Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-10-28 / 44. szám
fele indultunk, már erősen alkonyodon. Mire elértük a várost, már vakító esti villanyfény fogadott. Szlender bácsitól szállodánk előtt búcsúztam. Rövid barátságunknak vége szakadt. Ö ment haza csomagolni, mert másnap utazott a lányához. Én vacsora után esti sétára indultam, de nem tudtam szabadulni a temetői látogatás kesernyés élményeitől. Nem vonzott a színház, nem csábítottak a szórakozóhelyek neonreklámjai — újból és újból öreg barátom szavai visszhangzottak bennem. Hogy is mondta? Szudmalisz utolsó levelét a börtönör juttatta el feleségének. Utolsó sorai: „Ha még egyszer születnék, akkor is úgy élném le az életet, ahogyan éltem". Halhatatlan hősünk, Fucsík jut eszembe. A hasonlat reálisnak bizonyul. Szondor elvtárs, a Komszomol városi bizottságának Fiatalos lendülettel Egy hajó terven felül a komáromi hajógyárban ® Versenyben a CSISZ-tagok • Félmillió koronát meghaladó ajándék a kongresszusnak A komáromi hajógyár fiataljai, az ifjúsági szövetség tagjai, széleskörű munkaversenyt szerveztek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 41. évfordulója és a CSISZ-kongresz- szus tiszteletére. — Értékes munkafelajánlásokkal készülnek e két esemény méltó megünneplésére és a kulturális, sport-, de főleg a termelési tevékenység fellendítésével járulnak hozzá a tervteljesítés sikeréhez, a gazdasági hatékonyság és a munkatermelékenység fokozásához. A komáromi hajóépítők kötelezettséget vállaltak, hogy a 60. folyami vontatóhajót terven felül fejezik be és adják át a megrendelőnek, a Szovjetuniónak, még ebben az évben. Ez annyit jelent, hogy a komáromi hajógyár az export-gyártmányok tervét ebben az évben 110 százalékra teljesíti. IFJÚSÁGI HAJÖ A CSISZ-tagok ifjúsági hajónak minősítették a 60. folyami vontatóhajót. Az egyes alapszervezetek mind az üzemrészlegeken, mind a műszaki osztályokon védnökséget vállaltak a hajó befejezési munkálataival kapcsolatos termelési, szervezési és gazdasági feladatok teljesítésénél. Ebből a célból csoportokat alakítottak, melyek három-öt fiatalból tevődnek össze, és feladatuk nem csupán a soronlévő munkafolyamat tervszerű és minőségi szempontból kifogásolhatatlan elvégzése, de mindazon problémáknak és nehézségeknek a megoldása, melyek a befejezési munkálatokkal összefüggnek. Ezek a csoportok fiatal szakemberekből és műszakiakból tevődnek össze — komplex brigádok formájában vannak megszervezve és hatékony segítséget nyújtanak a termelési folyamat ütemének zavarmentes biztosításában. Az alapszervezetek ezenkívül versenyben állnak. A versenyben elsősorban az elért gazdasági eredmények és a CSISZ- tagok aktivitása a mérvadó, ami teljes mértékben vonatkozik nem csak az ifjúsági hajóra, de az eredetileg tervhevett és épülő hajók, úszóművek és a kanalasbágér befejezési munkáira is. KONGRESSZUSI AJÁNDÉK Az ifjúmunkások, műszakiak és az adminisztráció fiatal dolgozói az első félévben 342 543 korona értékben takarítottak meg az üzemnek különféle anyagokat és számos újítási javaslattal, műszaki és szervezési intézkedés javaslásával járultak hozzá az „ifjúság millióiért“ számla gyarapításához. Eredetileg százezer korona értékű megtakarításra vállaltak kötelezettséget, amit — mint az eredmény mutatja — magasan túlszárnyalták. A kiváló munkasiker azonban nem elégíti ki a fiatal hajóépítők lelkes gárdáját. Ezért a CSISZ közelgő kongresszusa tiszteletére újabb munkavállalásban kötelezik magukat, hogy az eddig elért megtakarítást 750 000 koronára gyarapítják és a fiatal újítók mozgalma keretén belül további 150 000 korona megtakarítást érnek el. Helyes utat választottak a komáromi fiatalok a kitűzött feladatok és munkavállalások teljesítésére. Elhatározásukat, hogy aktív résztvevői lesznek a lényegesen emelkedő feladatok megvalósításának, a szakmai továbbképzés fokozásával kapcsolták össze. Ennek eredményeképpen a komáromi hajógyár 109 fiatal dolgozója vesz részt az ipariskola gépészeti tagozatának esti tanfolyamain, hogy bővítse és elmélyítse a hapóépítés elméleti és gyakorlati ismereteit. Bizonyos, hogy a komáromi fiatalok, a fiatal hajóépítők, lelkes és öntudatos munkája elválaszthatatlan része a béke hajóépítői munkasikereinek és a több mint félmilliós kongresszusi ajándék méltó köszöntése a CSISZ decemberi kongresszusának. KIGYOSSI F. D igái tartózkodásom harmad- napjának délutánján az öreg vár környékén bolyongva szállodánk félkezű portásával találkoztam. Alig ismertem meg. Ünneplő feketéje és a jobbjában szorongatott virágcsokor megértették velem, hogy új ismerősöm valami fontos eseménynek lesz részese. Lakodalom, esküvő, névnap — villantak fel bennem a lehetőségek. Nem találtam el. Szlender bácsi a temetőbe vitte a csokrot, fia sírjára. Szótlanul mellé szegődtem ... A hősök temetőjének — két különálló részből áll — hosszú története van. A felszabadulás előtt az egyik részbe temették mindazokat a katonákat, tudósokat, művészeket, államférfiakat, akiket a „nemzet“ halottjának tekintett. A szemközti oldalt nem is lehetett temetőnek nevezni, bozótos, gazos hely volt. Azok hamvai nyugodtak itt, akiket a város volt kénytelen elte- mettetni. A nincstelenek, a társadalom kitaszítottjainak temetkező helye volt ez a rész. Ma a lett nép nagy forradalmi költője után Rajnisz temetőnek hívják. Itt nyugszik a nagy költő, akinek élete szorosan összefügg a lett munkásmozgalom fejlődésével. Írói pályafutását korán kezdte. Már 15 éves korában kezdett verseket írni. Lefordította Puskin, Gogol, Szaltikov Scsedrin és számos más haladó orosz író és költő művét lett nyelvre. Forradalmi hangú vermetőút apró kavicsai. Nem megyünk messzire. A szomszédos széles ösvény kezdetén Szlender bácsi megáll, leemeli kalapját s tekintetével melegen simogatja a síremléket. Míg lehajol és elhelyezi a csokrot, üresen csüngő bal kabátujja végighúzódik a talpazaton, mintha csak felitatni szeretné az idős portás leperdült könnyeit... Az alkonyati néma csend nyomasztó, fájó érzésként nehezedik reánk. Letelepedünk a szemközti zöld padra. Itt majdnem minden nagyobb síremlék előtt találni kis zöld padot. Azok, akik eljönnek tiszteletüket leróni az elhunyt iránt, nem röpke perceket, hanem néha órákat töltenek itt. Nem ismervén a szokást, nem mertem kérdésekkel zavarni a gyászolót, pedig már tolakodtak agyamban a feleletre váró gondolatok: miért van két név a síremléken ? Vajon melyik a fiáé? — szerintem az egyik név sem egyezett Szlender bácsi nevével. Akkor miért mondta, hogy a fia sírja? A talpazaton is már három csokor virág volt... Töprengésem közeledő léptek zaja szakította félbe. Enyhén egymásba karolva ketten közeledtek, a szerelmespár látszatát keltették. A leány kezében csokrot szorongatott. Ez lett az ötödik csokor portásunk fia sírkövének talpazatán... — Kik voltak.....’ bugyant ki belőlem akaratlanul is a kérdés. — Komszomolisták. A nagy forradalmi költő Rajnisz síremléke seivel egyik előkészítője volt az 1905-ös eseményeknek. A sikertelen forradalom után kénytelen elhagyni az országot és Svájcba emigrál. Száműzetése alatt szoros kapcsolatot tart az Iszkra szerkesztőivel és marxista nézetei megerősödnek. Egymás után jelennek meg éleshangú politikai vonatkozású vrsei. Az Űj erő című 1907-ben megjelent verseskötetét rögtön megjelenése után elkobozzák. A lett olvasók csak a felszabadítás után kaphatták újból kezükbe. 1920-ban visszatért hazájáffa. A burzsoá köztársaság vezetői nem fogadták örömmel, érezték, hogy ellenséget fogadnak maguk közé. Érzésük nem csalt. Rajnisz mint költő és képviselő folytatta tovább a harcot a munkásosztály és a lett nép érdekeiért. A huszas évek közepén úgy érezni, hogy egy kicsit megtorpan, de az 1926-os minszki látogatása, a fehérorosz nép hatalmas kulturális előrehaladásának megismerésé — új erőre s munkára serkenti. Verseiben felszólítja a lett munkásokat, hogy kövessék az orosz proletáriátus példáját. Tőle származik az egész lett népet megmozgató jelszó: Szabad Lettországot a szabad Szovjetunióban! S ez a nagy költő halálos ágyán azt kérte, hogy a kitagadottak, a névtelenek közé temessék, így vállalt szolidaritást még halálával is a munkásosztállyal. A lett proletariátus saját halottjának tekintette. 1932-ben kikényszerítette a kormánytól az engedélyt — országos gyűjtést rendeztek. 1934-ben a nép filléreiből felállították síremlékét. Azóta a nép ezt a részt Rajnisz temetőnek hívja, bár a felírás csak a felszabadulás óta ékeskedik a temető bejárata felett. Ma ide temetik a lett nép nagy halottjait. Állunk a sír előtt, olvasom a felírást, nézem az évszámokat: 1865—1929. E számok takarják a forradalmi költő munkában és megpróbáltatásban töltött 64 évét. Emlékét, müveit, szavának éltető erejét egy ország népe örökre szívébe zárta. Megkerüljük a sírt, s míg tovahaladunk, lábunk alatt megcsikordulnak a gondozott teA síremlék talpazatán sosem hervad el a virág. Itt nyugszik a lett komszomolisták két nagy halottja: Imant Szudmalisz, Dzsemsz Bankovics.-k-kickirkictck k A A A á * *** A A trk trkirk A AA AA k A A A A'AAá AAirk. KlNA. A Zsenminzsibao című lap híradása szerint Kína a jövő évben 500 millió tonna gabonát gyűjt be. Ez az eredmény valóban nagy előre vezető lépést jelent, mert tavaly 350 millió tonnát, tavalyelőtt pedig 180 millió tonna gabonát termel- töls LENGYELORSZÁG. A lub- lini gazdaságban befejezték a 100 km' hosszú Wie- parz-Krzna csatorna építkezésének első részét. A mezőgazdaság azáltal 20 000 hektár termőföldet nyer. A népi kormány uralma alatt már majdnem 700 000 hektár termőföldet javítottak meg. NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG. 1956-ban 57 000 hektár kukoricát ültettek, 1957-ben pedig már majdnem 138 000 hektárt, az idén pedig több mint 200 000 hektárt. MAGYARORSZÁG. 1945 óta 157 000 hektárral szélesítették ki a befásított területet. Ennek ellénére Magyarország ezen a téren az ' európai átlag mögött marad. A tervek szerint 1960-ig újabb 50 500 hektár területet fásítanak be. IRAK. A termőföld két; harmada a nagybirtokosok kezében van. Nem ritkaság, hogy egy földbirtokosnak több mint 10 000 hektár földje van. Ezzel szemben sok millió földműves leírhatatlan szegénységben tengődik, és alig tudja kifizetni a földért járó bért. A tervbevett földreform legalább részben igyekszik jóvátenni a napv igazságtalanságot. HOLLANDIA. A fejőstehenek állománya az idén 1 522 000 darabot tesz ki. Ez azt jelenti, hogy a háború előtti színvonalon mozog. NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG. 1957 és 1958 ! március-a között katonai célokra több mint 15 000 hektár területet sajátítottak ki. Több mint 3800 hektár területet a nyugati megszálló hadseregek rendelkezésére bocsátottak. A többi területen a Bundeswehr gazdálkodik. A közeljövőben 90 000 hektár területet akarnak katonai célokra rendelkezésre bocsátani. A bánatos, idős portás kiérezte tekintetemből a kérdést. — Hosszú történet ez, de ha érdekli... ? Bólintottam, ő meg beszélni kezdett: — Szabadságszerető nép ez a miénk. Pedig már 19-ben ráfizettünk. Igaz én csak a balkaromat hagytam el, az öt szabad hónap megért ennyi áldozatot. Mégis drága volt a mi tandíjunk. A sötét évek alatt tizenötezren tűntek el, s voltak közöttük 11 éves gyermekek is. De az igazság nem némult el. Megértük 1940. július 21-ét (ekkor kiáltották ki a Lett Szovjet Köztársaságot). Egy szabad év után jöttek a németek. Két kemény hétbe került míg átértek ezen az arasznyi földön. Mi az asszonnyal meg a lánykával elhúzódtunk az Ural alá, a fiúnk itt maradt. Imant Szudmalisz vette maga mellé. Nem tudja ki uolt? ő volt a földalatti Komszomol- szervezetek egyik irányítója. Irt, szervezett, harcolt, s a legnehezebb feladatok megoldását mindig magára vállalta. Ez volt a fiam tanítója, azt mondják a testvére is, úgy szerették egymást. Kemény munkájuk volt. 1941 őszétől már működtek a partizán-csoportok. 1943-ban a rigai nagy német csapatszemlén még a díszemelvény is a levegőbe repült. Bizony, ha nem késnek a német tisztek, aligha A Komszomol sétány egy része a Nyugati Dvina partján — háttérben az öreg vár látható. gyönyörködtek volna a felvonulásban. Ezután tűzték ki Szudmalisz fejére a 300 000 márkát. Hiába, nem akadt áridó! A lubonszki erdőben és a kur- zemi völgyben szaporodtak a partizán-csoport ok. Az utóbbi helyen Macpan brigádja hősi tetteiről legendákat beszél a nép. Amint közeledett a szovjet hadsereg, úgy nőtt a németek kegyetlensége is. Nem tudták felgöngyölíteni az illegális párt- és Komszomol-szervezeteket, de akire csak a gyanú árnyéka esett, eltették láb alól. A véletlen folytán 1944 áprilisában Riga mellett kezükbe került Szudmalisz, Dzsemsz., Bankovics az ifjú újságíró és húsz társuk. Megvolt már a 300 000 márkás fej, kezükben érezték az egész illegális mozgalom ütőerét, amit csak meg kell szorítani és... Szorították is, de hiába. Az elfo- gottak némán hallgattak. 1944. április 25-én a városon kívül végeztek velük. Aztán felkötötték őket, ott lógták majd egy hétig — a németek szerint — elrettentő példaként! De visszafelé sült el a fegyver. Ezen tettükkel is csak szították az ellenállást. Októberben, mikor Riga felszabadult, megtalálták a város melletti tömegsírt. Szudmalisz szülei felismerték fiúkat. Itt nyugszik Bankoviccsal együtt... — És a fia? — Azon a végzetes éjszakán nem volt Szudmalisz mellett. Hírt vitt az egyik harcoló brigádnak, de nem ért el hozzájuk. Vissza sem jött. Nem tud róla senki. Ezért hordom én ide a virágot ... M em tudom pontosan, hogy mennyi ideig ültünk szótlanul a kispadon, de mikor hazaSzudmalisz Dzsemsz Bankovics titkára másnap azt mondja: Szudmalisz azt jelenti nékünk, amit önöknek Fucsík! E felismerés bennem némi keserű utóízt is hagyott. A lett Komszomol titkár ismeri Fucsík életét — olvasta az Üzenet az élőknek című könyvet orosz nyelven. Vajon hányán tudják nálunk, hogy élt egy lett Szudmalisz is? Ez még akkor jutott eszembe, amikor síremlékén a következő felírást olvastam: A ti tetteitek lelkesítenek bennünket. Szóljatok hozzá . . . A Mező- és Erdőgazdasági Minisztérium az EFSZ-ek IV. országos kongresszusának összehívására vonatkozó kormány- határozat alapján nyilvános vitára bocsátja az első vitaanyagot, melynek címe: „Az EFSZ-ek termelésének további fejlesztéséért“. Ez az anyag magyar nyelven a Szabad Földműves mellékleteként jelent meg. Minden mezőgazdaságban dolgozó fiatalnak ajánljuk az anyag alapos áttanulmányozását. Az első vitaanyagban a következő feladatokat olvashatjuk: A mzőgazdasági termelést MWíHWI © Szombaton és vasárnap a CSISZ KB felhívására brigádo- sok százai vettek részt a cukorrépa, burgonya és kukorica •begyűjtési munkálatain. Q Nem Icielégítőek á rétek és legelők őszi gondozása. Szlovákiában eddig még csak 6000 hektáron végezték el az őszi gondozást. Ezen a téren minden kerületben igyekezni kell. ® Őslények temetőjére bukkantak Kirgiziában. Frunzetől, Kirgizia fővárosától délre a Csu folyó völgyében nagy kiterjedésű állattemetőre bukkantak, amely masztodonok és más élőlények maradványait rejti. A leletek az 5-6 millió évvel ezelőtti pliocén korszakból származnak. Az állattemető úgy keletkezett, hogy az elpusztult őslények csontjait a vízmosások egy helyre sodorták. Itt a csontok, sőt egész csontvázak megkövesedtek. 1965-ig az 3,957-es évhez viszonyítva 40 százalékkal kell emelni. A növénytermelés terén ez megköveteli, hogy az 1961 —1965-ös években átlagosan a következő hektárhozamokat érjék el: búzából 26 mázsát, árpából 25, repcéből 16, cukorrépából 312 mázsát. 1965- ig meg kell kétszerezni komló- termelésünket egyrészt a hozamok növelésével, másrészt pedig a komlótelepítvények megújításával, valamint újak kiültetésével. Az állattenyésztésben ugyanezen idő alatt minden hektár mezőgazdásági földterületről 175 kg élősúlyban számított húst (beleértve a baromfit is), 730 liter tejet és 407 tojást kell kitermelni. A feladatok teljesítése feltételezi azt, hogy az ország termékeny területein, mifit például az Elba mentén, a morvaországi Hana vidékén és a Csallóközben lényegesen nagyobb terméseredményeket, valamint hasznosságot érjenek el. A fiatalok és CSISZ-tagok feladata, hogy munkahelyeiken az idősebb tapasztalt dolgozókkal karöltve bekapcsolódjanak a vitába és javaslatokat tegyenek a termelés emelése érdekében.