Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1959-06-29 / 26. szám

Ezt írja meg apámról Talán tíz napja sincs, hogy Móricz Virágot és két írótérsát kísértem szlovákiai útján. Nagy örömmel vállaltam a kísérő sze­repét, mert arra gondoltam, hogy a körút sorén módomban áll majd olyan oldalról is meg­ismernem Móricz Zsigrpondot, amelyet a nagy magyar Íróról szóló vaskos könyvek elhallgat­nak. És a frissen kapott anya­got fel is használom nyomban egy megemlékező íráshoz, hi­szen e hónap végén az Író, az ember Móricz Zsigmond szüle­tésének nyolcvanadik évfordu­lóját jelzi a naptár. De hát vettem-e hasznát egy­általán annak a bizonyos szlo­vákiai körútnak Móricz Virág Jelenlétében, ezt kell az aiáb- liakban híven elmondanom. Kezdem azzal, hogy én min-' dent megtettem a lap érdeké­ben, egész úton kérdések töm­kelegével halmoztam el a nagy magyar író édes leányát. Zsiga bácsinak 1908-ban jelent meg az országos hírű Hét krajcár című könyve s utolsóként 1942- ben nagy betyár regénye a Rózsa Sándor, s a két jelentős dátum között egy sereg riport, elbeszélés, regény és színdarab foglal helyet. Műveit ismerjük, szeretjük, becsüljük, sőt az irodalomtörténettel azt is szá- montartjuk, hogy Szentjőbi Szabó Lászlótól Gárdonyi Gé­záig, Csokonai Vitéz Mihálytól Jókaiig és Mikszáthig senki olyan híven, igazán és élethűen nem ábrázolta a magyar falut s a magyar parasztot, mint Móricz Zsigmond. Szegény em­bereknek, parasztoknak és a nép nyakán, ülő földesuraknak hasbalátó írója volt, aki bővérű, tarisznyás és kenyéritlatú éle* tét fest illúzió és szép hazug­ságok nélkül, hogy a kortárs Krúdy Gyula szavaival éljünk. Mit kérdezzünk hát leányától, Móricz Virágtól, mikor minden érdekes s megörökítésre kitűnő epizód ott van a könyvekben?... Érdeklődjünk feltűnése körül­ményeiről, arról a korszakról, amelyben íróknál s általában tollforgató embereknél a mű­gond s a csiszolt nyelv volt a legfőbb kritérium, hetekig Ültek egy-egy kézirat fölött s ők puritán szigorúságot ,és önfegyelmet sutba vetve debre­ceni tájszólást és népies he­lyesírást hoz az irodalomba?.. . Vagy az úri Magyarországot 1879-1959 leleplező nagy regényei valósá­gos alakjaira legyünk kíván-, csiak,.. és arra, hogy hogyan alakult a nagy magyar író élete a Tanácsköztársaság bukása után, hiszen Móricz Zsigmond volt az első, aki lelkes riport­jaiban köszöntötte a dicsőséges proletárforradalom vívmányait? Kérdezhetek mindent, Móricz Virág nagyon szíves és készsé­ges és nem is kell kínosan ejg- ráncigálni belőle a szavakat, de nagy baj mégis, hogy semmi újat nem mond, semmi Újat nem tud mondani nekünk. A? utunk során elmondott epizó­dok édesapjáról benne foglal­No, de valami újat csak hall* hatunk Zsiga bácsiról, mint emberről s családapáról? Virág lánya mosolyog és azt mondja, hogy az ember és csa­ládapa Móricz Zsigmond is részletesen benne van az Apám regénye-ben. Íját itt aztán nincs mit tenni, le kell mondani a közelebbi megismerés vágyáról s el kell könyvelni, hogy igaz a bölcsek igazsága: semmi sem új a nap alatt. Móricz Zsigmond életmű­vét és életét aprólékos részle­tességgel feldolgozták s nem hallgátták el intim dolgait sem. Kjcsit bosszant és el is köd­tatnak közismert könyvében, az Apám regénye-ben, vagy meg­ismerhetők Móricz Miklós mpst megjelent Mórjcz Zsigmond in­dulása című müvéből. Ami talán Új, de ez sem biztos!, hogy ő készítette a másolásra szánt kéziratpapírokat édesapja író­gépébe, mart ezt a munkát Zsiga bácsi nem szerette. És ő vigasztalta legtöbbször, ha el­csüggedt és kedvét vesztette, a temérdek adósság miatt, mert hiába volt nagy író, az anyagi gondok ránehezedtek s nem tudott tőlük hálájáig szabadul­ni. vetlenít a jó értelemben is fel® fogható holtpontra jutás Móricz Virággal, s hogy felvidítson, ő jön egy ajánlattal Zólyom és Losonc között, mert ott az erdő ölén suhan valahol a kocsink. Azt mondja: — Tudja mit, nézzünk meg egy könyvtárat. — Falusit vagy Városit? — Mindegy. így esik választásunk a lo­sonci, városi könyvtárra. Megál­lunk a bejárójában s mielőtt belépnénk, Móricz Virág titok­zatos mosollyal megjegyzi: — No majd bent elárulom, hogy mi az a mindig új, amit meg kell írni Móricz Zsigmond- ról. Nagyon jó, hogy Losoncot szemeltük ki. Az ottanihoz ha­sonlítható szépen, csinosan és korszerűen berendezett könyv­tárat, nem tudom, hogy lehet­ne-e még legalább hármát ta­lálni Szlovákiában. A padlón puha szőnyegek, a falakba varázsolt könyvespol­cokon pedig szemnek igen tet­sző rendben hazai és külföldi írók művei. Fenséges komoly­ság jellemzi a helyiségeket, amelyeknek tágas előcsarnoká­ban üveglappal borított aszta­lok és kényelmes karosszékek. De miért ment be Móricz Virág a losonci könyvtárba? Hát éppen csak kíváncsiság­ból, mert amint látom, a könyv­tári beosztottól Móricz könyve­ket kér. — Legyen szíves az Erdélyt — mondja. Az idős barna asszony elmegy a polcokhoz s pillanatok alatt azzal tér vissza: — Nincs bent. — Akkor a Betyárt hozza, vagy valamelyik más könyvét. A könyvtári heosztott ismét ejmegy a polcokhoz s most kicsit tovább időzik ott és újból azzal jön hozzánk: — Sajnos, Móricz Zsigmond könyvvel nem tudunk szolgálni. Mind kint vannak a Móricz Zsigmond könyvek. Parancsol­jon talán valami mást. — Köszönöm — hárítja el a szívességet Móricz Virág, de még nem távozik a könyvtár­ból, még megkérdi: — És hány Móricz Zsigmond könyvük van? — Minden könyvével rendel­kezünk ... — És most Móricz Virág fe­lém fordul. — No látja, hát ez az új és ez az érdekes. Ezt írja meg apámról. Közkézen forognak a Móricz Zsigmond könyvek Losoncon. Mindig is szerette Szlovákiát. Valóban; mi mást, mi jobbat, szebbet lehetne ennél írni egy nagy fró születésének nyolcva­nadik évfordulóját méltató nekrológban! MACS JÓZSEF Állatmesék 120 éven aluli fiataloknak INDOKOLÁSOK A mormota visszavonul az erdő közéletéből, meghúzódik egy földalatti üregben- Mi bajod? Miért nem látni téged sohasem? - kiált be a nyíláson a róka.- Megutáltam a politikát! - hangzik a válasz.- Mi történt veled pajtás? - kérdi a pele.- Hagyj csak békén! Ha ne­ked ízlenek a mai hajtások, makkok, mogyorók, csak fo­gyaszd őket jó egészséggel. Én emlékszem a régi jó ízekre, nekem ugyan nem kellenek!- Hát önt meg mi lelte, tisz­telt Mormota úr? - érdeklődik a bagoly.- Meghasonlottam uram Mindenekelőtt tisztáznom kell a filozófiai nézeteimet afelől, hogy vajon mit illet az elsőbb- s§g: a földet-e, amelyben fész­kelek, vagy a fát, amely az élelmet adja, avagy pedig a le­vegőt, amely határozottan iste­ni? A róka, a pele, a bagoly, - mind elhíresztelték, hogy a mormota szerfelett komoly, sőt jelentőségteljes egyéniség, aki lelkére veszi a köz gondjait. A mormota pedig, mégszaba­dulván a kíváncsiskodóktól, végre nyugodtan megvetette vackát, ásított egy rettentőt, leheveredett és már aludt is. A MAKACS BIVALY (AZOKNAK, AKIK A TÉNYEKNEK SEM HISZNEK) A kaffer-bivaly az istennek se hitte el, hogy létezhet olyan állat, amelyik az orrán hordja a szarvát. Egyszer aztán talál­kozott a csorda egy orrszarvú­val és mutatták neki, hogy: ime!- Az nem lehet szarv — mondta a bivaly és odasétált, hogy közelebbről megnézze. Az orrszarvú döhbe jött, nekiron­tott és felhasította a nyakát. A bivaly tüstént a földre ro­gyott és már csak egyetlen elméleti kibúvója maradt, de ezt haldokolva megtalálta és így* suttogott utolsó szavaival a segítségére siető csordához: — Tényleg szarva van ott, amin van, az nem orr. PÁVA ÉS PULYKA (MŰFAJI ARISZTOKRATÁKNAK) Kart karba öltve sétál a falu főutcáján a páva és a pulyka. Jön szembe velük a gunár. A páva a?t gondolja: „Ha nem kísérgetne engem ez a csúfság, de jól elbeszélgetnék a legény­nyel“. A pulyka így sóhajt magában: „Hogy nem tudtam egy csú­nyábbal sétálni jönni, akkor biztosan rajtam felejtené a sze­mét!“ A gunár pedig elnéz mind a kettő mellett. Szeme egy a láthatár szélén ringó, neki oly szép libahátsót követ. HOGYAN KELL HALADNI? (AZ ELVONT IGAZSÁG RAJONGÓINAK) A Lovak Budafoki Társaskö­rében heves vita folyik arról, hogyan kell haladni. Különösen hevesen különbözik össze a nyomtató ló és a versenyló. így szól az előbbi: — Haladni természetesen körbe kell. Körbe-körbe, foly­ton jobbra. Míg a másik ragaszkodik hoz­zá, hogy: — Nem az a lényeg, hogy körbe-e vagy egyenesen, hanem az, hogy rohanni kell, szágulda­ni, amilyen gyorsan csak lehet. Végülis a kör elnökét kérik fel döntésre. Mire az hármat dobbant a patájával, aztán ki­nyilvánítja a véleményét: — Lehet így is, lehet úgy Is, lehet sietve is, lehet poroszkál- va is, csak egy a fontos: min­den kocsmánál meg kell állni. Merthogy ő meg fuvaros-ló vqlt. A színház olyan, mint egy nagyüzem. Egyidöben több he­lyen, különböző műhelyekben dolgoznak a „láthatatlan" hősök, készítik a bútorokat, ruhákat, kellékeket. Ezzel egyidejűleg pe­dig, a „látható" hősök, a színé­szek is, egyelőre „láthatatlanul" dolgoznak. Mert tulajdonképpen nem az a színész munkája, amit q közönség lát, amikor este reflektorfényben megkezdődik az előadás. Akkor, bár maga dolgo­zik, másokat szórakoztat, élveze­tet nyújt. S hogy esténként játé­kával lebilincselheti a nézőket, az heteken, hónapokon keresztül folyó nappali munka eredménye. Nappalié, amikor nincsenek jel­mezek, nincs reflektorfény és nincs közönség. Amikor nem ele­jétől végéig játsszák a darabot, hanem jelenetenként „rakják" össze, alakítják, egy-egy részt hoz van hozzászólása, egyes ré­szeket előre elmond, ügyel min- den apróságra. — Nem kell úgy sietni, ért­hetetlenek a szavak, az ötödik sorban már nem értenek, mit mondasz... — Azt a „ty“-t nyomd meg a szó végén, ezzel érezteted majd a lány beképzeltségét... — A szavaknak pattogni kell, vissza kell tükrözni a könyörte­lenséget ... Stefan Figura, Karol Machata, Karol Skovaj és Frantilek Dibarbora érdeklődve hallgatják Karol L. Zachar (balról az első) rendező utasításait. számtalanszor ismételve, amikor a színész nem ismer fáradságot és kimerültséget, csak egyet hall, a rendező szavát. Ez a színész igazi munkája, amikor ingujjban és nappali ráhában formálja a szerepet, ismerkedik vele, hogy majd este, a tele nézőtér előtt csillogó ruhában kápráztassa el művészetével a közönséget. Vezényszóként hangzanak az utasítások és színészek parancs­ként teljesítik őket. Ha nem megy, ismétlik, addig, amíg kifo­gástalan. Közben otthon, minden színész megtanulja kívülről a szerepét, készül a színpadi próbára. * A mosoly jó, Borka (Hana Sarvasová) beviheti a tálcát * A munka az úgynevezett olva­sópróbával kezdődik. A színészek asztal körül, ülve olvassák sze­repüket, kapják a rendezőtől az első utasításokat. Ekkor kezd kibontakozni a darab. Természe­tesen nem kis munka vár itt a rendezőre, aki elképzelése sze­rint irányítja a színészek mun­káját. Jóformán minden mondat­Délelőtt tíz óra. A bratislavai Hviezdoslav Színház kiskapuján már megérkeztek a színészek. Kint süt a nap, nagy a hőség, itt bent, a színpadon, hűvös van, a színészek mégis „izzadnak“. Az Inkognitót próbálják. Nincs csil­logás-villogás, nincsenek díszle- tek. Az elegáns foteleket egysze­rű székek, a borral telt pohara­kat teáscsészék helyettesítik. Az üres színpadon kongnak a léptek, üres a nézőtér is. De mégsem, jut, a többiek állnak, így „tár- Karol L. Zachar, a darab rende- gyalják" meg a próbát, a dara- zöje, az egyik zsöllyéből „sas- bot, a politikai és sportegemé- szemmel" figyeli az „előadást", nyékét, színész- és privát életük Most már „pereg" a darab, a gondjait és örömeit, rendező a jelenet előtt adja az De a fél óra hamar eltelik, qz utasításokat, csak ritkán szól ügyelő megafonon színpadra szó­közbe. Htja a szereplő színészeket. — Kicsit előbbre jöhetsz, Felélénkül a színpad, kpcemai Zdenka — mire Zdenka Grubero- jelenetet próbálnak. Kurjongat­ná néhány lépést tesz előre. nak, dalolnak, táncolnak, Zachar , , .. rendező nincs megelégedve.- Itt tarthatsz egy kis szune- _ Hát fm ez pgnt ü néz tét, Hanka (Sarvasová), úgy, mintha temetésről jöttetek most ]o, — minden mozzanatot voina Nektek pedig vigadni kell, figyelj majd egyszerre, mint qmúgy kirúgni a hámbból. a villám, néhány ugrassál a szín- ismételnek, megint ismételnek, pádon terem, most mar nem _ Nemvagyfokf áradtak? rendelő, hanem színész, egy va- _ Nem — felelik, holott lerí rosatya, aki látogatást tesz a róiuk a kimerültség. Pedig csak polgármester özvegyénél (Mária yimuiatnak". Bancíková). ” * Hana Sarvasová már az ajtó­ban, a kulisszák mögött kezd — Ggzko (Gáspár Arbet, ügye- nevetnir hangja csengetyűként lő) a 4. és 5. 'jelenetet próbáljuk töri meg a csendet. — Nehéz folytatólag, minden klappoljon, volt megtanulni ezt a nevetést Kezdjük! — hangzik a fáradha- — mondja a jelenet után — ed- fatlan Zachar hangja, aki még dig mindig komoly szerepeket csaj- az előbb, balettáncosnak f« játszottam. Azért már „hozzám- dicséretére váló ügyességgel mu- nőtt" Borka is, ez az uraskodni tatta be „szemléltetően" a tánc­akaró kis falusi lány. — M/köz- jeleneteket, ben beszél, állandóan figyel, hir- Samuel Adamcík esdeklő hang­télen felugrik, egy levelet visz ját visszhangozzák a kulisszák, be a színpadra. Arca pillanaton- Nem tudja kifizetni a váltót. De ként változik, amikor a levelet a végrehajtó (Mi!o Beran) és a kézbevette, már „Borka“ volt, * mire visszaült mellém, a kulisz- szák mögötti lócára, ismét Hana Sarvasová, s persze amíg meg pern szólalt Zachar rendező hangja: — A harmadik képet mégegyszer átjutjuk. — Ekkor megint felhangzik a csengő ka­caj, ez már „Barka" hangja, amin nyoma sincs betamltság- nak, színészkedésnek, annyira szívből jön, pedig az Optimista tragédia komisszárnője, Hana Sarvasová, a privát életben is komoly. * A jelenet után Karol Zachar fél órai déli szünetet „engedé­lyez", a színészek .szétszélednek, harapnak valamit a szutcrénben kedvesen berendezett kis klub­ban, vagy — úgy látom, ez a szí- A színészek a kulisszák mögött várnak jelerésükre. Balról nészek kedvenc tartózkodási he- jobbra: Éva Kríziková, Eudó Ozábal, Stefan F'gura, Samué! lye — a lépcsőház előtt verődnek Adamcík, Marian Gallo, Gáspár Arbet ügyelő (háttal), Mária össze. Ülőhely csak néhánynak Bancíková és Zdena Grúberová, korcsmáros (Stefan Figura) hajt­hatatlan. A tanítót (Adamcík) egy ismeretlen fiatalember (Ka­rol Machata) menti meg, kifizeti q fogadósnak a váltót, de saját számláját már nem tudja kifi­zetni. Helyébe pecsétgyűrűjét hagyja. Ezt kapja fel, jobban mondva, markol a semmibe az, asztalon Zdena Grúberová, hogy aztán az örömtől és izgalomtői boldogan kiáltson fel, mert a gyűrűben vőlegénye nevét találja bevésve, Egészen beleélem magam a da­rabba, el is felejtem, hogy nem a nézőtérről, hanem a színpad háta mögül figyeltem a játékot. Várom a folytatást, csak akkor, ocsúdok fel, amikor Zdena Grú­berová ismét felsikolt, a színpad közepére szalad, és anyja (Mária Bancíková) csitítja. Es ez így megy egyszer, kétszer, három­szor, majd megint a tanító es- deklésénél, máskor megint a fia­talember gáláns közbelépésénél kezdik, szorgalmasan, fáradha­tatlanul .., MESTAN KATALIN Legközelebb: akik a színészek­nek segítenek.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom