Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-13 / 2. szám

IJ* azalnak sohasem volt cl- ■*- pője. Tizennyolc éves ko­ráig mezítláb járt. Sokszor vágyta reménytelenül, hogy ci­pőt húzhasson. Gyermekkorát árvaházban töltötte, ahová na­ponta bejárt a felügyeld. Az igazgató vörösszemű, nagysza- kállú ember volt, aki folyton éheztette őket. Ételt ugyan kaptak ebédre is, vacsorára is, de oly keveset, hogy állandóan éhesek voltak. Az örök éhezés Fazalt elcsigázta. A szemétben rothadó gyümölcs és más étel­hulladék után kutatott. Néha, ha banánt talált, nagyszerű Ize helyrebillentette lelkének egyensúlyát, telhetetlenül falta a gyümölcsöt. Gyakran rizshe­gyekről álmodott. Ilyenkor han­gosan kiabált és felkeltette az alvókat, amiért a felügyelő vagy az igazgató alaposan el­verte. Állandóan illatok keringtek az orrában. Csak megmoccant és már hallotta hasában az éhség melódiáját. Ételekre gondolt, látta őket, érezte il­latukat, azok is szólongatták őt. A felügyelő ezerszer rá akarta venni, hogy legalább egyszer rendesen imádkozzon, de az éhség sose hagyta, min­den egyebet kiszorított a fejé­ből. Nem maradt benne sem­milyen más gondolat számára hely. Még ha öntötték volna is bele az imádságot, akkor is ki­szorította volna fejéből az éh­ség gondolata. Eme örökös éhségéért aztán kidobták az intézetből. Nem azért, mintha tökkel ütött nap­lopó lett volna, hanem mert lopni kezdett. Nem pénzt, en­nivalót. Kétszer-háromszor rajta is csípték, amikor a kony­hában meglopta a felügyelő és az igazgató ételét. Ügy elver­ték, hogy tíz napig nem tudott az ágyból felkelni. Hacsak a lopásról lett volna szó, akkor Fazalt nem dobták volna ki oly egyszerűen az in­tézetből, de rosszabb dolgot is véghezvitt. A pénzből, amelyet az intézetnek koldult, néhány­szor elcsipegetett és diót vá­sárolt magának. Ebben többen követni kezdték, de az igazga­tó megtudta és nem hagyta annyiban. Mindenekelőtt alapo­san megrakta őket, aztán ki­dobta az intézetből. Ez a verés Fazalnak a szemébe került. IZ“ ezdetben a barátai segítet- ték. A vasúti híd alá vit­ték és ott gondoskodtak róla. A szeméből futott a vér. Né­hány nap múlva a vérzés elállt és genny kezdett folyni. Magas láz gyötörte és félrebeszélt. Intézetbeli barátai elhagyták és elszéledtek koldulni a vá­ros különböző negyedeibe. Pár napig feküdt a híd alatt. Ekkor hét éves volt. Csoda, hogy élve maradt. Helyében más már tízszer elpusztult vol­na. Ilyen állapotban bukkant rá Rahman, aki éppen ott mulato­zott a szeretőjével és észre­vette, hogy egy kis gyerek fekszik a közelükben. Ki tudja mi ütött belé, mert ilyen álla­potban nehezen jön az ember­nek jó gondolat az eszébe; ki tudja mi puhíthatta meg a szí­vét, elég az hozzá, hogy a sze­retőjéről teljesen megfeledke­zett. Kivitte a gyereket az ut­cára és hazatámogatta. Otthon, nem törődve az asszony szidalz maival, ágyba fektette. Rahman nem volt valami gaz­dag ember. Nyomdában dolgo­Jlßl WOLKER: KRISA CSANDAR: CIPÓ zott. Nem volt valami nagysze­rű munkás sem. Havonta ötven rúpiát keresett. Ebből minden hónapban nyolcat a szeretőjére költött. Sok mindenre felhasz­nálhatta volna ezt a pénzt a családja, de nem tudott ettől a rossz szokásától szabadulni. Itt is, ott is berúgott és része­gen szórakozott a szeretőjével. Már háromszor ült, hatszor, vagy hétszer megverte az üzem igazgatója is. Ha pedig haza­ment, ő rakta meg a feleségét, felesége a gyerekeit, a gyere­kek sírtak, de aztán elhallgat­tak. Három hónap alatt Rahman huszonhárom rúpiát költött a gyerek gyógyítására. Emberek, akik egyik zsebükből egész kórházra valót tudnának elő­húzni, sohasem fogják megér­teni, micsoda áldozat volt ez. Csak Rahman tudta. Az első hónapban megritkult a fillér, a másikban nem adott pénzt a szeretőjének, aki ezért elhagy­ta, a harmadikban nem vásá­rolta meg feleségének az ollót, amit úgy kívánt. előző sok éhezéstől nem volt képes tanulni. Végül is Rah- mannak ki kellett vennie az iskolából. Otthon kezdett segí­teni, edényt mosogatott és be­vásárolni járt. Megbarátkozott a hasonszőrű gyerekekkel is és segített nekik a verekedésben. Üj rosszaságokat tanult, so­kat csavargóit a városban. Két évi csavargás után Fazalt Rali­méi ajánlatára felvették a nyomdába. ■p1 kkor már tizennyolc éves-*-* volt. A fiatalság ott ke­ringett az ereiben. Erős keze, inas lába örökké kívánta volna a munkát, ha hasznát látta vol­na. Inget vesz, hosszú és rövid nadrágot, a haját angolosan vá­gatja, és ... Igen, most már megengedheti magának a tor­tát és a süteményt is. Ha meg­kapja az első fizetését, naran­csot vásárol majd és megebé­del a legelőkelőbb vendéglő­ben. Ha minderre rágondolt, teljes erőfeszítéssel dolgozott. Néha még énekelt is jókedvé­ben. Amikor azonban Fazal meg­gyógyult és Rahman látta, hogy milyen végtelenül nagy éhen­kórász, hogy milyen követelőd­zőén merednek szemei az étel­re, úgy döntött, hogy házában tartja és gyermekének fogadja. Nem mintha neki nem lett vol­na gyermeke. A világon volt már belőlük hét és a nyolca­dikat éppen várták. És mégis magához vette a gyereket. A feleségének azt mondta: — Ha megfőzöl, az egész ételt tedd először Fazal elé. — Megőrültél? — Tedd, amit mondok. És a felesége úgy tett. Fazal annyit evett, csoda hogy szét nem repedt. A második nap már kevesebbet, a harmadikon még kevesebbet és a negyediken már teljesen normálisan evett. Rahman boldog volt és iskolába küldte a gyereket. De a fel­ügyelőtől való félelmében és az De egyszer meglátta az igaz­gató cipőjét. Nagyon szép ci­pő. Barna bőr, gumitalp. Ügy ki volt fényesítve, hogy meg­láthatta volna az arcát benne. Amikor észrevette, majd meg­őrült. Folyton rábámult. Gyak­ran az igazgató után lopako­dott, hogy nézhesse a cipőt. Ettől az időtől kezdve nem tu­dott nyugodtan dolgozni. A ci­pő folyton ott motoszkált a fe­jében. Arra gondolt, hogy mindmáig nem járt cipőben. De most már szerez. Szilárdan el­határozta, hogy barna cipőt fog hordani, szép dísszel és gu­mitalppal. Csillogót, mint a tü­kör ... Azt mondta Rahman- nak: — Atyus, hozza ki a fizeté­sem. — Mit beszélsz? Milyen fize­tést? Hiszen még csak tíz na­pot dolgoztál! — Atyus, mennyit kapok tíz napra ? — Négy rúpiát. — Hát akkor még ma hozzon nekem négy rúpiát. — Mit akarsz vele csinálni? Fazal zavarba jött, nem tu­dott azonnal válaszolni. Arca egészen elpirult. Rahman újra kérdezte: — Minek az a négy rúpia? Fazal szemei csodálatosan fénylettek és lassan, makogva válaszolta: — Atyus ... én ... cipőt aka­rok. 1? ahman úgy elnevette ma- gát, hogy könnyek tódul­tak a szemébe. Magával cipelte Fazalt az igazgatóhoz és el­mondta neki az egész históriát. Az igazgató kuncogott, s nem akart fizetni, de Fazal nem tá­gított, míg meg nem kapta a négy rúpiát. Az igazgató azt mondta: — Látjátok! A gyerek kezd bolondulni. Minden munkás így csinál.­— Mi van ezen olyan csodá­latos. ö is ember. Valamit el akar érni és tovább akar lépni — vágott vissza Rahman és figyelmesen megnézte az igaz­gató cipőjét. — A kínaitól vettem. A nyo­morult elkért érte negyven rú­piát - jegyezte meg az igaz­gató. Fazal erősen szorította ke­zében a négy rúpiát és az üz­letek felé sietett. Mindenütt az ő megkívánt cipőjét kereste és megérdeklődte az árát. Azt fe­lelték neki: negyven rúpia. — Harminc rúpia ... — Huszonöt rúpia ... Olyan cipő sehol sem volt huszonöt rúpiánál olcsóbb. De neki csak négy rúpiája volt. Hogyan is lesz? Ügy gondolta, hogy az egyik hónapban cipőt, a másikban inget, a harmadik­ban paplant vásárol... De nem vásárolhat még cipőt sem. Ne­héz szívvel határozta el, hogy olcsóbbat vesz. De négy ru- piás cipő sehol sem volt. Sehol az egész városban. Amikor csalódottan hazafelé indult, az egyik bazár előtt ci­pőt vett észre a járdán. Épp olyat, amilyent szeretett volna. Barna bőr, de foltozott. Épp olyan gumitalp, de ko­pott. Épp olyan, csak más volt a díszítése. És mégis éppen olyan volt! Félősen megkérdezte az árát. — Tíz rúpia. — Csak négy van. — Vidd. Nem baj, hacsak négy van. Legalább emlékezni fogsz rá, hogy valaha mágnás cipőjében jártál. yorsan felhúzta, s máris futni kezdett. Ogy futott, mintha félne, hogy valaki el­veszi tőle. Ugyanolyan barna bőr, gu­mitalp, mint az igazgatóé, de nyelv nélkül! Fazal úgy érezte, mintha sző­nyegen járna. Ma járt először cipőben. Holnap új ruhát vesz. Holnapután paplant. Megállt a mecset előtt. Le­húzta cipőjét és bement. Amikor befejezte imáját és kijött, a cipő már nem volt ott. Egész éjjel sírt utána ... Fordította: Szőke József — ★ — SZENT PETER esernyője (Csukódjalak be mesekönyoek Csukódj be, csapódj be magán-keservek mesekönyve, álomképeket ne aggass többé csillag fogasára, az érzelem fényűzés, nem kell, ha nem fut ökölbe, mert hamuszín égre, mint kórház műtőasztalára omlott a világ háború-sebezte, gennyes tályogtól, tátongó fekélytől vérző teste, minden sérülést kitapinthatsz rajta sorba: hol van a kelés, hol a pokolvar. Aludj! — fuss! — halj meg! — részegedj hazug álomba! Odább a kelés, messzebb a var, mindenfelől figyel a valóság, szeme komor: éhség, gümőkór, háború, jogtalanság, nyomor ... (Host do domu) SIPOS GYŐZŐ f dítása LEGYEN ELSŐ SZAVUNK az örömé: a „Szent Péter esernyő­je“ a magyar és a csehszlovák nép felnőtté érett filmművésze­tének kézfogása. Mikszáth Kálmán regényté- májával — ha filmre írják, ha televízióra, ha rádiójátékot ké­szítenek belőle, ha anekdota­ként mondják el — nehéz ku­darcot vallani: a sikerre szinte fogadni lehet. Apáthi Imre és Bán Frigyes forgatókönyve gondos, megbíz­ható, jeles munka. De Apáthi Imre és Bán Fri­gyes — jeles osztályzatú — forgatókönyvéből az alkotó vil­lamosság hiányzik. A szerzők ritkán tudnak felszabadulni a „feladat-rgegoldás“ kötelme alól. S így' a film minden köny- nyedség ellenére sem igazán - bátran, szívderítőén, felszaba­dultan — könnyed, minden szellemessége ellenére sem igazán szellemes. (Csak eg- példát: milyen pokoli finto lehetett volna vágni a tetsző lőtt Sranko „feltámadásakor , itt bizony még a trükkökért is liílásak lennénk.) AMIT ELMONDOTTUNK, ke­vésbé érvényes a rendezésre és az operatőr munkára. Bán Fri­gyes, a romantikus bájt és az anekdota-humort mértékkel elegyítő rendezését és Illés György látványosan szép képeit akkor becsülhetjük meg legin­kább, ha a regény korábbi filmváltozataival hasonlítjuk össze: sem a giccset, sem az gjiri ItDolker H armincöt évvel ezelőtt tra- ' gikus-fiatalon halt meg > Jiri Wolker a szocialista líra egyik úttörő művésze, a XX. , században induló cseh proletár- 1 költészetnek Stanislav Kostka \ Neumann mellett legjelentősebb képviselője. Első versei mordli- ' \ záló, szentimentális jellegűek, de már a világháború idején, 17-18 ’ éves korában lázas érdeklődéssel i fordul a cseh munkásság élete, J a szegényemberek világa felé. \ i Wolkernak életében csak két 1 verseskötete jelent meg: Ven- '| dég a házhoz (1921) és a .> Nehéz óra (1922), de szép \ számmal maradtak kiadatlan költeményei is, melyeket „Hátrahagyott versek" címen | szoktak összefoglalni. Eszmei szempontból a későbbi versei \, értékesebbek, de ifjúkori alkotásai is tehetséges költőről j tanúskodnak. Műveinek legnagyobb részét szociális téma- j ról írta, de szerelmes költeményeivel és halálverseivel is v nevet szerzett magának a cseh irodalomban. Wolker fog- lalkozott irodalomkritikával és esztétikával is: cikkeiben ,i hirdette, hogy a művészetet a proletárforradalom szolga- ' tatába kell állítani. Prózai művei közül főként szociális meséi jelentenek maradandó értéket. Ezek balladáihoz ha- sanló ötvözetek, prózában írva. Egyik nevezetes szociális meséje „A milliómos“ már 1929-ben megjelent magyarul , egy csehszlovákiai magyar kulturális lapban, a Barta Lajos j szerkesztette Üj Szóban. e Wolker magasan ívelő kqtyői pályája igen korán szakadt meg: alig múlt huszonhárom éves, amikor sírba vitte tüdő- , baja. „Meghalt, mielőtt kiránthatta volna szívét a harcban" | — hirdeti magakészítette sírfeliratában. Halála után \ ’ a csehszlovákiai munkásosztály a költőt szívébe zárta. <1 A legnagyobb magyar proletárköltő, József Attila nagyra ' értékelte Wolker müveit: a klasszikus cseh költő első és > legjobb magyarországi fordítója volt. Műfordításai először 'j az Anton Straka szerkesztette „Cseh és szlovák költők antológiája"-ban jelentek meg 1936-ban. József Attila 1 Wolker fordításaival kettős célt szolgált: a soviniszta úszítás idején meg akarta mutatni, hogy érdeklődik a cseh kultúra iránt, s egyúttal azt is, hogy az elnyomott prole- tárok sorsa őt éppúgy érdekli, mint Wóikért. , < A József Attila tolmácsolta költemények közül kiemel- kedik Wolker remekbe készült balladája, a cseh munkásköltészet egyik legszebb alkotása: „Ballada a fűtő szemeiről". A népballadák tömörségével megalkotott vers­ben Wolker arról énekel, hogy Anton, egy villanytelep fűtője addig lapátolja a szenet a tüzes katlanba, míg maga ' is megvakul az izzó fénytől. így saját szemevilágát adja a várost kivilágító villanyfénybe. József Attila költői hű- séggel, filológiai pontossággal ülteti át magyarra a költe- (> ményt, de a befejező soroknak forradalmibb jelentést kölcsönöz egy szó megváltoztatásával: A munkás halhat at lan, a munka él, Antal haldoklik, ' \ a villanyfény zenél. , < Az eredeti versben Wolker azt írta, hogy a munkás | halandó, a munka él. Kovács Endre mutatott rá először egy tíz évvel ezelőtt írt tanulmányában, hogy ez az eltérés ' nem lehet tévedés, vagy véletlen. József Attila aki első- sorban származása folytán állt szorosabb kapcsolatban a proletariátussal, mint Wolker, azt az egyszerű tény- ] megállapítást, hogy a munkás halandó, felcseréli egy esz- n mével: a munkásosztály halhatatlanságával. Ma már nem ' [ helyeselnénk ilyen hozzáadást Wolker életművéhez, de , i József Attila akkor — a fasizmus előretörésének éveiben \ — fontosnak tartotta, hogy költészetével a proletáriátus , örök eszméit hirdesse. 1 Míg Magyarországon csak a legtehetségesebb szocialista ] [ költő, József Attila tolmácsolta Wolker verseit, addig ná­lunk számos baloldalt csehszlovákiai magyar író próbálko- zott művének fordításával. A legtöbb Wolker-fordítás , i Sípos Győző tollából jelent meg, de sikeres fordítói között \ meg kell említenünk Petneházy Ferenc és Palotai Boris , nevét is. Wolker művének közvetlen hatását mindenekelőtt ■1 a tardoskeddi származású Morvay Gyula szabadversein ] láthatjuk. Morvayt szoros érzelmi kapcsolat fűzte az ifjú •1 cseh költő eszméihez, s verset is írt hozzá. A felszabadulás óta mind nálunk, mind Magyarországon < megszaporodott a Wolker-fordítások száma, de egész életművét összefoglaló magyar nyelvű verskötet még máig , i sem jelent meg. Reméljük, hogy ezt a hiányt könyvkiadó- •' sunk rövidesen pótolja, hiszen a fiatalabb szlovákiai mg- ’, gyár költőktől is megjelent már költeményeinek egy-egy •1 sikerültebb műfordítása. Mindenekelőtt Tóth Tibor két [ ’ szép ballada-tolmácsolására s a jelen évforduló alkalmából , Fábiusz László és Fügedi Elek fordításaira gondolunk. ’ 'VET olker művét értékelve meg kell állapítanunk, hogy , ” irodalmi munkásságának kezdete egybeesik Cseh- ’ Szlovákia Kommunista Pártjának szervezésével és megala- \, kulásával. A polgári származású ifjú eljutott a marxizmus- e hoz, s legérettebb műveit 1922-ben és 1923-ban írta. Ebben [ az időben a cseh burzsoáziának már sikerült visszaszorí­tania a szocialista köztársaságért harcoló forradalmi ' mozgalmat, de Wolker költészete szemléletesen bizonyí­totta az új forradalmi művészet fejlődésének feltartóztat- hatatlanságát. Wolker, Neumann, Hóra művei új korszakot, , a szocialista költészet korszakát jelentik a cseh irodalom- • bon. 11 CSANDA SÁNDOR . olcsó pojácaságot nem engedik már be a filmgyár kapuján. S távoltartásukban most a csehszlovák művészek (Vladis­lav Pavlovié a társrendező és Anton Krajavic a díszletterve­ző) is segédkeztek. A haldok­lás, babona-invázió, a bírósági tárgyalás, a végjelenet rende­zői megoldása és a piros ernyő mozgatásával élénkített felvé­telsor különösen tetszett. A NÉPES SZEREPLŐGÁRDÁ­BÓL Pécsi Sándor (Bélyi plé­bános) Törőesik Mari (Veroni­ka), Karol L. Zachar (Pattan­tyús, majd Szent Péter) és Pszota Irén (Madame Kriszbay) alakítását kell kiemelnünk. Pécsi Sándor a tiszta lélek jámborságát és a humort ke­veri kitűnően; nem lágyul el, s nem torzul karikatúrává. Törőesik Mari a mikszáthi nő­ideált találja meg Veronikában — a feslő bimbót, amelynek belsejében „még egy porszem sincs a földiekből", de alkati adottságaival azt is érzékelteti, hogy ez a virágszál a földből nőtt ki. Karol L. Zachar akár egy népi legenda hőse, Mik­száth stílusában. Pszota Irén francia társalkodónője: régi modell, új ruhában — Sa.inos Karol Machata (Wibra György) nemigen alkalmas a lélparaszt- féldzsentri ügyvéd szerepére: merbvebb és hidegebb & kelle­ténél.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom