Új Ifjúság, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-02-23 / 8. szám

JÁN SMIŠEK:

K

érem szépen, írja meg valaki a cigányok történetét. Tudják, jó lenne egy akkora kötet, amelynek súlyát megérezné a karom is. Tudom, hogy a tudományt, az igazi tudományt nem lehet kilóra mérni. De végeredményben azért nem haragszom meg, ha lemérnek ekkora tudatlanságomért, mert az igazat megvallva éppen a tudományról van szó. Szerettem volna, ha akkor a kezemben van a cigányok történetének vastag, nehéz kötete, hogy megmutathattam volna annak az alaknak, megmagyarázhattam volna, hogy miről van szó, aztán, aztán a fejéhez vághattam volna a jókora könyvet. Nem mentegetőzöm durvaságomért, sajnos nem követhettem el.

Ez az ember, akit abban a pillanatban ellenségemnek tartottam, velem szemben végtelenül udvarias volt. Éreztem, hogy mindent a biztonság kedvéért tesz. Ugyanis fogalma sem volt róla, hogy ki vagyok, miért jöttem az ő városkájukba, ezért rendkívüli figyelemmel szolgált ki a vendéglőben, amelynek főnöke volt. Ott díszlett asztalomon minden elképzelhető kellék, üveghamutartó, sótartó, fog- piszkálő stb. És végeredményben minden nagyon tiszta. Pont ellenkezője volt a szomszéd asztal, a csapospult mellett. A vendéglő tömve volt, de annál az asztalnál csak egyetlen egy ember ült. Cigány.

Már idősebb, de fekete, mint a barátai, és világoskék ingjének tiszta gallérja szépen kihajtva simul vállára. Alakja meglapuló, tekintete tétova __

— Te büdös — mondta neki a vezető asztala fölé hajolva — ha nem jönnek vissza, széttépem a pofádat. Azonnal fizess: négy sör, két stampedli rum. - Neki is tiszta volt az inge és finoman vasalt ujját magasan könyöke fölé gyűrte. Nadrágszíja felett kifolyt pocakjának hája, egész teste lötyögött a kövérségtől.

A fekete ember törve cseh nyelven magyarázta, hogy biztosan visszatérnek, neki csak egy söre volt és azt azonnal kifizetheti, de miért akarja a főnök úr, hogy a többiek helyett is fizessen? Munkától kérges kezével csendesen hadonászott, segített szájának megmagyarázni a helyzetet. Mosolyogni próbált, de nem sikerült neki, pedig az egész vendéglő mulatott.

Szememet a sértegető vezetőre függesztettem. Megérezte tekintetemet és néhány riadt pillantás után az asztalomhoz lépett.

r- Ez aztán a nyög, ugye? - kérdezte, dei

nem kapott választ. Fürkészve egymásra néztünk és hallgattunk. Szinte éreztem, mint nő bennem az utálat forró hulláma. Alakja szétfolyt, fcsak arca és tekintete meredt rám. Parancsol még valamit, uram? — kérdezte udvariasan, mert nem tudta, hogy ki vagyok és miért jöttem kis városkájukba. Nem szóltam semmit. Mégsem árulhattam el néki, hogy mit szeretnék és miért.

Erre az én feltűnésemre gondoltam vissza később is, amikor a városka főterének egyik üzlete előtt ücsörögtem a pádon. Az üzlet mindkét oldalán cigányok laktak a házakban. Körülöttem fekete gyerekek futkároztak. Lehetetlen volt megszámolni őket, mert egy pillanatra sem maradtak egy helyben.

Igen, a fekete férfi barátai valóban visszatértek. Hárman voltak, fiatalok. Az öreg, akinek várakoznia kellett rájuk, az asztal fölé hajolt és valamit szemrehányón magyarázott nekik. Bólogattak és fehér fogaikkal mosolyogtak rá, aztán amelyiknek legdúsabb volt a haja, odahívta a vendéglőst, fizetett és előre adott pénzt négy rumra, ő volt az egyetlen vendég, aki előre fizetett.

Most ott ültem a gyerekek és hozzátartozóik közt. Futkároztak körülöttem és én kiválasztottam közülük egyet, aki a legérdekesebbnek tűnt szememben. Nem hancúrozott oly egészségesen, mint a többiek. Sötét haja alatt révedező tekintet ült, teste gyönge volt. De a szemei égtek és több volt bennük, mint egyszerű kíváncsiság.

— Melyik házban laksz? — kérdeztem. — Ott vagy amott? — mutattam mind a két házra és ő rámutatott az egyikre.

— Ott — mondta. — Ott lakok a testvéreimmel és a nővéremmel.

A válasz iskolásán pontos volt és én csaló- dottnak éreztem magam. Azt szerettem volna, ha a másik házban lakik, amely a helység kevés műemléke közé tartozik. Nemrég még egy németül beszélő idős hölgy lakott ott. Esténként gyakrabban szokott játszani a zongorán, mint mások, és a kis faház ablakán kiszűrődtek Dvorák melódiái. Azt mondják, hogy azon a zongorán maga a Mester is játszott, amikor itt volt látogatóban.

— És miért néni abban laksz? — kérdeztem a gyereket és rámutattam az alacsony faházra.

— Ott is bátyáim és nővéreim laknak — mondta a gyerek és rögtön sorolni kezdte:

— Ott lakik a..., amott pedig ez és ez. — Mutatott a gyerekekre, akik egyre közelebb húzódtak.

Nem tudom miért, de ebben a pillanatban kicsit szégyelltem magam. Hogy legyűrjem ezt az érzésemet, tovább kérdezgettem.

— Milo, Milonak hívnak — válaszolt, aztán a nevek végtelen sorába kezdett, amikor sorolni kezdte kistestvéreit és húgait. Most már csak arra emlékszem, hogy volt köztük egy Pista is és hogy végül mégsem tudott mindenkit felsorolni.

— Milo, iskolába még nem jársz?

— Most megyek. - Félig szlovákul, félig csehül beszélt. Néha megakadt, kereste a megfelelő kifejezést és ilyenkor megértettem, hogy tisztán csehül szeretne beszélni velem.

— Már van ruhám. Oj. Sapkám is. Cipőt még kapok. Ha meglesz, akkor megyek iskolába: lesz ruhám, sapkám és cipőm. Megtanulok olvasni, aztán mindent elolvasok — mutatott a templomra függesztett lámpára, — és azt is, ami a moziban van. Elolvasom az újságokat is. Bátyám mindig vásárol újságot és olvassa, hogy mi van a világban, mindenhol másutt — mondta és teli bizalommal nézett rám.

IIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIII!

— Az oroszok barátaink, a németek nem, ugye? — bólogatott és csóválta a fejét is. Az oroszok igen, a németek nem, ugye?

Elöntötte lelkem a bizalom melege, de megmagyaráztam neki:

— Milo — mondtam - az oroszok a legjobb barátaink, de sok német is. Azok a jók, igen, a rosszak, nem.

Beleegyezett, de nem volt benne biztos, mert a gyermekek nyelvén a nem az mindig nem,

Bólogatott, elpirult és szégyenlősen lesütötte a szemét. Jó az, ha tud magyarul? Avagy

nem?- Mondj nekem valamit magyarul - kérleltem.- Bakancs - mondta hirtelen.- Mi az?- Cipő, topánky... - magyarázta minden erővel. Olyan nagy katonacipők!

és az igen az igen marad. Kicsit félresandított, de aztán ismét rám tekintett bizalommal.

— Mindent megtanulok, mindent elolvasok. Mindent fogok tudni, Csak még az a cipő...

— Megtanulsz Milo, ha fogsz akarni, mindent megtanulsz. A cipő is meglesz. Hiszen te már sok mindent tudsz. Milyen nyelvet ismersz még a csehen kívül?

Zavarba jött, tétovázott. Milyen nyelvet is ismer ő, töprengett magában. A segítségére siettem.

— No, tűdsz-e másképp is beszélni, mint ahogy most beszélgetünk? Ogy látom, magyaH ívtak a barátaim. Elbúcsúztam tőle és amikor végigmentünk a városon, nem volt szavam Végül is, ki az ördög tudhatja: valóban megtanul-e mindent írni és olvasni? És miért ne írhatná meg éppen ő azt a vastag könyvet, e ... Mintha muzsikát hallottam volna. Dvorák egyik darabját! De lehet, hogy valami teljesen új darabot hallottam, a saját magamét, amit sohasem fogok megírni, mert nem tudom.

De ha meg tudnám írni, akkor az én cigány elvtársaim melódiái hangzanának fel benne és az új cipőről szólna.

rul tudsz.

Fordította SZŐKE JÓZSEF

MOSZKVA

Tizenöt évi szünet után újból megrendezik ez év decemberében a Szovjetunióban a zongora-, hegedű- és gordonkaművészek országos versenyét. A verseny célja újabb tehetségek felkutatása. Díjazottjai közül választják ki az 1962-es Csajkovszkij nemzetközi verseny szovjet részvevőit.

PÁRIZS

Roger Vadim, a fiatal francia rendezőgárda egyik legtehetségesebb képviselője Rómában forgatja új filmjét „Vér és rózsa“ címmel. A film a rémdrámák légkörét kívánja feltámasztani, főszereplője egy vámpír. Vadimnak már tavaly meggyűlt a baja a cenzúrával amikor elkészült a Veszélyes kapcsolatok című filmje. Mostani művével ismét ujjat húz a hatóságokkal, mert bejelentette, hogy sokkal szabadabb jeleneteket vesz szalagra, mint előző filmjében.

BUKAREST

„Román írók“, bélyegsorozatot hozott forgalomba a román posta. A következő írók arcképeit viselő bélyegeket adták ki: Dimitrie Bolintineanu, Castache Negruzzi, Alexandru Doniéi, Grigore Alexandrescu, I. I. Ca- ragiale és George Cosbuc.

BERLIN

Rohamosan nő a háborút és a fegyverkezést népszerűsítő filmek száma Nyugat-Németor- szágban, Míg az 1957 —58-as szezonban 37 ilyen filmet vetítettek — amely az összes bemutatott filmek 6.8 százalékának felel meg —, az 1958-59- es szezonban már 59-et, vagyis az összes játszott filmek 9.35 százalékát. E filmek között sok

a szovjetellenes, mint „A sztálingrádi orvos“, a „Tajga“, a „Kék divízió“ stb.

VARSÓ

A Lengyel Írók Szövetsége varsói tagozatának pártszervezete beszámoló és vezetőségválasztó taggyűlést tartott. A beszámolót J. Putrament, az Író- szövetség párttitkára mondotta. Felszólalt E. Ochab, a LEMP KB politikai bizottságának tagja, a központi bizottság titkára is. A vita után megválasztották a varsói írók pártalapszerveze- tének vezetőségét.

LONDON

Az Angol Filmintézet csehszlovák filmhetet rendez februárban a National Film Theat- re-ben. Kilenc játékfilmet, és több, a cseh filmipar sokoldalú fejlődését dokumentáló rövidfilmet mutatnak be.

fjerlini jegyzetek

engeteget olvas az ember erről a városról. Kétségtelenül a világ egyik legkényesebb pontja, ha nem a legkényesebb. Azt is sokszor hallani róla, hogy frontváros, hogy a nyugati kémszervezetek emberei csak úgy nyüzsögnek Nyugat-Berlin utcáin. (Kintlétem idején pl. a Berliner Zeitung folytatásokban közölte azoknak az ügynököknek a névsorát — és ecsetelte röviden tevékenységüket is —, akiket Nyugat-Berlinben szerveztek be nemrég, onnan irányítottak és akik aztán fennakadtak a keleti hálón.) Hallatlan feszültség érzik a levegőben, állandó en- garde-ban kell állniok a kelet - berlinieknek ahhoz, hogy egyrészt kivédjék a nyugatról jövő szüntelen kihívásokat, támadásokat, másrészt élhessék a maguk újfajta életét, építhessék részvárosukat, szilárdíthassák és növelhessék saját harcosaik sorait.

NÉHÁNY APRÓSÁG

Néhány apróság, ami mindezt talán érthetőbbé teszi:

Ha Keleten bemész egy vendéglőbe, igazolnod kell keletberlini voltodat, csak ezután szolgálnak ki. Kellemetlen az ilyen dolog, zavarja, idegesíti az embert. Képzeld el, ugyanezt minálunk. Minek az ilyen zaklatás? - kérded. Pillanatnyilag Nyugat-Berlinben egy nyugatnémet márkát adnak négy keletiért: ha odaát egy menüt eszel (ahogy én is ettem) és közlőd a pincérrel, hogy csak keleti márkában tudsz fizetni (ahogy én is tettem), akkor örömmel biccent — es lässt sich schon machen. Csakhogy mikor fizetsz, akkor az étlap árának négyszeresét zsebeli be tőfed. Szóval, ha nem volna az ellenőrzés, egész Nyugat-Berlin átjárna nem is enni, hanem — bocsánat — zabáim negyedáron Keletre.

Vagy: ha egy kelet-berlini üzletben vásárolsz, ugyancsak igazolnod kell odavalósi voltodat és ugyancsak a fenti ok miatt. Rengeteg árucikk olcsóbb Keleten, mint Nyugaton. Elképzelhetjük az óriási üzletelési lehetőségeket ilyen ellenőrzés nélkül.

Nagy a csillogás odaát. Csak úgy roskadoznak a kirakatok a szebbnél szebb árutól. (Saját tapasztalatom alapján mondhatom: Nyugat-Németország Nyu- gat-Berlinhez képest szürke.) Van, ami meglepően olcsó, de álta'ában drágább az élet odaát, mint a mi oldalunkon. Mégis: a nagy luxus nem mindenkire marad hatástalan. Emberi, érthető dolog ez. Az emberek gyengeségét pedig minden kufár kihasználja anyagi és szellemi értelemben egyaránt. Nos, Kirakat-Berlin éppen ezt a célt szolgálja: megzavarni, hamis

csillogással átcsalogatni, akit

csak lehet, s így gyengíteni a Keletet.

Kulturális téren defenzívába szorult már Nyugat-Berlin. Aki jó irodalmat akar — és olcsón —, az Keleten vásárol, aki jó operaelőadást akar hallani, az a Komische Operbe jár, aki jó színházat akar, az a Berliner Ensemble-t keresi fel esténként.

AZ A BIZONYOS „PIROS ÚTLEVÉL"

M

oziba is csalogatják át a népet, mégpedig azzal, hogy 1:1-hez válthatni jegyet több helyen. Csakhogy amikor az ember megváltja a jegyét a pénztárnál és keleti márkával fizet, a jegy hátára nagy betűkkel írják, hogy OST és a jegyszedőnél igazolni kell, hogy „odaát- ról“ való az ember.

Elmentem megnézni egy francia filmet. Kis mozi volt a Kur- fürstendammon. Maga a tulajdonos ellenőrizte a jegyemet. Kérte az igazolványt, mire megmutattam neki az útlevelemet és benne a tartózkodási engedélyt. Ha Majakovszkijnak eddig nem hittem volna, most láthattam a magam szemével, mit jelent az ilyeneknek a „piros útlevél“. Megremegett s keze.

„Miféle útlevél ez? — kérdezte, Mondom, magyar. Rámnéz, de csak úgy szikrázott dühében a szeme. „Mit keres maga itt ezzel?" — szólt fojtott hangon. — „Mi ez itt uram? Rendőrség vagy mozi?" — kérdeztem visz- sza elég határozottan. Mire kényszeredetten visszaadta az útlevelemet.

Autóbuszra várok a Friedrichstrassen. (Kelet-Berlin). Este van, téli köd töri a lámpák fényét. Mellettem fiatal, szép néger leány várja szintén a buszt. Nyugat-berlini rendszámú Volkswagen húz el lassan a megálló előtt, majd a pályaudvar előtti kanyarban megfordul s jön visz- sza. Éppen velünk szemben megáll. Két ifjú száll ki, két jellegzetes halbstarke (strici). Szájszögletben cigaretta, zsebrevá- gott kéz, röpködő, csiricsáré színű sál, magassarkú, hegyesorrúi cipő, szemrefésült haj — röhicsélnek, fütyürésznek s jönnek felénk, át az úttesten, majd minden további nélkül közrefogják a néger leányt. „Also, Liebste, gehen wir? ...“ — fordul hozzá az egyik. Mire a leány ijedten, segélykérőén mellém lép. Nézzük egymást az if jakkal. „All right, dirty nigger! ..." — szól néhány másodperc után az

egyik, majd cigarettacsikkjét a leány lába elé köpi. Azután bevágódik a kocsijuk ajtaja és elrobognak.

ahogy < volna..

ek, akkor is maradtam

*

PILLANATFELVÉTELEK

Joachim tizenegy esztendőt töltött el az egyik német koncentrációs táborban és most — mint az egész nyugatnémet párt — illegalitásban él valahol a Szövetségi Köztársaságban. Távol a családjától, féllába a börtönben. A régi rettenet után most ismét verekszik, hihetetlen önfegyelemmel, áldozatkészséggel, kimondom: hősiesen. „Mai életünk csak annyiban különbözik a náci-időbelitől, hogy nem fenyeget bennünket közvetlen halálveszély — mondta és kicsit fellélegzett Keleten.

Use pártonkívüli. A férje két évvel ezelőtt átszökött nyugatra, mert égett a lába alatt a talaj: feketézett. Ilse maradt. Miért? „Nézze, ezt elég nehéz nekem megfogalmazni. Én még nem tudom, mi az, hogy szocializmus, de azt már igen, hogy mi a becsület, mi a becstelenség, meg azt is, hogy ez a mi életünk, itt más, mint az, amelyik két háborút hozott ránk az én életemben. Elég volt belőle — de örökre. Ha gyerekünk is lett volna, elmentem volna a férjemmel, mert a gyer.k mellé szülő kell, de így csak rólam volt szó és nekem elegem volt abból, ami odaát van. Ha nem élnék olyan jól,

Naponta százezreket röpít át az „U“, meg az „S“-Bahn keletről nyugatra, meg vissza, naponta százezrek szeme előtt és közreműködésével vívja kemény harcát a két világ ebben a különös, nehéz sorssal megvert városban.

Pöffeszkedő magamutogatás egész Nyugat-Berlin, a villog óra „glancolt“ nyugatnémet Wirtschaftswunder. „There is big-big money in it" — óriási pénz van ebben a városban (Nyugat-Berlinben), mondta egy angolszász ismerősöm. És ez a „big-big money" zülleszt, ahol és ahogy csak teheti: ragyogással, fondorlattal, ál-ájtatoskodással, ál-jótékonysággal, hamis ígéretekkel, rádióval, televízióval, filmmel, színházzal, striptease-zel, ponyvával — ahogy Pesten mondják „ami belefér", mindennel, rombol, provokál, manőverezik — és mindezt egy szocialista ország szívében.

ióta ott jártam, azóta értem igazán, hogy a berlini kérdés megoldása a szovjet javaslatok alapján miért oly alapvető világpolitikai követelmény. Egy napról napra fertőző geny- nyes góc eltávolítása lassan és nehezen, de mégiscsak egészsé- gesedő világból.

GELLERT GÁBOR