Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-19 / 34. szám

A pedagógiai Kutató Intézet igazgatója, J. Kotoé:

A tizenkétéves iskola küldetése

Ä bratislavai Pedagógiai Kutató Intézet igazgatója, Ján Kotoő, a Csehszlovák Távirati Iroda munkatársával az iskola- rendszer tartalmának előkészületben álló átépítéséről beszélgetést folytatott. Az átépítésre a CSKP XI. kongresszusának határozata alapján fokozatosan kerül sor. Már 1958. szeptember elsején Szlovákia területén hat kísérleti tizenkétéves iskolában kezdődik tanítás, s az ilyen iskolák küldetéséről Jan Kotoc elvtárs az alábbiakat mondotta:

Kérdés: Mi a tizenkétéves középiskola küldetése és melyek egyes fokozatainak feladatai?

Felelet: Az előkészületben

álló tizenkétéves középiskolának ifjúságunk számára teljes középiskolai általános és poli- techn kai műveltséget a termelésben végzett munkával legszorosabb kapcsolatban kell állnia és úgy kell őt előkészítenie, hogy a tizenkétéves középiskola elvégzésével egyidejűleg alapvető minősítést szerezzen a termelői munkára, s jó előkészítésben részesüljön további, főként a főiskolákon folytatott tanulás szempontjából.

A tizenkétéves középiskola első k lene felmenő évfolyamának az a feladata, hogy az egész

6—15 éves ifjúság számára alapvető általános és politechnikai művletséget nyújtson. A 10., 11., és 12. felmenő évfolyamok, melyek továbbra is kiválasztáson alapulnak, magasabb általános műveltséget nyújtanak és a politechnikai nevelést elmélyítik. A tizenkétéves közép skolák végzett tanulói egyrészt a szaktanulmány 1-2 éves specializált tanfolyamain a technkai középfokú káderek szakminősítését gyorsan elnyerhetik, tehát olyan minősítést szerezhetnek, melyet most a szakiskolák nyújtanak, más tanulmányaikat a főiskolákon folytathatják. Azok a tanulók,

akik sem a főiskolákon, sem a szaktanulmány specializált tanfolyamain nem folytatnak további tanulmányokat, gazdaságunk különféle szakaszain mint szakminősítésű munkások érvényesülnek.

Kérdés: Mit tartalmaz a kísérleti tizenkétéves iskolák tanterve s mely tárgyakra helyeznek hangsúlyt?

Felelet: Mindenekelőtt meg kell mondanom, hogy végleges tanterv még nem létezik, s csak tantervjavaslattal rendelkezünk, melyet 2-3 év leforgása alatt kiválasztott tizenkétéves iskolákban kísérletképpen bevezetünk, s amelyről még vitázni fogunk. Van azonban már egy tantervjavaslat, melyet már az 1958—59. tanévben bevezetve felülvizsgálunk. Ez a tantervjavaslat az új iskola egész jellegét, irányát és tartalmát meghatározza.

A tizenkétéves középiskola tantervjavaslatában mindazok a hagyományos tantárgyak szerepelnek, melyeket a mostani tizenegyéves iskolákban is megtalálhatunk. Mint új tantárgyakat a tanterv a polgári nevelést, kézimunkát és a termelés alapjait, választható tantárgyakat — a rajzoló geometriát, élő nyelven folytatott beszélgetést és nem kötelező tantárgyakat: a latint, a zenei nevelést, a képzőművészeti nevelést stb. tartalmazza.

Kérdés: A tizenkétéves középiskola rendszerének bevezetése és a kötelező kilencosztá- lyos iskolai látogatás a nevelési-művelődési munka új módszereinek érvényesítését, továbbá a tanítók jó előkészítését veti fel. Milyen feladatok várnak ez irányban a Pedagógiai Kutató Intézetre és a tanítók további művelődésének Központi Intézetére ? Milyen az együttműködés ezen a szakaszon a szlovák és cseh pedagógusok között.

Felelet: Az iskolarendszer

tartalmára és átépítésére vonatkozó XI. pártkongresszus fokozatos megvalósításával kapcsolatban a bratislavai Pedagógiai Kutató Intézet és a prágai Pedagógiai Kutató Intézet kísérleti tantervet készített elő, melyet kiválasztott kísérleti iskolákban vizsgálják felül. Az intézet ugyanígy módszeres út- muta'ásókat készít elő a kísérleti tizenkétéves iskolákon működő tanítók számára, továbbá tankönyvszövegeket, illetve egyes olyan tankönyvek átírását, melyeket majd az említett iskolákban használnak. A Pedagógiai Kutató Intézet dolgozóira a főfeladat az 1958 szeptember 1-én kezdő kísérlet vezetésénél és szervezésénél vár, s amely főképpen a következő problémákat tartja szem előtt: alapvető tananyag, a tanítás és a termelési munka egybekapcsolása és az iskola nevelési munkájának rendszere. A kísérletet a prágai Pedagógiai Kutató Intézettel szoros együttműködésben és a tanítók, üzemi EFSZ. GTA dolgozók és egyéb munkahelyek dolgozóinak hatékony segítségével valósítjuk meg. Szlovák'ában külön kísérletre kerül sor az alábbi tárgyakban: anyanyelv és irodalom, orosz nyelv és irodalom, részben történelem, földrajz, zenei nevelés és rajz.

A kísérlet megvalósításával egyidejűleg a Pedagógiai Kutató Intézet, a további művelődés rendszerének keretében biztosítja a tanítók jó felkészültségét a tizenkétéves kö- zép'skola új tartalmával kapcsolatban. Ezért az idei szünidőben azokat a tanítókat iskolázza, akik ősztől a kísérleti tizenkétéves iskolákban tanítanak. Az 1958-59-es iskolaév kezdetétől az iskolázás egész rendszere alakul ki, melyen lényegében valamennyi tanító átmegy, hogy a tizenkétéves középiskola tömeges bevezetésére jól felkészüljenek.

Antonella Lualdi, fiatal lengyel színésznő nagy sikerrel szerepel a Külvárosi lányok-ban és a Vörös és fekete színpadi változatában.

Nevem: Tehervagon

Miss Brown New Yorkba érkezett

Az Egyesült Államok déli részén, Little Rock városában tavaly kirobbant négerüldözésről anak idején bőségesen beszámoltak a lapok. A faji korlátozások megszüntetéséről szóló döntés a gyakorlatban csúfos kudarcot vallott, mert a tervszerűen irányított uszítás mindennél erősebbnek bizonyult, és megakadályozta, hogy sötét és fehér bőrű gyermekek együtt járhassanak iskolába. Az ismert New York-i képeslap, a Look most közölte egy tizenhat éves néger gimnazista lánynak. Min- nijean Brow-nak visszaemlékezéseit a Little Rock-ben eltöltött kísérleti iskolaévről. A történet tanulságos és így szól:

Amikor a faji megkülönböztetést az iskolákra felfüggesztették, én is azok közé a színes gyerekek közé tartoztam, akiket fehér iskolába, a Central High Scholl-ba küldtek. Előre megmondták nekünk, hogy sokat kell majd „lenyelnünk", és soha nem szabad visszaütni, de el sem tudtuk képzelni, hogy mi vár ránk. Az iskolaév kezdetekor Fatibus kormányzó nemzeti gárdistái hazaküldtek bennünket, de később iskola utánra rendőri védelmet kaptunk, és az első napok rendben teltek el. Ekkor a gyerekek még kedvesek voltak. Egy lány odajött hozzám és azt mondta: „Jó, hogy itt vagy. Délben ebédeljünk együtt". De többet nem láttam. A vegytanórán az egyik fiú megengedte, hogy a könyvét használjam. Többé azonban nem tette. Amikor énekórám a kórustagokat kipróbálták, a gyerekek felkiáltottak: „Milyen jó hangja van!“ De nem sokkal utána az iskola leányt ag ozat ónak helyettes igazgatónője odajött hozzánk és azt mondta, hogy gyorsan távozzunk, mert félnek a csőcselék betörésétől. Katonai autóval vittek bennünket haza.

Az első kellemetlenségem a francia órán következett be. Az egyik fiú a padok közti folyosóra kinyújtotta a lábát, és amikor én udvariasan megkértem, hogy engedjen nekem utat, rámripakodott: „Előbb döglök meg, minthogy itt átengedjelek. Tágulj másfelé!" Mikor át akartam lépni a lábát, belémrúgott

és el akart tángálni. Kiáltozni kezdtem a katonáknak, akik kint vigyáztak, de a tanárnő odajött és azt mondta, hogy katona már nincs kint, ő maga teremt rendet.

Később a katonai védőrséget visszavonták, és akkor teljesen egyedül maradtunk. Én hamarosan a leggyülöltebb diáklány lettem Little Rockban. A karácsonyi iskolai ünnepségen a kórus szép programmal szerepelt és én is tagja voltam a kórusnak, különösen, mert a három legjobb szoprán közé tartoztam. Mr. Matthews, az iskolaigazgató közölte velem, hogy nem léphetek fel, mert a közönség nyilván felállna, ha meglátna a kórusban. Ezután a gyerekek még barátságtalanabbak lettek hozzám. Az étkezőben a következő eset történt. Mikor az asztalok között helyemre akartam menni, és ahogy szokás volt, egy tálcán a levesestányért a fejemen vittem, öt fiú székekkel elállta az utamat. Meg akartam fordulni, de az egyik fiú egy székkel eltorlaszolta az utat. Megbotlottam és a forró leves két fiúra ömlött. Az iskolaigazgató szörnyen felbőszült, és tíz napra kitiltott az iskolából. Azt mondta, hogy miattam már sok nehézsége támadt, és kezdik „néger-bérencnek" nevezni.

A legelviselhetetlenebb a tornaóra volt. A lányok nagyon kegyetlenek tudnak lenni. Miközben vetkőztem, így csúfoltak: „Mondd, a mamád is ilyen suvick-színű?" Labdákat és mindenféle tornaszert vágtak a fejemhez, berohantam a toilettbe, hogy jól kisírjam magam, s ők egymásra dőltek a kacagástól.

A helyzet egyre rosszabb lett. A fiúk hátulról lopakodtak mögénk és összerugdostak, a lányok táblákkal sétifikáltak, és rajtuk ez a felírás: „Egyenlőség - szuronyok védelme alatt!" Egy bizonyos Richard Boehler egyszer olyan borzalmasan megrúgott, hogy nem tudtam magamon uralkodni és hangosan sírva fakadtam. Padszomszédnóm, Frankie Gregg minden reggel a harmadik emeletről egészen a földszinten levő osztályteremig üldözött és szünet nélkül kiabálta: „Nigger! Nigger!" Soha nem válaszoltam neki. Csak egyszer, nvkor hátam mögött kivágta a terem ajtaját és ugyanígy csúfolt, megfordultam és azt mondtam neki: „Most már elég! Hallgass! Te is a fehér csűr héhez tartozol!" Frankie fejemhez vágta a könyveit, s első gondolatom az volt, hogy visz- szaütök. De aztán türtőztettem magam, elrohantam az iskola- igazgatóhoz. De már Frankie is jött, és bepanaszolt, hogy én őt „fehér csürhének" neveztem. Azt mondtam, hogy ez igaz, de Frankie minden nap végig a lépcsőházon rohant utánam és „nigger" -nek csúfolt. Bocsánatot kértem tőle.

Ez volt utolsó napom. Little Rock-ban. Énekórán egyedül ültem. Ebédszünetben az egyik fiú ismét a fejemre öntötte a levest a többiek „hurrá" kiáltása közben. Az iskolai hangszóró este közölte, hogy kirúgtak az iskolából.

Minnijean Brown azzal zárja visszaemlékezéseit, hogy most New Yorkban jár iskolába. Szerinte a néger és fehér gyerekek közös iskoláztatása csődött mondott, mert felhecceit, ser- dülökrcel kezdték, és úgy gondolja, hogy talán elölről, egészen a kisgyerekeknél kellene kezdeni, hogy a kísérlet esetleg ne va’ljon kudarcot. Mi azt gondoljuk, hogy a felnőtteknél kellene kezdeni, azoknál, akik a náci korszakra emlékeztető faji gyűlölet szörnyű ideológiájának megszállottái Amerikában.

Számtalan ünnepelt politikusnak, írónak, színésznek technikusnak és más kiváló egyéniségeknek megírták életrajzukat. Ugyancsak életrajzot írtak már kutyákról, madarakról, s más különös érdekes lényekről. De eddig még nem írtak életrajzot egyetlenegy vasúti tehervagonról sem, amelynek pedig igen közeli kapcsolata van az emberhez, az élethez. A most lezajló vasutasnapok alkalmából megérdemli, hogy életéről, sorsáról megemlékezzünk.

Nem régen találkoztam vele Trnava állomásán, ahol negyven percet kellett várnom a Bratislava felé menő gyorsvonatra. Ez az idő elegendő volt arra, hogy közelebbről megismerjük egymást, beszélgessünk. Ott állt előttem, új, téglavörös színében, nem büszkélkedett és nem nézte le a szomszédságában álló kormos, füstös társait, ismerte saját végzetét, tudta, hogy rövid időn belül ugyanolyan piszkos, füstös lesz, mint a többiek.

Ahogy álltam előtte, különös testi fáradtságot kezdtem érezni, féltem őt közelebbről megismerni. Gondolataim különösképpen száguldottak, szemeim homályossá váltak, szívem egyre ütemesebben vert. Pillanatok alatt különös, borzalmas kép tárult elém: hiszen ez a vagon vitte idegenbe, a frontra, gázkamrákba barátainkat, testvéreinket, ismerőseinket, — gyerekeket, öregeket, asszonyokat, férfiakat. Borzalmasan vádoltam és gyűlölettel néztem reá, pedig ő volt a legártatlanabb. Kérdeztem őt és ő egyhangúan válaszolt. Születtem 1936-ban Pilzenben, anyám: Ceská Kol- benová, apám: Danek, súlyom 3400 kg., méretem 8.70, hordké- pességem 10.400 kg, anyakönyvi számom 43.315, nevelő szülőm CSD.

1936—39 években bejártam az összes vonalakat országunkban, különböző árurakományokkal. 1939 őszén, áruval Magyarországra kerültem és ott is befogtak munkára, ott ért a második világháború kitörése.

Vittem szomorú hangon éneklő katonákat és búsuló, elkeseredett munkaszolgálatosokat Voronyezs felé. Visszajövet hoztam sebesült katonákat és eszüket vesztett, menekülő német nácikat. Vittem halálraítélteket: Auschwitz, Dachau, Buchenwald és más hasonló borzalmas helyekre. Tanúja voltam velötrázó sikolyoknak, jajgatásoknak, tragédiáknak.

1944 telén egy szörnyű repülőtámadás miatt a nyílt pályán kellett vesztegelnünk. Körülöttem hatalmas hal ál thozó bombák zuhogtak és robbantak, légnyomásuk jobbra-balra dobált. Egyszer csak észrevettem, hogy bombaszilánkok bezúzták oldalaimat, áttörték a tetőmet, súlyosan megsebesültem.

Amikor a szörnyű világháború befejeződött, egy vakvágányra helyeztek és ott feküdtem tehetetlenül, nyomorultan, elhagyatottan, esőben, hóban, és csupán erős konstrukciómnak köszönhettem, hogy nem pusztultam el teljesen.

Szörnyű letargiában vártam sorsom jobbrafordulását, míg elérkezett a dicső 1948 tavasza. Egyszer csak éneklő munkások vettek körül és nehéz munkával a többi társaimmal együtt rendes vágányra helyeztek, jött egy pöfékelő mozdony, amely elvitt a vagon-kórházba. Jöttek a mérnök-orvosok, munkás-operatőrök, ápolók és megállapították, hogy még teljes gyógyulásra számíthatok. Gondos kezelés folytán rendbehozták törött bordáimat, új tetőt kaptam, megolajoztak, gyönyörűen átfestettek és átadtak az életnek, a szocializmus építésének.

Ma számtalan meggyógyított társammal együtt járom a vonalakat; Cierna n/Tisou—Csap— Bratislava—Prága között, szállítok gabonát, gyapotot és más közszükségleti anyagot, és a békét szolgálom borzalommal gondolva a múlt háborújára.

WITTENBERG JÓZSEF

•¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥»»»¥¥¥*

í^Cüldötl

Nehéz az olyan fiúkkal,

akik túl vannak már a katonaságon, a lányok meg bizonyos idő után jobban csak magukkal, főleg a szórakozással és a divattal foglalkoznak. — hallhatja az ember éppen elég sokszor, ha ifjúsági funkcionáriussal beszél, legyen az az alapszervezet elnöke, vagy akár járási titkár. Pedig nem úgy áll a dolog egészen, s csak azzal lehet és kell is egyetérteni, hogy a 19-20 éves vagy éppen a húszon felüli fiataloknak mások a problémáik, az igényeik a szórakozást illetően, mint azoknak, akik éppen csak hogy elhagyták az iskola padjait, a tanulóotthont vagy egyéb intézményt. Ez természetes is, nincsen ebben semmi különös. De ha azt a természetes valamit nem tartjuk kellőképpen szem előtt, akkor igazán az előbbi kínos helyzettel találjuk szembe magunkat, akkor igazán nem tudjuk megérteni magunkat a fiatalokkal. Dehát nincs az mindenhol így. Saját kárán tanul az ember - mondja a közmondás, és bizony nem egy CSISZ-funkcionárius elgondolkodhatna e közmondás igazságán.

Nem állíthatom, hogy valamikor hasonló lehetett a helyzet a bratislavai Figaro CSISZ-szervezetében, de annyi bizonyos, hogy nekik is meg kellett fogni a munka nehezebbik végét, hogy a mai szervezettségig eljussanak. Azt hiszem, hogy jó pár nehézséggel kellett megküz- deniök, míg odáig jutottak, hogy a szervezetnek férjes asszonyok is aktív tagjai legyenek. A szervezet munkájára egyébként az is fényt vet, amit Klema Juricková- ról, a tavasszal alakult ifjúsági műhely mesterhelyettesétől megtudtam.

Klema Juricková most 23 éves, 1955 óta dolgozik a gyárban és a CSISZ-nek csak 1956-ban lett tagja. Amikor arról érdeklődtem a fiatal mesterhelyettestől, hogy miért csak 1956-ban lett CSISZ-taggá, a következőket mondta:

— Néha-néha már korábban is részt vettem az üzemi énekkarban. A CSISZ- szervezet már akkor is működött az üzemben, amikor ide jöttem, de tudja isten, akkor még nem éreztem úgy a magaménak, mint most. Tudomást vettem létezéséről, ha hívtak gyűlésre, elmentem, pedig akkor még fiatalabb is voltam, viszont ma már én agitálok a gyűlések sikerének érdekében. A vezetőségi tagokkal jelenleg azon fáradozom, hogy mielőbb létrehozhassunk egy másik ifjúsági műhelyt. így talán jobban vetélkedhetünk majd. No meg aztán a gyár fiataljainak is többet tudunk nyújtani mind politikai, mind kulturális téren, ha mindnyájan egy cél felé törekszünk.

Arra a kérdésemre, hogy nincsenek-e különösebb problémái a műhely dolgozóival, elmondta, hogy tiszteletben tartják mind a mester intézkedéseit, mind az övét, és ha néha mégiscsak előfordul valami nehézség, a megértő szó mindig használ.

Klema Jurickováról még csak annyit, hogy a járási vezetőség méltányolta odaadó munkáját, s ezért a járási konferencián a járási vezetőség tagjává választották, most pedig küldöttként a kongresszusra készül szorgalmasan. —nyd—

Lucie Klimová képe a cseh képzőművészek prágai kiállításán

AA-AiHrAAA AAAAAAAAAAAAA)

Mint az angol sajtó jelenti, Glauville-Hicks amerikai zeneszerző operát írt Thomas Mann Elcserélt fejek című elbeszéléséből. Zenéjében hindu népi motívumokon kívül klasszikus melódiákat, szláv- és jazz-té- mákat is felhasznált.

Tizenhárom emeletes kultúr - palolát építenek Pekingben. Az öt kiállítási termen, a 300 000 kötetes könyvtáron és a múzeumon kívül színháza is lesz az épületnek.

**ATfc^**ArAAAAAAAAAAAAAAA:*Ar-AAArAAAf