Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1959-11-10 / 45. szám

Egy év a nagymegyeri járásban Szép, mozgalmas vasárnap reggel. A lelkesedéstől kipirult fiatalok elfoglalják helyüket S feszülten várják a CS1SZ nagymegyeri járási konferenci­ájának kezdetét. Van aki előre drukkol, vajon az ő alapszer­vezetéről lesz-e szó, bírálják vagy dicsérik-e, vagy egyálta­lában megemlítik? Mert nagy dolog ám az, ha a járási titkár a beszámolójában megemlít egy alapszervezetet. Ezért minden­ki feszült figyelemmel hallgat­ta végig a beszámolót. Egy év a történelemben nem nagy idő, de az emberi életben mégis csak valami. Egy év le­folyását, a .365 nap alatt elvég­zett munkát, szervezeti tevé­kenységet elemezte a CSISZ já­rási titkárának a beszámolója. Őszinte fényt vetett az elmúlt év tevékenységére, de ha jobb szervezőmunka folyt volna a járásban,; a CSISZ járási veze­tősége tevékenyebb lett volná, több dologra eshetett volna fény, nagyobbak lehettek volna a lehetőségek. Sokkal nagyob­bak, példamutatóbbak! Hiszen olyan lelkes fiatalság, mint amilyen a nagymegyeri járás­ban van, munkára kész, min­denben „benne van“, ami jó és fontos előmenetelünk és ne­velésünk céljából. Ezért bi­zony főleg csak a gólyási ál­lami gazdaság üzemi szerveze­téről, a nyárasdi kísérleti in­tézet alapszervezetéről, vala­mint a magyar tannyelvű 11- éves középiskola szervezetéről hangzott el főleg dicsérő szó. És mi vaú a többi aiapszerve- zettel? Alig hinném, hogy ne végeztek volna olyan munkát, amiért ne lehetett volna őket megdicsérni, vagy megemlíte­ni. Persze az adatokat kellett volna jobban összegyűjteni a beszámolóhoz, áttekinthetőbbé tenni a lefolyt munkát. Akkor aztán vagy dicséret vagy bírá­lat illette volna az egyes alap­szervezeteket, de minden eset­re használt volna, ha a járási konferencia színe előtt foglal­koztak volna valamelyik falu fiatalságával. Azért mégsem mondhatni, hogy nem volt igazán példás eredmény a nagymegyeri já­rásban. Különösen a mezőgaz­dasági munkákban nyújtott komoly segítséget a fiatalság. Például a nagy nyári munkák idején 18 ifjúsági készenléti munkacsoportot szerveztek já­rási viszonylatban. A munka- csoportok bármikor késznek mutatkoztak munkába állni. Csicsón 35 hektárnyi területen végezték el a CSISZ-tagok az aratást. Több más alapszerve­zetben is hasonlóan jártak el a fiatalok. A 11 éves középis­kolák is társadalmi munkára vonatkozó kötelezettségvállalá­saikat az aratásnál teljesítet­ték, a vakáció alatt. Nagy jelentőséget tulajdoní­tottak a komposzt készítésének is. A mezőgazdasági jellegű járásban ez komoly jelentőség­gel bír. Különösen a kavicsos, aljtalajú területeken fontos a humusztartalom gyarapítása. A CSISZ járási vezetősége is gyakran foglalkozott ezzel a kérdéssel az év folyamán. Igye­kezete, bátran mondhatjuk, eredménnyel járt, hiszen járá­si méretben közel 3000 köbmé­ter komposztot készítettek a CSISZ-tagok. Különösen a pa- dányi és az alistai alapszerve­zetek jártak elől jó példával a komposzttrágya készítésénél. E téren azonban még minden lehetőséget nem merítettek ki. Árvái József elvtárs felszóla­lása is erre mutatott. Hiszen vannak alapszervezetek, me­lyek nem kapcsolódtak még te a komposzt készítésébe. Vi­szont, Árvái elvtárs szerint egy kis jóakarattal akár megdup­lázódhatott volna a járásban elkészített komposzt mennyisé­ge. Ez bizony komoly értéket és nagyobb terméseredménye­ket jelentene. Járási méretben két helyi jellegű talajjavítási akció folyt le. Egyik a nyárasdi öntöző- rendszer építése, másik pedig a Csiliz folyó menti