Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-03-03 / 9. szám
Athénben „Egyenjogúság - egyenlő felelősség“ jelszó alatt tartották meg a Nemzetközi Nőszövetség kongresszusát, melyet háromévenként hívnak össze. A kongresszus az atomenergia, a nők egyenjogúsága és a nemzetközi megértés kérdéseivel foglalkozott. A szövetség elnökéül a dániai Esther Groft helyett Ezlynn Deranyal- gala asszonyt választották meg. A kongresszus keretén belül a résztvevők számára 14 napos szemináriumot tartottak: „Ismerjük meg Kelet és Nyugat kultúrértékeit" címen. Október 31-én fáklyásmenet kísérte ki a repülőtérre a brit nők küldöttségét. A küldöttség Genfbe repült, hogy millió és millió angol nevében tiltakozzon az atomfegyverekkel való kísérletek ellen. A fáklyásmenet gyalogosan több mint 20 km-t tett meg és hatásos háborúellenes feliratú táblákat vitt magával. Dahlem-ben (NSZK) a „sza- ad egyetem“ női klinikáján legtiltották egy afrikai diák- ak, hogy a szülészeti terembe íphessen. A klinika vezetője zt állította, hogy a „fehér asz- zonyok tiltakoznak a néger rvostanhallgatók jelenléte el- >n“. A ghanai követség diplo- íáciai közbelépése után az gyet valahogy elsimították. Nürnbergben bíróság elé állították a Demokratikus Nőszövetség 13 nyugat-németországi tagját. A szövetséget ugyanis 1957-ben betiltották. Milyen vádakat emeltek ellenük? A végrehajtott házkutatások folyamán ilyen „iratokat“ találtak náluk: meghívókat — szülői értekezletre, melyekben a gyerekek nyári táborozását tűzték ki napirendre, körleveleket a március 8-án megtartandó Nőnapra, jegyzőkönyveket a nők tiltakozó összejöveteleiről. Ez alkalommal az elítélendő nők valóságos diadalt arattak. Olyan erő áradt belőlük, hogy az „igazságszolgáltatás“ is megadta magát. De a nők harca ezzel még Nyugat- Németországban nem ért véget. A hosszú fekete fátyolt hordozó iraki nők életében 1958. október 12-én történt meg először, hogy az ország miniszter- elnöke, Abd el Karim El Kasz- szem fogadta a nők küldöttségét. A nők azzal a kéréssel fordultak a kormányfőhöz: tegyék lehetővé számukra, hogy beléphessenek az ellenállási mozgalomba és katonai kiképzésbe részesítsék őket. Eslanda Robeson, a nagy néger énekes és békeharcos felesége: „A békemozgalom még sohasem volt olyan erős mint éppen ma. Az anyák kongresszusa és a többi demokratikus női szervezet mindent elkövet a béke fenntartásáért. De nemcsak az asz- szonyok akarják a békét — hiszen mindnyájunk számára életbevágóan fontos a béke megmentése. Különösen a fiatal lányok dolgoznak a békéért. Csak az a baj, hogy kissé elvont fogalomnak tekintik „a békét“. Pedig az apró, hétköznapi dolgokból tevődik össze. Ezért én, mint nőszövetségi aktív tag, igyekszem a különféle társadalmi rétegekhez tartozó nőknek" a háziasszonyoknak, munkásnőknek, parasztasszonyoknak egyszerű szavakkal megmagyarázni, hogy mit tegyenek.“ meg, hogy nőket is megválasz- szanak. Sok nő ma sem foglalkozik még szívesen politikával és azt hiszi, hogy a háború kérdéseivel csak a katonák, a politikusok vagy az államfők foglalkozhatnak. Ma azonban a totális háború veszélyével állunk szemben, és erre csak egyetlen válasz létezhet, a totális béke! Ma már feltétlenül szükséges, hogy a nők is politizáljanak. Politika nélkül élni veszélyes! És ha ma a nők politikailag gondolkoznak, akkor azt már nem a férfiak által kitaposott, elavult hagyományok szerint teszik. Amina El said, a Kairóban megjelenő „Eva“ című lap szerkesztője : Az egyiptomi nők minden szenvedélyükkel részt vettek az 1952-es forradalomban. A nők már azelőtt is komoly erőt jelentettek Egyiptom gazdasági életében. Sok minden megvalósult, megváltozott, de a családjogban még mindig sok módosítást nélkülözünk: Nincs még megoldva a válás kérdése. Ma már vannak kiváló orvosnőink, mérnöknőink és a nők vezető helyeken is megállják helyüket. '' Dr. Andrea Andreen, Sztá- ||f ji lin-díjas svéd Életem legne|Ék Nemzetközi Tuteorológiai Bizottság tagjaként Koreában jártam, hogy tanulmányozzam a bakteorológiai háború hatását. Amikor visszatértem Svédországba, még a tudósok sem akartak nekem hinni. Azt hitték, hogy csak a propaganda beszél belőlem. Legyen már egyszer s mindenkorra vége a háborúknak! Tegyük tönkre a háborút — mert különben a háború tesz minket tönkre. Mme Eugénie Cotton, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnöke: A második világháború befejezése óta figyelemmel kísérjük, hogy Nagy-Britanni- ában, Olaszországban, Svédországban és Franciaországban egyre kevesebb a parlament női képviselőinek száma. Sok nő még nem szabadult fel az előítéletektől. „Nem ~ törődik a poli- „J|| tikával... “ — hangoztatják. Azt hiszik, elég, hogyha a szavazásnál „élnek jogaikkal“. De ha valaki már „választ“, akkor az a kötelessége, hogy „törődjön is a politikával“! A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség ma több mint 200 millió tagot számlál 80, különböző társadalmi rendszerű országból. Így a legtöbb taggal rendelkező világszervezet, amely megalakulása óta kitartóan támogatja és harcra buzdítja a világ minden asszonyát. Március 8-a, a Nemzetközi Nőnap különösen az utóbbi években a jogaikért harcoló nők millióinak hatalmas tüntetését jelenti. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség táviratot intézett az atomfegyver-kísérletek beszüntetésével foglalkozó genfi konferencia résztvevőihez, amelyben a világ millió és millió asszonya nevében tolmácsolja a következőket: „A nők nem tűrhetik tovább a tömeg- pusztító és kóros utóhatású fegyverekkel való kísérletezéseket és azt, hogy az atomA bázeli asszonyok röpcédulákat osztogattak — Albert Schweitzer tanár felhívását Dora Russel, az Anyák Nemzetközi Bizottságának elnöke: Amikor a nők jogaikért kezdtek harcolni, még nem tudták, mit jelent az. politikai jogokkal rendelkezni. Mihelyt azonban megkapták a választójogot, kisült, hogy pl. Nagy- Britanniában és az Egyesült Államokban a férfiak még azután sem akarták elismerni a nők jogait és nem engedték sokszorosították. Tiltakoztak a svájci kormány azon határozata ellen, mely szerint a svájci hadsereget atomfegyverekkel szándékozzák felszerelni. A svájci nőegyesületek levelet intéztek Erzsébet angol királynőhöz, melyben felkérik, hogy vesse latba tekintélyét és anyai jogát, tegye meg úgy a maga, mint a világ minden gyermeke érdekében és mindent kövessen el az atomfegyverekkel való kísérletek beszüntetéséért. Legfontosabb követelésünk: A NUKLEÁRIS FEGYVEREKKEL VALÓ KÍSÉRLETEZÉSEK BESZÜNTETÉSE! AZ ATOMFEGYVEREK GYÁRTÁSÁNAK BETILTÁSA ÉS A LESZERELÉS! Hogy mindezt elérhessük, szükségünk van valamennyi asszony és leány együttműködésére és segítségére! Az utóbbi hónapokban Dél-Afrikában rendkívül gyakoriak a tömeges tüntetések. Felvételünkön a néger nők Johannesburg utcáin a faji megkülönböztetés ellen tüntetnek. VilÓQá&Ót energiát, mely az emberiség boldogabb jövőjének forrása lehetne, háborús célokra használják fel. A Nőszövetség követeli, hogy az atomenergiát a béke szolgálatába állítsák.“ Egy bengáli Én egy bengáli leány vagyok és Kalkuttában a nagy városban lakom. Az apám nem gazdag, én vagyok a legidősebb gyermeke és talán ezért nagyon a kedvemben jár. Minden vágyamat teljesíteni szeretné. Milyen gyakran hallom: „Az én lányom egy szépség — egy hercegi palota díszére is válhatna". Apám mindig meg akart kímélni az élet viszontagságaitól. Gyakran láttam amint anyámmal beszélgetett, gondterhelt volt az arca és sejtettem, hogy anyagi gondokkal küzd, mert mihelyt beléptem a szobába mosolyogni igyekezett, mintha el akarta volna hesegetni gondjait kezével végigszántott homloka barázdain. Majd felém nyújtotta kezét és rendszerint így szólított meg: „Hogy van az én hercegnőm?“ Befejeztem a középiskolát és az egyetemre kerültem. A világon sok minden történt, de á mi kis világunkban nem történt sok- változás. Naponta segítettem a háztartásunkban, tanultam és szabad, időmben álmodoztam. A huszadik században már nem' illik hercegnőnek lenni. Én egy ismeretlen fiúról álmodoztam, aki majd egy szép nap bekopog nálam. Az egyetemen egy bizonyos érdeklődéssel figyeltem társaimat. Érdeklődésemet különösen Sumita keltette fel, aki örökké valamivel foglalatoskodott. Még azt a rövid időt is kihasználta, amíg a tanárra várakoztunk és egész szónoklatokat tartott. Például ezt mondta: „A beiratási díj megint magasabb lett. Pedig csa- ládainknak az életfenntartáshoz sok pénzre van szükségük. Hát mi, hogy tanuljunk tovább, hogyha a tandíjak egyre magasabbak?" Sokszor vitatkozott a diákokkal, hogy hogyan lehetne a mi Indiánkban gazdasági fellendülést elérni. Sumita nagyon rokonszenves volt, de én még sem akartam az ilyen forradalmi kérdésekkel foglalkozni. Egy szép nap beteljesedett a: álmom. A megálmodott „Ő" megérkezett. Nem volt valami klasszikus szépség — széles vállai voltak, keskeny hosszúkás arca és mindig mosolygott. Véletlenül ismerkedtünk meg egymással és a barátságból hamar szerelem lett. Milyen gyakran hagytuk ott az előadásokat, hogy hosszú sétákat tegyünk és képzeletben felépítettük fészkünket, amelyben örökké tart majd a szerelem. Szüléink is megtudták, hogy szeretjük egymást. Apám örült, hogy végre megismerkedik Saullal. Salil szép testvérei is szeretettel fogadtak körükbe. . Mindig apám elé mentem, amikor hazatért hivatalából és mindig nevetve fogadott. Egy nap azonban a szokottnál is később jött haza; gondterhelt arccal, lépett a szobába és látni lehetett, hogy nem tudja leplezni nyugtalanságát. így szólt hozzám: „Gyermekem, szakíts Salillal!" Mi történhetett? Szívem görcsösen összehúzodott. Salil apja azt követelte, hogy apám adjon ve lem hozományt és azzal fedezzük Salil külföldi tanulmányait. Apám kis hivatalnok volt, honnan keríthetett volna olyan óriási ősz- szeget elő? ... Találkoztam Salillal. Lesütötte a szemét. Ugyanazt mondta mint apám. Apja kénytelen hozományt kérni, mert férjhez akarja leányát adni és az hozomány nélkül nem megy. Sajnos Salil nem tudott küzdeni apja akarata ellen. Az álmom szétfoszlott. Mit tehettem mást mint sötét szo- bácskámban sírtam, egyre sírtam. Később hirtelen eszembe jutott Sumita. Néhány nappal ezelőtt egy kérvényhez aláírásokat gyűjtött. A kérvény a hozományrendszer eltörlését követelte. Ira. aki mellettem ült ezt mondta: „Ugyan mire jók azok az aláírások? Vajon megváltoztathatja-e a világot?" Sumita így felelt: „Nem, a világ ezáltal nem változik meg, de ha eltörlik ezt a törvényt akkor mégis csak egy ’épéssel előrehaladtunk és ez sokat jelentene a bengáli szegény leányok számára. Nem, a törvény még nem jelenti a kérdés megoldását, még sok harcra lesz szükség, amíg megváltozik a társadalom". Másnap felkerestem Sumitát, és arra kértem mutassa meg nekem azt a kérvényt. Sumita csodálatos lény, előtte semmi sem maradhat titok. Beszélgetni kezdtünk és világossá vált előttem, hogy olyan dolgokat érintettünk, amelyek távol állták tőlem. Beszéltünk a nők harcáról és reményeiről. Azóta együtt dolgozom Sumitával. A régi álmom helyébe új lépett: a világ népei számára emberhez illő életet teremteni. Lehet, hogy ez nem is álom. Hallom az álomlovag lépteit: Washingtonban, amikor ezer és ezer fiatal ember, fekete és fehér, vállvetve a négerek egyenjogúságát követeli, Pekingben, amikor a kohók fénye visszatükröződik a dolgozó nők és férfiak fiatal arcáról, Bagdadban, ahol a fiatal lányok önkéntesen a szabadságharcosok közé állnak, Kalkutta, Bombay, vagy Delhiben, ahol a fiatalok a haladás felé sorakoznak, A forradalmi harcos asszony Többnyire idős korban készült felvételekről ismerjük Nagyesda Konsztantyi- novna Krupszkáját, Lenin elvtárs feleségét. Képünk 1895-ből származik. Nagyesda akkor 26 éves volt. Lenin már a meggyőződött ifjú forradalmár nőt ismerte meg benne, ilyennek szerette meg. Nagyesda, vagy ahogy a hozzá intézett levelekben szólítják - Nagyus- ka, szegény katonatiszt gyermeke volt. Apja, az akkori forradalmi értelmiséghez tartozott és ezért gyakran kénytelen volt állását változtatni. Nagyesdát vidám természetű, de nagyon komoly leánynak írják le hozzátartozói. Egész fiatal korban írt leveleiből is kiérezni a későbbi nagyműveltségű, bátor asszonyt, aki méltó társa lett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom vezérének, V. I. Leninnek. Nagyesda már 12 éves korában csatlakozott a munkásmozgalomhoz, később pedig a munkások esti tanfolyamán tanított. Leninnel Pétervárott szervezési munka közben ismerkedett meg és az első sikereken, börtönökön és száműzetésen keresztül a dicső októberi napokig mindvégig hűségesen elkísérte. A száműzetésben voltak fiatal házasok. Nagyesda rendkívüli megértő és nőies lénye bearanyozta Lenin egész életét. Tökéletes, harmónikus házaséletüket nem zavarták az emig- rációs éves nélkülözései és küzdelmei sem. Meghitt, megszokott egyszerű életmódjukon nem változtattak akkor sem, amikor mint az első szocialista állam vezetője bevonult a Kreml palotájába. Lenin nem élte meg merész terveinek megvalósulását, idő előtt hagyta magára élettársát is. Nagyesda azonban nem maradt egyedül, bár gyermekei nem voltak, vele maradt a szovjet nép, amely igaz szeretettel és tisztelettel vette körül. Tovább haladt azon az úton, melyet Lenin tűzött ki. Halála napjáig nem szűnt meg dolgozni és főleg a szovjet kultúra és nevelésügy terén fejtett ki jelentős tevékenységet. Cikkeinek száma meghaladja a másfél ezret, több értékes pedagógiai könyvet is írt. Maria Iljicsnyával, Lenin fiatalabb húgával lakott együtt. Halála a 70-ik születésnapját követő napon, 1939. február 27-én következett be. Ha elgondoljuk, hogy tulajdonképpen csak most, február 26-án töltötte volna be életének 90. évét, szinte hihetetlennek tűnik előttünk, emberi számítás szerint még élhetett volna és figyelemmel kísérhette volna, miképpen bontakoznak ki és válnak valóra azok a merész tervek, melyeket Leninnel, élettársável álmodott meg. Nagyesda Konsztantyinov- na Krupszkája ma már bevonult a történelembe. Emlékét nem az a néhány fénykép, könyv és levél őrzi, ami megmaradt utána. Azokhoz tartozik, akik sohasem halnak meg, mert gondolatai, érzései a következő nemzedékekben élnek tovább. Krupszkája örökre a forradalmi harcos asszony mintaképe marad. M. M.
