Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1961-10-17 / 42. szám

Nagyanyám Kis szobájában tesz-vesz, takarít, Kinéz az ablakon, mond valamit. A szoba sarkában főzi ebédjét, Ebéd után pihen, erkélyén üldögél. Aztán sétálni megy, a Duna partjára Vagy leül egy kávéház teraszára. Szereti a várost, és szeret itt élni, Szeret nagyvárosi embereket nézni. Így folynak lassacskán a napok, a hetek, Meddig tartanak még? Ki mondhatja azt meg! A GYORSVONAT Vörös zápor. Rohan vadul, S cikcakkokat Éget, rajzol a sok szikra. Zúg, zakatol, Mindent áttör, Sötétséget És távlatot a gyorsvonat. Szikrát okád. Gőzt sistereg, Zakatolva fut el veled, • Elmúló nap. Néha megáll Akkor nyugszik, De ha robog, Nem alkuszik — fut tova! Haltenberger Kinga Kassán született, ott végezte el a tízenegyéves iskolát. Jelenleg a bratislavai Komenský Egyetem elsőéves hallgatója. LEN1NGKÁDBAN PETRODVORECBEN cseh költők közül Nezval a ked­vence. Azután rögtön Maja­kovszkijt említi. A magyar köl­tők közül Petőfit, József Atti­lát, Ady Endrét, Tóth Árpádot, Várnai Zsenit ismeri. Rövid idő alatt sokat tudtam meg. A győzelem nem volt vé­letlen és téves. Egy sokoldalú, intelligens fiút ismertem meg bennr. Ilyen ifjúságra van szüksége társadalmunknak. Ta­­nulnivágyó, sckat olvasó, dol­gozni szerető emberekre, min­dig derűs, vidám fiatalságra. El kpll válnunk mert most a filmklubba siet. Remélem azonban, hogy a következő ver­seny után ismét azok között a gratulálok között leszek, akik a győztest ünnepük. OZORAI KATALIN Ez is Anglia Nem értek egyet azzal, hogy a TV-hirdetések el­rontják a műsort vagy po­csékolják az időt. Egyik­másik hasznos ismereteket tartalmaz. Egy történelem­órán például a tanár meg­kérdezte: „Hogy hívták Na­póleon első feleségét?" „Jo■ sephina", jelentkezett egy fiú. „Honnan tudtad?“, kér­dezte a tanár. „Van egy te­levíziós hirdetés", válaszolta a fiú. „amelyben Napóleon a színre lép és azt mondja: „Josephine, nézd, mit hoz­tam neked". ' Szvjatoszlav Rihter októ­ber 14-én a párizsi Chaillot palotában hangversenyeSett. A jegyelővétel során a kö­zönség úgy megrohanta a pénztárt, hogy rendőrséget kellett kivezényelni a rend fenntartására. Az igazgató­ság kérésére Szvjatoszlav Rihter beleegyezett, hogy még egy estén vendégszere­pei. ★ A Rosenberg-házaspár tragédiájáról készít filmet a New York-i Columbia Rá­diótársaság. A politikai jus­­tizmordról készítendő doku- . mentumfilm előreláthatólag nagy vihart kavar az Egye­sült Államokban. ★ A Moszfilm-stúdióban rö­videsen elkészül Galina Nyi­­kolajevna Útközben című regényének kétrészes film­változata. Bahirjev szerepét Uljanov, a Vahtangov Szín­ház művésze alakítja. A film rendezője Vlagyimir Bászov. ★ Autószerencsétlenség ál­dozata lett Andrzej Munk lengyel filmrendező. A 40 éves, tehetséges filmrende­ző Séta a régi városban cí­mű filmjével Nagydíjat nyert az 1959-es velencei filmfesztiválon. ★ Eddig két fesztiválra, a berlinire és a velenceire ne­vezték be a Mexikóban gyártott Fehér rózsa, című Traven-repény filmváltoza­tát. A nevezést azonban mindkét esetben azzal az j indokolással vonták vissza, [ hogy a film még nem ké­szült el. Az igazi ok azonban i valószínűleg az amerikai ! olajmágnások nemtetszése, í akiket — mint ismeretes — a Traven-regény támad. LEONYID LENCS: OmÁdCaA, £ Izé városka napilapjához, melyet bizonyos Lukics szer­kesztett, beérkezett egy vers; címe: „Imádlak. Ludmilla!" A leányt, aki a levelezési rovat­ban a „Ludmilla"-verset ik­tatta, ugyancsak Ludmillának hívták s ezért gondosan fel­jegyezte a kartotékra a vers szerzőjének nevét és címét: Vaszilij lvanovics Pulin, Pro­­lomnaja 19. ’ Ezek után kézje­gyével látta el a kéziratot, jobb felső sarkara ráírta „Nem hi­vatásos", s az irodalmi rovatba, ■gyenesen Arkasa Szarafanov ovatvezetó-helyeiteshez küld­­e át. Arkasa fogta a kéziratot és ’.angosan olvtfsta a szöveget: versekről csak így • tudott vé­­éményt formálni. A Ludmilla­­vers határozottan tetszett ne­ki. — Ide tudsz figyelni, Sze­­nya? — kérdezte munkatársát, aki a szomszéd íróasztalnál dolgozott. — Bejött egy vers. Nem hivatásos írta, de le kéne közölni. Hallgass ide! — Ne olvasd! Verset csak ebéd után tudok megemészte­ni. — Ebéd után Lukics azonnal elmegy s előbb veled kell meg­beszélnem a verset. Hőse egy ifjú kőműves. Mit szólsz hoz­zá? Lakóházat épít s ugyanak­kor szereti Ludmillát. Na, mit szólsz hozzá? Szerintem ra­gyogó! — Csak úgy tudom megítél­ni, ha elolvasom ... — Szóval házat épít és ugyanakkor Ludmilla iránti hő szerelméről dalol. S ezt olyan szenvedéllyel teszi, tudod, olyan rokonszenves építő erővel... — Milyen erővel? Hallgasd csak: „Engem az élet árja visz, a gátakat mind-mind lebírja, s a házfalon téglákkal is kirakom: Imádlak, Ludmilla!" Arkasa letette a kéziratot és csak ennyit tett hozzá: — Ra­gyogó, mi? A kor levegője árad ezekből a sorokból. Ugye szép? Eredeti. Üj. Le kell közölni. Rohanok is a szerkesztőhöz. A Ludmilla-vers a szerkesz­tőnek is tetszett. S amikor a nyomdába küldte, nem sza­lasztotta el az alkalmat, hogy megjegyezze: — Látja, Szarafanov elvtárs, mennyire figyelmesen kell bán­ni ezekkel a műkedvelő-tehet­ségekkel. íróink és költőink bi­zonyára nemegyszer haladtak el, helyesebben mentek el, még helyesebben utaztak el a leg­különfélébb közlekedési eszkö­zökkel e ház mellett és senki­nek sem ötlött eszébe, hogy ott haladnak el, helyesebben men­nek el, még helyesebben utaz­nak el a fenséges, mondhatni filozofikus téma mellett. Vi­szont Nulin ... — Pulin, Lukics elvtárs! — Viszont az ismeretlen Ku­lin felfogta a dolog minden, mondhatnám, mélységét. És mondhatnám, megformálta. Mi­ről tanúskodik ez a tény, Sza­rafanov elvtárs? Miután még arra Sem adott időt, hogy Arkasa kinyissa szá­ját, így válaszolt saját kérdé­sére: — Ez a tény, Szarafanov elvtárs, arról tanúskodik, hogy az újat, az élenjárót minde­nütt fel lehet lelni, csak figyel­mesen körül kell nézni, min­den irányban. Lukicsnak tökéletesen igaza volt. Szarafanov tehát helyeselt és megígérte, hogy a jövőben körülnéz minden irányban. Az „Imádlak, Ludmilla" Izé városka napilapjának vasárnapi számában jelent meg. Szerdán két fiatal lány állí­tott be az irodalmi rovatba, a levelezés Ludmillájának kísé­­retéb'en, aki Arkasa Szarafa­­novhoz vezette őket, majd el­távozott. — A lakóház-építkezésről jöttünk. Vakolok vagyunk. En­gem Luszjár.ak hívnak. — Engem Milánok — szólt a másik. Szarafanov leültette őket. — Megjelent a lapjukban egy vers — kezdte Luszja —, az „Imádlak, Ludmilla!" Aláírás: Pulin. Jól ismerjük ezt a fic­kót, nálunk dolgozott az épít­kezésen. Most pedig arra kér­jük magukat, adjanak ki erre a versre egy helyreigazítást. — A vers, kedves lányok, az vers, irodalom. Hogyan lehet azt helyreigazítani? — kérdez­te Arkasa. — Nem is a verset kell hely­reigazítaniuk. Adjanak néhány sort arról, hogy a Ludmillával kapcsolatban közöltek nem fe­lelnek meg a tényállásnak. Érezve, hogy valami nincs rendjén, Arkasa részletes ma­gyarázatot kért. — Nincs szükség hosszú ma­gyarázkodásra! — mondta Luszja. — Engem Ludmillának hívnak, s a barátnőmet is, csak épp hogy öt Milánok szólítják, engem pedig Luszjának. Pulin egyik vasárnap például velem sétálgat 'és esküszik rá, hogy imád. Azt mondja: „Olvasd, el, mit raktam ki az ötödik eme­leten, csak neked szól." Egy­szóval belegázol a lelkivilá­gomba. — Aztán másik vasárnap ve­lem jön el sétálni — vette át a szót Mila — s nekem eskü­szik szerelmet. És akkor az én lelkivilágomba gázol a téglái­val. Ezek után még képes arra vetemedni, hogy gyalázatos magatartását meg is verseli a maguk lapjában. Szarafanov megtörölte izza­dó homlokát. A két Ludmilla folytatta a támadást: — Holnap gyűlés lesz nálunk, amelyen beolvasunk ennek a fickónak. Jöjjön el és halgassa meg! Ilyen egy huligán! Hogy jön ö ahhoz, hogy teleirkáljon egy házat a privát dolgaival? Hisz ebben az épületben, mások is fognak lakni, nemcsak Lud­millák. Különben is hallottuk, hogy más építkezéseken is így csinált. Szolovinóban a negye­dik emeleten kirakta, hogy „Imádlak, Klóvá", a hatodikon meg azt, hogy „Imádlak, Vera!" Elhatároztuk, hogy megkérjük, a vezetőséget, helyezzék át az előre gyártott elemekből épülő házakhoz. Szarafanov hiába akarta megpuhítani a lányok szívét — hajthatatlanok maradtak. El kellett mennie velük a szer­kesztőhöz. Lukics végighall­gatta a rovatvezető-helyettes jelentését, dühében elsárgult és megígérte, hogy „gondolko­dik majd a dolgon." Midőn a Ludmillák elhagyták a szobát, a szerkesztő meg­semmisítő pillantással mérte végig beosztottját és szigorú hangon megkérdezte: — És vajon miről tanúskodik ez az elszomritó tény? Szara­fanov el'vtürs?! Kis sziinei után így válaszolt saját kérdésére: — Ez a tény, Szarafanov elvtárs, arról tanúskodik, hogy az életben a régi gyakran az új köntösében jelentkezik. Fi­gyelmesen körül kell nézni, Szarafanov elvtárs, hogy úgy mondjam, minden irányban, nehogy furcsa, helyesebben, ne­hogy kellemetlen még helye­sebben nehogy kínos helyzetbe kerüljön az ember Nemde? És Lukicsnak ebi en is igaza volt. Arkasa teljes egyetértése jeléül lehajtotta fejét e mé­lyen szántó, bölcs gondolat előtt s megígérte szerkesztő­jének, hogy a jövőben figyel­mesen körül fog nézni, még­hozzá minden irányban. \ Gyönyörű ősz van. A podéb­­radyi kastélyban járok, ahol most az elektrotechnika növen­dékei tanulnak. Az öreg falak között fiatal fiúk, lányok gyü­lekeznek. Mi lehet ott? Mi­lyen nagy a sürgés-forgás, vi­dáman zajonganak. A kíváncsi­ság engem sem hagy békében. Közelebb megyek és látom, hogy egy fiatal fiút ölelgetnek kollégái? Közben megtudom, hogy ö az, az a közkedvelt fia­tal fiú, akit már majdnem min­denki ismer a televízióból. Pro­kop TOMAN a neve, az egye­tem harmadéves hallgatója. Közkedvelt, vidám fiú. Azonnal kérdezősködni kezdek: — Hogy kerültél a kamera elé? — Először 1960 tavaszán. Az olimpiai játékokra jelentkez­tem. Szeretek sportolni. 1958- ban a serdülő ifjúság atlétikai játékain, Prágában vettem részt. A tizedik voltam. A tele­vízió olimpiai játékain az öt legjobb közé kerültem. Ez volt az első sikerem, de ekkor saj­nos a kamera elé nem kerül­tem. Az idén tavasszal a TV ismét versenyt hirdetett, de ezúttal Irodalmi versenyt. A kérdések a cseh és szlovák költészettel kapcsolatosak vol­tak. Félbeszakítom. Hiszen az elektrotechnika és az irodalom elég messze van egymástól. — Ez igaz, de az irodalom mindig nagyon közel állt hoz­zám. Szavalni is szoktam, két­szer járási versenyt nyertem. No, de hogy ne térjek el a tárgytól, az első körben 20 kér­dést kaptunk, mindre megfelel­tem, így a közé a három közé kerültem, akik a nagynyilvá­nosság előtt versenyeztek. Ki­lenc forduló a nyári szünidő előtt volt, a tizedik, a döntő most. Persze az egyes fordulók között állandóan dolgoztam, olvastam, ismerkedtem a mo­dern szlovák irodalommal, mert be kell vallanom, ott hézagos volt a tudásom. A verseny vé­get ért, győztes lettem. Kelle­\ mes érzés volt ez. A szüleim, akik nem kísérték figyelemmel a versenyt, szintén kellemesen meglepődtek Hogy az anya­giakról is beszéljek. 5150 ko­ronára szóló vásárlási utal­ványt kaptam. A pénzhez még nem nyúltam, de terveim már készen vannak. A szüleimnek gramorádiőt szeretnék venni, magamnak pedig fényképező­gépet. Tavaly ugyanis, amikor a Szovjetunióba mentem, ke­vés volt a pénzem, így kényte­len voltam eiadni. Fényképezni pedig nagyon szeretek. — Azt mondod, a Szovjet­unióban voltál. Szeretsz utaz­ni ? — Nagyon. Ügy döntöttem, először azokat az államokat utazom be, melyekkel Csehszlo­vákia határos. Az NDK-ban, Lengyelországban és a Szovjet­unióban már voltam. Most Ma­gyarország van soron. Láttam már Berlint, Leningrádot, Moszkvát, Varsót, ezúttal Bu­dapestben szeretnék gyönyör­ködni. — Ügy tudom a CSISZ is ki­tünteteti? — teszem fel a kér­dést. — Ez volt a legnagyobb ajándék. A TV-ben állandóan meleg volt, de amikor átnyúj­tották ezt a kitüntetést, akkor éreztem a legnagyobb hőséget, a legnagyobb boldogságot. A helyi szervezet bőr aktatáskát ajándékozott, könyveket kap­tam, nagyon sok gyárban gon- , doltak rám, ingeket, zoknikat kaptam, tollat, nem is tudom hamarjában felsorolni. Boldogan nevet, de boldog­ságához hozzájárul az is, hogy tegnap egy vizsgáját kitűnőre tette le. Beszél, beszél, min­denről szívesen. Szereti a ter­mészetet, a gépeket, a verset, a sportot, ezt a gyönyörű időt, az ifjúságot, iskoláját és na­gyon szereti az elektrotechni­kát. Igyekezett meggyőzni,, hogy az elektrotechnika elmé­lete van oiyan szép, mint Ara­gon költészete. Pedig ő a fran­cia verseket nagyon szereti. A Xm volt véletlen Kuüúrlwek

Next

/
Oldalképek
Tartalom