Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1961-12-20 / 51-52. szám

f Változik a társadalom — változik az ember is A SZOVJETUNIÓ Kommu­nista Pártja programjával az utóbbi időben sokat fog­lalkozik a nyugati polgári sajtó is. Természetesen nem várhatjuk e lapok tollforga­­tóitól, hogy századunk kom­munista manifesztumát lel­kesedéssel fogadják. Tud­juk, ha a programot ók is dicsérnék, akkor abba bizo­nyára komoly hibák csúsz­tak volna be. Mindettől el­tekintve azonban találko­zunk olyan publicistákkal és közgazdászokkal is, akik a múlt negyvennégy éves pél­dáiból okulva nem kételked­nek afelől, hogy a Szovjet­unió a kommunista társada­lom építésének gazdasági feladatait végre is hajtja. De nem hisznek abban, hogy az ideológia és az erkölcs terén is sikerül a kívánt változásokat elérni. A prog­ramban oly konkrétan meg­fogalmazott — kommunista építők erkölcsi kódexét — vagy egyszerűen képtelenek megérteni, vagy pedig rossz­hiszeműen elvetik. Lássuk azonban, mivel ér­velnek a leggyakrabban. Azt állítják, hogy a kommunis­táknak nem fog sikerülni olyan embereket kinevelni, akik eddig nem látott mér­tékben bizonyítják majd az öntudat, az erkölcsösség, a jellem elmélyülését. Mi nem csodálkozunk azon, hogy a burzsoá számára ne­hezen képzelhető el az olyan társadalom, ahol mindenki a képességeinek megfele­lően dolgozik, és ezért a társadalomtól ingyen kapja meg, amire szüksége van, továbbá a társadalmi együtt­élés szabályait rendőrségi szankciók kilátásba helye­zése nélkül is betartják. Sőt, azon sem csodálkozunk, hogy képtelenek megérteni, azt, hogy mi, kommunisták az ember tulajdonságainak megváltoztatásáról beszé­lünk. Az igazat megmondva, mosolyognunk kell „aggá­lyaik“ felett, hogy az anyagi jólét nem fogja-e még in­kább fokozni az irigységet, kapzsiságot, individualiz­must? Ha tárgyilagosan nézzük a valóságot, úgy megértjük, hogy a burzsoázia teoreti­kusai képtelenek felfogni, milyen változások mennek végbe a szocializmus embe­reiben. Hiszen ők más világ­ban élnek, s ezért legfeljebb annak az igazságnak az elis- 4 mérésére képesek, hogy az emberi természetet sem prédikálással, sem banális tézisek hangoztatásával megváltoztatni nem lehet. S hogy ez így van, azt az egyház több évszázados szellemi hatása bizonyítja a legjobban. Mi ezzel ellentétben azt valljuk, hogy az emberi ter­mészetet csakis az új társa­dalmi rend kialakulásával lehet megváltoztatni. így például az ősközösség em­berében egyáltalán nem volt kifejlődve a magántulajdon ösztöne, bár az egyház és általában a polgári társada­lom teoretikusai azt vallják, hogy ez a tulajdonság örök. Igaz, elhallgatják az évszá­zados gyakorlatot, mely arra tanította az embereket, hogy akinek vagyona van, minde­ne van, akinek vagyona, nincs, annak jogai sincse­nek. A SZOCIALIZMUS eddigi tapasztalatai — bár tudjuk, hogy a gondolkodás jóval lassabban tipeg az anyagi alap változásainak lépése után — bizonyítják az em­beri természet változásának igazát. Az oldalunkon ismer­tetett néhány riport is íze­lítőt ad arról, hogy az új öntudat és erkölcs nem mítosz, hanem hétköznapi valóság. Természetesen tá­vol vagyunk attól, hogy a szocializmus emberét „szárny nélküli angyal“-nak adjuk ki. Tudjuk, hogy a ma embere még a szocialista társadalomban is gyakran viseli magán a „kapitalizmus anyajegyét“. Mindettől el­tekintve azonban a kommu­nizmus nagy építkezései nem kevésbé a Honvédő Háború hősei, ezer és ezer példát adtak a szocialista ember új vonásairól. A kommunista nevelés fontos feladatát az SZKP programja még inkább elő­térbe helyezte. Az anyagi 5 jólét és a kommunista tár- j sadalmi kapcsolatok megva- J lósitásáva1 együtt a kultú- j ráltság elmélyülésével fog í fokozatosan fejlődni a kom- J munista társadalom öntuda- j tcs építője is. S. Gy. EMBERERT A kis Vilentvina A kurszki körzet Urus nevű falucskájának iskoláját ezek­ben a napokban egy 14 éves Komszomol-tagról, Valentyína Noviková fiatal hősnőről ne­vezték el. * * * Egy délelőtt történt. A falu népe kint dolgozott a határban, csak az öregek és a gyermekek maradtak otthon, Vajentyina a nagymamához ment, hogy se­gítsen a főzésnél. Míg a krump­lit hámozta, hirtelen felfigyelt. Mintha jajkiáltást hallott vol­na. Kirohant és akkor látta, hogy szemközt lángokban áll egy ház. A szíve hevesen do­bogni kezdett, lélekszakadva odafutott. A tüzcsóvák között ingecskében ott állt a kis Vi­tya. Valja egy pillanatig sem gondolkodott, berohant az égő házba és karjára kapta a kis­fiút. Közben a tűz már a szom­széd házra csapott át, ahonnan ugyancsak rémült segélykiál­tások hallatszottak. Valja ru­háját elkapta a láng, de sem­mivel sem törődött, berontott a másik házba, ahonnan a kis Misát húzta ki. Mögötte össze­dűlt a háztető. Egy lángban álló gerenda maga alá temette a bátor Valját. A fájdalomtól elájult, majd kis idő múlva percekre magához térve kifelé vonszolta magát, de azután összerogyott. Azonnal kórházba vitték, száz Komszomol-tag felajánlotta, hogy saját bőréből annyit ad, amennyire Valjának szüksége van. Meg akarták menteni tár­suk életét. Az orvosok éjjel­nappal őrködtek felette, de fá­radozásuk eredménytelennek mutatkozott. Valja két hétig élet-halál között lebegett, végül is a ha­lál megváltotta a kínoktól. A kisleány megmutatta, hogy milyen önfeláldozóak a szovjet fiatalok. Repül, száll a piros labda és Marika ölébe kapja... I Mint az édesanyjuk ]Vfl inden ember annyit ér, = amennyit másoknak TM­ad önmagából, szeretetéből, ~ jóságából. Akinél nem zárul š le a világ azzal, hogy él, E dolgozik és minden érzés: E sírás és öröm lehull a kerí-E tése tövén. Moinár József E határvidékünkön, Trutnovtól E nem messze talált otthonra. E Ma a legjobb korban van, — 26 éves s fiatal feleségével E és kisfiával megelégedett E . családi körben él. Ogy gon- 5 dolta. hogy ahol egy gyér­ig meknek megvan mindene, E ott több gyermek is elfér. E Magukhoz vették Pribil Ma-E renkát és Jitkát, két iker-E kislányt, mert teljesen ár-E ván maradtak. — Beteg volt akkor mind ~ a kettő, mondja Molnárné ^ elérzékenyülve a visszaem­= lékezéstöl. S szaladtak or­'z vosért, sok-sok biztató jó ~ szó hangzott el. I S most olyan a két kis­lány, mint két vidám kedves pillangó. — Olyan jó lenne, ha mindent pótolni tudnánk, amit csak az otthon adhat a gyermekeknek! — Igen — mondja a Má­ténkéból lett Marika, amint feléje fordulunk s azon nyomban kis versbe kezd. Piros labdáról, meg egy rossz kisbabáról. Közben már az udvarról hívják a játszótársak. Majd ha felnő­nek, ezekhez a lombos fák­hoz köti őket a sok emlék. Innen tágul majd nagyobb­ra, egyre nagyobbra a világ, s mindig ezek a játszótár­sak s főképpen a Molnár­család lesz valahol bent a szívük mélyén. Megértik, mi a legnagyobb és legszebb érzés a világon: az ember­szeretet. riiiimiiiiiiiiimiiiiiiiiiimiiii!iiiiiiiii!iiimiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii VIHARBAN A város felett vihar kereke­­dett. A vihar egyre nőtt, vésztjósló felhők gyülekeztek. A darunál dolgozó fiatal leány kinyitotta a ablakocskát és lefelé igyekezett. De mi ez? A leány hirtelen megállt, valami eszébe jutott... és újból visszament a helyére. Az emelőkar az erős szél kö­vetkeztében megmozdult. Fel­fordulással fenyegetett. A daru karja elérheti a kazánházat és a fürdőt. A fürdőben asszonyok és gyermekek vannak, mindany­­nyian elpusztulnak. Az embe­rek, akik a daru közelében áll­tak tudatában voltak annak, hogy milyen veszélyben forog Tanya Bibunova. — Másszál le — kiáltottak. — A darusleány nem adott vá­laszt. Erejét megfeszítve kinyi­totta a kabint, kezével a szo­kott mozdulattal megérintette az ellenőrző fogantyút és a daru lassan oldalra fordult. Mit akar az a leány? — Másszál le — hangzott újból. Tánya csak arra összpontosí­totta figyelmét, hogy a daru merre fordul. Még néhány fok és biztos lehet abban, hogy az emberek élve maradnak. — A hatalmas daru néhány lépésnyire a fürdőháztól a föld­re zuhant... Az emberek némán, hallgata­gon álltak, bámulták az össze­tört kabint. Tánya Bibunova az életét kockáztatta, hogy ne döntse a biztos halálba a kis fürdőházban időző asszonyokat és gyermekeket. Az emberek megilletődve hajadonfővel kö­rül állták Tányát, aki természe­tesnek tartotta, hogy saját élete kockáztatásával megvéd­je embertársait. Péter Ivcsenko, az építkezés fiatal bizalmija sokáig nem tu­dott magához jönni. Jól ismerte ezt a leányt, hiszen a szomszé­dos Cselpanoviból származnak — élete ott játszódott le. Tánya az iskola körül játsza­dozptt már kisgyermek korá­ban, azután pionír lett, vezető — és leérettségizett — ezer lehetőség állt előtte, csak vá­lasztani kellett. És Tánya választott. — Építkezésre megyek. Csak azután fogok tovább tanulni. Az apja nem beszélte le, tudta, hogy olyan leány — aki nem vész el az életben. így került Tánya a romadonovszki cukorgyár — a 7 éves terv egyik hatalmas építkezésére. Gyorsan meg­szokta a munkát, új emberek­kel kötött barátságot és darus lett. Y anya a Komszomolszki te­* lepülésen lakott. Vonaton járt be munkahelyére. Hajnal­ban kelt, de mindig nevetve szállt be a vonatba és rendsze­rint énekelve indultak a mun­kába. Az építkezésen Tánya megkomolyodott. A hatalmas darut kimért eleganciával ke­zelte. Téglát, maltert szállított. Nagy szerelemre lobbant Péter, az épület bizalmija iránt, de vallomásra nem került sor. — Amikor itt már befejezem a munkát, más építkezésre me­gyek — mondta Tánya elgon­dolkodva. — Velem együtt? — kérdez­te Péter. — Igen. Péter szeme ragyogott a bol­dogságtól. Nincs azóta Tányánál boldo­gabb teremtés... És most több mint 20 embert mentett meg a haláltól Tánya. Nevét beírták a romadonovszki kerületi Komszomol-szerveze­­tének becsületkönyvébe. Messze a Neise partján Éjfél elmúlt, esik az eső, Bad Schandau határállomása fény­árban úszik. Mindnyájan ébren vagyunk. Az első benyomások hatását mérlegeljük. A vasúti kocsiba fiatal német fiú száll fel. Vezetőnkként mutatkozik be, Gerhardnak hívják. A tol­mácsunk valahol elmaradt. Énekbe kezdünk, Gerhard is gitárja után nyúl. — Szép nó­táink vannak nekünk is — mondja halkan és peng a gitár, a német ifjúság melódiáinak akkordjai szállnak. Mi sem szo­rulunk biztatásra ... Hajnali fél négy az idő és a vonat lassan elindul. Beszélgetünk, vitázunk. Figyelemmel kísérjük vezetőnk minden Berlinre vonatkozó sza­vát. A német ifjak elszántságá­ról beszél. Igen, mindenáron megvédelmezik hazájukat. És akaratlanul is egy megállapo­dásra jutunk. Egy gondolaton vagyunk. Jó érzés ez, több mint nagyszerű. NÉGYNAPOS VITA Cottbusban két részre oszlik csoportunk. Mi átszállunk a weisswasserj vonatra. A térké­pen mindjárt meg is állapítjuk a város helyét, Nem messze a lengyel határtól, a Neise partján fekszik és német úti­társaink mindjárt tájékoztat­nak bennünket Weisswasser helyzetéről. Az NDK üvegipara összpontosul itt. Alig szívunk el még egy cigarettát és máris az állomáson vagyunk. Virág­­erdő, lányok, fiúk és gyerekek sokasága fogad. Énekelünk, jel­vényt cserélünk. Négy napja, attól a pillanattól, hogy első reggelinket elfogyasztottuk és megittuk az első német sört, állandóan vitatkoztunk. A né­met ifjúsági szövetség, az FDJ járási titkára ül mellettem. Ifjúsági alkotóversenyünk iránt érdeklődik főként. Közben a 12 éves politechnikai iskola tanu­lói jelentik, hogy már várnak ránk. Szemük ragyog az öröm­től, a kíváncsiságtól. Egyikük mindjárt tudtunkra is adja, hogy' augusztus 13-a után isko­lájukból 35 tizennyolc éves fiú a néphadseregbe jelentkezett. A kérdések özöne zúdul felénk: Hogy is van nálunk Csehszlová-A mezőgazdaságban, akárcsak nálunk, az NDK-ban is szükség van fiatal szakképzett erőkre. Felvételünk az NDK egyik me­zőgazdasági szakiskolájának leányhallgatóiról készült. kiában a diákok gyakorlati munkájával, milyen nyelveket tanulnak iskoláinkban, hogy ál­lunk a vallással, milyen együt­teseink vannak és milyen diák­ságunk bukási arányszáma. Mint a gyorsiramú patak vize, úgy rohan az idő. Szeretnénk tovább utazni, de ők tiltakoz­nak. Üjabb kérdések és ha már nincs időnk válaszolni, legalább közösen nótába kezdünk. Délután a HNV alelnökével beszélgetünk. Mindjárt kérdés­sel kezdi: hogyan reagáltunk a berlini eseményekre. És mi vá­laszolunk: a ČKD Blansko és az Adamovi Gépgyár fiataljai kötelezettségvállalásukról be­szélnek. melynek értelmében határidő előtt legyártják és le­szállítják az NDK számára ké­szült gépeket, i Hasonló kérdésekre válaszo­lunk lépten-nyomon, városban és falun, utcán és bor mellett. Kérdez idős és fiatal. Még min­dig emlékezetemben él Wolf­gang Grenzet FDJ-titkárral folytatott beszélgetésem, mely csak reggel fél hétkor ért vé­get. Nyolcán ültünk a terem­ben. Berlinről és a német kér­désről vitatkoztunk. És itt győ­ződtem meg arról, hogy a fiatal németek ebben a kérdésben határozottan egyöntetűek. Meg­védik a szocializmus vívmá­nyait! De nemcsak szavakkal! Weisswasserban 350 német fia­tal jelentkezett a néphadsereg­be. TÁNC NÉGY NAPIG Szombat, vasárnap, hétfő, kedd ... Három üzemben, egy iskolában és tanonciskolában, valamint két falusi tanoncott­­honban voltunk ez idő alatt. Mindenütt virággal, mosolygó arccal és őszinte szavakkal fo­gadtak. Mindenütt táncoltunk. Egyszer dzsessz, másszor gra­­morádió szolgáltatta a zenét. Hat táncmulatságon vettünk részt. Az egyik ilyen a muskaui mulatság volt. 300 lány jött össze a gyönyörűen feldíszített teremben. Mindnyájan táncolni és a barátságra koccintani akartak velünk. Kétszázan vol­tunk fiúk. A lányok nagyon szépek, ízlésesen öltözködnek és nem dohányoznak. Ismét hétfő van és újból este. Lányok társaságában ülünk. Elza és Margit... Tizenkilenc évesek, tanítónők és megértjük egymást csehül vagy szlovákul. Tudniillik a luzsicai szerbek vidékén járunk Slepo falucská­ban. Tolmácsunk először sza­badnapos a rövidnek tűnő Iflifa hét alatt. A tánchelyiség par­kettjén ragyognak a fényeké A népi zenekar eredeti luzsicai Az ügyes kezek alól csodálato­san szép dolgok kerülnek ki... szerb melódiákat játszik. Elza szerb nótákat énekel és meg­tudjuk, hogy az iskolában né­met és szerb nyelven tanítanak, és hogy a kisdiákoknak szerb könyveik és folyóirataik van­nak. És egyáltalán a gyerekek nagyszerűen érzik magukat. VISZONTLÁTÁSRA Az állomásra igyekszünk. A rengeteg ajándéktól súlyosak a kofferek. Fejünkben a látot­tak, tapasztaltak és az élmé­nyek nagyszerűsége nyüzsög, és újból csokrok, újból kék pionír­­nyakkendők ... Búcsúzás és bú­csúkönnyek. A percek irgalmat­lanul múlnak és a gyors semmit sem vár. Utolsó kézszorítások, integetés a vonatablakból és viszontlátásra Weisswasser! Utána Cottbus következik. Már négyszázan vagyunk. El­lepjük az utcát és örülünk... Este fáklyásmenettel vonulunk végig a városon, kéz a kézben, német fiúk, lányok és mi cseh­szlovákok. Es lebe der Frieden! — halljuk a lámpák alól és kiáltjuk mi is. Az állomáson zeneszó fogad, táncolunk és énekelünk, ragyogó a hangulat. A barátság szava igazi értel­mét mentünk keresni az NDK- ba és valóban szívünké zártuk ezt az országot, i EMBER 11111111111111111*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom