Új Ifjúság, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-02-02 / 5. szám

Jégkorongozóinkra kemény küzdelmek várnak A Colonka csatársor (balról). Jano STARŠÍ, Jozef GOLONKA és Miroslav VLACH — jégkoronjjválogatottunk egyik támasza lesz Squaw Valley-ben. Csehszlovákia Squaw Valley- )e nagy tapasztalatokkal ren- lelkező jégkorong együttest cüld ki. Hisz a válogatott játé- cosok közül hárman — Gút, Jubnlk és Danda — már a VI. Téli Olimpiai Játékokon Oslóban s részt vettek. A VII. Téli Olim- Diai Játékokon Cortinában 1956- aan az említett három játéko­son kívül még Kasper, Bacílek, i/anék és Pantúček játszottak. Azonban a többi játékos sem újonc a nemzetközi tornákon, nagyobb részük küzdött már 1958-ban az oslói és 1959-ben a prágai világbajnokságon. A csapat további előnye az össze­szokottság! Az együttes gerin­cét az ötszörös bajnok Červená hviezda Brno játékosai képezik, A CÉL: GYŐZNI CSEHSZLOVÁKIA ELLEN ÉS ELJUTNI RÖMÄBA AZ OLIMPIÁRA A magyar labdarúgás visszatér az 1950-54-es évekbe ? A fenti cím alatt figyelemre méltó cikket írt Sirokmány Lajos a budapesti Esti hírlap szerkesztője a prágai Českoslo­venský sportba. Miután a cikk érdekes megállapításokat tartal­maz ismertetjük olvasóinkkal. A Firenzében játszott Olaszország-Magyarország decemberi labdarúgó mérkőzés után a Tutto sport olasz lap írta: „A magyar együttes gyönyörű futballt játszott és mestere szak­májának“. A francia olvasók a firenzei felejthetetlen labdarú­gó élményről a Combat terjedelmes cikkéből értesültek, mely­ben a lap többek között megállapítja: „A magyar válogatott együttes bebizonyította, hogy idei eredményei nem voltak a véletlen müve“. Nagy különbség volt ez azok­kal a hangokkal szemben, me­lyek a magyar válogatott játé­kosokat érték a svédországi világbajnokságon való sikerte­len rajt után. Akkor a sport­idény kiértékelése alkalmával alig jelent meg magyar labda­rúgó válogatott játékos neve az újságokban, legfeljebb csak va­lami sajnálkozó megjegyzés. Éreztük azonban, hogy a ma­gyar labdarúgás nem annyira rossz. Csak a szovjet labdarúgók arattak győzelmet A világbajnokság után Ma­gyarország egy sor nemzetek közötti mérkőzést játszott és csak egy ellenfél aratott felette győzelmet — rögtön kétszer is. Ezek a szovjet labdarúgók vol­tak. Különben Lengyelország 3:0. Románia 2:1, NDK 1:0, Svédország 3:2, Jugoszlávia 4:0 és Svájc pedig 6:0, arány­ban maradtak alul. Drámai mér­kőzésen visszafizettük az NSZK válogatott együttesének vere­ségünket, melyet 1954-ben Bernben a világbajnokság dön­tőjében elszenvedtünk. Már 3:0 arányban vezettünk, azonban védelmünk kényelmes játéka végül is 4:3-ra javította az eredményt. Tavaly a magyar együttes 8 mérkőzést játszott, hatszor győzött, egy mérkőzés döntetlenül és egy vereséggel végződött, 25:9 gólarány mel­lett. A válogatott együttes fel­állítása nem nagyon változott, csupán két fiatal — Göröcs és Albert — került be még a csa­patba. Megváltoztak azonban a játékosok és a játék. Megtanultak talán Sándor és Tichy egy év alatt futballozni? Ez nem valószínű, hisz már évek óta a csapat támaszai közé tartoztak. Ugyanez vonatkozik Bundzsákra, Kotászra, Mátraira és többi „öregre“. Mi az oka a feltűnő változásoknak Szabályszerűbb, tervszerűbb és fegyelmezettebb edzés. A já­tékosok megértették, hogy a labdarúgásban nem lehet bün­tetlenül kihagyni az edzést. A jó fizikai erőnlét lehetővé tette nagy területen a gyors játékot és ez erősen próbára tette minden ellenfelünk ide­geit. A Bundzsák — Kotász fe­dezetpár jobb volt az 1950-54- es évek világhírű Zakariás — Bozsik fedezetpárjánál.. Akkor mindkét fedezetnek felosztot­ták feladatait. Zakariásnak csak védőszerep, míg Bozsiknak vi­szont támadószerep jutott. Ma mindkét fedezet a pályán adódó pillanatnyi helyzet szerint ját­szik. Nagy változás állt be a csapat erkölcsi felfogásában is, ami a jó felkészültséggel függ össze. Ismert dolog, hogy hiába van lelkesedés, ha a lábak és a tüdő nem fogadnak szót. A válogatott játékosok határta­lan lelkesedéssel küzdöttek ak­kor is, ha az ellenfél vezetett. Belgrádban 1:2 arányban vesz­tésre álltak és a végén győztek, Olaszországban ellentálltak az ellenfél legerősebb nyomásának és döntetlent harcoltak ki. Az együttes nem változott Az elmúlt év legjellegzete­sebb valósága a csapatban be­állt jelentéktelen változások voltak, ezeket is rendszerint csak a játékosok sérülése vál­totta ki, úgyhogy Göröcs, Mátrai, Sipos, Kotász, Tichy és Grosics mind a 8 mérkőzésen, Bundzsák, Sándor és Sárosi pe­dig 7 mérkőzésen játszottak, míg Albert kétszer, Fenyvessi háromszor maradt ki a csapat­ból. Baróti szövetségi kapitány hitt a játékosoknak, nem cse­rélte őket még akkor sem, ha pillanatnyilag gyengébb telje­sítményt nyújtottak. Az egyöntetű csapat kialakí­tása annál értékesebb és érde­kesebb, mert az eddigi hazai és külföldi tapasztalatokkal ellen­kezik. Az állandó válogatott csapatba ugyanis hét elöljáró magyar ligacsapat szolgáltatott játékost, legtöbbet a Ferencvá­ros — hármat, az MTK, Vasas és Honvéd kettőt stb. Az I. liga csapataiban annyira javult az edzési munka, hogy a játékosok rendszeresen négy­szer, sőt ötször hetente tarta­nak edzéseket és ez már jelen­tőségteljes haladás. A csapatok játékereje nagyon kiegyensú­lyozott. Az őszi forduló győzte­sének, az Újpesti Dózsának so­raiban csak egy válogatott játé­kos szerepel. Az I. liga és az alacsonyabb bajnokságok is ar­ra mutatnak, hogy a magyar labdarúgás ismét jó úton halad előre. A magyar szurkolók elis­merésüket fejezték ki főleg az Újpesti Dózsának, mely meg­előzve az MTK-t váratlanul az őszi tabella élére került. A li­ezeket a klubcsapatokban ösz- szeszokott párok egészítik ki (Gút-Tikal a prágai Sokolovó- ból, Starší —Golonka a bratisla- vai SÍovanból). Squaw Valley-be tehát határozottan nem me­gyünk tanulni, s habár az idei olimpiai torna nehezebb az ed­digieknél, a csehszlovák együt­tesének meg vannak az előfel­tételei ahhoz, hogy megtisztelő helyezést érjen el az olimpiai tabellán. Akik felöltik a válogatott mezt Vladimir Nadrchal sportrnes- ter harmadik éve kapuvédő a brnoi ČH-ban, 22 éves és 12 mérkőzést játszott a váloga­tottban. Az oslói világbajnok­ságon 1956-ban, mint a torna legjobb kapusát tiszteletdíjjal tűntették ki. Olyan stílusos és jó teljesítményt nyújtott, hogy a kanadaiak javaslatára jutal­mazták meg. Tippeli velünk 1. Pardubice — Jihlava 1 2. Sokolovo — Plzeň 2 1 3. Chomútov — Kladno X 1 4. H. Brod — Litoméŕice X 2 5. Olomouc — Opava 1 6. Tŕebíč — Prostéjov 2 7. Arsenal —Blackburn R. X 1 8. Fulham —B. Wanderers 1 9. Manch. U. —Manch. C. XI 10. Preston — Tottenham H. 2 11. Dukla Praha — Kladno 1 12. Lok. Brat.— Slovan Brat. 1 13. Sp. Ústí —Dynamo Praha X 14. M. Boleslav — Podébrady 1 r így kellett volna Športka: 10, 13, 15, 16, 30, 36. Sazka: 112121 1 1 1 X 1 X • •••••••••• gában a legjobb teljesítménye­ket Albert, Szusza, Göröcs, Nagy. Sas, Rákosi, Dunai és Sátori nyújtották. A labdarúgók el akarnak jutni az olimpiára A válogatott együttesen és a ligabajnokságokon kívül a magyar sportnyilvánosság nagy érdeklődést tanúsít az olimpiai együttes iránt is. A rajt. jól si­került. Otthon az olimpiai együttes 2:1 arányú győzelmet aratott Ausztria ellen. Az olim­piai válogatott együttes felké­szülése egyezik az A válogatot­téval, hisz a játékosok egy része mindkét csapatban ját­szik. Az Ausztria elleni döntő mérkőzésre Grácban, valamint Csehszlovákia ellen Brnoban — a két nagy ellenfél ellen — az együttes nagy gondossággal ké­szül. A Rómába vezető utat megnyitná a Grácban kiharcolt győzelem (március 26-án) és a magyar labdarúgók hiszik, hogy erre képesek. A másik kapuvédőnk Vladi­mír Dvoŕáček (Dynamo Pardu­bice) már 14 éve védi a jégko­rong kalitkát! 26 éves és mint iskolás kezdte a jégkorong bo­tot forgatni. Habár évekkel eze­lőtt részt vett válogatottunk angliai túráján, hivatalos nem­zetek közötti mérkőzésen csu­pán most először ölti magára a válogatott mezt. Nagy előnye: a játékra való teljes összponto- sulása, nyugalma és határozott­sága. Jól futballozik is. A hat védőjátékos között a legnagyobb tapaszta­lattal Karol Gut érdemes sport­mester rendelkezik. Szeptember 16-án tölti be 33-ik életévét és eddig a csehszlovák válogatott­ban 107 mérkőzést játszott. 1951 óta válogatott csapatunk állandó kapitánya. Gólütésben sem vall szégyent — 34 gólt ütött a válogatottban. Társa a 27 éves František Tikal sport­mester. Jól kiegészítik egy­mást. Tikal erős karjai megbíz­hatóan tisztítják a kapu előtti teret és Gut áttekintéssel osz­togatja a korongot. Érdekes, hogy Tikal csak 16 éves korá­ban kezdett jégkorongozni, azonban kitartó szorgalommal a legjobbak közé dolgozta fel ma­gát. A csehszlovák színeket 38 mérkőzésen képviselte. A másik védöpárt Rudolf Potsch és Jan Kasper sport­mester képezik. Potsch már mint ifjúsági játékos elsajátította a játék technikáját. Nagyszerű a testremenő játéka és 23 éves korára való tekintettel remény­ségeink közé tartozik. Nyolc­szor képviselte színeinket. Kas­per évekkel ezelőtt nehezen tudott dönteni, mit részesítsen előnyben — a versenykerékpárt vagy a jégkorongot? A kemény, testremenő játék megtetszett neki és a jégkorong mellett döntött. Példás, áldozatkész és derekas harcos. 45 válogatott mérkőzés van mögötte és a külföldi jégkorongozók között is respektust szerzett magának. Stanislav Bacílek sportmester (SONP Kladno) már 1953 óta -játszik válogatottunkban. 31 éves, 70 mérkőzést játszott a válogatottban és tavaly klub­csapatát a bajnoki cím elnyeré­séhez segítette. Tapasztalt, technikailag fejlett és áttekin­téssel játszó védőjátékos. František Mašláň (27 éves) a válogatottban újonc. A brnoi ČH-ban a legmegbízhatóbb já­tékosok közé tartozik. Szívós, áttekintéssel rendelkező harcos és jó érzéke van a kollektív já­ték iránt. Nagyszerű teniszjá­tékos. Már 180 gólt ütött a csehszlovák válogatott színei­ben a Bubnik-Pantúček-Danda csatársor. Vlastimil Bubník már 78 mérkőzést játszott a jégko­rong válogatottban és kereken 100 gólt ütött! Az NSZK-ban rendezett 1955-ös világbajnok­ságon a legjobb gólütő volt (17 gól 8 mérkőzésen!). 29 éves. — Václav Pantúček 26 éves és 70 mérkőzést játszott a váloga­tottban. Már 35 gólt ütött és nagyszerűen összeszokott játé­kostársaival. Bronislav Danda (30 éves), a leggyorsabb és technikailag legfejletebb játé­kosok közé tartozik. 73 váloga­tott mérkőzésen 45 gólt ütött. A Pantúček csatársor tapaszta­lataival és összjátékával a vá­logatott együttes támasza, szeleiről ismert a Golonka csa­Gyors, kapuratörő társor. Októberben lesz 27 éves a bratislavai Jano Starší sport­mester. A válogatottban 30 mérkőzésen 15 gólt ütött. Nagy­szerűen összeszokott a 22 éves Jozef Golonkával, aki nagyon temperamentumos harcos. Go­lonka 16-szor játszott a válo­gatottban és a tavalyi jégko­rong világbajnokságon Prágá­ban nagyszerűen bevált. Miro­slav Vlach (25 éves) a tavalyi világbajnokságon a kanadai Be- rensonnal a legjobb gólütő volt. 37 válogatott mérkőzésen 30 gólt ütött. A leggyorsabb játé­kosok egyike. A Golonka csa­társor kemény küzdőképességé­vel és célszerű kapuratöréséve! tűnik ki. A harmadik csatársort František Vanék (28 éves) sportmester vezeti. Mesterien kezeli a botot és azon egyének közé tartozik, akik be tudják tartani a taktikai tervet. A vá­logatottban 33-szor szerepelt. Jozef Černý még csak 22 éves lesz és már az iskolapadokban kezdett jégkorongozni. A jég­korong ligában három éve ját­szik. Szívós harcos, néha nem elég határozott a kapura ütés­nél. Jaroslav Volf sportmester 27 éves, a válogatottban részt vett az oslói világbajnokságon és 2)-szer öltötte magára a vá­logatott mezt. Ki lesz a tizedik csatár? Az olimpiai együttesbe még nem jelölték ki az ötödik védő­játékost és a tizedik csatárt. Ez a következő három játékos­ból kerül ki: Karol Fakó sport­mester (28 éves), 21-szer volt válogatott. Nagyon szívós játé­kos, kiváló bottechnikája és át­tekintése van. — Jozef Bárta (23 éves) még újonc, nagyon tehetséges és gólképes játékos. A bratislavai Slovanban jól ösz- szeszokott Fakóval. — Jaroslav Jiŕík (21 éves), kemény, áttütő csatár, eddig 21 mérkőzést ját­szott a válogatottban. 1909 óta a csehszlovák jég­korongozók 314 hivatalos nem­zetek közötti mérkőzést ját­szottak és 1492:764 aktív gól­arányt értek el! Hisszük, hogy a „nagy útról" tiszteletreméltó eredményekkel térnek haza. kutattam, hallgattam. Semmi sem kerülte el a figyelmemet. Felszívtam, elnyeltem minden kis legyintést, elejtett szót, derűs kacagást, fáj- dalmds sóhajt, mint fekete posztó a nap su­garait. Esténként elsétáltam a folyópartra. Hosszan heverésztem a parti fű zöld bársonyán. Hall­gattam a víz susogását, a folyók csacsogását. Figyeltem, lestem a csillagot termő víz tük­rét, miként ringatja újszülött gyermekét - a hidegen pislogót... Rendezgettem a gondolataimat. Tervezett kisregényem cselekmény-szálai szépen bonyo­lódtak, meséje kedvezően gazdagodott, színe- ződött. Új szálak, új ötletek kavarogtak ben­nem nagy sokaságban. Jegyzetfüzetemet betű­V. Melegen, nagy szeretettel fogadott az igaz­gató barátom, t A városka peremén kedves, meghitt kis emeleti szobát szerzett. Ablakából gyönyörű kilátás nyílott a völgyben kanyargó folyócskára, az északi és keleti irányban pú­posodó hegyekre. Zöld lombozat vattázta az oldalakat. Mikor nyugati szél tévedt a völgybe és vé­gignyargalt a hegyoldalakon, mintha megmoz­dult volna az egész táj. Az ablakomig hallat­szott a lombok nyögése. Még csodálatosabb volt a napnyugta. A fák hegyére bíbort fröcskölt és tüzet rakott a fo­lyó hátára. A folyó kövein bukdácsoló tűzfolyó milliónyi szikrát pattintott. Az első napok ismerkedéssé! teltek. Ismer­kedtem az iskolával. Visszaidéztem diákévei­met és megpróbáltam beleélni magam a hét­köznapok izgalmaiba, bepillantani a fiatalok életébe, álmaikba, terveikbe, lelkiviláguk rej­tett zugaiba. Beültem a tantermekbe. Magamba szívtam a tanórák feszült légkörét, a tízpercek látszó­lag gondtalan, zajos kavargását. Kerestem, erdővel telepítettem be. Olykor-olykor hazaszálltam gondolatban és -kis szobámba, magam körül láttam a családo­mat. Elbeszélgettünk: kicsit panaszkodtunk, kicsit kacagtunk, aztán elbúcsúztunk. Peregtek a napok, repült az idő. Elérkezett az első szombat. Hazautaztam. * * • örült a kisfiam, a feleségem, s az egyébként búskomor anyósom is mosollyal fogadott, no meg ízletes vacsorával. Főztjének íze, illata utánozhatatlan. A keze alól kikerülő tojásrán­totta is többet ér, mint sok helyen a rántott csirke. Tibiké keze ezer kérdés közben a táskámat meg a zsebeimet kutatta át fürge gyíkujjaival. Mikor aztán a magáéra bukkant, szép csen­desen félrevonult. Vacsora után magunkra maradtunk a fele­ségemmel. Cigarettagyújtás közben a rádióra pislantottam, mire Ildikó elmosolyodott, de csak alig észrevehetően, majd felállt, a rádióhoz lé­pett és bekapcsolta. Jóleső melegség tódult a szívem köré és sze­rettem volna megcsókolni a kezét. Miért is ne tenném!? — ötlött fel bennem a gondolat. Megcsókoltam. Lehetetlen leírni, hogyan kö­szönte meg kézcsókomat a szemével. Megérte! De máris jelentkezett a bemondó: — Kedves hallgatóink, most pedig tánczenét közvetítünk éjfélig. Nem tehetek róla, nagyon szeretem a zenét. Nélküle üres, hiányos lenne az életem, mint virág nélkül a tavasz, hó nélkül a tél és mint napsugár nélkül a nyár. Ha sír a hegedű, könnyezik a lelkem, a hárfa lágy csobogására pedig ujjong a szívem. Fel­emel, röpít, üdít és megnyugtat a muzsika. S mennyire telibetalált a felcsendülő első táncdal: „Hosszú az a nap, amely a csókod nélkül múlik el, Hosszú az az út, amit a küszöbömig megteszel..." Ritka szép pillanata az életnek! Mintha egy­beolvadna két emberi lélek érzésvilága, mintha a mások agyában születne meg a gondolatod, s mintha az ő szívdobbanása lökné ereidbe a vért! Ezek azok a pillanatok, amikor az ember elfelejti a gondjait, bajait. Mert olyan csodá­latos valami ez az élet, hogy mindenből juttat az embernek: az öröm mellé bánatot, a mosoly mellé könnyeket, és a boldogságba olykor fáj­dalmat is vegyít. Szép, csodálatosan szép volt az a szombat «•te. Talán sohasem felejtem el... 5. A családi béke teljes helyrebillenésével ha­tártalan lelkesedéssel fogtam munkához. Gyúr­tam, formáltam az anyagot és már éreztem, erősen közeleg az idő, hogy le kell ülnöm és meg kell kezdenem az írást. Figyelmemet már nemigen tudta lekötni semmi sem. Hiába néztem valamire vagy vala­kire, alig-alig láttam, és hiába hallgattam va­lakinek a beszédét, a fülem nem vette be. Gon­dolatom újra meg újra a papír fölött kószált és megszólalt a bensőm. Képek, hasonlatok nyüzsgésétől volt hangos a lelkem és egymás­után tolultak ajkamra a mondatok. Jóleső érzéssel vettem tudomásul, annál is inkább, mert feleségemnek megígértem, hogy a legközelebbi szombatig meglesz a heti norma, vagyis harminc oldal. Márpedig az első harminc oldal rendszerint a legnehezebb, nem mintha a többi megírása gyerekjáték lenne. Bizony sok esetben megtörtént már, hogy egy-két oldal megírása is hatalmas erőfeszítésbe került. Ak­kor azonban úgy éreztem, hogy menni fog, ha soha nem is,'de most az egyszer menni kell! És nem ment! A tervezett harminc oldalból egy sem lett. Történt valami, valami, ami ke­resztülhúzta a számításaimat, a terveimet, ami összekuszált, megkevert bennem minden el­képzelést. Kedden reggel frissen, jókedvűen ébredtem. Jóval nyolc óra előtt besiettem az iskolába. Érthetetlen jókedv marko-lászott egész úton. Legszívesebben végigfütyültem volna a kisvá-^ rost, mint valamikor szokták a jobbkedvü kis-' inasok. Máig sem tudom, mi okozta ragyogó kedvemet: talán a május közelsége (két nap választott el május elsejétől), vagy valami más!? Mindegy. Ruganyos léptekkel mértem az iskolába vezető utat. Ügy éreztem, hogy moso­lyognak rám az üvegszemű kirakatok és tal­pam alatt vidáman dalol a járda. Útközben még betértem egy trafikba ciga­rettát vásárolni. Szórakozottságomban elfelej­tettem fizetni. Az idősebb nénike bocsánatkérő mosollyal figyelmeztetett. Szégyenkezés és bo­csánatkérés közepette tértem vissza fizetni. Ez az apró reggeli epizód kissé észre térített, megkomolyított. Igazgató barátom már az irodájában ült és dolgozott. Mosolyogva vizsgálta az arcomat: — Szépet álmodhattál! — Miért? — A homlokodra van írva. Ügy ragyogsz, mint a telihold!... De bocsáss meg, most nem foglalkozhatom veled, sürgős munkám van — mondta elnézést kérő tekintettel és az iratai­ba temetkezett. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom