Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-11-15 / 46. szám
'L’’jszaka, a város alatt, ■*-* a Volga partján fogták el a fehérek az eltévedt vörös lovast. Akkor, amikor a szél lemeztelenítette a folyó felett a csillagos eget, s a hold egy kalap ezüstöt szórt a vízre. Szeges korbáccsal verték véresre az elfogott katona hátát. Bőrét ronggyá tépték a szörnyű ütések. A felszakadozó bőrfoszlányok az égővörös húsból kiserkenő sűrűi vérrel nyúlós masszává keveredtek. — Bolsevik vagy? — kérdezték tőle a fehérek. — Igenl — válaszolta busz-- kén. Sovány, borotválatlan arcából mint két fekete drágakő, villogott elő a szeme. — Merre vannak a társaid? Mennyien? Mi a szándékuk?... Beszélj! — ordított rá a fehérgárdisták parancsnoka. Dühtől torz arcán fenyegető elvetemültség honolt. Szarvasbőrvőrös serege. Halálos rémülettel menekültek a fehérek a bolsevik lovasok elől. A vörös csillagos katonák hamarosan meglelték elfogott elvtársuk holttestét. A fehérek tüzes fogóval tépték ki felhasított melle kosarából a szívét. Vérrel itatott zubbonya bélése alatt egy fényképet találtak. — Nézzétek! Lenin képe! — kiáltott egyikük meglepetten. — Lenin... Lenin... — suttogtak kórusban a sovány, szakállas, éhségtől, harctól elgyötört katonák. — Lenin... — s kézről-kézre adták a képet. Valaki felkiáltott: — A hátlapján!... Írás van Lenin képének hátoldalán! — Olvasd! — mondták a többiek. A katona nem tudott olvasni. Átadta társának az arcképet: — Olvasd te! — Én szlovák vagyok — rázta fejét, s tovább adta a Lenin- képet. — Nem orosz nyelvű írás — mondta a harmadik. A negyedik felkiáltott: Én értem! Az én anyanyelvemen írták! Lefordította: „Könnyebb a szívet kitépni, mint az eszmét, mely betölti!“ Elhantolták a kitépett szívű katonát. A fényképet egy orosz bolsevik vette magához: — Megőrzőm. S ha majd fiam lesz, átadom neki, hogy őrizze tovább... — Szegény fiú! Milyen fiatal volt! — mondták szomorú részvéttel az emberek, s levett kalappal állták körül a halott szovjet katonát. A fasiszták gránátja éppen a harcos szívét tépte ki bordái közül. — Ö volt az első, akit pirkadatkor megláttam a kertek alatt — bólogatott egy sápadt, sovány asszony, aki csecsszopó gyermeket tartott karjában. November hetedike volt akkor, S ezerkilencszáznegyven- négyet írtak. E nap hajnalán űzték ki a faluból a fasisztákat a szovjet csapatok. Egy szőke kamasz találta meg azt a posztódarabot, melyet a gránát a katona szíve felől, a zubbonyából tépett ki, s röpített messzire. A ronggyá té- pődött zubbonydarab bélése alól egy fénykép került elő. — Talán az apja — mondogatták az emberek, miután megnézték a szakadozott szélű, vérfoltos képet. — Az. Biztosan az apja — hagyták rá mások. — Lenin!... Lenin képe! — kiáltotta váratlan izgalommal egy féllábú, mankón bicegő öreg. — Ki az a Lenin? — kérdezte a szőke kamasz, aki rátalált a képre. Miután megmondta neki a rokkant öreg, inge alá rejtette a fényképet s hazafutott vele. Csak otthon vette észre a hátlapjára rótt, elfakult írást. Meglepődve olvasta a magyar nyelvű szavakat: „Könnyebb a szívet kitépni, mint az eszmét, mely betölti!" * A tiszt testén sűrűn zápo- roztok az Utlegek. Öklök csaptak az arcába, fegyverek tusája koppant tompán a fején, vállán és karján. Dühös rúgások érték oldalát, szemérmét. A fejére zuduló csapások fel- szakították a bőrt koponyáján, s szőke haját vörösre festette kiserkenő vére. Elvágódott az utca kövén. — Rohadt kommunista! — köpdösték elvetemült, vérmámoros arccal kínzói. — Még él a bitang! — böffentett valaki. — Kötelet neki! — feccsegte egy másik tébolyodottan. — A lábára! A lábára! — kiáltotta egy borzas nő hisztérikusan. Ráhurkolták a kötelet a lábára. Fára húzták és tovább ütlegelték. Arca merő seb lett, haja nedves csomóvá ragadt a vértől. — Még mindig él! — hangzott az ordítás. Eszeveszett dühvei rúgták, tépték, ütötték tovább. — Él! — még mindig él! — Tépjük ki a szívét! — kiáltotta a borzas . nőszemély. — A szívét! — hangzott kórusban a válasz. Levágták a kötélről. A borzashajú rávetette magát, mint mérgeskígyó az áldozatára. Kezében késpenge villant. Felhasította a katona zubbonyát, felvágta mellét. Hegyes, karommá görbült körmeivel kitépte a meleg, vérző szívet, s rikácsoló diadalordítással dobta messzire. Alapok múltán, amikor meg■L ’ fékezték . a gyilkosok tombolását, a kitépett szívű tisztet eltemették elvtársai. A mártír zubbonyának zsebében, a gyilkos késével kettéhasított tárcában egy régi, kopott fényképet találtak; Lenin képét. Hátoldalán a felirat: „Könnyebb a szívet kitépni, mint az eszmét, mely betölti!“ ■ Fiatal harcos, a tiszt egyik volt katonája vette magához a képet. Zubbonya belső zsebébe rejtette, baloldalra, pontosan a szíve fölé. 731 <3 a CD BCD H OIOIOIOI OB OBOIOBOBO, l ________ . __________ ______________ 4 ISI Eli Fill A kis Szerjozska édesanyjával. SZERJOZSKA KULTURÁLIS HÍREK kesztyűs kezével mániákusan rázta az elfogott katona Vörös - csillagos sapkáját. — Nem!... Nem leszek áruló! — vágta oda a választ a tiszt számára érthetetlen nyelven a fogoly. A fehérgárdisták fürkészve nézték a vöröskatona arcát. Enyhén hullámos, dús, erős haja volt, a két széles arccsont között húsos, vértelen ajak szürkéllett, felső szegélyén nyí- ratlan bajuszpamacs. — Milyen nemzetiségű vagy? — kérdezte a tiszt. — Bolsevik! — hangzott az elszánt felelet. — Ha nem árulod el vörös barátaidat, kitépetem a szívedet — mondta a tiszt szenvte- lenül, s égő cigarettáját eloltotta az összekötözött fogoly egyik szemében. — Nem! — kiáltotta fájdalomtól eltorzult arccal a katona. Hirtelen a zubbonya bélésébe varrt, a szíve fölött őrzött fényképre gondolt, s a feliratra a kép hátlapján. — Csak azt meg ne találják, csak azt meg ne gyalázzák — aggódott féltőn. A fehérek parancsnoka intett pribékjének, s az sorra kitépte a fogoly körmeit. Az jajszót sem szisszentett, csak a szörnyű kín forró könnyei gördültek végig szél- és fagycserzett arcán. — A szívedet is kitépetem, ha nem beszélsz! A szívedet, érted? — dörgött a fenyegetés. A katona nagyon jól értette a tiszt szavait, de nem válaszolt. Csak a fejét rázta taga- dóan. Félszeméből is érződött az elszántság: „A szívemet kitéphetitek, de áruló nem leszek soha, mert az eszmét, melyet a szív hordoz, nem tudjátok kitépni!“ Másnap fergetegként száguldott be a városba a proletárok 31O ■ O ■ CD ■ CD ■ O ■ O B CD ■ CD ■ O ■ O ■ O ■ CD I CD # A moszkvai Pihenés és Kultúra Parkjában épül a világ legnagyobb képtára, amely egy nyolcemeletes épületben nyer elhelyezést és hatszpr nagyobb lesz, mint a Tretyakov képtár. A képtár mellett hatalmas szakkönyvtár áll az ér-, deklődők rendelkezésére. ® Az idei irodalmi Nobel-dí- jat e napokban Saint John Perse 73 éves francia költőnek ítélték oda. 1911-ben keltett nagy feltűnést verskötetével. Verseit különösen a költők csodálják, Rainer Maria Rilke, Hoffmansthal és a legismertebb költők fordították idegen nyelvekre. Aragon és a tavalyi No- bel-díjas Quasimodo lelkesen fogadták a svéd akadémia határozatát. A Solohov az Oj barázdát szánt az eke című regényéért 75 ezer rubel értékben megkapta a Lenin-díjat és ezt az összeget a Don-kanyar vidékén egy iskola építésére adományozta. ffl Elektronikus múzeumőrök őrzik a chikágói múzeum képtárát. A nagy frekvenciájú hanghullámok segítségével az őr azonnal észreveszi, ha bárki behatol az épületbe és fényjelzések mutatják a betörő útját. ® Velencében a csodálatos szépségű paloták alapját egyre erősebben megrongálja a sós víz, és amióta a festői gondolákat kiszorították a gőzhajók — a tenger hullámverése is. Egy lengyel professzor javaslata szerint elektromos mezők létesítésével tartósítani lehet a pusztulásnak induló műemlékeket. OBOBOBOBOBOBOBOBOBOBOBOBOBOBv š jmm . n o SS 0 m o 0 El 0 n 0 01 0 n 0 ■ 0 a 0 ■ 0 H 0 ■ 0 ■ ■ Ballada a katonáról két főhőse. “ A Csehszlovák-Szovjet 0 Barátsági Hónapban a szovjet filmfesztivál keretében "bemutatásra került a Szer- (jjozska című film is, amely R a Karlové Vary-i filmfeszti- Qvál Nagydíját vitte el. Vajon ® mivel hódította meg az alig Hötéves Szerjozska története ^filmesek szívét? Azzal, hogy O egy hétköznapi történet keretében a gyermek végte- 1 'lenül gazdag lelkiéletét me- j séli el. Szerjozska egy kol- j h'ozfaluban lakik édesanyjá- j val és nagyszüleivel. Anyu- kája újból férjhez megy. í A kolhoz elnöke veszi el. J A gyermek fél a mostohaapától. Vajon igaz-e, amit a gyerekek mondanak ? Hogy az apja nadrágszíjjal ver? Megveszi-e az ígért kétkerekű biciklit? Miért nem utazhat apukával, akit közben megszeretett abba a kolhozba, ahová apukát áthelyezték ? Ezek a kérdések foglalkoztatják a gyerme- J két. Az udvart, ahol játszik, i magas kerítés szegélyezi, a padocska szinte óriási, \ a szomszéd fiúk is óriásokká nőnek a szemében. i A mérges kakas is, mintha hatalmas szörnnyé változott volna, a kecske meg a többi állat is. Milyen megnyugtató, hogy ebben a nagy és ismeretlen világban, ahol minden sarokból annyi veszély fenyegeti a kisgyermeket, a felnőtt, erős férfi, a mostohaapa, akit olyan bizalmatlanul és féltékenykedve fogadott, segítő kezét nyújtja a gyermeknek. A sokat tapasztalt, felnőtt megérti és komolyan veszi a kis emberkét. Igen, egész komolyan. És ez a lényeges. Megmutatja neki, hogy milyen a világ, milyen a falu,' ahol élnek. Követjük, hogyan ismerkedik Szerjozska a faluval, hogyan tanul új apjától ■ Korosztyelevtől. Megtanulja, hogy mindig igazat kell mondani, az adott szót be kell tartani. A kis ember megtanulja megbecsülni a munkát, felfogja, hogy mi a kötelesség és mit jelent a kötelesség teljesítése. Szerjozska nem csodagyerek, csak egyszerűen gyerek, a film rendezői is annak veszik és nem használják fel hatásvadászatra. A film nem arra épül, hogy egy rendkívül bájos és tehetséges gyermek bravúroskodásával elbűvölje a nézőket. A többi gyermekszereplő se „alakít“, hanem valóban játszik, önmagukat adják. Megismerkedünk Korosztye- levvel, Szerjozska mostohaapjával, aki a maga keresetlen egyszerűségében, jóságában és közvetlenségében egy igazi szovjet ember. A film látogatója nem felejti el könnyen a kedves kisfiút, nem tud egyszerűen napirendre térni felette, akaratlanul is más szemmel látja a gyermeket, még akkor is, ha a néző szülő vagy pedagógus. A film mondanivalója sok gondolatot ébreszt a nézőben, rámutat arra, hogyan szeressük, neveljük igaz emberré gyermekeinket. M. M. Drámai pillanat: A régi és az új férj találkozása az „Oj barázdát szánt az eke" című filmben. ■ 0 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ô 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ßxittada a T^gy tizenkilenc éves fiatal ■*-/ katona önvédelemből megsemmisít két ellenséges tankot. E példás katonai tettéért kétnapi szabadságot kap, hogy megjavíthassa anyja viskójának beázott fedelét. Ám a hosszú utazás miatt csak annyi ideje marad, hogy megölelje könnyesszemű édesanyját, és megy vissza, hogy aztán soha többé haza ne térjen. Mindössze ennyi a film mondanivalója. Ám ez a „mindösz- sze" oly sok szépséggel, bűbájjal meséli el az annyiszor meg- siratott és megkönnyezett emberi sorsok tragédiáját. hegyik bajtárs holtan esik össze. Kpnnyekig megható e drámai feszültségű, tragikus kimenetelű filmjelenet. A film tovább pereg. Teherautón, gyalog,, tehervonaton igyekszik faluja felé a gyermekarcú Aljosa. Az egyik állomáson mégis megszakítja útját. Egy féllábú bajtársát biztatja, bátorítja, aki fél attól a pillanattól, ha majd csonkán látja őt viszont ifjú felesége. S amikor zokogva, de mégis boldog szeretettel omlik mellére a szép fiatal asszony, nem akadt egu°tlen néző sem, akinek száraz maradt volna a szeme. Forgassunk csak vissza né- A szerelem arany napsuraga hány jelenetet: Tüskésdrótok, is megcsillan a filmben. Kedves füstös csatamező, ágyúdörgés, és megható volt a tehervonat- bombarobbanás, golyósüvöltés, ban utazó Aljosa (Vlagyimir félelmetes tankroham,.. Az Ivasov) és Surocska (Zsana Prokorenko) barátkozása. E jelenetnél hány nézőnek jutott eszébe a háborús szerelmek szomorúan ismétlődő mottója: válni, válni, válni kell! S vajon a nézők közül is hányán integettek még nem is olyan régen egy soha vissza nem térő katonavonat után? Czép, nagyon szép, igaz és ^ emberi ez a film. A humanizmus iskolapéldája. Egy nagy párizsi folyóirat, a ľ Au- rore filmkritikusa a cannesi filmfesztivál után így írt e filmről: „Ügy hiszem, soha sem láttam még elragadöbb, eszményibb, mcgrázóbb, intelligensebb és optimisztikusabb támadást az ostoba háború iszonyatai ellen, mint amilyet a Ballada a katonáról című gyönyörű szovjet film vetített elénk...“ NEUMANN JÁNOS Egy megkapó jelenet A Szélvihar-ból
