Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-11-29 / 48. szám

I MALVIN: Az 1. modellt ta­láljuk legalkal­masabbnak a részére. Csinál­tathatja bár­sonyból. taftból bársony övvel vagv az egészet mintás brokát­ból. A 2. mo­dellt „CSINTA­LAN BOCS“- nak küldjük a próbabálra. Taftból vagy szüonból készül. Ezt küldjük „HATSZEM“- nek is. Tűsarkú cipőt ne visel­jen. „CYNTHIA“ Előrebocsájtjuk hogy magának van igaza. A felvetett prob lámáról pedig szükségesnek tartjuk ezúttal bővebben beszámolni. Miről ts van szó? Három barátnő (asszonyok) szeretne szil­veszterre elegánsan felöl­tözni. Leveléből úgy látjuk, hogy mindhárman szeretné­nek elegánsan és divatosan öltözködni, szeretik a szé­pet. De ez bizony kevés ah­hoz, hogy helyesen, jól öl­tözzenek. Hogy valaki jólöl­tözött legyen, nem elég szép és divatos holmikat vásá­rolni, s azon sem múlik, hogy hány ruhája van, A jólöltözöttség első feltételei közé tartozik, hogy az ízlé­ses ruhadarabokat a meg - felelő alkalomkor, hozzáillő tartozékokkal vi­seljük. Fehér pulóver fehér kötött szoknyával valóban szép viselet, de nem szil­veszterre. Amint arról már többször írtunk, a kö­tött ruha, pulóver, bármily szép és finom is, sportos vi­selet, utcára, munkába való, esetleg — attól függ, hogy milyen — nem zenés szóra­kozóhelyen lehet viselni. Az egyetlen kivétel a fekete estélyi pulóver (kivágott vagy különleges fazonú). A fehér kötött ruhának pl. fürdőhelyen vennék jó hasznát, szilveszterre men­ni azonban nevetséges. Ha elegánsak akarnak lenni, csináltassanak egy szép kis- estélyit, nem baj, hogy már van, ha egyszer szükségük van rá, és kihasználják, le­het több is. Tehát a kises- télyi bársonyon és tafton VI DE N 132 as. áőipzkűdé&táC kívül készülhet csipkéből, esetleg csipke és taft össze- állításából. Ugyancsak szép a taft alsóruhára dolgozott tüll vagy szilon, lehet to­vábbá egyszínű vagy mintás brokátból is. Elegáns meg­oldás taft szoknya bársony estélyi blúzzal is. Amint látják, sokféle a lehetőség, hogy elegánsan és az alkalomhoz illően le­gyenek öltözve. A fehér kö­tött ruhát feltétlenül vessék el Es még valami. Ne öl­tözzenek egyfor­mán. Különböző anyagból, különböző fazonra csinál­tassák a ruhákat. Szilvesz­terig még többször közlünk kisestélyiket, mindhárman kiválaszthatják azt, ami egyéniségükhöz a legjobban iilik. „SZERETNÉK SZÉP LENN 1“: Vitamindús zöldségek: zöldpaprika, répa, paradicsom, saláta, karalábé, retek (nyersen fogyasztani!), továbbá petrezselyem, kel, vörös­káposzta, káposzta, sava­nyú káposzta és spenót. Gyümölcsök közül a csip­kebogyó, fekete ribizli, erdei szamóca, citrom, szőlő és narancs tartal­maz a legtöbb vitamint. Van még vitamin a mál­nában, dinnyékben, man­darinban, őszi barackban, banánban, csucsorjetká- ban, almában és körté­ben. ’ A nagytakarításról magáról már többször Ir­tunk, most csak a „mellé­kes" és mégis fontos tudni­valókat említjük meg. 1 Mielőtt a lakás taka­rításához fognánk, csináljunk nagytaka­rítást a szekrényekben, fió­kokban. Előre mossuk, va­saljuk ki a szekrénycsíko- kat, és a kisebb-nagyobb térítőkét az egész lakásból. 2 A dísz- és vitrintár­gyakat, vázákat is " előre tisztítsuk meg. A porcelánt szappanos víz­zel, a kristályokat tiszta vízzel mossuk meg, az ezüs­töt száraz ruhával fényesít­sük. A nagytakarítás idejére mindezt pl. a ruháskosárba tesszük, s mikor a lakás tiszta, mindent a helyére teszünk 3 Ugyancsak a nagyta­karítás előtt Intézzük * el az esetleges apró vagy nagyobb javításokat a kárpitozott bútorokon vagy szőnyegeken. 4 Az összes szükséges tisztítószereket előre * szerezzük be. ne kell­jen munka közben szidolért vagy parkettpasztáért fut­nunk. 5 Idejében fogjunk a munkához, hogy sem- * mivel, se kelljen siet­nünk. Aki alkalmazásban van, jó, ha ki tud venni egy nap szabadságot, hogy lega­lább a munka nehéz részét folyamatosan végezhesse, hogy ne legyen sokáig ren­detlen a lakás. Ha ez nem lehetséges, osszuk be min­den napra, mi a teendő. 6 S végül: jól dolgozni csak kényelmesen, " munkához öltözve le­het. Ne dolgozzunk pongyo­lában (hosszúról nem is be­szélve!), sem papucsban, mert az fárasztja a lábat. Munkaruha (esetleg nadrág) és kényelmes cipő a helyes öltözet. ^éxlrruuxRGa Számos olvasónk kérésére közöljük ezt a szép kerek receterítőt. A leolvasható mintát díjmentesen levélben küldjük el az érdeklődőknek. MADELEINE RIFFAULD: Kasbah és Dsebeí TTbgyha ismerőseim arra / / kérnek, beszéljek Algé­riáról, mindig felteszem a kérdést: Melyik Algériáról? Az Édes élet Algériájáról vagy a középkor Algériájáról? Autóbusszal érkezel az euró­pai belvárosba és azt hiszed, hogy száz mérföldnyire vagy távol a harctértől egy tenger­parti luxusvárosban, ahol nap­barnított lányok lődörögnek a kaszinó épülete előtt. Egy vá­rosban, amelynek számtalan tánchelyisége, mulatója van és ezek valóságos aranybányák. A házak fehér homlokzatán min­denütt Fellini: Édes élet című filmjének reklámját látod, amely olyan kíméletlenül meg­világítja a kapitalista társa­dalmat és a ragyogó kulisszák mögé viszi a nézőket. Nézed a tengert és a pálmá­kat, kertek mellett haladsz el, amelyek az ezeregyéjszaka me­séiről suttognak. Mászod a he­gyeket, és torkodra szárad a szó, olyan szép ez az ország, olyan ragyogó az ég, amely kö­rülöleli a láthatárt. Megszédít az egzotikus virágok kábító il­lata, és a tenger mormolása. „Csodálatos ország — az ígé­retek országa" — írta róla még valamikor 1841 táján egy híres utazó. Es hozzáfűzte: Ha nem kellene fegyveres kézzel meg­művelni. Hát igen — az Édes élet ku­lisszái mögött a háború való­ságával találkozol. A huszadik században egy darab középkor­ral. Hány embert gyötörtek már agyon az algériai mezőkön. Most jártam Algériában, hogy jelen legyek az Ahmed Akkahe és Henri Alleg ellen folytatott pernél. 1956 óta nem voltam Algériában. Hogy mi változott meg? A nyomor: a nyomorne­gyed, ahol az embernek még annyi helye sincs, hogy alvás közben nyújtózkodjon. A nyo­mor még nagyobb lett. A hul­ladékok vására Kasbahban, ahol a legszegényebbek a csillogó legyek rajától kísérve a még éhesebbeknek az európai város hulladékait árusítják. Az nem vátozott. Nem messze innen látni is az El Kellar temetőt: Mély csend honol a sírok kö­zött, amelyek olyan kicsinyek — alig nagyobbak a bölcsöknél. És ezek az egyetlen bölcsők, amely a nyomortanya kisdedjei számára osztályrészül jutottak. A temetőből messze ellátni a hegyekre. A Dzsebel hegyre, ahol a harcok folynak. „A gyer­mekeim — azok, akik még él­nek“ — mondta egy idős asz- szony, „ott fenn vannak, vala­hol ott fenn." És a fehér fátyol mögött^-a láztól és a büszke­ségtől égtek, szemei. Algériában sokkal több az asszony, mint a férfi. És ezek az asszonyok viselik hazájuk szomorú sorsát. Hazájukét, amely csupa romhalmaz. A fáj­dalom könyörtelen iskolájában az asszonyok magabiztosak és bátrak lettek. Bátrak és elszán­tak. A hadbíróság épülete előtt mohamedán asszonyok vettek körül. — Jöjjön be hozzánk — va­lamit mesélni szeretnénk. El­vitték a*fiamat és nem tudom, hová: A férjem 1957-ben tűnt el. Nem akartam hazakísérni ezeket az asszonyokat, féltet­tem őket. Nem akartam ártani nekik, mert engem állandó megfigyelés alatt tartottak. A per kezdete óta észrevettem, hogy nyomomban jár a rendőr­ség. — Nem mehetek magukkal — mondottam az asszonyoknak, akik úgy szorítgatták a keze­met, mint a fulladozók. És az­tán kénytelen voltam megma­gyarázni, hogy miért. — Ugyan, mit tehetnek már velem. A férjemet és a gyer­mekeimet már elvették tőlem. — Algéria földjét teljesen átitatta a vér — jajdult fel Ahmed Akkahe, a bírósági tár­gyaláson. Az Édes élet mögött a kínszenvedések óceánja há- borog. Az Áletti szállóban találkoz­tam Djamilah Baupacha any­jával. Lánya ügyvédjét kereste. Akiről másnap hallottam, hogy kiutasították az országból. Mi­alatt a luxusszállodában a tör­ténetét mesélte, a tükörterem- ból lágy zene szűrődött felénk. Civilbe- öltözött tisztek és ke­reskedők hangosan mulatoztak. Az öregasszony ökölbeszorított kézzel mesélte, milyen ember­telenül megkínozták a lányát. Djamilát másnap a tárgyaló­teremben láttam. Kerek arcát sűrű fekete haj koronázta. A „bombavetönö", ahogy az algé­riai újságok nevezik, egész ár­talmatlannak néz ki, úgy, mint egy szerény kis diáklány. Este így kiáltott fel egy eu­rópai, aki a szomszédos asztal­nál a per anyagát olvasta: Már régen hat láb mélyen volna a helye. Minek cipelik még a bí­róság elé? Szemében a bosszú lángja égett. maradjon az utcán. Meglincsel­nék, ha rájönnének kicsoda. Es senki se segíthetne.“ A figyel­meztetés ellenére párizsi ri­porterkollégámmal a belváros­ba mentünk. Oda igyekeztünk, ahol felhangzott: Algéria fran­cia! Szabadságot Lagaillarde- nak! Vagy ötszáz ultra jött össze és borzasztó izgatottan sürögtek-forogtak. Ha a mo- hamedánusok is eljönnének, menthetetlenül összetűzésre kerül a sor. A fasiszták bűn­bakra lestek. „A fővárosi sajtó bűzlik!“ Ordították és ráron­tottak kísérőmre. A hét folyamán Algéria euró­A z öldöklés vágyát hiába /A keresnéd a mohamedá- nusoknál. Pedig már egy hatéves könyörtelen háború áll mögöttük. Félelem nélkül jár­tam a szűk sikátorokat, ahová ritkán teszi be európai a lábát. Elég, ha valaki azt mondja: Párizsból jöttem. Az a kisfiú, aki a kávéház előtt cigarettát árult, rámmosolygott. Az ipa­rosok a lefátyolozott asszo­nyok, mind barátságosan pil­lantottak rám. így van ez, ami­óta Franciaország 1960 január- jóban elnyomta a fasiszta fel­kelést és általános sztrájkkal felelt. A mohamedánusok ma­gatartásához még csak ennyit: Az ultrák soha sem bocsátották meg a francia munkásnak, hogy a tárgyalások megkezdé­séért harcolnak. Hogy példát hozzak fel; Oránban időztem. Órán a csukott ajtók városa. Ahol az autóbuszoknak 1olyan rácsos az ablaka, mint a rend­őrkocsiknak. Ott állandóan ret­tegésben élnek és merényle­tektől félnek.' Lépten-nyomon megmotozzák az embert. Az­nap csakúgy hemzsegett az európai városrész. Ezek a sza­vak: „Algír, Algéria" feloldot­ták a hisztériát. Franciaország és az algériai emigráns kor­mány közötti tárgyalás'lehető­sége minden európaiban ria­dalmat keltett. Mint minden évben az idén is megtartották az elesettek emlékestjét. „Ha ellendemon­strációra kerül a sör, akkor ne pai lakosságát figyeltük. Sok liberálissal találkoztunk és eu­rópai származású algériaival. Ezek a mohamedánusokkal együtt a legszívesebben egy Franciaországgal testvéri vi­szonyban élő Algériát szeret­nének. De hangjuk elvész a pusztában. Ultrákkal és min­dig csak ultrákkal találkoz­tunk. Élharcos csoportjuk ab­ból a háromezer európaiból állt, akik ez év januárjában a bari­kádokat szállták meg. A puccs kudarca aláásta önbizalmukat és ezenkívül nincs is vezérük. Az ultrák a „Francia Algériai Arcvonalba“ szervezkedtek. És nem sikerült ügyüknek a mo- hamedánusokat is megnyerni. Az utasításokat olyanoktól kapják, mint Soustelle és Bi- dault. Ha újból puccsra kerülne Algériában a sor, akkor azt Párizsból irányítanák. Oránban kezdődne és csak azután csap­na át Algírba. Másrészt viszont az ultrák belátják, hogy ha a hadsereg egyes részlegei nem támogatnák őket, akkor már rég felmorzsolódnának. Nem tették le a fegyvert — de fél­nek. Félnek a francia munkás­tól, félnek a „történelem sze­létől", amely a Dsebel csúcsain fújdogál, félnek attól, hogy vé­ge a tartománytartó világnak, amelynek pióca életüket kö­szönhetik. Azután még itt vannak a ke­mény nyakú, megrögzött fa­siszták, a Pétain hívők, akik semmi áron sem szeretnék a háborút, mert az algériaiak túl sokat vethetnének szemükre. Egy társaságban ezt a kije­lentést hallottam: „A felégetett föld taktikájához kellene fo­lyamodni. Mindent felégetni magunk mögött és a kutakat is megmérgezni.“ Most vegyünk például egy ti­pikus hivatalnokot, akiket az ultrák propagandája már any- nyira megmérgezett, hogy Al­géria és Franciaország között csakis a rabszolgatartó államot és a megalázott algériaiakat tudja elképzelni. Beszéd köz­ben Ferhat Abbas szavaira fi­gyelmeztettem, aki szabad vá­lasztást lehetőséget nyújtott számukra a francia és az algé­riai állampolgárság között és ugyanazokat a jogokat ígérte nekik, mint az algériaiaknak. Természetesen az élvezett ki­váltságok nélkül. Az ‘illető erre elszörnyűlködve ezt válaszolta: „De értse meg, hisz az lehe­tetlen. Képzelje el, hogy a pos­tán sorba kellene állnunk!" Al­gériában ugyanis az európai­nak nem kell sorbaállni és a mohamedánusok kötelesek át­adni helyüket. Vagy vegyük a csendőröket. Amikor Orúnból Algírba tér­tem vissza, az egyetlen úton, amelyet nappal a normális for­galomnak adtak át, az egyik csendőr bizalmasan elárulta, milyen gondok gyötrik. Az or­szágban született és az úgyne­vezett „feketelábúakhoz" tar­tozik. „Hogy én innen elmen­jek? Soha!" Megértjük miért, hiszen a csendórlaktanya és a csendőrök számára épített la­kóházak a legnyomorúságosabb faluban is minden kényelemmel vannak felszerelve és lakbért sem fizetnek. „Élelmiszert sem vásárolok. Minek? Ha szolgá­latban vagyok, mindig adatok magamnak a bennszülöttektől tejet, húst és miegymást.“ — És adnak anélkül, hogy tiltakoznának? — Mi az hogy! Még csak az hiányzik! Jól tudják, hogy mi­lyen következményekkel járna, ha felszólításomnak nem ten­nének eleget. ľ 7~asárnap volt, rekkenő hö­y ség. A gólyák is elszen- deredtek fészkükben,. Napszámosok szárították a francia földbirtokosok búzáját. „Az utolsó huszonnégy órában 44 zendülést letörtünk." — Így hangzik a jelentés. A katonák, akik nem voltak a harcba vet­ve, unatkoztak és végtelen vi­tákat folytattak arról, hogy vajon beszüntetik-e a harcot. Azután megint a Kaszinó mellett mentem el, ahol for­gott a rulett. „Faites votre jeu! Rien ne va plus..." És a Pa- rís-Jour ezt hozta: Algéria re­méli, hogy a tárgyalások ku­darcot vallanak.“ Rettenetes, tudom, de így van. És Kasbahban az algériai asszonyok szívét remény tölti el. És a francia anyák, akiknek fiai Algéria harcmezején küz­denek, reménykednek. A luxus - városban a tengerparti tánc­helyiségek reklámai kigyullad­nak, az algériai gyerekek pedig a füvet rágcsálják, mert éhe­sek és nincs mit enni. Dzsebel- ben fiatal férfiak elvéreznek, és Párizsban, Algírban, Orán­ban tovább szítják a tüzet és azt remélik, hogy a tárgyalások eredménytelenek maradnak. Azt akarják, hogy folyjon a vér és emberek életüket áldozzák fel. A háborút akarják, és a francia nép egyenetlenségére és lomhaságára számítanak. De elveszítik a játszmát, mert a francia nép erősebb. Ford: M. M. A tudomány műhelytitkaiból HOGYAN HATNAK A NÖ­VÉNYEKRE A KÜLÖNBÖZŐ SZÍNÁRNYALATOK ? A közelmúltban felfedez­ték, hogy a növények növe­kedését, virágképzódését, szaporodását a világos és sötétvörös szíriárnyalatok döntően befolyásolják. Az árpa virágképzódését példá­ul világosvörös fénnyel siet­tetni, sötétvörössel késlel­tetni lehet, a növények te­hát érzékenyen reagálnak ezekre a színárnyalatokra. Amerikai kutatóknak külön­leges, erre a célra készült spektrofotométerek segítsé­gével sikerült is kimutat­niuk élő növényszövetben a világos -vörös-sütétvörös pigmentrendszer létezését. Sötétvörös fénnyel történt besugárzás után a sőtét vö­rös pigment gyarapodott, a világosvörös pedig ezzel egyidejűleg csökkent. GÁZ-BRIKETTBEN Loszjev és Trojanovszkij szovjet tudósok eljárása alapján a Szovjetunióban megkezdték a gázbrikettek gyártását. A kis fajsúlyú műanyag pórusaiba ágya­zott gáz könnyen szállítha­tó, nem igényel tartályokat, a szabad ég alatt is tárol­ható — egyaránt bírja a nagy hideget és a meleget. A gázbrikett nagy fűtőérté- kü gázt tartalmaz, egy liter víz felforralásához pl. 25 grammos brikett-darab ele­gendő. A gázbrikettel első­sorban a szovjet kutató- expedíciókat látják el, gáz­brikettet használnak pl. a szovjet Antarktisz-kutatók a megfagyott üzemanyag és kenőanyag felmelegítésére, s gázbrikettel főznek a Ka­rakum-sivatagot és a Ja­kutföldet kutató expedíciók ÜJ IFJÜSAG — a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának lapja. Megjelenik minden kedden. Kiadja a Smena, a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának kiadóhivatala. Szerkesztőség és adminisztráció, Bratislava, Pražská 9. — Telefon 445-41. — Postafiók 30. — Főszerkesztő Szőke József — Nyomta a Západoslovenské tlačiarne 01, Bratislava, ul. Nár. povstania 41. Előfizetés egy évre 3L20 — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza. K-ll-01505

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom