Új Ifjúság, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-03-29 / 13. szám
BORISZ POLEVOI: 4Čenm atzéžet&e*t Lenin sohase félt a konkurenciától. Egész tevékenységével arra törekedett, hogy a közös munka érdekében maga köré tömörítse a legjobban bevált, nagytehetségü, végtelen energiájú, kitűnő embereket. Harcostársai véleménye szerint ezeket az embereket képes volt „körülugrálni“, úgy örült sikereiknek, mint a sajátjának, minden erejével támogatta tekintélyük növekedését és képes volt elnézni emberi gyöngéiket is, ha azok nem sér‘r,ték a bolsevik alapelveket. Ha társaságában v Jaki megpróbált a jelen nem lévő elvtárs gyenge tulajdonságairól beszélni, lehetett az bárki, bármilyen magas funkciót is töltött be a pártban, vagy az államapparátusban, Lenin hirtelen félbeszakította: — Inkább arról beszéljen, hogy milyen a politikai magatartása annak az elvtársnak. Politikai magatartás! Ez volt Vlagyimir lljics számára a legfontosabb szempont az emberek megítélésében. Itt aztán nem tűrt semmi homályosat, bizonytalant. Ha valakiről úgy beszéltek, hogy az jó ember, ezt ö türelmetlenül, ironikus hangon dünnyögte': „Hmm, hmm" és rögtön megkérdezte: — És mi benne az a jó? Inkább azt mondják meg, hogyan viselkedik politikai kérdésekben. ő maga az alapvető kérdésekben, ha az emberek politikai magatartásáról volt szó, mindig szilárd, közvetlen és bátor volt. Bármennyire is szeretett valakit, bármilyen kedves és régi emlékek, barátság fűzte hozzá, soha nerh tűrte senkitől a párt irányvonalának elferdítését. Ha valaki ilyen hibát követett el, addig meg nem bocsátott neki, míg az illető a hibát ki nem javította, jóvá nem tette. Ha az alapvető kérdésekről volt szó, Lenin soha se riadt vissza a nagy barátság megszakításától, a régi tekintély megdöntésétől. Közismert, hogy fiatal korában szerette Pleha- novot és élete végéig tisztelte annak marxista műveit. Ha olyan valaki jött Vlagyimir lljicshez, aki ismerte Plehanovot avagy meglátogatta azt, részletesen kikérdezte Plehanov egészsége és élete felől. De mindeme tisztelete mellett Lenin határozottan és kíméletlenül ostorozta Plehanovot a munkásosztály elárulásáért és feltárta hibás nézeteit. A Komszomol III. kongresszusán mondott beszédében kitűzte az ifjúság nevelésének fő jelszavát — teljes mértékig alávetni magunkat az osztályharc érdekeinek, ő maga egész életében példája a munkásosztály ügye önfeláldozó szolgálatának, minden tehetségét, képességét, feltétel nélkül alárendelte és az osztályharc szolgálatába állította. Ha valami ismeretlen emberrel két-három mondatot váltott, rögtön kiismerte és megtalálta a helyes hangot a beszélgetéshez. Alaposan megfigyelte az embert, teljes egészében nézte, erényeivel, hibáival, jó és rossz tulajdonságaival. És ha már jól megfigyelte, igyekezett olyan helyre tenni, ahol annak a legjobb tulajdonságai teljes mértékig kibontakozhattak. De a gyönge oldalait tobábbra is figyelembe vette és azokat a tovább fejlődésében igyekezett, segített kiküszöbölni. A FORRADALMI KÖTELESSÉG EMBERE Vlagyimir lljics a legteljesebb mértékig kötelességtudó ember volt, a szó igazi értelmében. Hogy pontosabbak legyünk, hozzá kell még tennünk: a forradalmi kötelességtudás embere volt, Igényes volt az emberekkel szemben, de elsősorban magával szemben. Megkívánta a párt tagjaitól, hogy feltétel nélkül teljesítsék a központi bizottság határozatait, de mindenekelőtt maga teljesítette azokat. Őrködött a szovjet törvények felett, amelyek alatt megszületésükkor az ő neve is ott állott. Ez így volt a nagy és kis dolgokban is. Lehetetlen itt meg nem említeni, egy igen jellemző esetet. A folyosóra, amely Vlagyimir lljics lakásához vezetett, a Kreml parancsnoka őrséget állított. A Központi Végrehajtóbizottság iskolájának tanulói tartottak itt őrséget. Azon a napon, amelyikről szó van, egy olyan tanuló állt őrségben, aki Lenint nem ismerte. Elállta Lenin útját és szigorúan felszólította: — Az engedélyt! — De hiszen ezek az ajtók az én lakásomba vezetnek — mondta csodálkozva Lenin és az ajtókra mutatott. — Azt én nem tudhatom — válaszolt az őr. — Az a parancsom, hogy engedély nélkül senkit se engedjek' be. Vlagyimir lljics nem veszekedett, hanem fogta magát és elment a parancsnokságra, ott kért belépési engedélyt és azzal hazament. Amikor az iskola tanulója befejezte a szolgálatot, jelentette a parancsnokságon, hogy egy bizonyos ember megpróbált engedély nélkül bejutni Lenin lakásába. Természetesen már a2 egész parancsnokság tudott az esetről. — És tudod, hogy kit állítottál meg? — kérdezte szigorúan a szolgálatot teljesítő tiszt. — Azt nem tudom. — A Népi Komiszárok elnökét, Lenint. Az iskola hallgatója elpirult ebben a kényszer- helyzetben. Azonnal elfutott Vlagyimir lljicshez és kérte, hogy bocsásson meg neki. Vlagyimir lljics türelmesen és komoly arccal végighallgatta, csak a szeme sarkában nevetett. — Nem — mondta Vlagyimir lljics — nincs miért bocsánatot kérnie. A parancsnok utasítása vagy parancsa az a Kreml területén törvény. Hogy engedhettem meg én, a Népi Komiszárok elnöke, magamnak eme parancs megszegését? Én voltam a hibás és magának volt igaza. Vlagyimir lljics figyelmesen gondoskodott a körülötte lévő emberekről, azok munkafeltételeiről, egészségéről, étkezéséről, pihenéséről, csak magáról feledkezett meg igen gyakran. A rengeteg gondtól és munkától nem egyszer megfájdult a feje és nem tudott aludni. A munka egyre gyűlt és senki se tudta rávenni, hogy egy kicsit kikapcsolódjon, pihenjen. Amikor Nagyezsda Konsztantyinovna látta, hogy Lenin milyen állapotban van, áttelefonált a párt központi bizottságára és a központi bizottság határozatot hozott: Javasolunk Vlagyimir lljics Uljanovnak (Leninnek) ennyi és ennyi napos kötelező pihenést. A központi bizottságról megtelefonálták ngki: — Vlagyimir lljics határozatot hoztunk, hogy ennyi és ennyi nap szabadságot kell kivennie. A megszokott lenini választ kapták: „Hmm, hmm". Aztán gyorsan megkérdezte: — És mikorra parancsoljátok kivenni a szabadságomat ? Még az ilyen teljesen egyéni ügyben is a legkomolyabban vette Lenin a központi bizottság határozatát. Ha szabadságot kapott, elutazott Moszkvából, vadászni járt, halászott, gombát szedett és ezekben a napokban tényleg hozzá sem nyúlt a munkához. Szigorúan betartotta a központi bizottság határozatát. 60 évvel EZELŐTT SZÜLETETT jirí Wolker 1900. március 29. A századforduló hajnalán született Jirí Wolker, a cseh proletariátus nagy költője. Noha fiatalon, 24 éves korában halt meg, forradalmi hangú s nagy művészi erővel megírt verseivel olyan magasságot ért el, hogy a cseh nemzet nagy fiát a világirodalom klasszikusai között tartják számon. m ■V* S' BATTA GYÖRGY: Gyári sorok Karcsú, veres torony nyúlik az éghez, majd odakoccan kék üvegéhez. Türkizkék lángokat lövell mestere kezében sziszegő forrasztó fegyvere. Az az ember ott, ki a csillét tolja, . duzzadó izmával maga a munka szobra. » A nap láng-botjával veri a vidéket, de a munka vágya ezer napként éget. Bölcső és koporsó (Tavaszi kép) Zöld lobbot vetett a tavasz. Egy bokor alján -r (mely újoncként feszített, hogy új ruhát kapott), rozsdás fegyver hevert. Mellette, egy gyöngyvirág fehér színével szinte kurjongatott, örült az új élet felett. Virág, fegyver Emberek, nehéz választani? Én, ki a tavasz fényzuhatagában állok, Kérem, követelem, Fehér folyamként öntsétek el a földet Béke-gyöngyvirágok. Tavaszi kedv Nem vicsorítja fagy-fogait a tél A világról lekopott a hó-zománc, A nap a felhő-kulisszák mögül Oj fényt, új erőt reflektoroz ránk. Lágy-zöld lánggal égnek a bokrok: Máglyát, hatalmas máglyát rakok én is, Öl-számra hordok rá gond-nyalábokat, Égetek mindent, mi jókedvet lopkod. A vakító nap sugarában állok. Testem, arcom szoborrá emeli a fény, Kopjatok bronz homlokomról gond-rozsdák, Hulljatok, hulljatok csak fénynyalábok! JÚNIUS Szinte cikkan a fák lomb-pajzsán a nap arany fokosa, A rét hanyattfekvö zöldruhás asszony, arany melle a boglya feszül, mint asszonymell a kísértés előtt. Az árokparton napszítta-arcú, izmos legény kaszál, ezer aranyként csillog szerszáma a fényben. Szél kél, s mint sok-sok cimbalom, felremegnek egyszerre a fák, s egy vidám szél-dalon táncrakap egy papír. A határban június virág-tüze lobog, s mint pöttöm piros szemaforok a nyarat jelzik a pipacsok. Nem ilyen tavaszt akartam, Szergej! BRATISLAVA I. Kedd: 11.20 Jó hangulatban 12.07 A Rádiózenekar játszik 12.40 Népdalok 13.10 A dal, amivel jöttek 14.20 Szórakoztató zene 15.30 A Moszkvai Rádió összeállítása 17.00 Tánczene 18.15 Klvánságkoncert 20.00 Szórakoztató zene Szerda: 11.30 Jó hangulatban 13.10 Szovjet mesterek gyöngyszemei 13.30 Filmzene 14.05 Szórakoztató zene 16.15 Fúvószene 17.00 Operarészletek 17.30 Tánczene 18.00 Klvánságkoncert 20.30 Tánczene. Csütörtök: 11.30 Jó hangulatban 12.40 Operarészletek 13.10 Szovjet esztráddalok 16.15 Tánczene 18.15 Kívánsághangverseny. Péntek: 11.30 Jó hangulatban 13.10 Filmzene 14.05 Kellemes délután 17.30 Kívánsághangverseny 20.00 Vidám április 22.50 Jő éjszakát. Szombat: 10.25 Népdalok 11.00 Bratislava felszabadítása 15. évfordulójának tiszteletére ösz- szeállított kultúrmontázs 11.20 Jó hangulatban 12.40 Operarészletek 13.10 Vidám hétvége 16.15 Szórakoztató zene 20.00 Kívánsághangverseny 22.50 Tánczene. Vasárnap: 9.50 Körhinta. Humoros összeállítás — szórakoztató est 12.05 Kis déli koncert 14.00 Tánczene 20.30 Bratislava felszabadításának 15. évfordulójára 22.50 Szimfonikus zene. KOSSUTH-RÄDIÖ Kedd: 12.10 Zenés ajándék- műsor 13.20 Zenekari hangverseny 15.10 Egy falu — egy nóta 16.15 Operettdalok 17.15 Szív küldi szívnek 18.30 Részletek Bizet Carmen című operájából 19.25 Népdalcsokor. Szerda: 12.10 Operarészletek. 13.10 Táncmelódiák 14.00 Népizenekar 16.00 Élőszóval — muzsikával 19.00 Az Állami Népi Együttes műsorából 1935 Oj operafelvételekből 20.30 Évről-évre. 15 év slágereiből. Csütörtök: 11.20 Részletek János vitéz daljátékból 12.10 Könnyű zene 13.20 Vidám népdalok, csárdások 14.10 Tánczene 16.10 Egy falu - egy nóta 17.15 Zenekari muzsika 18.00 Kellemes szórakozást! 20.30 Rádiójáték Fesztivál 1960. Péntek: 12.10 Tánczene 13.15 Szórakoztató zene 16.15 Népizenekar 17.15 Szív küldi szívnek 20.30 Áprilisi tréfa ... Könnyű zene. Szombat: 12.10 Népizenekar 13.00 Operarészletek 13.50 Könnyű zene 15.30 Élőszóval — muzsikával 18.30 Szív küldi szívnek 20.30 Juanita csókja. Bemutató. Vasárnap: 12.15 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Szív küldi szívnek 16.10 Népdalok 16.35 Szórakoztató szimfonikus zene 17.10 Tánczenekar 19.00 Díszünnepség közvetítés az Operaházből 20.45 Népdal-est. TELEVÍZIÓ Kedd: 20.00 A televízió versenyprogramja. Szerda: 20.00 Nem vagyunk otthon, komédia (Prága), Csütörtök: 20.00 Közvetítés F. Chopin életéből 20.30 Japán film (Prága). Péntek: 1945: Mi már láttuk egymást — szovjet film (Prága). 21.15 Rövid filmek. Szombat: 20.00 Áprilisi tréfák (Prága) 21.45 Északi kikötő — cseh film (Prága). Vasárnap: 10.30 Rövid filmek 10.50 — 13.00 A csehszlovák ökölvívó bajnokság közvetítése 19.40 Üdvözlet Budapestről 21.40 Sport. K ikeletre szomjazó, virágváró alkonyaikor állított be hozzám régi ismerősöm, Habart Ilona. — Vedd a kabátodat és gyere! — szólt hozzám kissé rekedtes althangján. — Mutatok valamit. Nekivágtunk a meredek utcáknak, felkapaszkodtunk az egykor oly sok diákmajálist látott régi „bimbőházak“ romjaihoz, majd rákanyarodtunk az újonnan épült betonúira. Ott, ahol a ködös múlt betorkollik a verőfényes jelenbe. A betonút végén hatalmas kőlépcső vezet fővárosunk egyik legszebb magaslatára. Idáig csaknem szótlanul haladtunk egymás mellett, ki-ki a, maga gondolataiba merülve. Tizenöt év előtti, emlékeket kergető gondolataiba ... Ilona csak akkor szólalt meg, amikor már ott álltunk az elesett szovjet katonák dermesztőén fenséges gyászterén, Slavín sírtengerének kellős közepén. Sírhant sírhant mellett, márványtábla márványtábla után. Közkatona az alezredes, alhadnagy az őrnagy mellett. Ahogyan életükben nem választotta el őket egymástól osztály- vagy rangkülönbség, úgy hamvaik is békésen nyugosznak a föld mélyén. Tetemük fölött most picike árvácskák nyújtogatják nyakukat, mintha az égbenyúló emlékoszlopra mutatnának, tetején a bronzból készült szovjet harcossal. — Tudod, ki fekszik itt? — szólalt meg Ilona az egyik sírra mutatva — Szergej!- Milyen Szergej? - kérdeztem emlékeim között kutatva. — Az az első arcvonalbeli orosz orvos, aki akkor... — Aki akkor... Igen, már emlékszem. * * * Közvetlenül városunk felszabadítása előtt történt, amikor a náci hollósereg már elkotró- dott. De még nem múlt el a veszély, mert a németek most Dévény felől ágyúztak bennünket. Többed magammal egy lakatlan viskó pincéjében kerestem sebtében menedéket a váratlan aknazápor elől, a Zerge- hegy déli lejtőjén, a „Szalmakunyhó“ közelében. Ezen felette bizonytalan „óvóhelyen“ ismerkedtem össze Habart Ilonával. Férjét a Szlovák Nemzeti Felkelés vérbefojtása után Fal- lingpostba hurcolták a dühödt nácik, ott pusztult el nyomorultan. Alig három éves Éva leánya apja természetét örökölte, ő is bátor kislány volt. Még a mennydörgéstől sem félt, mert az — úgymond — nem bánt senkit. Ezzel vigasztalta ugyanis édesanyja, amikor bombáztak. Egy őrizetlen pillanatban. ki is futott a szabadba megnézni, vajon „villámlik-e a mennydörgés előtt“. Mert nem tudta a csöppség, hogy ez a villám — halálos lehet. Amikor Ilona felszaladt utána a lépcsőn, már megtörtént a baj: egy becsapódó akna szilánkja mély sebet ütött Éva térdén. Anyja félőrülten kapta karjaiba vérző gyermekét és rohant vele a pincébe. Mi egy csonkká égett gyertya fényénél éppen azon tanakodtunk, mit kezdjünk a csúnya sebbel, amikor megreccsent a rozoga lépcső. Géppisztoly csöve meredt felénk és felhangzott a szokásos kérdés: „Germányi?“ Amikor a belépő szovjet tiszt látta, hogy rajtam kívül mindössze öt nő és két gyermek tartózkodik a pincében, mintegy bocsánatkérően leeresztette fegyverét. Figyelmét azonban a gyér világítás ellenére sem kerülte el a sebesült kislány, aki csendesen szepegett anyja ölében. Odalépett Ilonához és zseblámpájával rávilágított Éva lábára. „Nyicsevo!“ — vigasztalta a kissé bizalmatlankodó anyát. Majd óvatosan felemelte a törékeny gyermektestet és megindult vele a kijárat felé. Mindnyájan követtük a kertbe, mert egy időre kissé távolódott a robbanások zaja. Kint csakhamar ráeszméltünk, hogy a tiszt nemcsak katona, hanem orvos is. Jobb híján a kútnál mosott kezet, kinyitotta műszeres táskáját és pillanatok alatt kezében tartotta a gonosz repeszdarabot, majd kötést alkalmazott a sebre. Még egy tetanuszellenes befecskendezés és máris térdén ringatta, babusgatta a bömbölő kis jószágot. Azután elcsitult a sírás, de most mintha átragadt volna a tisztre. Mert egyszerre csak azt láttuk, hogy a leáldozó nap sugara könnyet sajtol szeméből. Vagy nem a napfény volt az oka? Még sokáig elnézte Éva kerek szemét, elmerengve simogatta selymes haját. A kislány meg csak nézte, nézte tengerkék szemével a könnyező óriást. — Miért sírsz, bácsi? — kérdezte csodálkozva ... Szergej, amint tudod — folytatta most Ilona — elbúcsúzott tőlünk és csapattestéhez csatlakozott a menekülő hitleri hordák üldözésére. Tizenöt évig abban a hitben ringattam magam, hogy a vérzivatar elmúltával szerencsésen eljutott hazájába, amit egész szívből kívántam neki. Hiszen hol találtam' volna hamarjában orvost, kötszert a város távoli kültelkén? Az ő közbelépése nélkül egyetlen gyermekemet is bizonyára elvesztettem volna. De ez idén aztán véletlenül megtudtam a szomorú valóságot: Éva életmentője még aznap — elesett. A Zerpehegy nyugati lejtőjén ugyanolyan gyilkos akna áldozata lett, mint amilyennek a szilánkja leányomat megsebesítette. — És itt van eltemetve... Fogalmad sincsen — fordult hozzám Ilona — mennyire lesújtott a fiatal orvos késői halálhíre, akiben valahogyan ... gyermekem második apját véltem felfedezni, jóllehet azt sem tudtam, legényember-e vagy családos. Csupán annyit tudok róla, hogy valahol a Távol- Keleten született. Fejfájához ültettem tehát ezt a kis keletázsiai Forsythia-cserjét, amely a mi éghajlatunkat is jó! bírja. Legalább sírhantján pompázzon • szülőföldjének első virága, a tavasz hírnöke. A z anya, aki tizenöt év elmúltával is hálásan gondolt vissza gyermeke meg- mentőjére, végigsimított a zsenge sárga szirmokon és egészen halkan, inkább magában búcsúzott a halottól: — Azért nem ilyen tavaszt akartam, Szergej! K. N.
