Új Ifjúság, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-02-09 / 6. szám

Jégkorong válogatottunk vroségo és győzelmo A Vili. Téli Olimpia előtt A Squaw Valley-bcn megrendelésre kerUlö olimpiai torna 3 megkezdése előtt a csehszlovák jégkorong válogatott együttes 3 még néhány mérkőzést játszik az Egyesült Államokban. A mér* 3 kőzéseknek kimondottan előkészítő jellege van. Az első mér* 3 kőzésen kedden, február 2-án Minneapolisban a helyi egyetem 3 csapatától 2:3 arányú vereséget szenvedtünk és mér csütörtö- 3 kön válogatottunk az amerikai-kanadai határra utazott, hogy 3 Warroad városkában második mérkőzését vívja. Míg az első 3 mérkőzésen a csehszlovák együttesen nemcsak a kimerítő üt 3 fáradalmai mutatkoztak meg, hanem az akllmatlzáció követ- 3 kezményel Is, a második mérkőzésen válogatott együttesünk 3 már sokkal jobb formában játszott. Annak ellenére, hogy 3 a Warroad Lakers a legjobb amerikai együttesek közé tartozik 3 és jóval veszélyesebb ellenfélnek tartják a Mlnesota egyetem 3 csapatánál, a csehszlovák jégkorongozók 7:3 (2:1, 2:2, 3:0) 4 arányban győzelmet arattak. Jégkorongozólnk két mérkő­zése után az Egyesült Államok­ban (a harmadikat vasárnapról hétfőre virradó éjjel, lapzárta után, játszók) nem lehet végső, főleg túl optimista következte­téseket levonni, mert a további mérkőzések, főleg az USA válo­gatott együttese ellen február 9-én és 11-én Los Angelesben megmutatják, milyen a valóság­ban a csehszlovák válogatott együttes teljesítőképessége. Egy azonban már ma biztos: a fá­rasztó olimpiai tornán csak az a kollektíva érhet el sikereket, amely játéktudása mellett a legnagyobb mértékben küzdö- képességével, lelkesedésével és áldozatkészségével tűnik ki. Jégkorongozóink már nem egy­szer kellemesen megleptek, pél­dául tavaly Prágában, amikor Kanada ellen arattak győzelmet. Azonban már csalódást is kel­tettek. Fő okai ezeknek a siker­telenségeknek abban nyilvánul­tak meg, hogy a döntő mérkő­zéseken elégtelen győzelmi akaratot tanúsítottak. Ez Idén A Roman testvérpár jégtáncban a megtisztelő 7-ik helyen vég­zett tapasztalt, kiváló technikával rendelkező együttest küldtünk az olimpiai tornára és ezért reméljük, hogy a múlt hibáiból okulva, sziwel-lélekkel’ fognak küzdeni a csehszlovák színek jó hírnevének terjesztése érde­kében. Míg a csehszlovák jégkorong válogatott együttes har­madik mérkőzésére készül, az olimpiai játékok színhelyén Squaw Valley-ben az előkészü­letek utolsó időszakukba léptek. Az olimpiai játékok fő­rendezője, Amerika egyik leg­kiválóbb művésze, Miki egér édesapja Walt-Dtsney a múlt héten 300 postagalambot pró­bált ki. melyekre az olimpiai játékok idején szükség lesz és melyek mint tapasztalt repülők visszatértek bázisukra. Rosz- szabb lesz állítólag a premier alkalmával, amikor az ünnepé­lyes megnyitón összesen 2000 galambot eresztenek fel s ezek nagyobb része nem tér vissza. A rendezők már kiszámították, hogy a galambokkal 100 000 dollár tűnik el a levegőben és ez nagyon bosszantja őket. Már nem egész tíz nap múlva február 18-án Squaw Valley-ban a következő történik majd: Egy kékruhás lány száguld a Papooste-csúcs hófedte lejtő­jén, le az Indiánasszonyok Völ­gyébe. Szőke haja lobog a szél­ben, akár a fáklya, mint az igazi fáklya, amelyet magasra emelt jobbjában tart — az olimpia lánnja. Andrea Mead-Lawrence, Cor­tina olimpiai bajnoka gyújtja- meg 1960 tüzét, hogy aztán három hétig ki se aludjék ott a jégstadion kandeláberében és hirdesse: béke van a világon, a földkerekség fiataljai megér­tik egymást. Hó, hó, hó Ez Squaw Valley legnagyobb problémája. Mert az Indiánasz- szonyok Völgyében vagy túlsá­gosan sok van belőle, vagy túl­ságosan kevés. És mit lehet ez ellen tenni? Sok mindent. Első esetben — ott a katona­ság. Az Army ezredei majd utat taposnak benne, százezer ba­kanccsal és százezer lapóttal formálják a világ legjobb stzöi- nek kívánsága szerint az Irdat­lan mennyiségű porcukrot. Az­tán, ha túlságosan meggyülem- lik a csúcsokon és lavtnave- széllyel fenyeget, aKkor majd jön a tüzérség és egyszerűen szétáevuzza a hegygerincen Ólálkodó fehér veszedelmet. És ha kevés, akkor tarka ruhás, harci színekkel mázolt indián főnökök lépnek a színre, varézstáncot járnak és furcsa, sikongő dalokkal fordulnak a nagy Manituhoz, hogy könyö­rüljön meg a világ fiatalságán. Ebben még az is jő, hogy a televízió közvetítheti az egész bizarr ceremóniát, dollárok százezreit keresheti rajta és néhány morzsa talán a szegény kis indián főnököknek is le­pottyan. Nem könnyű Egy svájci újságíró helyszíni szemlére utazott Squaw Valley- be. Jó egy kicsikét körülnézni, biztosítani a lehetőségeket, ba­rátokat szerezni. A feje még mindig vörös volt a méregtől, amikor a zürichi repülőtéren kiszállt a gépből. — Fantasztikus — kiáltotta. — Négyünket zsúfolnak össze egy kis szobába naponként 20 dollárért. És ebben még egy harapás koszt, egy falat kenyér sincs benne. Az embernek 60 km-t kell utaznia míg a köz­pontból az északi síversenyek színhelyére eljut. Vasút nincs, repülőtér nincs ... Növesszek szárnyakat? Fantasztikus!... Igen, úgylátszik Squaw Valley nemcsak a versenyzők számára tartogat kemény és elkeseredett küzdelmeket. Eredeti japán tűzijátékkal fejeződik be a VIII. Téli Olimpia. A tűzijátékok rakétáit Japánból szállítják az USA-ba és február 16-án érkeznek San Francisco- ba. A tűzijáték végét a „Vi­szontlátásra 1964-ben Tokióban“ szövegű mondat képezi majd. Tippelj velünk 1. Plzeň-Chomútov 1 2. Jihlava —Sokolovo 1 3. K. Vary- Kolín Tatra 1 4. č. Budejovice-H. Brod 1 5. Žilina —Opava 1 X 6. Olomouc M —Prostéjov 1 X 7. Tŕebíč — B. Ostrava 2 X 8. Alessandria —Barl 1 9. Lanerossi —Spal X 2 10. Roma-AC Milano 2 X 11. Udinese — Lazio 1 12. Üstí — Dukla Praha 2 X 13. Čelakovice-K. Hora 1 14. Kijov-L. Bratislava 1 t így kellett volna Športka: 4, 3, 21, 30, 31, 33 Sazka: 111X111XXX11 A VIH. Téli Olimpián a csehszlovák színeket a következő játékosok képviselik: Fent balról: Gut, MaŠIáň, Starší, Farda (edző), Horský (segédedző), Tikal, Volf, Danda, A középső sor: Fakó, Potsch, Vanék, Pantuéek, Kasper, Vlach, Bubník, Térdepelnek: Černý, Bacflek, Jirík, Dvorácek, Nadrchal, Bárta és Golonka Három ocfávlái? három nap alatt ------------------­hét országon keresztül Másfél órával éjfél előtt három octávla gépkocsink elhagyta a hófedte Varsó utcáit. 69 óra alatt, három nap és három éjjel utazva átlépték az NDK, NSZK, Bel­gium, Luxemburg, Francia- ország határait és csak Mon­te Carlóban álltak meg. Meg­tettek 3860 km-t! Európa kilenc nagyvárosában 346 gépkocsi állt rajthoz azonos céllal, azonban a kocsik fele nem futott be a célba. Sok ta­pasztalt versenyző otthagyta fogát a nehézségek leküzdése tekintetében a világ legnagyobb autómobil versenyén - a Rallye Monte Carlo-n. Gépkocsivezető és a navigátor A nappal és éjjel tartó uta­zás, melyet csak az egyes út­szakaszokon felállított időellen­őrző állomás szakít meg, a hó­fúvás és jeges út veszélyei — mindez leselkedik a gépkocsi­vezető gyenge pillanataira, aki­nek idegeit az előírt 60—78 km-es .magas őrasebességi átlag a pattanásig megfeszíti. A ta- chométer mutatói szüntelenül a 100-as szám körül mozognak. A gyors és pontos tájékozódás a térképeken és a városok zeg­zugos utcáin, a megtett kilomé­terek átlagsebességének állandó átszámítása foglalkoztatja az utazótársat a navigátor szere­pében, (ez a két gépkocsivezető az egyes útszakaszok után fel­váltja egymást a kormánykerék mellett). Neki sem szabad még két-három órát sem alvásra szánni. Csak a hosszú útszaka­szokon találhat egy kis időt, hogy lecsukhassa szemét és né­hány percre félálomban megpi- héntesse idegeit. Az út ugyanis nincs sehol kijelölve és a 22 időellenőrző állomás nagyobbá­ra a nagyvárosok közepén fekvő szállódákban nyert elhelyezést, úgyhogy a versenykocsi csak az útkereszteződéseknél szerzett véletlen információk alapján bolyongva az útvesztőkön talál oda. Termoszba töltött tea és erős kávé, frissítő gyümölcs és cso­koládé - ezek a szakadatlan hosszú percekben felhasznált energia fö forrásai. Minden percért folyik a küzdelem. Csak a határokon engedélyeznek semlegesítő 10 percet. Ä ren­des evésre csak akkor lehet gondolni, ha az időellenőrzésiiél marad egy szabad fél óra. Sarkutazók szerepében Lengyelország felett hóvihar dühöngött. Hórétegek fedik az álnok jeges utat. Gdyniában nem lehet másképp fékezni, mint belerohanni a hótorlaszba. Innen rajtolnak a kocsik egy perces időközökben és minde­gyik kifut az érintetlen fehér országúira. Az autókerekek nyomai ugyanis 60 másodperc­nél hamarabb tűnnek el. Egész Pózenig az áthatolhatatlan hulló fehér fal vakítja a gépkocsive­zetőket. Hó, jég, hó, nincs me­nekvés, mert csak ez az ország­út s ezek a percek vezetnek Monte Car!o-ba és a lábak a pedálokon nem hátrálhatnak. Az octáviák nyelik a kilométe­reket, a gépkocsivezetők szeme az orszégútra tapad, a kocsi sötétjében a cigaretta tüze fénylik, az óra és a tachométer csak űzi, hajtja az embereket és a gépet kérlelhetetlenül elő­re. Hó az országúton A Frankfurtba vezető belát­hatatlan országutat 30 cm ma­gas hólepel fedi. Az út mentén az árkokból gépkocsik kerekei merednek az ég felé. Egyik autószerencsétlenség követi a másikat. Nyolc norvég gépko­csinak sikerült egymás mögé jutni és most szorosan egymást követve együttműködnek a ne­héz út leküzdésében. Az első gép kerekei meg nem alkuvó hótömegbe akad, a megcsu- szamlásnál veszít sebességéből és a norvég csapat tömeges összeütközésére kerül sor. Há­rom kocsi helyben marad, a többi habár megsérülve, tovább folytatja útját. Ezer méteres emelkedés vár a fáradt gépekre a Chambery- ból Monte Carlo-ba vezető utol­só útszakaszon. Lépcsőzetesen a meredek sziklákba vájt or­szágút csak 3—4 m széles. Min­den kanyarban száz és száz méter mély szakadékok tátong­nak a gépkocsivezetők tekintete előtt. Az octáviák néhány gép­kocsi mellett haladnak el, me­lyek élettelenül a levegőbe emelkedő kerekekkel függve maradtak az országút alatti sziklákon. Éppen ezeken az út­szakaszokon sokkal erősebb Versenykoesikat, köztük a győz­tes mercedeseket elhagyták az octáviák. Škoda a legjobbak között A 144 gépkocsiból, mely Mon­te Carlo utcáin leállt, 53 érke­zett meg teljesen sértetlenül. Ezek között foglalt helyet mind a három csehszlovák gépkocsi. Büntetőpontokat csak a késői befutásokért szereztünk. A 16 időellenőrző állomáson Cham- beryba és a további hat időel­lenőrző állomáson Monte Carlo- ba nem mindig álltuk meg a helyünket. Két versenyzőpá­runk először vett rész a Rallye Monte Carlo-n. Hogy mindany- nyian befutottak nagy sikernek számít, ha nem is végeztek az elsők között. A 40 világmárkájú gépkocsi között a Mladá Boles- lav-i Škoda octávia megállta helyét. VI. — Inkább te bocsáss meg énnekem, hogy zavarlak! — szóltam az ablakhoz állva és kifelé nézve. Figyeltem a reggeli sürgés-forgást: a kis- és nagy diákok hosszú sora törtetett be a kapun. Ugyanis sok a vidékről bejáró tanuló, és ilyenkor érkezik a vonat, meg több irányból az autóbusz. Három nagyobb diáklány fordult be a kapun. Egymás mellett lépkedett mindhárom. Hogy mit beszéltek, nem hallottam, de a két szélső lánynak ugyancsak szaporázta a nyelve. Egy­más szavába vágva magyaráztak, s hol az egyik, hol a másik kacagott. Csak a középső lépkedett méltóságteljes komolysággal, el sem mosolyog- * ta magát. így első látásra is volt benne valami rendki- vüliség. Nem tudom, arcának szokatlanul ko­moly kifejezése, vagy inkább vállára ömlő, hosszú, valószínűtlenül fekete haja okozta-e. Tény, hogy megjelenése felkeltette a figyelme­met. Hogy-hogy eddig még nem láttam!? Talán hiányzott vagy nem voltam még az osztályuk­ban 1 ? — Jóska, gyere csak! - szólítottam meg az igazgató barátomat. - Hányadikba jár az a feketehajú kislány? — Az Ágnes? - vonta össze szemöldökét a barátom. — A tizenegyedik bébe, — Hol van az az osztály? — Az első emeleten, a folyósó legvégén — válaszolta készségesen. — De miért kérded ? — Még nem láttam itt ezt a kislányt... Persze, abban az osztályban még nem voltam... — Helyes kislány! - jegyezte meg Jóska. - Szorgalmas, tehetséges, tiszta jeles ... Mégsem engedhetjük érettségire ... Ki kell dobnunk! Nagyon meglepődtem: — Nem értem!... bámultam a barátom ar­cára valószínűleg értetlen ábrázattal. — Kuláklány!.., Rossz káderezést kaptunk ré a falujából... Most már érthető? - mon­dotta Jóska. Mélyet sóhajtott, azzal visszaült a helyére és tovább dolgozott. Elgondolkozva léptem az ablakhoz és tovább néztem kifelé. Az iskolaudvart szegélyező or­gonasövény virágai mintha elhalványultak vol­na, s az ablakon beáromlő levegő, az imént még oly csodálatosnak vélt tavaszi levegő szinte fojtogatott. — Ki kell dobnunk, mert kuláklány, mert rossz a káderezése! Még mindig ezeknek a sza­vaknak a csengése töltötte be a szobát. Nem bírtam tőlük szabadulni. A folyosón váratlanul megszólaltak a csen­gők. Ajtók csapódtak, az iskola jólismert zson­gása elhalt, elcsendesedett a világ. És beindult a nagy gépezet, mint ahogy beindult tegnap, tegnapelőtt, egy évvel ezelőtt és ahogy be fog indulni holnap, öt év múlva a tudásért, az emberi értelem csiszolásáért. Kiléptem az igazgatói szobából. Felsétáltam az első emeletre és elindultam a folyosón a tizenegyedik bé felé... * * * Csendesen helyet foglaltam a tanterem egyik sarkában és szótlanul figyeltem a tanítást. Igyekeztem minél kisebbre összehúzódni, hogy jelenlétemmel ne zavarjam a tanítás menetét. Már jónéhányan hátrafordultak, de a fekete­hajú lány nem vett tudomást rólam. Mozdulat­lan testtartással figyelte az előadást. Kormos haján táncolt a beáramló napsugár. Én pedig egyre lestem a feje mozdulatát, de hiába. Magam se tudom, hogy miért, bosszankodni kezdtem. Különös gondolatok keringtek az agyamban. Bizonyára érzi, hogy figyelem és csak azért sem tekint hátra, vagy pedig büsz­ke, beképzelt lehet. Ki tudja még mi mindent nem gondoltam volna felőle, ha a folyosón meg nem szólalnak a csengők. A tanárnő befejezte az előadást és kiment a teremből. Én is felálltam és kimentem a fo­lyosóra. Valami csalódás félét éreztem, de hogy kiben, miben csalódtam, magamnak sem tudtam megmagyarázni. Valami hiányzott, valami nyug­talanított. Légüres térben éreztem magam. A diákok utánam jöttek és körülfogtak. Kü­lönböző kérdésekkel ostromoltak, nem győztem válaszolgatni. Ismét csak némi szomorúsággal állapítottam meg, hogy a feketehajú lány nincs közöttük. Az egyik ablakpárkányra könyökölve nézett ki­felé. Láthatóan élvezte az ablakon túl hancú- rozó tavaszt. Különc, zárkózott természetű lehet — pró­báltam megmagyarázni magamnak a dolgot és ez a gondolat, ha lehet, még jobban felfokozta a kíváncsiságomat: ki tudja, milyen érdekes vagy nagy témát rejteget magában!? Elhatároztam, hogy beszélni fogok vele. 6. Délután fél hármat mutatott az óra. A kis igazgatói szoba ablakában ültem egye­dül. A kapu felé vezető betonjárdát figyeltem. A vidékről bejáró tanulók már jó ideje szál­lingóztak kifelé az állomásra. Kísébb-nagyobb csoportokba verődve ballagtak. Volt, aki má­sodmagával. de olyan is akadt, aki csak egye­dül vágott neki az útnak. Végre feltűnt a feketehajú lány. Kényelmes, lassú léptekkel ment a kijárat felé — egyedül. Langyos szél kószált a kisváros utcáin. A zsenge lombok között madarak csiviteltek. Az egyik kirakat előtt több ember tolongott, de oda se figyeltem, hogy mi vonhatja annyira magára a figyelmüket. Szemem messze elöl járt, a feketehajú lányt kereste... Az első sarki épület előtt értem utói. Mintha csak véletlenül történne, melléje szegődtem: — Hazafelé? — kérdeztem, mintha régi is­merőst szólítanék meg. — Igen — felelte ugyanolyan közvetlenség­gel, mint ahogy én kérdeztem, s egy kis ideig szótlanul mértük a járda hosszát. — Fárasztó lehet ez az örökös bejárás — próbáltam beleilleszkedni a gondolatvilágába. — Megszoktam ... Mindent meg lehet szok­ni... — felelte valami megfásult keserűséggel, s még hozzátette. - Hatodik éve csinálom... — Hosszú idő... Tekintete valahová messzire kalandozott és mélyet sóhajtott: — Igen ... elég hosszú idő... Ismét csak szótlanságtól verten lépkedtünk egymás mellett. A tavaszi égbolton ragyogó napsugár a kira­katokkal szemezgetett. A Május 1. közelsége kiabált minden üveg mögül. És én arra gondoltam, hogy a mellettem lépkedő lány egyáltalán nem büszke, se nem beképzelt. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom