Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1959-11-10 / 45. szám
ABLAK EUROPA FELÉ Leningrád a Szovjetunió második legnagyobb városa. 1957- ben közel 4 millió lakosa volt. A várost I. Péter (Nagy Péter) cár alapította 1703 ban. Leningrád ma is az orosz történelem egy egész korszakát idézi épületeivel, utcáival, hagyományaival. A cári Oroszországban a XVIII. és XIX. századot „Péter- vári korszak"-ként emlegették. Puskin mondja egy helyütt: „Pétervár megalapításával Nagy Péter aljlakot vágott Európa felé". Óriási feladat volt ez. Arra vállalkozott, hogy egy szinte néptelen, mocsaras tájon felépíti egy világbirodalom fővárosát úgy. hogy „díszkapuként“ fogadja azt, aki nyugatról a tengeren át érkezve lép Oroszország földjére. Nagy Péter és utódainak hívására a legjobb európai építészek: Rasstrelli, Leblond, Tresini, de la Motha, Rossi jöttek el a Néva partjára, hogy megépítsék a várost. A Nyevszkij-proszpekt épületei közül jó néhány idézi emléküket. Leningrád főutcáját járva a látógatónak gyorsan feltűnik, hogy a Nyevszkij- prostpekten nem keverednek kis házikók és felhőkarcolók, úgy mint Moszkvában, hanem a többnyire négyemeletes házak harmonikus vonalat képeznek a pályaudvartól a Néva partiéig. , A Nyevszkij-proszpekt LeA Napóleonon aratott győzelem emlékére emelt diadalív a Téli Palota előtt ningrád legforgalmasabb utcája. Itt találjuk a nagy könyv- kereskedéseket, vendéglők, kávéházak, színházak, mozik é§ hangversenytermek váltogatják egymást. A széles aszfalton, amely az eredeti fakövezet helyére lépett, zsúfolt autók, omnibuszok, autóbuszok és villamosok közlekednek. Mindjárt a pályaudvar mögött a Nyevszkij-proszpekt egy folyón megy át, ez a Fontanka. Partján szabályos sorban nyírott fák sorakoznak, a hidat híres lovasszobrok díszítik. MESEPALOTA Innen egy-két lépés és ott állunk a leningrádi Pionírok Palotája előtt. Itt volt III. Sándor cár rezidenciája. Ma a leningrádi lányok, fiúk gazdag otthona. Naponta mintegy hat- százan keresik fel, hogy rajzot, zenét, ezermesterséget tanuljanak. A Pionír Palota színház és irodalmi szakkörei szerettekat mutatják, de itt-ott még mindössze néhány kilométer a falakon látható a súlyos na- távolságban húzódó védelmi ál- pokat idéző tábla: „Tüzérségi lások katonái megkapják a tűzben az utcának ez az oldala szükséges felszerelést és hadiveszélyes". VILLAMOSON A FRONTRA Bizony, ezen az augusztusi délelőttön nehezen tudom elképzelni a 900 napig tartő ostrom borzalmait. Az éhség, a bombázások, a rendszeres, kegyetlen tüzérségi tűz, a fűtőanyag, a víz és világítás hiánya olyan szenvedéseket okoztak a többmilliós városnak, amilyeneket még a világ egyetlen városa sem élt át. Párizs 1870 — 71-es ostroma csak egy télen át tartott. Leningrádot három télen át ostromolták a német csapatok. De még ezekben a nehéz években is megfeszített erővel dolgoztak a leningrádiak. Az üzemek nem szüntették be a munkát, a gyárak élére állított katonai parancsnokság gondoskodott ajrról, hogy a póleonon aratott győzelem emlékére állították. A Téli Palota szomszédságában van a Szovjetunió világhírű múzeuma, az Ermitage. A Nyugat-e urőpai festészet és szobrászat legremekebb kincsei mellett felleljük itt a görög, a római, az egyiptomi és a szkíta műalkotásokat is. LENINGRAD LEGRÉGIBB ÉPÜLETE Ha felfelé megyünk a Néva partján, a hidak egymásutánja köszönti az embert. A folyón számtalan híd nyújtózik át. Az Admiralitás előtti hidat éjszaka felvonják, hogy nagyobb hajók is átmehessenek az öbölbe. Ilyenkor két fele merőleges óriás karként nyúlik fel az ég felé. A híd mögött a Péter Pál erőd gránitfalai húzódnak. Ez egy barokk székesegyház alapzatához hasonlóan hat a harangtorony égbenyúlő csúcsával. Az erőd Leningrád legrégibb épülete. Ezzel az egyszerű földsáncből álló erődítéssel kezdődött a város alapítása. Az erődítésen felállított ütegek tartották sakkban a svédeket, nehogy megtámadják a Néva- torkolatot. A Néva-torkolat védő szárnyai már Nagy Péter életében előretolódtak. Felépítették a kronstadti erődöt, a város hű őrét a Finn-tenger- öbölben levő Kotlin szigeten. LENIN DOLGOZÓSZOBÁJÁBAN A Kirov hídon túl a Néva élesen kanyarodik. A kanyarban emelkedik a Szmolnij székes- egyház kupolája. Ez a székes- egyház a leningrádi építészet mesterműve. Mellette a Szmolnij intézet hosszú, klasszikus épületében volt 1917 késő őszén a forradalmi felkelés főhadiszállása. Innen irányította Lenin azokat a küzdelmeket, harcokat, amelyek előbb Pétervárott, Nyevszkij-proszpekt tik és ismertetik meg a mai legifjabb nemzedékkel a régi orosz és a mai szovjet irodalmat. Mese- és filmdélutánokat tartanak, s a palota falai között találkoznak a gyerekek az ország híres embereivel, írókkal, tudósokkal, munkásokkal, akik életükről és alkotásaikról beszélgetnek velük. A Pionír Palota mellett áll a Puskin Színház. Nem véletlen, hogy a nagy orosz lírikus nevét viseli. Itt élt ebben a városban. Pétervár falai között dolgozott Gogol, Lermontov, Nyekra- szov és Dosztojevszkij. Olyan tudósok tanítottak az egyetemen, mint Lomonoszov, Men- gyelejev és Pavlov, Pétervárhoz fűződnek az orosz zeneszerzők Glinka, Csajkovszkij, Rimszkij Korzakov (és ma Sosztakovics) nevei. Itt, Pétervárott született meg a világszerte csodált orosz balett. Ha elhagyjuk a Puskin Színház előtti parkot, a Nyevszkij- proszpekt háborúsújtotta részén járunk. A Nagy Honvédő Háború alatt sokát szenvedett a város. A házak már új ruháiNévaparti részlet. Középen a utánpótlást. A leningrádiak még ma is tréfásan emlegetik, hogy ezekben a súlyos években villamoson utazhattak a frontra. Sok leningrádi mellén láttam még most is a világoszöld szalagot. Ezek azok a lakosok, akik átélték Leningrád ostromát, s kitüntetésként megkapták „Leningrád védelméért" elnevezésű érdemrendet. A NÉVA PÁRTJÁN A Nyevszkij-proszpekt a város középpontjához visz, az aranykupolájú Admiralitás palotájához. Az Admiralitást minden oldalról csodálatosan szép, nagyszerű épületek fogják közre. Jobbra van a Téli Palota, előtte a széles, félkör alakú tér. E félkör közepén hatalmas, karcsú diadalív emelkedik az ég felé. Ezt az oszlopot a NaPál-eröd kósáncai láthatók majd egész Oroszországban diadalra vitték a munkások, parasztok ügyét. Dolgozószobája ma is érintetlen, régi állapotában köszönti a belépőt, s mi, akik ide benyitottunk az egyszerű, fehér vászonhuzatú karosszékből, dísz nélküli Íróasztalból is érezzük Lenin szellemét. Ellátogattam az Obvodnyi csatorna partjára. Itt épül Leningrád új ipari negyede. Ez a városrész lassan kiszorítja a régi gyárakat és szürke munkásházakat. A széles műúton új lakóházak, munkásklubok, iskolák, áruházak állanak, s az egyes lakótömböket széles virágos kertek kötik össze. Ez az utca a moszkvai műútba torkollik, s ezt a műutat ugyanolyan házakkal építik be, amilyeneket másik végén, Moszkvában látunk, ahol Leningrádi út a neve. A szovjet leszerelési javaslat vitájának befejezése az ENSZ politikai bizottságában és a szovjet-amerikai határozati javaslat elfogadása kedvező feltételeket teremt a leszerelési javaslatok érdemben! megvitatásának az új tíztagú leszerelési bizottságban. A világ közvéleménye nagy megelégedéssel fogadta ezeket a határozatokat. Bizonyos kormányok részéről azonban továbbra is tapasztalhatunk kísérleteket a leszerelési tárgyalások megnehezítésére. A Német Szociáldemokrata Párt sajtószolgálata rámutat arra, milyen eredménnyel járhat a nyugatnémet kormánynak az a követelése a Nyugateurópai Uniótól, hogy a rakétagyártási tilalom megszüntetése után most engedélyezzék Bonn számára hadihajók gyártását is. „Az a követelés — írja a sajtó- szolgálat — hogy töröljék el a nyugatnémet hadsereg számára megszabott fegyverkezési korlátozásokat, veszélyes csapást mért arra a törekvésre, hogy legalább Európában csökkentett fegyverzetű övezeteket hozzanak létre és megnehezíti a leszerelési tárgyalásokat". Adenauer követelőzéseit egyébként — a jelek szerint — már hivatalos francia körökben Is sokalják. Mint ismeretes, Adenauer üzenetet intézett de Gaulle tábornokhoz, melyben — a nyugatnémet sajtó közlése szerint — felveti a december 19-i nyugati kormányfői találkozón „teljesjogú tárgyalófélként történő részvételének kérdését“. A francia rádió szokat* tanul keményen válaszolt a nyugatnémet lapoknak, amelyek ezt a kérdést feszegették. A hivatalos véleménynek tekinthető állásfoglalásban a párizsi rádió hírmagyarázója felteszi a kérdést: vajon a német pa- naszkodók nem ismerik-e a nyugati nagyhatalmak tárgyalási rendjét. Adenauer teljes joggal részt vesz a tárgyalásokon, amikor Németországról, Berlinről, lesz szó. Ha Afrikáról, a Közép-Keletről, a Távol- Keletről tárgyal majd Eisenhower, MacMillan és de Gaulle, a tanácskozásokba nem vonják be Adenauert. Ez úgy látszik, az egy éve kezdődött de Gaulle-Adenauer- idíll közeli végét jelzi. z év elején a Belga-Kongó fővárosában, Leopoldville- ben mészárlással fojtották el a gyarmati hatóságok a kongói munkások sztrájkját. Néhány nappal ezelőtt Stanleyville-ben került sor vérengzésre. Itt ült ugyanis össze a Kongói Nemzeti Mozgalom kongresszusa. A hatóságok a kongresszus végeztével megtartott tömeggyűlésén rendeztek vérfürdőt, miközben a hírek szerint hetvenöt embert megöltek és kétszázat megsebesítettek. Ezenkívül számos függetlenségi tüntetőt letartóztattak. Letartóztatták Lumumbát, a Nemzeti Mozgalom vezetőjét. Ezek az események határozottan arra mutatnak, hogy itt nem „incidensek“- ről van sző, a gyarmati hatóságok és kongóiak között, hanem a függetlenségi mozgalom új szakasza nyílt meg Kongóban, azoknak a sikereknek hatására, amelyeket más afrikai népek értek el az elmúlt években. A mostani harcok középpontjában a kongói népnek az a követelése áll, hogy haladéktalanul, vagyis már 1960-ban biztosítsák az ország függetlenségét. A belga kormány ígéretei és a több évig tartó „előkészítési szakaszai“ ma már nem elégítik ki a kongói népet. 1960-ban népszavazást kell tartani — követeli a Kongói Nemzeti Mozgalom — és 1960 decemberéig be kell vezetni az alkotmányt. Mindezt meg lehetett volna oldani békés eszközökkel. A belga kormány azonban nem csupán azt tette, hogy távoli időpontra tűzte ki a sürgős politikai feladatok megoldását, hanem ezzel egyidejűleg január óta szisztematikusan szállít katonaságot Belgiumból Kongóba. Október 24-én újabb egységek küldését határozta el a belga kormány. Ez váltotta aztán ki a Kongói Nemzeti Mozgalom válaszát: a széleskörű politikai mozgósítást az ország függetlenségének kivívására. A demokráciát és a politikai jogokat követelő kongóiaknak a belga hatóságok sortűzze! és letartóztatásokkal válaszoltak. A kongói helyzet tehát a jelek szerint kicsúszott a kezükből, hiszen éveken át „mintagyarmatnak“ tüntették fel, ahol „fokozatosan bevezetik a demokráciát“. kongói helyzet megértéséhez azt is tudni kell, hogy ebben a nyersanyagban oly gazdag országban jelentősen megnövekedett az ipari munkások száma. Egyrészről tehát a gyarmatosítók arra törekedtek, hogy kihasználják az l{t termő mesés gazdagságot, ugyanakkor azonban elkerülhetetlenül létrehozták a Nemzeti Mozgalom legharcosabb osztagát, a kongói munkásosztályt. Kongóban aranyat. kobaltot, mangánt, rezet, ezüstöt, gyémántot, ólmot, platinát, rádiumot és urániumot bányásznak igen jelentős meny- nyiségben, hogy ne is beszéljünk az olyan fontos mezőgazdasági termékekről, mint a gyapot, a kávé, a gumi, a földi- mogyoró és a nemes fák. Ma már Kongóban a 13 'millió főnyi lakosságból 1 150 000 az ipari munkás. A lakosság egy százaléka európai származású, az európaiak bére azonban 64-sze- resen az afrikai átlagmunkásé- nek. A nemzeti jövedelem megosztása úgy alakult, hogy Kongó lakosságának egy százaléka ugyanannyit kap, mint a „maradék“ 99 százaléknyi afrikai lakosság. Közelebbről nézve- még azt is megállapíthatjuk, hogy a gyarmati uralom nemcsak alacsony jövedelmet, hanem tartós munkanélküliséget is „biztosit" a kongóiaknak. A Wallonie című lap kényteíkn volt beismerni, hogy a kongói lakosság fele munka nélkül tengődik. Az egészségügyi állapotok elképesztőek a „mintagyarma- ton“. A hivatalos statisztikák szerint is az országban 280 000 leprást tartanak nyilván. Százezer afrikai szenved tuberkulózisban, ami viszonylag új betegség Kongóban, de rendkívül gyorsan terjed. A lakosságot állandóan tizedeli a malária is. A gyarmati uralom tehát nem sokat tett az afrikaiak helyzetének megjavításáért. Még odáig sem jutottak el, hogy megszüntették volna a korbácsolást mint büntetést, egyelőre csak „tanulmányozzák“ ennek a büntetésformának a börtönökből való kiküszöbölését. P gy országban, ahol a lakos~ Ságnak csupán egy százaléka fehér, a legszigorúbb faji megkülönböztetéseket alkalmazzák. Mindez együttvéve szította a lángot, amely végül is nyílt kirobbanásokhoz vezetett. A belga kormány alkudozásai már nem tudták félrevezetni a kongói Nemzeti Mozgalom harcosait. A januári leopoldvil-* lei mészárlások után a város kilenc afrikai alpolgármestere bátran kiállt és nyilatkozatban szögezte le: „Mi határozottan támogatjuk a kongói népnek a függetlenségre, a társadalmi igazság megvalósulására és a faji megkülönböztetések eltörlésére irányuló törekvéseit. A nép kész arra, hogy e cél megvalósításáért minden áldozatot meghozzon". A belga gyarmatosítóknak már akkor ki kellett volna olvasniuk ebből a nyilatkozatból, hogy nem az őserdei törzsek kezdetleges lázongásaival állnak szemben, hanem egy magas, öntudattól hevített nemzeti mozgalommal, melynek harcát a világos célkitűzés és szervezettség jellemzi. Egy új Afrika jelentkezett. Korábban úgy beszéltek erről a kontinensről, mint Francia-, Német-, Angol-, Portugál-, Spanyol- vagy Olasz Afrikáról. Ma már mindinkább nyilvánvaló az afrikai Afrika kibontakozása. Ilyen értelemben válik anakronisztikussá a Belga-Kongó kifejezés is a Francia-Kongó mellett, hiszen máris kirajzolódik az a kép, hogy a Kongófolyó partján élő népek a nem is olyan távoli jövőben egyesítik erőiket, a szabad Kongóban. Ez az ország pedig nem lesz sem belga, sem francia, de amerikai sem. Az afrikaiaké lesz, kongói népé. Minden újabb sortüz és vérengzés, ahelyett, hogy megerősítené a gyarmati uralmat Kongóban, fokozza az ellenállási harcot egész Afrikában. Kazavubut, a függetlenségi mozgalom vezetőjét, ez év elején letartóztatták. Most, egy másik vezető, Lumumban letartóztatására került sor. Belga ejtőernyős rohamcsapatok tartják megszállva a kongói városokat és a legfontosabb útvonalakat. A helyzet mégis reménytelen a gyarmatosítók számára, mert nem lehet letartóztatni 13 millió embert, nem lehet átfésülni az őserdőt. Az erőszak erőszakot vált ki és nem vitás, hogy a kongói függetlenségi harc csak még nagyobb lendületet vesz az elkövetkező időkben. 150 éves Korionov a Pravdában cikket irt az orosz-amerikai diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulójáról. A szerző rámutat, hogy az 1809 óta eltelt másfél évszázad alatt világosan és határozottan bebizonyosodott: a szovjet-amerikai barátság szilárd alapokon nyugszik. E barátság nemcsak a két ország, hanem az egész világ békéje szempontjából is létfontosságú. A szerző történelmi visszapillantásában megállapítja, hogy az orosz-amerikai diplomáciai kapcsolatok felvétele a múlt század elején rendkívül megerősítette a fiatal amerikai köztársaság helyzetét. Abban az időben Oroszország volt az egyetlen nagyhatalom, amely kapcsolat barátsággal viseltetett az Amerikai Egyesült Államok iránt. Nem véletlen, hogy az akkori amerikai diplomáciai okmányokban „nagy és jó szövetségesnek“ nevezték Oroszországot. A történelem további folyamán a második világháború éveiben, tovább erősödött a szovjetamerikai barátság. Megmutatkozott, hogy ez a barátság nem valamilyen politikai szeszélyből ered, hanem a két nép érdekeiből fakadó objektív szükségszerűség. Hruscsov amerikai látogatása reális feltételeket teremtett e hagyományos baráti kapcsolatok helyreállítá- sára. Eisenhower elnök közelgé moszkvai látogatása pedig újabb lépés lesz az együttműködés erősítése felé. Mi történik Balga-Kongóban?
