Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-03-10 / 10. szám
<Szeniimeniáli5 regény Rákóczi fejedelem találkozása Esze Tamás talpasaival. lüsfatudi SUM Zsiyut&A'd Bratislavában, a Szlovák Nemzeti Képtár helyiségeiben március 1-én megnyílt Kisfaludi Stróbl Zsigmondi magyar nemzeti művész, a legnevesebb élő magyar szobrász műveinek kiállítása. Szobrait jól ismerjük, hiszen nemcsak Budapesten, hanem a legtöbb magyarországi vidéki városban is találkoztunk már hatalmas emlékműalkotásaival. Budapest látképéhez már szervesen hozzátartozik a budai oldalon felállított Felszabadulási emlékmű, amely szintén Kisfaludi Stróbl hírnevét emeli. A bratislavai kiállításon ritka alkalom nyílik Orra, hogy a nagy mester jól ismert alkotásain kívül kisebb mellszobraival és tanulmányaival is ■ megismerkedjünk. Stróbl helyét a mai szobrászatban az emelkedetten realisztikus szemlélet határozza meg. Alkotó évei egybeesnek az európai képzőművészet nagy áramlatainak korszakával. A mester közvetlenül a klasszikus irányzathoz fordult, a reális szemléletet, a harmóniát tekinti a szobrászat igazi feladatának. Szobrai megtekintésénél nem szorulunk magyarázatra. A képzőművészetben kevésbé jártas látogató is ösztönösen megérzi, hogy itt olyan alkotásokkal áll szemben, amelyekből az igazi szépség és művészet szól hozzá. Kisfaludi Stróbl Zsigmond Al- sórajkon 1884-ben született. Apja néptanító, édesanyja egyszerű zsellérlány volt. A gyermek Stróbl már egész kiskorában fúr- farag és rajzol és tizenkét éves, amikor egy kútásás alkalmából már agyagból mintázni kezd. A földeken munka közben hajladozó, megfeszülő emberi test, az erő és szépség igazi modelljei terelik a mintázás felé. Agyagvázlatait Pestre viszi. Kiss Györgyhöz, a neves szobrászhoz kopogtat be, aki előző levélbeli érdeklődésére válaszolt. A rendkívül tehetséges ifjú az Iparművészeti Iskolába kerül és megismerkedik a szobrászat alapelemeivel. Kisebb iparművészeti tárgyakat készít, több díjat nyer el. Jól jön, mert az otthonról jövő tíz forintokból nehéz megélni. De mit számit a szegénység és a sok nélkülözés? A lelkes ifjú őstehetség, megtalálta életre szóló hivatását. Komolyan veszi a művészetet, önmaga tehetségét és a modellt, amelyre úgy tekint, mint a természet valamely előtte feltáruló csodájára. Nem szédül meg, nem igazodik az állandóan változó elméletekhez, hanem hü marad a művészet örök törvényeihez. Első komoly feltűnést keltő müvei: Dávid, egy fiatal férfi és az íjász. Ezeket a szobrokat a kiállításon is láthatjuk. A fiatal szobrász szigorú tanulmányok során kitapintja az emberi test titkait és a maga egyéni meglátásában ábrázolja az embert. Valóban életet sugall a holt anyagba. Első sikerei után nagy utazások következnek, Róma, Firenze, Párizs — egész Európa. 1909-ben már részt vesz a velencei biennálen. Egymás után születnek meg egyre érettebb alkotásai. Az első világháborúban bevonul. Az ujjakat merevítő fegyvergyakorlatok után mintázza a csodálatosan finom és törékeny „Guggoló leány"-ti Ebben az időszakban mintázza meg fiatal felesége át szeli emülten szép mellszobrát, majd Éva leánykája bájos fejét. A háborús éveket a rangjelzéseket letépő, egyenlőséget éltető „Őszirózsás katona“ emlékmű zárja le. A Tanácsköztársaság uralma után a mestert haladó gondolkozása miatt támadások érik és az alkotás termékeny magányába zárkózik. Egymás után készülnek szabad ember felemelő boldogsá- háborús emlékművei: a nyiregy- gát fejezi ki és a szovjet kato- házi, soproni, nagykanizsai, szin- nák hőstetteinek nagysága előtti te lehetetlen felsorolni műveitj, hódolatát testesíti meg. az aktkompozíciók és portrék „Mégis elindult a munka" cí- olyan termése következik. Kül- mű szobrával folytatja a mester földön is felfigyelnek rá. A sze- a második világháború utáni al• rény fellépésű magyar szobrász kotásait. Az izmos munkás nagy egyéni zamatú művészetével lendülettel érezteti a gigantikus meghódította a külföldet is. újjáépítés ütemét, Megmintázza az angol királynőt, Stróbl több Lenin-szobra a Chamberlaint, MacDonaldot, „Munkás és katona", a „Bomba" Sommerset Maugham angol írót, című műve, a „Kőfejtők, az s más híres, nagy művészeket és „ózdi hengerész", a „Sarjuka- szép asszonyokat, G. B. Shaw, száló" alkotásai bizonyítják, hogy a neves szatíra- és drámaíró a mester is lázas munkában töl- nem ok nélkül kérte végrendele- tötte a háború utáni éveket, tében, hogy az akkor épült Nem- A hatalmas emlékművek, mint zeti Színházban azt a mellszobrát pl. az új Kossuth Lajos-szobor, állítsák fel, melyet Stróbl készt- Rákóczi Ferenc és Petőfi szobra tett. Shaw írta egyik levelében mellett neves kortársait, ismert a mesternek: „Ne csinálj portrét, színészeket, művészeket örökít az emberek nem érdemlik meg. meg. Ezenkívül mint a budapesti Faragj egy hatalmas kolosszust, Képzőművészeti Főiskola tanára amint a trónuson ül s kinyújtott számos müvésznemzedéket indi- tenyerén három nyomorúságos tott el tanításával és támogatá- törpe ugrál: Chamberlain, Dala- sóval az élet útjára, dier és Hitler Adolf. Amint béke- Az örökifjú mester készülő új ág az egyik kezükben, a másik- szobrok, domborműnek, portrék, ban bajonett és azzal szurkálják vázlatok között mai is rengeteget dolgozik és egyre a tudás egymást Kisfaludi Stróbl Zsigmond valóban hatalmas kolosszust alkotott, de sokkal később, a második világháború után. Nem ai emberi önzést és gonoszságot mintázta meg, hanem a szabadság feletti örömet, a szabadság géniuszát. A 36 méter magas emlékmű valóban méltó helyen nyert elhelyezést. A budai hegyoldalon emelkedett, Nyugat és Kelet felé fordul. Elő- R^sziej a budapesti felszabadulási emlékműből. tér eben a győzelmes szovjet katona zászlós alakja látható. Jobbra és balra az öserő és a Kultúra szimbolikus szoborcsoportjai. Az oszlop két oldalán a közös szovjet-magyar építőmunkát szemléltető dombormű- vek. Az olajágat tartó lengeruhás női alak még plasztikusabbá vánunk a mesternek, teszi a szobormüvet, amely a legmagasabb fokára törekszik. Csak nehezen szakított magának annyi időt, hogy a bratislavai kiállítás megnyitójára eljöjjön. Ez úton köszönjük lapunk olvasóihoz intézett üdvözletét és további sok-sok alkotó évet kiM. M. JAN RAINIS Rainis, Jan — (1865-1929), lett költő és műfordító, a lett irodalom klasszikusa. Forradalmár, a cári Idők alatt sokáig Svájcban élt emigrációban. Mégis Mi azt mondjuk: Mégis! S ez a szó erőnk. Mi leszünk e szóval A csata-nyerők. Amit ti kívántok. Az sohase lesz, Hogy minket a járom Rabszolgává tesz. Elnyomás és éhség Ellenünk jöhet, Megfékezni véiük Minket nem lehet. Szoríthatja szívünk Gonosz markotok, Nem sikerül végleg Meggyilkolnotok. Mi azt mondjuk: Mégis! S ez a szó erőnk, Ml leszünk e szóval A csatanyerők. Cikkázhat a villám, Döröghet a menny. Előttetek térdre Nem esünk mi, nem! Mint a szikla függhet Fölöttünk a gond, Vines aki a harcról Közülünk lemond. Mi azt mondjuk: Mégis! 5 e szó győzni fog. vündhiába annyi /ért elontnotok. Fordította: TŰRI IVAN Vers Panova neve* szovjet írónő, legújabb müve, a „Szentimentális regény“. A könyv a szovjet állam első békés éveit eleveníti meg. Túlnyomó része ifjúsági vonatkozású. Igaz művészi érzékkel rajzolja Panova ifjú hőseit, küzdelmes és nehéz életüket. A regényből az alábbiakban néhány részletet közlünk. Szjomkánál tüdőbajt állapítottak meg. Szjomka kiskorától gyengealkatú volt és az utolsó időben különösen elfáradt a munkában; Az ifjú pionírok guberniai bizottságénak instruktora volt. Szevasztyanov nem tudta megérteni, mitől is fárad el. Amikor beállt az őszi esőzés, Szjomka nedves cipőben járt — sárcipő ruhatárában nem létezett, — tüsszögött és köhögött. Végre orvoshoz fordult, onnan a tüdőgondozóba utalták, ahol a következőket mondották neki: , '- Sajnos nincs rendben, szanatóriumi kezelésre van szüksége, és sok sok zsiradékot kell ennie, minél több zsiradékot.- Én csupán zsiradékokból élek. — felelte Szjomka. Ez időben a rokkantak vendéglőjében étkeztek. Az orvosnő elrendelte, hogy naponta mérje a lázát, porokat írt elő és a dohányzást mint halált okozó mérget megtiltotta. Szjomka ugyan nem hagyta abba a dohányzást, de vett egy hőmérőt és esténként mérte a lázát. Az orvosnő azt is elrendelte, hogy grafikont rajzoljon hőmérsékletéről. Szjomka rajzolt, közben izgatta magát és az izgalomtól még rosszabbul volt. Sok könyv tartalmazza a tüdőbetegség leírását. Szjomka tisztában volt azzal, hogy mit jelent, ha esténként 37,5-öt mutat a lázmérő, Tudta azt is, a tüdőbajnál előfordul, hogy vért köp az ember. Azért ha köhögött, zsebkendőjét szájához szorította, utána meg borzalommal nézett bele. Egyszer látogatóba jött hozzá Elektroflkácia és Barrikáda (két lányismerősének neve - a fordító megjegyzése). Szokásuk szerint egyszerre beszéltek, nagyokat kacagtak és kezükkel hadonászva ledobták a hőmérőt az asztalról, amely el is tört. Szjomka először felizgatta magát, de néhány nap múlva rájött, hogy hőmérő nélkül nyugodtabb az élete. Ettől kezdve nem foglalkozott lázával. Vért sem köpött, tehát úgy vélte, hogy a tüdőbetegség nem is olyan borzalmas dolog, legalább is nem kell kétségbe esnie. Ezután közömbös volt betegségével szemben. Minthogy a tüdőgondozóban kapott porok az ablakpárkányon hányódva átnedvesedtek, bedobta őket a szemétbe. Csak az keserítette el, hogy eltiltották a pionír gyűlésektől. Novemberben havaseső esett, hóviharok tomboltak, szakadatlanul havazott és olvadt, a járdákon bokáig ért a jeges, kávészínü hóié. Szjomka állapota rosszabbodott, az orvosok ágyba fektették. Barátai szorgalmasan látogatták, könyveket hordtak neki és Zsenya Szmir- nova tudatta vele, hogy Jugaj beutalást igyekszik szerezni részére, a Krímre. „Én kértem meg," — szólt Zsenya és elpirult, akár egy kislány. Zsenya a guberniai pionírbizottság elnöke volt - Szjomka főnöke. Nyakát pionír- nyakkendő övezte. Pisztolyt már nem hordott magánál. Az öreg Gorodnyickij, aki valahogyan tudomást szerzett Szjomka betegségéről, szintén eljött. A főbejáraton lépett be és így szólt a* ajtót nyitó „boszorkányhoz".- Pardon madam, itt lakik Gorodnyickij, Szemjon Gorodnyickij, a fiatalabb fiam? Kamásniban, szőrmés kabátban és szőrmés sapkában jelent meg, drága cigaretta és drága szappan illatát árasztva. A boszorkány nagyot nézett és rohant utat mutatni. Az öreg méltóságteljesen haladt át a folyosón a konyhába és sétabotjával a kopott ajtón kopogott.- Szjomka, — kiáltott fel belépve, — hiszen ez tréfa! Szjomka az ágyban olvasott, a könyvet felemelt térdein tartotta. Térdei élesen kiálltak a takaró alól.- Isten bizony tréfa, - Ismételte az öreg Gorodnyickij és lihegve leült.- Nem értem, mit akarsz ezzel bizonyítani? A komszomolnak talán jó lesz ha megdög- lesz tüdöbajban? A szovjet társadalomnak jó lesz? A világ burzsoáziája veled döglik? Fiatal ember, - fordult Szevasztyánovhoz, - ha jól tudom Sura, igen Sura... Magyarázd meg nekem, mire jó az, hogy ő ebben a förtelmes szobában heverjen, pardon, de lássa be, hogy förtelmes ... Hogy bizonyítsa, miszerint nem tartozik a kizsákmányoló osztályhoz. És enél- kül nem hiszik el neki. hogy nem tartozik a kizsákmányoló osztályhoz? Szjomkához hajolt.- Nem tudom elhinni, hogy elmeneteledre befolyással volt nősülésem, ugye nem, nem? Szofja Alexandrovna egy rendes asszony, egy odaadó asszony. Szükségem van gondoskodására. Én képtelen vagyok úgy élni, ahogyan ti éltek. Nincsen semmi tartalékom, Volt valami kevés valutám, de azt is elvitték 1920-ban. És vegye tudomásul Sura, én sem tartoztam soha a kizsákmányolók osztályához. Soha nem tartottam alkalmazottakat a takarítónőn és szakácsnőn kívül. Én voltam alkalmazva, érti? Nem én alkalmaztam, hanem engem alkalmaztak, érti? Brokár alkalmazott, hogy terjesszem illatszereit! Fiatal idióták vagytok! Hh az ember rendes ruhát ölt magára, a ti szemetekben már burzsuj. Vegyétek tudomásul, hogy munkanélküli proletár vagyok. Igen, proletár! És igen. munkanélküli! És az, hogy szükségét érzem, hogy megszoktam, értsétek már meg — az anyatejjel szívtam magamba - nem tudok rendetlenül öltözködni, hát azért burzsuj vagyok? Szjomkára nézett, a keskeny ágyra, amely hajlott volt, akár egy függőágy és felkiáltott:- Istenem, huzat nélkül! - Letakarta szemeit fehér, telt, barna szeplőkkel hintett kezével. — Szjomka, — mondotta aztán, — rendben van, nem akarsz semmiről tudomást venni, rendbe van. hát tagadjál meg az újságon keresztül - sokan teszik ugyanezt, ez mindenkinek megfelel. Megtagadtál és utána kinek a pénzéből tartod fenn magad, senkit sem érdekelhet, írjál egy nyilatkozatot, hogy ettől és ettől a naptól fogva semmi közöd hozzám, és kész. Ha akarod, holnap elviszem a nyilatkozatod ?- Apa, - mondotta Szjomka rideg hangon, — te valóban semmit sem értettél meg, akár mennyit magyaráztam neked. Mi az ördögnek tagadjalak meg? Az én pártlelkiismeretem megkívánja, hogy az új életbe különféle bur- zsoá csökevényektől megszabadulva lépjek.- Pértlelkiismereted? - kérdezte a figyelmesen hallgató öreg Gorodnyickij. Tehát már párttag vagy? Gratulálhatok? — Nem, csak komszomolista vagyok, — felelte Szjomka, de lelkíismerete a komszo- molistának is pártos.- A! - mondotta az öreg Gorodnyickij. — És különben is fölöslegesen izgulsz, —i folytatta Szjomka, — tulajdonképen miről lehet itt sző, nekem mindenem meg van. — Látom, — felelte az öreg Gorodnyickij,- látom... És miben nyilvánulnak meg azok a burzsoá csőké vények tulajdonképpen?- Beutalást szereznek részemre, — folytatta a magáét Szjomka. Szantóriumba megyek.- A szanatórium az 30 nap. Ez az átkozott betegség meg megkívánja, hogy minden nap olyan legyen, mint egy szanatórium. Hogy legyen rendszer az életedben, hogy oxigént lélegezzél és nem ezt a borzalmat... Küldök neked párnákat, hiszen ezek nem párnák, ame-■ lyek a fejed alatt vannak.- Én éppen ezt imádom, ami a fejem alatt van. Éppen párnákra nincsen egyáltalán szükségem. Semmiben sem értették meg egymást. A beszélgetésnek vége ért, amikor az öreg Gorodnyickij a következőket mondotta:- A ti kedvetekért utasítok vissza kiváló ajánlatokat. Te és Hja kedvéért. Ha tudnád, micsoda ajánlatokat kapok? Magánvállalatok létesülnek és engem részvénytársnak hívnak. De Isten ments, nem akarok nektek ártani. Inkább állami alkalmazott maradok és a szov- jet államtól kapok fizetést. Minek rontsam gyermekeim jövőjét?- Az ilyen beszédet, - mondotta Szjomka, — elvtelennek tartom. Elvtelennek és undorítónak. - Izgalmában köhögési rohamot kapott. Az öreg Gorodnyickij nagyon megijedt és sietett távozni. Reszkető kezekkel gombolta be kabátját.- Sura, - mondotta, - kísérjen csak oda, ahol a sárcipőmet hagytam.- Sura, - kérdezte, miközben bebújt • sár- cipőjébe, - gyakran köhög igy? Nem lehetne egyelőre az éjjeli szanatóriumba elhelyezni? Olvastam, hogy ilyen is létezik.- Igen, a Róza Luxemburg gyárban, - közölte Szevasztyánov, — de csak a dohánymun- kásnők részére.- Képzelje csak el, - mondotta az öreg Gorodnyickij, megmarkolva Szevasztyánov Ingét, - otthon remek díványon aludt. Körülötte fikuszok álltak- Istenem, én rögtön hoz- / nák egy fiákért. Hallgasson rám. mondja meg neki, hogy bolond, én meg szaladok egy kocsiért.- Ügy sem megy magával.- Gondolja, hogy nem?- Semmiképpen sem!- És maga úgy véli, hogy igaza van?- Igen. Ügy vélem, hogy igaza van.- Rendben van, — mondotta az öreg Gorodnyickij, — de nem gondol arra, hogy ez a betegség ragályos, hogy éjjel nappal köhög és lehel magára és hogy ezáltal állandó veszélyben van? Nem gondol arra? De Szevasztyánov száz évre is elegendő életet és egészséget érzett magéban.- Felvágnak az elvekkel, — mondotta keserűen .az öreg Gorodnyickij. - Felvágnak az elvekkel, amikor életről és halálról van sző. Mintha létezhetnének valamilyen elvek, amikor életről és halálról van szó. Amig az előszobában beszé'gettek, egyszer az egyik, másszor a másik ajtó nyílott- Megjelentek a „boszorkányok" mosolygós, rokonszenves arcai. A rokonszenv és a mosolyok az öreg Gordonyickijnak, kamásnijának, sétabet- jának és remek illatának szőltak. Később az egyik „boszorkány“ így szólt Szjomkához- Milyen érdekes édesapja van magának. Nem tudtam, hogy jobb családból származik,
