Új Ifjúság, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-05-24 / 21. szám
Miénk a hatalo A Csehszlovák Köztársaság alkotmánytervezetéről megkezdődtek a viták. Fiatalok, Idősebbek egyaránt részt vesznek a vitagyűléseken és a CSISZ- alapszervezetek Ünnepi hangulatot varázsolnak az összejöveteleken. Alkotmányról még sohasem vitatkoztak ilyen örömmel, ennyire boldogító érzéssel. A dolgozók magukénak érzik az alkotmánytervezet minden pontját, mint ahogy valóban úgy is van. Hiszen a második cikkely 1. pontja konkrétan leszögezi, hogy a Csehszlovák Köztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. Márpedig az igen lényeges, hogy egy államban kié a hatalom. A dolgozók nemigen dicsekedhetnek azzal, hogy valamikor hatalmuk volt. A termelés, a nehéz fizikai munka lényegében véve az ö vállukon nyugodott, nekik kellett kitermelni azt a húst, amit az úr megevett, azt a ruhát, amit a bárónő magára öltött és minden liter bort, amit a kulák elfogyasztott. A dolgozóknak mi jutott ebből? Tudjuk nagyon jól. Éppen annyi, hogy annyi testi energiára tegyenek szert, amennyi éppen elég az új javak előállításához. Rettenetesen pontosan kalkuláltak a tőkések ceruzái és agyai, jó matematikusok voltak. Kiszámították, mennyi az a minimális éielmi- szermennyiség, amitől éppen A mai fiatalok már nem ismernek ilyen jelenetet, mint amilyet a kép mutat. Pedig régen így volt. A falu kulákjai előtt alázatos arccal és levett sapkával jelentek meg a 6-7 éves gyermekek, valamilyen okból. De az fennhéjázó gőggel utasította őket vissza, mint a képen is % látni. Nem vá- | sárolja meg az újságot, csak | azért sem, hogy | kimutassa foga | fehérjét. nem hal éhen a dolgozó. Eszerint szabták meg a munkabéreket. Ma a dolgozó nép hatalma megvalósította, hogy a javakból mindenki az elvégzett munkája után jogosan részesüljön. Nem az a lényeg, hogy kinek mi volt az öregapja és mennyi vagyont hagyott rá. A kulákokra sok vagyon maradt valamikor, de mások dolgoztak rájuk. Ma mindenki a saját maga javáért dolgozik, s aki nem dolgozik, örömmel mondhatjuk, felkopik az álla, A dolgozók hatalma lesújt mindazokra, akik kizsákmányolták azt a népet, aki nekik termelt. Nem mindegy tehát, hogy egy államban kié, melyik osztályé a hatalom. Ezért szögezi le annyira konkrétan az alkotmánytervezet, hogy köztársaságunkban minden hatalom a dolgozó népé. Éljünk ezzel a hatalommal és állandóan szilárdítsuk hatalmunkat. Övjuk külső és belső ellenségeinktől egyaránt. Ezek a dolgok a fiatalokra is vonatkoznak. Az alkotmánytervezetről lefolyt viták már eddig is megmutatták, hogy milyen lelkes felszólalókká válnak a fiatalok abban a pillanatban, amikor saját ügyükről van szó. De nemcsak vitatkoznak róla, hanem be is tartják és ha kell meg is védik a törvényeket.-biAz ipolysági mezőgazdasági technikum most érettségiző tanulóinak egy csoportja. ttóUüfa a® Kedves szorongás, de egyúttal a bizalom is eltölti azokat a tanulókat, akik érettségi vizsga előtt állnak. Kinőttek hát a gyermekcipőből és kitárják magukat, megmutatják mit tudnak. Bármennyire is jól tanul valaki, azért az érettségi vizsga előtt mégis napokon át tanul, úgy tűnik neki, hogy semmit sem tud. Amikor pedig átmegy a vizsgán, azt gondolja, hiszen nem is volt ez olyan nehéz, kár volt izgulni. De egyszerre érettebb embernek érzi magát, másabb lénynek, mint azelőtt. Valahogy úgy. mint a begyakorolt úszó, aki világosan tudja, hogy tíz méteres mélységek felett csapdossa karjával a vizet, de úr az elemeken, nem süllyed el. Az ipolysági mezőgazdasági technikumban az idén érettségiznek legelőször. Nem is csoda, hogy fokozott ünnepélyességgel készülnek erre az eseményre, tanulók és tanárok együtt. Teljesen megváltozott az iskola hangulata. Az alsósok, dehogy zavarják most az érettségizőket. Pihenhet a futballabda is, most a harmadikosok nem hívják mérkőzésre a negyedikeseket, mert azok tanulnak, készülnek és gondolkoznak jövendő életpályájukon. Azért jut idejük, hacsak néhány perc is, hogy elnéznek a könyv fölött és szóba állnak velem. Nagy László, aki Katonádról került ebbe az iskolába, jogosan rózsaszínűnek látja a jövőt. Ö ugyan még tovább tanul, Nyit- rára megy a mezőgazdasági főiskolára, zootechnikus lesz. Mindannyian választottatok már magatoknak helyet ? — kérdeztem tőlük. — Igen, a munkahelye már mindenkinek megvan — felelték, most már csak a vizsga van hátra és a jó munka. A munkájukra ugyanolyan sokat adnak, mint a vizsgára. Jakab Zoltán Bátor- keszire megy, ott dolgozik majd egy tapasztalt zootechnikus mellett az EFSZ-ben. Kezdetben nem is vállalná egy szövetkezet vagy állami gazdaság állattenyésztésének vezetését. Az elméleteinek alá kell támasztania a gyakorlatot. Az iskolában Is végeztek ugyan gyakorlati munkát, de ez még mind kevés a szaktudás elérésére. Ezért teljesen belenyugodott, hogy először egy tapasztalt zootechnikus mellett dolgozik majd. A tanulók tele vannak bizalommal, reménnyel. Rettenetes komolyan veszik hivatásukat. Nemcsak üres szólamként cseng a fiilükbe az, hogy a mezőgazdaságot tovább kell fejleszteni. Fiatalos lendülettel mennek az életnek a ma még tanulók, de holnap már egész komoly emberek. Bari Árpád hazamegy Varsányba az EFSZ-be. Ogy veszi az egész dolgot, mintha rajta függne a falu szeme. Nem akar lemaradni és okvetlenül jobb eredményeket akar elérni, mint általában eddig elértek a varsányi EFSZ-ben. Odahaza lesz majd zootechnikus. Előttük az út és a pálya. Megjárják sikerrel, várják már, hogy mikor kezdhessék. Bela Vladimír a nagykürtösi állami gazdaságban dolgozik majd. Kelmu Imre Ter- belédre megy s az újonnan alakult EFSZ-ben lesz zootechnikus. Máris úgy veszik hivatásukat, mintha ott lennének kijelölt munkahelyükön, csak talán az iskola falaitól nem látják azt a falut, ahová kerülnek. Elment a négy év, elfogyott mint a víz. Ma már mosolyogva emlékeznek a régi vizsgákra. Milyen gonddzl készültek valamikor a bonyolult trigonometriai számításokra és az igen komoly anatómiai vizsgákra. A gyümölcs már megérett, most szakítják majd le a fáról. A sok vizsga, a négy évi tanylás, a tanárok odaadó nevelőmunkája, az iskola szelleme egész éretté tette őket. Örömmel emlékeznek vissza az elmúlt négy esztendőre. Otthonosan mozognak a városban, mert hiszen minden utcáját ismerik. A várost szépítették a közeli EFSZ-ekben pedig kisegítésképpen gyakorlati munkát végeztek. Mindenhol otthon vannak és otthon lesznek ott is, ahova ezután kerülnek. BAGÓT A ISTVÁN Pályaválasztási tanácsadó mm Közeledik d választás A választási előkészületek első szakasza sikerrel befejezŐ7 dött. Kiválasztották a képviselőket és regisztrálták. Megalakultak a választási körzetek és a választási bizottságok is a területi átszervezéssel összhangban. A köztársaság területén összesen 125 367 választő kerület működik. Ebből a cseh területeken a Nemzetgyűlésbe 213, a kerületi nemzeti bizottságokba 1014, a járási nemzeti bizottságokba 7017, a városi és helyi nemzeti bizottságokba 72 007, Szlovákiában a Nemzetgyűlésbe 87, a Szlovák Nemzeti Tanácsba 87, a kerületi nemzeti bizottságokba 397, a járási nemzeti bizottságokba 2849, a városi és a helyi nemzeti bizottságokba 41 783. A választási bizottságok száma 155 860, bennük több mint 741 000 polgár dolgozik. E számok nem csupán érdekes statisztikai adatok. Visszatükrözik a választások demokratikus jellegét, és azt, hogy nálunk a választásokat nem bürokratikus apparátus hajtja végre, hanem maguk a választók. A nemzeti bizottságokba jelölt képviselők 36.62 százaléka munkás, 27.92 százalék szövetkezeti tag, 20.22 százaiék értelmiségi, és 15.24 százalék pártvagy más közéleti funkciót tölt be. A választás időpontjától nem sok idő választ el. Ezt az időt fel kell használni, hogy a nyilvános gyűléseken a képviselő- jelöltek megismertessék választóikkal a nemzeti bizottság akcióprogramját, és megvitassák az alkotmánytervezetet. A lakosság egységes állásfoglalásával szint vall pártunk és kormányunk politikája mellett. A bratislavai gazdasági iskolában (Hospodárska škola, Bratislava, Palisády) lehet jelentkezni a Priemyselná škola gra- fická-ra, melynek címe a következő: Praha III. Hellichova u. 22. Az iskola középkádereket nevel a poligrafiai ipar üzemei számára, ahol a termelés előkészítésében, szervezésében és ellenőrzésében érvényesülhetnek a végzetť tanulók. Škola sociálno-právna, Praha VII. Jablonského 3. Az iskola négy éves, érettségivel végződik, csakis lányokat vesznek fel. A végzett növendékek az ifjúsági védelmi hivatalokban, a biztosítási vállalatoknál nyernek elhelyezést. Főtárgyak: pszichológia, pedagógia és jog. Zdravotnícka škola, Bratislava, Nedbalova 4. és a kassai egészségügyi iskolában külön kiképzésben részesülnek azok az egészségügyi dolgozók, akik a higiéniai-epidemiológiai állomásokon az élelmiszer ellenőrzésénél nyernek elhelyezést. P. T. š., Barca, pri Košiciach veterinárius középkádereket képez ki. Az iskola négy éves, érettségivel végződik. A tanterv a következő tantárgyakat öleli fei: állatanatómia, fiziológia, patológia, higiénia, farmakológia stb. P. T. Š. Levice és Spišská Nová Ves. Mezőgazdasági talajjavító szakembereket nevel. Az iskola négy éves, érettségivel végződik, főtárgyak: geodézia, biochémia, geobotanika, melioráció, vízgazdaságtan. P. T. Š. Bernolákovo és Bo- čtari (okr. Košice). Magyar tanítási nyelven mezőgazdasági gépesítőket képez ki. Zdravotnícka škola, Bratislava, Trnava, Trenčín, Nitra, Nové Zámky, Topoľčany, Banská Bystrica, Zvolen, Lučenec, Martin, Lipt. Mikuláš, Košice, Levoča, Prešov és Michalovce. Gyermekgondozó ápolónőket képez ki. SZERKESZTŐ! Lehoznám érted a csillagokat: peméljük, azóta megnyugodott. Sajnos az ilyen felületes természetű emberek amint más helyre kerülnek, megfeledkeznek ideáljukról és az új helyen új ismeretséget kötnek. Ne felejtse el, hogy amíg valaki megtalálja élettársát, több lánnyal, illetve fiatalemberrel kell megismerkednie. Az élettárs keresés komoly probléma. Most fontos, hogy a tanulást továbbra se hanyagolja el. Dunamenti kislány kérdései: A levele szerint nem maga a hibás. Mindennapos dolog, hogy valaki reménytelenül szeret. Legyen a fiúhoz tapintatos, de viselkedése legyen következetes, visszautasító, emberséges, de határozott. Ne keresse az alkalmat vele találkozni. Társaságban kerülje közelségét. Apolka: Sajnos nem írta meg címét, pedig hosszú, de igen értelmes levelére levélben szívesebben válaszoltunk volna. A szülök ilyen gondolkodása nem lep meg. Ez gyakori tünet. A szülők gyakran abba a tévedésbe esnek, hogy gyermekeiket is ugyanúgy akarják nevelni, mint ahogy őket nevelték. Pedig az ő gyerekkoruk óta már nagyon változott minden. A fiatalember mellett tartson ki, hisz bebizonyította, hogy szereti magát. Jövőjét illetőleg igaza van, talán ez a csírája az ellenkezésnek, amivel ön szemben találja magát, de ezt át kell hidalni. Egy egészséges fiatalember kellő intelligenciával megtalálhatja a módját, hogy esti tanfolyamokon vagy más módon képezhesse magát. Ez teljesen tőle függ. Mindenesetre magára vár a feladat, hogy ne csak serkentse, hanem segítse is. A végén pedig ne felejtse el a legfontosabbat: jól leérettségizni. Ne hagyd el soha: A kapott könyveket nem kell visszaadni, ön semmi esetre se vegyen semmit, hisz mindennek vége, így ő azt hihetné, hogy fel akarja újítani a barátságot. Ennek pedig nincs értelme, mert ő a viselkedésével mindenre feleletet adott. Hazugság volt minden szavad: Szeretnénk megvigasztalni, mert az, akit szeret, nem érdemli meg. Gondolkozzék csak azon, illik-e egy fiúhoz, hogy egy lányt minden ok nélkül még csak ne is köszöntsön ? Milyen fiú lehet az? Ha azt üzeni vagy mondja, hogy szereti önt, ne higgyen neki. Nem lesz lehetetlen, hisz csak olyan diákszerelemről van szó. Igen, járjon más fiúkkal, hisz ehhez magának is joga van, mint minden fiatalnak. Szeretnék boldog lenni: Amikor a lánnyal barátkozott, mind a ketten gyerekek voltak. A lány, hiszen idősebb is, megkomolyodott, és így természetesen az érzelmei ;s megváltoztak, Ezek szerint ne csodálkozzon, ha a lány nem akar önnel szerelemről beszélni. Maradjanak meg jó pajtások vagy jó barátok, de szeretni mást szeressen. Jött helyedbe más: Nagy tapintatlanság lenne, ha a kikosarazott fiú barátjával kezdene ki. Mindenki rossz véleménnyel lenne magáról. Túl fiatal még ahhoz, hogy így viselkedjen. Keressen a falujából valakit. Levelezni, ismerkedni szeretnénk Horányi Lajos, Zalaegerszeg, Vörös Hadsereg u. 41. Magyar- ország. Levelezne magyarul, papírszalvétát és bélyeget gyűjt, 14 éves. Takács Ilona, Nám. hrdinov 8, Nové Zámky, CSH. Magyarul levelezne különböző témákról, képeslapokat és papírszalvétát gyűjt. Gimnáziumi tanuló. Nánási Mihály, Debrecen. Benczúr u. 2. III/4. Magyaror- síág. Képeslapokat cserélne és tudományos dolgokról levelezne, 20 éves egyetemi hallgató. Gömöri Ibolya, Kistelek. Pacsirta u. 14. Magyarország. Magyarul levelezne különböző témákról. 17 éves gimnáziumi tanuló. Tóth Andor, Szatymaz. II. kér. 190. Magyarország. Magyarul levelezne, papírszalvétát és bélyeget gyűjt. 14 éves. Schottau Edith, Sopron, Halász u. 37. Magyarország. Magyarul levelezne és képeslapokat cserélne. Hl. oszt, gimnáziumi tanuló. Pálos István, Budapest X. Maglódi u. 8. Magyarország. Magyarul levelezne filmről, zenéről, 18 éves (pari tanuló. Lantay Flóra óvónő, Zalaegerszeg, Kinizsi u. 46. Magyarország. Bélyeget gyűjt és sportról levelezne magyarul. 18 éves. Nagy Mária, Szombathely, Körmendi u. 40. Magyarország. 17 éves közgazdasági technikumi tanuló, sportról, zenéről levelezne magyarul. Rácz Mihály, Kistelek, Sörház u. 4. Csongrád megye, Magyar- ország. Magyarut, oroszul vagy franciául levelezne, képeslapokat, bélyegeket gyűjt. 19 éves középiskolai tanuló. Majercsik Mária, Nové Zámky, Gugská u. 46. ČSR. Magyarul levelezne, papírszalvétát és képeslapokat cserélne, 16 éves diáklány. üzenetek ( Bartal Szilvia, Karva: Írását ugyan nem közölhetjük, de a felvetett témával foglalkozunk. Kmotrik József, katona: Az írást közöljük, de üzenetedet legközelebb pontosabban fogalmazd meg. Erdély Tibor, Komárom: Az ügyedet kivizsgáljuk, addig is légy türelemmel. Soraid szerint igazad van. Élni akarok: Ajánljuk a pardubicei Tesla üzemet. Még jobb lenne, ha az iskola igazgatóságától kérnél tanácsot. Három lány: A legközelebbi állami birtokon jelentkezhettek dolgozni. A nyári szünidő alatt bizonyára szívesen veszik, ha ott dolgoztok. Agócs Vilmos: Az írásodat közöltük, máskor is írjál a fiatalok életéről. Mátis Mária, Balóny: írásod jó volt. Közöltük is, bizonyára mindannyian örültetek. »★»•ár»*'»» *-***»★»♦•*-*-♦»♦*♦*»»»* irkirkirirtrlrlrklrkitirtr ki alkotmánytervezet és az ifjúság A zászlót megtartjuk Korintus Katalin és Borsodi Imre a hárskúti nemzeti bizottság jelöltjei. A választások után még jobban megmutatják, mint eddig, hogy mit kell tenni falujuk további felemelkedésének érdekében. A mi szakaszunknál a bevonulás után azonnal megalakítottuk a CSISZ-szervezetet. Segítségével már több eredményt értőnk el. Különösen a II. Országos Spartakiád gyakorlataiban váltunk ki. Az előírt gyakorlatok pontos teljesítéséért megkaptuk a vándorzászlót. Ezt a zászlót meg is tartjuk egész a spartakiádig. Énekkarunk az ezred keretében második helyen végzett az alkotóversenyen. Nemsokára a kerületi versenyre megyünk. A szakaszunkban lévő CSISZ-tagok kötelezettséget vállaltak, hogy mindannyian megszerzik a „példás katona" jelvényt. A Világ térképe felett kör is eredményesen működött a CSISZ oktatási évének folyamán. KMOTRIK JÓZSEF, katona (Befejezés a 2. oldalról) egyes állami szervek feladatainak teljesítése a társadalmi szervezetekre menjen át. A nemzeti bizottságok tevékenységére vonatkozó feladatok'teljesítése viszont magával hozza, hogy kiszélesedik a nemzeti bizottságok jogköre és nagyobb felelősség terheli őket. Ezen az alapon a helyi és városi nemzeti bizottságok feladata az, hogy az ifjúság iskolai és iskolánkivüli nevelésével összefüggő szükségleteket biztosítsák és nevelő intézmények létesítéséről gondoskodjanak. A járási nemzeti bizottságokra hárul az a feladat, hogy a marxista-leninista világnézet szellemében, tekintetbe véve az iskola élettel való szoros kapcsolatának kiépítését, megfelelő nevelő intézmények létesítéséről gondoskodjanak. Azért is felelősek, hogy az általános, pedagógiai, tanonc- és szakiskolákban alapos kiképzésben részesüljenek a tanulók és a járásban az összes iskola felett pedagógiai ellenőrzést gyakoroljanak. A nemzeti bizottságok ezt a tevékenységet a társadalmi szervezetekkel, így tehát elsősorban a CSISZ-el közösen fejtik ki. Az új alkotmány alapján ifjúságunk számára új lehetőségek és utak nyílnak, hogy szervezetük útján, valamint egyénileg is hatékonyan kivegyék részüket a társadalmi életből és az állami közigazgatásból, és így hozzájáruljanak a kommunizmushoz vezető társadalmi fejlődés fellendítéséhez, melynek vívmányait és eredményeit majd a fiatalok fogják élvezni.