Új Ifjúság, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-04 / 6. szám

J

rr

ropío s

zleloszk

oppa

l

A liptószentmiklósi váfosi ambulancia folyosóján nyolcat mutat az óra.

Az orvosnő megjelenik az ajtó keretében s egy hosszú pillantással felméri a várakozókat. Kék szemében hivatásának szigora, arcán asszonyi lágyság. Megjelenésében van valami együttérző, megnyugtató kedvesség.

Hirtelen rajtam akad a tekintete. Elmosolyodik. Barátságosan nyújtja kezét s betessékel a rendelőbe .., ■

Kartotékok rengetegébe túr. Minden lap egy ember, érzékeny, reménykedő beteg. Több, mint ötezer lelket tart nyilván, ötezer ember vár tőle segítséget.

Nyílik az ajtó és Laczkóné Kiss Ibolya sajátságos, kedves szigorával fogadja betegeit.

Az egyiknek megvizsgálja bedagadt torkát, a másiknak vérnyomását méri, szíve verését hallgatja a harmadiknak. És a sztetoszkóp nemcsak a szívek motorjának zörejeit közvetíti, hanem kisebb-nagyobb tragédiákat is. A pulzus néha harangok vészes kongását veri, gyakran riasztó dobot perget vagy már a halál ajtaján dörömböl. Ilyenkor az orvos túlnő a kötelesség- teljesítésen, s emberavató mély humánummal vigasztaló édesanyává lesz.

A nagy, üveges szekrényben ezüstösen csillognak a műszerek.

y i í i í > t i

Február 2-án az emberek városban és falun egyaránt az időjárást figyelik és a medvét emlegetik. A néphit ugyanis azt tartja, hogy „február 2-án (Gyertyaszentelő napján) a téli álmát alvó medve kicammog barlangjából és megnézi az időjárást; ha az idő szép, süt a nap, és meglátja saját árnyékát, visszamegy odújába, másik oldalára fordul, tovább alszik, mert tudja, hogy még hosszú lesz a tél és nagy hidegre van kilátás. Ha azonban borús, ködös, hideg időre ébred, kitörli az álmot a szeméből, elindul táplálék után, mert közel van már a tavasz.“

A népies időjárási szabályok rendkívül gazdag tárházában talán ez a legelterjedtebb. Az ilyen, szájhagyományok útján nemzedékről nemzedékre, apáról fiúra szálló népi hiedelmek alapja gyakran a tapasztalat. (De sok köztük a babona, tévedés, féligazság, vagy alapnélküli általánosítás. Van közöttük az emberi hiszékenységre alapított üzleti fogás is.) Nagyon sokból ki lehet hámozni bizonyos igazságot, természeti törvényszerűséget. így a népköltészet tarka köntösébe öltöztetett parasztregulák valóban sokszor rejtenek valóságos időjárási szabályt.

A tudomány művelőinek, a meteorológusoknak kötelességük e gazdag kincsesbányából kihámozni azt, ami jó, megtisztítva a hibáktól felhasználni azt, amit lehet. Természetesen küz- denünk kell a tévhitek, babonák és balvélemények ellen.

Már régen vizsgálják a medvéről szőlő feltevést is. Azt találták, hogy téli időjárásunkban meglehetősen szabályos ritmus uralkodik, amely a hőmérséklet ingadozásaiban könnyen észrevehető. Ezek az ingadozások leggyakrabban hatvan naponként követik egymást. A meleg és hidegebb időszakokat tehát harminc nap választja e! egymástól.

Ha február elején enyhe az idő, akkor február végén, március elején hidegebb lesz. Ha pedig február elején hideg, zord az idő, a hónap végére, március elejére szokott bekövetkezni az enyheség. Ezt a szakaszosságot figyelte meg igen jól a nép.

Hozzáköltötte a medvét, és alkotta ezt a rendkívül érdekes és kedves időjárási szabályt. A legnagyobb tévedés ebben az, hogy egy nap nem szabhatja meg a következő napok, hetek vagy hónapok időjárását.

E kedves néphit igen régi keletű, többszáz éves és nemcsak nálunk, hanem egész Közép- és Délkelet-Eurőpában ismeretes. Közel száz, erre a napra vonatkozó népmondást jegyeztek fel.

Nézzük csak meg, mit is csinál valójában a medve a tél folyamán? Viselkedését figyelve azt találjuk, hogy többször, különböző okokból megszakítja téli álmát és elhagyja szállását. Különösen akkor, ha az idő enyhére fordul. Valahányszor azonban nagy hideg jön, visszatér barlangjába és addig alszik, amíg nem enyhül az idő. Ez tehát éppen ellenkezője a néphitnek. A természettudomány megfigyelt időjós állatokat, de a medvének ezt a tulajdonságát nem ismeri.

Mit tegyünk hát február 2-án? Figyeljünk csak nyugodtan, hogy hóvihar van-e vagy napsütés. De fegyünk tisztában azzal, hogy figyelmünk azért irányul ekkor az időjárásra, mert már mindnyájunknak elegünk van a télből és vágyódunk a melegebb tavaszi napok után. Ez a tavasz utáni sóvárgás terelte a városi és falusi emberek érdeklődését február 2-án az időjárásra.

Ezt példázza különben az a többi szabály is, hogy ,,ha fénylik Gyertyaszentelő, a bundát is vedd elő“, vagy „ameddig besütött Gyertyaszentelő napján a nap pitvar-ajtódon, addig fog még a hó is beverni“.

Dr. ZÁCH ALFRÉD

Kesernyés éter szag terjeng a levegőben. Nagy, kérdő pillantásokkal állnak az emberek.

És Laczkóné szavai megnyugtatóan zsonganak. Izig-vérig orvos.

EXetét kitölti a munka, idejének majdminden percét lefoglalja, mégis felemelő ez a hivatás, hiszen a jó orvos élete küldetés is. A törékeny asszony délelőtt a liptószentmiklósi városi rendelőben fárad, délután a falvakat látogatja.

Körzetéhez tartozik a híres liptói cigánynegyed. Szerettei beszél róluk, felemelkedésükről, emberré érésükről. Szívéhez nőttek, hiszen ö is részese annak, hogy ezek az emberek már másképpen élnek, mint régen.

Laczkóné Kiss Ibolyáról kevesen tudják, hogy orvos. Regényei, elbeszélései adtak szárnyat nevének. Legismertebb, mély szeretettel megírt életrajz regéJÖZSA BÉLA:

nyében, az „Erzsi tekintetes asszony"-ban a Madách-pár tragédiáját írta meg. A felszabadulás után a „Tátraalji rapszódiák" című novellás kötetével gazdagította a szlovákiai magyar irodalmat. A közeljövőben pedig Madách Imre életregényét indítja útnak.

És felvetődik a kérdés. Orvos vagy író? A választ ö maga adja meg. Mindkettő. A két hivatás egybefonódik, kiegészíti egymást életében.

A liptószentmiklósi otthon éjjeli csendjében perceg az orvos- írónő tolla. Papírra álmodja lelke vívódásait, a múlt nagy alakjainak életepizódjait, a jelen megkapó emberi történeteit. Papírra álmodja a Liptói havasok világát, a szlovák tájak fenyveseit.

Laczkóné Kiss Ibolya élete hasonlatos a zsarátnokhoz. Fénye, melege mindenkire hull s izzása a beteljesedés: másokért is élni. És ehhez az élethez a csodálatos, fenséges Liptói havasok adják a hátteret.

—áés —

Ifjúkori emlék

A szívem vadul kalapált, ahogy mentünk azon a télt reggel Udvarhely felé. Pedig már jártam eleget bé a faluból. Tejet hordtam bé egy fél esztendeje. De az mi volt. Én csak az ötórás várost ismertem: a sánta Gazsi bácsit, aki minden reggel a Botos utcát seperte, s nekem minden reggel azt mondta: „Na, mi újság, fijam, felkeltél", Katit Siklódról, aki akkor gyújtotta a tüzet a tejes helyen, s aki már korán énekelt: „Istenem, Istenem, válaszd el a vizet", s az öreg Vas bát, a susztert, aki öt órakor kalapált, s a kicsi műhely egyik falán órák ketyegtek, s a másikon tengelicék és mátyások csevegtek, csipegtek.

Még két, három más is volt a barátom. De ezek mind békés emberek voltak. Ha vittem be ^9y-^9y fekete rigófiókat, mindig adtak érte bicskát vagy parittyagumit. De most mi ismeretlen városba megyünk. Oj emberek, akik hat után kelnek. Ezek közül került ki egyszer egy csapat, amikor egyik tejeshelyen, úgy tíz óráig, fát hasogattam, kik hazafelé a szék hídjánál meghajigáltak: „Na lássuk, te tejfelesszájú, hogy tudsz mezítláb futni". S én futtám, mert ők sokan voltak, de most is éget az a futás. Szúrt nagyon a kavics.

De menni kellett. Otthon már nem volt mit csinálni, a postahordást Bikafalváról már más kapta meg tjéből, s hogy az azelőtti héten a Csicsér tetején széjjeltépte a farkas a Benkóné kecskéjét, hát többé nem eresztették a kecskecsordát se ki, hogy rágják a lucfenyő zöldjét. Nem volt hát mit őrizzek, s szolgálni meg igen vékony vagy még, mondta a bátyám, aki már a második esztendejét húzta

Eduard és Karolina a címe a most készülő új francia filmnek. Címszereplői az eddig még kevéssé ismert ANNE VERNON és DANIEL GELIN.

Sztálingrád

Február 2-án lesz tizenöt éve, hogy a szovjet hadsereg győzelmével befejeződött a történelmi sztálingrádi csata.

A Nagy Honvédő Háborúban komoly fordulópontot jelentett, amikor Sztálingrádnál megsemmisítették a Paulus marsall vezette fasiszta hadsereget. A sztálingrádi csata a Clausewitz-Moltke és Keitel által felépített sztratégiai elméletet és a Blitzkrieg csődjét jelentette. A sztálingrádi győzelem halhatatlan discőséget hozott a szovjet hadsereg számára. A japán imperialisták ellen vezetett harcokból, valamint a Vörös Gárda, a partizánok és a tengerészek harcaiból merítették tapasztalataikat és legyőzték a kitünően felszerelt hitleri hadsereget.

Tizenöt év múlt el azóta. Sok minden megváltozott a világon. A szovjet nép tervszerűen építi a kommunizmust és úrrá lesz a természet felett. A szovjet emberek megváltoztatják a folyók medrét, a pusztákat termékeny földdé változtatják és mesterséges holdakat lőnek fel a világűrbe. Ott, ahol a sztálingrádi csata idején még kopár sztyeppék voltak, mp már hatalmas gyárüzemek emelkednek.

Büszkék vagyunk arra, hogy szövetségesei vagyunk a szép és hatalmas Szovjetuniónak és ma, amikor a sztá- , lingrádi csatára emlékezünk, még fokozottabb mértékben, mint eddig, tudatosítjuk, hogy milyen hatalmas erőt képvisel szövetségesünk, a Szovjetunió.

Küss Ferenc bá nagygazdánál s akiről már azt beszélték, hogy hiába még tizenkét esztendős sincs, de már jövőre kivágja a gazdáját a rendből.

Így hát nekem, menni kellett a városba.

Mintha segítséget keresnék az erdőben, a vidékben simogattam szememmel Budvára kopasz szikláját. Oldalán a nagy lyukak mintha hunyorogva figyelmeztetnének: vigyázz, hova mész'. Gondolkoztam Attila királyról, aki itt lakott a tetőn. Szemben a Szarkakö fehérlett, s ott arra a Budavár felett, a gyakorlótéren a nyolcvankettösök futká- rozták a fehér hóban. A szélt hídjáról a szervek vízbefagyott öntözőkerekei mint régi ism.e- rösök adtak biztatást: ez még falu itt, gyomláltunk hétszámra seregestői húsz krajcárért naponta hagymát, paprikát, kala- rábét, murokágyaspkat.

Aztán elnyelt a város!

Az öreg Kohn, akihez szegöd- tettek, híres ember, nemcsak a Csere utcában, ahol lakott, hanem az egész városban. Közelben az agyagipari iskola, az öreg református kollégium s fenn a hegyoldalban a cifra katólikus gimnázium vagy Szombatfalva felé az ipariskola. Az öreg Kohn

volt a kultúrközpont, a kapcsolat a nagy világgal. Reggelenként, ahogy bepuffogott a segesvári vonat, mint egy áldozó pap, olyan ájtatosan emelte le az újságcsomagot a pákkocsiból, s osztotta: tíz az Oj utcába, a kőkereszten felül ötven. Szombatfalva harminc. A sorrendet is ö szabta meg, hogy ki olvassa hamarabb a világ híreit, és a sorrend hetenként változott.

— Na, olvasd fel az egész új- ságot — mondta nekem szolgálatom első reggelén, s én kezdtem: Kis Újság, politikai napilap, ára... megállított, hogy ezt nem kell, hanem a többit olvastatta fel, egész az apróhirdetésig. S én olvastam a Mágnás Elzát meg a többi hírt, s aztán indultunk, hogy megmutassa a helyeket.

Akkor tudtam meg, hogy két város van, s munkások is vannak a városban sokan.

Az elbeszélés-töredék szerzője^ a romániai munkásmozgalom és az ottani magyar irodalom kiváló egyénisége volt. A fasizmus ellen vívott harcban életét áldozta.

Hol szórakozzunk ?

ÉLNI AKARUNK

Boldogság és rettenet hánykolódik bennem. Néha riadtan menekülnék és keresném a Béke Szigetét, mert félek a halál angyalától, amely nem kérdi tőlem: Ember mi végre élsz a földön s az életem a kezében van és én tehetetlen vagyok. így érzem néha. Máskor meg ököllel sújtanék rá és eltaposnám, hogy ne legyen vége az életnek, csak a halál pusztuljon ... Harc, harc, harc. Az életért harcolni kell. És soha jobban, mint ma, amikor a pusztulás angyala suhogtatja végítéletét az emberek előtt.

1915 után azt hittük, megszabadultunk a haláltól. Milliók halála után az emberiségben bíztunk ... És ez a hit tette olyan széppé ezt a tájat. A hegyek hegyek voltak, a mező zöld és az ég felhős, vagy kéken tiszta.

Ma újra láttam a hegyeket és a szunnyadó téli erdő helyére sivatagot hozott a képzelet. Kopár sziklákat, sívó homokot és egy kihalt égitest fagyos dermedését láttam, mint idetévedt vándor — társtalanul. Mert ember voltam, mint hajdan három milliárd ezen a Földön, de a huszadik század második felében én titkos parancsra elmenekültem innét. A Földről, amelyet annyira szerettem, s mire visz- szatértem, holt mezőket találtam, régi városok romját, amelyek egyedül hirdették, igen ez volt a Föld, Igen, itt élt az ember —, de dühödt, örült órájában a felfedezett csodával elpusztította önmagát.

És nincsenek száz évig alvó Csipkerózsikák, az atomjaira bomlott világmindenségben csak száguld, ez az óriás kőbolygó, hogy tovább bomoljon és legyen belőle új energia... És szülessek újra, én az Elet másutt, ide nagyon messzire, valahol, talán a Végán, mert a törvény az anyagtól fogva örök.

Nem magamat féltem. Az Életért aggódom, amelynek alig negyven esztendővel ezelőtt Oj Értelme lett. De halálos dongók dünnyögnek ez ellen az ernberi élet ellen, Ott emelgetik, billeg- tetik szárnyaikat, ahol ma még a Nap lenyugszik előtted. Nem tízet, és nem ezret akarunk megölni közülünk, hanem három milliárdot — az egységes emberi lét minden apró részét. S ha Te, aki gondolkodó Ember vagy elpusztulsz? Hiába alkotott Ho- méros, kár volt Aeneasnak Didó karjaiból Itáliába menni, s mindaz, amiről Shakespeare, Dante, a Pancsatandra és Madách álmodott veled együtt pusztul. A kínai fal csak ügy porba omlik, mint Szent Péter temploma, a New York-i Broadway csak úgy, mint Budapest... mert néhány ezer örült a tengeren túl és innét gyűlöl téged, gyűlöli az anyagon úrrá növő dolgos emberiséget ... és játszik egy gombbal, amely a találékony elméd erejével elpusztíthatja a Földet; ha nem vagy erős! Ha az élet nevében nem fojtod meg időben a gyilkos gondolatot.

Békét!!!

Ezt dübörgi a nyugtalan Föld. A hegyek előttem, amelyek oldalában néhány hónap múlva — ha elmúlik a tél és újra jó a tavasz — ismét jelentkezik az élet és minden olyan szép lesz, amilyennek eddig láttad a májust.

Ember! Ma még erős vagy. Erősebb a halálnál, van fegyvered, van hited, amellyel életed

új eszméjét és puszta léted meg- védheted. Most lett a tiéd a Föld fele, most építed apró házaid tízezreit, most akarsz csak igazán családot alapítani, hogy gyermekeidnek add tovább az Eletet, amelyet te harcoltál ki emberségesnek. Te minden tetteddel az életre szavazol és jól tudod, hogy most Napkeletről jön a biztató sugár, ne engedd hát, hogy a Tagadás odaát világodat egy tompa dörrenésbe, egy jajnélküli sóhajba fojtsa.

Érős vagy, mert ma még nem vagy egyedül. Még megóvhatod mindazt, amit tízezer esztendő alatt kezed formált széppé ezen a tájon. Erős vagy, s csak én leszek gyenge ha egyszer visszatérek ide s képzeletben már sehol sem talállak a földön.

Boldogság és rettenet hánykolódik bennem. S hiába menekülnék bárhová a békesség és pusztulás szigete egyaránt itt van ezen a földön, s rajtam — s rajtad múlik most — melyik lesz holnapunk.

SZAMOS RUDOLF.

Nekem éppenséggel van hol szórakoznom, de állandóan magam előtt látom a tornaijai fiatalokat, akiknek nincs hová menni, nincs hol nyugodtan eltölteni szabad idejüket. Tornaiján van két "ll éves iskola is és az itt tanulók is szeretnék tanulás után valahol nyugodtan tölteni idejüket, vasárnap vagy szombaton délután. Ennek hiányában azonban sokan az utcán csellengenek s gyakran olyan helyekre is elvetődnek, ahová egyébként be -sem tennék lábukat. Ilyenkor aztán az idősebbek azt mondják, hej, a mai fiatalok! Sokkal jobban kellene nevelni őket, nagyobb kordába tartani, egyszóval bírálják az ifjúságot. Ilyenkor azonban hányszor kérdezik meg maguktól az idősebbek, hogy vajon mit tettek a fiatalok nevelésének érdekében. Különösen azokról az egyénekről van szó, akik valóban tehetnének is valamit, hogy jobb kerékvágásban haladjon a nevelés.

Nemrég a 11 éves középiskola egyik tanulójával beszélgettem. Beszédje meglepett, be kell ismerni, igazat mondott. Azt mondta, hogy igen sokat beszélünk mostanában a testnevelésről, tömegsportról, Dehát hol sportoljunk, hol tornázzunk, amikor az i.skolánk tornatermét is gabonaraktárnak sajátították ki. Ennek az lett az eredménye, hogy összedőlt a tornaterem, mert a falak nem bírták ki a nagy megterhelést. A múlt év végén kezdték újra építeni a termet, de miért nem kezdték meg az építkezést hamarabb? A helyi nemzeti bizottság persze látta, hogy a városi költségvetés nem lesz kimerítve, tehát nagy rohammunkával gyorsan hozzáfogtak a tornaterem kijavításához. Gondolván ezzel, hogy mégis kimerül a költségvetés és haszon is lesz belőle.

A járási kultúrotthon jóformán állandóan zárva van. Csak akkor nyitják ki, ha vidéki vendégek szerepelnek Tornaiján, vagyis ha anyagi haszon van belőle. Pedig a két 11 éves iskolának három tánccsoportja és két pionír énekkara van. Az egyik tánccsoport egész az országos versenybe felküzdötte magát, sőt méltó helyezést ért el. A tanulók közül sok fiatal van, akik verseket Írogatnak, szavalnak és olvasni akarnak. Nemrég a Hét című hetilap is megdicsérte Dobos Klárát, sőt verseit több ízben közölte is. És ezeket a fiatalokat nem engedik be a járási kultúrotthonba! Előfordult hogy vidékre mentek szerepelni a fiatalok, a járási kultúrotthon vezetősége megígérte, hogy járművel hozza haza a szereplőket és becsapta mégis a fiatalokat, mert egy éjjelt kellett eltölteni szabad ég alatt a fiataloknak, nem adott járművet a rendelkezésükre a kultúrotthon vezetősége. Pedig ezek a tanulók 9500 órát dolgoztak le az elmúlt nyár folyamán, különböző munkahelyeken, főleg a Turőc szabályozásánál, ahol egy hónapos brigádon is részt vettek. Tehát nemcsak bírálni kell a fiatalokat, hanem nevelni is és elő kell segíteni a nevelésüket.

Segíteni kell a fiatalok nevelését. nemcsak a CSISZ járási vezetőségének, hanem minden tömegszervezetnek. Legtöbbet segíthetne ebben Tornaiján a Női Tanács. Azonban nehéz megtalálni a Női Tanács tagjait; Ügy gondolom a járási kultúrotthon vezetn.séoének is feladata, az ifjúság nevelése és a fiataloknak helye van a kultúrotthonban. Példát vehetnének sokan a járási pionírotthon igazqatójárói, aki 8 kilométer távolságra lakik Tornaijához, méois minden vasárnap bejön, azért, hogy a pionírokat beengedje a pionírházba.

NÉMETH JÁNOS