem tartoznak az opera vagy operett-librettók. Különben műfaj szempontjából a pályázatot nem korlátozzuk. A pályamunkák terjedelme feleljen meg az egész estét betöltő darabok terjedelmének. A rövid drámai formák kategóriájában elsősorban is öszszefüggő, egész estét betöltő sorozatok jönnek számításba, amelyeket a szerző vagy szerzők eredeti, rövid drámai jeleneteiből válogatnak ki. Ebben a kategóriában rövid jeleneteket, villámtréfákat, egyfelvonásosokat és hasonló munkákat fogadunk el. Elvárjuk, hogy a pályamunkák jellege szatirikus lesz és a szerzők mai életünk időszerű problémáit dolgozzák fel bennük, Osvetový ústav — Népművelési Intézet, Bratislava. Száz év múlt el, hogy meghalt Tarasz Sevcsenko, az ukrán nép legnagyobb költője. Szinte hihetetlenül hangzik, hogy még jobbágy volt és 2500 rubelért váltották ki a jobbágyság sorából, Hazája vadregényes szépsége még gyermekkorában felébresztette a tehetséges gyermek rajzkészségét. Tizenöt éves korában urasági szolga lett, ahol alkalfna nyílt arra, hogy képzőművészeti alkotásokkal megismerkedjen, Titokban festegetni kezdett. Képei nagy feltűnést keltettek és több mlivészpártfogőnak sikerült öt felhozni a képzőművészeti akadémiára, ahol nagy sikereket ért el. Sevcsenko aiig 9 évet élt szabadon, amikor I. Miklós cár „veszélyes" versei miatt száműzetésbe küldte. Senvcsenko ugyanis, amikor nem dltl módjában vászonra vetni művészi meglátásait, versekbe öntötte érzelmeit. Költeményeiben hazája dicső múltját és természeti szépségeit énekelte meg, versei olyan közel állnak a népköltészethez, hogy a nép ajkán még ma is mint népdalok élnek az emlékezetben. Sevcsenko személye Tárász Sevcsenko 1824. III. 9. -1861. III. 10 köré az ukrán nép több legendát szőtt és a legnehezebb időkben a szabadság eszményképének tekintette. Költészetét a gondolatok mélysége és kifejező ereje jellemzi. Sevcsenko a XIX. század legnagyobb szociális költője, Makszim Gorkij Sevcsenkot Puskin és Miczkiewicz, a két legnagyobb szláv költő közé sorolja. A legforradalmibb gondolatokat a Három év című >•erses-kötet, Alom, Kaukázus, Küldetés, Végrendelet című versei tartalmazzák. Száz év múlt el Sevcsenko halálától, azok a bilincsek, amelyek népét rabságban tartották, már lehulltak, versei azonban tovább étnek, forradalmi müve a haladó emberiség kulturális tulajdonába ment át. A hollywoodi filmművészeti akadémia közzétette, hogy kiket jelöl az idén az Oscar-díjra, az amerikai filmművészet legmagasabb művészi díjára. A jelöltek közé tartozik Elisabeth Taylor, Shirly Moelaine, Deborah Kerr, Lawrence Olivier és Spencer Tracy. ★ HELYREIGAZÍTÁS Múlt számunkban Juraj Fándly című cikkünkben tévesen a halálozási dátumot tüntettük fel születési dátumnak. — Tehát Juraj Fándly 150 éves halálozási évfordulójáról emlékeztünk meg.
