Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1959-05-12 / 19. szám

I« Orökszép emlék BÚ _ |S| §§§ Nincs együtt az egész csa­lád. Kovacík mama éppen bevásárolni ment, a két idő­sebb testvér még munkában van. Az apuka éppen most jött haza az erdőről. De ha mind együtt vannak, szíve­sen elbeszélgetnek az egyko­ri ifjú vasútépítők életéről. J árom a völgyet Dúbravá- J tói Közéltükig, keresem a régi ismerősöket. Kutatom a hajdani meghitt titkos he­lyeket s a fiatalos álmodo­zással fákba vésett, kövekre karcolt jeleket, neveket. Fi­gyelem az útkanyart, hegye­zem a fülemet, hátha ... Fel­mászom a hegyoldalra és le­ülök a már begyepesedett egykori lelátóra és egy pilla­natra behunyom a szemem. De hiába nyitóin ki újra, csak az emlék él már. Intek a ve­lem szembejövő teherautó sofőrjének, ő sem ismer. Ke­resem az oly gyönyörű esték titkát, a tábortüzek helyeit, de elmosta azokat az eső, be­nőtte a fű. Sétálok az „Anca" útján és nem kell félnem, hogy füttyjelével megriaszt. Betekintek az egykori vasúti őrházba, ott is idegen vagyok. De a jó öreg kocsmáros sem méri már a sört Közel- nikon. Az új vasúton még egypárszor ugyan megtette az utat Dúbravától Stiavnicá- ig, azután otthagyta a csapot, majd végül a világot is. Az alig húszéves menye lépett helyébe a pult mögé, így hát nem is ismerhetett meg, mi­után a söntésbe léptem. Csak itt-ott jut eszébe a nagysze­rű két évből valami: egy-egy hangfoszlány az elvonuló kék munkaruhások indulójából és talán egy-két rögtönzött mű­sor emléke a pislákoló tábor­tűz mellett. — Nagyon régen volt már. Tíz év múlt el az­óta és én bizony még gyerek voltam akkor. De az apu so­kat mesélt a brigádosokröl és olykor-olykor mulatott is rajtuk, amikor mesélőkedve támadt, — emlékezik a fia­talasszony, miután igyekszem felidézni előtte az Ifjúsági Vasút építőinek életét. Hiába gyalogolom végig a hosszú utat. Hiába járom kö­rül a völgyet átszelő viadukt karcsú oszlopait. A tíz év itt is megtette a maga munká­ját. Majo, Kovács, Sevcek, Mráz és Pintér elvtársak, a ti nevetek is eltűnt a beton­pillérek szürke falán. Elmos­ta az eső, kiszítta a nap és csak a Stiavnicka csobog a viadukt alatt ugyanúgy, mint tíz évvel ezelőtt. Hiába mászok fel az egy­kori hármastábor mögötti le­látóra is. Csak a kakuk szól ugyanúgy, mint negyvenki­lenc májusában. Es a martini diákok fellépéséből, a tábor­tűz fényénél is csak a szlo­vák partizánok dalára em­lékszem már. — „Tichá noc, tmavá noc, krásna je" dúdo­lom magamban az első szlo­vák éneket, melyre xegtaní- tottak a szlovák partizánok követői. Kutatom az egykori harmadik tábor környékét, keresem a hatalmas fenyőt, melyre egy vasárnap délután titokban a Öuris-brigád min­den tagjának nevét felírtam, de nem találom. Talán már évekkel ezelőtt könyv vagy újság készült belőle, hogy to­vább hirdesse ifjúságunk él- niakarását, hogy további tet­tekre buzdítsa őket. Fiatal facsemeték zöldéinek minde­nütt a tábor helyén és kör­nyékén, hirdetve, hogy új nő az^ öreg helyébe. C s megyek tovább, mert *” űz a kíváncsiság, űznek az emlékek. Az egykori vas­úti örházban az öreg Kovacík négy gyerekére találok. Hiá­ba is kérdezném őket a vasút egykori építői felöl, mert mind a négyen nagyon fiata­lok ahhoz, hogy tudnának valamit róluk. Alig 12 éves a legidősebb. De annál jobban emlékeznek mindenre szüleik, különösen az apjuk. — Nem volt olyan esti műsor, Dubrg- vától Kozelníkig, melyen anyjukkal ne lettünk volna ott. — Talán szebb is volt akkor minden, csak úgy har­sogott a völgy a fiatalok da­lától — emlékezik Kovacík mama a ház előtti lócán. A kettes és az egyes tábor helyén és környékén sem ma­radt semmi nyom, ami a tá­borra emlékeztetne. Csak a magas hegyoldalon zakatol a vonat, egyre frissen, immár közel tíz éve napról napra. Ülök a Stiavnicka partján és nézem a folyását. Hátha előbukkan egy pici játékha- jócska. De ott ülhetnék akár száz évig is. Az egykori já­tékoskedvű fiatalok bizonyá­ra már kislányuknak, fiúcs­kájuknak építenek papírha- jócskákat, s közben meséket szőnek a Stiavnicka vizén egykoron úszkáló pici hajók történetéről. Kémlelem a völgyet a le­bukó nap fényénél. Felkere­sek minden eldugott helyet, ahol valamikor jártam, 1/ álogatok, keresgélek em- “ lékeim között. Találga­tom, hol is lehetnek a régi jó barátok a Öuris-brigádból és a többiektől. Vajon valóra váltak-e a tábortüzek fényé­nél szőtt álmok? Hol lehet­tek ti egykori martini diákok, kiktől először hallottam a számomra oly csodálatosan szép melódiájú partizándalo­kat. Bizonyára újból eljönné­tek a Stiavnicka völgyébe a brigádosok közé, hogy szebbé tegyétek álmainkat és akkor ott találnátok engem is tíz év után újra ugyanolyan lel­kesedéssel, mint akkor. s. a. OLVASÓINK FEJLŐDIK 1ZSAP Izsap község nagyon sokat fejlődött a felszabadulás óta. A sok szép eredményről egy rövid levélben nem is lehet beszámolni. A fejlődéshez tar­tozik az EFSZ megalakulása is. A falu megszépült, a legutóbbi tíz évben 53 új családi ház épült, munkások és szegénypa­rasztok építették. Itt meg kell jegyeznünk, hogy Izsap körül­belül 300 lakossal rendelkező kisközség. A villanyt is beve­zették a faluba, legutóbb pedig felszerelték a községi hangszó­rót, ami szintén hozzájárul a kulturális fejlődéshez, gyakran vannak filmelőadások és a fia­talok feltalálják magukat ide­haza. E sok sikert elsősorban a helyi pártszervezetnek- és Kis Gyulának, a helyi nemzeti bizottság titkárának köszön­hetjük. OLLÄRI IRÉN, Izsap. MEGSZEREZZÜK A FUCSIK-JELVÉNYT A rimaszombati mezőgazda- sági iskola III. osztályában nemrég tartották meg a Fu- csík-jelvényszerző versenyt. A versenyt már másod ízben ren­deztük meg. Most 17 tanuló vett részt a jelvényért folyó versengésben és mindannyian sikerrel vizsgáztak. Első ízben nyolc tanuló szerezte meg a jelvényt. Osztályunkban már csak hat tanuló van nélküle, de belátható időn belül ezek a ta­nulók is büszkén fogják viselni a Fucsík-jelvényt. KOVÁCS LAJOS, Rimaszombat, Mezőgazdasági iskola A BALOGFALAI FIATALOKRÓL A balogfalai fiatalok nemrég mutatták be Egri Viktor Élet A petrzalkai 8 évesben ♦ ♦ ♦ Ján Jurco, az iskola igazga­tója a VI., VII. és VIII. osztály­ban egyformán téli és nyári évszakra osztotta be a poli­technikai gyakorlati órákat. Ludovít Hanák, Emil Vravec és Stefan Stefanec politechnikai oktatók, akik külön kiképzés­ben készültek fel felelősségtel­jes feladatukra, az iskola nö­vendékeit megtanítják a fa- és fémfeldolgozási munkákra. A lányok és a fiúk egyforma ki­képzésben részesülnek. A nyol­cadikosok már természetesen sokkal ügyesebben forgatják a szerszámokat, mint a hatodiko­sok, de ez érthető is. A téli időszakban a tanulók képrámákat, virágállványokat, kalitkákat, és a szemléltető oktatás céljaira tanszereket készítettek. Néhány villany­áramelosztót állítottak össze. Pontos tervrajzok alapján dol­goznak. Wenhardt Miklós és Majer Margit fakereteket készíte­nek. Érdemes megemlíteni, hogy a lányok a szabás, varrás mellett nagyon megszerették a famegmunkálást is. őket. Mihélyt a fák megerősöd­nek, eladják vagy a petrzalkai tanulóifjúság között szétoszt­ják őket. Magból most gyü­Az iskola igazgatója Ján Jurco és Emil Vrabec tanító az is­kola méhésztelepén a diákok között. közben megfigyelik a méhek életét. A kasokat és a rámákat is maguk készítik. Az iskola felett a petrzalkai Matador üzem vállalt védnök­séget. Az üzem hulladékanya­got bocsát az iskola rendelkezé­sére és ebből a tanulók szép dísztárgyakat készítenek. Az üzem megígérte, hogy az.isko­lába néhány mestert is kiküld és azok majd sok mindenre megtanítják a tanulókat. A Ko- vosmalt n. v. és a petrzalkai Preglejka n. v. is szívesen ad­nak hulladékanyagot. Az iskola reméli, hogy a pat­ronáló üzemek további szerszá­mokat és gépeket is az iskola rendelkezésére bocsátanak, sőt lehet, hogy egy teljes eszterga- padot is. Az iskola igazgatója továbbá arról is informált, hogy a poli­technikai oktatás bevezetése óta a tanulók sokkal jobban ér­deklődnek az ipari mestersé­gek iránt. Az idén ötvenhat ta­nuló hagyja el az iskolát, több­nyire géplakatosok, asztalosok lesznek, sokan pedig a mező- gazdaságban helyezkednek el. Jaroslav Kovacík és Molnár Péter három évvel ezelőtt, ami­kor még csak hatodikosak vol­tak, bizony nem gondoltak ar­ra, hogy géplakatosok lesznek. Wenhardt Miklós se tudta még, hogy lakatos lesz. Hrencsay Károly és Mikulás Mica is azt mondja, sose hitte volna, hogy kertész lesz. A petrzalkai 8 éves középis­kola elsők között — még az 1956-57-es iskolaévben — ve­zette be a politechnikai neve­lést. Az iskola kísérleti parcelláin kerestük fel a növendékeket. Éppen serényen folyt a munka. Nemrég 300 barackfácskát vá­sároltak, ezeket elültették és még ebben az évben beoltják mölcsfákat nevelnek a tanulók. Üvegházat is építettek, ahol fő­ként zöldségfélékkel kísérle­teznek. Legújabban méhészetet is berendeztek. A tanulók ma­guk tisztítják a méhkasokat és A korlátlan lehetőségek hazájában Gyermek-orgia New-Yorkban Az Egyesült Államokban az utóbbi időben láncreakciósze- rűen pattannak ki az újabb és újabb erkölcsi botrányok. Az úgynevezett „call-girl“-ökről, akik telefonhívásra házhoz mennek, a rádióban elhangzott riport olyan nagy felháborodást keltett, hogy a New York-i rendőrség is kénytelen volt utánanézni az ügynek... így vezettek a nyomok egy Anna Martina nevű prostituálthoz, aki viszont egy még cifrább ügyre hívta fel a rendőrség fi­gyelmét ... ÍRJÁK a romok felett című drámáját. Az előadás igen jól sikerült, a közönség elismeréssel távozott. A színmű sikeres betanulása főleg Balogh Bélának köszön­hető. A legjobb szereplők Mi- halik Tibor és Dávid Lidiké voltak. A balogfalai fiatalok eredmé­nyesen kapcsolódnak a falu szépítésébe is. Ennek köszön­hető, hogy a népművelődési ház előtti gondozatlan teret is szépen rendbehozzák, ahova majd a hősök emlékét állítják. Több utcát is sártalanítottak, szépítettek, ami által hozzájá­rultak a község fejlesztéséhez FAZEKAS JÖZSEF, Kertészeti Iskola, Vágsellye. Először nem akarták elhinni a „call girl“ vallomását, de amikor éjszaka rajtaütésszerű­en megjelentek a detektívek a West End kerület egyik mo­dern bérházában levő, pazarul berendezett ötszobás lakásban, alig hittek szemüknek: egy tu­cat 10 — 15 éves fiúra és leány­ra akadtak, a sűrű dohányfüs­tös lakásban szanaszét hever­tek az italospalackok, a falakon pornográf festmények, az asz­talokon hasonló tartalmú fény­képalbumok és könyvek... Hangulatvilágítás mellett a ze­negép őrült iramú Rock and Rollt játszott, s a félmeztelen, berúgott partnerek táncolni próbáltak, némelyik pár pedig a kisebb szobákból bújt elő’... A lakás tulajdonosa — Geor­ge Diblin — nem volt jelen: mint később kiderült, éppen szökésben volt, mert a rend­őrség körözte valamilyen más ügyben. Felesége, a 32' éves Carol Diblin asszony a cseléd­szobában aludta az igazak ál­mát ... A lakás és az egyes szobák ugyanis remekül voltak szigetelve, így a szomszédok sem sejtették, mi történik ott. Az egész társaság hamarosan a rendőrségen találta magát, ahol a pityergő bűnösök min­dent bevallottak. Kiderült, hogy Diblin asszony kerek 100 dol­lárért engedte át a lakását egy- egy éjszakára a „szabadon szó­rakozni vágyó“ fiataloknak, de — mint hangsúlyozta — „csak­is a jobb házból való gyerekek jöhettek számításba“. Ugyan­is a „klienseknek" személyen­ként legalább 10 dollárral kel­lett „beszállni“. Azokat a fiú­kat, akik nem tudtak koruknak megfelelő „partnernőt“ sze­rezni — ha volt hozzá pénzük — Diblin asszony közvetítésé­vel felnőtt „call girl“ avatta be a szerelem rejtelmeibe ... A Diblin-házaspárnak másfél év alatt a különös „intézetben“ ily módon több mint 350 fiatal fiút és lányt sikerült nevelniük — ahogyan Diblin asszonyság mondta. A gyerekek, akik elju­tottak erre a kétes helyre, ugyanis kézről kézre adták a címet pajtásaiknak. Az ügyet egyes újságok ki­teregették s a felháborodott közvélemény a bűnös házaspár és a fiatalkorúak példás meg­büntetését követelte. Igen ám, de a Diblin-lakás fiatal látoga­tói többnyire gazdag üzletem­berek és hivatalnokok gyerme­kei voltak, s a pénz megmen­tette őket a javítóintézettől. A Diblin-házaspárt sem marasz­talták el bírósági ítélettel. El­végre a jobb „üzletemberek“ az Egyesült Államokban régóta Igénybe veszik üzletmenetük érdekében (az üzletfelek behá- lózására) a prostitúció szolgá­latait. S ezt a rendőrség sem hagyhatja figyelmen kívül... A politechnikai nevelésnek az a célja, hogy a tanulóifjúságot az életre, a jövő mesterségre készítse elő, mert csak abból lesz az igazi mester, aki már fiatal korában felkészül a mes­terségre. S. A. Akikkel a VIT-en találkozunk VIETNAM IFJÜ KÜLDÖTTEI Vietnam fiataljainak harcos szervezete, a Vietnami Dolgozó Ifjúság Szövetsége Indokína Kommunista Pártja 1931-ben hozott határoza'ta alapján kezd­te meg tevékenységét. Először legálisan, majd a második vi­lágháború kitörése után a föld alatt folytatta munkáját. A Vietnamot megszálló japán fa­siszták elleni harcban hősök ezrei kerültek ki a vietnami fiatalok soraiból, s amikor a franciák elleni nagy felkelésre mozgósította a szövetség a fia­talokat — 1 millió 255 ezren jelentkeztek katonai szolgálat­ra. Vietnam fiataljai ott voltak a Dien Bien-Phu-ért folytatott nagy csatában, mint partizánok robbantották fel az ellenség repülőtereit és járműveit, dol­goztak az őserdőkben elrejtett hadiüzemekben, kerékpárokon szállították ezer kilométeres erdei és hegyi ösvényeken a lőszert és utánpótlást... S a felszabadított területeken föl­det osztottak, majd kiadták a jelszót a szárazság ellen: „Csi­náljunk esőt mi, az ég helyett! Facsarjunk vizet a földből!“ — és csatornákat építettek. 1954 óta — amikor a gyar­matosítóknak ki kellett vonul­niuk Észak-Vietnamból — a fiatalok az újjáépítés és a szo­cialista építés munkájában te­vékenykednek. A Vietnami Dol­gozó Ifjúság Szövetsége 1956- ban alakult újjá, a Vietnami Munkapárt (kommunista párt) vezetése alatt. A Vietnami DISZ-nek Észak-Vietnamban 500 ezer tagja van. Vietnam ifjúsági szervezetei — a Vietnami DISZ, a Vietnami Nemzeti Egyetemisták Szövet­sége, a Vietnami Cserkész (pionír) Szövetség, valamint a helyi ifjúsági kultúr és sport- szervezetek — a Vietnami If­júsági Szövetségben tömörül­nek. Délkelet-Azsia e népi de­mokratikus országának fiatal­jai a bécsi VIT-en is népes de­legációval képviseltetik ma­gukat. Eljön a fesztiválra a vietnami fiatalok egyik kultúr- csoportja is, amely bemutatja Vietnam ősi táncait, s a gyar­matosítók elleni dzsungelhábo­rú hősi tetteit megörökítő da­lokat. Ott lesznek azok a viet­nami fiatalok is, akik legtöbbet tettek a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság felvirágozta­tásáért és a kettészakított or­szág békés egyesítéséért. A faláb Már minden ülőhely foglalt a zsongó villamosban, mikor egy kényes divathölgy a megállón betoppan. Siklik az utasok között a hűs selymű önteltség. Helyet nem kínál senkisem és amint kényesen lép, belebotlik valakibe; szidalmat szór fejére: „Ügy ül itt, mint a fadarab! Húzza a lábát félre!“ Válaszul a szidalmazott rokkant lábát mutatja, s a kényes hölgy suhan, nehogy az utasok haragja elérje. Sebtiben kiszáll. Valódi most a pírja, és fut az utcán, mintha csak .vargabetűket írna. ZALA JÖZSEF

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom