Új Ifjúság, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-05-06 / 19. szám

Bratislava, 1958. május 6. VII. évfolyam, 19. szám. Ära 60 fillér. TÖRTÉNELMI HATÁRKŐ Éveken keresztül élt bennünk a harcniezők lövészárkainak mé­lyén, a légi bombáktól fenyege­tett házak pincéiben, vagy a terror vasmarkától táborokba zárva: megérjük-e a háború végét? Igen, eljött a nap, május 9-e, amikor lobogó zászlók, ma­gasba röppenő rakéták, ujjongó emberek adták hírül — megszü­letett a győzelem. Németország térképéről letörölték a hírhedt „Harmadik Birodalmai“, s kitá­rultak a demoktatíkus fejlődés új távlatai. A berlini Treptow kerületben emelt monumentális hősi emlékmű szovjet katonája egyik kezében a győzelmes kar­dot, a másikban pedig a már új korba lépő kisgyermeket tartja. Mérhetetlen áldozatokat kellett hoznia a fegyverbe öltözött szovjet népnek, mig a váltakozó hadiszerencséból kiemelkedett, diadalra jutott az erkölcsi és hadászati fölényben lévő Szov­jetunió. A német imperializmus porba hullott. A népek győzedelmes­kedtek felette a Szovjetunió és szövetségesei fegyvereivel. De ez nem a német nép veresége volt. Ellenkezőleg. A győzelem napja a német nép felszabadu­lását és újjászületésének lehe­tőségét hozta magával. Annak lehetőségét, hogy a németség végre önmagára találjon, végleg leszámoljon a militarizmus rom­boló szellemével, és elfoglalja az európai népek közösségében azt a helyet, amely Marx, Goethe és Beethoven népét joggal meg­illeti. Vajon élt is a német nép az előtte feltáruló nagy lehetőség­gel? Egy része kétségtelenül. .A Német Demokratikus Köztár­saság tehetséges és szorgalmas népe tizenhárom éve építi az új, demokratikus, békeszeretö szo­cialista hazáját, testvéri egyet­értésben a többi szocialista or­szággal. Itt született, itt fejlödüc napról napra a jövő Németor­szága. Ez a tizennyolc millió német már a maga életét éli és megszabadult azoktól, akik is­mételten háborúba kergették. 3ékés munkájával önmagát erő­síti, példát mutatva az Elbán túliaknak, az egész német nép­iek. De miért nem járhat a sza- ladság útján a többi ötven mil­iő német? A válasz egyszerű: S'yugat - Németországban ma jgyanaz a militarista szellem H, amely 1914-ben és 1939-ben lurőpa leigázására tört. A Ruhr- ddéki iparbárók militarista és mperíalista politikája akadá- yozza a demokratikus német ‘9ység megvalósulását, ők fe- lyegetik revánsot hirdetve a íajna felöl ma is egész Európát, A Német Szövetségi Köztár- >aság eddigi legmagasabb 39.2 nilliárd márkát felölelő költ- ,égvetésének javarészét a fegy­verkezési kiadások teszik ki. i&wéJÍ Kedvei Jim! Immár tizenhárom évé, míg élék, el nem felejtem soha -c dicsfény borult az Elba kék vizére: a felkelő nap gyűlő bíbora. Míg két partján Kelet-Nyugat megálltunk, ,.Hurrá" dübörgött. „Halo“ válaszolt. Parancs nélkül is csónakokba szálltunk, s bajtársi vállra bajtárs-íö hajolt ... Poklokat jártunk. Száz halál lesett ránjf. Tűzön haladtunk és áradt vizen. Vér és verejték borította orcánk. Nem felejti közülünk senkisem a bajtársak kioltott éltét, vérét, perzselt falvakban dűlt családjaink. Legdrágább kinccsel fizettük a békét, szülő hazánk apraja-nagyja mind... A kézfogáskor megfogadtuk némán: „Soha többé tengernyi gyötrelem!“ Jim, régi bajtárs. emlékszel-e még rám? Amint látod, én jől emlékezem. Elbát idézem, mig a Volgát látom, te pedig talán, a Mississipit. Néhány sorral köszöntelek barátom • és elbaparti volt bajtársaid: „A nép egyformán óhajt békességet nálunk és tűi az óceánon is; álljatok mellénk a megértés végett, igaz barátként!" Üdvözöl: Boris. Irta; Z.ALA'JÓZSEF ítMlll >1 I I IIMI«ÍIWHMl'ÍII|lHlt-1ll -ir iiillWfl n ilfli ' IJI fz UTOLSÓ Mi RÉSZLETEK KAZAKEVICS: TAVASZ AZ ODERÄN CIMtJ REGÉNYÉBŐL MILYEN RAGYOGÖ ÉS KÜLÖNÖS NAP VOLT AZ! Az Amerikai Egyesült Államok vezetése alatt álló imperialista nagyhatalmak nem tanultak a két világháború között és a há­ború alatt szerzett tapasztala­tokból. A szocializmus tábora s elsősorban a Szovjetunió elle­ni vak gyűlöletükben, Nyugat- Németországban Hitler táborno­kainak parancsnoksága alatt új- .jíiélesztik és felfegyverzUt az Észak-Atlanti Szövetség ágyú­töltelékét. Ma a Szovjetunió erősebb, hatalmasabb, mint valaha. Ren­delkezik a második világháború t apasztalataivai s a legkorsze­rűbb, a leghatékonyabb fegyve­rekkel. Melléje sorakoznak nyu­gaton a szövetséges népi de­mokráciák és keleten a hatalmas Kínai Népköztársaság. A Szov­jetunió vezetése alatt álló szo­cialista béketábor egy milliárd lakosú egységes tömböt alkot, mérhetetlen anyagi és erkölcsi erőforrásokkal rendelkezik. Tizenhárom év az emberi élet­ben nem kis idő. AkUc akkor születtek, ma már hetedUc osz­tályos iskolások. És a mai fiatal munkásoknak, parasztoknak, egyetemi hallgatóknak már csak nagyon ködös, nagyon halvány személyes emlékük van a hábo­rúról. Mi pedig tanító szóval, termelő munkával, fegyveres készenléttel is mindent megte­szünk, hogy a háborúról soha ne legyen nekik eleven emlékük. És mindent megteszünk, hogy a történelem tanítása éljen, hogy a győzelmek éveit bevezető győ­zelem napjának tanulsága ösz­tönzően elevenen maradjon. A TÉNYEK BESZÉLJEK izenhárom éve, hogy a hősi szovjet hadsereg felszabadította sehszlovákiát. Azóta új üzemek, egész városrészek épültek. Népünk jobban és kulturáltabban él, mint valaha, épünkön a fogyasztók a bőséges élelmiszerből választanak. (balra). bben a szabászat! teremben készülnek a zsolnai Makyta-üzem új szilonruháL A V-2 és hasonló csodafegyvereknek (balra) kellett volna a ná­cikat megmenteni 1945-ben a katasztrófától. Ma a Bundeswehr stratégái atomtöltényes rakétaíitgy véreikben bizakodnak (jobbra) Túnya számára azzal indult, hogy hajnalban lövöldözés verte jel álmából. Majd berontott hoz­zá a jócskán megszeppent ápo­lónő, és elújságolta, hogy a né­metek megtámadták a tábori kórházat. Ealkenhagenben csakugyan na­gyobb német fegyveres csapat jelent meg, a Berlinből éjjel ki­törő nagy csoporthoz tartozók egyike. A tábori kórháznak jel kellett vennie velük a harcot. Az orvosok, ápolónők és az egész­ségügyiek a közelben állomásozó állatgyógykórház állatorvosaival, valamint a hadosztály fürdömo- sodakülönítmény mosónőivel egyetemben komolyan védekez­tek és bár többet kiabálták, mint lövöldöztek, a németek mégis meghátrálták és eltákarodták. A riadalom első perceiben Tá- nyának mindjárt Lubencov ju­tott eszébe: vajon hol lehet most, nem ütközött-e az éjjel németekbe, és müyen jó lenne, ha most itt volna; egy-kettőre szétugrasztaná a németeket! Amikor déltájban már minden elcsendesedett, Tánya jelkereke­dett, hogy átmegy Potsdamba, Már korábban kiszemelt egyet a németek által elhagyott, zsák­mányolt autók közül, amelyek tömegesen vesztegeltek .város­szerte az utcákon. Rutkovszkij egynapos eltávozást engedélye­zett lányának és Glásánák. * ri éli egy órakor azonban meg- ^ jött a parancs, hogy ké­szülődjenek az indulásra. A had­osztály állomáshelyet változta­tott, tovább kellett vonulnia nyugatra. Akarva, nem akarva, le kellett mondani az útról. De amint Tánya éppen cso­magolni kezdte a holmiját, be­rontott hozzá a zsmerinkai kis szakácsnő, és alig bírta izgalmá­ban kiejteni a száján: — Tánya Vlagyimirovna, kere­si valaki! Egy lovas! Tánya arcát örömpir jutotta el, azt hitte, Lubencov keresi. Kisietett az utcára, de már messziről látta, hogy a lovas bi­zony nem Lubencov, hanem fia­tal küldönce. A lova csupa taj­ték volt. Tánya Kablukov arcába nézett, elsápadt és megkérdezte: — Mi van a gárdaőrnaggyal? — Nem tudom. Rálőttek a fa­siszták — válaszolta Kablukov. — Hol van? — Nem tudom. Valószínűleg már átvitték a törzshöz. Nagyon rosszul van. Eszméletlenül fek­szik. Azt mondják, nem ... nem. Odalépett Rutkovszkij és Má­sa. — Megyek — mondta Tánya. Rutkovszkij elsietett a gépko­csivezetőkhöz. Benzint töltöttek a kocsijába. Maria Ivanovna el­rohant, hogy elökerítse Olását. Olása hamarosan megjelent út- rakészen. — Kérek egy térképet — mondotta Tánya. Rutkovszkij átnyújtotta neki. Kablukov kis ideig várt, majd megsarkantyúzta lovát és elvág­tatott. Tánya beszállt a kormány mel­lé, de vagy az akkumulátor volt gyönge, vagy Tánya túlontúl iz­gatott — a motor nem gyújtott. Ekkor a tábori kórház női sze­mélyzete megtolta a kocsit, és a motor nagynehezen működni kezdett. A mint kiértek Ealkenhagen- ^ bői, Tánya egyenesen dél­nek vágott, a főútvonal irányá­ba. Az utak tele voltak katonák­kal. Mind nyugat felé tartott. Ragyogóan sütött a nap. A kato­nák sugároztak a boldogságtól. Nevetés és tréfa foszlányát ütöt­ték meg Tánya fülét. A kot'si lassan gördült a ttonuló csapatok mellett. A katonák he-beptllan- tottak az ablakon, és n két nö láttára szívélyesen bólogattak, integettek, mókás cél zásokat tettek a vőlegényekre, férjekre és jövendő gyermekekre. — ...erre odasóztam egy ké­zigránátot — mondta egy öblös hang a kocsi mellett, de a foly­tatását már nem lehetett lialla­(Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom