Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1961-11-07 / 45. szám

n. \ találkozás felülmúlt min­­den elképzelést. A Reichs­führer ki akarta dobni, ráordl­­tott, hogy még a Führer se merészelné ebéd közben zavar­ni. — Jól van, már látom, kény­telen leszek magához a Füh­­rerhez fordulni — jegyezte meg Eichmann szárazon. Hang­jában volt valami, ami felkel­tette a „főpap" érdeklődését. — Gazemberség, gyalázat, árulás! — ordította, amikor megismerte a dokumentumo­kat. — Ez támadás ellenem! Nem fog magának kifizetődni az egész! A zöld gázt nem ke­rüli el! Öt percig ordított magánkí­vül,. mint aki mákonyi evett. — Magam akarom látni az egészet. A saját szememmel! Magam akarok meggyőződni! Ebéd nélkül rohant a Rapo­­palotába. Ötször csinált próbát, de reménytelenül. Nem volt kétség. Heydrich egyik nagy­anyja félzsidó volt... Hová tűnt a magabiztossága, hová lett az SS arrogáns Reichs­­führere? Ez az idegroncs az északi faj mindenható „főpap­ja?“ Ez a hápogó liba? Ez az összehúzódó féreg? Ez a csű­­szó-mászó féreg? Ez a kö­nyörgő senki? — Mindig nagylelkű voltam magához Eichmann — kérlelte Himmler őt, az alattvalóját. — Sohasem sértettem meg a faji elvet. Most... első alkalom­mal ... megparancsolom ma­gának, de egyben kérem is ... semmisítse meg azt a szörnyű papírt... nem fogja megbán­ni ... mindent, mindent meg­adok magának... Eichman nevetett. Nevetett az a disznó, amikor könyörögni hallotta a világ legfélelmete­sebb emberét. — Reichsführer űr . .. arra a gondolatra kényszerít, hogy a gépbe betegyem a Himmler nevet is ... — Maga... maga- merészel? Maga? Maga nulla? Parancso­lom, hogy azonnal semmisítse meg azt az okmányt! Azonnal! Elővigyázatlan Himmler! Avagy nem tudta, hogy Eich­mann irodája televíziós és rá­diós összeköttetésben áll a Führer dolgozószobájával? Vagy talán nem ő maga java­solta ezt a Führernek, mint az ellenőrzés legtökéletesebb for­máját? A rejtett hangszórók fájdalmas hangot sugároztak: — Heinrich ... mein bester Palatin... te is? Te is elárul­tál engem? A megsemmisült Himmler kitámolygott a szobából. Kész volt. Még azon a napon kikérte zöld gázadagját. Helyére Eich­mann lépett. Kinevezésekor Hitler utolsó hűséges emberé­nek nevezte... Az exhumált Heydrich földi maradványait a Szégyen-téren állították ki na­rancssárga gázzal töltött búra alá. De Eichmann mégsem volt elégedett. Nyomasztóan tele­pedett rá a tétlenség. A kiber­netikai gépek már rég szürke feladatokon dolgoztak, amelyek semmiféle izgalmat nem okoz­tak. — Öt éven belül kiirtom a németek kilenc tized részét. De mi lesz aztán? Tényleg, mi lesz aztán? Már most is nyűg az élet, ez már nem a régi dicső kor, a zs.dő deportációk kora. Akkor még volt 'valami fantázia ebben a munkában, felemelő, de most minden a matematika szintjére degenerálódott. Mért a tiszta­­vérűek keresése matematika, megoldják a specializált spiri­tiszta gépek, a letartóztatás is matematika, az emberek meg­semmisítése is csupán mate­matika. Eichmann eme felismerésére elszomorodott. Matematikából mindig megbukott. De hisz ez helyes is, hogy megbukott, mert ha nem bukott volna meg, akkor ma az olajtársaság szür­ke embere lenne, avagy halott. Tény, hogy megbukott mate­matikából, de ez egyben cso­dás karrierjének a titka is! Eichmann ugyanis mégsem volt annyira gyenge matematikából, hogy ne tudta volna, mennyi zsidót, mennyi szlávot, románt, cigányt és végül mennyi ki­sebbértékű németet küldött a gázba. Ki tudna melléállni a történelemben? Néró? Az ink­vizíció? Az hozzá csak dilet­— Megbolodultál? A világon már nincs egyetlen zsidó sem! De Wisliczenynek hosszú ideig nem jött más szó a nyel­vére. Folyton ezt motyogta: zsidó . .. Eichmann elfehéredett. Már évekkel ezelőtt jelentette a Führerének, hogy a világon nincs egyetlen zsidó sem. Szé­gyenletesen visszaélt a Führer bizalmával, becsapta a zseniá­lis vezért. Valami lila táncolt a szeme előtt, valami, ami na­gyon hasonlított a lila gázhoz. A kibernetikai szalag kizárt minden tévedési lehetőséget. Valahol a világon, egyelőre még nem tudja, hogy hol, él egy zsidó! A spiritualista gé­pek felfogták a hullámokat, amelyeket a zsidó koponya su­gárzott magából. Az utolsó néme LADISLAV MŇAČKO SZATIRIK US ÍRÁSA tantizmus volt! Ha Eichmann a hatalmára gondolt, nem tudott boldog mosoly nélkül meglen­ni. Valamikor fiatal korában, amikor még létezett lelket táp­láló irodalom, olvasott egy ne­vetséges regényt. Akkor még tetszett is neki! A regény egy falusi orvosról szólott, aki ne­héz körülmények közt világra segített egy gyereket. Az is valami! Ő, Eichmann, embere­ket semmisített meg! Többet semmisített meg, mint amennyi élete során született! De ez még nem minden! A poroszokat is! Tényleg a második kategó­riába tartoznának? Nincs kü­lönbség a keleti poroszok és az igazi poroszok között? A gépek bizonyára igazolni fog­ják, hogy a keleti poroszok vé­rében rengeteg a szláv vér, ami lehetetlenné teszi, hogy a második kategóriába tartozza­nak. Avagy... avagy... Wisli­­czeny ... Öh, Eichmannt senki sem állíthatja falhoz. Ö nem naív Himmler, ő tudni akar mindent az embereiről. Min­dent! -Wisliczenyvel szerencsé­je volt, megállta a helyét a ki­bernetikai gépek legalaposaob vizsgálata terén is. Nem volt benne semmi a tisztátalan faj­ból, semmiféle viszony az elő­deinél mással, mint abszolút tisztafajú nőkkel... Körülötte minden a legnagyobb rendben, de ez a név! Szörnyű, elkeserí­tő név, annyira egyértelműen árulkodik a szláv származásról! Wisliczeny ugyan azt bizony­gatja a kérdőívben, hogy tör­vényen kívüli gyerek, hogy az anyja, a született paplány, tisz­tavérűvel egyesült, de ez nem változtat a tényen, azon, hogy Wisliczeny a neve ... kár érte, hűséges embere volt, odaadó és kezdeményező munkatárs. — Éppen rád gondoltam — mondta a belépő Wisliczeny­nek. — Van valami érdekes? Wisliczeny remegett az iz­galomtól: — Zsidó ... — tört ki belőle. — Zsidó! — Végünk... — mondta megsemmisültem — Megtehetnénk, hogy ... — javasolta bizonytalanul Eich­mann helyettese, — hiszen végeredményben egy zsidó ... Szerencsétlen! öt perc múlva már végzett is a narancsszínű gázban. Hiába, mégiscsak nem volt északi a neve! Őt, Eich­mannt akarta kompromittálni! Őt, Eichmannt akarta valami piszkos dologra rászedni! Eichmann már rég, Himmler látogatása óta nem járt a ki­bernetikai teremben. Minden automatikusan dolgozott, a ha­talmas embernélküli teremben csupán halk, de idegtépő zúgás hallattszott. Eichmann behe­lyezte a preparált papírkártyát a kereső, felderítő gépbe. A magnetikus hullámok bolondul táncoltak az ellenőrző ernyőn. Az eset rendkívül nehéz volt. Csak tíz perc múlva felelt a gép, és ez volt eddig a leg­hosszabb idő a gép életében. Eichmannak töbé nem voltak kétségei. A világon létezik még valahol egy megbúvó zsidó. És már tudja a nevét is. Schick­­kelgrubernek hívják ... Eich­mann a névvel bedugta a sza­lagot a megfejtő gépbe. Elő­jött, hogy Schickelgruber Braunauban született ... Hihe­tetlen! Braunauban! A Führer szülőföldjén! Eichmann nem akarta hinni, még egyszer el­lenőrizte az adatokat, hogy ne tévedjen. Őh, azok a braunaui­­ak! Milyen büszkék voltak rá, hogy ott születtek, ahol a zse­niális vezér! Hogy felfújták magukat, hogy követelőztek rendkívüli jogok után és ho­gyan osztották mindannyiukat a Führer dekrétje alapján az elsőfokú kategóriába! És hogy hitetlenkedtek felette is, ami­kor kimutatta, hogy a Führer - rel egy tanítójuk volt! De meg­­álljatok! Majd adok én nektek első faji kategóriát! Zsidó van köztetek! Zsidó, aki él! A gyors gépek tovább dol­goztak és Eichmann egyre job­ban elbámult. A gépek megál­lapították, hogy az a bizonyos Schickelgruber már rég nem él Braunauban, hanem Berlinben és hogy a politikában vezető- 0 szerepet játszik, habár koránt- V sem olyat, mint valaha ... Hi- $ hetetlen! Közvetlenül a Führer í. közelében? Zsidó? # — A nevét! — ordított a gé- 0 pekre, amelyek most rendkívül 0 lassan dolgoztak. —■ Nevet aka- y rok! Nevet! Gyorsan, most 0 azonnal, mert egy perc múlva 0 már késő lehet! Aztán elájult. Hosszú, hosszú ideig feküdt eszméletlenül, míg végül mégiscsak magához tért. De ez az Eichmann már egé­szen más volt, megöregedett, meggörnyedt, megkopaszodott és a lába rogyadozott... Az, amit megtudott, elviselhetetlen volt, abszurd, fantasztikus ... az ő Führere. Adolf Hitler . .. nem természetes fia volt egy zsidó foltozó vargának, aki Ro­mániából származott, egy bizo­nyos Hitler ... A régi, primitív nürnbergi törvény szerint ez sehogy sem volt kihágás, de talán Hitler áem maga akarta az abszolút faji törvény meg­hozatalát ? — Mein Führer.. . mein Führer ... — suttogta — mi­csoda szörnyű ... Szigorúan gondolt vissza és összeszidta magát gyöngeségé­­ért. A törvény törvény, és ő a törvényt mindig az élet leg­főbb elvének tartotta! Meg­nyomta a gombot. A televíziós falon megjelent Hitler alakja: — Ilyen gigantikus... — suttogta bámulva Eichmann — és mégis!... Hitler nem tudta, hogy vala­ki figyeli. Simogatta tisztavérű kutyáját. Ebben a pillanatban valami megreccsent és a lát­hatatlan hangszóróból felcsen­dült az ismert, hűséges, oda­adó hangja a valóban utolsó és egyetlen palatinjának. De mit beszél? — Mein Führer, a kiberneti­kai gépek visszavonhatatlan bizonyossággal és precizitással megállapították, hogy a beve­zetett faji törvény értelmében zsidó vagy! Tekintettel a moz­galomban szerzett nagy érde­meidre lehetőséged van vé­gezni a prominensek kabinjá­ban, barna gázban ... Sok év múlt el azóta, Egy bizonyos pilótának, aki ke­let felől repült, kényszerle­szállást kellett végrehajta­nia a gázzal borított ember­telen pusztaságban. Egy hajdani nagyváros romjai közt épségben maradt ha­talmas teremben, amely tömve volt elavult, primitív gépekkel, olyanokkal, ami­lyeneket már rég nem hasz­nálnak, rábukkant egy gör­belábú, kopasz férfi hullá­jára, akinek a kezében üveg volt. Az üvegen ez a felírás állott — zöld gáz. A hulla másik kezében egy szala­got talált, ismeretlen nyelvű felírással. Az írást a gépek segítségével sikerült meg­fejteni. így szólott: „Eichman Adolf, Adolf Eichmann fia, született Slingenben, a České Budé­­jovice-i Siebl Veronika fér­je. A felesége oldaláról nem tiszta. Szláv és zsidó vérke­veredés. Fajilag nem éri el a harmadik kategóriát..." Az ismeretlen pilóta meg­jegyezte: „Ez bizonyára az az or­szág, amelyet hajdan a né­metek laktak. Az utolsó ez a halott lehetett közülük... Fordította: SZŐKE JÓZSEF Jelenet az „Elbeszélések Lenin ről“ című filmből. Lenin filmekben Makszim Strauch, a hírne­ves művész, aki miután át­esett a fiatal szovjet művé­szet összes „gyermekbeteg­ségein“, fokozatosan a nagy és mély életigazság kifeje­zőjévé vált. Szinte úgy tet­szik, hogy az egymástól annyira ' különböző alakok, melyeket játszott, mintha csupán előtanulmányul, „prológul" szolgáltak volna Lenin szerepének eljátszását lásához. Amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 20. évfordulójának ünneplése alkalmából N. Petrov, a For­radalmi Színház igazgatója Strauchnak ajánlotta fel Lenin szerepének eljátszását Kornyejcsuk Igazság című darabjában, sokan kételked­tek az igazgató választásá­ban. Különösen az nem tet­szett nekik, hogy Strauch egyáltalán nem hasonlít Leninre és hogy sosem látta öt életben. Vendégeink a barátsági hónapban De legjobban Strauch cso­dálkozott az igazgató vá­lasztásán. Eleinte el sem akarta hinni. És amikor el­hitte, zavarba jött. Igen bi­zonytalanul érezte magát. Pedig Petrov választása egyáltalán nem volt véletlen. — Sokáig kerestem meg­felelő színészt Lenin szere­pére — mesélte. Többeket kipróbáltam, de senki sem felelt meg. Egyszer bemen­tem a nézőtérre, amikor Strauch Gorkij Utolsók című darabját rendezte. Felugrott egy székre és valamit szen­vedélyesen magyarázott a színésznek. Aztán nem tudta magát visszatartani, türel­metlenül legyintett, felsza­ladt a színpadra, s megmu­tatta, hogyan s mit kelt csi­nálni. Ez a kis epizód nem tudott kimenni a fejemből. Máskor is megfigyeltem Strauchot, vizsgálgattam — s már meg is volt a színész a Lenin szerepre! Hogy készült fel Strauch a szerepre? Egy időre félretette a szövegkönyvet és belemerült a Leninről szóló anyagok tanulmányozásába. Elolva­sott minden Vlagyimir 11- jicsről szóló irodalmat, amit csak meg tudott szerezni. Tanulmányozta Lenin har­costársainak, a bolsevik­forradalmároknak az életét, mert az ő életrajzukban is talált Leninre vonatkozó fontos feljegyzéseket. De még ez sem volt elég. Felkereste Lenin kortársait, akik jól ismerték öt, órákig járkált a Lenin Múzeumban, megnézett filmrészleteket, gramofonlemezekről hall­gatta Lenin hangját, figyel­te hanglejtését és hangjá­nak mindén árnyalatát. Be­lemerült a fényképek tanul­mányozásába, hogy megálla­pítsa Lenin rendkívül élénk, kifejező, és szinte mindig más és más arcának válto­zását. * & Strauchoi egészen átha­totta Lenin temperamentu­ma, a nagy forradalmár­harcos ; tgpiperamentuma, igyekezett, kifejezni vezéri egyszerűségét, emberségét, szerénységét. Sikerének kis­­' gyermekként '*örüli. Lenin alakjának meg­formálását mü­­tíészi pályafu­tása csúcspont­jának tartja. Nem sokkal ezután Jutke­­vics rendező Puskás férfi cí­mű filmjében alakítja Lenint. S húsz év el­múltával ismét Lenin-tanul­­mányokba , me­rül a művész. Készül az „El­beszélések Le­ninről“. Ismét álmatlan éjszakák következ­nek, könyvék, fényképek újabb tanulmányozása ... Ez a film és benne Lenin alakjának megformálása Strauch hosszú és változatos pályafutásának kétségtele­nül legkitűnőbb alakítása. Még azok részére is, akik Strauchot előbbi alakításai­ból ismerték, színpadról és filmekből egyaránt, Lenin szerepében való megjelenése izgató élményt jelentett. Fi­gyelemre méltó az is, hogy Strauch mindig egyedül ké­szíti ki magát mind a szín­padi előadásokra, mind a filmszerepekre. Rendkívüli megfigyelőképessége lehe­tővé tette, hogy a maszk­készítés egyedülálló meste­révé váljék. Strauch alakításaiból su­gárzik a mély átélés, az okosság, látszik rajta, hogy milyen mélyen emberi szem­szögből nézi az életet. És még valami. Kiérzödik a tisztelet, az odaadás, a hála Lenin iránt. Egyszer meg­kérdezték a művészt, med­dig tartott neki, amíg felké­szült Lenin alakjának elját­szására. Azt felelte: „Hat hgnapig“. Majd utánatette: „Egész életem“. Sok mindenre képesek A csehszlovák-szovjet barátsági hónap alkalmából Prágában vendégszerepel több szovjet művész továbbá fellép a moszk­vai Nagy Színház kvartettje és a Belorusz Táncegviittes Képeinken jeleneteket látunk a táncegyüttes fellépéséről a Július Fučík Kulturpark kongresszusi termében. A CS1SZ nyárasdi alapszer­vezetének évzáró gyűlésén ki­tűnt, hogy itt is sok mindenre képesek a fiatalok. Mégis van­nak itt hibák, különösen a tag­sági díjak rendezése körül. Kultürális téren viszont ered­ménynek mondható, hogy eszt­­rádműsort tanultak be, amelyet nemcsak saját falujukban, ha­nem Nagvtnegveren és Duna­­szerdahelyen is sikerrel Vittek színre. A HNB támogatásával nem­sokára klub építéséhez kezde­nek, ahol majd a fiatalok szó­rakozást találnak. Lesz ott gyűlésterem és sportfelszerelés is. Az építkezéshez a tégla­gyárban dolgozó fiatalok tíz ezer téglával járulnak, a JNB pénzzel segíti, a lakosság pedig társadalmi munkával. A klub felépítésére bizonyára még na­gyobb lendületet vesz majd a kulturális tevékenység. BELUCZ JÁNOS, Nagymegyer.

Next

/
Oldalképek
Tartalom