Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-06-02 / 22. szám
A kisfiúk öltöztetése sokkal nehezebb, mint a kislányoké -* panaszkodnak sokszor az édesanyák. Valóban így van, de azért egy kis leiemé, nyességgel a kisfiúk öltözékét is változatossá tehetjük. Ne ragaszkodjunk a szövet öltönyökhöz^ különösen nyáron. A képen lévő kis öltöny csíkos vászonból készül, rövid ujjakkal és elengedett kiskabáttai. A másik kisfiú fehér vászonnadrágot visel, hozzá mintás vászonból kazakszerü blúzt. Könnyen mosható, így a gyermek mindig frissen fest benne. jp*r?* “ ‘ ■ ' ................... ► r. Legdrágább kincsünk: Gf gyermek Minden szülő szereti a gyermekét — ez természetes. Szere- tétének jelét azonban nem mindegyik úgy nyilvánítja ki, hogy az a gyermek javára váljék. Márpedig minden szülő célja — és kell, hogy ez legyen a célja — hogy gyermekét boldognak, elégedettnek lássa, olyannak, aki megállja helyét az életben. Ehhez persze a szülőnek tudatosítania kell a felelősségérzetet a gyermek neveléséért. A nevelési kérdéseket nem szabad azzal elütni, hogy „én is felnőttem, pedig senki sem vigyázott a „nevelésemre". A helyes nevelés első feltétele, hogy a gyermek kiegyensúlyozott, nyugodt környezetben nőjön fel, ne lásson egyenetlenséget, viszályt a szülők között. A gyermekietek nagyon is érzékeny, s a zsenge gyermekkorban kapott sebek nehezen hegednek, sokszor egy életen keresztül nyomot hagynak. A gyermek ösztönösen is beleilleszkedik környezetébe, úgy viselkedik, olyan szokásokat sajátít el, ahogy azt maga körül látja. Kihez igazodik — és kell, hogy igazodjék? A szülőhöz. A szülőben látja, — és kell hogy lássa, mintaképét, „ideálját“. A jó személyes példaadásnál helyesebb nevelési módszer nem is létezik. Sok szülő túlságos kényeztetéssel igyekszik „boldog gyermekkort" biztosítani kisfiának, kislányának. Lesi minden mozdulatát, vakon teljesíti minden kívánságát — s közben nem veszi észre, hogy amellett, hogy önző gyermeket nevel (hiszen ez többnyire önzésre vezet), vétkezik saját gyermeke ellen, mert az felnőtt korában és idegenektől is azt fogja várni, hogy hímes tojásként bánjanak vele. Ez persze nem sikerül és akkor ő boldogtalannak, meg nem értettnek érzi majd magát. Nem, legdrágább kincsünkből nem szabad csak saját magával törődő bábot nevelni. Embert kell nevelni belőle, munkaszerető, a kollektívába beilleszkedni tudó embert, olyant, aki megtalálja és megállja helyét a szocialista társadalom építésében. Ne feledjük el, hogy minden egyes gyermek pillére reményünknek és büszkeségünknek, a jövő nemzedéknek, a kommunizmus építőinek. Arra törekedjünk, hogy méltók is legyenek rája. I! i: Nem szeretném menyemnek,.. Sokszor hallottuk már ezt a mondatot, hiszen minden anya a legkülönb lányt kívánja menyének. A furcsaság ott van. hogy ezt nem egy „fiús“ anya mondta, mert mondata befejezése így hangzik: a lányomat. Mi lehet a „vétke“ ennek a lánynak, akit a saját anyja nem szeretne menyének? Az anya maga mesélte el egy napsütötte reggelen, miközben az autóbuszra várakoztunk. A hallottakat összegezve. Anikó tizenhat éves, csinos kislány, közepesen tanul. A baj ott van. hogy otthon a szó szoros értelmében „egy szalmát keresztbe nem tesz“. Bevásárolni, takarítani nem akar, főzésnél segíteni „még ráér“, mosogatásról, törülgetésröl szó sincs. Édesanyja stoppolja rá a harisnyát, mossa-vasalja a ruháit. Anikó úgy él, mintha az ilyen dolgok őt egyáltalán nem érintenék. Ha édesanyja figyelmezteti, vállát rántja, kifogásokkal üti el a komoly megrovásokat. Hogy miért idézzük fel ezt a beszélgetést éppen most, a gyermeknap alkalmából? Mert ez nem serdülő lányok problémája, amint az első pillanatban látszik. Most ugyan sopánkodik az édesanya, de mikor Anikó kicsi volt, bezzeg eszébe sem jutott, hogy apróságok elvégzésére szoktassa. A gyermeket viszont kiskorától kell munkára nevelni! Akkor örömest segítenek, egyrészt mert játéknak veszik, másrészt, mert büszkék rá, hogy felnőttnek való munkát végeznek. Négy-öt éves kislány kezébe nyugodtan odaadhatjuk a törlőrongyot, hogy segítsen eltörülni a csészéket, hogy előbb legyen helyén az edény. Persze meg is mutatjuk, hogyan kell csinálni, figyelmeztetve, ne ejtse le, mert eltörik. (És az sem baj, ha eltör 1-2 csészét. Semmi esetre sem szabad ingerlékenyen rászólni, hogy „mindent eltörsz, hagyd, inkább megcsinálom magam.") Fokozatosan, az évek múltával, más-más munkát is rábízhatunk, a terítést, bevásárlást (iskolás gyermekre, de apróságokat kisebbre is), portörlést, 9-10 éves korban már „játékból“ kimoshatja a nadrágját, (a mosást ilyen korban még nem kell rendszeresíteni, de 13-14 éves lány már kimoshatja a fehérneműjét), sőt a vasalót is a kezébe adhatjuk, egy-egy zsebkendőt kivasalni. Ha így járunk el, a gyermek természetesnek találja, hogy részt vesz a házimunka elvégzésében, és ha felnő, az idegen „fiús“ anyák is szívesen kívánják menyüknek. . PEKÄREK MAGDA, köíölje pontos címét, hogy elküldhessük a térítőt. Kötöttruhácska kb. másfél éves kisláfly részére. Pasztellszínből készül. A pontos leírást az érdeklődőknek díjmentesen postán megküldjük. KISLÁNY RUHÁK Tavaszi ruhácska 2-4 éves kislányok részére. A pontos leírást helyszűke miatt nem közölhetjük, de aki el akarja készíteni, díjmentesen elküldjük a címére. lóét elegáns kislányruhát mutatunk be, bár mindkettő mosó- anyagból készül Az első pettyes kreppből vagy kartonból készül. Pántot készítünk, mégpedig úgy, hogy egy sor pettyet kivágunk, mindkét szélét fehér fodorral szegjük és körben az előrészre dolgozzuk. Ugyanilyen fodor díszíti a puffos ujj kézelőjét is. A fehér anyagból gallért is csinálunk. A másik ruha szintén pettyes, de szép apró kockásból is. Az előrészt körben, tehát hátul is és a zsebeket széles fehér pántrész díszíti. Ugyancsak fehér a kimono ujjakat képező rész is. í: Boleros játszónadrág és ruhácska A játszónadrágot kislányok és kisfiúk egyaránt viselhetik. Az elkészítési módot díjmentesen, postán küldjük el az érdeklőDióhéjban arról, mit tartsunk szem előtt, hogy gyermekünk fejlett és egészséges legyen. ■Rendszeresen, ötször na- Dponta táplálkozzon. Sose ■ »hagyjuk ki a tízórait vagy uzsonnát, hogy „jobban“ ebédeljen ill. vacsorázzon. Napközben ne egyen édességet, csakis étkezés után. T áplálkozása legyen minél változatosabb. Ne adjunk túl gyakran sem húst, sem tésztafélét, hanem mindent arányosan elosztva, hiszen a gyermeknek mindenféle tápanyagra szüksége van. Ne feledkezzünk meg a hüvelyesekről (lencse, bab, stb.), erősítik a csontokat. Ä z étrendből természetesen nem hiányozhatnak a Vitaminszükségletet fedező anyagok: nyers gyümölcs és zöldségfélék (C- vitamin), a különböző halételek (A-vltamin) és nem utolsósorban az elegendő tej, vaj (D-vitamin), E leget aludjon. Hat éven aluli gyermekek részére föltétlenül szükséges a délutáni- alvás. T —élen-nyáron eleget legyen a levegőn, Kb. 3 éves korig napi négy óra friss levegő szükséges, később két óra. B iztosítsunk részére elegendő testmozgást, ne ngedjük ellanyhulni. Míg kicsi, szaladgáljon, később rendszeresen sportoljon. H yáron legyen a lehető legtöbbet vízben és na son. Jó! tudjuk, hogy a napsugár a legbővebb D-vitamin forrás. H a még nem iskolaköteles, időközönként nézessük meg a fogait, akkor is, ha nem fájnak. HIDEG DARAKRÉM: 3 evőkanál darát fél liter édes, vaníliás tejben megfőzünk. Ha kihűlt, elvegyítjük 3 deci tejszínhabbal, csokoládé vagy kakaóízzel. Vizezett formába öntjük és hideg helyre, lehetőleg jégre állítjuk. Ha kiborítottuk, tejszínhabbal díszítjük. KAKAÖKRÉM: 1 liter tejet, 30 dkg cukrot, 3 púpozott kávéskanál kakaót, 2 evőkanál simalisztet folytonos keverés mellett sűrűre főzünk, pohárba tesszük és tejszínhabot teszünk a tetejére. MADÄRTEJ: (5 személy részére). 4 tojás habját 1 — 2 evőkanál cukorral lassanként megédesítjük. 3/4 liter tejet vaníliával 'felfőzünk és beleszaggatjuk a fövő tejbe 3 részletben a habgaluskákat. Ha a felfordított galuskák megfőttek, kiKívánatos, hogy a gyermek minden ebéd után egyék valami édeset. Nem kell, hogy torta vagy sült sütemény legyen, lehet az puding, krém, vagy bármilyen más édesség. Az alábbiakban néhány receptet közlünk, amelyekkel biztosan örömet szerzünk gyermekeinknek, szedjük őket egy tálba és így folytatjuk, míg valamennyi elkészül. A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük, ráöntsze hideg, áttört főtt burgonyát, 10 dkg darált diót, egy evőkanál rumot és elegendő cukrot összedolgozunk, meghemperjük lassan a visszamaradt forró getjük kristálycukorban és mig- tejet és folytonos keverés mel- nonpapírba tesszük. lett gőzön felfőzzük, majd ráöntjük a galuskákra. Hidegre állítjuk. HAMIS MARCIPÁN: Egy cséHa kakaóporban hemperget- jük meg őket, marcipánburgonyát kapunk. ŰJ IFJÚSÁG - a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának lapja. Megjelenik minden kedden. Kiadja a Smena, a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának kiadóhivatala, Szerkesztőség és adminisztráció Bratislava, Prazská 9. — Telefon 445-41. — Postafiók 30. — Főszerkesztő Szőke József - Nyomta a Západoslovenské tlaéiarne 01, Bratislava, ul, Nár. povs»an!a 41. Előfizetés egy évre 31.20 — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálala. A-832349