ingoványos, mocsaras rétek lecsapolása. A talaj javítási akció sikerét fő­leg a bratislavai Komensky egyetem hallgatóinak köszön­hetjük, akik nyári szünidejüket töltötték el ott és társadalmi munkát végeztek. De vajon mit tettek a nagymegyeri járás fiataljai? Tavaly sokat dolgoz­tak, de az idén miért nem vet­ték úgy ki a részüket a mun­kákból, mint az előző évben? Bizonyára ez is a szervezésen múlott és fájó lenne, ha újra megismétlődne. Az Ifjúság millióiért mozga­lom nagy visszhangra talált az egész járás területén, amit az is bizonyít, hogy 112.000 koro­na értékben vállaltak kötele­zettséget a fiatalok azért, hogy gyarapítsák ezt az alapot. A kötelezettségvállalást még nem teljesítették egészen, 38.000 koronával adósak maradtak já­rási viszonylatban. Az év vé­géig, főleg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 42. év­fordulójára tett vállalásokkal azonban behozhatják a lemara­dást. Ha az újonnan választott járási vezetőség résen áll, ak­kor ennek semmi akadálya sem lesz. A járási vezetőség feladata az is, hogy nemcsak az üzemi, iskolai és csak egyes falusi szervezetek kapcsolódja­nak az „Ifjúság millióiért“ mozgalomba, hanem az EFSZ- ekben dolgozó fiatalok is. A falusi alapszervezetek épp olyan eredményeket érhetnek el e mozgalom keretében, mint például a gépállomás üzemi szervezete. A mezőgazdasági jellegre való tekintettel a jövő­ben ezt a problémát meg kell majd oldani a járásban, mert ezáltal elősegítjük az EFSZ-ek és állami gazdaságok további fejlődését. Különböző társadalmi mun­kákban valamivel több mint 17 ezer órát dolgoztak le a fia­talok. Ez kielégítő eredmény a járásban. Bizonyára vannak alapszervezetek, melyek nem is jelentették, hogy hány órát dolgoztak a különböző munkák­nál. Ki kell emelni a csillizrad- ványi alapszervezetet, mert a legtöbb társadalmi munkát vé­gezték a nagymegyeri járás­ban. Az ekecsi fiatalok pedig a kultúrház építkezésénél nyúj­tottak igen beható segítséget, mondhatni lendületes munká­juknak köszönhető az egész építkezés sikere. Az ebben pél­damutató alapszervezeteken kívüli a jövőben még több tár­sadalmi munkát kell végezni a járás területén, különösen a faültetésnél. A viszonylag még fásítatlan járásban nagy fel­adat vár még a fiatalokra a faültetéssel kapcsolatban. Harminc állandó kultúrcso- port működik a járásban, kö­rülbelül 500 fiatal részvételé­vel. Említésre méltó a kolozs- némai tánccsoport. Az oktatási év megszervezésénél hiányok viszont mutatkoznak, pedig a politikai oktatás lényeges fel­tétel a fiatalok nevelésénél, s ezért elsősorban ezt a prob­lémát kellene megoldani az új járási vezetőségnek. A tö­megsportról szintén sok szó esett mind a beszámoló utáni vitában, mind a beszámolóban. Neveléssel, kirándulások szer­vezésével, tanulmányutak ren­dezésével el lehetne érni, hogy a jövőben a lányok is és a fiúk túlnyomó része kihasználja a sportolási lehetőségeket. Az új járási vezetőségnek ezért az­zal is kell majd törődni, hogy egyre több tanulmányutat és kirándulást szervezzenek a já­rásban. Bagota István Prága egyik híressége a Laterna magika. Ez a különleges filmszínház egyik legnagyobb szenzációja volt a Brüsszelt Világkiállításnak. Naponta sok látogatója akad, és amint látjuk nagyon ízlésesen rendezték be. Csak röviden Á kékkői járási konferenciáról Gyönyörű ősszel a Duna Vadludak húznak a magasban, a le­hullott falevelek fanyar illatot árasztanak. A víz lomhán folyik, nyugalmat áraszt magából. Amint látjuk, Szap környékén igen hangulatos a Duna partja, még a halászok is vígan dobják hálójukat a halvány ködöt lehelő vízbe. A fiatalok gyakran keresik fel a Dunát, elsétálgatnak mellette. Megtartották a CSISZ járási konferenciáját. A küldöttek arról beszéltek, hogy az ifjúsá­gi szervezetek mennyire telje­sítették már a CSISZ III. kong­resszusának határozatát. A konferencián mint egyik legfontosabb feladatot megol­dották azt a kérdést, hogy mi­képpen nyújtanak segítséget a mezőgazdaság számára. A fiatalok a járásban sokat segí­tenek a falu szocializálásában. Az idén 2500 hektár területen gondozták a legelőket és a ré­teket, 1400 köbméter komposz­tot raktak le, és 3000 méter silóárkot készítettek. A termés begyűjtésében nyáron át 40 if­júsági csapat segített. A leg­jobb eredményt a Dőlné Plach- tince-i, kovácovcei és szeles- tyéni ifjúsági munkacsapatok érték el. Nenincén a fiatalok segítettek az istállók építésé­ben. Sok szövetkezetben munka­erőhiány észlelhető. Kevés fia­tal dolgozik az alsósztregovai és ipolvnagyfalusi szövetkezet­ben, ahol a dolgozók átlagos életkora 45 év. Ezért az ifjúsá­gi szervezetekre hárul az a feladat, hogy a fiatalokat a me­zőgazdaság számára állandó munkára megnyerje. A helyzet azonban nem kielégítő, mert 600 fiatal közül csak 172 tagja a szövetkezetnek. Az olvári és apátfarvai fiatalok jó példával járnak elől, megértették, hogy a fiatalokra a falvakon vár a legszebb jövő. Dudás elvtárs a CSISZ kővári falusi szervezetének elnöke meggyőzte szüleit és ők is be­léptek a szövetkezetbe. Kár, hogy a konferencián kevés olyan küldött szólalt fel azokról a helyekről, ahol a fiatalok példásan dolgoznak a szövetke­zetben. A konferencián 15 föld­műves is részt vett, köztük két szövetkezeti tag. Ebből is lát­juk, hogy a CSISZ-szervezetek elhanyagolják a mezőgazdaság­ban dolgozó ifjúságot. A járásban lemaradtak az új tagok toborzásával. A járási konferencia óta csak 400 új tagot vettek fel. A kékkői szén­bányában több mint 650 fiatal dolgozik és ezek közül csak 350 tagja az ifjúsági szervezetnek. Hasonló a helyzet a falvakban is. A CSISZ-szervezetnek többet kell törődni a fiatalokkal, hogy azok szabad idejüket haszno­sabban használják ki. Az esz­mei nevelési téren is sok hiány tapasztalható, annak ellenére, hogy az oktatási év keretében 39-ről 75-re emelkelett az ér­dekkörök száma. Olvasóink írják ÉVZÁRÓ TAGGYŰLÉS PEREDEN A peredi CSISZ-tagok is meg­tartották örömteljes évzáró taggyűlésüket. Mikiovics János nyitotta meg az évzáró gyűlést és üdvözölte . a jelenlevőket. Majd az évi munkabeszámoló felolvasása következett. Utána a CSISZ-tagok megvitatták a beszámoló tartalmát és határo­zatot fogadtak el a jövő évi munkatervre vonatkozóan. 400 órát dolgoznak társadalmi mun­kában jövő év május 9-ig. Az EFSZ-ben két ifjúsági munka­csapatot szerveznek és 500 órát dolgoznak társadalmi munkában a szövetkezet földjein. A Fucsík-jelvényszerző mozga­lomnak 30 fiatalt nyernek meg, a téli időszak folyamán pedig 5 tudományos előadást rendez­nek. BENCSIK BÉLA, Pered ÖT HEKTÁR KUKORICÁT A leleszi mezőgazdasági tech­nikum iskolai CSISZ-szervezete nemrég tartotta meg az évzáró taggyűlést. A gyűlésen szó esett a nevelésről, a tanulmá­nyi előmenetelekről és a szer­vezeti élet fontos problémáiról. A tanulás magasabb színvonala érdekében tanulóköröket léte­sítünk, így a jó tanulók segít­séget nyújtanak a többi tanu­lóknak. Az évzáró taggyűlés alkalmával vállaltuk, hogy a le­leszi EFSZ-ben 5 hektár kuko­ricát teljesen megdolgozunk és a talajjavítási munkálatoknál ledolgozunk 800 órát. KURUCZ LÁSZLÓ, Lelesz ÖSSZÜZEMI KONFERENCIA NOVÁKYBAN Novákyban nagytermében a CSISZ-tagok az összüzemi konferenciát. A beszámolóból kitűnt, hogy a múlt év folya­mán jó munkát végeztek a fia­talok. Lehotabányán, Békebá­nyán, valamint az Ifjúsági bá­nyában dolgozó fiatalok nagy­szerű kultúrcsoportokat szer­veztek. A lehotabányaiak be­mutatták Tajovsky Zavaros örökség című színmüvét is. Az eszmei nevelés érdekében elhatározták, hogy kiszélesítik a Tanulunk a pártról kört, to­vábbá megszervezték a Világ térképe felett kört is. Az év folyamán 1200 órát dolgoztak társadalmi munkában és 11 000 kg hulladékvasat gyűjtenek. A kulturális tevékenységet is magasabb színvonalra emelik. MOTESlKY ÁRPÁD, Privigye SZÉP VOLT A KIRÁNDULÁS a Béke-bánya A losonci III. nyolcéves kö- tartották meg zépiskola pionírjai tanulmányi kiránduláson vettek részt. A Losonc környéki történelmi he­lyeket, ipari és egyéb neveze­tességeket tanulmányozták. A kirándulást pedagógusok vezet­ték. Igyekeztek minél több él­ményben részesíteni a pioníro­kat. Legelőször Polichnára ment a kiránduló csapat, onnan Ábelovára, majd több más hely­re, Alsósztregován a Madách- kastélyt nézték meg. A tuhári kőbányát is megtekintették, ahol megismerkedtek a bányá­szok munkájával. Sok és gazdag tapasztalattal tértek vissza a kirándulásról. MATUSKA ANDRÁS, Busa SZERKESZTŐI üzenetek < Lipka László, Somorja: írá­sát közöltük. Máskor is írjon, ha alkalma lesz rá. Chemez Jenő, Galánta: Az írásod bizony sokkal jobb is le­hetett volna. Pontosabban fo­galmazzál, hogy áttekinthetőbb, A járási konferenciák alkal­mával újra választják a CSISZ járási vezetőségeit. Vajon mi a feladata elsősorban az új járási vezetőségeknek? Ezzel a kérdéssel már többször fog­lalkoztunk. Most röviden csak a következőket mondjuk el. ME8HRLLGRTUHK Ü 'tTííiiácAtfáwk, | ......... Juci jeligére: Gottwaldovban létezik egy három hónapos koz­metikus kiképző tanfolyam, de csak úgy vehet rajta részt, ha valamely város „Kommunálny podnik“-ja igazolja, hogy az iskola elvégzése után alkalmaz­ni fogja. Sárga falevél jeligére: Leírá­sa szerint gyenge jellemű fér­firől van szó, aki a jelek sze­rint csak játszik az érzelmek­kel. Jó, hogy már nem működ­nek közös munkahelyen és így alkalma van más emberekkel összejönni és megismerkedni. Igyekezzen más irányba terelni figyelmét, tanuljon és a köz­életben fejtsen ki hasznos te­vékenységet. Kár volna, ha nem magához illő férfire pazarolná érzelmeit. Hervadó liliom: Négy évig járt egy fiúval és az eljegyzés után a fiú már nem jelentke­zett, alkoholista lett és kétes nők társaságába jár. Soraiból szinte kiérezzük, már saját maga sem hiszi, hogy még sze­reti vőlegényét. Nagy lelki vál­ságot már nem jelenthet a vég­leges szakítás. A csalódás min­dig fájdalmas, de tulajdonkép­pen már túlesett rajta. Szomorkodó diáklány: Nincs oka a szomorkodásra, ha tény­leg annyira szeretne tanulni, akkor az év végén igyekezzen kiváló bizonyítványt kiérdemel­ni, hogy azután szakiskolába kerülhessen. Az öccsét is ilyen irányba befolyásolja. Semmi esetre sem szabad „lemarad­nia" ! Dolgozni vágyó lány: Marad­jon továbbra is a szövetkezet­ben, ott sokkal szebb és egész­ségesebb munkát végez, mintha a korcsmában „kiszolgálna“. A fiúnak már bizonyára meg­írta, hogy megvárja, míg majd két év múlva leszerel. Varsói szép kislány: Unoka- testvérek és házasságkötésre gondolnak. Nem írja meg azon­ban, hogy milyen fokú vérro­konságról van szó. Az orvos- tudomány legújabb állásfogla­lása se változtatta meg azt az általánosan elterjedt felfogást, hogy a közeli vérrokonok há­zasságából születő gyermekek többnyire egy bizonyos degene- ráltság jeleit viselik magukon. Szépség lovagja: Ha olyan energikusan le tudta rázni a főnöke közeledését, akkor fel­tétlenül más esetben is tud határozni. Legyen mindig őszin­te és viselkedjen úgy, ahogy azt a szíve diktálja. Jampec: Ha olyan, mint ami­m * ­érthetőbb legyen a tartalma. A másik kérdésedre pedig azt válaszoljuk, hogy egyelőre szorgalmasan tanulj. Érettségi után esetleg beiratkozhatsz az újságírói főiskolára. Molnár János, Boly: A nagy- géresi írás egész jó volt. Bátor kiállást tanúsítsz, bizonyéra meg is lesz ennek a hatása. Forgács Rózsa, Komárom: Az írását felhasználjuk az adatok kedvéért. Tartalma különben annyira szűk, hogy teljes egé­szében nem közölhetjük. A járási vezetőség tagjai fi­gyelemmel kísérték a járási konferencia menetét. Mind a beszámolónál, mind a vitafel­szólalások alatt eszükbe jutott egy-egy jó ötlet, amikor kü­lönböző problémákról volt szó. Szinte maguk előtt látták, ho­gyan kell megoldani azt a prob­lémát. Hogy az első lépés is tettekkel, eredményekben gaz­dag legyen, azért a járási kon­ferenciákon leginkább sürgős­nek mutatkozó dolgokat kell megoldani. Például az egyik járásban az oktatási év körül fordulnak elő hiányosságok. A másikban a kulturális tevékeny­ség körül van hiba. A harma­dikban például a pionírok ne­velésével kapcsolatban merül­nek fel hibák. A konferencia úgyis leginkább a legkirívóbb, legkomolyabb problémával és eredménnyel foglalkozik. Ebből kell kiindulni az új járási veze­tőségek tagjainak. Előfordulhat, hogy a régi járási vezetőség legjobb aka­rata ellenére sem tudott meg­oldani valamilyen problémát. Nem volt meg hozzá a kellő adottsága, vagy nem tudta er­re megteremteni a feltételeket. Az új vezetőségi tagok, új adottságokat, új feltételeket teremtenek. Ami a régi veze­tőségnek tehát nem sikerült, és emiatt bírálat érte, okvet­lenül ehhez fogjon az új já­rási vezetőség. Egész biztos sikerül megoldani a problémát. Ezenkívül minden vezetőségi tag a CSISZ járási szervezet vezetőségének veti alá magát. Ez gyűlések levezetésével, el­lenőrzéssel és nem utolsó sor­ban szervező munkával jár együtt. Necsak a saját alap­szervezetével törődjön a járási vezetőség tagja, hanem tartsa szem előtt legalább a szom­széd falvak alapszervezeteinek fejlődését is. Ez amolyan el­lenőrzés féle körültekintést kí­ván, viszont kifejleszti a ve­zetőségi tagban a szervezőké­pességet, a figyelmet és az odaadását a közösség ügye iránt. Lényeges dolog ez és hozzá­járul az alapszervezetek fejlő­déséhez. Az odaadó munka, fe­lelősségteljes végrehajtás jel­lemezze a CSISZ járási veze­tőségének tagjait a jövő év eredményeinek érdekében. B. I. lyen jeligét választott, akkor nem csodálkozunk azon, hogy a leány szülei nem veszik szí­vesen az udvarlását. Minden szülő azt akarja, hogy lánya rendes fiatalemberek társasá­gába járjon. Ha már két éve udvarol, akkor bizonyára jól ismeri a szülőket is, kérdezze meg őszintén, mi kifogásuk van maga ellen. Rómeó és Júlia: Levelét nem kaptuk meg, ezért ismételje meg kérdését és közölje velünk címét. Egyik szemem sír, a másik meg nevet: Azzal, hogy tudta a fiú hajlamos az iszákosságra és mégis hozzáment, mindent vállalt. Szeretettel és türelem­mel igyekezzen rá hatni és nem szabad elveszteni az idegeit. Forduljanak orvoshoz és az utalja be Bratislavába az alko­hol elvonó intézetbe, ahol az alkoholistákat injekciós gyógy­kezelés útján leszoktatják a szeszesitalokról. Rózsabimbó: Forduljon köz­vetlenül a következő címre: Vysoká skoia múzickych umení, Bratislava, Stúrova 7. Az iskola négy éves, a tanítás nyelve szlovák. ’

Next

/
Oldalképek
Tartalom