Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-10-07 / 41. szám
DICSÜSÉB ÚTJÁN, Az első kitüntetés öt kitüntetés ékesíti a Komszomol harci zászlaját, öt kitüntetés, öt időszakban végzett munka eredményeinek szimbóluma. Valójában nincs a szovjet állam fejlődésének egyetlen egy szakasza sem, melyben a Komszomol mint a kommunista párt legodaadóbb segítőtársa és tartaléka ne játszott volna jelentős szerepet. A Lenini össz-szövetségi Kommunista Ifjúsági Szövetség, vagy ahogy röviden nevezzük, a Komszomol, negyven évvel ezelőtt, 1918. október 29-én alakult meg. Az alig egy éves szovjet állam talán életének legnehezebb napjait élte akkor. Minden oldalról támadták. Tizennégy ország intervenciós csapataival és a fehér gárdistákkal sokszáz kilométeres frontszakaszon kellett megvívni a harcot A Komszomol első és egyben alakuló kongresszusára a küldöttek döntő többsége a polgárháború hadszíntereiről érkezett Moszkvába, hogy a szovjet hatalomért küzdő ifjúságot képviselje. Ebben az időben a Komszomolnak csak mintegy 22 ezer tagja volt, és a hadsereg kötelékében, valamint az üzemekben alakult ifjúsági csoportokat egyesítette. Ezek a csoportok már az Októberi Forradalom napjaiban aktív tevékenységet fejtettek ki. Tudvalévő, hogy az akkori péter- várl Téli Palotát a tengerészek egységeivel vállvetve a mun- kásifjak felfegyverzett csoportjai foglalták el. Ugyanakkor más városokban, mint például Moszkvában is, jelentős szerepet játszottak az Ifjúság felfegyverzett csoportjai. A vörösgárda nagy részét is fiatalok képezték, és ezekből lettek a vörös hadsereg első katonái is. A Komszomol dicsőségére válik az a tény, hogy minden időben helyesen látta fő feladatát, hiven teljesítette lenini küldetését. Abban az időben, amikor a szovjet álam puszta létéről, és a szocialista forraSzámos olvasónk kívánságára közöljük Gérard Philippe, a híres és közkedvelt francia filmszínész fényképét. 1919 tavaszán a fehérgárdista ellenforradalom újabb hulláma gsapott fel. Keleten Kol- csak 300 ezres hadsereggel és a kapitalista világ segítségével támadást indított a fiatal szovjet köztársaság ellen. A Kom- szomol erre elrendeli tagjainak első össz-oroszországi mozgósítását A komszomolisták tömegesen jelentkeznek, hogy felvegyék a harcot Kolcsak bandáival szemben. A történelemből tudjuk, hogy Kolcsak seregeit csúfos sors érte. Ugyanazon év őszén egy másik fehérgárdista generális, Gyenyikin próbálkozik. Célja Moszkva elfoglalalása délről. Hatalmas erővel rendelkezik. A nyugati imperialisták különös reményeket fűznek hozzá, hisz ebben az időben Nyugaton a forradalmi hullám már hanyatlófélben volt. Magyarországon épp leverték a Tanácsköztársaságot, Lengyelországból visszavonult a vörös hadsereg, és Szovjet-Oroszország így egyedül blokád alatt sínylődött. Gyenikin akciója mégsem volt sikeresebb Kolcsakénál. A munkások és parasztok hatalma megdönthetetlennek bizonyult. Védték gyáraikat, védték földjüket, családjukat, kiharcolt, igazi hazájukat. A Komszomol ekkor már másodízben mozgósít. És néhány nap alatt több mint 10 ezer tag fog fegyvert. Gyermekkorban lévő fiúk és lányok könyörögtek, vegyék fel őket is a hadseregbe. És aki nem mehetett a frontra, az a hátországban küzdött az ínség és az éhinség ellen, hogy a front mindig megkapja azt, amire szüksége van. A komszomolisták harcáról Gyenikin, Kolcsak, Jugyenyics, Vrangel bandái ellen, a kom- szomol-partizánok hősiességéről regények, dalok, mondák születtek. Ezek a szovjet fiatalok igazi hazaszeretetéről, önfeláldozásáról, harci készségéről s emellett örömteli és tartalmas életéről szólnak. Kimagaslóak a Komszomol érdemei a polgárháború éveiben. Erről tanúskodik a Vörös Lobogó rend, a Komszomol első kitüntetése is. Str. korolnak. Ha a kritika jövendőbeli jellembeli hiányosságait pellengérezi, helyes, mert a vak szerelmes szemét is kinyitja. De ha a szülői elbírálás és kritika a régi elavult nézetekre támaszkodik, akkor a beavatkozás helytelen. Műveltséget kevés ember szerez iskolában, s ez nem is az iskola fő feladata, ön is egy szakot tanult ki és ismerőse is. Lehet, hogy ismerőse a maga pályáján jobb szakember, mint ön, aki két évnél tovább tanult. Vagy talán azt kifogásolják, hogy mezőgazdász? Ezt feltételezni sem merjük, mert ez a foglalkozás ma már általános tiszteletnek és megbecsülésnek örvend. A régi lenéző jelzőket a parasztemberrel szemben ma már senki sem használja. Ne tegyen semmit szülei akarata ellenére. Reméljük sikerülni fog őket belátásra bírni és beleegyezésüket megszerzi. Lankadatlan § erővel tovább Egy kis kartoték fekszik előttem. Név, a könyvek elme, kikölcsönzésük és visszaadásuk a dátuma van rajta, semmi egyéb. Nézem a könyvcímeket. Antonín Zápotocky: 0] harcosok soraközója, Tolsztoj: Háború és béke, Hviezdoslav: A csősz felesége stb. Egy semmitmondó kis kartoték, melyhez hasonlót minden falusi, üzemi vagy városi könyvtáros szekrényének fiókjában százával találunk. És én mégis másképp nézek erre a zöldszínü papírlapra, mint a többi hozzám ha- lonlóak. Lehet, hogy azért van donién elvtárs már 10 mindez mert csak úgy. éve az fjuság nevelésé- egészen véletlenül akad- vei foglalkozik tam rá, talán a kis kartoték egykori tulajdonosának a neve váltotta ki belőlem ezt a különös hatást, amit megpillantásakor éreztem. Lehetséges. Az egyik vagy a másik — de nem is kutatok tovább az ok után. Inkább visszapillantok egy pár évvel és emlékezem. Igen. Pavel Lomén. Már jó úton vagyok. Az ismerős név mindent elárul, csak kezdjem szépen sorjában. Talán sikerülni fog. A CSISZ NEVELTJE Nagyon, nagyon korán és fiatalon kezdte. Ott volt a CSISZ bölcsőjénél és vele együtt nőtt, erősödött. Tanult és tanított. Előadásokat hallgatott és a könyveket lapozgatta, hogy jobban szervezhessen. Agitált, hogy a CSISZ milliós szervezet legyen. Felvilágosító munkát végzett az ifjúság körében a CSISZ küldetéséről és távlatairól. Mint odaadó funkcionárius mindig szerette és szereti a kollektívát, mindig az övéi, a kékingesek közt érzi igazán jól magát. Igen. így kezdte Lomén elvtárs. És amikor az elmúlt '10 év munkájáról, sikereiről és nehézségeiről beszéltünk e napokban, akkor is a régi 18 éves Lomén szív diktálta a lelkesedés ütemét. Nem, nem azért említem a 10 évet, mintha már hátat fordított volna az ifjúságnak. Egyáltalán nem, hiszen még mindig csak a harmadik tizes dereka táján jár és politikai munkát végez. Csak azzal a különbséggel, hogy most már számtalan tapasztalattal gyarapodva, rendszeres tanulással végzi mindazt, amivel megbízzák. — 1949-ben a bratislavai V. városi kerületben szervező titkár voltam, majd nemsokára a Matadorba küldtek üzemi titkárnak. Bizony akkor még nagyon nehéz volt. Egy hónapos CSISZ-iskola és a lelkesedés volt a tudományom, semmi más. Később a CSISZ bratislavai városi vezetőségén dolgoztam, majd 1952-ben a bratislavai III. kerület maradt titkár nélkül. Helyébe kellett állnom.... De elég ennyi is. Hagyjuk abba az 52-es évnél, ma már úgyis az 58-as végén járunk. Igen, hagyjuk abba. Nagyon sok lenne ennyi munkából egyszerre. Talán még csak annyit, hogy a munka élményekkel is jár. — Ott Petréal,- kán, a Matadorban, ott igazán nagyszerű ifjúsági kollektíva volt, az idősebbek is hallgattak ránk, megbecsültek bennünket. Hogy a Matador akkor élüzem lett, ahhoz mi is hozzájárultunk, fiatalok. De az egyhónapos CSISZ-iskola és a lelkesedés nem volt hiábavaló. A tapasztalatok még nagyobb szorgalomra késztettek. A pártkönyvecske és mellette a főiskolai oklevél azonban már sokkal többre kötelez. Az ifjúságnak jó és fejlett nevelőkre van szüksége. További jó munkát, Lomén elvtárs. SÁRKÁNY ÁRPÁD Nem szeretik a franciák a húst? Dehogynem, csak nem tudják megfizetni! Ugyanis, június 28-ig, vagyis _ ~ . „„-----. „-----------.j,, De Gaulle hatadalom további sorsáról volt lomra jutasa óta eltelt négy hét alatt, kilónként 1.070 frankra emelkedett Franciaországban szó, a Komszomol minden ere- a marhahús ára. Ez az összeg augusztus közepéig még 200 frankkal növekedett. Ilyen drá- jét a szovjet hon védelmének ga még sosem volt a hús Franciaországban, ahol az utóbbi három év alatt amúgyls 20 szá- szentelte. zalékkal csökkent a húsfogyasztás, Ne feledd! Ha már elfeledted a háború lángtüzét terítsd ki kusza emlékeid térképét, melyen a múló évek annyi nyomot hagytak. És emlékezz vissza, hogy görnyedtél kétrét vaksi pincékben, füstös lövészárkokban. S ne feledd a háborúban ifjúkorod bére: két lábnyi széles föld, vagy annyi se. Ne feledd! a háború: Halál, az Elet gyászpecsétje, üszke, hamva. Ámde emlékeid térképe, terítsed ki, sok mindenre megtaníthat: Vád és okulás azon minden felirat! TÖRÖK ELEMÉR A Bikini atomeső Eredeti híradás századunk legkalandosabb tengerk útjáról. 23 japán halász halászatra indult és egy atomrobbanás közelébe érkezett. Nemsokára különös, ragadós hó hullt a hajóra. Másnap mindnyájan Igen rosszul érezték magukat és orvoshoz mentek. Dr. Ooi nem vette komolyan panaszukat és hazaküldte őket. Misaki halászmester nem nyugodott ebbe bele, elhatározta, hogy még egyszer felkeresi az orvost. — Természetesen nem kétel kedem a diagnózisában — kezdte Misaki zavartan — szeretném azonban tudni, hogy miért égtünk le olyan feketére és miért érezzük magunkat olyan borzalmas rosszul Mi lenne, ha a súlyos égési sebekben fetrengő halászok közül egyelőre legalább egy-kettőt bevinnénk Tokióba és ott megvizsgálnák őket. Állítólag ott már vannak szakorvosok az atombetegségekre is. Dr. Ooi önérzetét nagyon bántotta, hogy nem bíztak benne. A végén mégis csak leült és levelet írt a tokiói klinikára. Közölte a klinikával, hogy vizsgálatra küldi Saujiro, Mo- suda és Yamamolo nevű halászokat, mert teljesen abnormális a vérképük. Másnap Mosudát és Yama- molot Tokióba szállították. Amikor a klinika folyosóján az ablaküvegben véletlenül megpillantották az arcukat, megrémültek, mert teljesen ismeretlen, eltorzult arc bámult rájuk. Dél felé Shimizus tanár dolgozószobájába vezették őket. A szoba meghittsége jó hatást gyakorolt a betegekre és Yamamolo részletesen elmesélte többi halász is hasonlóan néz tosan megállapítsuk a diagnó-niben a halászokra hullt és élményeit. ki, mint mi. zist. - Majd alaposan meg- megmutatta az orvosnak.- Mivel a jövő héten újból Az orvos a fejét rázta: - vizsgálta a két halászt. Yama- - ö, ez nagyon értékes halászni akarunk, - mondotta Értem, értem, mégis azt aján- molo még mindig a markában anyag! - kiáltott fel Dr Shi- - szeretnénk a szakorvos vé~ lom. legalább egy hétre feküd- tartott,egy keveset abból a ha- mizus. Azonnal utasítást adott leményét is meghallgatni. A jenek be a klinikára, hogy pon- mu- vagy hóféléből, ami Biki- a tanársegédnek, hogy hozzon i t VHHSÉiP’ e0y Üveget. A tanár Masudát különösen alaposan vizsgálta meg, sehogy sem tetszett neki ez az ember. Fel Is tette a kérdést: — Nem akarja magát legalább egy hétre a klinikára felvétetni? — Mosudát olyan álmosság fogta el, hogy alig tudta figyelemmel kísérni az orvos kérdéseit. Az orvos utasítást adott az egyik ápolónőnek, hogy töltse ki a felvételi Ivet. Yamamolo nem akart a kórházban maradni és hazautazott, míg Mosuda a klinikán maradt. ★ „A Yomiuri Shimbun", Tokió legnagyobb napilapja 1954-ben cikksorozatot közölt az atomenergiáról. Ez volt a címe: „Egyszer még befogjuk a napot is!“ (Folytatjuk) Ez a falragasz díjat nyert a kelet-német grafikusok versenypályázatán. Hosszabb tűnődés után elhatároztuk, hogy levelére ezúton válaszolunk, mert egyes részeit általános jellegűnek találtuk. Azt Írja, hogy szüleit nagyon szereti és tiszteli és nem akarja őket megbántani, pedig az utóbbi időben nincsenek mindenben egy véleményen, mert nem látják szívesen ismerőse udvarlását. Sorai szerint az ok az, hogy ön érettségizett lány, a fiatalember pedig csak kétéves mezőgazdasági iskolát végzett. • A szülők szeretetét és gyermek iránti gondosságát mindenki csak helyeselheti. Nem egyszer akadályozott meg a szülői beavatkozás szerencsétlen házasságot. Viszont a szülői beavatkozás már nem egy szivet, boldogságot tört ketté. A szülőknél gyakorta hiányzik a kellő tárgyilagosság, mert minden szülő azt hiszi, hogy az ő gyermeke a legszebb, a legokosabb, de harmadikkal szemben szigorú kritikát gyaNyílt levél Jucinak