Új Ifjúság, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-04-19 / 16. szám
ÁPRILIS 22-E, PÉNTEK, hétköznap, csak kis csillag és melletti szerény megjegyzés: V. I. Lenin, 1870. IV. 22. jelzi, hogy ünnep ez a nap és méghozzá nagy ünnep. Szeretnénk, ha ezt a napot a legszebb piros, vérpiros színnel nyomtatták volna ki a naptárban. De talán mégsem lett volna ez helyes, hisz nem az ünnep fejezi ki a legteljesebben annak az egyéniségét, aki egész életét a munkának szentelte. És talán épp neki, egy új korszak alapítójának volt mindennél idegenebb a fényes pompa, a sok dísz és fennkölt beszéd. Ezért lehet a legszebben munkanapon megünnepelni Lenin születésnapját. Előtte a történelem nem jegyzett föl egyetlen államférfit sem, aki olyan határozottan visszautasított volna minden elismerést és dicséretet, mint ö. Amikor negyven évvel ezelőtt még személyesen vett részt ötvenedik születésnapja tiszteletére Moszkvában rendezett ünnepségen, csak azért kért szót, hogy a tőle megszokott tömörséggel és maró gúnnyal kifigurázza az előtte felszólaló ünnepi beszédeket mondó szónokokat. Magáról akkor sem. beszélt, de annál többet mondott a bolsevikok akadályokkal teli útjáról, s azokról a nehéz feladatokról, melyeket az országépítés és vezetés vetett fel és melyekkel szintén meg kell küzdeni. Óva intette elvtársait az elbizakodástól, a gyözplemmámortól. Ilyen volt Lenin, mindig végtelenül szerény, emberséges, és rendkívülien dolgos. Ilyen volt a2 az ember, akinek fejében a forradalom gondolata nemcsak hogy megszületett, de aki a forradalmat elő is készítette és meg is valósította. A SZELLEM ÓRIÁSA VOLT LENIN. Mi, akik már csak a mauzóleum szürkésfekete márványkockái közül a mozdidatlanul fekvő Lenint ismerjük, nem titkolhatjuk meglepetésünket lénye egyszerűsége felett. Kicsi, törékeny, megjelenésére nézve jelentéktelen ember lehetett. Munkásságának hatalmas mérete az emberben önkénytelenül a termetre is nagy, erős ember elképzelését kelti. De épp nála bizonyítható a legjobban, mennyire nem törvényszerű, hogy a két fogalom összhangban álljon. S mégis joggal tesszük fel a kérdést, honnan merített ez a törékeny, kis testalkatú ember annyi erőt, bátorságot és értelmet munkájához? A kérdésre V. I. Lenin életművének tanulmányozásában találjuk meg a választ. Amikor mint tizenhét éves gimnazista, a börtönben először esett át a forradalmi tűzkeresztségen, már meggyöződésesen állíthatta: csak egy út van előttem, a forradalmi harc útja. Sohasem lett hűtlen ehhez az elhatározásához. Gyermekkorától edzette munkabírását. Már a tanulást is komoly munkának tekintette és ezért volt mindig is kitünőrendű diák. Lenint mindezért fölösleges és hamis lenne emberfeletti erő fény- koszorújával köriilövezni. Ereje tudásában, szorgalmában, munkája eredményében, emberségességében, valódi szocialista humanizmusában van. Lenin az elnyomott és nyomorba döntött nemzetközi proletariátus utánozhatatlan tribunja volt. Egyszerűségével, közvetlen modorával lenyűgözte embertársait. Társaihoz mindenkor szívélyes és közvetlen volt, amilyen keveset törődött saját magával, olyan alaposan foglalkozott mások szükségleteivel. Lenin egykori munkatársai néhány kötetre való konkrét példát hagytak az utókornak épp erről a tulajdonságáról. Így, amikor a kormány székhelyét Petrográdból Moszkvába tette át, Leninnek egy tágas, kényelmes lakást ajánlottak jel. Ö azonban nem fogadta el, hanem alacsonymennyezetű, kis szobákból álló, egyszerűen bútorozott lakást választott. Kimondhatatlanul utálta a személyét övező túlzott tiszteletet, nem tudta elviselni a hajbókolást és hízelgést. Egyszerűen megtiltotta, hogy neve mellé odarakjanak valamilyen jelzőt vagy rangot. Egy esetben, valamilyen konferencián, a mellette ülő elvtárs, elnök elvtársnak szólította Lenint. — Miért üyen fellengősen, barátom? — jegyezte meg Lenin. — Mondja csak, hogy Lenin elvtárs, vagy 'Vlagyimir tljics. Mennyivel egyszerűbb így! Ilyen ember volt az, aki a világ egyhatodát jelentő nagyhatalom kormánya élén állt. H. G. Wells, angol író, 1920-ban egyszerűen álmodozónak és fantasztának nevezte Lenint, mert kimondotta a kapitalista világ utólérésének és túlszárnyalásának tervét. És ma, negyven év után, vajon ki tartja ezt utópisztikus vagy fantasztikus tervnek? Ma' a kapitalista világ józanabbal gondolkodó közgazdászai is tudják, hogy Lenin szavai rohamos ütemben válnak valóra, s valóban nincs messze az az idő, amikor a szocializmus végérvényesen utoléri és tűszámyalja a kapitalista rendet. Lenin gondolatai és tudományos jövendölései hozzásegítették Európa és Ázsia népeinek százmillióit, hogy feltámadjanak az évszázados elnyomásból. Ébred a fekete kontinens, Afrika is. A történelem kereke biztocan forog egytrányban előre, azon az úton, melynek pályáját Marx, Engels és Lenin oly pontosan kiszámították. Igazi és lelkes kommunista volt Lenin, messzire látott, sokkal messzebbre, mint kortársai. S épp ezért, mennél közelebb kerülünk a kommunizmushoz, annál drágább számunkra, annál jobban közeledünk mi is Lenin tanításához. Strasser Gy. A CS?S7 SZfOVtKIM 'PONTI 8I70TTSÍC.ÄNAK f.APJA Bratislava, 1960. április 19. IX. évfolyam 16. szám Ara 66 fillér Aki egyedül van, annak rossz a sora. Keserves egyedül, egy harcos, az egy sem — aki erős, az lehet az ura, de még a gyenge is legyűri kettesben, de ha a pártba sok kicsinyke tömörül be —; Ellenség állj, add meg magad és kész! A párt i egyetlen sújtó ökölbe szorított milliónyi kéz. Az egyes ember butaság, semmi az egyes ember, pgy ember — bár jelentős, nagy lehet ; ötaraszos gerendát egymaga nem emel fe’, hát még egy házat, ötemeletesei. A párt —■ az millióknak válla, váll feszül a vállhoz, mell szorul a mellre. A párttal palotákat tornyozunk az ég bohjira* egymást támogatva, fogva és emelve. A párt — a munkásosztály gerince. A párt — a mi ügyünk halhatatlansága. A párt — az egyetlen, mely sohasem árul el engem. Ma inaskodom még, s holnap a térképről letörlök birodalmat s határt. Osztályunk agya, osztályunk ügye, osztályunk ereje, osztályunk dicsősége —j > igen, ez a párt, Ä párt és Lenin —> íkertestvérpár —i történelem anyánknak melyik drágább rang szerint?. Azt mondjuk mi — Lenin, és úgy értjük j a párt, azt mondjuk mi — a párt, és értjük — Lenint. Még hegyként meredeznek a koronás fejek, és burzsoá-raj feketéll még, mint téli varjűcsapat, de már munkás-lávafolyó tüze sistereg s a párt kráterén át a föld színére csap. Békés István fordítása.
