Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-11-22 / 47. szám

VERSENYEZZÜNK! Fejlődő kis falu A libereci pionírok kitörő örömmel üdvözölték a városukon áthaladó béke- és barátság stafétát. Jókívánságokat küldtek vpIo a ^Tnvíofiininha A fiatalok alapvető feladata az, hogy munkahelyükön élen­járó úttörői legyenek a ter­melés emelésének. Szép, dicső­séges feladat ez. Lényegében véve ez felelősséget jelent társadalmi rendszerünkkel szemben és életszínvonalunk emeléséhez való nagy hozzájá­rulásnak iá vehetjük. Különö­sen most, amikor nemsokára' kezdődik a harmadik ötéves terv, igen fontos, hogy mind az üzemi, mind a falusi alapszer­vezetek állandóan foglalkozza­nak a termelési kérdések meg­vitatásával. A termelést bizony többféle módon is emelhetjük, jobban- mondva hozzájárulhatunk an­nak'emeléséhez. A fiatalok ré-. széről szinte kimeríthetetlen lehetőségek kínálkoznak a cél érdekében. Gondoljunk csak mindjárt a szocialista munka­verseny további kiszélesítésé­re. A szocialista munkabrigá­dok alakítására. Például az ér­sekújvári Elektrosvit üzemben a munkaversenynek és a szo­cialista ' munkabrigádok közötti versenyeknek köszönhető főleg a termelés emelkedése. Mennyi gyártási terméket jelent ez, bizony nehéz lenne megmon­dani. Ugyanezt mondhatjuk el a komáromi, hajógyárról, a par­tizánskej Augusztus 29. üzem­ről és a gottwaldovi cipőgyár­ról is. Ezúttal maradjunk csak a munkaversenynél. Ezt az egy pontot is oldalakon keresz­tül lehetne kimeríteni. Az em­berben, de méginkább a fiata­lokban mindenkor megvolt a készség a különböző verseny­zésekre. Ha két ember szántott egymás mellett, már arra tö­rekedtek, hogy megelőzze egyik a másikat. Ha egy csoport fia­tal kukoricát szedett, és ész­revették, hogy a szomszéd föl­dön ugyanazt' teszik, akkor minden szó nélkül, közös aka­rattal versenyezni kezdett egy­mással a két csoport. Kinek volt haszna a versenyből, a többtermelésből? A vita tár­gyát sem képezi. Természete­sen a haszon azé volt, aki .a földdel rendelkezett, vagy pe­dig az üzemmel, ha üzemi vi­szonylatról- volt Szó. Az ember lényegében véve mindig örö­mét lelte a munkában, és ak­kor is jól dolgozott és sokat, 'ha lényegében véve a tőkésé, vagy a falusi nagygazdáé volt a haszon. Ma pedig a haszon és a termelés minden előnye a miénk. A miénk az egész ál­lam, a termelési eszközök .és az is, amit gyártunk, terme­lünk. Világos, hogy még inkább nagyobb súlyt kell helyeznünk a termelésre. A jobb munka és a magasabb termelékenység dicsőséget is, magasabb élet­színvonalat is jelent. így biz­tosíthatjuk boldogabb jövőnket és általános fejlődésünket. A szocialista munkaverse­nyek kiszélesítése tehát mind­annyiunknak hasznos lehet. A versenyzés legtöbbször újítá­sokkal, jobb munkamódszerek alkalmazásával kapcsolódik egybe. Az egyik műhely dolgo­zói ha versenyeznek a másik műhely fiataljaival/ akkor-ter­mészetesen mindent elkövet­nek a magasabb termelékeny­ség érdekében. Ilyenkor azon­ban a szokott mederből kikí­ranKozik a munkamenet es va- amit rendszerint ■ kitalálnak, Iminek aztán segítségével negelözik a másik műhely dol- jozóit a termelésben. Tehát nár az újítások, új munka- nódszerek alkalmazásának ér­iekében is szükséges a mun- caversenyek kiszélesítése. A harmadik ötéves tervben ippen úgy, mint eddig, nagyon ontos a fiatalok helytállása. A ;ervfeladatok teljesítése sok jó eredményt biztosít szá­nunkra. A fiatalos lendület, a versengés, szinte nélklilözhe- etlen minden munkahelyen. A endület sok mindent előrevisz. ízért a GSISZ tagsági gyűlése­ién tárgyaljuk meg a munka- versenyek lehetőségeit, és ha i viszonyok úgy engedik meg, íogy azonnal elkezdhetjük, ak- íor kezdjük el. Ezzel is sokat ;egítünk társadalmunk fejlő­lésén és a harmadik ötéves érv célkitűzését is hamarabb eljesíthetjük. ÍRit Sikerek felé Lassan befejeződik a CSISZ évzáró taggyűléseinek idősza­ka. Minden járásban van még ugyan néhány alapszervezet, ahol még nem tartották meg az évzáró taggyűlést és csak a napokban kerül erre sor. De lényegében vévé már az újon­nan megválasztott vezetőségek vesznek részt az alapszerveze­tek munkájában és fiatalos lendülettel látnak neki a ha­tározatok teljesítéséhez. Lesz­nek olyan alapszervezetek, akik a CSISZ járási konferenciáin már az évzáró taggyűlés óta elért sikerekről számolhatnak be. Az új vezetőségek iránt mindenhol nagy a bizalom a fiatalok körében. Éppen ezért sokat is várnak tőlük, de segí­tenek is nekik. Elsősorban az évzáró taggyű­lés határozatainak valóraváltá- sán kell fáradozni a vezetőségi tagoknak. Továbbá meg kell valósítani a fiatalok téli szóra­kozási lehetőségeit és alkalmat kell- adni a kulturális élet igé­nyeinek kielégítésére. Továbbá azokat a hibákat, amelyek az évzáró gyűléseken merültek fel a szervezeti élettel kapcso­latban, el kell távolítani. He­lyes, hogyha az új vezetőségi tagok az elgondolásaikat meg­beszélik a tagokkal, és így be­vonják azokat a problémák megoldásába. Ne felejtsük el, hogy nincsen olyan jó elnök, aki. egyedül képes lenne az összes feladatot elvégezni, ami az alapszervezetre hárul. A közösségi nevelés is megkíván­ja azt, hogy' egy közösségben együttesen rendezzük a fenn­álló problémákat. Különösen a téli időszak alapos kihasználá­sa jelent pillanatnyilag komoly feladatot minden CSISZ-tag számára. Különböző előadáso­kat, tanfolyamokat, kulturális rendezvényeket kell szervezni, nemcsak a szórakozás, hanem a tanulás érdekében is. Az-- új vezetőségi tagok is magukévá tehetik ezt a feladatot. A fel­adat teljesítésével hosszú ideig érezhető eredményeket érhe­tünk el, és bizony a szervezeti életet is még jobban fellendít­hetjük. (B. I.) Kelenye a losonci járás ki­csiny, félreeső faluja az utóbbi időben szép fejlődésnek indult. Egy éve, hogy bekapcsolták a villanyt, és a hangszórót is be­szerelték a községbe. A fiata­lok egyre többet hallatnak ma­gukról. Megszervezték a sport­kört, melynek lelkes hívei let­tek. Ugyanakkor a CSISZ alap­szervezetében is szépen mű­ködnek. Az alapszervezetnek jelenleg 32 tagja van, és első­sorban az EFSZ-ben vagy az állami gazdaságban dolgoznak. Az aratási időszakban külön is segítették a munka gyors el­végzését, és silóztak a szövet­kezet részére. Akaraterejüket dicséri, hogy . a kultúrmunkából is alaposan kiveszik részüket. Van tánc- és énekcsoportjuk, sőt Oroszlán János vezetésével népi zenekar is működik. A fia­talok nagy sikerrel szerepeltek a járási CSEMADOK-napon is, ahol népi táncokkal léptek fel. Az alapszervezet munkáját Forgács János tanító vezeti és irányítja. Ez a feladat egész embert kíván, Forgács János azonban talál időt felelősség- teljes iskolán kívüli munkájá­nak végzésére. — Az akarat megvan a fia­talokban — mondja Forgács János tanító. — Hiszen tavaly télen három színdarabot is be­tanultak. Vendégszerepléseiket is teljes siker koronázta, és kedvet ad a további kultúr- munkához. Pillanatnyilag nem határoztunk még, hogy Fehér Annát vagy a Sári bírót visz- szük-e színre a közeljövőben A sokolovoi vasúti fűtőház dolgozói két címért versenyeznek, a szocialista munkabrigád és a csehszlovák-szovjet barátsági brigád címért. A verseny eredménye az év végéig például, hogy 16 ezer koronát takarítanak meg a javításoknál. Külön­böző megtakarításokkal még további 75 ezer korona értéket érnek el. A nehéztonnás mozgalom is egyre jobban terjed a fűtőházban.. Képünkön azt látjuk, amint a nehéztonnás vonat kifut a tinknlnvni állnmácrnl Iában rendeznek minden elő- : adást, sőt még filmvetítést is. ' Remélik, hogy 1963-ban, ami­kárra azt a hivatalos szervek ígérik, elkezdhetik kultúrházuk építését is. SÓLYOM LÁSZLÓ — fejezte be tájékoztatását a falu tevékeny tanítója. Mindezt kultúrház nélkül va­lósítják meg a kelenyei fiata­lok. Az iskola termében kis színpadon összezsúfolva tart­ják a bemutatókat. De az isko­Ünnepélyes megemlékezés zönséget. Az egyfelvonásos je­lenetekben igen jól .szerepelt Vörös Zoltán, Fodor Ilona, Mátis István, Tóth Julianna és Tóth Etel, akik sok-sok tapsot kaptak a jól szórakozó közön­ségtől. Az ünnepély színvona­las sikeréhez hozzájárult még Both Ilona és Csölle Anna, akik igen szépen szavaltak, igazi átéléssel és szintén dicséretet érdemelnek. A kultúrműsor után a helyi pártszervezet el­nöke is felszólalt, és megemlé­kezett a szovjet nép győzelmes harcáról, a forradalom óta elért sikereiről. A közönség az ün­nepélyről a békeszerető szovjet népre gondolva távozott. MÄTIS MARIA, Balóny lyes keretek között emlékezett meg a Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 43. évfordulójá­ról. Az ünnepélyt a helyi nem­zeti bizottság titkára nyitotta meg. Az ünnepi beszéd után széleskörű kulturális program következett. A nemzeti iskola tanulói és a CSISZ alapszerve­zetének tagjai szórakoztatták Szívesen leveleznénk Mer.yhár Malvin, Sázdice Č. 97 okr. Levice; ČSSR; Magya­rul levelezne fiúkkal és lá­nyokkal, képeslevelezőlapokat, bélyeget cserélne. 17 éves. Bana Magdolna, Budapest, IX. kér. Hámán Kató út 88. Magyarul levelezne különböző témákról és képeslapokat cse­rélne. 15 éves. ­Kulik Jenő, Szabadkígyós, Mezőgazdasági Iskola, Békés megye, Magyarország; Sport­ról és mezőgazdasági témákról levelezne magyarúl. 17 éves. Gulás Judit, Zalaegerszeg, Eötvös utca 8, Magyarország- Filmről, irodalomról levelezne magyarul, színészképeket cse­rélne. 17 éves. Szabó Margit, Debrecen, Blaháné út 13, Magyarország' Filmről és egyéb témákról le­velezne magyarul. Főiskolás. Nagy Katalin, Pápa, Bacsó Béla út 74, Magyarország: Sportról, képeslapgyűjtésről le­velezne magyarul. 16 éves di­áklány. Bodó Sándor, Pápa, Csokonai út 16, Magyarország: Magya­rul és oroszul , levelezne, ké­peslapokat cserélne, 17 éves diák. Jász Piroska, Takácsi, Pető­fi út 61, Veszprém megye, Ma­gyarország: Különböző témák­ról szeretne levelezni magya­rul. Kopácsi Zsuzsanna, Miskolc, Borz vezér u, 11,- Magyaror­szág: Magyarul levelezne film­ről, sportról, 16 éves. Németh Antal, Budapest, ■XIV. kér. Tábornok u. 3.: Gýu- facímkét cserélne és erről le­velezne. 16 éves. Povázsai Eszter; Szentgott- hárd, Hunyadi út 31., Magyar- ország: Képeslapot, papírszal­vétát cserélne, magyarul és németül levelezne. 17 éves gimnáziumi tanuló. Bratislava nemcsak ipari és kulturális központ, hanem zeneváros is. Évszázadok fo­lyamán nemze- j dékról-nemze- j dékre öröklő- . dött a zene j iránti rajongás I a bratislavai la- ] kosokban. So- í kan tanúinak a ! konzervatóri- i umban ýs élőt- . te elhaladva ál­landóan szebb­nél szebb dalla­mokat hallha­tunk. Talán ez az asszony is azért állt meg egy pillanatra előtte, mert megragadta öt a muzsikaszó. j Kiss Mihály, Kassa: Szeret­nénk, ha máskor is írnál. A le­veled jó volt. Szalay István, Léva: Nem hisszük, hogy ilyen gyufaska­tulya címkékhez hozzájutsz. Viszont értelmetlen lenne, mert a gyűjtés szempontjából csak a felragasztottaknak van érté­ke. Szőke kislány: Bizony sok mindenben igaza van. Az írását felhasználjuk. Sz. M. Sávoly: Ilyen kötele­zettségvállalást még nem lát­tunk! Amit vállaltatok, amúgy is kötelessége megtenni min­den egyes tanulónak. írd meg, mennyi vasat gyűjtőtök, mivel takarékoskodtok, hány órát dolgoztok társadalmi munkában és mikor milyen kultúrműsort rendeztek. ' M. M. Balóny: Az írásod kö­zöljük, a leveled jó volt, írhat­nál valamit a CSISZ alapszer­vezetében megrendezett politi­kai iskolázásról is. Kosztyo Klára, Pólyány: írá­sod felhasználjuk, szeretnénk/ ha máskor is jelentkeznél. Kurcsinka Erzsébet, Zselíz: Az iskolátok életéből más al­kalommal is küldhetnél beszá­molót. A leveledet közöljük. Kerekes Imre, Kassa: A kö­zölt eredmény valóban kiemel­kedő. Az írásod átdolgozva kö­zöljük és írjál máskor is, bizo­nyára van miről. Both Frigyes, Nagykapos: írásodnak nagyon örültünk és közöltük. Bizonyára a CSISZ- szervezetről is írsz. Traktorista: A levelével fog­lalkoztunk és megértjük magát. Mi azonban csak annyit tehet­tünk, hogy illetékes felsőbb szervnek juttattuk bejelentés végett. Danis Ferenc, Csata: A képet közöltük. Reméljük, jól mulat­tatok és egyben azt is, hogy máskor is írsz valami ilyen ér­dekes eseményről. Darázs József, Pered: A jó évzáró gyűlés után reméljük, jól folyik majd a munka is. Ne feledkezzetek meg a kötele­zettségvállalások teljesítéséről. Ditrich Anna, Zselíz: Az írást nem közöljük, mert az esetet más már hamarabb megírta. Viszont más alkalommal légy ügyesebb és te számolj be 'va­lamiről. Színdarab ügyben for­duljatok a CSEMADOK járási titkárságához. Évzáró gyűlés Á szocialista munkabrigád cí mért Példás tanulók értékben körülbelül 23 ezer koronának felel meg. Ez az összeg azonban állandóan emel­kedik, mert a tanulók még most is sokat segítenek a szö­vetkezetekben. Szeretnék, ha a többi iskola tanulói hasonló esetekben pél­dát vennének róluk és a tanu­lás melletti szabadidőben se­gítenének a szövetkezeti dol­gozóknak. KEREKES IMRE, Kassa A Kassai Magyar Tannyelvű Ipariskola tanulói dicséretet érdemelnek az őszi mezőgaz­dasági termények betakarítá­sánál végzett segítségükért. Szép munkát fejtettek ki a vá­ros részére szükséges burgonya szállításánál is. Több mint tíz ■EFSZ-ben segítettek az őszi termésbetakarításnáL Ezekben a munkákban 928 tanuló vett részt és körülbelül 7050 órát dolgoztak, ami pénz­zásra, ahol a Tanuljunk a párt­ról kört szervezték meg. A kulturális munka terén is jelentős eredményeket értünk el. Több egész estét betöltő színdarabbal is szórakoztattuk a közönséget és minden egyes ünnepély alkalmával fölléptünk. A gyűlésen Stakovics László, a helyi pártszervezet elnöke is felszólalt és értékelte a balo- nyi CSISZ-tagok munkáját. A gyűlés után kultúrprogrammal léptek fel a fiatalok. A legjob­ban Tóth Ferenc, Mátis Mária, Vörös Sándor, Tóth Júlia, Jo- hanesik Irén, Vörös Zoltán és Tóth Etel szerepeltek. MÁTIS MÁRIA A balonyi CSISZ-tagok — impozáns keretek között tar­tották meg az alapszervezet évzáró gyűlését. A gyűlést a CSISZ járási vezetőségének küldöttje nyitotta meg. Csölle Anna, az alapszervezet elnök­nője az elmúlt év eredményei­ről, hibáiról számolt be. Az alapszervezet 18 új taggal gyarapodott, és jelentősen vet­ték ki a fiatalok részüket a társadalmi munkákból. Egyszó­val mindenhol ott voltunk, ahol segíteni kellett az EFSZ-ben. A növénytermesztési munka- csoport fiatal tagjai a szocia­lista munkabrigád címért ver­senyeznek. Minden CSISZ-tag jelentkezett a politikai iskolá­veznek az alapszervezetbe. E vállalások teljesítése az új ve­zetőségi tagok közreműködé­sével történik. Pataki Gizella, Szabó István, Bálint József, Kocsmarik Erzsébet, Kocsmánk Mária, Blaskovics Júlia meg a többiek bizonyára eleget is tesznek megbízatásuknak. gozik le minden tag társadalm munkában. A téli időszakbal két egész estét betöltő szín­darabot adnak elő. Védnöksé­get vállalnak a helyi iskol: pionírszervezete felett és meg­szervezik a Tanulunk a pártró kört, amelybe a szervezet va lamennyi tagját megnyerik Természetesen új tagokat szer A CSISZ hajnácsljői alapszer­vezete sikeresen tartotta meg évzáró tagsági gyűlését. Az alapszervezet negyven tagja közül csupán öten hiányoztak a gyűlésről, de ezek. is igazol­tan. Blaskovics Gézra * megnyitója után az alapszervezet elnöke, Jakub László emelkedett szó­lásra. Komoly, alaposan átgondolt beszámolót tartott az alapszer­vezet elmúlt évi munkájáról. Kiemelte a kulturális eredmé­nyeket, a sikereket és hibákat. A nyár folyamán kétnapos ki­rándulást is szerveztek a Magas-Tátrába,- ami sokáig em­lékezetes marad a fiatalok szá­mára. A különböző akciók so­rán az EFSZ-ben és az iskola épitésénél is értékes segítséget nyújtottak a hajnácskői fiata­lok. i A vitában több fiatal bírálta az alapszervezet vezetőségét. Bírálat hangzott el főként azért, mert nem tartották meg pontosan terv szerint a veze­tőségi és tagsági gyűléseket. Helyiség is hiányzik a faluban, ahol esténként összejöhetné­nek, újságok, folyóiratok vagy televízió mellett elszórakozhat­nának, — mondotta Rabec Jó­zsef vitafelszólalásában. Kicsi a -kultúrház is, nagyobb, újabb kellene már helyette, — szólal­tak fel többen a fiatalok közül. Csirke Ernő, a HNB titkára válaszolt a • felszólalásokra, ígérte, hogy támogatására szá­míthatnak a fiatalok, és nem­csak a helyiség kérdését oldják meg, hanem az, új kultúrház építése is tervben van már. Az évzáró taggyűlés ..kidol­gozta a további munkatervet, mely szerint harminc órát dől-

Next

/
Oldalképek
Tartalom