Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-04 / 45. szám

Túlszárnyalt fantaszták Milyen lesz a világ 100 év múlva? Ritka az olyan ember, aki ne olvasna erről szívesen és a fan­tasztikus müvek és utópiák szer­zői az olvasók hatalmas táborát ragadják magukkal — míg csak egy napon rá nem eszmélnek, hogy a valóság ugyancsak túl­szárnyalta fantáziájukat. Ez pe­dig többnyire sokkal hamarabb megtörténik, mintsem a fantázia ráébredhetne. Hiszen még az olyan kiváló fantasztát és nagy írót is, mint Edgar Allan Poe, elragadta kép­zelgések dolgában korának tech­nikai fejlődése és csekély 950 évnyi tévedésbe sodorta. Poe megkísérelte lefesteni, milyen is lesz a világ ezer év múlva. Mi­vel pedig ez az írás 1848-ban látott napvilágot, találunk benne egy levelet, amelyet 2848. április 1-i kelettel egy léggömb utasa ír. „Itt unatkozom száz- vagy kétszázmagammal egy piszkos léggömbben" — írja ez a 2848- ból származó levél. „Vajon soha többé nem születik-e már talál­mány az emberi agyvelőkben? Vajon mindörökre a léggömb vé­get nem érő kényelmetlenségeire vagyunk kárhoztatva? Ez a tek­nősbéka lassúságú kecmergés csakugyan kínszenvedés. Képzel­jétek csak el: nem haladunk gyorsabban óránkénti száz mér- földnél.. Ma összeköttetésbe lép­tünk egy úszó táviró állomással. Azt mondják, mikor Morse fel­találta a távírót, senki sem volt hajlandó foglalkozni a tengeri távíróvezeték lerakásának lehe­tőségeivel. Ma már meg sem tudjuk érteni, tulajdonképpen mi is okozhatott ezen nehézsé­get ... Ebben a pillanatban a le­vegő éppen tele van léggömbök­kel, ami igen mozgalmas képet nyújt. Azt hallottam, annakide­jén a kortársak meg sem akar­ták hallgatni az első léghajóst, amikor azt igyekezett bebizonyí­tani, hogy megfelelő természetes légáramlásba emelkedéssel vagy süllyedéssel a léggömbnek tet­szés szerinti irányt adhatunk. Az újfajta gáz e tekintetben cso­dákat müvei... Száz vagy két­száz mérföldes óránkénti sebes­ség azonban mégsem nevezhető gyors utazásnak. Emlékeztek-e még Kanadán keresztül vonaton tett utunkra — az óránkénti 300 mérföldre ?" A nagyszerű fantaszta, Poe számára ez volt a fantázia neto­vábbja, az 1000 év múlva eljö­vendő világ fantasztikus elkép­zelései Es mialatt ábrándjai óta Leninnel. Abban az időben volt ez, amikor a polgárháború még alig fejeződött be, az amúgyit" elmaradott ország ipara teljesen felbomlott, az emberek éheztek, és nem volt ruhájuk. Es ebben az időben vázolta fel Lenin Wells előtt a Szovjetunió villamosítá­sának nagyszerű távlatait. „Lenin" írta erről Wells — „bár mint hithű marxista taga­dója az utópiának, végül maga is beleesett a villamosítás utó­piájába. Minden erejével giganti­kus villanyerőmüvek megszerve­zésének tervét támogatja Orosz­országban, olyan villanyerómű- vekét, amelyek azután egész vi­dékeket látnának el világítással, vízzel és energiával... Elképzel­het ó-e egyáltalában pompásabb terv egy óriási kiterjedésű, sík területű, végtelen erdőségekkel borított országban, amelynek la­kói írástudatlan muzsikok, tech­nikája gyerekcipőben jár, ipara s kereskedelme haldoklik? Eh­hez hasonló villamosítás történt Hollandiában, szó esett ilyesmi­ről Angliában, és lehetséges, hogy ezekben a sűrűn lakott, iparilag fejlett országokban siker koronázza s hasznos dolognak bizonyul. Oroszországi viszony­latban azonban csak igen dús fantáziával képzelhető el ilyes­mi. Én magam képtelen vagyok rá, az az apró emberke a Kreml­ben azonban nyílván el tudja képzelni, s látja már, amint a ma feldúlt vasútokat villamos- vasúttal cserélik fel, látja az egész országot beborító hálóza­tot és az új, kommunista ipar virágzó fejlődését. Olyan tűzzel beszélt, hogy amíg hallgattam, magam is csaknem elhittem ne­ki, hogy mindez lehetséges..." .. .csaknem elhitte, amíg hall­gatta Lenint. Amikor azonban visszatért, könyvet írt, amely­ben nevetség tárgyává tette ezeket a légvárakat." Ö, „a nagy fantaszta“ H. G. Wells. Lenin meghívta Wellset, jöj­jön, tekintse meg ezeket a „lég­várakat" tíz év múlva. Wells csak tizenhárom év múlva jött. Lenin akkor már nem élt. De „légvá­rai" teljes valóságukban éltek már, benne ragyogtak a kolho­zok villanykörtéiben, százezernyi gépet hajtottak a szocialista ipar ezer meg ezer új üzemében, dol­gozott már a Dnyeprogresz és más villanyerőművek százai, há­romszorosan megvalósult már a GOELRO tizenötéves terve, és egy szovjet munkásra 500 KW- tál több villamosenergia esett, mint az iparilag legfejlettebb Németországban ... Erről azonban H. G. Wells már nem írt. Július Fucíknak a Rudé právoban, 1936. október 25-én, Jirí Stepan álnév alatt megjelent cikke. /////////////////xw//yy//////////////// > ken, de éppen a levegőben szüle­tett meg a legnagyobb sebesség, ’■ amely ma már kétszeresén fe­lülmúlja a Poe által megjósolt ezeréves fejlődést. Míg Poe azt képzelte, hogy egy évezredbe is ' beletelik, mire az ember termé- , szétesnek fogja találni az óceán felületén húzódó távíróvezeték használatát, egy más, sokkal je­lentősebb vívmány valósult meg: tengeri kábelek Európa és Ame- .......... Cl hajóóriásban, annak körülbelül annyi esélye lehet, mintha az ember bekötött szemmel revol­verrel rálőne egy elefántra." Alig tizenöt év múlva azután az elsüllyesztett „Lusitania" és a német tengeralattjárók okozta egyéb szörnyűségek meggyőzték Wellset jóslatának téves voltá­ról. Ami a háború egy másik fegyverét, a repülőgépet illeti, Wells csak idóbelileg és techni­kailag tévedett. „Elhihetjük", írja, „hogy még a kétezredik év előtt, sót lehet, hogy már 1950-ben olyan repü­lőgépet találnak fel, amely képes lesz arra, hogy felszálljon és vissza is térjen kiindulási helyé­re". Hogy idóbelileg tévedett, azt ma, 1936-ban minden bizonnyal megállapíthatjuk. De több mint ködös repülőgépről alkotott el­képzelése is: „Azt hiszem, a kormányozha­tó légi gép legcélszerűbb szerke­zetének a hathólyag mechaniz­musához kell majd hasonlítania. Vékony, erős anyagból készült, gázzal megtöltött zsákokból fog állni, amelyek tetszés szerint felfújtathat ók és lelohaszthatók. Ilyen zsákok sorozatához füg- geszkedik majd a vízszintesen kiterjesztett szárnyakkal ellátott lapos test..." így képzelte el a nagy fantasz­ta Wells a jövő aeroplánját -*■ és egy fél évre rá a Wright fi­vérek már légre bocsátották első repülőgépüket, mely nehezebb a levegőnél... Tizenöt év múlva Wells újra bemutatja fantáziáját „Mire az alvó felébred" c. regényében. Ekkor a repülőgép már általá­nosan ismert, Wells azonban, amikor arról kell írnia, milyen g lesz a repülés kétszáz év múlva, s megint csak azt a kis kétüléses gépecskét tudja elképzelni, pi- ó lótával és egyetlen utassal, amely- könyve megírása idején már is- ő meretes volt. Az óriás szállógé­- pékig, amelyek nem kétszáz, de é már húsz évvel az ó fantasztikus- elképzelése után röpködnek, nem k jutott el a fantáziája. n Csaknem azt mondhatók, hogy t Wells a száz vagy kétszáz évvel- későbbi világról alkotott techni­- kai elképzeléseivel tíz évnyivel- se tudta megelőzni azt a vaíó­- súgót, amelyet már ismerhetett. :, Amit pedig ehhez a valósághoz a hozzátett, az merő borúlátó ször­nyűség volt arról, hogy visszaél- majd a világ a technika fcjlödé­- sével s mint fordítja gyilkolásra- és az emberi értékek lezüllesz- e tésére. Hogy a világ jobb is le­- hét majd, még csak eszébe se a jutott. így azután könnyen meg­- érthetjük egyik legutolsó s egy­- úttal legvaskosabb tévedését. t 1922-ben a Szovjetunióba ér- y kezeit és beszélgetést folytatott rika között, méghozzá három évvel az ö fantasztikus jóslatai után. De ne egy régen elhalt író fantáziáját ellenőrizzük. Megte­hetjük ugyanezt egy még élő író esetében. A fantasztikus iro­dalom legnagyobb élő művelője az angol H. G. V/ells, aki nem régiben ünnepelte hetvenedil születésnapját és mintegy ünnep ajándékképpen önmagának ír egy könyvet a száz év múlva el következő világról. Aligha hihet jük el azonban neki, hogy helye sen képzeli el ezt a százéves fej lödést, ha szemügyre vesszük mit írt harminc évvel ezelőtt i jövő háborújáról. „Beismerem," írja „Jóslat" cí mű könyvében „hogy bármennyi­re is sarkantyúzom a képzelete­met, nem foghatom fel, mifélt hasznuk lehet a tengeralattjá­róknak. Ügy vélem, csupán arn jók, hogy lemerüljenek és oda­lent levegőhiánnyal kínozzák le­génységüket. Mert hogy a kilöt torpedó némi kárt tegyen eg\ • ’SSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSA V/////////// olyan találmányok születtek meg az emberi agyvelöben, amelyek az ö elképzelését a repülésről a múzeumi különlegességek közé sorolták, és nem a vasúti síne­frauenkircheni iskola is Eszterházy földjén épült, s most külön földadót kell fizetnie Eszterházy herceg bérlői 1958-ban Vagy vagy VSS^SfSSJVSSSSSSSS/VSSSSSSSfAfASSSSSSSSSSS/^SSSS/S/^SSSSSSSArSSSSSSSSSSSA'SSSSSSAfSSSSSSSSSy^SSSSSSSSSSSSSSXSSArSSSSSSS^SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS^SSSSSSSSJ^SSSSSSSSrSSV'SSSJ! £gy-kél király ^Dez a Magyar Területi Színház tag-egyik alkotó részese leszek Király Dezső bemutatásával kár volna sokat foglalkozni. A színházhoz beérkező levelek, melyben a nézők kritikáikat és kívánságaikat fejezik ki, azt igazolják, hogy ennek a nép­szerű, igen tehetséges színész­nek egy-egy alakítása sokat foglalkoztatja a „területi“ né­zőközönségét. Amikor egyszer egy kíván­csiskodó újságíró azt kérdezte tőié: „hogyan kezdődött..»-Szí­nészi útja“?, ő azt felelte rá: „pofonnal". A csattanós apai vélemény el tudta abban az időben érni, Hogy a fiúból a színiakadémia helyett a ke­reskedelmi akadémia tanulója legyen, de a tehetség színpad utáni örök sóvárgását nem tudja elfojtani. Hosszú idő után, egy felszabadult világban, már deresedő halántékkal lett ja és azóta a nagyszerű ala­kítások sorozatával szórakoz­tatja estéről-estéte a színház- látogató publikumot. A színház első igazi sikere, ú. n. forró színházi estéje el­választhatatlanul kapcsolódik ahhoz a felejthetetlen alakí­táshoz, melyet Moliere: .Fös­vény' c. komédiájának a cím­szerepében nyújtott. A kritika ugyan nem tudott közös neve­zőre jutni a szerep felfogásá­ban, de egy dologban annál inkább. Ez pedig a rendkívül hatásos, szuggesztív erejű, nagyobb színpadok igényeit is kielégítő színészi játék volt. Nem sokkal ezután Mnacko: Hídépítők c. színművének Hulej bácsi alakításáért érdemérmet — állami kitüntetést kapott. Most itt ül velem szemben ez a kicsit aszketikus kifeje- zésű, többnyire hallgatag szí­nész a színház társalgójában. Jut egy kis idő a beszélgetés­re, mert az új darab, Afinoge- nov „Kisunokám" c. színművé­nek próbái csak egy hét múlva kezdődnek. Lukác rendező a szövegkönyvek szétosztása után egy kis „kóstolgatási szünetet“ adott. Ilyenkor a színész a da­rab egészével szokott foglal­kozni, - ízlelgeti a szövegét, keresgéli a mögötte lapuló érzés- és gondolatvilágot. Erről kérdezgetném most Király Dezsőt, az új szerepről, ami a színésznél a témának kiapadhatatlan forrása szokott lenni. „Ne rólam beszéljünk, hárít­ja el a kérdezősködést. Afino- genov mélyen emberi művének csupán. Ez természtesen nem szerepem lebecsülését jelenti, ellenkezőleg, nagyon is jól tu­dom, hogy az egyik alkotórész éppen olyan fontos, mint a másik. Másodszor játszom tu­dós szerepet szovjet darabban. Először a Viharos alkonyat Polezsájev professzorát és most Okajomovot, ezt a mun­kájába felejtkező, kissé neki­keseredett kedves öregembert, aki eleivel nem akarja házába fogadni kisunokáját, később viszont annyira megszereti, hogy nem tud elválni tőle. Szép igényes munka lesz Okajomov professzor belső vi­lágának sokféle színét, árnya­latát, megmutatni, annál is in­kább, mert a nemrégen ját­szott Polezsájev szovjet tudós­ból ebben az alakításban nem maradhat semmi. Csak a színész a megmond­hatója, hogy milyen nehéz a „búcsú" a régebbi szereptől. Sok beidegződött gesztust, hangot kell elfelejteni, hogy az új valóban új és más legyen. Mondanom sem kell, hogy je­lenleg erre a viadalra összpon­tosítom az erőmet. Nagyon örülnék, ha egy temperamen­tumában, kedélyében és élet- felfogásának árnyalati különb­ségében is más szovjet tudóst sikerülne a színpadon megszó­laltatnom. Mint minden színész, én is az igazul megírt szere­peket szeretem — folytatja — és ez a szerep úgy van meg­írva. Okajomov sok jó tulaj­donsága mellett a kevésbé jókról sem feledkezett meg a darab írója. A színész részé­ről a jó írói alkotás iránti tisz­telet pedig csak egy módon mutatkozhat, — a mű, szerep hiteléhez méltó színészi alakí­tásában. Bízom benne, hogy a rendező és kollégáim segítségével sike­rül ezt a feladatot megolda­nom. Kj. Az osztrák Burgenland meg­művelhető földterületének egy negyede, több mint 60 000 hek­tár, Eszterházy herceg birtoka. Míg Magyarországon a háború után az egykori földesúr birto­kait felosztották a parasztok között, Ausztriában a szovjet megszálló hatóságok mintegy 20 000 hektár földet adtak bér­be kedvező feltételek mellett 6000 mezőgazdasági munkás­nak és szegényparasztnak. Ez volt az első lépés a földreform útján, s az Osztrák Köztársa­ságnak az államszerződésmeg­kötése után tovább kellett vol­na folytatnia ezt a munkát. Eszterházy Pál herceget azon­ban az ellenforradalom 1956. októberében „kiszabadította“ börtönéből, vöröskeresztes au­tón Ausztriába csempészték — és Paul Eszterházy most a ma­ga módján folytatja a földre­formot. „Az Ön által megművelt bir­tokot 1958. október 31-ig kész­pénzzel meg kell vásárolnia, vagy új bérleti szerződést kell kötnie velünk — ellenkező esetben az említett határidőig távoznia kell a birtokról“ — az Eszterházy-uradalom jószág­igazgatósága szeptember folya­mán ezt a felszólítást küldte a sok ezer, kisbérlőnek, aki a bé­relt földön az évek folyamán lakóházat is épített magának. A felszólítás meg sem említi a vételárat, vagy az új bérleti szerződés feltételeit, mukkanás nélkül aláírod, pedig eltakarodsz a földről, és otthagyod a házacskádat! Az osztrák kormány az ál­lamszerződés 7. pontját kifor­gatva megkezdte a „birtokhal­mozást“, vagyis a mezőgazda- sági üzemek kibővítését. Az Osztrák Néppárt földvásártó szövetkezetei létesített, amely az Eszterházy-féle jőszágigaz- gatósággal karöltve folytatja a „földreformot“. A kormánypár­tok helyi bizalmi emberei min­den községben „tizes bizottsá­gokat“ alakítottak, s ezek dön­tenek a föld újrafelosztásáról. A nagybirtokosok és nagybér­lők ily módon megkaparintják az Eszterházy-földek felét, a kisbérlők pedig üres kézzel tá­voznak, vagy készpénzzel fi­zetnek, háromszoros bérleti dí­jat guberálnak ki, azaz örökös adósságba süllyednek. Az Eszterházy herceg a kö­zépkorban tizedet szedett a parasztoktól — a bérlőnek 1958-ban a termés 20 — 30 szá­zalékával kell adóznia, ha trak­tort bérel, további 15 százalékot vasal be tőle a kulák, s a kész- pénzfizetésre felvett kölcsön után 9 százalékos kamatot tar­tozik fizetni. Ami Eszterházy Pálnak 1956- ban nem sikerült Magyarorszá­gon, azt Paul Eszterházy 1958- ban megcsinálja Ausztriában ... ® Budapesten nagy sikerrel újították fel az Operaház Er­kel Színházában Smetana az Eladott menyasszony című víg­operáját. • Kínában ez év folyamán kilencvenkétmillió ember ta­nulta meg az írást és olvasást. Harmnickétmillió pedig alacso­nyabb fokú tanfolyamon a leg­szükségesebb írásjeleket sajá­tította el. © Liszt Ferenc 1842 évi oroszországi vendégjátékának ritka dokumentumait közölte a Szovjetszkája Muzika. • Az angliai Shakespeare Memorial Theatre együttese el­látogat a Sozvjetunióba. Bemu­tatásra kerül Rómeó és Júlia, a Vízkereszt és a Hamlet. • Kilenc német náci író köl­tő-napot rendezett a nyugat­németországi Lippolsbergben. Ebben a helységben él Hans Grimm, akinek Nép és élettér című munkája annakidején eszmei alapját szolgáltatta a nácik világuralmi törekvései­nek. A különös költő-napon Erich Kermaier és Vili Esper költők szerepeltek. Eszterházy bezáratja a kastélyparkot, amely évekig az eisen- stadtiak „városligete“ volt. Az üde kertre harmatot csókolt kacagó kedvvel a hajnal, virággal játszik a szellő, mint te a hajammal. Ragyog a kert, a rózsa bokra a bimbóbontást remegve várja, ismeretlen gyötrő gyönyör egetostromló titkos vágya. A hajnal kacag, kezedért nyúlok, nem érlek el, nem vagy itt, megcsodálom szép szemed helyett a virágok bársony szirmait. Látni akarlak, de szemem nem törhet át a falakon, nem engedlek el soha többé, ha újra ölelhet karom. Együtt nézzük e buja kertet s tágabb lesz majd e szép világ s ősszel együtt födjük be óva a téltől remegő rózsafát. FECSÖ PÄL Hajnal a kertben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom