Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-05-05 / 18. szám
Az iraki nép függetlenségéért folytatott harca általános elismerést váltott ki a haladó emberiség körében. Ugyanakkor az imperialista és arab ultranacionalista körök állandóan támadják az iraki népet és kormányt következetes békeszeretö és demokratikus politikája miatt. Képünkön Kászim miniszterelnök. Elérhető és elérhetetlen Á genfi tárgyalások előtti általános élénkülés zsúfolttá teszi a nemzetközi eseménynaptárt. A lengyel fővárosban a varsói szerződés tagállamainak és a kínai Népköztársaságnak külügyminiszterei ültek össze tanácskozásra a német problémáról. Párizsban lényegében ugyanerről tárgyalt a NATO tanácsa, ezt megelőzte a négyhatalmi munkacsoport ülése, és követi a nyugati külügyminiszterek konferenciája. A varsói és a párizsi értekezlet, bár időpontjuk, témájuk és céljuk — előkészíteni Genfet — hasonló, a lényeget, a megbeszélések érdemi részét illetőleg gyökerében különbözik egymástól. A szocialista országok külügyminiszterei, akik éppen a fasiszták által először lerombolt Varsóban gyűltek össze, a német békeszerződés szükségességéről, a nyugat-berlini helyzet ésszerű rendezéséről, a két német állam tárgyalásainak és közeledésének fontosságáról tanácskoztak. Vagyis arról: milyen emelőkkel lehetne elmozdítani a német kérdést a holtpontról, s elősegíteni az általános nemzetközi enyhülést. Az egyetemes béke, a nemzetközi biztonság, a világ minden népének érdekei vezetik a külügyminisztereket, amikor szót emelnek a nyugatnémet milita- rizmus ellen, elérhető, járható utat keresnek, s igyekeznek kioldani korunknak ezt az ösz- szebonyolódott gordiuszi csomóját. Mindebben határozottságukkal párosul békét kereső hajlékonyságuk, s álláspontjukat különösen szilárddá ötvözi teljes egységük. A Párizsban összegyűlt nyugati diplomaták viszont azok, akikről a neves angol filozófus, Bertrand Russel nemrégen szellemesen állapította meg: míg mi, tudósok, azon fáradozunk, hoqy elérhetővé tegyük az elér- 1 megmozgatnak, hogy elérhetetlenné tegyék az elérhetőt. A nyugati hatalmak, amelyek már elfeledkeztek arról, hogy tanácskozásuk színhelyének, a francia főváros boulevardjait másfél évtizede még náci csizmák taposták, egységesek abban, hogy fenn akarják tartani a hidegháborút, meg akarják gátolni a német probléma átfogó ésszerű rendezését. De ezen belül heves ellentétek is dúlnak közöttük, a Párizs-Bonn tengely makacssága sok tekintetben szemben áll London viszonylagosan nagyobb rugalmasságával, Washington pedig próbálja valahogy „összeterelni a nyájat“. Ez azonban nem könnyű, mert a nyugati hatalmak egyetértenek abban, mit nem akarnak, de hevesen vitáznak arról, tulajdonképpen mit akarnak. Varsó és Párizs mögött mindinkább kirajzolódnak a genfi körvonalak is, s szaporodnak az előzetes vélemények, kombinációk. Vannak, akik máris eltemették Genfet: a legfőbb sírke- resztfaragónak eddig Brentano német külügyminiszter bizonyult. Hallatszottak túlzottan bizakodó hangok is. A valóban várható eredményeket, ha egyáltalában lehet a külpolitikában „jósolni“, valahol a kettő között kell keresnünk. Nem kétséges, hogy a nyugati vezető körök merev és az ésszerű megoldásokat gátló politikája sok nehézséget fog támasztani a genfi konferencián is. De a szocialista országok ereje, egységfrontja, amelyhez párosul minden országból a békeszerető közvélemény hangja, minden eddiginél nagyobb súllyal kerül a genfi mérleg serpenyőjébe. S az utóbbi idők újabb szovjet kezdeményezései, s a most folyó varsói konferencia nyomán csak erősödhet a bizalmunk abban, hogy Genf legalább szerény kezdete lehet annak a folyamatnak, amely végre elérhetővé Az osztrák államrendőrség és a hadsereg kémelhárító szerve leleplezett egy neofasiszta bűnszövetkezetet, amelynek irányítója a 24 éves Wolfgang Muss- ner, az osztrák hadsereg hivatásos altisztje volt. Mussnert és kilenc bűntársát letartóztatták és államellenes bűncselekmények miatt vád alá helyezték. A neofasiszták beismerték, hogy fegyveres terror-cselekményekkel akartak tiltakozni Ausztria „túlságosan semleges" külpolitikája, elsősorban a dél-tiroli kérdésben az olasz kormány iránt tanúsított „passzivitása“ miatt. Bevallották, hogy bomba- merényletet készítettek elő a bécsi olasz nagykövetség ellen. Az volt a tervük, hogy megzavarják az osztrák fővá*- rosban július végén kezdődő f 6» Neofasiszta „mozgolódás Bécsben DVORÉNYI FERDINÄNDOR: VII. Világifjúsági Találkozót. Mussner rendszeres katonai kiképzésben részesítette a banditákat, akik valamennyien a betiltott BHJ neofasiszta ifjúsági szervezet tagjai voltak. Mussner az egyik bécsi laktanyából lopott fegyverekkel látta el az összeesküvőket. A rendőrség házkutatások alkalmával lefoglalt egy géppuskát, több gyalogsági fegyvert, pisztolyt, kézigránátot, nagymeny- nyiségú lőszert és különböző uszító tartalmú röpiratokat. A fegyverek egy részét disszidált magyar ellenforradalmárok vitték Ausztriába. Megtalálták a bűnszövetkezet politikai pártfogóinak és pénzelőinek névsorát is. Ezek nagy része a szélső- jobboldali úgynevezett „szabadelvű párt“ ismert képviselői. Mint már arról többször írtunk, az Egyesült Államokban állandóan emelkedik az ifjú bűnözők száma. A fiatal New York-i gangszterek, amint azt képünkön láthatjuk, könnyű páncélinggel szerelik fel magukat, hogy így védekezzenek a sebesülések ellen, ha a rendőrséggel „összetűzésre“ kerül a sor. A fiatal bűnözők kérdésének megoldása az amerikai rendőrség egyik nagy problémája. Kétmillió ifjú bűnöző Az Egyesült Államok szenátusának bűnügyi vizsgálóbizottsága megállapította, hogy szinte elképzelhetetlenül ijesztő méreteket öltött a bűnözés az amerikai fiatalság körében. A tíz-tizenhét- éves fiúk közül minden ötödik állt már bíróság előtt bűnügyben, és minden nyolcadik fiú és leány ellen emeltek vádat bűntett vagy vétség miatt. 1 700 000 fűit ítéltek el bűnügyekben, de — mint a bizottság elnöke, Thomas Hennings kijelentette — a valóságos helyzet ennél még sokkal rósz- szabb, mert nagyon sok fiatalkorú bűnöző sohasem kerül hurokra. Az elítélt fiúk száma a közeljövőben n\eg fogja haladni a kétmilliót. A helyzet New Yorkban a legsúlyosabb, ahol drasztikus új törvényekre van szükség, hogy segítsenek az iskoláknak a rend és a biztonság fenntartásában. A bizottság megemlíti egy 14 éves brooklyni iskolásfiú esetét, aki iskolai vérbíróságot hívott össze és elnökölt a tárgyaláson, amely egy másik 14 éves fiút kötél általi halálra ítélt. Éppen az elítélt nyakára tették a kötelet, amikor a rendőrség közbelépett. A bíróság ezt a vádlott fiút egy hét múlva visszaküldte iskolájába. Lám a láma... Középkori lovagokról ismertek oly tettek; szerelemből, virtusságból nőket megszöktettek. A ma sötét lovagjai nem teszik ezt nőkkel, szövetkezve hasonszőrű zsoldos felkelőkkel. Tibethonból éppen ezért nem szöktettek dámát, elhurcolták őszentségét, a dalai lámát. Népi Kína haladást ad, imamalmot mások, az Tibet javát akarja, ezek aranyásók. Lám a láma, habár budha tán belátja egyszer, hogy bizony az imamalom nem mindenütt kegyszer. Nem okos kiszolgálni, ki talmi pénzzel fizet, mert az saját (ima)-malmára hajtja majd a vizet.-3^ A bizottság olyan eseteket említ, amikor megbomlott idegzetű iskolásfiúk részére nem találtak helyet az elmegyógyintézetekben, s ezért visszaküldték őket iskoláikba, ahol kedvük szerint garázdálkodhatnak, minthogy a pedagógusok félnek tőlük. KITÜNTETÉS... Az USA Köztársasági Pártjának vezetősége úgy határozott, hogy Dulles „hervadhatatlan érdemeit“ kézzelfoghatóan is meg kell örökíteni. Ezért a volt külügyminiszternek a kongresszusi arany emlékérem-kitüntetést szánták. Tekintve, hogy az említett kitüntetéshez a kongresszus hozzájárulása is szükséges, márpedig ebben demokrata többség van, a köztársaságiak tapogatódzó hadmozdulatokat végeztek a demokraták felé, hajlandók lennének-e a javaslat mellett szavazni. Először úgy látszott, hogy nem lesz különösebb akadálya a dolognak, később azonban váratlan akadály jött közbe. A Demokrata Párt közölte, rendben van, kapja meg Dulles azt az aranyérmet, de csak egy feltétellel: ha a köztársaságiak viszont nem gördítenek akadályokat Acheson volt demokratapárti külügyminiszter hasonló kitüntetése ellen. Ezzel viszont az ügyben Ebből a képből a német revansisták okulhatnának a legjobban, így végződött a hitleri Németország hatalomra törő karrierje. A gőgös fasiszta hadsereg harci zászlai a szovjet hadsereg zsákmányául estek. Bátran mondhatjuk, hogy minden imperialista kaland csak ilyen csőddel végződhet. nem várt nehézségek támad tak. Dulles ugyanis azzal a indokolással nyerte volna a kongresszusi aranyérme hogy ragyogó fordulatot ho zott létre az Egyesült Álla moknak éppen Acheson álta irányított külpolitikájában. IGAZI VADNYUGAT A Mississippi állambeli Poplarville-ben álarcos fegyveresek egy csoportja betört az ottani börtönbe és elrabolt egy fiatal négert, M. Parkért, akit „egy fehér asz- szony megtámadásával“ vádolnak. Parker további sorsáról nincs hír, de fennáll annak a veszélye, hogy a fajvédők meglincselik. Roy Wilkins, a Színesbőrú Népek Haladásáért Küzdő Országos Szövetség végrehajtó titkára New Yorkban kijelentette, hogy amint Parker elrablása mutatja, Délen még nem szűnt meg az önbíráskodás. Ez a tragikus eset — mint mondotta — azt bizonyítja, hogy erélyesebben kell a polgárjogokat megvédeni. Az AP jelenti az Észak- Karolina állambeli Monroe- ból, hogy ott gyűlést tartott a Ku-Klux-Klan. A gyűlés színhelyéül kiválasztott épületet a rabszolgatartó déli illamszövetség egykori zászlóival díszítették. HÁZASSÁG - ÁNYOS ÉS FÉLTÉKENYSÉG NÉLKÜL A Csendes-óceán tropikus szigetvilágában, Polinéziában, úgy látszik, igen bölcs emberek laknak. Ősi törvények tiltják meg az anyósnak, hogy valaha is mutatkozzék veje előtt. Az asszonynak is él kell fordítania fejét, ha véletlenül a falu utcáján apósa közeledik. így nem csoda, ha — mint mondják — a polinézek rendkívül boldog házasságban élnek. Hawaiban gyakori forma a csoportos házasság is. Előfordult például, hogy több fivérnek közös felesége van, vagy több nővér megelégszik egyetlen közös férjjel. Ügy látszik a csendes-óceáni szigeteken nemcsak az anyóst — a féltékenységet sem ismerik. A jóisten Néhány hónappal ezelőtt el- húnyt Eugenio Pacelli, aki XII. Pius néven húsz esztendeig ült a pápai trónon. Halála után a botrányok egész sorozata robbant ki a Vatikánban, s e botrányokban ismét fény derült a pápai állam boszorkánykonyhájának néhány megdöbbentő füzetjére. A VILÁG EGYKORI LEGGAZDAGABB ÁLLAMA, a Vatikán, a XX. század hajnalán a legkomolyabb gazdasági nehézségek elé nézett. Az egykor hatalmas pápai állam szinte a semmivé zsugorodott, 5 a nagylétszámú gépezet fenntartására minden eddigi pénzforrása elégtelennek bizonyult. A Vatikán vezetői — gyorssegélyként — a nemzeti egyházak szigorúbb adóztatásához folyamodtak. Az adóemeléssel párhuzamosan különböző gazdasági manipulációk megszervezésébe és lebonyolításába is kezdtek — ezek később „a jóisten boltocskái“ néven lettek ismeretesek a polgári ellenzék sajtójában. Mindez nem segítette ki pénzzavarából a Vatikánt. Az áldatlan állapotot boltocskái SPELLMANN AMERIKAI BÍBOROS FELTŰNÉSE szüntette meg, aki több mint harminc esztendeig a Vatikán gazdasági titkára és legfőbb spiritus rectora volt. Csak kevesen tudják, hogy Spellmann, a mai New York-i érsek, a világ egyik legkitűnőbb üzletembere, valóságos gazdasági zseni. Spellman a racionális vállalkozások egész sorát szervezte meg, s ezeknek jövedelme a harmincas évek elejére helyrebillentette az egyházi állam gazdasági mérlegét. AZ ELSŐ BOTRÁNY a Vatikán gazdasági ügyeivel kapcsolatban 1947-ben robbant ki, amikor a bal- és jobboldali sajtó, s elsősorban a „L’Espres- so“ című polgári liberális lap felfigyelt a pápa unokaöccsei- nek gazdasági machinációira. Kikről is volt szó^? A legfiatalabb unokaöccse, a ma 43 esztendős Giulio Pacelli, 1939 és 1946 között építette ki gazdasági pozícióit, előbb a „Banco di Roma“ egyik vezetője volt, s később megszerezte magának a legnagyobb olasz gyógyszergyár, s a leghatalmasabb itáliai hajógyár részvénytöbbségét. Giulio bátyja, a most 51 esztendős Carlo Pacelli, '1939-től az olasz főváros legnagyobb telekspekulánsa lett és a háború alatt és után majdnem teljes egészében az ő kezében volt a római feketepiac. Carlo gátlásnélküli, alvilági üzletember, akinek neve minden olasz pénzügyi és gazdasági panamában, botrányban szerepelt. A pápa harmadik unokaöccse, Marcantonio Pacelli, egyházdiplomáciai szolgálatban állott, de közben a gyanús tőzsde- és részvényüzletek egész sorát kötötte. A ,,L’ Espresso“, 1947-ben cikksorozatban fedte fel, hogy a Pacelli-család óriási jövedelmei ellenére, 1939-től állami jóváhagyással nem fizetett adót! A kellemetlen hangulatot keltő cikksorozat hatására XII. Pius úgy határozott, hogy egy- időre túlad unokaöccsein. Néhány nappal a cikkek 'megjelenése után Giuliot kinevezték Costa Ricába olasz konzulnak: Carlót a pápa a Vatikánba rendelte, ahol rábízta a kancellária gazdasági ügyeinek vezetését; Marcantonio pedig visszavonult a magánéletbe, s álnéven tőzsdézett tovább. Ám néhány hónappal később még erősebb formában robbant ki a botrány — egy látszólag egész nevetséges apróságból. Egy nap ugyanis EGY TOJÁSPOR-KERESKEDŐ NYOMOZNI KEZDETT. A tojáspor-kereskedő milánói ember volt: Cirillo Piovesana- nak hívták. Amerikából importált tojásport és az összes makaróni- és spagettigyárak szinte kizárólag az ő árujával dolgoztak. 1950 óta azonban a milánói cég azt tapasztalta, hogy a tojásport valaki 20-25 százalékkal olcsóbban árusítja, mint ő — és ezzel fokról fokra kiszorul a piacról. Cirillo Piovesana akkor már mindent tudott. Nem sokkal előbb minden újság közölte a hírt: az amerikai egyházak 50 tonna tojásport küldtek a vatikáni jótékonysági segélyszervezetnek — ajándékba. Kétség nem fért hozzá, hogy a segély- szervezet az ingyenes ajándékot pénzért értékesítette. Néhány héttel később egy ismert bolognai sajtgyáros tiltakozó levelet intézett a római amerikai nagykövetséghez, mert az üzletekben az ő sajtjáival azonos minőségű sajtokat árusítottak, igazi áruknál 35—40 százalékkal olcsóbban, s minden csomagra rá volt írva: „Az amerikai nép ajándéka, cserélni vagy eladni tilos!“ Még később már csokoládégyárosok, vajkereskedők, likőrkészítők is tiltakoztak — de teljesen eredménytelenül. Ekkor a tönk szélére sodort kereskedők és gyárosok összefogtak és pert indítottak a vatikáni jótékonysági „segély“- szerv és a Pacelli-család ellen. A szervezet vezetőjévé, ugyanis, időközben Marcatonio Pacellit nevezték ki! A pert azonban hétről hétre, hónapról hónapra húzta, halasztotta az olasz polgári bíróság, és a mai napig sem került letárgyalásra. 1958 ELEJÉN azonban XII. Pius megbetegedett, életét csak az utolsó percekben sikerült megmenteni. A félig megbénult pápa kezéből teljesen kicsúszott a hatalom. Személyével már nem számolt a gazdasági és politikai élet, és megkezdődött a Pacelli-unoka- öccsök sovány esztendeje. A Pacelli-unokaöccsök kicsempészték vagyonukat Olaszországból és nagy nyugati bankházaknál helyezték letétbe. A húsz esztendő alatt „megtakarított“ „szerény" kjs tőke (magyar pénzben) meghaladja a másfélmilliárd forintot, s ennek nagy része, mintegy 700 millió forint a legfiatalabb testvér, Giulio kezében van. Az új pápa a Pacelli-unoka- öccsöket összes vatikáni megbízatásuk alól felmentette és a kényszerítő körülmények hatására Carlo és Marcantonio ellen gazdasági vizsgálatot rendelt el. Nyolcesztendei huzavona után a polgári bíróságok is egyszeriben megtáltosodtak, és kitűzték a tárgyalást a „megkárosított“ kereskedők és gyárosok ügyében... AZ ÜGY TANULSÁGA: ALKIMISTÁK MA IS LÉTEZNEK Mégpedig a Vatikánban. Az egyházi állam megnyitva a „jó isten boltocskáit“ ajándék tojásporból, ajándék lisztből, ajándék sajtból, ajándék italból, különböző fekete üzletekből, részvény- és tőzsdejátékokból — aranyat csinált. A Pacelli-unokaöccsök irányítása alatt a „jóisten boltocskái“ zsíros üzletekké váltak, amelyekben mindegyikük kedvére dúskálhatott és harácsolhatott XII. Pius és a Vatikán V>e.gyobb dicsőségére... FENYVES GYÖRGY, (Az „Ország Világiból)
