Új Ifjúság, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-02-09 / 6. szám
Jégkorong válogatottunk vroségo és győzelmo A Vili. Téli Olimpia előtt A Squaw Valley-bcn megrendelésre kerUlö olimpiai torna 3 megkezdése előtt a csehszlovák jégkorong válogatott együttes 3 még néhány mérkőzést játszik az Egyesült Államokban. A mér* 3 kőzéseknek kimondottan előkészítő jellege van. Az első mér* 3 kőzésen kedden, február 2-án Minneapolisban a helyi egyetem 3 csapatától 2:3 arányú vereséget szenvedtünk és mér csütörtö- 3 kön válogatottunk az amerikai-kanadai határra utazott, hogy 3 Warroad városkában második mérkőzését vívja. Míg az első 3 mérkőzésen a csehszlovák együttesen nemcsak a kimerítő üt 3 fáradalmai mutatkoztak meg, hanem az akllmatlzáció követ- 3 kezményel Is, a második mérkőzésen válogatott együttesünk 3 már sokkal jobb formában játszott. Annak ellenére, hogy 3 a Warroad Lakers a legjobb amerikai együttesek közé tartozik 3 és jóval veszélyesebb ellenfélnek tartják a Mlnesota egyetem 3 csapatánál, a csehszlovák jégkorongozók 7:3 (2:1, 2:2, 3:0) 4 arányban győzelmet arattak. Jégkorongozólnk két mérkőzése után az Egyesült Államokban (a harmadikat vasárnapról hétfőre virradó éjjel, lapzárta után, játszók) nem lehet végső, főleg túl optimista következtetéseket levonni, mert a további mérkőzések, főleg az USA válogatott együttese ellen február 9-én és 11-én Los Angelesben megmutatják, milyen a valóságban a csehszlovák válogatott együttes teljesítőképessége. Egy azonban már ma biztos: a fárasztó olimpiai tornán csak az a kollektíva érhet el sikereket, amely játéktudása mellett a legnagyobb mértékben küzdö- képességével, lelkesedésével és áldozatkészségével tűnik ki. Jégkorongozóink már nem egyszer kellemesen megleptek, például tavaly Prágában, amikor Kanada ellen arattak győzelmet. Azonban már csalódást is keltettek. Fő okai ezeknek a sikertelenségeknek abban nyilvánultak meg, hogy a döntő mérkőzéseken elégtelen győzelmi akaratot tanúsítottak. Ez Idén A Roman testvérpár jégtáncban a megtisztelő 7-ik helyen végzett tapasztalt, kiváló technikával rendelkező együttest küldtünk az olimpiai tornára és ezért reméljük, hogy a múlt hibáiból okulva, sziwel-lélekkel’ fognak küzdeni a csehszlovák színek jó hírnevének terjesztése érdekében. Míg a csehszlovák jégkorong válogatott együttes harmadik mérkőzésére készül, az olimpiai játékok színhelyén Squaw Valley-ben az előkészületek utolsó időszakukba léptek. Az olimpiai játékok főrendezője, Amerika egyik legkiválóbb művésze, Miki egér édesapja Walt-Dtsney a múlt héten 300 postagalambot próbált ki. melyekre az olimpiai játékok idején szükség lesz és melyek mint tapasztalt repülők visszatértek bázisukra. Rosz- szabb lesz állítólag a premier alkalmával, amikor az ünnepélyes megnyitón összesen 2000 galambot eresztenek fel s ezek nagyobb része nem tér vissza. A rendezők már kiszámították, hogy a galambokkal 100 000 dollár tűnik el a levegőben és ez nagyon bosszantja őket. Már nem egész tíz nap múlva február 18-án Squaw Valley-ban a következő történik majd: Egy kékruhás lány száguld a Papooste-csúcs hófedte lejtőjén, le az Indiánasszonyok Völgyébe. Szőke haja lobog a szélben, akár a fáklya, mint az igazi fáklya, amelyet magasra emelt jobbjában tart — az olimpia lánnja. Andrea Mead-Lawrence, Cortina olimpiai bajnoka gyújtja- meg 1960 tüzét, hogy aztán három hétig ki se aludjék ott a jégstadion kandeláberében és hirdesse: béke van a világon, a földkerekség fiataljai megértik egymást. Hó, hó, hó Ez Squaw Valley legnagyobb problémája. Mert az Indiánasz- szonyok Völgyében vagy túlságosan sok van belőle, vagy túlságosan kevés. És mit lehet ez ellen tenni? Sok mindent. Első esetben — ott a katonaság. Az Army ezredei majd utat taposnak benne, százezer bakanccsal és százezer lapóttal formálják a világ legjobb stzöi- nek kívánsága szerint az Irdatlan mennyiségű porcukrot. Aztán, ha túlságosan meggyülem- lik a csúcsokon és lavtnave- széllyel fenyeget, aKkor majd jön a tüzérség és egyszerűen szétáevuzza a hegygerincen Ólálkodó fehér veszedelmet. És ha kevés, akkor tarka ruhás, harci színekkel mázolt indián főnökök lépnek a színre, varézstáncot járnak és furcsa, sikongő dalokkal fordulnak a nagy Manituhoz, hogy könyörüljön meg a világ fiatalságán. Ebben még az is jő, hogy a televízió közvetítheti az egész bizarr ceremóniát, dollárok százezreit keresheti rajta és néhány morzsa talán a szegény kis indián főnököknek is lepottyan. Nem könnyű Egy svájci újságíró helyszíni szemlére utazott Squaw Valley- be. Jó egy kicsikét körülnézni, biztosítani a lehetőségeket, barátokat szerezni. A feje még mindig vörös volt a méregtől, amikor a zürichi repülőtéren kiszállt a gépből. — Fantasztikus — kiáltotta. — Négyünket zsúfolnak össze egy kis szobába naponként 20 dollárért. És ebben még egy harapás koszt, egy falat kenyér sincs benne. Az embernek 60 km-t kell utaznia míg a központból az északi síversenyek színhelyére eljut. Vasút nincs, repülőtér nincs ... Növesszek szárnyakat? Fantasztikus!... Igen, úgylátszik Squaw Valley nemcsak a versenyzők számára tartogat kemény és elkeseredett küzdelmeket. Eredeti japán tűzijátékkal fejeződik be a VIII. Téli Olimpia. A tűzijátékok rakétáit Japánból szállítják az USA-ba és február 16-án érkeznek San Francisco- ba. A tűzijáték végét a „Viszontlátásra 1964-ben Tokióban“ szövegű mondat képezi majd. Tippelj velünk 1. Plzeň-Chomútov 1 2. Jihlava —Sokolovo 1 3. K. Vary- Kolín Tatra 1 4. č. Budejovice-H. Brod 1 5. Žilina —Opava 1 X 6. Olomouc M —Prostéjov 1 X 7. Tŕebíč — B. Ostrava 2 X 8. Alessandria —Barl 1 9. Lanerossi —Spal X 2 10. Roma-AC Milano 2 X 11. Udinese — Lazio 1 12. Üstí — Dukla Praha 2 X 13. Čelakovice-K. Hora 1 14. Kijov-L. Bratislava 1 t így kellett volna Športka: 4, 3, 21, 30, 31, 33 Sazka: 111X111XXX11 A VIH. Téli Olimpián a csehszlovák színeket a következő játékosok képviselik: Fent balról: Gut, MaŠIáň, Starší, Farda (edző), Horský (segédedző), Tikal, Volf, Danda, A középső sor: Fakó, Potsch, Vanék, Pantuéek, Kasper, Vlach, Bubník, Térdepelnek: Černý, Bacflek, Jirík, Dvorácek, Nadrchal, Bárta és Golonka Három ocfávlái? három nap alatt ------------------hét országon keresztül Másfél órával éjfél előtt három octávla gépkocsink elhagyta a hófedte Varsó utcáit. 69 óra alatt, három nap és három éjjel utazva átlépték az NDK, NSZK, Belgium, Luxemburg, Francia- ország határait és csak Monte Carlóban álltak meg. Megtettek 3860 km-t! Európa kilenc nagyvárosában 346 gépkocsi állt rajthoz azonos céllal, azonban a kocsik fele nem futott be a célba. Sok tapasztalt versenyző otthagyta fogát a nehézségek leküzdése tekintetében a világ legnagyobb autómobil versenyén - a Rallye Monte Carlo-n. Gépkocsivezető és a navigátor A nappal és éjjel tartó utazás, melyet csak az egyes útszakaszokon felállított időellenőrző állomás szakít meg, a hófúvás és jeges út veszélyei — mindez leselkedik a gépkocsivezető gyenge pillanataira, akinek idegeit az előírt 60—78 km-es .magas őrasebességi átlag a pattanásig megfeszíti. A ta- chométer mutatói szüntelenül a 100-as szám körül mozognak. A gyors és pontos tájékozódás a térképeken és a városok zegzugos utcáin, a megtett kilométerek átlagsebességének állandó átszámítása foglalkoztatja az utazótársat a navigátor szerepében, (ez a két gépkocsivezető az egyes útszakaszok után felváltja egymást a kormánykerék mellett). Neki sem szabad még két-három órát sem alvásra szánni. Csak a hosszú útszakaszokon találhat egy kis időt, hogy lecsukhassa szemét és néhány percre félálomban megpi- héntesse idegeit. Az út ugyanis nincs sehol kijelölve és a 22 időellenőrző állomás nagyobbára a nagyvárosok közepén fekvő szállódákban nyert elhelyezést, úgyhogy a versenykocsi csak az útkereszteződéseknél szerzett véletlen információk alapján bolyongva az útvesztőkön talál oda. Termoszba töltött tea és erős kávé, frissítő gyümölcs és csokoládé - ezek a szakadatlan hosszú percekben felhasznált energia fö forrásai. Minden percért folyik a küzdelem. Csak a határokon engedélyeznek semlegesítő 10 percet. Ä rendes evésre csak akkor lehet gondolni, ha az időellenőrzésiiél marad egy szabad fél óra. Sarkutazók szerepében Lengyelország felett hóvihar dühöngött. Hórétegek fedik az álnok jeges utat. Gdyniában nem lehet másképp fékezni, mint belerohanni a hótorlaszba. Innen rajtolnak a kocsik egy perces időközökben és mindegyik kifut az érintetlen fehér országúira. Az autókerekek nyomai ugyanis 60 másodpercnél hamarabb tűnnek el. Egész Pózenig az áthatolhatatlan hulló fehér fal vakítja a gépkocsivezetőket. Hó, jég, hó, nincs menekvés, mert csak ez az országút s ezek a percek vezetnek Monte Car!o-ba és a lábak a pedálokon nem hátrálhatnak. Az octáviák nyelik a kilométereket, a gépkocsivezetők szeme az orszégútra tapad, a kocsi sötétjében a cigaretta tüze fénylik, az óra és a tachométer csak űzi, hajtja az embereket és a gépet kérlelhetetlenül előre. Hó az országúton A Frankfurtba vezető beláthatatlan országutat 30 cm magas hólepel fedi. Az út mentén az árkokból gépkocsik kerekei merednek az ég felé. Egyik autószerencsétlenség követi a másikat. Nyolc norvég gépkocsinak sikerült egymás mögé jutni és most szorosan egymást követve együttműködnek a nehéz út leküzdésében. Az első gép kerekei meg nem alkuvó hótömegbe akad, a megcsu- szamlásnál veszít sebességéből és a norvég csapat tömeges összeütközésére kerül sor. Három kocsi helyben marad, a többi habár megsérülve, tovább folytatja útját. Ezer méteres emelkedés vár a fáradt gépekre a Chambery- ból Monte Carlo-ba vezető utolsó útszakaszon. Lépcsőzetesen a meredek sziklákba vájt országút csak 3—4 m széles. Minden kanyarban száz és száz méter mély szakadékok tátongnak a gépkocsivezetők tekintete előtt. Az octáviák néhány gépkocsi mellett haladnak el, melyek élettelenül a levegőbe emelkedő kerekekkel függve maradtak az országút alatti sziklákon. Éppen ezeken az útszakaszokon sokkal erősebb Versenykoesikat, köztük a győztes mercedeseket elhagyták az octáviák. Škoda a legjobbak között A 144 gépkocsiból, mely Monte Carlo utcáin leállt, 53 érkezett meg teljesen sértetlenül. Ezek között foglalt helyet mind a három csehszlovák gépkocsi. Büntetőpontokat csak a késői befutásokért szereztünk. A 16 időellenőrző állomáson Cham- beryba és a további hat időellenőrző állomáson Monte Carlo- ba nem mindig álltuk meg a helyünket. Két versenyzőpárunk először vett rész a Rallye Monte Carlo-n. Hogy mindany- nyian befutottak nagy sikernek számít, ha nem is végeztek az elsők között. A 40 világmárkájú gépkocsi között a Mladá Boles- lav-i Škoda octávia megállta helyét. VI. — Inkább te bocsáss meg énnekem, hogy zavarlak! — szóltam az ablakhoz állva és kifelé nézve. Figyeltem a reggeli sürgés-forgást: a kis- és nagy diákok hosszú sora törtetett be a kapun. Ugyanis sok a vidékről bejáró tanuló, és ilyenkor érkezik a vonat, meg több irányból az autóbusz. Három nagyobb diáklány fordult be a kapun. Egymás mellett lépkedett mindhárom. Hogy mit beszéltek, nem hallottam, de a két szélső lánynak ugyancsak szaporázta a nyelve. Egymás szavába vágva magyaráztak, s hol az egyik, hol a másik kacagott. Csak a középső lépkedett méltóságteljes komolysággal, el sem mosolyog- * ta magát. így első látásra is volt benne valami rendki- vüliség. Nem tudom, arcának szokatlanul komoly kifejezése, vagy inkább vállára ömlő, hosszú, valószínűtlenül fekete haja okozta-e. Tény, hogy megjelenése felkeltette a figyelmemet. Hogy-hogy eddig még nem láttam!? Talán hiányzott vagy nem voltam még az osztályukban 1 ? — Jóska, gyere csak! - szólítottam meg az igazgató barátomat. - Hányadikba jár az a feketehajú kislány? — Az Ágnes? - vonta össze szemöldökét a barátom. — A tizenegyedik bébe, — Hol van az az osztály? — Az első emeleten, a folyósó legvégén — válaszolta készségesen. — De miért kérded ? — Még nem láttam itt ezt a kislányt... Persze, abban az osztályban még nem voltam... — Helyes kislány! - jegyezte meg Jóska. - Szorgalmas, tehetséges, tiszta jeles ... Mégsem engedhetjük érettségire ... Ki kell dobnunk! Nagyon meglepődtem: — Nem értem!... bámultam a barátom arcára valószínűleg értetlen ábrázattal. — Kuláklány!.., Rossz káderezést kaptunk ré a falujából... Most már érthető? - mondotta Jóska. Mélyet sóhajtott, azzal visszaült a helyére és tovább dolgozott. Elgondolkozva léptem az ablakhoz és tovább néztem kifelé. Az iskolaudvart szegélyező orgonasövény virágai mintha elhalványultak volna, s az ablakon beáromlő levegő, az imént még oly csodálatosnak vélt tavaszi levegő szinte fojtogatott. — Ki kell dobnunk, mert kuláklány, mert rossz a káderezése! Még mindig ezeknek a szavaknak a csengése töltötte be a szobát. Nem bírtam tőlük szabadulni. A folyosón váratlanul megszólaltak a csengők. Ajtók csapódtak, az iskola jólismert zsongása elhalt, elcsendesedett a világ. És beindult a nagy gépezet, mint ahogy beindult tegnap, tegnapelőtt, egy évvel ezelőtt és ahogy be fog indulni holnap, öt év múlva a tudásért, az emberi értelem csiszolásáért. Kiléptem az igazgatói szobából. Felsétáltam az első emeletre és elindultam a folyosón a tizenegyedik bé felé... * * * Csendesen helyet foglaltam a tanterem egyik sarkában és szótlanul figyeltem a tanítást. Igyekeztem minél kisebbre összehúzódni, hogy jelenlétemmel ne zavarjam a tanítás menetét. Már jónéhányan hátrafordultak, de a feketehajú lány nem vett tudomást rólam. Mozdulatlan testtartással figyelte az előadást. Kormos haján táncolt a beáramló napsugár. Én pedig egyre lestem a feje mozdulatát, de hiába. Magam se tudom, hogy miért, bosszankodni kezdtem. Különös gondolatok keringtek az agyamban. Bizonyára érzi, hogy figyelem és csak azért sem tekint hátra, vagy pedig büszke, beképzelt lehet. Ki tudja még mi mindent nem gondoltam volna felőle, ha a folyosón meg nem szólalnak a csengők. A tanárnő befejezte az előadást és kiment a teremből. Én is felálltam és kimentem a folyosóra. Valami csalódás félét éreztem, de hogy kiben, miben csalódtam, magamnak sem tudtam megmagyarázni. Valami hiányzott, valami nyugtalanított. Légüres térben éreztem magam. A diákok utánam jöttek és körülfogtak. Különböző kérdésekkel ostromoltak, nem győztem válaszolgatni. Ismét csak némi szomorúsággal állapítottam meg, hogy a feketehajú lány nincs közöttük. Az egyik ablakpárkányra könyökölve nézett kifelé. Láthatóan élvezte az ablakon túl hancú- rozó tavaszt. Különc, zárkózott természetű lehet — próbáltam megmagyarázni magamnak a dolgot és ez a gondolat, ha lehet, még jobban felfokozta a kíváncsiságomat: ki tudja, milyen érdekes vagy nagy témát rejteget magában!? Elhatároztam, hogy beszélni fogok vele. 6. Délután fél hármat mutatott az óra. A kis igazgatói szoba ablakában ültem egyedül. A kapu felé vezető betonjárdát figyeltem. A vidékről bejáró tanulók már jó ideje szállingóztak kifelé az állomásra. Kísébb-nagyobb csoportokba verődve ballagtak. Volt, aki másodmagával. de olyan is akadt, aki csak egyedül vágott neki az útnak. Végre feltűnt a feketehajú lány. Kényelmes, lassú léptekkel ment a kijárat felé — egyedül. Langyos szél kószált a kisváros utcáin. A zsenge lombok között madarak csiviteltek. Az egyik kirakat előtt több ember tolongott, de oda se figyeltem, hogy mi vonhatja annyira magára a figyelmüket. Szemem messze elöl járt, a feketehajú lányt kereste... Az első sarki épület előtt értem utói. Mintha csak véletlenül történne, melléje szegődtem: — Hazafelé? — kérdeztem, mintha régi ismerőst szólítanék meg. — Igen — felelte ugyanolyan közvetlenséggel, mint ahogy én kérdeztem, s egy kis ideig szótlanul mértük a járda hosszát. — Fárasztó lehet ez az örökös bejárás — próbáltam beleilleszkedni a gondolatvilágába. — Megszoktam ... Mindent meg lehet szokni... — felelte valami megfásult keserűséggel, s még hozzátette. - Hatodik éve csinálom... — Hosszú idő... Tekintete valahová messzire kalandozott és mélyet sóhajtott: — Igen ... elég hosszú idő... Ismét csak szótlanságtól verten lépkedtünk egymás mellett. A tavaszi égbolton ragyogó napsugár a kirakatokkal szemezgetett. A Május 1. közelsége kiabált minden üveg mögül. És én arra gondoltam, hogy a mellettem lépkedő lány egyáltalán nem büszke, se nem beképzelt. (Folytatjuk)
