Új Ifjúság, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-01 / 1. szám

135 éve született Petőfi Sándor yTn jieYziTiK Irta: Petőfi Sándor ÍLjésfhA KISSÉ KÖDÖS REGGEL VOLT, mikor Iglóró! elindultam Rozsnyó felé. Vissza-visszanéziem a Kárpátokra ... alig látszottak a homályban ... szinte nem tudtam képzelet-e vagy való?... mint mikor emberekkel találkozunk, kiket ál­munkban láttunk-e vagy csakugyan régi isme- röseink-e, nem tudjuk. Végre eltűntek előlem, mert magas bércek határtalan fenyvesei közé jutottam. Szépek azok a fenyők, a mint a szellő rengeti sötét melancholikus lombjaikat, mig köztük a madarak vígan fecsegnek; olyanok, mint va­lami szomorú barna leányka, kit vígasztalnak, s ki fejrázva válaszol bágyadt mosollyal: — Nincs vígasztalás számomra! ’S ezek közt a szomorú barna leánykák közt mint nyargalnak a patakok, e pajkos, fürge gyerköczök, kiknek gyermeki szíve még föl nem fogja a fényű nénikék bánatát. Hah, mint vág­tatnak szilaj kedvükben jobbra-balra, s mint hányják a bukfenceket a hegyekről a völgyekbe, hogy akármely bajazzónak becsületére válnék. És lakik a bérceken egy komor mogorva férfi, a fergeteg; ezt a csintalan patakgyerköczük addig bosszantják tréfás fecsegéseikkel, hogy egyszer türelme szakadtán fölpattan, utánok rohan s akkor ugyancsak megczibálja szőke üs- tökeiket, a habokat. Van-e fenyvesek közt egy kimondhatatlan szép L alakú völgy, Kis-Hnilecz... vagy hogy híják. Az első fogadónál, melyet benne találtam, reggeliztem, bár ez már Iglón is tevém; már előtte megplllantám a kocsmárosnét, ki igen szép volt, s én szép kocsmárosnék iránt különös hajlandósággal viseltetem. Tovább haftidva Rozsnyó felé, szelídül az ed­dig zordon táj; a fényük közé más. világosabb zöld fák elegyednek ... nem tudom: micsoda fák? mert isten nélkül való rossz botanikus vagyok... mint a magyar olvasó közönség, ki annyi fűzfa és bodzasípot tart valami mahagóni fuvolának. Veszverésen (egy gömöri faluban) ebédeltem, vagyis megálltam ebédelni, de semmit sem kaptam. Még kenyerük sem volt az istenad­táknak. Innen Rozsnyó valami, egy óra járás. Egy sza­bóinas kapaszkodott kocsim saraglyájába. Eszembe jutott: - mikor én gyalogoltam így Mohácstól Pozsonyig - s még hosszabb utat is, — mily jól esett, ha fölvett mellettem elha­ladó szekér, vagyis mily jól esett volna, ’ha fölvett volna ... s fölültetém a gyereket. Ettől tudakoztam meg a legbecsületesebb fogadót s oda szálltam. HÁROM NAPOT VALÉK TÖLTENDŐ ROZS­NYÓN. A másodikat az Aggtelek megnéz^ére használtam, mely ide- a rossz út miatt - öt irányira esik. , Rozsnyó völgyben fekszik magas meredek hegyek között, mint az alamizsna-kra^zár a koldus kalapjában. Aggtelek felé Pelsöczig hosszú, keskeny völgyön keresztül visz az út; ha ezt a hosszú, keskeny s a rozsnyói kerek, völgyet v.alamivel tele öntenék, egy óriási bun­kósbot alakulna. Egyébiránt kellemes utazás esik benne. E völgy egy roppant nemzeti zászló is egyszersmind; vörös folt, fehér kősziklák, zöld erdő. Mindjárt Rozsnyó mellett van Bcrzéte, hol Erdélyi Janos oly sok szép dalt irt. Én öt na­gyon szeretem. Berzéte mellett egy kis omladékot pillantván meg a hegyoldalon, kérdém kocsisomtól: mi volt ama rom? — A bíz, uram, klástrom volt, vörösbarátok laktak benne (felelt a kocsis); hejh, furcsa egy hely ám ez. A jószág világért sem legel azon a tájon éjfél idején. Kincs van ott elásva; minden esztendőben bizonyos nap kiterítik a fal körül ponyvára; csakhogy bele nem mar­kolhatni, mert egy kakas őrzi. Isten ments. hogy valaki oda közeledjék... a kakas kiásna a szemeit. Ezt meséié kocsisom. Bámulva kiélték föl: — Ejnye! — Biz úgy... tévé hozzá amaz. Pelsöczön, hol Gömörmegye gyűlései tartat­nak, szivart vettem.-•Majd papírba tekerem, - szólt a boltos. — Oh, nem szükség ... — De kérem, csak tessék id'adni; nem fog­nak úgy megszáradni... AGGTELEKRE ÉRVÉN, vezetőt hivattam s fáklyákkal ellátva magunkat, elindulánk a barlangba, melyet Baradlának neveznek ottan, s mely mindjárt a falu mellett van. A kálvinista rector künn ácsorgott a ház előtt; vezetőm meghívására ö is hozzánk szegődött. Bemen­tünk. Oh, ti szűkkeblű emberek, kik mindenben örökké szabályokat kerestek és állíttok, jertek ide és boruljatok térdre a szabálytalanság re­meke előtt! S mi az a szabály? semmi más, mint a sánta középszerűség mankója. Soká tűnődtem; mint eredhetett e barlang? És kitaláltam. Mikor a mennyországból kiebruldalták a pár­tos angyalokat, itt kezdték jövendőbeli lakásu­kat, a poklot, ásni; azonban-itt nem boldogul­ván, másfelé fordultak. Képzelhetni, mint fáradtak a szegény ördögök e sikertelen mun­kában, izzadságuk még most is csepeg e félig kész pokol oldalairól és tetejéről. Mint émlítém, a falubeli rector is velünk járt. Ezt a fiatal embert meglepem, gondoltam, a barlang belső végéhez érve, hol a látogatók fölkarczolják neveiket. Bevéstem hét nagy be­tűkkel én is nevemet. — Tán el sem lehet olvasni? — kérdezém, csak azért, hogy oda nézzen és bámuljon. — Oh igen, felelt ő, el lehet: Petőfi... — de, irgalmatosságos egek! ezt oly hideg vérrel, oly minden tiszteletérzés, oly ■ minden meglepetés nélkül mondta ki, mintha ez állt volna ott: Kiribicza Istók vagy Sujánszky, vagy Badacso­nyi vagy nem tudom mi? A faluban van egy könyv, mint más efféle helyeken, hova a látogatók beírják magokat. Vannak aztán itt a nevek mellett sorok, mik a barlangban támadt érzelmeket és gondolato­kat akarják tolmácsolni... Oh jaj! Rozsnyóra késő este értem vissza. Nagy zaj volt egész éjjel a városban... küszöbön állt a tisztújítás. Ablakom alatt is olyat-olyat or­dítottak, hogy az egek repedeztek volna bele, ha oly rekedt torkok nem működnének vala. . alkalmasint a sok szomjuzás szárította ki a gé­géket. Én politikus nem vagyok s így a tisztújítús annyiból érdekel leginkább, hogy ez alkalommal a költészet is igénybe vétetik. Többek közt imezen költeményt hallóm akkor éjjel a piaczon zengeni: Az örök változás jegyében az évvé érett, mért időt búcsúztatom, mint éji égen lehunyt napját az ősi föld. Eleme volt az életünknek, bennünk élt és őbenne mi. Árnyai nyomtalan eltűnnek, s utat mutatnak fényei. Az éj ölén fogan a hajnal, elosztanak a fellegek, jöjj bíborszínü virradattal Üjév! Dallal köszöntelek; Minden népre békés nap süssön a világ összes tájain, fészkéből senkit el ne űzzön vérszomjas, tébolyult Kain. Az elemek bontott paránya gépet hajtson, bontson hegyet; titkát éber tudós vigyázza, ne érjen tékozló kezet. Hangnál gyorsabban szálló gépek ne hordjanak halált, tüzet, árvák, özvegyek, béna népek ne átkozhassák röptűket. Fényévek távját messze hagyva mübolygónk más csillagra szállj, fényed az új utat mutassa, ahol egymás mellett haladva minden nép egvmásra talál. De addig éber bárddá válók. Nyugodj világ! Ne lélj! Ne félj! V'irrasztok és . vigyázzt kiáltok, mig ezer veszélyt rejt az éj. Irta: ZALA JÓZSEF FÁBRY ZOLTÁN: Hidak ÉS árkok Petőfi szobra Pozsonyban Van még egy garasom A ...........nak adom; Vegyen rajta spárgát. Akassza föl magát. Rövid, de fontos ... mint ama furkósbot, mit a kortesek hosszú ingujjaik alatt hordoztak, s mit ők úgy neveztek, hogy pártfogó. KÖVETKEZŐ NAP RIMASZOMBATBA MEN­TEM a rozsnyói lutheránus lelkésszel, kinek eszét tisztelni, szívét szeretni taunltam. meg. Utólértünk egy fehértollas korlescsapatot. (A másik párt zöld ágas volt.) — Majd elfújja a szél kakastoliat! — kiál­tanak a helységekben a zöld ágasak az ellen­pártiakra. — Majd megeszi a cserebogár a zöld ágat! — válaszolták ezek. — Ki éljen? — .................'ősy!-• - Hát ___afy? — .... afy, csak K .... fi! — ... afy hazafi! — Éljen ...............ósy! — Bánom is én ... És így haladtak kurjongatások közt muzsika­szóval. Egy csárdánál megállották. Leszállván a ko­csikról, egy vén kortesnek úgy tetszett, mintha ismerné szomszédját. — Jer ide, öcsém, — ekkép szólalt meg — jer ide, hadd morzsoljalak össze ... s érzékeny ölelkezés következett. Mi az összemorzsolást illeti, nem hiszen, hogy a fenygetöző jó öreg egy érett szőlőszemet is össze tudott -volna morzsolni, úgy le volt ázva. GÖMÖRÖN meghaltunk. Itt kettűt talál­tam, mi figyelmet érdemel; a torony s a te­mető. A torony tetején van kereszt, csillag és fél­hold ... qu’ est ce que cela? A temető pedig tán páratlan a maga nemé­ben. Oly meredek hegyoldalon fekszik, hogy a halottat — kivált sáros időben — kötéllel kell felhúzni. No, ha megriad a föltámadás trombi­tája, ezek a szegények borzasztó salto mortalét fognak csinálni, mielőtt rendeltetések helyére jutnának. A fogadóban, a hol háltam, egy lőcsei színlap díszíté a falat — alkalmasint kép helyett. Töb­bek között ez volt benne: ,.Magyar színészek által... igazgatása alatt mai napon (alá: nyo­matott ebben az esztendőben) adatik: Tisztújí­tás — parenthesisben alatt: restauratio. — Eredeti vígjáték -1 felvonásban. Irta Nagy Ig- nácz a tudóstársaság költségén“. No lám! azt nem is tudtam, hogy iratnak színművek a lu- dóstársaság költségén. A végigolvasás valóban kiala­kítja és megjogalmaztatja azt a véleményt, amelyre utóljegy- zetében Fábry is utal, hogy ez a kötet nem kitérő, nem hatá­rolható el. A gondolat igazától és a Béke igazától — ez a könyv az előző kettő „új folyamának tekinthető. Csupán a hangsúly tolódott el a hidfogalom javára". „De mi is tulajképpen a Kid, mi értelme, lényege, mondanivaló­ja? A választ kimerítően erre. is Fábry adja meg és most nem az utójegyzetből idézek, hanem Hídavatás című cikkéből: „A híd: az embertalálkozás szinbó- luma és valósága. Zálog és hitel. Szocializmus embersége, népek találkozása nélküle elképzelhe­tetlen. A híd: a békevalósitás alapja és mindennapja. Híd nél­kül .semmi nincsen. A híd: min­den, mert a híd a béke útja. A háború legnagyobb ellensége, akadálya: a híd. A -^híd, melyet emberség kapcsol egybe, erőt vehet minden embertelenségen!" Az olvasó az Ady igazát várta és a Hidak és árkokat kapta. A híd viszont a gondolat és a béke igaza és útja, tehát a szerző nem futtatja mellékvágányra olvasó­ját, nem kényszeríti kitérőre sem, mert Fábry most megjelent könyve új hajtás egy korábbi törzsből, előző két kötetének egy tőzscböl. Oj friss ágnak va­gyunk őrömös szemlélői, s ez az ág továbbéltetőjc, rnegerösítője és aláhúzója annak a szárnyas gondolatnak, amely A gondolat igazát és a Béke igazát oly erő­sen, lenyűgözőn átfogja! A tartalomjegyzék őt fejezet­re bontja a könyvet. S a tanul­mánycímek figyelmeztetnek va­lamire: vándor, betű és szó, gondolat szerelmese, légy teljes fegyverzetben. Legyen váltadon tarisznya és bot, mert ismert területekről ismeretlen tájakra nem tudod, nem tudhatod, me­lyik pillanatban vezet az író. Aki vándornak szegődik Fábry mellé, nem indulhat üres kézzel! Lám] a Hidak és árkokban is az akreo- ni dalok nagyszivü költőjével, a korában nem értett, s nem méltányolt Csokonai Vitéz Mi­hállyal indul, maüd a horthyék üldözte, a győzedelmes proletár utókort megálmodó és áhítozó József Attilán, s a lesz még egy­szer ünnep a világon gondolatát felfogó és egyetemessé sugárzó Vörösmartyn át hová vezet? Bertolt Brechthez, Ibsenhez, Thomas Mannhoz és Adolf Me- schendörferthez! Megannyi név, megannyi nemzet kiválóságai­nak, látóinak és látnokainak mü­vét hozza Fábry kereken, egé­szen, lényeget kitapintóan. Cso­konaitól Fontain Rollandig, Jó­zsef Attilától Puskin és Leninig ér a híd: szellemterületekhez, szellemterületek óriásaihoz ve­zet, s közben véleményez, érté­kel, Ítéletet mond! S az olvasó­nak ellenkezni lehetetlen, a meg­fogalmazás, a kijelölés és a mér- legretevés az élmény erejével hat. Fábry Zoltánra jellemzőn az esszék hatalmas vízválasztóvá épülnek szemünk előtt, s a job-, bík oldalon, az emberiség, az emberség óhaját, vágyát kifeje­ző, a béke gondolatát továbbél­tető müveket sorozza. És köny­vén végigvonul lüktetőn, erőtel­jesen a mindenféle barbarizmus ellenlábasa: a békeakaral. József Attilát és Thomas Mannt idéz. Kormányunk az elmúlt napokban Fábry Zoltán­nak az Érdemes művész címet adományozta hogy velük és általuk figyeimez- tessen á fasizmus veszélyére: életmüvükkel, csodálatos kifeje­ző erejükkel példáz és szédít éberségre, hogy végül Fucík szállóigévé vált szavait tehesse csattanónak: Emberek, legyetek éberek! A béke tudatát érleli és a fasizmust ítéli a könyv. Ö mond­ja, Fábry egyhelyütt, hogy „a költő mérték. Az emberhez mél­tó gond törvény táblája. A vox humana esszenciacsőpje". Mit jelent ez? Hogy a költő kom légkörét a késői századoknak hitelesebben fedj- fel, mint kró­nikák, okiratok és egyéb doku­mentumok százai, s az igaz, a népéi emelő és előrevivő költő kora lelkiismerete. Ezt h tételt hitelesíti Fábry a Hidak és ár­kokban, a világirodalom nagy­jairól és hazai termékekről szó­ló tanulmányaiban! Legteljesebb és legfrappánsabb esszéje a József Attiláról szóló. Pontosan kijelöli helyét, költé­szetének lényegét és szerepét vastagon aláhúzza. Az indulástól bálát onszár szói öngyilkosságáig kiséri költői pályájának útját, hogy aztán találóan és reálisan formuláizhasson: „József Attila az emberhez méltó gond költője, mondpja, névadója, sűrítő je." Majd tovább és teljességet kife­jezőn: „Amilyen mértékben fogy a szegénység, olyan mértékben no és igazolódik József Attila". Vagyis, a hatalomra, országve­zetésre érett proletár utókoré ez a költő! És mit mond Heinéről? Ho­gyan értékeli, ítéli költészetét száz év távlatából? „Heine a modern Ura mindenütt és min­denben ízlelhető jelenvalósága. A költészet sója". Vagy egy má­sik helyen: „Heine világhuma­nizmusa a világirodalom és a világtörténelem egyforma tarto­zéka". Német volt, de kisiratta Heinénél meg renditöbben a ma­gyar szabadságharc bukását, teszi fel a kérdést Fábry, s ezzel a jellemzés tökéletességét adja a német nép nagy fiáról, halha- tatlanjáról.A lényegest, s a fon­tosat emeli ki költészetében, hogy ez a költő mindenféle el­nyomás ellenzője, burzsoázia sírásója, dolgozó milliók jövőjé­nek énekese, szegénységálmok kifejezője. A Hidak és árkok tanulmá­nyok és cikkek gyűjteménye. Nagy általánosságban három fő részre osztható: a magyar iro­dalom örökszép müveinek elem­zéseire, hazai szépprózánk kriti­káira és a világirodalom nagy­jainak méltatására. A távolságok nagyok, a hidak messzire ível­nek, persze ez nem jelenti azt, hogy küzelfekvö dolgokra nem irányul Fábry reflektora. Sőt. Puskin és Lenin, Romáin Rolland és Plehanov mellett a csehszlo­vákiai magyar dolgozókat érdek­lő és érintő kérdések sem ma­radnak ki a kötetből! Erre példa és bizonyíték a Látjátok feleim szemtökkel... Természetesen minden egyes tanulmánnyal kü- lön-külön is foglalkozni nem lehet. így régi és köztudatba vé­sődött igazsággal 'megyek to­vább, hogy egy-egy mü értékét sose a terjedelme határozza meg. Fábry Zoltán esszéi rövidek. pontosak, és találóak. Jirásek Mindenki ellen című regényének Fábry-i summája például ennyi: „ha az emberek és történések a regényvalóság próbáját kiáll­ják, egyszerre igazolják a re­gényt és hősét, Jiráseket és a huszitizmust. Jirásek regénye az igazolás és az igazoltság kicsen­gése és ezért — mestermii, a történés irodalmi próbatétje: világirodalom". A meghatározáshoz hozzáten­ni semmit sem lehet, de elvenni sem lehet belőle! Ez mondható el Heéko Falu a hegyek között, Majerová Sziréna és Minác Teg­nap és holnap című regényeinek elemzéseiről is! Fábry Zoltán új könyve a gon­dolat gyarapítása, a látókör tá­gítása. Aki kezébe veszi, felemel­kedik és a magasságnOlküliség boldog érzésével irányítja figyel­mét azokra a területekre, am.e- lyekre az író viszi, vezeti. Neve­ket, életműveket jelöl meg a könyv és a példa, az alkotás emberségre, humánumra nevel. A kötet, mint az előző kettő is: emberség fogalom alakítója, más népek felé merész ívelésű hidak építője. És árkok temetője! A Hidak és árkok szinbolikus értel­met nyernek: gondolatokat visz­nek, békét, megértést hoznak és visznek más népeknek, s a gon­dolat és béke egy! Az árkok viszont könyörtelenül temetnek, aláznak, lealacsonyítanak. Mi 's- het hát a költó feladata, ha nem hídépítés, ha nem árkok eltömé­se, betemetése? Fábry Zoltán könyve, könyvé­nek értelme és lüktető gondul tta ezúttal is vis.szahat a szerzőre. Az Író Fábry hidat épít és árko­kat temet az emberség nevében az emberiség javára. S a hídépí­tés mielőbb valóséiga mellett szól már néhány évtizede. Néhány évtizedes harcos és kemény munkájából épül a híd, s ha a fiataloknak ajánljuk a Hidak és árkokat, a csehszlovákiai magyar dolgozók érdemes művészének legfrissebb munkáját, akkor is­mételnünk és hangsúlyoznunk kell még, hogy ez a kötet is híd, gondolatnak, békének közvetitó- je, „teret és időt egybeölelö emberség reális konstrukciója". Olvassátok hát és szeressétek és adjátok tovább! MÁCS JÓZSEF • Eperjesen próbaképpen üzembe helyezték a HESZ ama­tőr adóját, amely délelőtt 10 órától kezdődően a Lomnici csúcs közvetítő állomásán át súgározza az osztravai televízió programját. ® Az idén a város és faluszé- pítési akció a köztársaság min­den kerületében különösen nagy sikerrel folyt le. Szeptember végéig a lakosság 27 millió órát dolgozott le az akció keretében .-és az elvégzett munka értéke meghaladja az 532 millió koro- • nát.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom