Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-07-26 / 30. szám

Pogány Dénesné a vásárlók között 3 VC3 nu •<=) S(_) »<_>■<=}■ C3 ■ C3 ■ c=> a O SCO ■ O BOB 16 év­Tt Taponta százan, ezren, tíz- ÍVÍ ezrBn mennek el a bra- I \l tislavai Magyar K'öny- "*■ * vesbolt kirakata előtt s eme tömérdek ember közül nagyon sokan fordulnak be az üzletbe, hogy kicsit széj- jetnézzenek, ismerkedjenek a polcokon szép rendben sorako­zó könyvekkel. Ne gondoljuk, hagy a boltnak csak a városig terjed hatásköre. Járnak ide a Csallóköz vagy a Bodrogköz legeldugodtabb falucskájából is. Jönnek a kívánságok szóban, írásban az ország számos nagy városából és mindenünnen, ahol magyarok élnek. Bizony, hálás vállalkozás len­ne, legalább egy hétig meghú­zódni az üzlethelyiség sarká­ban, és jegyezgetni szorg/alma- sasn az embereket, akik itt megfordulnak, vásárolnak. Len­ne ezek közt nagyon sok diák, de talán még több munkás és paraszt olvasó Nem szólva az értelmiségi dolgozókról, akik már-már el "sem tudnák kép­zelni az életüket fő könyvek nélkül... Itt fegyezzük meg, hogy a szocializmus útján járó nemzetek egyre többször és egyre hatalmasabb számokkal fejezik ki a felszabadult ember viszonyát a könyvhöz. És a szédítően magas fogalmazások rábnbbentenek valamire. Arra, hogy kultúrforradalomról be­szélni nálunk annyi, mint ügyünkből következő legtermé­szetesebb dolgunkat szóbahoz- ni. Ne menjünk messze, marad­junk a saját portánkon, a bra- tislavai Magyar Könyvesbolt­nál. 1950 augusztusában nyílt meg s tíz esztendőn keresztül igen dicséretesen szolgálta a kultúra ügyét Ne induljunk ki másból csak az eladott köny­vekből. Hiszik, nem hiszik, mindegy. Az eladott müvek száma meghaladja a milliót. Óriási számi Égy millió könyv került tíz esztendő alatt a ma­gyar családok asztalára. És ezeket a szépirodalmi vagy tu­dományos ismereteket nyújtó müveket olvassa a bányából, gyárból, szövetkezeti földről haza-huzat érő édesapa, olvas­sák az édesanyák, gyerekek. Ha térképen tüntetnénk fel az el­adott könyvek útját, bizony messze maga mögött hagyná M&Uwal a legsűrűbb vasúti hálózattal rendelkező európai országot. A könyvesbolt négyezer em­berrel tart eleven kapcsolatot. Alkalmazottai évente kétszer- háromszor fordulnak a könyv barátaihoz jegyzékkel. Vezetőt és elárusítót dicsér az a tény, hogy a vásárlók hatvan száza­léka pulton kívüli. Markó Sán­dor László vezető szerint az alkalmazottak minden nagyobb akcióból kiveszik részüket. A választások idején például Szlo­vákia összes propagandistáit ellátták szaktanácsokkal a HNB-ken keresztül. Tíz év történetéről kellene beszélni, ennyi idő számtalan feljegyzésre érdemes esemé­nyéről. De egy ilyen életképes üzlet esetében felesleges a múltról szólni, mikor a jelek arra mutatnak, hogy még az eddiginél is eredményesebb munka vár rá a jövőben. Az al­kalmazottak előretekintenek és mindent megtesznek az igények kielégítésére. Feladatuknak te­kintik a kívánt könyvek be­szerzését és a kiadók tájékoz­tatását az olvasók szükségleté­ről. Természetesen, a fő hang­súlyt munkájukban a müveit - ségnyújtó irodalomra helyezik. Így az egyre népszerűbb Kultú­ra Világá-ra, amelynek már hetvenöt előfizetője van; az Űj Magyar Lexikon-ra, amelyet idáig százhúsz előfizető rendelt meg. Érdemes megemlíteni, hogy az Értelmező Szótár ér­dekeltjeinek csupán kis hánya­dát tudják kielégíteni. A magyar könyvesbolt alkal­mazottai állítják, hogy az utóbbi időben igen élénk ér­deklődés mutatkozik a szlová­kok részéről a magyar nyelv tanulása iránt. Ugyanaz mond­ható a magyarokról is. Szor­galmasan tanulják a szlovák nyelvet. A Cseh-Magyar szó­tárból történetesen száznyolc­van példány fogyott el rövid pár hét alatt. Persze, nem járnánk el he­lyesen, ha a könyvesbolt fenn­állásának tízéves évfordulójára emlékezve hallgatnánk a prob­lémákról. Erősen kifogásolható, hogy az ország természeti szépségeit propagáló kiadvá­nyaink nincsenek, hogy a Mű­szaki Könyvkiadó hétéves fenn­állása alatt csupán egyetlen magyar nyelvű szakkönyvet je­lentetett meg. De ami még ennél is bánt óbb, hogy a Mező­gazdasági Kiadó sem látja el kellően szakkönyvekkel a ma­gyarlakta vidékeket. Pedig minden erőnket arra fordítjuk, hogy mezőgazdasagi termelé­sünk színvonalát öt év helyett négy év alatt emeljük a kívánt fokra. Reméljük, hogy a Jeladó szerkesztősége sürgősen pótol­ja eme nagy mulasztását. Azt mondottuk cikkünk ele­jén, hogy a bratislavai Magyar Könyvesbolt tíz kerek eszten­dőn keresztül igen dicséretesen szolgálta a kultúra ügyét. Több mint egy millió könyvet jutta­tott el a dolgozók asztalára. Kísérjék sikerek továbbra is munkáját! MÁCS JÓZSEF Bartusz Adrienne pénztáros munkában ■fsssrss*jsr/s4sfj!sjrsssssssssrsssssssssss*ss. Vendégeink A szovjet mezőgazdasági if­júság küldöttsége Varsava G. Prokopenkovának, a Komszo- mol poltavai területi bizottsága első titkárának vezetésével Prágába érkezett. A küldöttség, mely a CSISZ Központi Bizott­ságának vendége, itt-tartózko- dása alatt tájékozódik mező- gazdasági ifjúságunk problé­máiról és a CSISZ falvainkban végzett munkájáról. Több mint 1100 évig tartott A déigörögországi Pelopon- nesos nyugati részén, Elis ál­lam egyik bűbájos völgyében, az olajfáktól borított Kronos- hegy lábánál állt egykor Zeus híres jósdája: Olympia. Nevét bizonyára mindenképpen fel­jegyezte volna a történelem, örökké ragyogó dicsőséget azonban korántsem az ott el­hangzott jóslásoknak, hanem a kultúra leghosszabb életű intézményének, az olimpiai já­tékoknak köszönheti. Mikor rendezték az első ókori olimpiai versenyt? Ezt már sohasem tudjuk meg ... A já­tékok eredete, ösfnúltja és át­menet« szünetelésének okai visszanyúlnak a ködbevesző időkbe. Volt azonban a játé­koknak történelmi adatokkal igazolható kora is, melyben négyévenként — több mint HQO éven át (1) — magasztos ünne­pet ült a kultúra és a sport. EGY KIS ÁLLAM NAGY TETTE Az időszámításunk előtti nyolcadik században különösen nagy erővel tombolt a görögök testvérharca. Ebben a vad tu­sában a kis és gyenge Elis állam nem állhatta volna meg helyét. Királyának azonban va­lóban okos tanácsot adott a jósda: tartózkodjék a háború­tól. és újítsa fel az olimpiai játékokat. Mivel pedig Zeus jósdáinak nagy tekintélyük volt, amit Lykurgos spártai király is bölcsnek vélt tiszteletben tar­tani, elfogadta Elis királyának szerződési ajánlatát, melynek értelmében szent hellyé nyilvánították Olympiát. Istentelennek bé­lyegezték meg, aki fegyvere­sen földjére mer lépni, sőt azt is, aki az ilyen bűnt nem torolja meg! Ez a szerződés mentette meg — királyával együtt — Elis államot és újította fel az ókori olimpiai játékokat, amelyeknek i. e. 776-tól jegyezték fel győz­teseit. Dúlhatott már a városálla­mokra tagolt félszigeten bár­mily kegyetlen harc, ha eljött az olimpiai év, mintegy három hónapra lábhoz kerültek a fegy­verek, s még a háborús had­színtereken is biztonságban utazhatott versenyző, néző vagy zarándok — Olympiába. a magasztos ókori múlt EGY SZAKÁCS VOLT AZ ELSŐ GYŐZTES Említettük már, hogy az ókor krónikásainak ránk maradt mü­vei az i. e. 776-ban rendezett olimpiai verseny győztesét je­gyezték fel először. Illik, hagy „bemutassuk“. Neve: Koroibos. Hazája: Elis állam. Foglalkozá­sa: szakács, Ő volt ennek az olimpiának az egyetlen győzte­se! Kezdetben ugyanis csak egyetlen versenyszám volt, a stadionfutás (192,27 m). Később fokozatosan bővült a játékok műsora. Eleinte esak a déli dór tör­zsek fiai látogatták Olympiát, később Athén is elküldte leg­jobbjait, a perzsa háborúk ide­jén pedig már az egész szabad­születésű görögség szent talál­kozóhelye. Az olimpiai babérért síkra szálltak a bölcsek, kiváló államférfiak és uralkodók is. Az ókori olimpiai játékok igazi aranykora i. e. 468-tól 400-ig tartott. Ebben az idő­ben a játékok már öt napig folytak Az ötödik egyben az ünneplés napja volt. Ekkor ment teljesedésbe a görög Ifjú vágyálmainak netovább­ja, — a koszorúzás! A koszorúzás Zeus templo­mában történt. Az istenszobor lábánál felsorakoztak a ver­senybírók. Az eredményhirdető harsány hangon közölte a ver­senybírók elé lépett győztesek nevét, atyjukét és a verseny­számot, melyben győztek. Lát­ványos, fényes ünnepség köze­pette került azután fehér gyap­júszalaggal átkötött fejükre a •sportok történetében legegy­szerűbb, de legóhajtottabb, leg­több dicsőséget jelentő ver­senydíj, — a koszorú, melynek ágait a templom mögötti olaj­fáról vágta le egy kiválasztott elisi gyermek. Az olimpiai győztest halha­tatlanná tette ez a koszorú. Szülővárosa díszküldöttséggel várta, négy fehér lóval vonta­tott kocsin vitte a város főte­rére, onnan a védőisten temp­lomába, ahol a győztes áldoza­tot mutatott be. Felajánlotta koszorúját az istennek. Nevét márványtábla örökítette meg, diadalát költők zengzetes dalba foglalták. HANYATLÁS ÉS PUSZTULÁS UTÁN — A FÖLD ALÁ Sokáig szabadszületésü görög férfin kívül más nem verse­nyezhetett az olimpiai babérért. Később az anyaország verseny­zői már egyre ritkábban vettek részt a küzdelemben. Előtérbe nyomultak a gyarmatok fiai. Az olimpiai játékokat azon­ban megtartották .akkor.is, amikor Róma lett úrrá a gö­rög népen. Sót, nem tiltakoz­hattak amiatt sem, amikor i. e. 80-ban a rómaiak az olimpiai játékokra összes«» reglett versenyzőket Rómába vitték, s ott rendezték meg a versenyeket. Időnként maguk a római csá­szárok is vetélkedtek a koszo­rúért. Az őrült Néró új számo­kat iktatott műsorba, s maga is versenybe szállt. Az olimpiai játékok fénye és ragyogása ekkor azonban már fakulóban volt. A görög világot pusztulásra ítélték, s vele együtt el kellett tűnnie az ókor és a világtörténelem egyik leg­gyönyörűbb intézményének is. Időszámításunk után 393-ban, a 239. olimpiát már nem ren­dezhették meg. Theodosius ró­mai császár Mediolanum-ban (a mai Milánóban) kiadott ren­deleté megtiltotta a játékok rendezését. Kialudtak Zeus oltárai, az áldozati füst már nem szállt többé az ég felé .,. Két évvel a rendelet kibocsá­tása után Alarich gótjai végig­pusztították Peloponnesost, Olympiát sem kímélve. Ami még megmaradt, annak II. Theodosius parancsának végre­hajtói nem kegyelmeztek. Le­rombolták a keletrómai biroda­lom valamennyi pogány temp­lomát, köztük Olympia szenté­lyét is, Azután jött a népvándorlás... Földrengés is pusztított.,. A romboló munkában segítet­tek a közeli folyók is, amelyek egyre több iszapot hordtak a romokba. A természet romboló munkája végül is teljesen el­tüntette Olympiát a föld színé­ről. A romok fölé pedig egy sze­gény kis falu épült.., (Folytatjuk) lltllllUUIIIIII!lllilllllUllllll!lltllllltll!Uilllltll!IUlllilliliniillIliinUl!!lii!RtaitlUiM Kulturális hírek 'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJJJSSSSSSSSSSS* KÍNÁBAN megjelent a test­véri nemzetiségek íróinak el­ső mai témájú antológiája. A Sanghaiban megjelent kötet 14 elbeszélést tartalmaz, amelyből kilencet mighur, hármat kazah, egyet-egyet khalkos és mormol írók műveiből állítottak össze. TÖBB MINT 2000 RÖVIDFILM készül nálunk az üzemek, az Üzemi iskolák, a szakiskolák, a városok és falvak kulturális­felvilágosító szervei és a kü­lönböző tömegszervezetek szá­mára. Ide tartoznak a doku­mentum-, a tudományos-nép­szerű, oktató- és egyéb filmek. Az elkészült rövidíilmek közül 612 különböző iparágak, 227 a tudomány és a technika külön­böző ágazataival, 258 mezőgaz­dasági témával, 259 művészeti stb., problémákkal foglalkozott. A rövidfilmek egyre népsze­rűbbek a televíziós adásokban. A Csehszlovák Televízió évente 600 rövidfilmet mutat be. A LENINGRÁDI PUSKIN HÁZBAN tartották meg a ha­gyományos Puskin-konferenciát az Orosz Irodalomtörténeti in­tézet rendezésében. A konfe­rencián a Szovjetunió 29 váro­sából vettek részt Puskin- kutatók, ezenkívül bolgár, cseh, angol, japán, lengyel és más nemzetiségű tudósok. Bemu­tattak egy eddig ismeretlen Puskin-relikviát is. ■ aioiC/aoioioia.oioioiuioioaoioioioioioioio, TÖRÖK ELEMÉR: Meglestem örömét A zizegő konok kalászok között egy szikár ember csatangol és kémlel meg-megáilva kutató kék szemével: szívében remény és öröm költözött. Föl-föllobban szeme, míg arra gondol: telt marékkai csurgatja a természet az idén is kincsét, miként a mézet a pergőből a rötsárga sonkoly. Kezébe morzsol egy kalászt s a kövér aranyszínű szemek közül kifújja a pelyvát, valamit fcünunög és újra letép egy dárdás kalászt, s tudom fölér öröme ezer boldog emberével, míg a sárga tengert nézi szemével. A pásztor — eléggé öreg ember volt rr^r, talán hatvan, hatvanöt esztendős — fát vágott egy széles, magas tüskön. Mellet­te egy nyolc-kilenc év körüli fiú szedte össze a fadarabokat. Mindketten hallották a lovak dobbantásait, aztán azt is. hogy megállnak a hátuk mögött.' aztán a gyufa sercegését, ahogyan rágyújtanak a hátuk mögött, de nem fordultak meg, vágták tovább a fát, mintha semmit nem hallottak volna. A két fegyveres a fenyvesből lépett elő, elő­zőleg hosszú ideig álltak a fák rejtekében és nézték a pásztorokat, a nyájat, az apró kuny­hót, a szaladgáló s fel-felcsaholó kutyát. Aztán keresztüljöttek a legelőn és a két ember mö­gött megállították a lovaikat. Ott álltak mögöttük, fújták a füstöt és hall-, gattak A derekukon pisztoly, a hátukon átvet­ve keresztben puska, a lábaikat meg kiiógatták a kengyelből. Telt az idő, csend volt — mintha nem is négy ember állna ott egymás közelében. Pedig hát embernek szülték őket: a fegyvereseket is, a pásztort is meg a gyermeket is. Amikor végigszívták a cigarettát, akkor az egyik fegyveres a nyeregből leakasztott egy nagy gumibotot és rászólt az öreg emberre: — Te öreg! — mondta. A pásztor éppen ütésre emelte a fejszéjét, de nem sújtott le vele, hanem gyorsan letette maga elé a földre, lekapta a fejéről a kalapját, megfordult s úgy födetlen fővel meghajolt egészen mélyen, amennyire csak tudott. Nem szólt, nem is emelte fel a tekintetét, csak állt ott a ló előtt, meghajolva, a kalapja a kezében, könnyű, fehér haját meg azonnal meglebben- tette a szellő. A gyerek, mintha egy szót sem hallott volna, szedte tovább a fát és rakta kupacba a többi mellé. Telt az idő tovább, a fegyveresek nem szól­tak, az öreg meg ott hajolt előttük, meg sem moccant. Később aztán megszólalt a fegyveres, de soká, a lovak már dobbantgattak, csavargatták a fejüket. — Láttál valakit? — kérdezte. Az öreg azonnal válaszolt, olyan gyorsan, mint ahogyan a fejszéjét is letette maga elé a földre: — Nem láttam senkit! A másik fegyveres közelebb léptetett: — Azt kérdeztük: láttál-e embert errefelé?! — Nem láttam embert errefelé! — mondta az öreg ember. A tekintete a földön nyugodott, a bakancsát látta, füvet meg a ló patáját. — Gyere közelebb! — mondta a gumibotos Odament egészen közel a lóhoz. — Még közelebb! Odaállt a ló lábához. — Még! Odament egészen a fegyveres csizmája elé. A csizma hegyét látta, a kengyelt és a ló ha­sából egy darabot meg a füvet. A fegyveres lenyúlt a gumibottal az öreg álla alá és a magasba emelte az arcát. Az öreg­nek a dereka előre hajolt, a feje meg hátra a tarkójára, a szemét nem emelte fel, nézte a lovas térdén a nadrágot, meg a kengyelszíjat. Nyelni szeretett volna, de nem tudott a gumi­bottól. A fegyveres nézte az arcát. A csuklóját rá­feszítette a térdére, úgy tartotta a gumibotot az öreg áliához és tartotta egyre magasra a fejét és nézett bele az arcába. Aztán elvette a botot és ráütött a pásztor vállára. Csend volt. — Mehetsz! Az öreg megfordult, gyorsan visszament a tuskőhoz, a fejére tette a kalapját aztán vette a fejszét, magasba emelte és vágta to­vább a fát Amikor a negyedik vagy ötödik darabot ütöt­te szyjel, a fegyveres rászólt: — Öreg! M egfordult, lekapta a kalapját, meghajolt, a szeme a földön — mindent pontosan úgy, mint az előbb. — Hány éves a fiú? — Nyolc éves a fiú... — Te neveled? — Én nevelem! A másik is megszólalt: — Mióta neveled? — Egy éve nevelem! — Hány éves a fiú? — Nyolc éves a fiú! — Te neveled? — Én nevelem! Közelebb léptetett, — Láttál erre embert? — Nem láttam erre embert! — Mehetsz! — mondta a másik. Hallgattak. — Te fiú! — mondta aztán a gumibotos. A gyermek karja tele volt fával, indult a kupac felé, hogy odarakja a többi mellé. Megállt, ledobta a lába elé a fát, gyorsan le­vette a fejéről a sapkáját, meghajolt és úgy meghajtott derékkal megfordult. Megkapta a szél azonnal az ő haját is. Látta ő is a lábát meg a füvet a földön. —« Hány éves vagy? Azonnal — úgy. ahogyan ledobta maga elé a karjaiból a fát — válaszolt: — Nyolc éves vagyok! — Ez az öreg nevel? — Ez az öreg nevel! — Mióta nevel? — Egy éve nevel! — Ez az öreg ? — kérdezte a másik. — Ez az öreg! — Nagyapád? — Nagyapám! — Gyere ide! — mondta a gumibotos. Odament — akár az öreg — a ló elé. — Közelebb! Odament pontosan a csizma elé, de annyira alacsony volt, hogy meghajlított derékkal nem érte el a feje a csizmát, ott volt majdnem a lő hasa alatt. Nem is látott egyebet csak a füvet meg a cipőit.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom