Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1959-07-14 / 28. szám

A Kiharcolt találkozó A VII. Vflágifjúsági Találkozó a küszöbön áll. Mi, csehszlo­vákok joggal büszkék lehetünk arra, hogy az első fesztivál színhelye Csehszlovákia fővárosa Prága volt. A békevágyát kifejező ifjúság további gyönyörű találkozóit 1949-ben Buda­pesten, két évvel később Berlinben, a további fesztiválokat Bukerestben, Varsóban és végül Moszkvában rendezték. A bécsi fesztivál rendezői nagy figyelmet szentelnek a propa­gálásnak. Képünkön a sportműsor borítólapját látjuk. Hatvan éves a labdarúgás Éppen hatvan évvel ezelőtt kezdték Füleken, főleg a diákok, kergetni a futball- labdát. Füleki Torna Club néven. 1913-ban alakult meg Füleken az első sportegylet és első mérkőzésén 24:1 ará­nyú győzelmet aratott Rima­szombat felett. A mérkőzés érkessége volt, hogy Urban- cok csatár egymaga 17 gólt rúgott. 1919-ben megalapí­tották az üzemi (a mostani Kovosmalt) labdarúgó egye­sületet és azóta a sárga­kékek különböző nevek alatt szerepeltek. Egyszer meg­szerezték Szlovákia bajnoka címét és küzdöttek az I. li­gába jutásért (1937). Az évek folyamán megnöveke- kett a füleki sportegylet és ma 110 tagot számlál/ Az üzemi sportegylet megala­pításának 40 éves évforduló­ja és a labdarúgás megkez­désének 60 éves évfordulója alkalmával szép sárga-kék jubileumi jelvényt adtak ki és július 25 —26-án labdarú­gó-tornát rendeznek a Spar­tak Trnava, Jednota Kosice, egy külföldi és a hazai csa­pat részvételével. A jubileum legszebb ajándéka: a füleki Spartak megnyerte a Banská Bystrica-i kerület bajnoksá­gát és bejutott a divízióba. röviden • A hegymászás a Kínai Népköztársaságban a fiatal sportágak köaé tartozik. De máris közkedveltségre tett szert nemcsak a fiúk, hanem a lányok között is. Ezt nyolc nő teljesítménye igazolja, akik a múlt héten a pamíri hegységek 7546 m magas Mustagh Ata csú­csát megmászták. Ezzel megja­vították az ismert francia hegy­mászónő C. Kogan csúcsát, aki 1955-ben egy svájci expedíció­val a Himalájában 7456 m ma­gasságot ért el. • A mexikói Toluca városban két ember tragikus halálával végződött nem régen egy lab­darúgó mérkőzés. Egy szurkoló nem bírta elviselni csapatának vereségét és a mérkőzés befe­jezése után agyonlőtte Pablo Guadrramát, a győztes csapat játékosát. Amidőn a rendőrség üldözőbe vette a tettest, lövöl­dözésre került sor és a felbő­szült szurkolót ugyancsak ha­lálos találat érte. Az ez idei fesztivál megren­dezése az eddigi hagyományok megszakítását jelenti. Színhelye először olyan ország fővárosa lesz, ahol a kapitalista uralkodó körök nem viseltetnek jóindu­lattal a fesztivál alapgondolatá­val — a nemzetek közötti ba­rátsággal és a világbékéért folytatott küzdelemmel szem­ben. Bécsben a reakciós erők, a nemzetközi reakció támogatá­sával, minden áron igyekeztek megakadályozni a fesztivál meg­rendezését. A rendezőknek, szervezőknek a legkülönfélébb akadályokat gördítették lábuk elé, megnehezítették áldozat­kész, fáradságos munkájukat. Azonban tekintettel a fesztivál népszerűségére az egész világ fiatalsága körében, nem tilthat­ták meg a fesztivál megrende­zését. Az elmúlt napokban Ausztria uralkodó körei, a kö­MEDDIC JOHANSSON? A svéd Ingemar Johansson már két hete a nehézsúlyú ökölvívás világbajnoka. John Sullivan az első világbajnoki cím tartója tíz évig ült az ököl­vívás trónján, sorrendben a ti­zennegyedik bajnok Joe Louis még ezen is túltett és tizenkét évig féltve őrjzte ezt a legjö­vedelmezőbb címet. Persze, az eddigi huszonegy világbajnok soraiban találunk olyan „bajno- kocskákat“ is, akik nem sokáig örültek a dollár özönlésnek: Marwin Hart (USA) csak hét hónapig volt világbajnok. Shar­key (USA), Camera (Olaszor­szág, Max Baer (USA) és Wall- cott, valamennyien csak egy évig. Habár az újdonsült világ­bajnok Ingemar Johansson na­gyon örül a dicsőségnek és valahol a tengerparton pihen, mégis komoly gondok mély ba­rázdákat ásnak férfias homlo­kán. A volt bajnok Floyd Patterson, USA legnépszerűbb sportembere, aki két és fél évig ült a bajnoki babérokon, fogát feni a bajnoki cím visszahódí- tására. Vigyázz, Johansson! Azért is, mert eddig még euró­painak, akinek sikerült kihar­colni a bajnoki címet, nem si­került ezt hosszabb ideig meg­tartani. Az angol Fitzimmons, akárcsak a német Max Schme- ling két évig volt világbajnok, az olasz Camera pedig csak egy évig. Ne csodálkozzunk tehát, hogy Amerikában már hat város küzd a Johansson — Patterson visszavágó találkozó megrende- zési jogáért. rülmények nyomására, hivatalo­san megígérték a rendezőknek, hogy gondoskodnak a fesztivál zavartalan lefolyásáról... Ez azonban minden, amit ígértek. Nem fér kétség ahhoz, hogy a fesztivál győzelmet arat, hogy megnyeri a bécsiek, a be­csületes osztrák nép szívét. Érdekes, hogy a fesztivál el­leni hadjáratban a legnagyobb kezdeményezést az osztrák kle­rikális körök tartják kezükben. Azok a körök, melyek teljes támogatást nyújtanak az ame­rikai pornográf propagandának, filmeknek, színdaraboknak, rek­lámoknak, egyszerre féltik az osztrák fiatalságot „a kommu­nista méregtől“. A katolikus sport- és tornaszövetség kizár­ta soraiból például a BC Auszt­riát, mert ez az egyesület ke­zébe vette az ökölvívó-torna megrendezését, melyet a feszté váli sportjátékok keretében rendeznek. Már nem egész két hét múlva megkezdődik a VII. Világifjúsá­gi Találkozó Bécsben. A reak­ciós körök és a bevált központ­ból — az NSZK-ból — Bécsbe toborzott bomlasztó erők elle­nére a fesztivál nagyszerű szemléje lesz a fiatalság erejé­nek, harci készségének és eltö­kéltségének. Bécs megismeri a világ ifjúságának művészetét. Meggyőződik arról, hogy a béke gondolata, ereje az egész vilá­got keresztül-kasul járja át. Bécs szemtanúja lesz a nagy­szerű sportünnepségeknek, me­lyek csúcspontját a világ elöl­járó atlétáinak részvételével rendezett atlétikai torna képezi (azok a szovjet sportolók is részt vesznek rajta, akik visz- szatérőben lesznek az Egyesült Államokból, ahol a hét végén sorra kerül Filadelfiában az USA — Szovjetunió visszavágó atlétikai találkozó). A bécsi szurkolók bizonyára megragad­ják az alkalmat és megtöltik a lelátókat a labdarúgó-torna alkalmából, melyet az Austria, Cervená hviezda Bratislava', Szpartak Moszkva és a Westham United ismert liga csapatok részvételével rendeznek. Ki szalasztaná el az alkalmat, hogy szemtanúja lehessen az ökölví­vó-tornának, melyet hét Európa bajnok, három olimpiai győztes és a Luzernben rendezett Euró- pa-bajnokság döntőjébe és elő­döntőjébe jutott több ökölvívó­ja első osztályú sporteseményé emel. A csehszlovákok olyan fellé­pésről gondoskodnak, mely a fesztiváli műsor történelmében egyedülálló lesz. Ifjúságunk tö­megfellépése, mely a II. Orszá­gos Spartakiádra készült bemu­tatószámokból különlegesen be­tanult , kompozíciót ad elő, biz­tosan felejthetetlen benyomása­ként vési be magát a bécsiek és valamennyi részvevő szívébe. Bécs egy időre az egész világ ifjúságának szive lesz. Hisszük, hogy Bécs, az az igazi, az a vendégszerető és szívélyes Bécs teljesen kinyitja szívét ennek az ifjúságnak. Azoknak ellenére, akik ezt a szívet tíz lakatra szeretnék előle bezárni. Dánia ellen szeptember 23-án Még ebben az évben kell le­játszani az Európai Nemzetek Serlegéért folyó labdarúgó-tor­na első fordulóját. Csak a cseh­szlovák együttes küzdött az el­ső fordulóba jutásért, ami a Szabad Írország 2:0 és 0:4 ará­nyú eredményekkel sikerült és szeptember 23-án találkozik Dániával Koppenhágában. Októ­ber 18-án kerül sor a visszavá­gó mérkőzésre hazai pályán. Az eddigi eredmények és leját­szásra váró mérkőzések átte­kintése a következő: Szovjet­unió— Magyarország 3:1 Moszk­vában és a visszavágó mérkő­zés szeptember 27-én lesz Bu­dapesten. Lengyelország-Spa­nyolország 2:4 Chorzówban, a visszavágó október 4-én Mad­ridban, Portugália — NDK 2:0, 3:2, Jugoszlávia — Bulgária 2:0, Belgrádban a visszavágó októ­ber 25-én Szófiában, Románia — Törökország 3:0, 0:2 (Románia A csúcstartók fasora Érdemes meghallgatni... A taskenti iskolások szép füves területet kaptak a városi tanács­tól, hogy ott sportpályát építse­nek maguknak. Amikor az épit­• • • Tippelj velünk 1. Szovjetunió —Románia X 2 2. Liberec —Plzen 1 3. Opice —Sp. Stalingrad 2 4. Radotín —Vysehrad 1 X 5. B. Dééín —Budéjovice 1 6. Sp. Aritma —D. Karlin 1 7. 2izkov — Lok. Beroun 1 8. Hodonín —Hohe 1 X 9. Pedébrady— P. Regula 1 10. Komárno —Bfeclav 1 11. Holice —Hotebof 1 12. Praha AZKG-Zábéhlice X 13. Sumperk — Roznov p/R. 2 14. Krocehlavy — Bustehrad 1 kezes már a befejezéshez közele­dett, az egyik kisdiák új ötlettel áll elő: — Jó lenne a pályához vezető utat fasorral szegélyezni. Ültessünk egy-egy fát minden gyerek tiszteletére, aki iskolai csúcsot ér el valamelyik sport­ágban. A gyerekek lelkesedése ... hát, ezt talán nem is kell bővebben taglalni. Elég az hozzá, hogy né­hány hónap múlva diákküldöttség ielent meg a városi tanácsban: — Tessék nekünk még egy kis területet adni — mondotta a küldöttség szónoka. — Okvetle­nül meg kell hosszabbítanunk a pályához vezető utat. Az utóbbi hetekben annyi iskolai csúcsered­ményt érnek el a gyerekek, hogy már alig győzzük fával. a Csehszlovákia —Dánia mérkő­zés győztesének lesz az ellen* fele), Franciaország — Görögi ország 7:1, 1:1 és Ausztria •* Norvégia 1:0 Oszlóban, a visz- szavágó szeptember 9-én lesz Bécsben. Tekintettel az olimpiai játékokra az Európai Nemzetek Serlegéért folyó tornát 196Í- ben fejezik be, mégpedig a négy elődöntőbe jutott együttes egy városban találkozik 'és ott ke­rül sor a befejező találkozókra, V CH Brno első győzelme a Kínai Népköztársaságban Szovjetuniói mérkőzései után a brnoi Cervená hviezda vasár­nap játszotta első mérkőzését a Kínai Népköztársaságban. El­lenfele Peking válogatott csapa­ta volt, mely ellen 4:0 (2:0) arányú győzelmet aratott. Már a második percben Obert veze­téshez juttatja a brnóiakat. A félidőig Bubník 2:6-ra állítja be az eredményt. Második félidő­ben a harmadik gólt Son, a ne­gyediket pedig Kolácek szerez­te. A Cervená hviezda legköze­lebbi mérkőseit július 15-én Vuhanban és július 19-én Nan- kingban játsza. Ezután a Viet­nami Demokratikus Köztársa­ságba és a Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaságba utazik. V így kellett volna Sazka: 11X1X22 1X221 Sportka: 1, 20, 27, 28, 42, 43 Labdaszedőből wimbledoni győztes Múlt év utolsó napján a teniszvilág a legnagyobb szenzá­ciók egyikét élte meg. Az eddig veretlen ausztrál teniszcsapat a Davis-cupban váratlan vereséget szenvedett. Az érdeklődés középpontjában egyszerre az eddig ismeretlen perui Alexan­der Antonio Olmedo került, akinek az észak-amerikai csapat győzelmében oroszlánrésze volt. Ekkor megindultak a találga­tások, vajon Olmedo győzelmei nem a véletlen műve-e, eset­leg az ausztrál játékosok pillanatnyi gyengébb formájának tulajdonítható-e. Olmedo elsőbbségét azonban a nemrég lefolyt wimbledoni tornán elért imponáló győzelme igazolta, és hu­szonhároméves korában elnyerte a világ első teniszjátékosának címét. Kicsoda Antonio Olmedo — az új koronázatlan tenisz-ki­rály? Olmedo az inkák régi tör­zséből származik. 1936 március 24-én magasan a Kordillerák- ban, Arequipa nevű városkában látott napvilágot. Itt majdnem ezer méter magasságban a ten­ger színe felett nőtt fel a kis Alex, olyan nehéz éghajlati kö­rülmények között, ahol az egy­szerű halandónak nehezére esik a mozgás is. Az apja egy kis klub teniszpályáin felügyelői ál­lást töltött be. És így a kis Alex alig tanult meg járni, máris érintkezésbe került a te­nisz-sporttal. Persze, csak alá­rendelt szerepet játszott. Még teljesen KICSI KORÁBAN segített apjának a pályák rend- bentartásában és aprópénzhez csak labdaszedés útján került. Teniszjáiékról nála azonban alig lehetett beszélni, hisz a kis in­dián fiú nem játszhatott a gaz­dag klubtagok fiaival és lányai­val. _. A kis Alexander nem csinált magának ebből sok gondot. Fő érdeklődése a labdarúgásra összpontosult és minden sza­bad percében a futball-labdát hajszolta. Azonban álma, hogy valaha jó labdarúgóvá váljék, nem teljesült. Olmedo szülővá­Wimbledon 1959 győztese Olmedo az értékes serleggel. rosában egy bevándorló telepe­dett le, aki az ügyes fiút na­gyon megszerette. Az akkor ti­zenötéves Alexandert becserji- pészte a tenisz-versenyre, me­lyet az 1100 km távolságú fővá­rosban, Limában rendeztek. A részvevők és a nézők legna­gyobb meglepetésére Alexan­der mindenkit, aki a pálya má­sik felén szembekerült vele, megvert. A fiatal indián fiú ez­zel a sikerével a társadalmi lét­rán egy fokkal feljebb került és így szülővárosában tagja le­hetett a klubnak. Sorjában MINDENKIT MEGVERT, de annak ellenére hogy kitartó­an edzéseket foytatott, nagyobb sikert nem aratott. Arequipa városkába turista érkezett, a tenisz-sport nagy csodálója, aki Alexandernak anyagilag lehetővé tette hogy tanulmányait az észak-amerikai Miamiban foytathassa. Itt kez­dődik a perui indián fiú karri­erje. Húszéves korában meg­nyerte USA főiskolai teniszbaj­nokságát és valamivel később kemény pályákon megszerezte az USA bajnoka címét. A tenisz-szakértők ezért nem is lepődtek meg, hogy egy év­vel később Olmedo Wimbledon­ba utazott. Itt azonban nem kedvezett neki a szerencse, mert nehéz küzdelem után vesztett az ausztrál M. Roseval szemben. Az 1958-as idényben Olmedo nem jelent meg az elő­térben. Wimbledonba se uta­zott. Az idény végén azonban feljött szerencsecsillaga, ami­dőn négy szettben a Kaliforniá­ban rendezett tornán megverte az 1953-as évi világbajnok W. Seixast. Ez a siker bejuttatta Olmedot az USA válogatott csa­patába, habár perui születésű és perui állampolgár. A Davis­cup szabályai ugyanis engedé­lyezik az ilyen játékos rajtját. Alexander az ausztrál Brisba- neba utazott és itt „A DAVIS-CUP HŐSE“ lett. A különben pártos közön­ség és a szakértők Olmedot szép játékáért nagy ovációban részesítették. Külföldi sajtó szerint egyelő­re a fiatal perui szülei számára építkezési telket és építőanya­got igyekszik felhajtani, hogy — amint mondta — „tetőt biz­tosítson számukra". Jelenleg Alexander nem akar a profi te­niszezők sorába lépni, csak egy pár dollárt szeretne megkeres­ni, hogy szülein segítsen. Azon­ban az ez idei wimbledoni si­kere jó elhatározását könnyen megváltoztathatja. A dollárkö- tegek susogása, a Kramer féle tenisz-cirkusz igazgatójának kezében könnyen rossz befo­lyást gyakorolhat erre a fiatal fiúra és fennáll az a veszély, habár eddig védekezik ellene, hogy egy szép napon az amatőr tenisz elveszti koronázatlan ki­rályát. A Középeurópai Kupában az elődöntő nélkülünk A népszerű Kozépeurópai Kupa első fordulójának mér­kőzései mögöttünk vannak. Annak ellenére, hogy mind­két csapatunk, a prágai Dy­namo és az osztravai Bánik nem jutott tovább az elő­döntőbe, meg kell állapítani, hogy ezúttal futballistáinkat üldözte a balszerencse. Mindkét csapat továbbjutá­sának sorsa azon a bizonyos „hajszálon“ függött. A Dyna­mo—MTK mérkőzésen 4:l-es állásnál Hochman 12 méter­ről tiszta helyzetben mellé lőtt és ez eldöntötte az eset- A visszavágó mérkőzések leges továbbjutás sorsát. A Partizán Belgrád — Bánik Ostrava mérkőzésen a ha­zaiak a bíró jóvoltából a 91-ik(!) percben egyenlítet­tek. A forduló legmeggyő­zőbb eredményét a budapes­ti Honvéd érte el az osztrák kupagyőztes WAC ellen. Az értékes trófeáért tehát két magyar és két jugoszláv csapat küzd az elődöntőben. Az elődöntőben a Vojvodina Növi Sad az MTK ellen és a Partizán Belgrád a Honvéd ellen játszik. számokban: DYNAMO PRAHA —MTK BUDAPEST 4:2 (1:1), 15 000 néző, vezette Steiner (osztrák), gólszerzők: Morávek 3, Stádler, illetve Nagy, Molnár. PARTIZÁN BELGRAD-BÁNIK OSTRAVA 3:2 (0:1, 2:2>, 15 000 néző, vezette Zsolt (magyar), gólszerzők: Kalo- perovic 2, Miladinovic illetve Pospíchal, Krizák. VIENNA-VOJVODINA NOVÍ SAD 3:3 (0:2), 15 000 né­ző, vezette Galba (Csehszlovákia), gólszerzők: Senekoviő 2, Geller illetve Veselinovic, Ivos, Krstic. HONVÉD BUDAPEST-WAC 7:0 (3:0), 20 000 néző, ve­zette Ehrlich (Jugoszlávia), gólszerzők: Gilicz 2, Tichy 2, Szöcs, Töröcsik, Szilási. Képünk a Partizán Belgrád —Bánik Ostrava mérkőzésen készült, A jugoszláv kapus Wiecek elől ment,

Next

/
Oldalképek
Tartalom