Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1961-10-10 / 41. szám

• •

VLADIMÍR MINÁČ:

ÜCJ/SiJV

Hallgattunk. A völgy csendes es setét volt. Délről enyhe, langyos szellő lengedezett. A fák csendesen susogtak. Rosszul láttunk, de azt hiszem, hogy mindhárman megéreztük a völgy békét lehelő nyugalmát. Hosszan hallgattunk. Végül is az ügyész törte meg a csendet.

— Szörnyű, nehéz beleélni magát az embernek a más helyzetébe. Túltenni magát önmagán. De ha az ember minderre nem képes, semmit sem tud megérteni. A következő, lehet, hogy kissé mulatságos, de egész biztosan tanulságos eset történt meg velem. Egy lány, nevezzük Julkának, rpellékvágányra jutott. Tisztességes munkáscsaládból származott, de szerencsétlenségére nagyonis szép volt és ennek maga is a tudatában volt. Tudják, rendkívül szép volt és úgy hatott a környezetében, mint valami ragyogó nemes fém. Mit csináljon az ilyen lány egy kisvárosban ? Olyan gyönyörű volt, hogy szinte nem passzolt hozzá a fizikai munka és senkinek eszébe se jutptt fizikai munkával zaklatni. Kijárta az alapiskolát és»megfeneklelt: puha, könynyelmű lány volt, nem adott a becsületére semmit... Kezdett a férfiak után futni, ahogy nálunk mondani szokás. Az anyja büszke volt rá, ő volt a legszebb lány, városkánk királynője. Az apja jó, de egyszerű ember, s ami a nevelést illeti, egy kicsit régimódi. Ha a lánya valamiben nem hallgatott rá, néhányszor fejenlódította és azt hitte, hogy ezzel minden el van intézve. De a lány már kenett volt* és rabja ama hatalmának, amelyet a férfiak fölött érzett. Kezdetben csupán örvendezett eme hatalmának, de aztán elhatalmasodtak rajta a különböző szenvedélyek: a kávéházban, vendéglőben ücsörgés, az alkohol, cigaretta, feketekávé és a többi. Nagyon szerette a szép dolgokat és a szép dolgok pénzbe kerültek. Vagyis professzionista lett. Ugyanis manapság nálunk is, eme nyugodt és elhagyatott zúgban nagy a fargalom, emberek jönnek, emberek mennek, gyárakat, utakat és lakótelepeket építenek. És az épitök olyanok, mint a vándormadarak: de közöttük is elsősorban a sofőrök! Tehát létrejöttek az amúgy eme eléggé városias foglalkozásnak az objektív feltételei és ezekkel az emberekkel megteremtődtek a szubjektív feltételei is. Mindez oly messzire jutott, hogy egyszer elvette egy berúgott embernek az egész fizetését. Az ember ugyan nem csinált semmit, de megjött a felesége egészen valahonnan nyugatról, — a rossz hír szárnyon jár — megjött négy gyerekkel és elkezdett rendet csinálni. így jutott el az egész ügy hozzánk. Tudják, számunkra nagyon szomorú dolog volt az egész, mindannyian sajnáltuk ezt a * lányt, mert olyan volt, mint az angyal. A haja világos volt, a szeme tiszta és ártatlanul kék. Olyan ártatlanul nézett az emberre, mintha egyáltalán nem lenne tudatában tettének. Vagy talán nem is volt a tudatában? Mindannyian meg akartuk menteni, a lelkére beszéltünk, a közelébe akartunk férkőzni. És azt akartam mondani, hogy ez milyen nehéz. — Julka, ismerem az apádat, az anyádat, a szüleid nagyon rendes emberek, és te mégis hogyan jutottál idáig? — Azt hittem, hogy egy kicsit meghatja, ha eszébe hozom szüleit, de ö csak nézett rám azzal az ártatlan tekintetével, tárulkozó kék szemével. Még a pillája sem rezzent, olyan őszintén nézett, hogy szinte nekem volt kényelmetlen. — Fel akartam tűnni — mondta.

Feltűnni? — kérdem és tágrameresztem a szemem. Ö incselkedve rámmosolyog és mondja: természetesen, népszerűvé akartam válni. Népszerűvé! Julka, csaptam össze a kezem. Tudod, te hogy mit beszélsz? Tudom — mondja nyugodtan és a szája szögletében ott ül egy bizonyos megbocsátó mosoly, egy olyan nevetséges mosoly, mintha felnőtt beszélne valamit értetlen gyermekével. Népszerű akarok lenni, muszáj, hogy népszerű legyek. Másképp nem megy. Nézek a többiekre és látom, hogy azok is nagyon meglepődtek. De Julka, — mondom neki — nézzél csak magad köré, látod itt ezeket az asszonyokat ? Hogy tudják, van ott egy női népbíránk és egy hivatásos női bírónk is, mindannyian komoly nők, példás tletet élnek, mindenben példamutatóak, mind a politikai munkában, mind a magánéletben. Erre a két nőre mutattam és mondtam: De Julka, látod ezt a két nőt? Űk talán nem népszerűek? Talán nem ismeri őket az egész járás? És ő csak néz rájuk folyton azzal a fölényes mosolyával a szájszögletében és egyszer csak hangosan elnevett magát. Hihihi... és eltakarja a száját, hihihi, köszönöm szépen az ilyen népszerűséget. Mindannyian megdöbbentünk! Ezek után már senki sem próbált semmit sem szólni. El kellett ítélnünk. Olyan szomorúan távoztunk a tárgyalóteremből, mint a temetésről.

De én nem hagytam annyiban az egészet, nem hagyhattam, mert bántott a dolog. Hogyan lehetséges mindez? Hogy gondolkozhat valaki ilyen képtelenül, aki itt köztünk, a mi rendszerünkben nevelkedett fel ? Meglátogattam mindennap, fehérneműt mosott a börtönben. Kicsit csökkent a beképzeltsége, már nem volt olyan kikent, kifent sem, kicsit zilált'volt, a keze eldurvult, de így még természetesebbnek és szebbnek tűnt. Ö persze az ellenkezőjéről volt meggyőződve. Azt hitte, hogy már nem olyan gyönyörű, hogy megsemmisítettük szépségét, hatalmának forrását, tőkéjét, és ez megtörte. Gyűlölt bennünket, de különösen engem. Kezdetben még beszélni sem akart velem, hátat fordított, sőt a nyelvét is kiöltötte rám. De én nem adtam meg magam, bárhogy is volt, nem hátráltam. Végül már sok mindenfélét kezdtek rólam vele kapcsolatban beszélni, sőt névteién levél is érkezett a járásra, hogy visszaélek hiva**■****■**-*•■*•***■* * * i

tali hatalmammal. Hiszen tudják, kisváros! Meggyőződésem, az ügyész munkájának mélyebb értelme éppen az, hogy megmentse az embereket a társadalom számára. Elkülöníteni az egyént a társadalomtól a legkönnyebb, de visszatéríteni! Az már férfimunka és mondjuk meg nyíltan olyan munka, amely a kommunista becsületére válik. Tehát amikor megmakacsolta magát, én is megmakacsoltam és nem szűntem meg utána járni, kérdéseimmel zaklatni. És lassan kibújt a szög a zsákbél. Az volt a legszörnyűbb és ezt világosan láttam, rögtön az első beszélgetés után, hogy egyáltalában nincs tudatában cselekedetének, hogy erkölcsileg teljesen könnyelmű.

El kell ismernem, hogy nehéz munkám volt. Nem egyszer hagyott cserben a türelmem, nem egyszer szidtam össze, de egy bizonyos idő múltán mégiscsak kezdett mutatkozni, hogy darabonként megtört a jég. Ugyanis nem mintha lelepleztem volna az okot, mert ebben az esetben éppúgy, mint a többiben is, nincs csupán egyetlen ok, hanem az okok egész sora, mint ahogy a bűn sem egy, habár a jogi normák értelmében csupán egyért ítélnek el. Nála is pontosan így volt, nem volt itt egyetlen alap ok, hanem nagyon sok ok, és ezek úgy fonódtak egymásba, .mint az óra fogaskereke. Tehát nem lepleztem le semmit. De mintha ő maga kezdett volna látni, mintha nehéz hályog hullott volna le a szeméről. Biztos, hogy megdöbbentette, amit látott és ismét behűnyta a szemét, hogy semminek higgye az egészet. De a felismerést nem lehet elnyomni, visszafojtani. Azelőtt biztos, hogy boldog volt a maga könnyelműségében, öntudatlanságában, most, amikor kezdte megkülönböztetni a jót a rossztól, egyszerre boldogtalan lett. Megtörtént, hogy órák hosszat egy szót sem szólt, hallgatott, de most már nem makacsságból.

És egyszer megtörtént, hogy ezt mondta: ha csak egy kis érzés is van magában, ne járjon utánam. Miért ? — kérdeztem. Nem bírom már, sírta el magát, nem bírom tovább! És sírt. Most már tudtam, hogy közel a győzelem. Nem hagytam, nem hátráltam egy lépést sem, vártam, amíg kisírja magát. És aztán kezembe vettem a kezét és beszélni kezdtem a jövőjéről. Tudtam, hogy ez most számára a legrosszabb, a jövőre gondolni, arra, hogy mi lesz akkor, ha kijön a börtönből. Húsz éves volt, de nem értett semmihez, talán egy kicsit tudott főzni és varrni és ez volt nála a múlt legszörnyűbb mulasztása. Röviden: a jövője reménytelen volt, még reménytelenebb azzal is, hogy már nem vonzotta a múltja sem, mindaz, amit azelőtt csinált. Pedig véleménye szerint ez volt számára az egyetlen kiút. Azt hiszik, hogy szentimentális vagyok? Hogy mindez igen hasonlít a megtért prostituált históriájához? De hisá' ő nem volt prostituált, csupán megtévedt fiatal. Elegendő, ha' elhiszik, hogy egyszerű megtévedt fiatal volt és máris nem szentimentális história az egész, hanem mindennapi eset.

— Véletlenül volt egy ismerős textilgyári igazgatóm, — folytatta az ügyész — egy sokat tapasztalt és nagyon megértő emberem. És ezenfelül — igaz, hogy ez véletlen, de miért ne használjuk ki a véletleneket is? — jó messze volt az a textilgyár a mi vidékünktől, ami az ilyen esetekben nagyon fontos dolog. Azon a napon, amikor kiengedték, egyszerűen fogtam és elvittem igazgató ismerősömhöz. Mindent megmagyaráztam neki és ö megértette, hogy nincs mitől tartania, hogy úgy kell véle is bánnia, mint a többi emberrel. Mintha csak a szívemből beszélt volna, Csak egyetlen gondot kellett a nyakába vennie: nem engedni, hogy elterjedjen a lány rossz híre. Ha ez előfordulna, aligha lehetne megmenteni, múltjának áldozatává válna. Legalább kezdetben, amig meg nem erősödik, rendkívül fontos, hogy múltját lezártnak tudja. Egyszóval minden jól elrendeződött. Az a lány minden hónapban ír nekem, csak néhány sort, üdvözöl és megírja, hogy minden rendben van. Éppen ma kaptam tőle üdvözlő lapot — üdülni volt. íme: Üdvözlöm: Soha el nem felejtem. Látják? Megmutatta az üdvözlő lapot s rajta az írás, minden mesterkedés nélküli, szinte gyerekes. De az aláírást eltakarta az ujjával. Soha el nem felejt! Hát ez mi?

A hangja elfulladt s az ajka megremegett. Meglepődött. Megértőén bólogattam.

— Mi következik mindebből ? — szóltam csendesen. Az ügyész sóhajtott. Ügy tűnt, hogy nincs helye eme. kérdésnek és illetlenül hangzik.

— Mi következik ebből? — mondta reszketve az ügyész. — Ebből az következik, hogy milyen nehéz az ember közelébe férkőzni. És még valami: bármilyen áWozat kifizetődik azért, hogy ezt elérjük.

Fordította: Szk

JAN

sastľľjikellabolcl

ogscig

hoz

Ivan Mistrík

Ha végig elolvassák, ami itt következik, megtudják, hogyan védekeztem én akkoriban a kolerajárvány ellen. Mert annyit beszéltek az emberek róla, mit kell tenni, hogy a süket is felfigyelt rá. A legfontosabb elv: a tisztaság fél egészség. A friss levegő szintén egy fél egészség, nem is beszélve az épp most sült borjúhúsról. Egy nagy krigli pilzeni sör ismét fél egészség és miután én ezeket az előírásokat sorban, mind betartom, két és félszer egészségesebb voltam, mint azok, akik elsinkófálták az óvóintézkedéseket. Beláttam, hogy az óvóintézkedés&c testi épségemet szolgálják és talán azóta sem fordult elő, hogy a hivatalos, szigorú szabályok mindenkinek élvezetet okoztak.

Abban a pillanatban, hogy a falragaszok eléggé meggyőztek, félbeszakítottam napi sétámat és hazasiettem. Tisztaság az tisztaság és az ördög sohasem alszik. Házvezetőnőm — tudom — a padlót, a bútorokat gondosan tisztogatja. Könyveim az én felügyeletem alatt állanak, a rajtuk levő por igazán nem árthat Lakásomban a felsoroltakon kívül mindössze egy ágy található. A két vánkos ragyog a tisztaságtól, takaróm, mint a patyolat. És a szalmazsák ...,?

A dolog szöget ütött a fejembe. Szörnyű kételyek gyűrköztek bennem.

— Anna!

— Tessék — jelentkezett azonnal.

— Mikor tömtük ki utoljára friss szalmával a szalmazsákot?

— Nem tudom. Akkor még nem voltam a szerkesztő úrnál.

Rögtön láttam, honnan fenyeget a veszély.

— Itt van hetvenöt krajcár, tömje ki a szalmazsákot, de azonnal!

Anna repült, ahogy mondani szokták és hamarosan három bála szalmával tért vissza. Ahogy hozzányúlt a régihez, a törek szétporzott a szobában.

— Anna, tudja-e, hová szokták hordani a régi szalmát?

— Nem tudom, szerkesztő úr.

— Itt van pénz, nyomja a házmester markába és kérje meg, hogy a szemétdombra vethessük.

Szedte a lábát és nemsokára visszajött. A házfelügyelő egészségügyi okokra hivatkozott. Micsoda tragédia!

Nem volt mit tenni. Anna visszahúzta az ágyba az öreg szalmazsákot.

— Anna drága, legyen okos, csináljon valamit az isten szerelmére. Kérdezze meg a szomszédasszonyt, mit kell az ilyen esetben tenni.

Savanyú arccal jött vissza. Nem szólt egy szót sem, a választ leolvastam az arcáról.

Egy idő után eszünkbe jutott, hogg/ a kályhában kellene elégetni.

— Jó, fogjunk hozzá.

Anna máris marokszámra dobálta a kályhába. Az íróasztalomhoz ültem diadalittasan, Virginia-szivart dugtam a számba és élvezettel hallgattam a lángok sercegését.

Nemsokára szirénaüvöltés búgott fel a ház körül. Megérkeztek a tűzoltók. Azonnal belöktem egy fadarabbal a kályha ajtaját és hallgatóztam a folyosón. Odalenn azt kiabálták, hogy ég a kéményem és a tűz a háztetőt veszélyezteti.

— Anna, az isten szerelmére, azonnal oltsa el a tüzet és rejtse el azt az átkozott szalmazsákot! — kiáltoztam kétségbeesetten. — Ha faggatják a rendőrségen, vallja azt, hogy nem tud semmit.

Hála az összes szenteknek, akiknek maga felé hajlik a kezük, megúsztuk. Olvasóim tudják, hogy nem vagyok piromániás. A tűzoltók szerencsére csak a padlásra ügyeltek és egy óra múltán már nyomuk sem volt. Rosszkedvűen szívtam hát Virginiámat és leültem a szétszedett ágyra.

Másnap fáradtan indultam reggeli sétámra. Minden ismerősömet megkérdeztem, mit csináljak a szalmazsákkal. Tanácsot azonban senki nem tudott adni. Hazatértem előtt nagyszerű ötletem támadt: vásároltam vagy száz darab papírzacskót. Megbíztam Annát, hogy valamennyit tömje ki öreg szalmával, majd újra sétálni mentem. Hétszer fordul-Ivan Mistrík igazi, szívbeli színész. Érzékeny, romantikus és álmodozó természetű. Szerepeit nemcsak hogy átéli, de szinte él bennük s átéli a korszakot is, amikor a cselekmény lejátszódik. Eddigi legnagyobb sikereit a Rómeó, Júlia és a sötétség, és a Felsőbb elv című cseh filmekben aratta.

Az első színészi lépéseket mint tíz éves fiú tette, a rádió dramatikai körében, s gyermekszerepekben a Szlovák Nemzeti Színházban is fellépett. Később a Faluszínházban játszott, s ma a bratislavai Űj Színpad tagja.

Szlovák filmek közül játszott a Kecsketej, Negyvennégy, A szerencse vasárnap jön és a Dabač kapitány című filmekben, melyekben fokozatosan fejlesztette tehetségét, míg mai művészi színvonalát elérte. Ma már olyan feladatokat old meg, ami fiatal színésznél valóságos ritkaságszámba megy. A Rómeó, Júlia és a sötétség-et és a Felsőbb elv-et majdnem egyidejűleg forgatták. A fiatal színész így csaknem egyszerre, két egykorú, egyforma foglalkozású hőst alakított s a filmek története is ugyanabban az időben játszódik le. Ivan Mistrík megértette a filmek cselektam. A következő nap tizenkétszer. Ezzel teltek napjaim és rövidesen beláttam, hogy nem megyek sokra, mert még mindig rengeteg törek van a szobában. Fejben kiszámítottam, hogy ugyanebben az ütemben még fél évig kell sétálnom.

A kolerába nem betegedtem ! meg, csak abba, hogy nem fogy a szalmám. Lázálmaimban azt hittem, hogy a fejem is szalmából van. Nem is láttam már mást, csak szalmát. Aludni sem tudtam már. napkeltétől sétáltam napnyugtáig kétségbeesetten.

Amikor már megőszültem a sétálástól és haldokoltam a koleraellenes hadjárat miatt, hirtelen Anna lépett a szobába.

— Tudom már, hogyan szabadulunk meg a szalmától.

Rögtön gyógyultan ugrottam fel.

— És hová? i

— Szemben a tejesasszonynak van egy tehene. Neki kellene eladni.

Most már mindenben kételkedtem:

— Biztos, hogy van tehene?

— Biztos.

— Akkor itt van pénz, adja neki és vigye.

Mit kell még hozzátennem a történethez? Éjjel már olyan jól aludtam, mint egy görög isten. Délután ugyanis a szalmazsákot elvitte a tejesasszony és életem legszebb pillanatai közé tartozik, amikor üresen visszakaptam. Nem hiába csókoltam meg könnyes szemekkel a kezét. Azóta ismét boldogan élek prágai legénylakásomon.

ményének korát, a második világháború heydrichiádjának kegyetlen napjait, aktív vonzalmat érzett iránta, s szinte egybeforrt hőseinek sorsával. A Rómeó, Júlia és a sötétség Paveljában élethűen adja vissza a becsületes, de nemigen kemény jellemű diákot, aki nem sokat törődik azzal, mi történik körülötte, de amikor az élet kemény próba elé állítja, becsülettel helytáll. A Felsőbb elv Václavja szintén diák, az iskolában gondtalan, az első szerelemben tiszta, az édesanyjához figyelmes, de ö már aktívabban nézi az életet, megérti a kort s bátran néz gyilkosainak szemébe.

Mindkét film nálunk és külföldön is megérdemelt sikert aratott és több díjat is nyert. A film hősei még sokáig élnek majd a közönség szívében, egyrészt megrázkódtató sorsuk miatt, másrészt Ivan Mistrík kitűnő Színészi alakításaiért.

Kultúrhírek

A Háború és Jjéke szovjet filmváltozatának forgatását jövőre kezdi meg Szergej Bondarcsuk.

Magyarországon Liszt Ferenc bélyegsorozatot és blokkot adtak ki Liszt Ferenc születésének 150., halálának 75. évfordulója emlékére.

Az ENSZ kultúrszakosztálya által kiadott statisztika szerint a kínai nyelv a legelterjedtebb, 460 millió ember anyanyelve. A kínai nyelv után az angolt 250, hindusztánit 160, spanyolt 140, oroszt 130, németet 100 és japánt 95 millió ember vallja anyanyelvének.

Jindŕich Wielgus szobrász Bányász című munkája, amely nagy tetszést arat a Hradec Králové-i közönség körében.

T